HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

28 év után dőlt meg egy játékrekord

2010.04.09. 12:30 Stöki

Egy 41 éves seattle-i lakatos, John McAllister játéktörténelmet írt hét elején. Magyar idő szerint kedd reggel 7 óra 18 perckor 41 338 740 ponttal fejezett be egy Asteroids-játékot az Atari egy 1979-es, klasszikus játéktermi gépén. McAllister egyetlen negyeddollárost dobott csak a gépbe, de 58 órán át játszott (helyi idő szerint még múlt szombaton kezdte el), hogy a fenti pontszámot elérje. Ami azért fontos eredmény, mert világrekordról van szó: az Asteroidsban korábban 41 336 440 pont volt a rekord, amit bizonyos Scott Safran állított be 1982-ben, azaz három évvel a játék megjelenése után.

Vagyis a rekordot 28 évig senki nem tudta megdönteni. McAllister szerint Safran eredménye olyan jó volt, hogy azt hitték, senki nem dönti majd meg. „Olyan volt, mint a Szent Grál” – nyilatkozta a lakatos, aki a bravúr után az ELF nevet írta a pontszám mellé a toplistába, aztán aludni ment. Az eredményt elküldték a Twin Galaxies nevű szervezetnek, ami a játékrekordokat tartja számon, nagyjából két hónap kell nekik, amíg hitelesítik majd az új világrekordot. Szegény Safran egyébként már nem érhette meg, hogy lenyomják: 1989-ben meghalt, kiesett hatodik emeleti erkélyéről, miközben a macskáját akarta megfogni.

(via Kotaku)

36 komment

Címkék: rekord fanatizmus asteroids

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr621906215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsini 2010.04.09. 12:37:56

mivel nincs pause a játékban, így az egyetlen lehetőség pihenésre vagy egyébre az, ha felgyűjt egy vödör életet, és abból feláldoz néhányat amíg mást csinál.

miguel_ 2010.04.09. 12:55:47

"1989-ben meghalt, kiesett hatodik emeleti erkélyéről, miközben a macskáját akarta megfogni."

Óóóóóó... :(

phaidros 2010.04.09. 13:27:29

58 órányi flow, nem semmi.

Andie 2010.04.09. 13:27:37

Én szoktam a budin, laptoppal az ölemben "ügyködni", de mondjuk egy játékgépet nem vennék az ölembe.
Azért énis megnézném a csókát a végén. Én ha egy éjszaka nem alszok 7-8 órát, akkor másnap olyan vagyok, mint Drakula 200 év koplalás után.
De grat a srácnak!

Amaz meg stilusosan halt meg, szó se róla.
Mit mondott a macska utána? "9:1 ide" :D

bioLarzen 2010.04.09. 13:28:27

És azt lehet tudni, hogy direkt csúcsdöntésre készült - tehát előtte azért úgy készült (evett/ivott/sz*rt/szabit vett ki stb...), vagy csak gondolta, hogy játszik egyet és jól sikerült?

bio

Dzsini 2010.04.09. 13:41:43

@bioLarzen: körbe van kamerázva, szerinted?

szép is lett volna, leül egy kocsmában játszani, aztán este Józsi bá' a kocsmáros lecsapja a biztosítékot...

Démonmac1 2010.04.09. 13:59:13

"1989-ben meghalt, kiesett hatodik emeleti erkélyéről, miközben a macskáját akarta megfogni."

Darwint nem kapott ezért?

Celtic 2010.04.09. 14:09:21

@Dzsini: En is pont ezen gondokodtam, az ember eltolt ,mittomen, napi 14 orat a gep elott eleg szar esetben, de folymatosan, mozgas/kaja/urites/alvas nelkul en egy napot is keptelen lennek.

Azert egyhelyben allni 50+ orat, az sem semmi :(

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.04.09. 14:12:15

Betolt egy katétert, meg IV-sen a kaját, plusz egy adag szpidit hozzá oszt végignyomta. Decccóólll :)

algi 2010.04.09. 14:57:06

@Dzsini: Kösz, épp ezt akartam kérdezni.

_Cactus_ · http://gergo.erdi.hu/ 2010.04.09. 15:09:47

Retrójátékok rekordjai és rekorderei témában ajánlom mindenkinek a King of Kong című dokufilmet: www.imdb.com/title/tt0923752/

Ungabunga · http://hatter24.hu 2010.04.09. 16:05:07

Hát ez igen szép eredmény. 50 órán át figyelni szünet nélkül nem kispályás dolog.

INSIDER 2010.04.09. 16:23:36

Mondjuk megnézném az ízületeimet 58 óra gombnyomogatás után. De amint az a bal képen is látszik a faszi egy Terminátor, nyilván nem érzett semmit és wc-re sem kell mennie egy gépnek. Így már minden világos!

dansun 2010.04.09. 16:28:44

@Blassius:
"Hát, értem én a beszédit! Vödör kell neki, meg lavór! (Ludas Matyi)

bioLarzen 2010.04.09. 17:01:16

@Dzsini: Kösz a választ, amiben amúgy nem válaszoltál arra, amit kérdeztem, de sebaj.

A világ pedig tele van non-stop vidámparkokkal és játéktermekkel, ahol sohasem csapja le a korcsmáros a biztosítékot.

A körbekamerázós mondatod meg még most se tudom, hogy mire vonatkozott.

bio

pizsama 2010.04.09. 17:06:23

Volt valami ilyesmi Chuck epizód, ahol valami végigjátszhatatlannak hitt játékot kellett végigjátszania Chucknak!

Dzsini 2010.04.09. 17:14:46

@bioLarzen: ott van a videóban - van egy kamera, ami a képernyőt nézi, van egy, ami az arcát, van egy, ami a kezét...
Ha csak úgy elkezd játszani, akkor nem áll ott legalább 3 (de inkább több) kamera, hogy felvegye, hogy mit csinál. Ráadásul ahhoz, hogy hitelesítve legyen (ahogy a bejegyzésben is írják, hogy hitelesítve lesz) az kell, hogy bizonyítható legyen, hogy végig ő játszott, és nem vett igénybe semmilyen segítséget - ehhez természetesen szükséges az, hogy a teljes játékidő alatt megfigyeljék (lehetőleg a rekordot számon tartó társaság emberei), de minimum legyen róla megszakítás nélküli videófelvétel.

Ha ezeket átgondolod, akkor egyértelmű, hogy csúcsdöntésre készült, és nem csak leült játszani egyet.

bolomba (törölt) 2010.04.09. 17:29:42

baszod 2 300 ponttal dontotte meg?! hat meg a sirbol is viszzajonnek szetrugni a segget. ki ez bubka? :)

Blogerovac 2010.04.09. 17:32:24

Chuck Norris 42 000 000-val vitte az első szintet, ami csak bemelegítés ;)

KenSentMe 2010.04.09. 18:10:23

Csak nyavajás kétezer háromszáz pontot vert rá?

Dzsini 2010.04.09. 18:16:38

Az egészet végig közvetítették online is ( www.aurcade.com/events/marathon.aspx ), ráadásul a legrégebben álló rekord volt. Safran amúgy 15 évesen állította be a rekordot, ő 41 évesen döntötte meg.
www.wired.com/gamelife/2010/04/asteroids-record/

???????????? 2010.04.09. 18:22:01

Bázz, 41 336 339 pontnál hagytam abba egyszer régen, ha ezt tudom...

efi 2010.04.09. 18:44:57

"volt a rekord, amit bizonyos Scott Safran állított be"
... helyett: állított fel. Beállítani annyit jelent, hogy az érvényes rekorddal megegyező eredményt elérni.

Thresher 2010.04.09. 19:55:29

2 és fél napig megállás nélkül játszott? Ha valami hindu fakír lenne az ipse, még el is hinném. Izületei nem robbantak fel?

PIER 2010.04.09. 21:12:40

Ekkora fos játékot nyomott 2 és fél nap??
Nem zseni ez hanem lúzer...

KenSentMe 2010.04.09. 22:00:14

@PIER: Ja, persze, a sakk is milyen fos játék, idióta pepitamintás táblán nyomorult fabábokat kell tologatni.

efi 2010.04.09. 22:16:18

Nem ismerem a játékot. Elképzelhető, hogy össze lehet gyűjtögetni extra életeket, ennyi idő alatt akár több tucatot is. Aztán magára hagyja a gépet, pihen fél órát, addig elúszik magától mondjuk 20.

Vágási Matyi 2010.04.16. 03:14:46

58 óra, dzsízász.

Eddig a max 16 óra GTA4 volt, de olyan se lesz több. És persze nem megszakítás nélkül.
süti beállítások módosítása