HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

2011 legjobb és leghülyébb kommentjei

2012.01.06. 08:30 Stöki

A méltán népszerű „2011 izéi” sorozatban a legjobb keresőkifejezések és az év játékai után természetesen a kommentválogatás sem maradhat ki, hiszen tavaly is volt ilyen. Azt továbbra is állítjuk, hogy büszkék vagyunk a kommentelőinkre, az esetek többségében nagyon kulturáltan folyik itt a vita, sőt gyakran igen értékes hozzászólások egészítik ki a cikkeinket. Igazság szerint egész kommentfüzéreket kellene idézni, mert nem fair egy-egy jól sikerült threadből kiemelni egyes szövegeket, de azért mi mégis megtesszük.

Tavaly januárban megírtuk, hogy milyen a Halo hatása az emberi szívre. A kommentekben remek kis versengés alakult ki a „ki melyik játéktól szart be” témakörben, és kedvenc trollunk, wmiki is megjelent (nem cseszegetés, tényleg ő a kedvencünk a trollok közül). A threadet ez a komment indította el, a szerző Dester volt:

Én apám szívverésére lettem volna kíváncsi, amikor anno a 286-oson az F-19-essel repülés közben hirtelen megtámadták a semmiből Tripoli felett, kilőttek rá két rakétát, ő meg úgy rántotta fel a gépet, hogy kitérjen előle, hogy eltört a joystick.
Vagy az enyémre, amikor először kipróbáltam az első Alien játékot fülhallgatóval és az első szörny leugrott elém a plafonról. Az ijedtségtől hanyattvágódtam a fotellal, kitépve a billentyűzet és egér kábelét a gép hátuljából.

A Heti retró egyik jól olvasott posztja volt az Imperium Galactica I-II-ről írt cikk, majd folyománya, az Imperium Galactica 3 szomorú története. Mindkét posztnál jó kis múltidéző kommentek jöttek, az IG3-sztorira olyanok is reagáltak, akik annak idején közel voltak a tűzhöz. Külön öröm, hogy mindez anyázás nélkül zajlott, igazi flém csak egy mellékszálon lobbant ki arról, hogy hogy miként lehetséges utazni az űrben. A felhozatalból Lobster1978-ot emelném ki...

Mint volt philosos nem mondanám, hogy nagyon másképp kéne előadni a történetet. Azt teljes mértékig tudom igazolni, hogy rossz szándék nem volt a brand lenyúlásában, de rossz döntések garmadája az annál inkább. Ugyan én Alcatrazos voltam, de elég sok időt lehúztam ott, így volt időm átlátni a helyzetet.
A vezetőink jelentős része jóhiszemű volt, lelkesek és ambiciózusak, de legalább ennyire balfékek is. A Theocracy után bejövő pénzt (ami akkor elég komoly volt) elszórták pikkpakk, párhuzamosan túl sok dolgot vállaltak be és ésszerűtlenül költekeztek.

...illetve zvi-t. Ő a Philos egyik volt vezetőjének vallotta magát – a nick alapján Zámbó Viktor lehetett. Érdekes volt olvasni azt is, hogyan emlékszik ő a dolgokra:

Az IG3 projectet a project vezetői kilopták a Philosból és a Mithis-be vitték át. A CDV egy közép szintű projectvezetőjével összehaverkodtak. Besározták a Philost, az Alcatraz teamet – impotensnek, bénának szakmailag alkalmatlannak tűntették fel őket.

Májusban megírtuk, hogy a Crytek magyar stúdiójánál sem fenékig tejfel az élet. Jött is pár szakmabeli kommentelni, és bennem nagyon megmaradt szabiaki keserű hangvételű hozzászólása, mert bizony van benne igazság.

Tetű kizsákmányolás megy az iparban, nem normális helyen vannak az irodák, kint a fenébe ahonnan minden messze, nincs olyan hogy ebédidőben kiugrasz kajálni és ügyeket intézni. Ha van valami étkező hely vagy bolt az drágább mint a belvárosban, mert csak az van. Szóval a kötelező 1 órás ebédidőben nem tudsz semmit csinálni, ülsz a gép előtt. Este végzel mennél haza valami élet félét imitálni esetleg, de még gyorsan ezt csináld meg azt csináld meg, nem nagy feladat, csak egy óra elmegy vele simán. Ha nem kell hétvégén bemenni akkor örülhetsz. Aztán megszűnik a munkahely, ha szerencséd van találsz másikat, ahol megint lehet bizonyítani, hogy te milyen jó munkás vagy. Persze valami szar alja munkát kell csinálni a több éves tapasztalatoddal, mert az ifjú lelkes titánok még nem tudják, hogy tök fölösleges hajtani bár úgy tűnik ez a cég stabil és megbízható 2-3 év múlva úgy is annyi lesz neki.

Jóval vidámabb thread volt, ami akkor született, amikor megírtam, hogy a witcher az eredeti könyv magyar fordításában vaják lett. Az agyam ledobta az ékszíjat ettől, de volt, akinek tetszett a szó, és kisebb nyelvészeti vita alakult ki. Mások saját csodás javaslataikkal dolgoztatták meg a rekeszizmainkat:

pulykamoleszterátor:
Az afrikai méhészborznál nincs keményebb állat. Szóval ez is egy opció.

vagy

A szekus
Lord_Valdez:
Legyen mondjuk boszorkász, csak mert rövidebb, mint a boszorkányász.
Spanish Vvax:
Diablo III könyv mi lesz ? Krampusz III ? LOL
Rorschach:
Gleccsertatár
WAdam:
Banyakupec, mágusbetyár, ártógulyás. Csak a Nemzeti Együttműködés szellemében.
Eliathen:
Szipirtyász
Bestiátor
Hárpiátlanító
Vaj Ákos
paraszgyerek:
Miért mi legyen, fapuma?

Vissza a retróhoz: az E3-on remek játékgépkiállítást láttam, az erről szóló poszt alatt elmorzsolt pár könnycseppet néhány korombeli geek. Öregvas kommentjét mentettem el annak idején az egész évben lelkiismeretesen gondozott kommentgyűjtésembe.

Cimborával középsuliban órák után sokat lógtunk a különböző játéktermekben Bcsabán. Kedvencünk a Street Fighter volt, de nem ez a lényeg most. A srác a húszasra egy cérnát ragasztott pillanatragasztóval, és olyan érzékkel "cérnázta meg" a gépet, mint kb. ahogy egy nőgyógyász kitapintja a gyereket. Benyomatta a max 100 coint a gépbe, és így gond nélkül végig tudtuk vinni a játékot. Sajna egy idő után a gép tulajainak gyanús lehetett a dolog, mert "megerősített figyelőszolgálatot" állítottak be, úgyhogy másik játéktermet kellett keresnünk. Igaz akkor még legalább 4-5 helyen működött játékgép (nem nyerőgép), úgyhogy volt hova átvonulni.

Szintén mély sebeket tépett fel az Aztec Challenge posztja is, szemétparasztsága évtizedek után is nosztalgikus anyázásokra ingerelte azokat, akik találkoztak a programmal (mellékesen egy nyelvnáci thread is kialakult, de ez most nem fontos). Az külön aljasság volt, hogy fekete-fehér tévén nem lehetett végigjátszani a programot, mint azt protoplanetáris korong (csodás nick) írta:

Az egyik első játék volt, amivel C64-en játszottam. Emlékszem, még anyámék is ott ültek mellettem és nézték, megérte-e megvenni Bécsben :) Junoszty TV-m volt, hetekig nem tudtam, miért hal meg az ember úszás közben, aztán egyszer megengedték szüleim, hogy a színes TV-re tegyem, volt is nagy csodálkozás, amikor a piros piranhákat megláttam. A másik epic élményem az volt, amikor a Last Ninja 1 utolsó pályáján sikerült 1 óra szenvedés után felvenni a sérthetlenséget adó vért a földről, ugyanis az is piros volt :)

Az év párbeszéde a postit-tetrisről szóló bejegyzés alatt született.

Toalettduck:
nekem már évek óta vannak cetli space invaderek a falamon akkor most arc vagyok vagy mi?
deto:
@Toalettduck: arc vagy

Amikor a Doom lekerült a németek feketelistájáról, megírtuk, és nem sejtettük még, hogy mentális pajzsaink hamarosan megsemmisítő csapást kapnak csabez999-től, aki leírta azt a becézett szót, hogy

horikeri

És ha már a megsemmisítő csapásoknál tartunk, zárásul jöjjön pár moderált komment. Voltak visszatérő idiótáink (például szotyika, aki meg volt győződve arról, hogy a blog a Microsoft zsebében van), de ők többnyire unalmasan mondták a magukét. Izgalmasabbak volt pl. Doktor Kotász esete, akivel emlékeim szerint sokáig nem volt gond, amíg egy poszt alatt hirtelen meg nem őrült attól, hogy egy kommentelő angol nyelvű szöveget kopizott (bocsánat, másolt) be:

@neoteny: Anyád picsáját linkelsz be angol szöveget egy magyar blogba úgy, hogy nem fordítasz?
@neoteny: Csak az bazdmeg nem egy magyarnyelvű blogon van. Egyébként, egy EULA olyan, mintha nem is lenne, ha nem anyanyelvi. Egy szoftvercég az angol nyelvi EULA-ját feldughatja a seggébe, mert ebben az országban nem érvényes.
De most azért vagy lebaszva, mert egy magyar nyelvű blogon angol szöveget idézel, és baszol fordítást vagy lényegi összefoglalót mellékelni.
És kurvára ne kérdezzél vissza más témában!

Erre kapott a banmanótól egy hét gondolkodási időt, de visszajött új nickkel, Leszarom Magasról néven:

Az ideiglenes nevembúl sejtheted, hogy mennyire érdekel. Nyugodtan kitilthatod, ugyanis a büdös életben nem fogom többet használni. A lényeg, hogy egy magyar nyelvű blogon a minimum, hogy nem angolul kommunikálunk. Ha már idéz valaki, akkor vegye a fáradtságot a fordtásra, vagy a tartalmi összefoglalóra. És aki erre nem hajlandó, azt kibaszni, mint a macskát szarni.

Nem szeretjük azokat, akik csak azért jönnek a blogra, hogy beszóljanak mindenkinek, aki játszik. Ilyeneket hoz egy-egy címlapi megjelenés, és általában a banhammer alatt végzik. Keresztény szellemiségű luxuskurva egy volt közülük, de emlékezetessé vált azzal, hogy azt hitte a nickje miatt vágtuk ki innen. Moderálás előtti, illetve utáni üzenete:

Látjátok, mi lesz belőletek, ha folyton csak azt a rohadt számológépet nyomogatjátok.
Kapjátok be, legközelebb akkor én leszek az Ortodox Pápista.

A booth babe-ek műveltségi vetélkedője egész vad megnyilvánulást hozott ki Skulo kartársból. Ritkán moderálok röhögve, de ez ilyen eset volt:

Az egész pokemon fosból egyetse mtudtam volna bemondani. De erre inkább büszke vagyok. Remélem, hogy még vannak, akik pikkacsúra verik otthon, mert hát kell az aberált népség a társadalomba és a bötrönökbe is. Kiken élnék ki magukat különben azok a szerencsétlen rablógyilkosok húsz-harminc éveken keresztül?! Majd kiabáljatok, hogy pika-pikacsúúúúú...

Végül is tökmindegy, hogy melyik poszt alatt született, a lényeg a név és a tartalom pazar kombinációja:

Kiráj vagyok bazmeg:
Menjetek el a jó kurva anyátokba!

Minden évben van egy-két posztunk, amikor egy-egy frissen kiadott techdemót posztolva keresgéljük az állunkat. És akkor jön egy Paulybird kategóriájú troll, és megpróbálja elrontani a műélvezetet, és a tartalommal még nem is lenne gond, na de a stílus:

kicsit a faszkivan már a sok grafikára faszt verő csicskaseregtől.
Okos az új engine, meg minden, de a játékok fizikája még mindig borzasztó ergya mindehhez képest.
Nekem az unreal 1 óta túl sok újat nem adott a cucc. Az u2 engine teljesen új szemléletű lett, és azóta ebben az irányban halad a dolog, ami nem baj.
Ami gecire baj, hogy ez a csillivilli világ ugyanúgy nem rombolható, ugyanúgy alig van köclsönhatásban a júzerrel.
A köcsög níd for szpíd XXIV. unlimited pörszjút turbó sztrítrész edisön 2 ánlísd -ben is geciszépen tükröződik az autón a giccses világ, csak ettől még nem hoz többet, mint egy 15 éves játéktermi szimulátor, a carmageddon pedig azóta is többet tud felmutatni a fizikát illetően.
Mostmár kicsit ebbe az irányba kéne elmenni, nem abba, hogy hogyan hegyezzük a blúmot, meg hány mapból álljon össze egy felület, hogy minél csillogóbbb, rücskösebb, önárnyékosabb legyen, lehetőleg egyszerre, mert úgy a szép. faszom.

Zárjuk a gyűjtést egy moderált spammel. Ilyeneket szintén címlapi megjelenés hoz, főleg ha éppen 18+ plecsnivel van kint egy játékcsaj. Ilyenre írt kela-bá, aki nem tudom, mit remélt – még ha nem is moderálom ki, vajon hány kuncsaftot szerzett volna egy játékblogon ezzel?

GYEREKEK, KICSIK ÉS NAGYOK ! HA KESZTHELYEN JÁRTOK,"ELÉLVEZTEK" HA MEGNÉZITEK A HELIKON KASTÉLYMÚZEUM 3 ÁLLANDÓ KIÁLLITÁSÁT. MAJD MELÁTJÁTOK HA MEGNÉZITEK .TOVÁBBI SZÉP ESTÉT !/blockquote>

81 komment

Címkék: közösség kommentek állatság 2011 izéi

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr613522903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SplitGuy 2012.01.06. 11:44:02

Meg... kell... néznem azt a Helikon Kastélymúzeumot... 8o

AtomCamel 2012.01.06. 11:51:47

A Sopianea múzeum meg Pécsett vagyon...?

ZoldAsz 2012.01.06. 11:55:49

Szemetek! Pedig jártam többször is Keszthelyen, és így miattatok élménymentes volt az utam...

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2012.01.06. 12:18:08

igen ez a Keszthely mozgatja most az en fantaziamat is .. bameg mivan ott ? volt ott valaki ?

zyrobs 2012.01.06. 12:25:39

Derék.

És tényleg katasztrófa, hogy a Carmageddon volt az utolsó autóverseny(-re hasonlitó) játék, ahol volt normális fizikai sérülés modell. Ha belegondolok, még egy játék se múlta felül azt, ahogy ott szét lehetett verni a kocsit. Kivéve persze a Terep2-őt.

Zizzencs42 2012.01.06. 12:25:49

Két dolog is eszembe jutott.

Az egyik az ijesztgetésről az Amnesia, meg a barátnőm, aki zuhanyzás után megpróbált kedves lenni hozzám játék közben, éshát nem jött be neki sem, meg nekem sem a dolog. :-)

A másik meg a számítógéphasználatról az "Úgy kell neked, minek használsz számítógépet!" idézet.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.01.06. 12:39:50

@anarchoid: én már többször berúgtam Keszthelyen, szép hely

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2012.01.06. 12:50:31

@Stöki: Oki ha megint mesz oda reszegedni tekerj el a muzeumba es reportolj nekunk ;)

Cherrx 2012.01.06. 13:07:04

Én voltam ott... Csillivilli világ a Helikon Kastélymúzeum, meg minden, de a fizikája még mindig borzasztó ergya mindehhez képest. A baj, hogy ez a csillivilli világ ugyanúgy nem rombolható, ugyanúgy alig van köclsönhatásban a júzerrel.

h0mbr3 2012.01.06. 13:25:52

I used to go to Helikon Kastélymúzeum, then I took an arrow in the knee.

h0mbr3 2012.01.06. 13:27:27

@h0mbr3: jaj, bocsánat. Régebben jártam a Helikon Kastélymúzeumba, de aztán a térdembe állt egy nyílvessző.

moli 2012.01.06. 13:34:51

@h0mbr3: ugy-ugy, mer' faszer' kell angolul irni egy magyar blogra?!!?

Stinger · http://stinger.gamer365.hu 2012.01.06. 14:11:39

A Landwirtschaft simulatorok és a cyberparasztok (megyek aratni, meg locsolni a tök(j)eimet - mondja a kollega) idejében én már nem csodálkozom el semmin... :)

Iblys 2012.01.06. 14:13:07

Kollektív IDDQD blogtali a Keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban? :D

TickTickBoom 2012.01.06. 14:30:16

Kimoderált spam-kommentnek valszeg még nem volt ekkora reklámértéke a blogon, mint ennek. :)

a horikeri pedig egy hatalmas instant agyvérzés :D

Komáromi Teréz Atya 2012.01.06. 14:37:17

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Csöndben jegyzem meg, hogy én is egyetértek. Alapítsunk ilyen underground mozgalmat a fizikáért!
Szorgos népünk győzni fog!

Komáromi Teréz Atya 2012.01.06. 14:41:16

@Stinger:
Nono, a Landwirtschaft kifejezetten jó agyradír. Elég 2X-es tempóba kapcsolni a kombájnt és keresztbe-kasul aratni a kukoricát. Még anyag se kell, s azon kapod magad, hogy kényszeresen vigyorogsz, röhögsz, szinte röfögsz.

algi 2012.01.06. 15:02:43

Paulybirdnek totál igaza van, a stílusa meg kifejezetten humoros. Sőt, nem is keresetlen szavakat használ, hanem kimondottan találóakat.

Dester 2012.01.06. 15:24:36

@zyrobs: pontosan. Főleg a Carma2-ben. Emlékszem, egy jó nagy csatt után pörögre repült az autó a levegőben, közben leszakadt a lökhárító a centripetális erőtől (na meg a csattól), és másképp kezdett el pörögni. Ahogy kell. És ott még az autó se akart mindenáron visszaállni a talpára, mint ezer másik játékban. Szóval Paulybirdnek totál igaza van.
Jut eszembe, azóta még egy játékban lett egész jó az autók sérülési modellje: ez a GTA IV.

@Stöki: amikor rákattintottam a linkre, el nem képzeltem volna, hogy a poszt épp velem fog kezdődni. Riszpekt.

2012.01.06. 15:32:23

@Iblys: én támogatom valamikor tavasszal. nagyon rácáfolnánk stökire :P

jamúgymeg: bekerültem, arc vagyok.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2012.01.06. 15:49:09

Tévedés, egyáltalán nem azért vagyok itt, hogy ok nélkül beszólogassak, bocs, ha valamiért úgy jött le.

ZoldAsz 2012.01.06. 15:54:26

Összefoglalva:
alakul a lelkes csapat, aki lemegy majd, vinnyogó kis kupaccá trollkodja szét a Helikont, lévén az egy túlhájpolt trágya elég korrekt grafikával, de kb. a Dizzy sorozatnak megfelelő fizikával.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.01.06. 15:56:38

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: akkor szori, lehet, hogy csak rossz napom volt, és nem értettem az iróniát

Nomante 2.0 2012.01.06. 16:06:46

Terep 2-öt nem tudom ki csinálta de istenkirály játék volt. Sok sok unalmas informatika órától mentett meg.

foodlfg 2012.01.06. 16:52:51

Há mos mér ? Paulybirdnek igaza volt! :Đ

Kedvencem:
níd for szpíd XXIV. unlimited pörszjút turbó sztrítrész edisön 2 ánlísd

xD

flamer 2012.01.06. 17:20:48

A múzeumban ami odabasz, az a modellvasútjuk, állítólag 500 m2-es a terepasztal, tényleg baromi nagy, meg megy meg minden és a fizikája is elég jó.

Bobby Newmark 2012.01.06. 18:19:16

@zyrobs: Azért ez kicsit erős így. Rögtön ott a Carma2, ahol már nem csak deformálódott az autó (ami egyébként szerintem ritka balfaszul nézett ki egy idő után), hanem szét is esett a karosszéria darabokra.

Amit meg egyébként a GTA4-ben is tud, és nem is rosszul.

Bobby Newmark 2012.01.06. 18:21:16

@Dester: Eheh. Na mindegy, majd legközelebb előbb olvasok, aztán írok.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.01.06. 18:32:51

DoomIII.-al a mai napig nem merek god mode nélkül játszani :)
A Carmageddon I.-et meg a fear factory zene miatt is imádtam. Előtte tán csak az ignition-ben voltak olyan guminyomok mint a carmában.

cyd 2012.01.06. 19:32:03

És bebizonyosodott, hogy szotyika tényleg egy ostoba troll és persze hogy nem a Microsoft dotálja a blogot, hisz a főszponzor a Helikon Kastélmúzeum Keszthely.
Keszthely iz dö beszthely.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.01.06. 20:03:44

Igazán tarthatnátok egy jó kis troll gladiátor viadalt.
Bedobtok egy ízes témát, felszólítjátok a nagyérdeműt, hogy változzatok át trollba aztán meg a karzatról figyelhetnétek, ahogy egymásnak esünk alant.
Én élvezném ezt a kis.. szerepjátékot.

herpa 2012.01.06. 20:05:06

A múzeum tetőtéri vasútmodell-terepasztala tényleg állat. De lehet, hogy az egy másik múzeum, és egy másik blogon izgulnak rá.

Lenry 2012.01.06. 20:33:29

a horikeri nektek új volt? :)

TickTickBoom 2012.01.06. 20:56:33

@Lenry: Nekem arcletépően új. :)

@flamer: Most hogy említed ezt a terepasztalt, rájöttem hogy voltam ott. :) Aki lucskít erre a (modell)vasút-témára, annak biztos nagyon bejön, ezen kívül van ott valami régi burzsuj vadásznak állított pár teremnyi szentély, ahol mindenféle legyilkolt állat trófeáját meg főleg fröccsöntött műanyag mását (a deer hunternek jobb a grafikája :)) tolják az áhítat fényével beragyogott arcodba. :)
Alles zusammen tökéletes blogtalihely... :D

siz · http://siz.hu 2012.01.06. 21:00:06

@Stöki: Szerintem a tavalyi év legjobb kommentje:

Stöki · iddqd.blog.hu 2011.12.30. 16:37:29
@moli: Igazságtalan vagy és köcsög. Boldog új évet!

:D

Királyvíz 2012.01.06. 21:01:23

@Lenry: Mit kell itten itten fölényeskedni? Nem lehet mindenki olyan jól tájékozott és művelt mint te. :)

bioLarzen 2012.01.06. 21:11:54

"Voltak visszatérő idiótáink (például szotyika, aki meg volt győződve arról, hogy a blog a Microsoft zsebében van)"

Nyugi, ezzel mindannyian tisztában vagyuink, csak nem szólunk ;)

bio

bioLarzen 2012.01.06. 21:26:31

@Lenry: Nekem annyira, hogy még most se tudom, mi az... :(

bio

rognork 2012.01.06. 21:28:54

mi a tököm az a horikeri?

TickTickBoom 2012.01.06. 21:30:49

@rognork: www.bellaonline.us/~bodyart/movie/ahx/ahx2.jpg

Ez talán segít. ;) (azt akarom, hogy magadtól jöjj rá, úgy sokkal jobban fáj :))

moli 2012.01.06. 22:07:19

vegulis a 'naci' szo is becezes..

titan 2012.01.06. 22:11:16

@Lenry: én még horcsinak becézve is hallottam :D

----------
Egyébként többekkel egyetemben én is egyetértek Paulybird-del, természetesen figyelembe véve Dester és Bobby Newmark mondanivalóját, ami úgy kb. igaz.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.01.06. 22:30:41

@siz: no igen, arra azért nem vagyok büszke :)

killercsiga 2012.01.06. 22:57:42

Azért a Need for Speed sorozatban volt egy gyöngyszem, aminek elég rendesen ott volt a fizikája.
A 12 évvel ezelőtti Porsche-részben nagyon nem volt mindegy, hogy milyen felfüggesztéssel, fékbeállítással, satöbbivel vágsz neki egy-egy versenynek, főleg egy olyan nehezen vezethető dögnél mint a legkorábbi 911 Turbo.
És volt rendes sérülés is, ami korrektül visszahatott az autó mozgására. A valóságosnál talán kicsit elnézőbb volt, de így is reménytelenül összetörhetted a járgányt, ha kanyar közben átbillentél a csúszáshatáron és eldobta a farát. De jó volt! :)

vilo · http://finnus.blog.hu/ 2012.01.06. 22:58:01

na, és az "Írd le a nemi életed egy játékcímmel!" poszt kommentjei?! bravúros válogatást lehetne közzétenni belőlük... :D

is 2012.01.06. 23:13:44

a kommentek verik a posztot :)

xstranger 2012.01.06. 23:36:13

@Nomante 2.0: googlelel 10mp megtalalni, meg azt is hogy milyen jatekkal kell jatszni ha a munkajat akarod latni.

xstranger 2012.01.06. 23:39:05

@Nomante 2.0: Far Cry 3 ha a mostani munkajat akarod latni (w/ google)

xstranger 2012.01.06. 23:39:52

Arra vart, a blogmotor b+, arra vart hogy irjak megegy kommentet (10szer refresheltem).

Chessterfield 2012.01.06. 23:49:12

Áááááá, a Krampusz III-on mennyit röhögtem!!!

De még most is :-DDD

cukorrépa 2012.01.07. 00:18:52

ezen a kib*szott pika-pikacsúúúúú...-n percekig vinnyogtam...

\(o*o)/
U

tundrazuzmo (törölt) 2012.01.07. 01:00:48

A játékok fizikája, az nem fejlődik. A párbeszédek viszont igen (régebben én is kalandozó voltam, de aztán kaptam egy nyilat a térgyembe).

Miért? Mert senki nem megy természettudományos képzésre, hanem mindenki kommunikációt tanul. Meg ügyvédnek, meg közgazdásznak tanul.

Hajj, ha visszajönne Öveges prof. és megszerettetné a sok fészbuker fiatalokkal a fizikát, akkor mingyárt lenne a játékoknak fizikája. Még talán kémiája is, ha érted, hogy mire gondolok...

TH 2012.01.07. 02:19:25

A trollok közül Doktor Kotász tűnik nekem a legviccesebbnek a válogatásban, Dester kommentje meg baromi jó, elkezdtem újraolvasni a Halo-s poszt kommentjeit miatta. :-)

Bobby Newmark 2012.01.07. 02:59:07

@killercsiga: Az lehet, hogy RÁD hatott a fizika, de a többiekre nem kifejezetten. Emelkedőn simán állva hagytak feszt. (Na jó, Porsche téma nekem már csak megnézős volt, de az előzőek tuti így működtek)

A kedvencem viszont az NFS2. Osztott képernyőn versenyezve, 220-szal repesztek egyenesben, a haver állva hagy. Ránézek a sebességmérőjére: 197. Ezt szerintem még egyetlen autós játék sem überelte.
Gondolom a relativitás, vagy valami. Ilyenkor mindig Einstein szokott lenni a hunyó.

Dester 2012.01.07. 09:33:14

@Bobby Newmark: no problem, én is belefutok néha hasonlóba. :) Viszont örülök, hogy ezúttal egyezik a véleményünk.

@Nomante 2.0: nekem valamiért Nagymáthé Dénes neve ugrik be elsőnek. A Terep2-ben mindenféle HUD nélkül is nagyon jókat versenyeztünk a cimborámmal a 486-oson. Ki ér körbe hamarabb, stb. A poén meg az volt, hogy az 1-es illetve a 2-es gomb az egyik, illetve másik autót emelte vissza a kerekeire. Igen ám, de ha a két gombot egyszerre nyomta az ember egyszemélyes módban, akkor felrepítette a világ tetejére. Itt is rendeztünk versenyt: ki tudja leejteni egy kilométer magasból az autót úgy, hogy bár jócskán törik, de még versenyképes marad. Egy kör után újra, ha túlélte. Eléggé morbid jószágok tudtak így képződni. :) (Jó, ez a „verseny” szubjektív erősen, ráadásul gyermeteg is, de hát az istenért, gyerekek voltunk. :)))

Dester 2012.01.07. 09:42:50

[Totál offtopic következik, mélységes elnézést érte, de nem bírom megállni.]

@Bobby Newmark: no ha már NFS, a legjeim:

A legjobb egyszemélyes mód: NFS (nincs szám, tehát az első)
A legjobb cheatek: NFS2 (pályái, autói)
A legjobb multiplayer: NFS3 (Atlantica, ó istenem, a világ legjobb autós pályája: gyönyörű és kiváló a vonalvezetése, csak ezen az egy pályán körözve letoltunk egy komplett lanpartit.)
A megjelenésekor legszebb NFS: NFS3 és NFSHP2 (ez utóbbinál a naplemente bődületesen szép volt, valamint itt debütált a köd is, az előbbi pedig az első volt, ami IGAZÁN kihasználta a 3D-s kártyákat)
A legnagyobb kihívást jelentő NFS: NFSPU (bár nem játszottam vele túl sokat, mert nem szeretem a Porschékat)
Amelyik NFS-ben a legtöbbet NEM versenyeztünk: NFSU (tuning, tuning, tuning, festegetés, legalább virtuálisan)
Ahol végre tört az autó: NFSHS (rohadtul kellett vigyázni a lámpákra az éjszakai versenyeken!)
Legnagyobb csalódás: utóbbi évek NFS-ei, de főleg a Carbon, az Undercover és a Run
Legnagyobb pozitív csalódás a csalódássorozatban: Shift és főleg a Shift 2
„Legkihagyottabb” ordenáré nagy lehetőség: NFS World
És... legjobb rendőrös üldözések: NFS (igen, az első. Komolyan.)

torzi 2012.01.07. 09:49:08

sziasztok, egy pár gondolat a keszthelyi kastélyról :) sokszor jártam ott a fiammal.

a kastélymúzeum 2 épületből áll.
1. a régi kastély épülete, itt nem sok minden változott az elmúlt 25 évben, de egyszer megéri megnézni, bár nem olcsó a belépő.
1/a. az udvarban a régi istállók (amik szükséglakásokká váltak a szociban) helyén hintómúzeum épült, szép darabokkal, érdemes megnézni.
2. az új múzeum a kastély mögött, az út másik oldalán a régi laktanya területéből visszakapott részen épült. az alsó és első szinten egy vadászati kiállítás kapott helyet, rengeteg trófeával, plussz profi módon diorámába rendezett kitömött állatokkal. én még ilyet nem láttam soha sehol, pedig megfordultam pár európai múzeumba. egyszer látni kell.
a tetőtérben pedig egy óriási vasútmodell terepasztal, gyakorlatilag a teljes épület alapterületén. erre is csak azt mondhatom: látni kell.

nem dolgozom ott, nem fizetnek érte hogy beszéljek róluk és anyagi hasznom sem származik belőle :)
de van egy 4 éves fiam, vele évente 2-3 alkalommal elmegyünk mert szereti.

Dester 2012.01.07. 09:57:38

@TH: ...és a sztorik végét le se írtam, akkor ezt most itt ünnepélyesen megteszem. Amikor apám eltörte a joystickot, akkor lényegében belül a stabilizáló reteszét törte el. (Kétféle „üzemmódja” volt a joynak: ha a retesz be volt húzva, akkor mindig visszatért középállásba, ha nem, akkor pedig szabadon fityegett.) Tehát innentől kezdve nincs retesz. Az F-19-nél pedig az automata pilóta addig működik, amíg a kar TÖKÉLETESEN középállásban van. Ha egy hajszálnyit is elmozdul, az autopilóta azonnal kikapcsol. Történt a fenti eset után nem sokkal, hogy átjött az egyik cimborám, apám meg odaültette a gép elé, hogy itt van ez a szuper repülős játék (a srácnak még C64-e volt), van joy is, ilyet még nem láttál, próbáld ki. Elmondta, hogy kell felszállni, sikerült is, no akkor forduljunk a cél felé, automata pilótát meg bekapcsoljuk.
DE NEHOGY MEGMOZDÍTSD A KART, AMÍG ODA NEM ÉRÜNK A CÉL FÖLÉ!!!
A srác úgy ült a fotelban, mint aki karót nyelt, két ujjal tartotta a joyt precíziós fogással, én meg majd' megfulladtam a röhögéstől, ahogy néztem szerencsétlent.

------------------------------------------------

A fotelos hátravetődés után - mivel nagy robajjal járt - átjött édesanyám, hogy mégis mi az isten volt ez. (Még a szüleimnél laktam.) Én ott „ülök” még mindig a fotelben 90°-kal elforgatva a normálishoz képest, kezemben azonmód az egér, ölemben a billentyűzet, a gép hátulja meg kiforgatva, ahogy kitéptem a kábelt. Emlékszem, hogy ahogy próbáltam menteni a menthetetlent, felvettem a "f*ck yea" fejet, levettem a fülest, és elmondtam neki, hogy játszottam, de egy büdös nyálcsorgatós dög hirtelen leugrott elém a szellőzőből. Legyintett és kiment, szerintem nem érezte át a mondanivalóm súlyát. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.07. 10:54:21

Pedig Paulybird-nek igaza van. A látvány szép, fizika 0.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2012.01.07. 11:59:22

@torzi: Ha már dioráma, ezt hiszem, pont tavaly lett kész a keszthelyi városi múzeum új kiállítása (most csak azért sem ugrik be, hogy mi az épület neve - kb a vasútállomástól egyből felfelé (a víztől "elfelé") van helyileg), ahol csakugyan elég sok ilyen kitömött, beállított természeti "kép" található. Az új tárlat a Balatonnal foglalkozik, kezdve geológiai történetétől, a hajózást és fürdőkultúrát bemutató szobákon keresztül. Érdemes megtekinteni.
Mikor először voltunk ott, még zárva volt a kiállítás, így a Horror múzeummal vigasztalódtunk, mely valahol az óvárosban van emlékeim szerint.

Sztyepan Asztahov 2012.01.07. 16:39:45

Skulo kommentje egyszerűen zseniális... :D

a Bloom 2012.01.07. 19:22:51

@(त्वष्टृ): forumwarz.com
Talan nem off, vegulis jatek. :)

TH 2012.01.08. 03:03:20

@Dester: köszi a befejezéseket. ;-)

Csacsis 2012.01.08. 14:34:17

LEmaradt az a komment, mikor tavaly volt egy játékcsaj, aki nem is csaj volt. Ott mondta valaki, hogy elvenné feleségül, de csak utána olvasta végig a postot. :D Emlékeztek? Az a duma se volt gyenge.

szogyenyi · http://jatekblog.blog.hu 2012.01.08. 16:05:26

A horikeri-n meghaltam. Az kész volt nagyon :D

Öregvas · http://www.sfveteran.hu/ 2012.01.09. 10:50:17

Héé, benne vagyok a tévében :-D. Ööö, márminthogy idézve lett az egyik kommentem! Híres vagyok, HÍRES VAGYOK :-D

heltaskelta 2012.01.09. 12:42:17

keszthelyen csaka szeszterem

Nomante 2.0 2012.01.09. 12:45:30

@xstranger: miután beírtam a kommentet utána is néztem :] -

@Dester: nekem kifagyott ha nagyon magasra repítettem a kocsit, igy nem probálkoztam vele. ellenben mindig átalakítottam a pályát, meg az autókat átrajzoltam, de szerintem ezt mindenki megtette aki 10 óránál többet játszott vele:D

Toalettduck 2012.01.09. 14:10:34

Kb a poszt közepéig imádkoztam, hogy ne kerüljek bele a cikkbe, de úgy tűnik mégis összejött. -.-'
De legalább nem a troll kategóriában jelöltek.

Donjon 2012.01.09. 17:37:44

Azért ez se semmi:

"Nem semmi, hogy még egy Prince of persia cikk és képes egy mentálmaszturbás vallásháború-dagályt elindítani...

Stöki, írj egyszer valamit a geosról, kíváncsi vagyok, abból hová jut el a jónép."

SztupY · http://sztupy.hu 2012.01.10. 22:07:32

zyrobs: Húúúú, egy Terep2 retro jól jönne!

atila68 (törölt) 2012.01.12. 11:09:10

A "pikacsú" egyébként Viktor Pelevin - Számok könyvéből van. Néha érdemes olvasni is (HAHA)

farönk 2012.01.12. 13:11:16

@SnakeHB: tényleg, hoppá! Főleg a második. Csak azzal annyi a gond, hogy a mechanikai részek nagyrészt sérthetetlenek (nem törnek). Egyébként szerintem az 1NSANE-ben is elég jó a fizika.
GTA4-et többen említettétek már, hogy milyen jó a törésmodellje. Néha azzal szórakozom, hogy Bohanban a félkész autópálya-felhajtóról vetődöm padlógázzal az alant elterülő épületek, autók és gyalogosok közé. Ha még működőképes a gép (és talpon van), vetődöm még egyszer és ez így megy addig, amíg működik a verda. Annál nagyobb poén már csak az (szerintem legalábbis), mikor belelövök egy előttem haladó járműbe, az megijed és rákapcsol, én meg elkezdem üldözni.

Waddafakk 2012.01.12. 16:55:50

@farönk: Viper Racing, Burnout Paradise? Bár az elôbbi régen volt és nem tudom, de az utóbbinál szinte biztos vagyok, hogy a sérülés nem befolyásolta a vezethetôséget kardinálisan (ha még ment tovább a vas), de egy-egy nagy csattanás egész élethûre sikerült.

Ha pedig nem autós játék, de a user világra gyakorolt nagy kölcsönhatása: Minecraft... ^^ Bár fizikában nem hiszem, hogy jeleskedik, de (majdnem?) minden alakítható.

Szerintem már csak pár év, hogy egy játékban ne jussak tovább egy zárt ajtónál, mert a kulcsot keresem, mikor két botot kellene 10-15 percig egymáshoz dörzsölni, majd felgyújtani az ajtót. Úgy vélem, halad a fizika is, csak ahhoz programozás kell, mindenre figyelni, egy "valóság-engine", míg a szép grafikához inkább izmosabb hardver, ami szép ütemben fejlôdik. Vagy pont, hogy egy valóság-engine-nek lenne ma még nem teljesíthetô (megfizethetô) gépigénye? A fene se tudja...

toto92 2012.01.18. 22:00:07

@Dester: NFS4, haverral játszunk osztott képernyőn. Őt lekapcsolták a zsaruk, félreállt pár kanyarral a vége előtt. Alattam is eléggé rezgett a léc, ha még egyszer megfognak a zsaruk, vége a dalnak. Az ő szemszögéből így festett ahogy elhaladtam ott:

elzúgok fullgázon, egy másodperc szünet - és vagy 6 rendőrautó utánam :D Ez így leírva mondjuk nagyon nem jön át, de ott azzal a másodperces hatásszünettel nagyon ütött :D

Dester 2012.01.19. 08:55:41

@toto92: tipikus filmbeli jelenet lehetett :)

Nekem is van egy hasonló, de még az NFS1-ből. Nekem még nem volt eléggé erős a gépem hozzá, úgyhogy a haverom 486-osán játszottunk felváltva. A Ferrarival mentem a Coastal pályán, amikor a végefelé az egyik sikánban hibáztam, a seggemben a rendőrökkel. Sajnos 180°-ban megpörögtem. (Akik nem ismerik: ebben a játékban csak egy irányba tudott nézni a kamera: előre. Tehát ha beforogtál, akkor a kocsi orrát láttad, nem állt be a kamera mögé. Sőt, úgy emlékszem, ilyenkor belső nézetből is átváltott ebbe a külső nézetbe.)
Nosza, villámgyorsan rükvercbe vágtam a verdát (itt még nem volt elb*szva a váltókiosztás, tehát nem a lefelé gombot kellett nyomni a hátramenethez), és padlógázzal tolattam a rendőrrel farkasszemet nézve. Egy alkalmas pillanatban kicsaptam a kormányt, felváltottam "kettőt" (R-->N-->1), és füstölő kerekekkel elhúztam a rendőr elől.
Csodálkoztam, hogy sikerült, ugyanis abban a játékban nem kellett még sok ahhoz, hogy a rendőr benyújtsa a cetlit. A replayt elmentettük - míg a következő újratelepítésnél a haverom elfeledkezett róla és leformázta a vinyót a replay-jel együtt. Azóta se bocsátottam meg neki. :)
süti beállítások módosítása