HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

6,3 millió forint egy régi Atari-játékért

2010.04.12. 18:25 Stöki

Írtunk már arról, hogy a régi és ritka játékok néha csillagászati áron kelnek el az eBayen, volt a blogban majdnem egymillió forintnak megfelelő dollárért eladott Atari 2600-játék és egy NES-program, ami 2,6 millióért talált gazdára.

Most újabb játék kaphatja meg a videojáték-gyűjtők Szent Grálja címet: az Air Raid, aminek egy példánya 31600 dollárért, azaz nagyjából 6 320 000 forintért kelt el az eBayen. Az 1984-es program a platform egyik legritkább játéka, nagyon korlátozott példányszámban jelent meg. Egy kis tajvani stúdió egyetlen programja volt, készítői egy másik ataris játék, a Space Jockey kódját hekkelték meg.

Az egészben az a legviccesebb, hogy a most elkelt példány árát nem a ritkasága srófolta ilyen magasra és nem is a furcsasága (a cartridge alakja elég szokatlan a t-alakú végződésével), hanem a doboz. A játék doboza ugyanis nem maradt fenn, legalábbis mostanáig így gondolták a gyűjtők – ennek a példánynak azonban gazdája megőrizte a dobozát, még az árcédula is rajta van. Az eladó – aki a nyolcvanas évek közepén egy texasi boltban vette meg a játékot – megmutatta a dobozt az Atari Age szakportál emberének, aki úgy nyilatkozott, hogy az minden kétséget kizáróan eredeti. Maga a játék egyébként egy egyszerű lövöldözős marhaság, amolyan lebutított és elrondított Space Invaders, mint a lenti videóból kitűnik.

31600 dollár is rengeteg pénz, de nem elég sok ahhoz, hogy rekord legyen. A rekorder ugyanis a Stadium Events című NES-játék, aminek egy bontatlan gyári példánya 41300 dollárért, azaz nagyjából 8,26 millió forintért talált gazdára februárban.

(via Kotaku)

30 komment

Címkék: pénz aukció atari ritkaság fanatizmus

IDDQD képregény: Erőszakra nevelő játékok

2010.04.12. 06:50 Stöki

18 komment

Címkék: képregény doom farmville erőszakos játékok iddqd képregény

Tetris a pokolból (és más extrém tetrisek)

2010.04.11. 13:30 Stöki

Az XKCD egyik e heti karikatúrája – lásd fent – önmagában is zseniális, de valami pihentagyú még egy lapáttal rátett: tényleg megcsinálta játékban a fenti poént. Ide kell klikkolni a nulla sikerélménnyel, ám annál több frusztrációval büntető tetrishez. És ha már tetris, hozzáadott értékként jöjjön egy kis válogatás a különböző extrém tetrisekről:
First person tetris
Mariotetris
Építkezős tetris
Nagyfelbontású tetris
Bazmegtetris
Négyágú tetris
Egydimenziós tetris
A világ legkisebb tetrise
Európatetris
Starcraft 2 tetris
Havidíjat tetris tévében

18 komment

Címkék: állatság karikatúra tetris xkcd

Fiktív elemek periódusos rendszere

2010.04.11. 08:43 Stöki

Nagy geekséget alkotott Russel Walker grafikus: periódusos rendszerbe szervezett 122 fiktív elemet, amelyek filmekben, tévésorozatokban, regényekben és persze videojátékokban szerepelnek. Az olyan kötelezők mellett, mint a kriptonit, megtalálhatók igazi csemegék, például a wonderflonium Dr. Horrible sing-along blogjából. A sajnos nehezen olvasható előképen – a poszter méretű verziót 25 dollárért lehet megrendelni Walkertől – a felfedezhető videojátékos elemek az Imulsion (Gears of War), a Tiberium (C&C sorozat) és az Element Zero (Mass Effect), de lehet, hogy ti találtok még másokat is.

(via Kotaku)

52 komment

Címkék: állatság periódusos rendszer játék és művészet

Kihalnak a játékszakértők

2010.04.10. 11:30 Stöki

A videojáték-szakértő halott, halálra zabálta magát. Ezzel a mondattal kezdődik a Bitmob remek cikke, ami arról szól, hogy eltűnnek a régivágású játékguruk az újságírásból. A folyamat már persze jó ideje zajlik, és más téren sok hasonlót tapasztalhattunk már a történelemben. Például akkor, amikor eltűntek a polihisztorok, az olyanok, mint Galilei és Descartes, akik több tudományágban is kiválóak voltak – ahogy nőtt az emberiség tudása, ahogy egyre több tudományág jelent meg és a tudósok, kutatók egyre több ismeretet halmoztak fel, úgy vált lehetetlenné, hogy valaki több tudományágban is otthon legyen.

Valami hasonló történt a videojátékos médiában is: egy idő után annyi játék jelent meg, hogy képtelenség lett követni a sok új címet és képben lenni a játékipar EGÉSZÉT illetően. Lásd a lenti ábrán a kék grafikont, ami az évenkénti játékmegjelenést ábrázolja a MobyGames játékadatbázis alapján. Eszerint 1976-ban 5 darab játék jelent meg, de a nyolcvanas évek elején már több száz, a kilencvenes években már ezernél több, a rekord pedig 2008, amikor 2840 játék jelent meg. Ráadásul ezek a számok pár tucat kivétellel csak a hagyományos játékokat fedik le, a mobiljátékokat és a flashjátékokat nem.

32 komment

Címkék: újságírás szakmázás

Final Fantasy latinul

2010.04.10. 06:30 Stöki

Omnis est rex in sua domo, azaz mindenki király a maga házában – mondja a latin, és a szólás különösen igaz az Abw fedőnevű hackerre. Emberünk (homo ludens) ugyanis már másodszor fordít latinra egy klasszikus játékot. Egy éve a Zelda II: The Adventure of Linket ültette át Julius Caesar nyelvére (Zelda II: Expeditio Linci), most pedig a Final Fantasyt. Szóval akit lázba hoz, hogy a karakterlapján a bölcsesség neve sophia lehet, az új szint meg gradus novus, az ide kattintson a patchért.

(via Kotaku)

1 komment

Címkék: latin állatság final fantasy

Pénteki játékcsaj - kontrollert a kézbe

2010.04.09. 15:30 miguel_

Ezen a héten ismét nem konkrét játék(ipari) hőst emelek ki, inkább csak adunk egyet a vége-van-a-hétnek-ideje-lazulni hangulatnak. A hajtás mögött egy olyan, nem egészen munkahelybarát sorozat kap helyet, ahol csinos lányok értelmezik kreatívan a konzol, kábel és kontroller szavainkat (mindezt a brit Front magazin kérésére tették).

Mielőtt azonban mindenki nekilátna "csajozni", feldobnám azt az ötletet, hogy akinek van olyan vicces / szexi / bizarr / egyéb képe magáról (vagy a barátnőjéről, inkább), amit valamilyen szempontból játékokkal kapcsolatosnak lehet nevezni, és szívesen megosztaná a nagyérdeművel, az ne tartsa vissza magát, és küldje el nekünk. Ajándék egyelőre nincs, illetve egy éves Index-előfizetéseket tudunk osztogatni szeretettel.

És akkor a csajok.

 

6 komment

28 év után dőlt meg egy játékrekord

2010.04.09. 12:30 Stöki

Egy 41 éves seattle-i lakatos, John McAllister játéktörténelmet írt hét elején. Magyar idő szerint kedd reggel 7 óra 18 perckor 41 338 740 ponttal fejezett be egy Asteroids-játékot az Atari egy 1979-es, klasszikus játéktermi gépén. McAllister egyetlen negyeddollárost dobott csak a gépbe, de 58 órán át játszott (helyi idő szerint még múlt szombaton kezdte el), hogy a fenti pontszámot elérje. Ami azért fontos eredmény, mert világrekordról van szó: az Asteroidsban korábban 41 336 440 pont volt a rekord, amit bizonyos Scott Safran állított be 1982-ben, azaz három évvel a játék megjelenése után.

Vagyis a rekordot 28 évig senki nem tudta megdönteni. McAllister szerint Safran eredménye olyan jó volt, hogy azt hitték, senki nem dönti majd meg. „Olyan volt, mint a Szent Grál” – nyilatkozta a lakatos, aki a bravúr után az ELF nevet írta a pontszám mellé a toplistába, aztán aludni ment. Az eredményt elküldték a Twin Galaxies nevű szervezetnek, ami a játékrekordokat tartja számon, nagyjából két hónap kell nekik, amíg hitelesítik majd az új világrekordot. Szegény Safran egyébként már nem érhette meg, hogy lenyomják: 1989-ben meghalt, kiesett hatodik emeleti erkélyéről, miközben a macskáját akarta megfogni.

(via Kotaku)

36 komment

Címkék: rekord fanatizmus asteroids

A South Park kiosztotta a Farmville-t

2010.04.09. 06:30 Stöki

Nem akarok Farmville-ügyben megmondóember lenni, mert bár én rühellem a Facebook virtuális tanyáját (főleg az onnan érkező spamek miatt, hiába lehet letiltani ezeket - ez elvi kérdés), mindenki azzal játszik, amivel akar. Az viszont feltűnő, hogy az utóbbi hónapokban egyre több olyan hír, mém, műsor, satöbbi jelenik meg, aminek témája, hogy a Farmville nem menő. Mi sem lehet erre jobb bizonyíték, mint az, hogy a szerdán Amerikában játszott, legutóbbi South Park-epizód is a Farmville-t ekézi – meg a Facebookot, a Chatroulettet és úgy általában az online barátkozást. Zseniális epizód, aki teheti, nézze meg valahol, különösen akkor, ha látta korábban a Tron című klasszikust. Itt van egy kis kedvcsináló:

A hét ciki Farmville-híre (bár ez nem a játéknak ciki) egyébként az, hogy Nagy-Britanniában egy 12 éves kiscsávó pikk-pakk elvert 913 fontot, azaz majdnem 300 ezer forintot a farmjára. Bár a Farmville ingyenes játék, valódi pénzért is lehet benne virtuális fizetőeszközt vásárolni. A Guardian cikke szerint a gyerek elverte a megtakarított 288 font zsebpénzét, aztán lenyúlta anyu hitelkártyáját, ami két hét alatt még 625 fontra volt elég – ezután vette észre anyu, hogy valami nem stimmel. A Farmville-t fejlesztő Zynga – ami állítólag már ötmilliárd(!) dollárt érő cég – persze nem fizet vissza semmit, miért is tenné, a vásárlás már megtörtént. Az anya egyébként nem is vár el ilyesmit, de annyit azért megjegyzett, hogy a Zynga jobban ellenőrizhetné a hitelkártyás vásárlásokat.

És hadd zárjam a posztot egy pólóval, amit a GameSetWatchon találtam, és amit meg is lehet venni itt. Ezt üzenném minden ismerősömnek, aki valaha Farmville-ajándékokkal zaklatott:

64 komment

Címkék: south park facebook hülyegyerek farmville

Ne fejlesszenek erőszakos játékokat!

2010.04.08. 15:56 Stöki

Imába foglaljuk Szedrencs fedőnevű kommentelőnk (amúgy a CD Projekt forgalmazócég egyik főembere) nevét, amiért németről lefordította nekünk a 20 Minuten című svájci napilap honlapján levő interjút Evi Allemann-nal. Róla már írtunk pár hete: ő az a szocialista képviselő, aki a svájci parlamentben benyújtott egy törvényjavaslatot, melynek lényege nagyjából annyi, hogy betiltja azoknak a játékoknak a gyártását, importálását és hirdetését, amikben a játékosnak erőszakos tetteket kell végrehajtaniuk „embereken vagy emberszerű lényeken”. A törvényjavaslatot elfogadták.

Allemann nem tűnik veszélyes figurának, 78-as évjárat, az előnyösebb képein egészen csinos jelenség, fiatal kora ellenére mégis elég demagógan képes beszélni az erőszakos játékokról. Néhány mondat tőle az interjúból:

(arra reagálva, hogy a betiltandó játékokat neten nagyon könnyű elérni:)
„Napjainkban egy internetrendőrség van kialakulóban, amely a jogsértéseket bünteti. Figyelnünk kell arra, hogy azok a törvények, amelyek a neten kívülre vonatkoznak, az interneten is érvényesüljenek. Ehhez egy államokat átfogó összefogás szükséges, amelyhez az első lépéseket már megtettük. Az Európai Tanács például egy nemzetközi egyezményt kötött a kiberbűnözésről, amely a jövőben a számítógépes- és internetes bűnözés elleni harcot hivatott szabályozni.”

79 komment

A nap videója: Játékhősök zúzzák le New Yorkot

2010.04.08. 10:41 Stöki

A legjobb, játék témájú videoklipet készítette el bizonyos Patrick Jean a Naïve New Beaters zenekar L.A. Trumpets című számához. A klipben régi videojátékok hősei amortizálják New Yorkot, pixelesítve a várost. Space Invaders, Tetris, Donkey Kong, Pac-Man Arkanoid, Frogger – ezeket fedeztem fel, illetve a bomba a Dyna Blaster bombáira emlékeztet.

Egyébként nem ez az egyetlen videojátékos témájú klip, a Die Ärzte Männer sind Schweine című dalában például maga Lara Croft szerepel. Ken Ishii pedig direkt a Space Invadershez írt számot, és így a klip is a játék szereplőivel készült. Ez utóbbi annyira zseniális, hogy be is embedelem. De biztos vannak még ilyen klipek, kommentekben jöhetnek.

34 komment

Címkék: zene videó videoklip játék és művészet

Szerdai retro: The Last Ninja

2010.04.07. 15:00 Stöki

Múlt héten a VHS-korszak egyik nagy toposza, a kommandós szerepelt nosztalgiarovatunkban, most jöjjön a másik, a nindzsa. A Commando-cikk végén ugyanis a The Last Ninját szavaztátok meg eheti retrojátéknak, és emiatt most kicsit bajban vagyok. A játékkal kapcsolatos legizgalmasabb kérdést – tényleg magyaroktól lopták az alapokat? – ugyanis az alábbiakban nem tudom majd megválaszolni. Ami infót találok, azt mindenesetre összeszedem, de előtte lássuk, hogyan ismeri a világ nagyobbik része az egyik legsikeresebb C64-es játék történetét!

99 komment · 1 trackback

Címkék: retro c64 last ninja matt gray ben daglish heti retro jatek

Ingyen játékzene

2010.04.07. 12:05 miguel_

Egy gyorshír azoknak, akik szeretik a játékzenét: kattintsatok ide gyorsan, és töltsétek le a God of War-sorozat teljes tracklistáját, majd hallgassátok egészséggel. Nagyjából 300 mega, de jön szépen. Előre mondom, hogy én is még csak most láttam neki a letöltésnek, szóval ha másfél óra böfögés lesz benne szimfonikus aláfestéssel, ne haragudjatok nagyon.

 

UDATE: Nem az van benne, hajrá, töltse mindenki, amíg lehet.

 

via CVG

5 komment

Címkék: zene ingyen god of war

"Some like Deeper Penetration"

2010.04.07. 11:44 Grath

Különösebb kommentár nélkül következzen az év legjobb játékreklámja.
 

 

(thanks Szedrencs)

7 komment

Címkék: marketing videó modern warfare

Zseniális: Super Mario szöveges kalandjátékban

2010.04.07. 08:25 Stöki

Egy hűvös, tavaszi napon a szobádban/munkahelyeden ülsz a számítógéped előtt és netezel. Mit teszel?

>MEGNEZ IDDQD
Megnézed kedvenc játékblogod – milyen jó, hogy eltetted múltkor a könyvjelzők közé! –, és egy új posztot látsz. Arról szól, hogy valami pihentagyú az IGN-en megcsinálta április elsejére a Super Mario első pályáját szöveges kalandjáték formájában.

>KLIKKEL
A képre kattintasz és betöltődik a játék oldala. Egyszerű HTML-nek tűnik, a szöveg alatti gombokkal lehet megadni Mariónak, hogy mit csináljon.

>OMG
Ahogy mondod!

>JATSZIK
Megpróbálkozol a játékkal. Továbbjutsz az első két képernyőn, de aztán egy Goomba megöl. Persze ezt is csak szövegből tudod meg.

>BAZMEG
„BAZMEG” egy nem létező parancs!

>JATSZIK
Most tovább jutottál, mint előbb, de egy szakadéknál elvétetted az ugrást, meghaltál.

>JATSZIK
Na, harmadszorra csak sikerült. Végigjátszottad a szöveges Super Mariót, gratulálok! Kalandod itt véget ért.

9 komment

Címkék: retro atyaúristen állatság mario szöveges kaland

süti beállítások módosítása
Mobil