HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Ezért gondold meg jól, hogy veszel-e félkész játékot

2014.06.19. 20:55 Stöki

Oké, nem mai hír, de nagyon érdekes, mindenképpen le akartam hozni a blogban, aztán ügyeletes voltam, meg jött az E3, meg kicsit el is feledkeztem róla, és hipp-hopp, eltelt bő egy hónap. Szóval hírnek ez már nem friss, de tanmesének örök. Főszereplői pedig a Towns nevű indie játék fejlesztői és 200 ezer dühös ember.

towns.jpg

Egy korábbi posztban már említettem a Steam indie-támogató Greenlight rendszerét, a Towns ennek az egyik első kegyeltje volt: 2012 novemberében az első tíz Greenlight-játék között jelent meg. Városépítő játék, amolyan virtuális homokozó, amiből egyre több van a Minecraft sikere óta. Megjelenéskor a fejlesztők azt állították, hogy a játék stabil és teljes értékű, de folyamatosan érkeznek majd hozzá kiegészítők. A felhasználók nem így gondolták, eléggé lehúzták a programot mondván, teljesen befejezetlen és bugos. Azért azok a kiegészítők (hm, nevezzük inkább patcheknek) tényleg jöttek, aztán idén májusban robbant a bomba: a fejlesztés leáll, viszlát és kösz a halakat.

A vezető fejlesztő még februárban lelépett kiégésre hivatkozva, májusban a helyettese dobta be a törölközőt azzal magyarázva tettét, hogy egyszerűen nem jön annyi pénz a játékból, hogy meg tudjon élni belőle. Addigra viszont már több mint 200 ezer ember vette meg a programot, akik nem számíthatnak semmilyen visszatérítésre. Sőt, a Towns még most is megvásárolható a Steamen, 12 euróba fáj (bár most éppen féláron adják egy akció miatt).

towns2.jpg

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor a Towns megjelent, akkor még nem volt Steam Early Access, kész játékként hirdették, ezért érthető, hogy elég sokan felháborodtak azon, hogy a valójában félkész játékot foltozgató fejlesztők lehúzták a rolót. Most viszont már bevallottan félkész játékokat is lehet venni, azokkal pedig pláne előfordulhat olyasmi, ami a Townsszal történt, és akkor még mérgelődésre is kevesebb oka lehet a hoppon maradt vevőnek. Szóval érdemes meggondolni, hogy költ-e az ember alfa állapotú játékokra, illetve ezt a pénzt érdemes nem vásárlásként felfogni, hanem a játék fejlesztőjének adott támogatásként, amiből jó esetben játék is lesz (akárcsak a Kickstarter esetében).

24 komment

Címkék: indie towns félkész játék

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr476386585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

algi80 2014.06.19. 20:58:15

Persze, majd én fizetek azért, hogy dolgozhassak.

glezmen 2014.06.20. 04:51:42

en egy 'felkesz' jatekert adtam penzt, elorendeltem a Mini Metrot 5 USD-ert
ezzel a jatekkal mar most, igy alfa allapotban is tobb idot toltottem mint honapok ota barmelyik masikkal :D

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.06.20. 06:26:58

márpedig ez a jövő. a kedves vásárló (licenszelő) a bétatesztelő, és sosincs befejezve a szoftver.

nemecsek ernő áruló 2014.06.20. 06:29:19

Félkész, nem félkész, Steam játék vásárlása előtt első dolgom megnézni a negatív értékeléseket, hogy azokat miért kapta. Általában sokkal jobb képet mutatnak a játékról, mint a pozitívak. Ha fejlesztő lennék, biztos elrejtetnék ilyen betervezett negatív kommenteket a saját cuccomnál.

jtrencsenyi 2014.06.20. 08:24:40

A dobozos AAA játékok úgy 15 éve kerülnek félkészen piacra. Miről beszélünk?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.06.20. 08:27:48

Miért, nem ez a helyzet minden programnál???
Hogy "félkész"???
Az oprendszerekhez is folyamatosan le kell tölteni a frissítéseket, javításokat - vagy éppen egy-két év múlva közli a cég, hogy az már elavult, vegyem meg az újat. Basszus, nem arról volt szó, amikor megvettem, hogy csak egy évig használhatom, mert utána már elavult, veszélyes stb lesz.

Régi poén összehasonlítani az autógyártást meg a számítógépbizniszt, ugye, hogy ha az autógyártás úgy fejlődne mint a szgépek, akkor egy Rolls Royce ezerrel is tudna menni, meg 10 fontba kerülne stb. De ennek a másik oldala meg az, hogy például ha fel akarnál hajtani az autópályára, akkor közölné a rendszer, hogy az ön autója már régi (egyéves elmúlt) frissítsen, vegyen egy újat stb.

kpetya 2014.06.20. 08:45:21

@manson karcsi:
aham, csak ép nem befejezett mű MO-n nincs védve vagyis szabadon másolható

SemBoga 2014.06.20. 08:52:49

200.000 vevő és 12$ az ára? azért az szép summa a fejlesztőknek még a steam levonás után is

Fényezett Rézlábos 2014.06.20. 09:09:02

@kpetya: Hát ez itt Mo-n k*rvára nem számít, a védett műveket ugyanúgy másolja boldog-boldogtalan. :)

GyMasa 2014.06.20. 10:22:27

Hehh, en a Mass Effect 3-at vettem meg dobozosan, 1 hettel a premier elott, 19000 HUF-ert.
Az is elegge felkesz volt...
Azt' akkor mi van?
Ahogy masok is irtak, mar 15 eve beta jatekok jelennek meg ingyen is, meg sok penzert is.
Ez van.

Komojtalan 2014.06.20. 10:49:16

Az igazság az, hogy már 10 éve nem nagyon játszom csak online és nagyrészt ingyenes játékokat, így nem érint igazán a dolog. Volt (van) közben egy HoG mániám, meg szeretem a jobb time management játékokat, ezek 99% -át a Big Fish adja ki, tehát nem érint a Steam, vagy a GOG hülyéskedése. Van egy 22 -es csapdája: Olyanért nem adnék pénzt amit nem próbáltam ki, ha meg már letöltöttem ingyen, esetleg végig is játszottam nem fogok pénzt kiadni érte. Tényleg nagyon megválogatom mit töltök le és még azokból is 20% amiért fizetnék, akkor mit akarnak?

Csokáv 2014.06.20. 12:06:19

Fejlesztői alaptétel: a fejlesztés sohasem befejezve van, hanem abbahagyva.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.06.20. 16:27:57

@zséroskenyér: mea culpa, a license agreement-et gyakrabban használom, mint a licenct.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.06.20. 21:59:23

béta játék, early access, tizenöt éve ez megy, stb.
ha még valaki nem látta: youtube.com/watch?v=3MQSvSbaUyI

krcsirke 2014.06.20. 23:26:48

Annak idején a tesztelőknek még fizettek, de ha valóban így halad akkor már a tesztelők fognak fizetni. Ja, már sok esetben így is megy. Egy hátránya van csak, nem hinném mindenki aki bugot talál venné a fáradtságot, megírná, esetleg rögzítené videó formátumban, hozzá csatolva írás esetén, videónál annyira nem fontos, de jól jövő reprodukcióhoz elengedhetetlen, mit csinált az elejétől a végéig, hogy megkapta a bugot rövidke, néha hosszabb változatát.
Én is szoktam tesztelni, igaz nem kapok igazi fizetést, csak játékbeli juttatást, illetve pár dolgot a nagyközönség előtt kipróbálhatok, így joggal és okkal mondhatom a nálunk lévő modell is jobb játékfejlesztés során mint ez. Persze ha csak a pénz rövidtávú kinyerése a cél, akkor győzelem. De ezektől többet nem igen vesznek semmit, az fix.

K0vasz 2014.06.21. 08:31:00

oké, hogy az AAA játékok sem tökéletesek a megjelenéskor, de egyrészt általában nem játszhatatlanul szarok, másrészt elég gyorsan jönnek hozzá a patchek, így legkésőbb pár hónappal a megjelenés után már gyk. hibátlanok... és azért az nem ugyanaz, mint ezeknél az early access játékoknál, hogy még hivatalosan is csak félkész állapotban vannak, és még x év van vissza a fejlesztési időből

Darth Revan 2014.06.22. 01:44:46

@GyMasa: A ME3-at nem ereztem felkesznek.
Nem talaltam bugosnak, ami viszont nagyon gaz volt (a veget nem szamitva), hogy a jatekhoz mar rogton kiegeszitot kellett venni, hogy a teljes jatekod meg legyen (From Ashes), na ezt gaznak talaltam.

BobaFett 2014.06.22. 11:10:53

Ha valamit megveszek early accessben, akkor az úgymond végleges is az enyém lesz, vagy azt még majd külön meg kell venni ?
Csak mert kipróbálnám végre a Carmageddon: Reincarnation-t

TH 2014.06.23. 01:33:32

@BobaFett: a tied lesz, csak nagy a rizikó, hogy soha nem lesz végleges. Ezért én is csak olyan early access játékot veszek meg, amit előtte teszteltem valamilyen úton-módon, hogy az akkori állapotában elég szórakoztató és jó-e (így vettem meg a prison architectet pl).

báró Leopold 2014.06.23. 12:43:33

@TH: A Prison Architect a legtöbb kiadónál bőven kész játéknak minősülne, én már rég nem érzem rajta, hogy alpha.

A még extrémebb példa a Kerbal Space Program, amit akkor is gond nélkül játszanék még 5 év múlva is, ha semmi mást nem tesznek már bele.

Kár hogy nem minden early access játék ilyen

TH 2014.06.23. 18:10:28

@báró Leopold: csak egyetértően bólogatni tudok. :)

BlindMancs 2014.07.08. 14:36:00

@Hoppácska:

Most akkor kepzeld el hogy az autoban tarolod a szemelyes ertekeid egy reszet. Es sok, tobb szazezer fazon maszkal az utcan, aki megprobalja valahogy kinyitni az autod. S ha sikerul neki, akkor az autodat hasznalja ahhoz, hogy nyomon kovethetetlenul tovabbi autokat torhessen fel.

Az auto gyarto eloall minden honapban egy csomaggal, ami megvedi a verdadat a tolvajoktol, de azok mindig ujjabb otletekkel allnak elo.

Majd amikor mar a foltozasok fizikai tomege kezdi meghaladni a gepjarmu sajat sulyat, egyszeruen megrazza a fejet a gyarto, hogy hat ezen mar o nem tud tobbet segiteni, minosegi elvek fenntartasa mellett. (plussz elkezd az extra teher miatt rohejes lenni a fogyasztas stb)

Es mivel masokra veszelyes az hogy neked konnyen torheto az autod, nem is tamogatjak tovabba, hiszen azzal mindenki masnak is kart okoznanak.

Ha pedig en egy uj autos radiot akarok kesziteni, tokre szeretem a sok kis extra kabelt meg kenyelmi funkciot amit az ujjabb autokba raktak, amivel nekem lesz konnyebb autos radiot csinalni, minosegi szinvonalon. Tehat en se fogom tamogatni a regi autodat.

Na ez egy fokkal ertelmesebb parhuzam a pc-s ipar es az autoipar kozott.
süti beállítások módosítása