HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 6x05: A magyar GamePro

2020.03.15. 22:27 Stöki

A magyar gémersajtó nagy részét már feltérképeztük Checkpoint-adások formájában, de azért vannak még adósságaink a téren. Persze, a CoV és az 576 mindenekelőtt, de ezúttal egy kisebb és különösebb újságot vettünk elő, amiről már többször szó esett korábbi adásokban: a magyar GamePro. Ezt álnevek mögé bújva készítette a Gamestar-brigád egy része, és a lap szerkesztése eléggé eklektikus és bevállalós volt, néha akár túlzásba menően. 15 évvel később fellapoztuk mind a kilenc megjelent számot, vendégnek pedig meghívtunk kettőt az alkotók közül.

podcast133.png

Az egyik persze a minden IDG-lében kanál Mazur volt, a másik pedig Ender, aki korábban megfordult az 576-nál és a PC Guru kiadójánál is, de legmaradandóbbat a Gamestar környékén alkotott - részben éppen a GamePróval. Mivel a beszélgetés elég szabados több helyen, kiskorúaknak nem annyira ajánljuk (és bocs, legközelebb nem lesz ennyi káromkodás). Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, avagy az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb jövő héten jövünk Checkpoint Minivel. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint adások a hatodik évadban:

 

Még korábbi adások:

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból a teljes negyedik évad, ebből a posztból pedig a teljes ötödik évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Vendégszerepléseink:

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20200222.png

További támogatóink:

Kiss András, kopeszku, Kiss Balázs, Hollósi Dániel, Huszti András, Peter, Kurucz Ádám, csiko, Nagy Gyula, Gortva Gergely, Stang Szabolcs, Révész Péter, Szabó Ferenc, Lidérc, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, ricsi, abeddon, Koppn, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Coeris, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, Oli, Udvardy Tamás, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Larten, hadam89, Ergoproxy83, Milo, Csviri, HaverDodi, ArcadeMacho, Gabesz Fótról, Gergő, Havasi László, Ateela Wrink, Vidra, kszicsillag, Bakonyi Gergő István, Markó Gábor, Majdénmegmondom, bbandor, Seci, NPanyo.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangsos-képes főhajtás.)

28 komment

Címkék: retro podcast checkpoint játéksajtó

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr2715523254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kolbászosrájáspizza 2020.03.16. 09:55:00

Meg szabad kérdezni, hogy a Bad Sector miért örvend ekkora közutálatnak? Emlékszem a régebbi Gamestarok televoltak vele aztán nagyon eltűnt a tag. A korábbi adásokból jött le, hogy nem egy nagyon népszerű alak.

Generic Jingle 2020.03.16. 10:32:36

@kolbászosrájáspizza: A korábbi gamersajtós adások (nem csak a shownotes-ban lévők) kommentjeiben sokan megírták, hogy mi volt vagy lehetett az oka ennek.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2020.03.16. 14:26:41

kis lebowski, 'oya-gear spock deszkája. ez ilyen kései április elsejei tréfa lett volna, amit beadtak az idg-nek, hogy "fiatalos, szemtelen, modern, kúl" aztán nem vette senki?

cse' 2020.03.17. 11:59:43

@Generic Jingle: Most vegigneztem az osszeset, es nem talaltam egyet se a sokak kozul akik megirtak. Egy utalast talaltam a nevere, a GameStar-os poszt kommentjeiben ugyanezt a kerdest, de arra nincs valasz. Esetleg ha belinkelned vagy leirnad megkoszonnenk!

defaultXEX 2020.03.17. 14:17:38

@cse': Nem fogsz a kérdésedre választ kapni. Bármikor felmerül ez a téma, csak homályos célozgatások vannak... ha esetleg megindul egy beszélgetés erről, másnapra már kigyomlálják a cenzorok. Én sem tudom mi az oka, engem is érdekelt volna, de már feladtam. Tudod: aki nincs velünk, az nem is létezik! ;-)

cse' 2020.03.17. 14:22:27

Nem tudtam, hogy ilyen szinten folyik a moderalas. Jo, hat megertem, hogy nem akarnak megjobban keresztbetenni embereknek mint amennyire be-beszolnak az adasokban...

Amugy lassan, ennyi belterjes kibeszeloshow utan (amit amugy nem banok, felreertes ne essek) kezdem ugy erezni, hogy en is abban a koleszban laktam :D:D

Viktor Fulop 2020.03.17. 14:33:24

@cse': az egy megismetelhetetlen csoda volt!

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2020.03.17. 14:42:25

@defaultXEX: Ilyen jellegű moderálás itt nem nagyon van, inkább csak csend, válasz nélkül hagyott kérdések. Részemről többnyire azért, mert megnemtámadási egyezségem van az érintettel. Csak hát ebben az adásban a vendégek emlegették, azt meg pont nem fogom moderálni. Ha kijött belőlük, kijött.

defaultXEX 2020.03.17. 15:04:58

@Stöki: nem tudtam az egyezségről, de akkor ez sok mindent megmagyaráz. A cenzúra kapcsán technikailag nem is az itteni blog felületetre, hanem a fb-csoportra gondoltam, ott indult legutóbb beszélgetés a témában a fizikai GS megszűnése kapcsán, de másnap reggelre eltűnt minden ezzel kapcsolatos hozzászólás.
Alapjában véve nem okoz álmatlanságot nálam a téma, talán soha nem is lettem volna kíváncsi, ha nem lett volna egy-két apró megjegyzés a korábbi adásokban is.
De abszolút megértem a helyzetet, nekem is vannak olyan ismerőseim, akikkel kapcsolatban inkább csak csendben maradok, ha szóba kerülnek.

Generic Jingle 2020.03.17. 15:24:56

@defaultXEX: Nem biztos, hogy moderálás. Volt olyan, hogy feltettem a fészbúkos oldalra egy olyan cikket, ami a blog témájába vágott, de olyan paraszt beszólások érkeztek, legtöbbször olyanoktól, akik el sem olvasták el a cikket, hogy fogtam és töröltem az egész bejegyzést, mivel kommenteket "külsős" nem tud törölni. Lehet, hogy amit hiányolsz, az pont ilyen volt.

Generic Jingle 2020.03.17. 15:29:00

@cse': Nem csak a mostani shownotes-ban hivatkozott adások foglalkoztak gamersajtós témákkal, azokat is átolvastad?

cse' 2020.03.17. 15:32:04

@Generic Jingle: Igen, vegigbogarasztam az adasokat es beleneztem mindegyikbe ami ujsaggal kapcsolatos

Generic Jingle 2020.03.17. 15:46:23

@cse': Akkor nem gamersajtós adás volt, de a vendég miatt szóba jött a téma, mert 101%, hogy volt egy ilyen kommentfolyam.

cse' 2020.03.17. 15:50:56

@Generic Jingle: Sajnos a kereses funkcio meg nem adja ki. Na majd egyszer elokerul :)

tájbor1001110 2020.03.20. 05:41:58

A computer mánia újságról volt már adás?

Majdénmegmondom 2020.03.21. 07:55:51

@defaultXEX: Egyszer megírtam az igazságot (illetve annak egy kis szeletét) az 576-os Martinról, erre törölték az egész blogomat "a felhasználói feltételek megsértése miatt" (semmi ilyesmi nem történt). Azóta bárhol és bármilyen felületen írtam meg, hogy is történt valójában Vári Zoli távozása a laptól, miért mondott fel Zsina, vagy hogy tűnt el Radeon, az a komment még aznap törlésre került. Kísérteties...

Majdénmegmondom 2020.03.21. 07:58:09

Nem tudom, miért, de ha Ender csak egy szót szól, már röhögök. Valami tudatalatti ASMR-izé lehet, ami ingerli az agyam röhögtetőközpontját.

Fausto(tm) 2020.03.21. 12:10:51

@Majdénmegmondom: Én kíváncsi lennék a sztoridra, megköszönném, hogy ha megírnád privátba :)

mazur 2020.03.21. 23:12:13

@defaultXEX: nem hiszem hogy bárki moderálna ilyesmit, az említett bejegyzést is az eredeti posztoló törölte szerintem, amikor rájött, hogy milyen lavinát indított el... és hát annyi undorító sztori lenne a témában hogy senkinek nincs kedve belemászni ebbe a gödörbe. nekem biztosan nincs. esetleg gyere el valamelyik checkpoint-ivászatra és itass le minket. :)

defaultXEX 2020.03.26. 19:02:35

@mazur: ezért is lenne jó egy Story magazin különszám a 90-es/2000-es évek magyar gémer sajtójáról, ahova minden ilyen mocsok beleférne.
Már el is képzeltem a címlapon néhány címet:
- Pokoli titkokat mesél a Kandó Koli volt portása
- Brutális, amit a kockák csináltak a Tóth Kocsma szilveszteri buliján
- Hihetetlen dolgokat akartak eltitkolni a Half-Life 2 sajtópéldányairól

A checkpoint ivászat nem lenne kedvem ellenére való, amellett persze, hogy mekkora hatalmas tutkóság is lenne egyben. De sajnos már jó ideje a migránslét rúlzik, elég ritkán járok arrafelé... a 10. szülinapi bulit megcélzom.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2020.04.09. 20:28:22

(Guru) Gamer adás várható? Igen, kérdeztem már korábban, de akkor nem kaptam választ rá.

Grath 2020.04.10. 09:01:38

@joeperry: konkrét közeli tervben nincs (mondjuk nyárig tuti), de amúgy persze.

taffer 2020.04.23. 12:11:35

Ezt csak a napokban hallgattam meg. Még jó, hogy maszkban utazgatok, így talán nem néztek hülyének, mikor időnként felröhögtem. :)
süti beállítások módosítása