IDDQD

Egy napja zajlik a Starcraft II bétatesztje (már engem is pépesre vertek néhányszor), de máris csalókra figyelmeztetnek a játékos híroldalak. A béta ugyanis még nem egészen nyílt (első körben főleg újságírókat hívtak meg rá), ezért pár millió játékos vadássza a neten, hogyan lehetne bétakódot szerezni. Ezt használja ki néhány aljas adathalász, akik kamu leveleket küldözgetnek, amelyben bétakulcsot ígérnek, ha a tisztelt felhasználó megadja a nevét, banki azonosítóját, jelszavát, vércsoportját, fél veséjét.

Valójában a Starcraft II bétája semmi ilyet nem kér. Kell hozzá egy emailcím, amivel az ember felcuppan a Battle.Netre, ott lehet jelentkezni a bétára. Amikor sorra kerül, a mailcímre kap egy kódot, ezzel tudja aktiválni a Battle.Neten a bétát. Ekkor már csak egy 1,6 gigás klienst kell letölteni, és már mehet is a játék. Szóval cím, banki azonosító, PIN kód és más érzékeny adat nem kell hozzá.

Ja, hogy milyen a játék? Egyelőre kurvajónak tűnik (bár mondom, még csak pár meccsen vagyok túl), Index anyánkra úgyis megírjuk majd részletesebben a napokban.

A végső célunk – illetve a végső előtti, a magánhadsereg és a világuralom előtt – az, hogy minél több saját tartalmunk legyen az IDDQD-n. Most például indítunk egy képregényt, sőt webcomicot, sőt sprite comicot. Ez utóbbi műfaj lényege, hogy ismert játékokból használ figurákat, ami azért fekszik nekünk nagyon, mert nem tudunk rajzolni. A játékos témák mellett az egyelőre cím nélküli comicban (tényleg, nem tud valaki egy jó címet neki?) nyitunk kicsit a játékokon túl az egyéb geekülések felé is. Kezdetnek például a csodás Day of the Tentacle szereplői magyarázzák el a webkettő lényegét.

Hozzáadott érték

A gyermekek szexuális felvilágosítása nemes és fontos feladat - valószínűleg pont ezért történik ilyen pocsék módon és elkésve az esetek túlnyomó részében. A Middlesex-London (nem, nem, csakazért sem poénkodunk a névvel) területen illetékes egészségügyi szolgálat ezt elégelte meg, és a cél érdekében a legmodernebb technológiát vetették be. Oké, ez kis túlzás: Flash-játékot készítettek.

Ez még alapból nem is tűnik hajmeresztőnek, de a játék körítése bizony durvább, mint a Dante's Inferno bármelyik pályája. Ebben a programban ugyanis a gonosz Sperminator ellen mehetünk harcba, akinek célja, hogy nemibetegséggel fertőzött spermáját (amit amúgy a két, fa... péniszben végződő kezéből lődözget) minden nőbe beleplántálja. Ellene négy hőssel indulhatunk harcba, akik közül az egyik Csodavagina, a másik pedig Koton Kapitány - akinek különleges képessége, hogy óvszerszerűen bármekkorára tud megnyúlni.

Sajnos maga a játék nem akcióra épül, hanem helyesen kell válaszolgatni meglehetősen magától értetődő kérdésekre ("Ugyehogy óvszerrel csökkenthető a szexuális fertőzések esélye?!"). Mindegy, ha eszelős játékélményt nem is ad, a szexuális töltetű játékok ellen harcolók ellen van egy aduász a zsebünkben: Csodavagina a kormány pénzéből küzd a fertőzött spermák ellen!

(via RPS)
 

A Team Fortress 2 nem csak az utóbbi évek legszórakoztatóbb multis akciójátéka, de a machinimák világába is jelentős vérfrissítést hozott. Utóbbi bizonyítására jöjjön most egy új-zélandi animátor, Andrew Kepple munkája, ami Valentin-napra hangolva mutatja be egy Spy (a játék leggyűlöltebb figurája) és egy Pyro párbaját, ami... nos, egy ponton egészen szürreális fordulatot vesz.

És már most készüljünk fel egy egészen magától értetődő, mégis pusztító erejű szóviccre végső poénként.

Ismerkedjetek meg Ralph Pootawnnal. Alacsony, ronda, zöld – egy igazi troll a Second Life-ban. Minden értelemben: olyan helyzeteket keres, amiket a puszta jelenlétével kellemetlenné tud tenni. Természetesen főleg virtuális dugásokat. Szlogenje a „– Lécci, menj el. – Nem.” párbeszéd, amit az egyik kopuláló avatárral folytatott (lásd a lenti képen). Ralph ugyanis ha szexet lát, leül, bont egy sört és bámulni kezd. Esetleg néha megjegyzi, hogy ő bizony inkább egy kutyát hágna meg. Ennyi épp elég ahhoz, hogy megszakítson mindenféle – akár virtuális, akár irl – akciót.

Természetesen Ralphnak weboldala is van, és ahogy látom, szépen halad a mémmé válás útján. Például már Counter-Strike-ban is felbukkant, itt pedig két szarvasmarhánál próbálja elérni a coitus interruptust. Ki hitte volna, a New York Timesnak igaza volt, amikor megírta, hogy a trollok köztünk élnek.

(via Kotaku)

Ha valakit esetleg érdekelne a válasz arra a kérdésre, hogy "vajon mi a fenét tesz a Microsoft a PC-s játékok fennmaradásáért azon a rendkívül lovagias cselekedeten túl, hogy belépett a PC Gaming Alliance nevű gittegyletbe", az figyeljen jól, mert lehet, hogy itt a nagy nap.

Azt csicsergik a madarak a dróton, hogy a redmondiak 200 millió dollárt terveznek belefeccölni a... Na mibe? Igen, a facebookba, egészen pontosan a CrowdStar elnevezésű cég felvásárlásába. Most persze valószínűtlen, hogy a legelvakultabb közösségi játékfogyasztókon kívül sokan csapnának a homlokukra a vállalat neve hallatán, ellenben az fix, hogy mindenkinek van legalább egy haverja a fáccsén, aki folyamatosan Happy Aquarium üzenetekkel, meghívásokkal és ajándékokkal fossa tele a nyitóoldalt. Na, hát ez a halnevelgetős tamagocsi az, ami megragadta az MS fantáziáját, és a pletykák szerint a PC-s játékipart az elmúlt három évben ennyi pénzzel összesen nem támogató redmondiak tényleg elköltik majd fél Afrika GDP-jét erre a projektre (jelenleg csak ott tartunk, hogy a Microsoft az egyik jelentkező az üzletre).

Persze ha egy kicsit kapitalistább szemszögből nézzük a dolgot, a Windows Phone 7-et tegnap bejelentő szoftveróriás nem csinál hülyeséget, hiszen elemzők szerint a közösségi portálokon közzétett játékok forgalma 2012-re elérheti a 2 milliárd dollárt, és ebből a tortából valószínűleg sokan elfogadnának egy szeletet, márpedig a CrowdStar 50,1 millió felhasználóval pillanatnyilag a negyedik legnagyobb porció a piacon. Ráadásul ha azt vesszük, hogy az EA pont kétszer ennyi milliót költött a szintén ezen a területen fickándozó Playfish-ért, az MS tulajdonképpen egész olcsón megúszhatja a beugrót a Web 2.0-ba.

Zajlik a barcelonai Mobile World Congress, ahol a Windows Phone 7 a show egyik slágere. A tegnapi bemutatón többek között megerősítették azt, amit hónapok óta lehetett sejteni: az Xbox Live mobilra megy, vagyis a Windows Phone 7 telefonokkal közvetlenül elérhetjük majd a konzol online rendszerét. De pontosan mit is jelent ez?

Egyelőre nem sokat. Csekkolni lehet a Live-os ranglistákat, tabellákat, menedzselni a profilunkhoz tartozó üzeneteket és barátainkat, illetve avatárunkban gyönyörködhetünk (ezt persze bármelyik böngészős telefonon megtehetjük). Az izgalmasabb rész a mobiljátékok összekötése lenne a Live-profillal (achievementvadászattal együtt), de erre még csak pár példa van, ezek is körökre osztott játékok, amikben meg kell várnunk, amíg a haverunk lép (kártyajáték, sakk, ilyesmik). Később bizonyára lesznek ennél bonyolultabb Live-os mobiljátékok is, legalábbis akkor nyer majd értelmet ez az egész.

Bár a nyári olimpiai játékok népszerűsége valószínűleg összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a téli sportok nagyságait felvonultató rendezvénysorozat, azért biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki (legalábbis virtuális szinten) odáig van a havas-jeges testmozgásért. A  való világ történéseinek összefoglalását és közvetítését meghagyom másnak, most inkább lássuk, hogy pattanhatunk mi magunk is lécre-szánkóra-korcsolyára-bobba.

Már írtunk arról, hogy a régi és ritka játékok olykor csillagászati összegekért találnak gazdára a neten, és most itt egy újabb remek példa. A napokban egy észak-karolinai anyuka meghirdetett az eBayen egy NES-t öt játékkal. Valószínűleg nem akart nagy pénzt leakasztani, hanem csak meg akart szabadulni a konzoltól, ami a helyet foglalta a lakásban, mert potom tíz dollárban adta meg a kikiáltási árat. Egy hét alatt azonban három-, négy-, majd ötszámjegyűre kúszott a licit, és a csomag 13105 dollárért, azaz körülbelül 2,6 millió forintért kelt el.

Az egyik játék ugyanis a Stadium Events volt eredeti gyári dobozában, ez a program pedig ott van a legritkább videojátékok listáján. A sportjátékot a Bandai adta ki 1987-ben a hozzá való Family Fun Fitness nevű érzékelős szőnyegkontrollerrel – hol volt még akkor a Wii Fit! – csak Észak-Amerikában. Aztán a Nintendo megvette a szőnyeg jogait, átkeresztelte Power Pad-re, és onnantól nem készült több Family Fun Fitness. A Stadium Eventsből kétezer darab készült, jelenleg csak tíz fennmaradt példánya ismert (illetve úgy tűnik, most már tizenegy), ezekből csak egy bontatlan. Szóval nézzetek körül a sufniban, hátha nálatok is akad valami ritkaság, amiből meggazdagodhattok. Végül egy videó a Stadium Eventsből, képzeljétek el, hogy ezt helyben futással irányítjátok egy kontrollerszőnyegen.

(via Kotaku)

Az iPhone-nal meg más érintőképernyős kütyükkel egy baj van ilyenkor télen: a nagy hidegben lefagy az ember ujja, mire lejátszik egy menet Trismet vagy Peggle-t. Kesztyűben nem ugyanaz az élmény, mert a kesztyűs ujjak sokkal pontatlanabbul dolgoznak a kijelzőn, a stylus (érintőpálcika, vagy mi a bánat a magyar neve) viszont jó áthidaló megoldás. Dél-Koreában meg is találták az ideális stylust: a kolbászt. Állítólag a téli hónapokban a CJ Corporation nevű cég kolbászainak megnőtt a forgalma, mert vékonyságával ez a legjobb célarchitektúra a feladatra. Hogy ez a hír és a hozzá tartozó kép az Apple zseniális vírusmarketingje, a CJ Corporation zseniális vírusmarketingje vagy Dél-Koreában tényleg ennyire furcsák az emberek, nem tudom eldönteni (mindhármat el tudom képzelni). Mindenesetre nálunk nem nagyon alkalmazható az ötlet, legalábbis én egy vékonyabb szál gyulaival sem mennék rá szívesen egy iPhone-ra.

(via Joystiq)

Tudom, hogy van egy kis elmaradásunk pénteki játékcsajok tekintetében, és páran talán számon is kérik mindezt. Mindenesetre most lendüljünk túl ezen, és lássuk, ki kerül terítékre a héten.

Elsőre a hóesés és a hideg miatt arra gondoltam, hogy Kate Walkert, a Syberia főszereplőjét teszem közszemlére, de mivel mai szemmel visszanézve az ő külsejének igencsak jót tett az idő és alacsony felbontású textúrák, inkább kerestem mást. A Tabula Rasa nevű MMO-t talán ismerik páran annak ellenére, hogy nagyjából másfél éves működés után leálltak a szerverek, és mostanában már csak az érdemel említést a projekttel kapcsolatban, hogy Richard Garriott (aka Lord British, ha akad itt valaki, akinek az Ultima név mond még valamit), egykori főfejlesztő 24 millió dollárra perli a kiadó NCSoftot. Persze játékcsaj-szempontból ez mind tök lényegtelen, itt van tehát a lényeg: Sarah Morrison, a karakter, melltartóban (illetve fegyverben és szörnyben).

Szappanopera-ismertetőnk következik, főszerepben az Activision Blizzard.

1. epizód: Az új gazda
2008-ban az Activision megeszi a Vivendi Gamest, és még ugyanabban az évben a Blizzarddal egyesül. Az új mamutvállalat CEO-ja Don Roberto Kotick lesz, aki ranchán szörnyű terveket szövöget: leállítja több, ötletes játék fejlesztését (többek között a Brütal Legendét), és rááll a futószalagon gyártott Guitar Herókra.

2. epizód: Tejelő tehenek
2009-re már látszik, hogy a kevesebb több lett volna: év végére nem kevesebb, mint 25(!) különböző ritmusjáték van a boltokban, ezek nagy részét az Activision adta ki (az eladásokat tekintve 51 százalékos a részesedésük a műfajban). A korábbi milliós eladásokból százezres számok lesznek, ezért a cég bejelenti, hogy 2010-ben csak két új ritmusjátékot hoz ki, egy Guitar Hero-folytatást és a DJ Hero 2-t.

3. epizód: A ranch kincse
Nagyjából ezzel egy időben jön ki a cég 2009/Q4-es eredménye, a vártnál jobb számokkal. 1,56 milliárd dolláros bevétel, ami az egész éves eredményt 4,28 milliárd dodóra tornássza. Don Roberto ezt főleg a World of Warcraftnek és a Modern Warfare 2-nek tulajdonítja, már nincsenek olyan hozsannák a ***** Hero sorozatról, mint akár fél évvel ezelőtt.

4. epizód: A tej ára
A kevesebb ritmusjáték azt jelenti, hogy kevesebb ember kell a fejlesztéshez – Don Roberto elzavarja munkásainak egy részét. Belsős források szerint kábé 50 embernek ajtót mutatnak a Guitar Herókat fejlesztő Neversoftnál, 30-40 embernek a gitár- és dobkontrollereket fejlesztő RedOctane-nél, a Guitar Hero: Van Halent fejlesztő Underground Developmentet pedig cakkpakk bezárják. Két másik fejlesztőstúdióra is lesújt a bárd, a True Crime-t fejlesztő Luxofluxtól 55, a Prototype-ot készítő Radical Entertainmenttől 90 embert küldenek el (ez a fejlesztőcsapat fele). Az Activision Blizzard sajtóközleménye a pletykákra reagálva elismeri, hogy az erőforrások átcsoportosítása zajlik, de számokat nem említ. Mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy 2010 már nem a Guitar Hero meg az egyéb ritmusjátékok éve lesz.

(via Kotaku)

Ma kazuárnapot tartunk, vagyis a casual game-ek, alkalmi játékok háza tájáról jönnek hírek (ma valahogy ilyenből volt sok).

Kezdjük azzal, hogy tízéves a Bejeweled, a „hármat egy sorba” típusú logikai játékok legismertebb képviselője. A PopCap Gamesről ritkán hallani a mainstream játékhírek között, pedig szimpatikus cég: az elsők között ismerték fel, hogy az emberek nemcsak negyvendolláros, egészestés játékokkal akarnak játszani, hanem tízdolláros, akár öt percre is elővehető kis marhaságokkal is (legutóbbi nagy dobásuk a Plants vs. Zombies volt). A PopCap több marhajó kazuárjátékot kiadott a keze alól, de a Bejeweled (leánykori nevén: Diamond Mine) lett a leghíresebb és legsikeresebb ilyen-olyan mutációi révén (most éppen Facebookon arat nagyon): a fizetős verziókból összesen ötvenmillió példányban kelt el. A cég tízhónapos ünnepségsorozattal örül a szülinapnak, versenyek is lesznek itt.

A kazuárjáték-gyártók idén is összegyűlnek San Franciscóban, vagyis megint lesz Flash Gaming Summit. A hagyományosan a Game Developers Conference előestéjén (ezúttal március 8.) tartott rendezvényt most már önálló expónak is tekinthetjük, ahol természetesen megválasztják a tavalyi év legjobb flashjátékait. A tavalyi győzteseket lásd itt.

Van egy brit felmérésünk is mára, ami szerint 2009-ben Európa tehetősebb országaiban súlyos százmilliókat költöttek kazuárjátékokra. Egész pontosan a briteknél 280 millió fontot, a franciáknál és a németeknél pedig 220 millió, illetve 440 millió fontnak megfelelő eurót. A felmérés úgy becsli, hogy 13,3 millió brit játékos gyűlik a játékportálokon, de csak 2,4 millió fizet is játékért – átlagosan évi 117 fontot. A mobiljátékokat külön kezeli a felmérés, erre 170 misit költöttek a britek tavaly. Kíváncsi vagyok, hogyan alakulnának a számok itthon – például tegye fel a kezét a kommentekben az, aki valaha fizetett már flashjátékért.

Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal és amazokra is akik játékaim ármányos warezolására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem Nintendo, mikor szörnyű bosszúm lesújt rátok.

A franc tudja, hogy a japánok valamelyik ügyvédjében felmerült-e az Ezékiel 25:17 az ausztrál bíróságon, amikor kihirdették az ítéletet: 1,3 millió dollár kártérítést plusz 100 ezer perköltséget kell kicsengetnie a Nintendo felé annak a 24 éves ausztrál fickónak, aki fellőtte a netre a New Super Mario Bros kalózverzióját. És itt már fellebbezés nincs, valójában nem is bírói döntés volt, hanem kiegyezett egymással a két fél peren kívül.

A mese az, hogy a jóember, név szerint James Burt éppen akkor tévedt be egy ausztrál játékboltba, amikor az tévedésből pont kitette egy héttel a hivatalos megjelenés előtt a Wii-s slágerjátékot a polcra, James meg véletlenül pont tudott hekkelni, hát lepucolta a másolásvédelmet, és már ment is a netre a cucc.

Khm, hát ja, eléggé magányos gyilkos-teória, ez azért nem egészen így szokott zajlani warezkörökben.

Közismert, hogy a Blizzard csak akkor ad ki egy játékot, amikor az szerintük is kész van, így a cég marketingeseinek néha vért izzadva kell friss híreket kiötleni a készülő programokkal kapcsolatban. Konkrét információkat ritkán adnak, hiszen nem egyszer előfordult már, hogy egy minden részletében ismertetett egység a Starcraft 2-ből egy hónapon belül a kukába került, így a Diablo 3 kapcsán is be kell érnünk a kicsit bulvárosabb apróságokkal. Azt már régóta tudjuk, hogy a karakterosztályoknál a harcos nemét is kiválaszthatjuk majd, viszont a szerzetes az első kaszt, ahol mindkét változat tervezett külsejét megleshetjük.

A kopasz csókával kapcsolatban talán csak a betegesen vékony felkar tűnik fel a férfiszépségre kevésbé érzékenyeknek, azonban a szerzetesnő tökéletesen megfelel a manapság népszerű divatirányzatoknak, aki nem hiszi, vessen csak egy pillantást Pinkre, Rihannára vagy Tóth Gabira.

(Aki hozzám hasonlóan a hír elolvasásáig csak kevéssé volt képben a női szerzetesrendek mibenlétével kapcsolatban, annak segít a Wikipédia.)