Harminc éve jelent meg a Neuromancer, és erről nekünk is meg kell emlékeznünk, hiszen bár film nem, videojáték készült belőle. William Gibson klasszikusa ordított egy jó játékadaptáció után, és meg is kapta. (Egyébként meg a könyv fordítója párszor már tiszteletét tette a blogon a kommentekben.)

Kezdjük mégis egy filmes tervvel. Miután Gibson megírta a regényt, a videojáték-jogokra nem valami játékcég csapott le, hanem az LSD-pápa Timothy Leary. A pszichedelikus drogokat propagáló pszichológus úgy képzelte, hogy a soha el nem készült Neurománc-film egy játékkal egészülne ki, ami egyfajta interaktív regény volna. A projekthez meg is nyerte írónak William S. Burroughst (Meztelen ebéd), a zenét pedig a Devo nevű progresszív banda szerezte volna, de végül nem jött össze az egész. Hogy miért nem, azt nem tudni. Eleve az egész tervről nagyon kevés maradt fenn, tavaly a Wired próbálta összeszedni a kevés infót, akkor közölt egy-két artworköt is a készülő játékhoz (fent az egyik, lent pedig egy promóféleség a filmről).

Akárhogy is, Leary végül lepasszolta a jogokat, hogy egy hagyományos videojáték készülhessen – ezért találjuk meg a nevét annak a Neuromancer-játéknak a stáblistájában, amit az Interplay fejlesztett és az Activision adott ki 1988-ban (bár akkoriban éppen Mediagenicnek hívták az Activisiont). Interplay, nyolcvanas évek vége – ez bizony a cég aranykora, amikor olyan jóságok születtek ott, mint a Bard's Tale III vagy a csodás Wasteland. A Neuromancert is a Wasteland-csapat nyerte meg, ami mindenekelőtt a cégalapító Brian Fargót jelenti (itt producer volt). A játék fő programozója és vezető fejlesztője Troy A. Miles lett (az ő nevét őrzi a címképernyő), a többiek pedig: Michael A. Stackpole és Bruce Balfour fejlesztők és Charles H. Weidman III grafikus (Stackpole nevét Battletech-regényekből is ismerhetjük). A zenéről annyit érdemes tudni, hogy a Devo Some Things Never Change című száma azért belekerült prüntyögi változatban.

A fejlesztésről sajnos nincsenek fellelhető sztorik. Abból kiindulva, hogy a könyv 1984 nyarán született, utána Leary biztosan elvert egy-két évet a tervére, de az Interplay-játék már 1988-ban kijött, nekem az következik, hogy nagy drámák nem lehettek fejlesztéskor. Egy profi, összeszokott csapat készítette a programot. A játék C64-re, Amigára, Apple II-re és DOS-ra jelent meg, és a kritikusok eléggé szerették, több szaklapnák is az év legjobbjai közé került.

Műfaját tekintve a Neuromancer hagyományos kalandjáték volt, mászkálni kellett benne, beszélgetni, információkat, tárgyakat gyűjteni. Két dolog viszont nagyon feldobta. Az egyik maga a regény környezete, ami ritka hangulatos volt – ugyanakkor a játék csak lazán követte a könyv cselekményét, bátran eltért tőle (például a befejezés is más volt), és nem vette túl komolyan saját magát (voltak benne érdekes poénok, például a mesterséges intelligenciák popkulturális utalásokkal vicceltek, megidézve akár a 2001: Űrodüsszeia HAL 9000-esét).

A másik nagy dobás a mátrix volt. Nem az, amiben napszemüveges emberek kungfuznak, hanem a regényből ismert kibertér, ami elég sokat szerepelt a játékban. Hol egy-egy védőprogram (úgynevezett JÉG), hol egy MI keserítette meg a játékos életét, de ha mátrixolás előtt a felszerelkezett a megfelelő képességcsipekkel és szoftverekkel, akkor eséllyel vette fel a harcot akár a címszereplővel is. Ha meg nem, akkor beigazolódott a régi cyberpunk mondás – miszerint aki másnak armitage, maga esik bele –, és egy agyi restart után lehetett még gyúrni a kibertérre. Ez a visszatérő adatháló-látogatás, illetve az ott folyó – és kicsit a szerepjátékok varázslatrendszerére emlékeztető – harcok kiemelték a Neuromancert a hagyományos kalandjátékok közül. Cserébe viszont a való világban játszódó beszélgetős-emailolvasós információgyűjtő szál elég lassan gombolyodott, csak hogy valami kis kritikát is mondjak.

Sajnos azt sem tudtam kideríteni, mennyire fogyott jól a játék. Minden erénye ellenére elég furcsa madár volt a piacon, de mégis csak egy sikerkönyvet dolgozott fel, szóval bármit el tudok képzelni. Kommentekben jöhet bármilyen plusz info, vagy akár csak kedves élmények a játékkal.

Aki esetleg ki szeretné próbálni, itt találja a C64-es verziót (hozzá emulátorok itt), ez a DOS-os (hozzá DOSBox itt), és érdemes elolvasni azt is, mit írt róla anno a CoV. És mivel múlt héten kimaradt a rovat, a héten lesz még egy hardveres Heti retro is.