HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 6x04: Mantis Software

2020.03.01. 23:02 Stöki

Sok novotrade-es vendégünk volt már, a mostaniak viszont nem azok, bár a kilencvenes évek elején voltak aktívak, amikor többek között olyan magyar sikerek születtek, mint az Ecco the Dolphin. Akkoriban a Novotrade-en kívül is volt egyfajta korai "indie" játékfejlesztés, és erre a Mantis Software jó példa. Bár csak két játékot készítettek, évekig lehetett olvasni ezekről és látni a hirdetéseiket ilyen-olyan magazinokban. A Mantis két alapítója, Herédi Attila és Gáspár Olivér most elmesélte nekünk, milyen volt megírni ezeket a játékokat.

podcast132.png

Ha valaki nem tudná: a Mantis kalandjátékokat készített, A pokol angyala, illetve A kastély címmel, és valamilyen módon mindkettő előremutató volt a maga korában. Aztán jött volna egy A pokol angyala 2, de miközben készült, a platform kikopott a játék alól. Attila és Olivér erről is beszélt nekünk. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, avagy az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb jövő héten jövünk Checkpoint Minivel. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint adások a hatodik évadban:

 

Még korábbi adások:

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból a teljes negyedik évad, ebből a posztból pedig a teljes ötödik évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Vendégszerepléseink:

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20200222.png

További támogatóink:

Kiss András, kopeszku, Kiss Balázs, Hollósi Dániel, Huszti András, Peter, Kurucz Ádám, csiko, Nagy Gyula, Gortva Gergely, Stang Szabolcs, Révész Péter, Szabó Ferenc, Lidérc, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, ricsi, abeddon, Koppn, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Coeris, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, Oli, Udvardy Tamás, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Larten, hadam89, Ergoproxy83, Milo, Csviri, HaverDodi, ArcadeMacho, Gabesz Fótról, Gergő, Havasi László, Ateela Wrink, Vidra, kszicsillag, Bakonyi Gergő István, Markó Gábor, Majdénmegmondom, bbandor, Seci, NPanyo.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangsos-képes főhajtás.)

19 komment

Címkék: retro podcast checkpoint magyar játékfejlesztők

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr1915499374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Generic Jingle 2020.03.01. 23:12:53

A kastélyt anno megrendeltem az 576-tól, utolsó C64-es beszerzésem volt. :-(

Aston Kanál 2020.03.02. 10:49:39

Lehet, hogy a Team17 a Stokitol lopta a Planet Ryxx nevet a Project X-hez :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2020.03.02. 11:28:50

júbíájszoft. így sem hallottam még.

BobaFett 2020.03.03. 18:37:34

Uh, azért néha nem ártana utánanéznetek a dolgoknak és kijavítani az aktuális vendéget.
94-ben a commodore megszünésekor már rég voltak pentium gépek. de az átlag is 486 volt. Amiről ők beszéltek hogy XT-k meg mono monitorok, az egy évtizeddel korábban volt.

Flankerr 2020.03.03. 21:25:42

@BobaFett: Azért nem ekkorát "tévedtek", csak 2-3 évet. 1994-ben simán sok embernek csak XT-re meg 386-ra futotta, és nem a méregdrága 486-osra. piacon volt az is több éve, léteztek (S)VGA monitorok meg S Virge GPU-k 1 MEGA videómemóriával, de közel se átlag konfig volt egyik se 1994-ben.

AM2k 2020.03.03. 22:05:31

Másnak is MONO volt a felvezető zene? (creatures)

Generic Jingle 2020.03.04. 08:31:58

@Flankerr: Jól mondod. Én 1994 tavaszán vettem egy 386-ost, és akkor azzal még lehetett villogni a 286-os arcok előtt. És bár volt már 486, sőt, a Pentium is akkoriban kezdett, nem voltak azok még olyan alap dolgok, mint ahogy a kolléga írja. És még az is nagy szó volt, hogy én a boltban kértem a gépbe az 5,25-ös meghajtó mellé egy 3,5-öst is, miközben a haveroknak még csak 5,25-ös volt a gépükben. Arról nem is beszélve, hogy az én 170 megás vinyóm egy végtelen tárhelynek tűnt a többiek 20 meg 40 megás vinyóik mellett.

Azt is ide vehetjük, hogy pár évvel korábban az iskolai számtechterem nálunk úgy nézett ki, hogy sok C+4, pár C64, pár XT (két 5,25-ös floppyval, hatalmas házzal és hatalmas dobozú, ám elég kis képernyős monitorral), és bizony baromi nagy szó volt, hogy jött pár 286-os, első időben sárga monochrome monitorral, később meg színessel.

Drout 2020.03.04. 11:14:52

@AM2k: igen, csak egy oldalra lett keverve

Tojásos Nokedli Fejes Salátával 2020.03.04. 12:52:19

Szia Stöki, szia Olivér!
Az a srác aki anno odajött a Budaörsi Számtech boltban, az volnék én :-) A játék címe DIP lett volna, én az egységek dizájnját és animációját csináltam, abból sajna már semmim nem maradt meg, de a zenékből eltettem kettőt, mert tényleg jókat írtatok:
első pálya
drive.google.com/open?id=1WGSiTCJ6ewKET7Xb35xlt6nh3HwXb5zA
és az intro
drive.google.com/open?id=1DSDAG3u74KFmY3myukQ91ppdIu5ET6Bi

BobaFett 2020.03.04. 18:05:10

@Flankerr: Erre rosszul emlékszel. én 92-ben kezdtem a középsulit, már akkor mindenkinek legalább 386-osa volt. 94-ben már DOOM2-ztünk, ne mondja nekem senki hogy a VGA monitor akkor csoda volt, már sok évvel korábban sem. Egyébként még a DOOM1 miatt vettem egy évvel korábban 486-ot, nem számított méregdrágának, nem voltunk gazdagok. méregdrága max 89-ben a megjelenésekor volt.

Flankerr 2020.03.06. 22:07:47

@BobaFett: de te azt állítod hogy 10 évet tévednek, én meg azt hogy 2-3, amire pont alliterál amit írsz :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.03.08. 22:13:00

@BobaFett: 1994-ben minden, csak nem átlag volt az 486, legalábbis nem itthon, még az év végén sem. Nem a saját egyelemes mintádból kéne extrapolálni.

Egyébként meg az adás live, szóval hogyan néznek utána egy fluid beszélgetés alatt, hogy mi volt az átlag?

De adok neked akkor forrást attól, akik ebből (is) éltek. Hogy mi volt a rögvalóság.

retroujsag.com/adatok/retroujsag/576_kbyte/download.php?file=576%20Kbyte-1994-12.pdf

Olvasd el a Novastorm elejét. Az 0,5 MB-os VGA chip és 486DX procit akkor erősnek tartotta és izzadt a gép. És pofátlanságnak tartotta a gépigényt. Ez volt a magyar valóság úgy, hogy kocka gémerekről van szó, az átlagnál erősebb gépekkel.

Na, akkor ezután lapozz a NASCAR-hoz. Pentium 90 MHz és 8 MB RAM. Mai napig emlékszem erre, hogy HÉV-en olvastam a NASCAR leírást. Nekünk akkor otthon még C64 volt. Ezek meg Pentiumról hadováltak.

Amikor 1996-ban a Civ II leírását olvastam az első nagyobb méretű 576-ban, akkor bátyussal azt mondtuk, hogy "áh, soha nem lesz ilyen gépünk". Persze 13 évesen az ember máshogy érzékeli az időt. Alig 1,5 év múlva volt már gépünk hozzá.

Kb. ennyire volt jól eleresztve az ország.

Mi 1995 november táján tudtunk venni új 286-os és 386-ost utasítottunk vissza a szomszéd programozó srác ajánlása kapcsán (17 évesen pénzért dolgozott már, kente a témát), hogy 4MB RAM legyen a gépben, mert az könnyebben volt fejleszthető 386-ra. És igaza is lett. Ja, és monochorme monitor volt, mert úgy tudta az SVGA-t. Olyan piszok drága volt akkor a színes SVGA... Ja, és 280 MB-os HDD-vel vettük. Ott is igaza lett a srácnak, hogy kell az. Akkor még valami szoftveres duplázást is ki kellett használni, amikor már 486-os volt a gép. Mert annyi játékot tudtunk szerezni, ami felzabálta a helyet a gépen. Mert a 486-on futót játékok már nem 2-3 kislemezesek voltak és volt, hogy a sok szar bad sectoros lemez miatt nem töröltünk le semmit. Ezért azzal sakkoztunk, hogy a nem használt játékok tömörítve voltak a HDD-n.

Pentium gépet 1997-ben egy osztálytársamnál láttam először gimiben, akik elég gazdagok voltak, neki volt először 3D gyorsító kártyája is, azok közül, akiket ismertem. A szigetszentmiklósi ismerőseimnél 386 feletti gépe szinte senkinek nem volt 1997-ben. Valaki még az AMIGA-t nyüstölte.

Szóval bocsánat, de lövésed nincs úgy tűnik a korszak vagyoni viszonyairól és az átlagos konfigról, hiába vagy kb. 5 évvel idősebb nálam.

Senkit nem kell kijavítani. Jó volt az adás ezen része. Cserébe elég nagy arccal szálltál bele készítőkbe, mikor úgy tűnik, hogy eddig csak hárman szóltak, hogy ezt igen csúnyán benézted...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2020.03.09. 06:15:21

@molnibalage: szoftveres duplázás: a doublespace lesz az. egy igazi szarság volt, ette az alap 64k memóriát, ette a cpu-t, és a hdd-n az ígért +100%-os növekedés helyett inkább csak 23%-osat tudott.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.03.09. 08:17:19

@manson karcsi: Nekünk valóban tudta a 100%-ot, legalábbis úgy emlékszem. Nem akartam elhinni, hogy ilyen van. Azóta sem tudom, hogy ez hogyan volt lehetséges.

Csak emlékeim szerint egyszer összeomlott a rendszer és akkor minden adat elveszett. De akkor már másodlagos vinyó volt csak, nem történt baj. Asszem. De rég volt, erre alig emlékszem már.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.03.09. 11:13:28

@BobaFett:

Na, akkor egy hosszabb komment, mert szerintem megéri ezt a téma

1994 eleje-közepe.
pcvilag.muskatli.hu/irodalom/CoV/CoV45/cov45-42.jpg

1995 eleje-közepe.
pcvilag.muskatli.hu/irodalom/CoV/CoV57/cov57-48.jpg

Erre jön rá az ÁFA, ami +25%.

Keresetek a 2. oldalon, akkoriban, volt infláció rendesen.
www.ksh.hu/statszemle_archive/2001/2001_04-05/2001_04-05_420.pdf

A BRUTTÓ átlagkereset nem volt 35k HUF 1995 táján sem. Az átlag. Ugye a medián is fontos. Meg akkor a NETTÓ valahol 25k táján volt.

Egy új 486-os konfig, monitorral és 8MB RAM-mal. 1995 közepén színes monitorral, CD ROM nélkül és 420 MB-os vinyóval kb. 5-6 havi (!) NETTÓ átlagbér volt. 1994 közepén 4MB RAM és sokkal kisebb vinyó kb. 9-12 havi nettó keresethez tendált színes monitorral és SVGA felbontással. Ilyen új gépet kb. átlagember nem vett. Újgazdagék vették, akik ki voltak tömve pénzzel.

Ez van most.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli030b.html

A kijelentésed, hogy 1995 táján 486 DX 66 volt az átlag, az olyan, mintha azt mondanád, hogy ma az átlag konfig az kb. egy 1+ millás PC. Mert 2019 végén a nettó átlagbér 250k táján volt.

Na, ennyire drága volt 1994/95 táján minden. A lakosság fele nem azon lamentált, hogy PC-t vegyen, hanem bakker, hogy ne csússzon le. 1990 és 1995 között a reálkereset országosan 25%-kal csökkent kb. Ez az átlag. Sokak számára ennél lényegesen rosszabb időszak volt akkoriban...

Persze, ha az ember tudott valahonnan használtan leakasztani valamit, akkor lehetett olcsóbb és akkor kb. mindenki az inkrementális fejlesztést tolta. De 1995-ben használt Pentium itthon kb. a mesékben volt, mert akkor kezdték behozni azokat.

Bármilyen fejlettebb használt alkatrész pillanatok alatt elkelt úgy, hogy akkor újságokban hirdették meg. Mert legtöbbször már elvitte közeli haver. Tudom, mert mi is próbáltunk hirdetésben venni használt alkatrészt. Soha nem sikerült. Amikor használt cuccot vettünk, az mindig a fater barátján vagy pl. a tesó osztálytársától vagy saját baráti körből volt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.03.09. 11:15:48

Folytatás...

Hogy legyen egy példa tőlem, nálunk kb. ez volt az idővonal
1995-2020

* 1995 ősze, C-64 eladva.
286 33 MHz
4MB RAM
280 MB HDD
3,5" FDD
0,5 MB VGA. Asszem.

* A 386 33 MHz CPU-t a szomszéd programozótól vettük 1996 végén asszem.

* A 486 66 MHz CPU-t a bátyám osztálytársától 1997 őszén. Meg hangkártyát. Mert addig az sem volt. Meg akkor lett 8 MB RAM. 1997 végén. Ez volt az a konfig kb, amit az 1994 decemberi számban nyúzott a Novastormnál a tesztelő és nyafogott, hogy neeeeeeemár. Ez volt nekünk laza 3 évvel később. H-Á-R-O-M.

* PI 166 MHz CPU-t fater barátjától vagy neki valami munkatársától.

(TV-ben dolgozott, ilyen techmániás hobbis ember volt. Ez 1999 tája volt.Hangszerkesztéssel is foglalkozott hobbiból, mert hangmérnök technikus volt. )

Még mindig az 1995-ös 800x600-as fekete-fehér monitorral ment a gép. 2 MB S3 Trio volt a gépben, 3D gyorsítóról nem is álmodhattunk.

Használt CD-ROM ebbe került 1998 táján. Tudom, mert gimi elején Age of Empire első részével toltam. 1000 HUF volt megíratni a CD-t Szigetszentmiklóson. Akkor a felnőttek raktárban feketén dolgozva kaptak 250 Ft-os órabért. Egy fél napi munkabére volt egy szar helyen dolgozó embernek. És akkoriban sokan dolgoztak szar helyen.

(Ekkor én és bátyus dolgoztunk már nyáron, nagyrészt saját pénzből vettük meg.)

* 2000-ben kaptunk ajándékba egy színes monitort, kb. leselejtezett áron. Viszont az nem tudta még az 1024-es felbontást, ami akkor már elterjedt volt. Ez kb. karácsonyi ajándék volt.

*2002 jan-feb táján egy kispesti 25-30-as srácok által üzemeltetett javító / bontó cégétől vettünk egy összelegózott színes monitort 15 ezerért. (Akkor nyáron 300 Ft-os órabérben dolgoztam feketén.) 2008-ig azt használtam. Az asztalon mellette levő hangfal régen elmágnesezte már a sarkát, amikor kidobtam. Ezt is még ketten vettük tesóval közösen.

* A PII 533 MHz CPU egy srác bátyjától jött, akivel együtt fociztam 2003 táján. Kis túlzással én szégyeltem, hogy mennyiért vettem meg tőle, annyira jó áron adta. 2003 nyarán volt asszem. Az 533 MHz-es CPU 900 táján simán elvolt, vagy 3 évig azt használtam. Ekkor már saját gépe volt a bátyámnak, mert melózott. Ebben egy Radeon 9200-es volt, sulinettel telt csak rá. Drágábbat akartam venni, de azt elvitték. Ekkor volt 128 MB RAM.

(Amikor szétesett a Columbia visszatéréskor, akkor már neki saját
volt. Erre tisztán emlékszem.)

* A PIII 1 GHz táji CPU megint a fater barátjától jött 2005 táján. Ezzel és 6600 GT 256 MB VGA-val toltam, ez kihúzta 2008 decemberéig, akkor vettem életem első teljes konfigját. Tehát 2008-ban volt PIII 1.8 GHz-ig húzva, 256 MB VGA, Ekkor már asszem 256 MB RAM volt a gépben, de erre nem emlékszem.

* Az első teljesen minden elemében új konfigot én raktam össze. 2008 decemberében. Mindent dobozban haza, szerelgetés, telepítés. Akkor mondtam azt, hogy soha többet ilyet. Az a sok anyázás, csavarokkal mindennel, hogy működni fog-e, stb. Azóta kulcsrakészen vettem mindent. Ekkor lett először lapos minotorom, 5:4 képarányú 17 colos 1280x akárhányas felbontással. Ezt 2014-ben cseréltem le 24 colos 16:9-es full HD-ra. Ideje volt már...

* 2012-ben volt egy új konfig. Ez kapott először SSD-t 128 GB-ost. Ezt beárazós topikban tudtam csak visszakeresni. Ehhez jött félidőn túl a full HD monitor (meg egy normális számítógép asztal is).

ASROCK B75 PRO3
Intel Core i5-2400s
Arctic cooling freezer 13 PRO
Shappire 11200-14-20G HD7850 2GB DDR5, de nem gyári hűtővel.
Kingmax 8192 MB DDR3 1333 MHz (x1)
Sharkoon Rebel 9 Value (fekete)
FSP Aurum Gold 500W 15k
Coolink SWIF-2-1200 1,4k

Ezt baráti áron 75k-ért adtam el a barátomnak, 90k-ra árazták be. Azóta is ezt nyúzza asszem.

* 2015 aug. a következő. Azóta csak több RAM-ot tettem a gépbe és +1 db SSD-t. De ennyi. Ez van most. A ház is új, a csendesség volt a fő szempont.

Intel Core i5-4690K 3.5GHz
GTX 960 4GB
16 GB DDR3 1600 MHz
Van benne 2 db SSD (128GB még 2012-ből, ezen van a Win7) és egy új 512GB, mert az alapra már kb. egyetlen játék sem fér fel. 2012-ben simán elég volt. Meg 2 db HDD.

A kérdés az lesz, hogy a mostani gépbe milyen VGA-t tudok majd beletenni az idén megjelenő új játékok miatt. Gondolok itt A CP2077-re és a Dying Light II-re.

Nah, ez volt a saját /családi PC fejlődés. Szerintem tanulságos.

Igazából jó lenne erről egy szavazós, kommentelős IDDQD bejegyzés erről szerintem, akkor akkor tisztás lássunk, hogy kinek mi volt, mikor és milyen élményei voltak a korai PC-s időszaktól a mai napig. Szerintem érdekes lenne és akkor ebből többet nem lenne vita...

Generic Jingle 2020.03.09. 11:51:32

@molnibalage: Jó kis téma.

1994. április-május környéke. 386 (? MHz), 4MB RAM, 170 MB HDD, 5,25" és 3,5" FDD, egér, billentyűzet, SVGA (vagy VGA? SVGA rémlik) monitor és kártya (hangkártya első körben kifelejtődött a rendelésből): 120.000 forint környéke (120 fölött, 130 alatt, pontos összegre nem emlékszem) úgy, hogy 4.000.000 forintból már budapesti családi házat lehetett venni!!!

Ma ez olyan lenne, mint venni egy (nem csúcsmodell) PC-t 1,9-2 millió körül.

resign 2020.04.09. 12:20:58

@Tojásos Nokedli Fejes Salátával:

Szia! Bocsánat, sajnos csak most tudtuk meg, hogy megjelent itt a beszélgetés. Szóval a lényeg, hogy nagyon örülök, hogy "találkoztunk" itt, nagy nosztalgia érzést hoz elő belőlem, ha a DIP-re gondolok! Sajnálom, hogy nem tudtuk végül megvalósítani. :(

Nagyon köszi a zenék linkjeit!

resign 2020.04.09. 12:23:14

@resign: @Tojásos Nokedli Fejes Salátával:

Ja, bocsi, látom összekapcsolt a rendszer egy korábbi felhasználómmal, szóval Olivér voltam az előbb (is). :)
süti beállítások módosítása