HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Szerdai retro: Dune ][

2010.05.26. 12:30 Tóta W. Árpád

(Ez első vendégposztunk a blogon, de biztosan nem az utolsó - további részletek holnap. Árpinak pedig nagyon köszönjük az értékes hozzájárulást.)

Elkötelezett és buzgó Dune-rajongó voltam, vagyok és leszek. Ez azt jelenti, hogy szinte bármit el lehet nekem adni, aminek köze van a herberti univerzumhoz; illetve mára kicsit óvatosabbá váltam, és a nyomorult fattyú Brian Herbert ócska ponyváit juszt se veszem meg, mert messze gurult a rohadt alma a fájától.

A Dune II tizennyolc éve jelent meg, és legfeljebb egy-két évbe telt, hogy a szokásos floppicserék útján megérkezzen hozzám. Értelemszerűen fellobbant a lelkesedés, amikor megláttam a címkét a lemezen, és amikor rájöttem, hogy ez valami egészen új dolog, egy tök új műfaj, akkor az egy tökéletes pillanat volt, hiszen maga a Dune-ciklus is úttörő volt az SF-irodalomban.

A tévhittel ellentétben a Dune II nem a legelső valósidejű stratégia volt, de a tévhitnek annyiban igaza van, hogy a legtöbb játékosnak mégiscsak ez volt az első, a Herzog Zweiről például azóta sem hallottam semmit. Ennél súlyosabb tévedés ezt „stratégiának” minősíteni; az RTS-ek többsége legfeljebb taktika. Stratégák nem szokták az egyes tankokat irányítgatni, az a beosztottak dolga – de erre még sokat kellett várni 1992-ben, mivel nemhogy a játékos alá rendelt intelligencia volt megalapozatlan álmodozás, de az épeszű ellenfél is.

Bonyolultnak éppen nem tűnt első blikkre sem: a Civ és a többi akkori stratégia sokkal több változó követésére kényszerítette az embert, ehhez képest itt csak a fűszerbányászatot kellett megszervezni a háborúzás mellett. Internet akkor még nem volt, így walkthrough és strategy guide sem, tehát saját magamnak fejlesztettem ki a melegvizet, azaz a tank rusht. 

A tank rush, vagyis a tömeghadsereg legyártása és az ellenfél arcába gyömöszölése védhetetlen húzás volt 1992-ben, és jórészt feleslegessé tette a komplikáltabb manővereket. A műfaj pionírjánál természetes, hogy akadnak ilyen exploitok, ami viszont meglepő, az az, hogy az RTS-ek többsége ma is pontosan ugyanígy nyerhető. Mintha nem történt volna semmi tizennyolc év alatt. Régen minden ugyanaz volt.

Az ősjáték több sebből is vérzett: a síkhülye AI nem építette újra a lerombolt épületeit, és ha a fűszerkombájnja legázolt egy katonát, akkor ott meg is állt önelégülten, és soha többé nem ment vissza dolgozni - ami csődöt jelentett. Ellentámadásra nem is gondolt, a rendes rohamai pedig annyiból álltak, hogy szépen folyamatosan csordogáltak az egységek a védővonalak elé, ahol aztán egyenként halomra lőtték őket a tornyok. Igazából nem jelentett kihívást, és ennyiben nemcsak az RTS, hanem a casual game úttörője is volt. Ma a legnépszerűbb játékoknál eleve az a cél, hogy enyhén retardált négyéveseknek se okozzon kudarcot. Idővel kiderül, hogy vajon ez a retardált négyévesek szintjére húzza-e le a felnőtteket.

A Dune II pontosan abból a felismerésből született, amiből mára a Farmville és a többi tamagocsi kinőtt. A stratégiai játékok az egyre növekvő közönség számára túl bonyolultak, lassúak és kevéssé látványosak voltak, már tizennyolc éve sem maradtak sokan, akik az Arnhem piktogramjain fel tudtak izgulni. A valós idejű játék koncepciója megfelelt az igényeknek, és éppen akadt a páncélszekrényben egy licenc a Dune jogtulajdonosától, így azt húzták rá a készülő RTS-re. Remekül passzolt hozzá, a legkomolyabb változtatás az Ordos-ház bevezetése volt, mert akartak még egyet a kanonikus Atreides és Harkonnen mellé. Az Ordost egyébként kábé a Bene Tleilaxból deriválták, de ez már csak a Dune-buffokat érdekelheti (azok meg nyilván vitatni fogják). A Dune brutális konfliktusról szól, markánsan különböző uralkodóházak háborújáról a világuralmat jelentő Arrakis bolygóért, úgyhogy minden adott egy jó kis csetepatéhoz.

1992-ben egyébként mindjárt két Dune-játék is megjelent, és mivel a Cryo kalandjátéka jött ki előbb, a Westwoodnak nem maradt más választása, mint hogy a sajátját a kettes számmal különböztesse el, valamint a The Building of a Dynasty alcímmel. A Dune II-t két folytatás követte, a szimpla remake Dune 2000 (1998) és az Emperor: Battle for Dune (2001). Egyik sem ismételte meg az eredeti sikerét, legfeljebb az elviselhetetlenül szar színészi játék miatt őrzi őket az emlékezet.

A hibákat hosszan lehet sorolni David Lynch Dune-filmjével kapcsolatban is, ott se stimmel szinte semmi, viszont valahogy mégis működik. Ugyanilyen volt a játék (amely amúgy sokat merített a filmből): tökéletlenségében is ragyogott, megvolt a fíling, és némi gyermeki fantáziával simán hihető volt, hogy a képernyőn mocorgó, pár pixelből összedobott gömböcök igazából óriás sivatagi tankok, amelyeknek én parancsolok, és az én parancsomra lövik füstölgő rommá az ellenséges bázist – és nem a következő körben, hanem most! Meg lehetett unni hamar, csakhogy unottan is elég jó móka volt.

A játék zenéjét elég jól bemutatja a fenti videó, a játék pc-s verzióját pedig innen tölthetitek le. Készülget egy remake is, itt a honlapja, további rajongói oldalak itt, itt és itt. Ez utóbbiról is letölthető a program, mindenféle kiegészítő patch-csel, nyelvi csomaggal, új küldetésekkel. Aki a régi CoV-os leírásra kíváncsi, ide kattintson (10. oldalon kezdődik). Az eredeti borítókat lásd lent, persze csak az elmaradhatatlan kérdés után:

Mi legyen a következő játék?
Myth - History in the Making
Supremacy
Monty on the Run
Great Giana Sisters
Ghosts'n Goblins
  
pollcode.com free polls

139 komment

Címkék: retro rts vendégposzt westwood dune ii heti retro jatek

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr62031946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Khayness 2010.05.26. 12:38:03

Kellemes meglepetés ez a szerzőtől. :D
Sajátos humora jól szolgált az AI gyermekbetegségeinek felsorolásánál, tetszett nagyon.

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.05.26. 12:43:41

Van még egy olyan remake, hogy Dune: The Two Side, vagy hasonló, az multiplayer RTS.

paráznabillegető 2010.05.26. 12:50:38

van valami dűnés táblás-kártyás stratégiai játék is a neten... asszem dune emulator, vagy mifasz a címe.
az pl elég jó.

TH 2010.05.26. 13:07:37

@Khayness: jaja, egy régimódi, hagyományos Worluk cikk, jó volt ilyet olvasni újra. :)

miguel_ 2010.05.26. 13:27:37

Ghosts n' goblins! :)

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.05.26. 13:33:06

Az megvan hogy, ugye ha csinálsz egy refinery-t akkor a harvestert egy carryall hozza, repked kettőt és elmegy. De ha a harvesterre hamar nyomsz egy return-t, mielött a carryall lelépne, akkor a felkapja a havit és visszaviszi a bázisra majd ki oda ahhonnan felkapta, majd lelép. Ha többször egymásután eljátszod a return-t a harvesterre (4x 5x) akkor a carryall nem megy el onnantól egyáltalán, ingyen a tied. Valamint ha egy épületet teljesen körbe veszel (falla vagy egységekkel) akkor a legyártott egységek akiknek nincs hova spawnolniuk egy carryall hozza ki a bázisról. Később a csatákkban ha már van repair facilityd, jó szolgálatot tesz a carryall: kiragadja a csatahevéből a sérült járművet elviszo megjavítani és a végén vissza is viszi ahonnan elvette. Csak ha pont akkor robban a játmű miközben a carryall felkapná, akkor buktad a carryallt is.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.05.26. 13:39:55

Megboldogult ifjúkoromban nagyon bejött a cucc. Még magyar hangokat is eszkábáltunk hozzá, mivel minden egyes hangot külön file-két tárolt a játék a könyvtárában, csak arra kellett figyelni, hogy ugyanakkora méretű legyen.
Floppyn még mindig megvan valahol.

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.05.26. 13:40:27

Volt egy Dune akciójáték is, de annak már a demójában annyira szörnyű volt az irányítás, hogy inkább hagytam.

Szedrencs 2010.05.26. 13:41:08

Ha nem játszottam végig 8x a Harkonnenekkel, akkor egyszer sem. :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.05.26. 13:51:28

Harkonen, a barbár (© CoVboy)

Szedrencs 2010.05.26. 14:17:16

Nincs is jobb, mint a Fremeneket Siege Tankkal kilapítani. :D

franxepe 2010.05.26. 14:25:33

@Burwor: siman :)
volt ott meg egyebkent mas hiba is ugy emlekszem, pl az ellennek eszebe nem jutott kiloni a falat, inkabb korbekerulte az egesz bazist, csak egysegre meg epuletre lott, stb. azert amilyen egyszeru volt, 10 evesen annyira neheznek tunt az utolso palya, bizony megszenvedtunk vele, ha csak nem harkonnek voltunk (ami en soha)

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.05.26. 14:25:43

Amikor először találkoztam a játékban az Ordos speckóval, azt hittem, valami programhiba, hogy színt váltanak az egységeim. Ugyanez volt, mikor az első harvesterem tűnt el egy féreg miatt. Az ilyen ötletek azért megadták a hangulatot.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.05.26. 14:33:20

Játéktörténelem, és minden hibája ellenére remekmű. Na és persze akkoriban a hibák még nem is igazán tűntek fel, a "general awesomeness" simán elfedte őket.

Mint Dűne-rajongó, valahogy én sem szerettem annyira Harkonnennel játszani...

Viszont egy világ dőlt össze bennem, hogy a PC verzió előbb jött ki, meggyőződésem volt, hogy alapvetően Amigás játék volt minden RTS-ek öregapja...

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.05.26. 14:40:35

A falakat azért lőtték, bár legtöbbször simán a construction yardra mentek rá :) De volt olyan hogy egy kanyarodó falat egyszerűen nem lehetett kilőni. Úgyhogy mi duplán építettük a falat (Ha építettünk egyáltalán). Az nem igaz hogy a gép sose épített, épített az, főleg barackot meg járműves épületet, de tényleg sokmindent nem épített újra, amit kilőttél, meg neki működtek az épületek áram nélkül is. Egy kicsit csalt, de így volt kihívás :D

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.05.26. 14:41:37

Ja és hogy el lehetett foglalni épületeket, ami a C&C vagy a Red Alert vagy miben nagy újdonság volt :) Sima talpas katonát ha bevittél egy ellenséges épületbe akkor sebzett rajta, de ha kevés volt az épület hp-ja akkor elfoglalta.

anarch 2010.05.26. 14:53:19

@Burwor: Nomeg már a legslegelején minden épülete készen volt... Beleértve a Harkonnen rakétalövő capital-t...

Blobov 2010.05.26. 14:58:11

A legviccesebb számomra az volt, amikor átírtam az összes rocket turretet turretre. Majd ornithopterrel szétbombáztam az ellenséget:)

Celtic 2010.05.26. 14:59:08

@Stöki: Farkasék. (szinten CoVBoy.)

De mi volt az elso RTS? En szemely szerint a Johnny Rebb 2-re szavazok, harom nehezsegi szint volt, a harmadik realtime (vagy legalabbis nem korokre osztva :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.05.26. 15:09:28

@Celtic: attól függ, mit veszel RTS-nek. Ha tágan értelmezzük a műfajt, a Sim City is az volt 1989-ben - real-time is volt, meg stratégia is. A Populous szintén belefér így. De még ezek előtt is voltak korai DOS-os, sőt spectrumos RTS-ek, pl. az Ancient Art of War 1984-ből.

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.05.26. 15:31:53

Volt valami hangyás RTS Amigára (nem a space-el megállítható tacticaira gondolok, egy másik)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.05.26. 15:34:16

@Stöki: Ez így nem megy, nem érdemes a fedőnév (valós idejű stratégia) alapján osztályozni a programokat, az RTS fogalma, ahogy a gémer sajtó és maguk a gémerek használják, egy konkrétan körülhatárolt játéktípust jelent, ezt pedig nevezhetjük úgy is, hogy a "Dune II klónok", ahogy a Halo meg a Bioshock is lényegében máig Doom vagy Wolf 3d klón.

Tudom, hogy nagyon messzire jutottak az eredetitől (bár persze erről jól el lehet vitatkozni, csak éppen nem velem, én asszem a Quake 1 demo óta nem játszottam érdemben fps-sel) de a lényeg azóta is változatlan.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.05.26. 15:57:13

@Yarner: Oké, akkor Sim City és Populous kiesik, de a nyersanyaggyűjtés-védekezés-sereggyártás-roham feladatokat akkor sem a Dune II találta fel valós időben-legfeljebb ő hozta össze ezeket igen szerencsés arányban.

Az alkotók pl. beismerik, hogy az Árpi által említett Herzog Zwei nagy hatással volt rájuk. De az Ancient Art of War széria is olyasféle harci RTS, mint amilyen a Dune II, bár kicsit más felfogásban (ott be lehet zoomolni a csatákra).

algi 2010.05.26. 16:07:06

A szerző arról megfeledkezett, hogy bár stratégiailag idióta volt az ellenfél, a játék rendelkezett más nehézségekkel. Pl. ha valaki nem a Harkonnenekkel játszott, a végén egyszerre két Death Handdel (vagy hogyishívják) nézhetett szembe, aminek már az első megjelenésekor teljesen át kellett értelmezni a bázisépítést.

Sőt, ami azt illeti minden újabb fegyvernél (rakétatankok, rakétatornyok stb.) át kellett értelmezni a bázisépítést. Az utolsó pályát azóta se csináltam meg.

1983-ban, a Useneten volt amúgy egy olyan "mém", hogy amikor valaki megkérdezte azt, hogy "Nem emlékszem a címére ennek a játéknak, szerintetek melyik volt?" arra azt a választ adták viccből, hogy "It's definitely not Stonkers."

en.wikipedia.org/wiki/Stonkers

Egyébként érdekes, hogy egyrészt a Red Alert zenéjében visszaköszön a Dune2 témája, másrészt amikor megvettem az Empire at Wart, amit a Dune2-s srácok készítettek, kellemes meglepetésként ért az a mondat, hogy "Construction Complete."

AlexWolf 2010.05.26. 16:07:23

Legjobb játék volt anno. Harkonenek powaaa...amíg rá nem jöttem, hogy a Sonic tank mindenkit sebez, aki a hang útjába kerül és nem csak az elől állót...szóval...Atreides powaaaa.

algi 2010.05.26. 16:11:14

@Celtic:

en.wikipedia.org/wiki/Chronology_of_real-time_strategy_games

Eszerint a Stonkers volt az első. De ha jól látom, még Gyűrűk Ura RTS-ek is voltak a Dune2 előtt.

algi 2010.05.26. 16:12:30

@AlexWolf: De ha sonic tankkal jött az ellenfél, akkor levetted a játék sebességét a legalacsonyabbra, és máris megrövidült a lőtávolsága. Atreidesként meg fel kellett tekerni max. sebességre, hogy minél nagyobb legyen a hatótávolsága. Szóval nálam maradt a Harkonnen, meg a kényelmes lassúság. :)

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2010.05.26. 16:13:32

imádtam. bár az ellenfél ostobasága tényleg sokat levett a játékélményből

nem emlékszem, a Dune II-ben vagy a C&C-ben volt az, ha a bázisodtól lőtávolon kívül megkerülhetetlen falat építettél, akkor az ellenfél rohamai megálltak mögötte, és ott várakoztak békésen, eszükbe se jutott a falat szétlőni, én meg békésen fejleszthettem, aztán, ha volt power, odementem, és szétcsaptam.

amúgy szerintem az utóbbi években divatossá lett tower defense játékok voltaképpen nagyon leegyszerűsített RTS-ek. (és ezzel együtt is tudnak szórakoztatóak lenni)

Sztávrosz_ (törölt) 2010.05.26. 16:27:49

Ez egy nagyonjó játék, nem véletlenül nevezik az RTSek alapjának. Megjelenésekor kellően fejlett volt, kellően szép, és nemvolt korához képest brutál hardverigénye se. Egy valami biztosan volt benne ami sok mai "csili-vili húzzunk le mégegybőrt az ötletről" játékból hiányzik: a hangulat.

Szedrencs 2010.05.26. 16:35:12

Falat építeni....hah...nálam turretből volt a fal is, 2 sorban. :)

Sandwormot ti nem mészároltátok le? Jó kis spicepukkanás lett belőle.

DArchAngel 2010.05.26. 16:45:10

@Szedrencs: De, a Harkonnen tornyok lőtték alapból :)

@Sztávrosz_: Igen, volt hangulata, ötlet benne, friss volt. Mondjuk akkor is voltak tucatjátékok, csak arra már a kutya sem emlékszik.

UFO mikor lesz?

Alikam 2010.05.26. 16:50:52

Ezt ugye nem gondoltátok komolyan, hogy a Tóta W ide fog cikkeket írni???

Goser 2010.05.26. 16:52:33

Oh, a régi szép idők! Harkonnen utolsó pálya (bár mindenhárom esetben ugyanígy nézet ki a pálya), az ellenség bázisa tele volt rocket turretekkel, volt olyan rész ahol 4 db rocket turret volt 2x2-es alakzatban. Jó sok devastator tankot gyártottam, mivel bazi erősek voltak és volt self destruct funkciójuk. Tankkal odavánszorgtál a turretekhez, lötted őket, majd mikor a tank energiája már pirosban volt egyszerűen self destructtal felrobbantottad a tankot és az vitte magával a legyengült turretteket is. A rocket tank meg egy hajszállal messzebb tudott lőni, mint a turret, így pontos helyezkedéssel ez is jó megoldás volta rocket turret ellen. Ha jól emlékszem, akkor itt nem lehetett több egységnek egyszerre parancsot adni, így nagy móka volt több egységet összehangoltan irányítani.

Circus 2010.05.26. 17:02:08

@DArchAngel:
asszem csak C< játékokról van itt szó...
Ha tévedek, jövök :)

Amúgy sajnos nem tudtam végigjátszani, mert rossz verzióm volt valami programhubával, most meg már annyira nem jön be emulátorilag. Valaki említette a TD játékokat, igen, ez kb az volt, szerintem is.

Arilian 2010.05.26. 17:03:06

Rocket tanknak meg csak bizonyos szögből volt nagyobb lőtávolsága mint a turretnek.

doomguard 2010.05.26. 17:03:23

Arnhem..emlékszem anno hány éjszakán keresztül kínlódtam, míg az a tetves XXX. hadtest idejében odaért a hídhoz, és nem szorítottak bele a Rajnába a németek..:)

Az első Dűnéről nem írtok pár sort? Anno az is látványos, és kellemes játék volt.

franxepe 2010.05.26. 17:07:42

@AlexWolf: uh, ocsem maniaja volt mindig a kismillio sonic tank. parszor kiprobaltuk a 2000et multiban, felallitott egy tucat sonicot a bazisa ele, szepen egy sorban. par deviatort erdemes volt raaldozni: egy biztos eljutott addig hogy a kozepsot atvaltsa :)

Dr. Cica75 2010.05.26. 17:14:31

@Celtic: Johnny Rebb 2 legjobbabb! Asszem 86-os vagy 87-es?

egyedem begyedem tengertánc 2010.05.26. 17:18:29

szerintem Lynch Dűne filmje egyszerűen érthetetlen a könyv ismerete nélkül, az könyv ismeretében meg egyszerűen csak szar - pedig szeretem a filmjeit de tényleg - ha választanom kellene akkor inkább ez a zene egyzene.blog.hu/2010/05/23/airto_moreira_es_flora_purim_o_sonho

Avatar 2010.05.26. 17:18:49

Pünkösd alkalmából hétfőn újra megnéztem a Dűnét. A Lynch félét. Most meg itt ez a post... Gyanús!

loláb 2010.05.26. 17:46:12

Gyakorlatilag ezért a játékért vettem számítógépet.

Logan Grimnar 2010.05.26. 17:52:30

nem hittem, hogy megérem, de le kell írnom: jó a cikk Worluk

mihelyst nem a politikáról ír sületlenségeket, egészen kellemes őt olvasni

algi 2010.05.26. 17:53:46

@DArchAngel: Én amúgy éppen most szenvedek újra az X-Commal. Régen valahogy könnyebb volt. És eszembe se jutott, hogy olyan bonyolult az a játék, mint amennyire valójában:

www.ufopaedia.org/

De most már kíváncsi lettem az Aftermathra és folytatásaira is.

TheQuestion 2010.05.26. 17:54:25

Sandworm ellen volt olyan húzás, hogy harkonennekkel önpusztítós Devastator tank robbanását az elnyelés pillanatára időzítettük...

Egy darabig nem jut utána.

algi 2010.05.26. 17:55:19

@egyedem begyedem tengertánc: Ha a Lynch-féle Dűne szar akkor mit szóljak a Sci Fi Channel féle gagyizmushoz? Lynch legalább illusztrációként szépen működő filmet készített egyes jelenetekhez, és nem vitte le dedós szintre a dolgot.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.05.26. 17:55:38

@Sztávrosz_: Azért egy Supreme Commander sztem elég hangulatos tud lenni...

hebab 2010.05.26. 17:58:55

kösz az Arnhem-linket!

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2010.05.26. 18:01:52

@algi: "akkor mit szóljak a Sci Fi Channel féle gagyizmushoz?"

az egy horrorfilm. minden szempontból az alja.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2010.05.26. 18:13:02

@algi: "e most már kíváncsi lettem az Aftermathra és folytatásaira is."

szar.

Kyth (törölt) 2010.05.26. 18:22:43

Az 1.6-os verzióban már az AI felépítette a lerombolt épületek egy részét, ha volt rá ideje. Harkonnen meg EZ-mode volt, mivel több palace-et is lehetett építeni, ezért több Deaths Hand-et lehetett indítani. Kilövésük előtt meg mindig menteni kellett, mert vagy oda esett ahova külde az ember, vagy nem :)
Az Atreides palace-bol fremeneket lehetett kérni, de arra nem emlékszem, hogy az Ordos palace mit adott... Valaki esetleg?

Más: van egy méltatlanul elfelejtett csapat, a nevük Bitmap Brothers. Ők követték el a Chaos Engine nevű lövöldözős csodát, valamint évekkel később a Z nevű RTS-t. Utóbbit nagyon kevesen ismerték, pedig humoros és azóta is egyedi gameplay jellemezte. Valakinek nincs róla tudomása, hogy hol lehetne beszerezni?

xstranger 2010.05.26. 18:33:35

@Kyth: Chaos engine volt az egyetlen lovoldozos jatek amit vegigjatszottam, egy kodot kellett felirni a felvett allashoz es veletlenul rosszat irtam le minek kovetkezteben 15000 eletem lett :)

A Z-re emlekszem de valamiert nem volt jo jatszani de mar nem emlekszem miert.

Nem latom a listan a legendas Panzer General-t.

Klárensz 2010.05.26. 18:33:46

@Sztávrosz_: A hangulat a legrosszabb dolog amit ilyenkor be szoktak dobni. Megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, és teljesen szubjektív. Erről a témáról már volt egyszer poszt ezen a blogon:
iddqd.blog.hu/2010/03/04/akkor_jatssz_a_pit_stoppal_ne_a_gta_iv_gyel

@Kyth: Saboteur volt az Ordosoknak, ami elvileg láthatatlan volt, gyakorlatilag minden ugyanúgy lőtt rá, mint bármi másra.

G.kommenter 2010.05.26. 18:50:32

Végig játszottam mindhárom házzal. A társaságunkban előszőr. Az Ordos házzal azért kurva nehéz volt. Mondjuk az volt jó benne, hogy a devastatort meglőtted a deviátorral aztán self-destruct. Elég gyorsan le lehetett őket szerelni. Azért az sem volt semmi amikor a sonic tank elkezdett a bázison belül lövöldözni. Aztán javíthattad az épületeidet.
A szabotőrt csak a gépesített egységek nem látták. A torny és a gyalogság igen.

Mondjuk azóta nem fogott meg semmi RTS igazán. igaz már régen nem is próbálkozom. Viszont a fent említett tower deffence-ek még most is le tudnak kötni.

xstranger 2010.05.26. 18:58:22

@G.kommenter: bocs de nem felejtetted el a StarCraftot?

Lassuk be a Dune 2 azert eleg fapados volt szerintem a Starcraftban csucsosodott ki a mufaj. Az iranyitasa pedig annak is szar, klikkverseny.

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.05.26. 19:15:45

@Kyth: A Z vagy a WIN95 alá írt verziója plusz pályákkal a legtöbb nagyobb abandonware oldalon és trackeren megvan, nem kell nagyon keresni. Amúgy a második része pont a Dune újramelegítéssel egy időben jött ki, egymás konkurensei voltak.

Celtic 2010.05.26. 19:17:08

@Stöki: Nem, en a harcos csapat-iranyitasra gondoltam.

Celtic 2010.05.26. 19:18:51

@algi: Valamire emlekszem, ambar en C64-en csak valami korokre osztott strategia-szerusegre emlekszem. De doksi hijan sokra nem jutottam vele :)

Kyth (törölt) 2010.05.26. 19:21:51

Klárensz: és tényleg a saboteur volt.

Dirk: A Z-t pedig nem nagyon találtam sehol, lehet én nem kutattam kellően, illetve csak DOS-os original verziók voltak. A DOSbox nekem sajnos nem alternatíva, mert hangot nem tudok alá lőni, Win7-tel meg nem is mertem megpróbálni.

Celtic 2010.05.26. 19:22:00

@Cica75: Nem tudom, anno a CoV-ban volt rola leiras, utana szereztem be. Ott meg ugy definialtak, hoyg nehezsegi fokozat, harom volt, a harmadik a realtime (az elso ketto nem tudom, miben kulonbozott). De miutan vegigjatszottam normal fokozatban, csak a harmadik kotott le :) Talan egyszer elokeresem...Jo kis amcsi polgarhaborus tema, kis mozgo pixelekkel :)

Celtic 2010.05.26. 19:23:33

@algi: A csehek csinaltak a Dune gyermekeibol egy negy- vagy hatreszes sorozatot, jo regota megvan, de nem volt ra idom sose, hoyg megnezzem :( Mindenesetre azt mondtak rola, akik lattak, hoyg nagyon eltalalt.

algi 2010.05.26. 19:33:40

@xstranger: Én nagyon szeretem pl. a Star Wars: Empire at Wart, ami mint RTS nem csúcsminőség, de jó Star Wars hangulatot sugároz (más SW RTS-ekkel szemben), és RTS-ként jól kiegészíti a Dark Forcest (FPS) és az X-winget ("űrszimulátor"). Tehát ennyiben van legitimitása az RTS-nek a klikkháborún túl is.

algi 2010.05.26. 19:36:34

@Tóta W. Árpád: Ne bántsd a horrorfilmeket! Zseniális horrorfilmek vannak. Én az ilyet pornónak szoktam hívni. (Hiszen az ilyen filmekben is a testiségen, a mindent megmutatáson van a hangsúly.)

G.kommenter 2010.05.26. 19:48:04

@xstranger: tudom, hogy a legnépszerűbb játék a műfajban, de a kipróbáláson túl már nem jutottam. Az egységek elvannak nélkülem is, így nem köt le annyira mint egy FPS. A lan partykon is én voltam a töltelék a csapatban az RTS szekcióban. Erőforrás kitermelésben jó voltam, meg építkezésben, de voltak a társagban nálam sokkal jobbak is. Ráadásul az építkezésben is a tökéletes kialakítást próbáltam létrehozni. A mozgó egységeknél meg eleve eslytelen tartani a csatarendet.

Nekem TBS jobban bejön. HOMM 1-4 UFO 1-2 (bár a kétszintes hajók unalmasak voltak) off: kár, hogy a pocket ufo nem fut a diamond 2-esemen met folyton azt nyomnám.
on: UFO enem unknown cikket.

Klárensz 2010.05.26. 20:14:54

@G.kommenter: Mindenképp próbáld ki a Jagged Alliance 2-t, ha még nem tetted volna. Ha szeretted az ufokat, akkor garantáltan tetszeni fog.

Szedrencs 2010.05.26. 20:15:03

@Kyth: Chaos Engine-el iszonyat sokat játszottunk Amiga 500-on koopban

@G.kommenter: igen, a formáció és a többszörös kijelölés, csoportosítás nem volt benne, szerintem az a Warcraftban debütált. X-Com és Terror from the Deep tényleg zseniális volt, azóta sem volt túl sok jó TBS, a Warhammer 40k-s Chaos Gate meg a Combat Mission sorozat volt talán egyedül élvezhető.

Sudden Strike cikket, ha már magyarok készítették az átvezetőket!!! :D

Szedrencs 2010.05.26. 20:19:01

@Klárensz: Hehe, egy hete pont ezen volt hitvitám egy közelebbről meg nem nevezett gamer magazin főszerkesztőjével, aki nem látta meg a JA2 szépségét. :D

Szedrencs 2010.05.26. 21:06:47

@Tóta W. Árpád: Árpi, ezekkel a régi klasszikusokkal az a baj, hogyha akkor nem játszott vele az ember, akkor ma már képtelen rávenni magát, technikailag annyira túlhaladottak. Igaz ez a Dark Omenre, de a Myth sorozatra is (amit imádok, de képtelen vagyok rávenni embereket, hogy játsszanak ellenem, pedig az 3D-s is, és brilliáns.)

Tropicokról nem írsz, a régebbi w.blog.hu-s Tropico bejegyzés után szabadon? :)

larry 2010.05.26. 21:16:33

A sonic tank mindent bántott, de a sonic tankokat nem. Az ellenség vonulási útvonalára, a bázistól távol 10-15 db elég kényelmes építkezést tett lehetővé. Az is érdekes volt, hogy a férget nem minden ház egységei támadták automatikusan, viszont simán be lehetett csalogatni egy "öbölbe", ahol rá lehetett uszítani a cuccokat. Az viszont, hogy nem lehetett csoportosan kijelölni, elképesztően idegesítő így utólag. Ha jól emlékszem, billentyű parancsokkal lehetett gyorsítani, de így se volt egyszerű.

Savior 2010.05.26. 21:40:28

@Klárensz: A fremeneket meg megette a kukac. Voltak ilyen apróbb hibák :)

Viszont én arra emlékszem, hogy a végén Atreidessel már tele volt a map fremennel. Én a missile tankokat szerettem, és nem tudtak a rakéták úgy leesni, hogy ne pusztuljon meg egy Stilgar is :D

Savior 2010.05.26. 21:43:16

@egyedem begyedem tengertánc: Dűne film nem egészen arról szól, mint a film, viszont a hangulata óriási. Szerintem jó, még ha a Harkonnenes gusztustalankodás már nem XXI. század-kompatibilis is.

Magister · http://bevertarc.blog.hu/ 2010.05.26. 21:48:34

Na ebben játszott a "John Doux", "What you want Miki" és a "You come me" :DDD ahogy anno fordítottuk a Hard Conan nyelvezetet :)

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2010.05.26. 21:56:48

@Szedrencs: kipróbáltam az új tropicót, de az a baj vele, hogy borzasztóan könnyű. azóta nem csekkoltam, kijött-e vmi HC patch.

miguel_ 2010.05.26. 22:17:30

@Szedrencs: Jesszusom, melyik magazin főszerkesztője nem érti, mi a királyság a halálba szopni magad a királynő ellen? :)

Szedrencs 2010.05.26. 22:19:12

@MrEd: sajnos nem mondhatok neveket. :D

miguel_ 2010.05.26. 22:23:31

@Szedrencs: Ja, hát azt ne is. :D De azért sejtem, és majd a következő közös utunkon rábeszélem. Mert a JA2 nem csak remek játék, de arra sem utolsó eszköz, hogy a valódi érzelmeidet kifejezd azon ember iránt, aki még nem szop... játszott vele 60+ órát. :)

monduku 2010.05.27. 07:57:12

Tisztelettel, kritikának meg véleménynek és elmés szófordulatoknak öncélú bongyorgatásának frankó a cikk, de én jobban örültem volna legalább minimális háttérinfónak a szóvirágok meg a műfajon való lamentálás helyett.

Karvaly 2010.05.27. 08:24:19

Na, ezzel a játékkal is rengeteg időt elvertem.
Elsőre úgy vittem végig az Atreidesekkel, hogy utolsó pályán nem működtek a Sonic Tankok, azt hittem feature.
Tótát meg nem tartom jó választásnak cikkszerzőnek, itt is hozza az 'én megmondom, hogy mi a frankó' stílust. Ha az Arnhem stílusa már senkit sem izgatott fel, akkor miért robbantott bankot a Panzer General '94-ben?

blacklord 2010.05.27. 09:32:02

@Szedrencs: de van. Devastator-al. ;-)

blacklord 2010.05.27. 09:42:14

@Burwor: Igen, szerintem is kimaradt pár lényeges dolog a cikkből:
- olyan vicces NPC karakter azóta sincs RTS-ekben, mint a férgek voltak a Dune 2-ben!
- az épületelfoglalás nagyon király dolog volt, én így építettem meg egy pályán Devastatort, Sonic Tankot és Deviatort. :-)))

Negatívum: nem igazán voltak az egységek kiegyensúlyozva, a Fremenek túrót se értek a Death Handhöz képest, a Saboteur meg... na ja, kb a kettő között valahol.

De összességében ez volt a legelső ilyen játék, ami nyomán aztán megcsinálták a C&C-t, Warcraftot és Starcraftot. Mai szemmel nyomi, de akkor hónapokig nyüstöltem iszonyú boldogan. És a vége azért tényleg nem volt annyira könnyű az orbitálisan ostoba AI ellenére sem - az egész pálya tele volt ellenféllel, és egy idő után elfogyott a fűszer, és cumi volt...

blacklord 2010.05.27. 09:44:19

@Stöki: Szerintem nem, mert egy RTS-nek alapvető tulajdonsága, hogy két (vagy több), hasonló tulajdonságokkal bíró oldal küzd egymás ellen, a játék keretei között. A Sim Cityben ilyesmiről szó sincs (és pont ez volt vele mindig is a bajom, hogy egyszerűen nincs benne semmi cél, semmi feladat - ezért van ma a legnyomibb flashjátékban is 15-20 achievement pl., mert felismerték, hogy ez alapvető gamer-igény).

blacklord 2010.05.27. 09:47:50

@Yarner: OOps. Bakker, végig kéne olvasni a kommenteket, mielőtt reagál az ember... Csak ne lenne annyi belőlük!!!
OFF: MIKOR lesz már végre olyan blogmotor az indexen, ahol
a) a kommentek és a rájuk adott válaszok együtt jelennek meg
b) minden kommentet lehet webkettesen értékelni, és így egyrészt a trollokat kiszűrni, másrészt a tartalmas kontenteket feltolni az élre?

blacklord 2010.05.27. 09:52:10

@Szedrencs: én úgy emlékszem, hogy nem a féreg kilövésekor volt robbanás, hanem amikor a pocket-et lőtted (célzott lövéssel, azaz kiadtad, hogy ezt a pixelt lőjék). Az a valami a könyvben (és a filmben) is leírt dolog volt, valahogy az volt a lényege, hogy az Élet vizét hozzákeverik valami máshoz, csak míg ott elméletben az összes féreg halálát okozta volna a létrejött láncreakció, itt "csak" egy nagy robbanás volt, ami a környező mezőt beterítette fűszerrel.

hunchback 2010.05.27. 09:56:41

@Tóta W. Árpád: Mintha azt olvastam volna valahol, hogy spektrumos is voltál?!
Ha igen, akkor írnál a Chaos-ról, Dictator-ról?
Szerintem alapvetőek lennének, de nem igazán folytatódtak.

blacklord 2010.05.27. 09:58:04

@Savior: egyetértek, szerintem is rohadt nehéz AZT a könyvet egy 1.5-2 órás filmbe gyömöszölni, és a hangulatát tökéletesen megfogta Lynch (én a filmet láttam először, és annyira tetszett, hogy utána elolvastam életem első angol nyelvű könyvét - a Dűnét). Mondanom se kell, iszonyatosan keveset értettem belőle, a végére már egyre többet. :-)))

Dester 2010.05.27. 10:41:04

Atyaég, de rég volt. Amikor kivettem az AdLib hangkártyát a gépemből, vittem a haverhoz, hogy zenével együtt tudjunk játszani, rengeteget ültünk ott a gépe előtt suli után. (Az én gépemen nem futott, mert akkoriban még csak EGA monitorom volt... A Dune2 és a Pinball Fantasies miatt fájt a legjobban a szívem.)

Az "Emperor: Battle For Dune" lehet, hogy nem volt nagy siker, de nekem mai napig az egyik kedvenc RTS-em, és ez volt az első játék is életemben, amit eredetiben is megvettem. Még arra is emlékszem, hogy 4000 Ft-ra árazták le. :) Csodaszép grafikája volt (még mai szemmel sem csúnya), nekem a színészi játékokkal sem volt bajom (nem egy Oscar díjas alkotást vár szerintem egy játék videóinál), nekem nagyon bejött úgy, ahogy van, szuper hangulata van. Imádtam.

Van 2010.05.27. 10:45:22

"land of sand, home of the spice..." - ez valahogy örökre beégett az agyamba

larry 2010.05.27. 11:19:06

@Dester: Az Emperor szerintem se egy rossz játék. Abban pl. már nem feltétlenül működik a "legyártok másfél képernyő tankot, aztán roham" taktika. 8-10 jól megválogatott egységgel simán szét lehet kapni az ellent, miközben a tömegroham elvérezhet félúton.
A videók egy kicsit zsékategóriások, de a feka Atreides herceg, Michael "I am Weasel" Dorn és a többiek már-már a menőségbe billentik. A Red Alert 2 ugyanezt a zs szintet hozta, csak ott egy Kari Wührer-rel jobb a helyzet.

glezmen 2010.05.27. 11:24:34

a cikk hatasara nekialltam kezikonzolon, Sega emulatorral jatszani, hat az iranyitas eleg durvan dob a nehezsegi szinten :)
Harkonnens FTW :D

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.05.27. 11:36:56

@Celtic: Az szerintem a SF channel minisorozata lehetett. A Messiás és a ...Gyermekei összevonása, tényleg elég fílinges lett.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.05.27. 11:38:20

Speccyn megvolt a Stonkers meg a Nether earth is, de sajnos leírás híján egy szót sem értettem belőlük, úgyhogy durván elsikkadtak...

algi 2010.05.27. 11:39:14

@Van: De miért volt olyan debil a hang az intróban?

bruTe 2010.05.27. 12:38:00

Én pont az egyik retrogame szavazás láttán töltöttem le munkahely időelbaszás végett, meg nem is ismertem, de egész funny.
Különben nálunk a Warcraft volt a menő még középsuliban, de most így visszanézve nem sok újat mutatott a dune-hez mérten.

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.05.27. 12:49:08

@bruTe: A Warcraft azért sok újat mutatott hangulatban és játékmenetben/irányításban is. Varázslatok, egységfejlesztés, több egység kijelölése és irányítása, "kommandós" pályák építkezés nélkül stb. Nem volt forradalmi, de sokat finomított a Dune II alapjain.

Avatar 2010.05.27. 13:03:11

@blacklord: Ez is robbant, meg az is. A homokon volt egy kis púp, ha belement egy egység, vagy belelőtt, akkor kipukkadt és beszórta fűszerrel a környéket. De emlékeim szerint a féreg kilövésekor szóródott némi fűszer a környékre, bár nem annyi, mint a púpokból.

paráznabillegető 2010.05.27. 13:09:26

arnhem... te jó ég, azt mennyi toltuk.

ha szövetségesként oda dobtad a légi egységeket, ahová ajánlotta, akkor sehogy sem lehetett nyerni velük. ellenben ha minden légi utánpótlást átirányítottál arnhem térségébe, akkor a hidat simán lehetett biztosítani, és végén a főerőkkel már csak találkozni kellett nijmegen térségében, az ott lévő utolsó ellenállási gócot is felszámolva jöhetett churchill kézfogása.

és ezzel sajnos ennyi volt a játék, ugyanis még a humán játékos sem tudta a gépinél egy napnál többel elódázni a fent leírt két végzetet, ezeket a felállásokat (ostoba default és all in arnhem) alkalmazva.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.05.27. 13:29:27

@Translator +X+: Supreme Commander? Már akinek.. részemről a Generals sokkal hangulatosabb annál.
@Klárensz: Jó akkor vonatkoztass el, és azt mondom hiányzik a "spiritusz".

Sztávrosz_ (törölt) 2010.05.27. 13:31:53

Alapvetően az a gáz az RTSekkel szerintem, hogy amíg te végigkattintgatod hogy bányássz, gyárts, építs, azt a gép 0.5mp alatt végigkattintgatja magának.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.05.27. 13:36:26

Hangulat hmm.Ok.
Mégis van amin érződik hogy szívvel-lélekkel emberektől kapod az elkészült cuccot.

És van amikor az előző rész vagy súlyosabb esetben valamely konkurens termék átszínezett felcsicsázott változatát kapod.

Nálam ezért volt sikeres a Generals, és ezért csalódtam a Command & Conquer 3: Tiberium Wars-ban.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.05.27. 14:30:02

Most nem tudok szavazni, ezek nekem mind kimaradtak.

wowerman 2010.05.27. 15:16:51

Nem azért de inkább ez legyen az utolsó vendégcikk :( Legalább itt nem ezt a szokásos fikázós, fujj ez, fujj az, fujj gyurcsány stílust (és tartalmat) vártam volna :(

moli 2010.05.27. 15:28:31

@blacklord: hahaha! mikor az index programozoi meg egy egyszeru p@rseolast www.se tudnak megirni?!

nál 2010.05.27. 15:29:31

Hehe.
Tegnap munkahelyemen ketten álltunk a kávégép előtt. Valami hiba miatt kiírta, hogy warning, én meg azt meglátva hozzátettem, hogy "wormsign". A másik srác meg felröhögött.
Viccesek ezek a generációs élmények. :)

moli 2010.05.27. 15:29:58

@moli: nocsak, kijavitottak az b@zdmeg-hibat? es ezt? wwwse

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2010.05.27. 18:46:37

@hunchback: nem voltak meg ezek nekem ZX-en. legemlékezetesebb alkotások onnan:
Nodes of Yesod
Wriggler
Beach Head
Starfox
Elite
Quazatron
Dan Dare 2

Celtic 2010.05.27. 22:23:36

@monduku: Naigen, az eddigi retro-irasok szerintem is erdekesebbek voltak a hatterinfok miatt.

Karvaly 2010.05.28. 08:24:20

@paráznabillegető: Egyszer majdnem sikerült az Arnhemet úgy megnyerni, hogy egy egységet sem veszítek, de aztán egy keletről érkező német páncélos egyetlen támadásból elpusztított egy feltöltött egységet (jó sokáig zümmögött, már akkor sejtettem, hogy ezt le fogja szedni)
Ember-ember játékban a németekkel az lehet a nyerő stratégia, hogy mozdulatlanul hagyni egy német egységet Nijmegentől délre, aztán az utolsó körben rá kell állni vele az útra.

Bobby Newmark 2010.05.28. 10:26:57

@Tóta W. Árpád: www.zxspectrum.net
Böngészős Spectrum emulátor. Ha esetleg kéne... :)

ErEr 2010.05.28. 10:27:11

mennyire jók voltak itt a jármű deisgn-ok az eredeti Lynch féle filmhez viszonyítva!
Viszont a Dune I-nek a zenéje nagyon bejött anno..

pasztasutta (törölt) 2010.05.28. 11:48:59

Elnézést az offtopicért, de érdekelne, hogy rajtam kívül más oldschool gamernek is szép emlékei vannak-e erről a játékról:
www.youtube.com/watch?v=NspTeG-oEYM&feature=related
C64, Below The Root.

nál 2010.05.28. 12:39:13

@pasztasutta:
Ezt nem ismerem, de erről eszembe jutott egy játék, aminek nem tudom a címét:
-szintén C64-es
-platformjáték, és mintha tárgyakat is kellett volna felszedni benne, de nem voltak benne parancsok, mint ebben
-hasonló grafikával rendelkezik, bár egy picit szebb volt
-szintén föld alatt játszódott, volt, ahol csillében utazni is kellett
-hangszereknek is szerepük volt a sztoriban, legalábbis valami furulya dologra emlékszem
-csudajó zenéje volt, főleg emiatt maradt meg az emlékezetemben

Hátha valaki felismeri...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.05.28. 13:41:48

@nál: Az biztos, hogy nem a Stonkers :-))))))))

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.05.28. 13:43:07

@wowerman: bizonyos fokig egyetértek, a várt nisztalgiaroham helyett egy kicsit távolító-savanyú volt a cikk, én sem igazán erre számítottam.

Penya666 2010.05.28. 14:15:55

Juteszembe en a dune2-t meg nagylemezen warezoltam at havertol. Mekkora idok voltak...

algi 2010.05.28. 16:39:06

@ErEr: A Dune I zenéjének nagyon érdekes története van. A zeneszerző Stéphane Picq és Philip Ulrich sokkal jobb hangszereléssel szerezte a zenéket, mint ahogy a játékban hallatszik, le kellett butítani. A Virgin Records '92-ben állítólag kiadta az albumot, de aztán a jogok átkerültek az EMI-hez, ami viszont nem adja ki az albumot, a jogokhoz viszont ragaszkodik.

Picq sajnos 30 évre szerződött, vagyis addig legálisan ő maga sem publikálhatja az albumot, de a neten megírta, hogy valami csúnya jogsértő (gondolom, véletlenül sem ő maga ;) feltöltötte a netre az MP3-akat, amiket szabadon lehet tölteni.

Most nem találom a linket, de gondolom, egy kis googlizással nem olyan nagy ördőngösség megtalálni. A szerző neve "Stéphane Picq", az album címe: "Dune: Spice Opera". A változat onnan ismerhető fel, hogy digitalizált emberi hangok is vannak benne, szóval sokkal gazdagabb a játékban hallható változatnál.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.05.28. 17:32:36

Nekem a három különböző ház számítógéphangjai maradtak meg a legjobban.
Az Ordoséra nem emlékszem - férfihang, de semmi különös nem maradt meg:), ritkán játszottam velük, na.
Harkonnen - na, ez volt A HANG! Amikor rámkiabált, hogy "Enemy units approaching from the north!", vagy "Harvester is under attack" azonnal tudtam, hogy gáz van, figyelni kell
Atreides - kellemes női hang volt, de bakker, ugyanazzal a hangsúllyal mondott mindent - A Construction Complete-től az "Enemy units..."-ig.

Innen maradt meg - főleg az első pályákról - a számomra valaha volt legnagyobb frászt okozó angol mondat:
"Warning - Wormsign"...áááááh.

hebab 2010.05.30. 03:29:15

nézte egyébként valaki a linkről letölthető játékot? letöltöttem az 1.0-át, és valami nem stimmel vele. ha Radar Outpostot építek, lefagy. minden háznál.

Lacc78 2010.05.31. 11:40:18

1. Adott egy elég szűkös erőforrás (itt a fűszer, máshol tiberium, érc, enegia, stb.), amire mindkét harcoló félnek szüksége van.

2. Ebből fizetik az egységeik legyártását.

3. A bázist is ebből kell felhúzniuk.

Ez a három dolog volt benne új, de ez azóta sem változott...

Mit mondjak még? Annak idején hetekig nem tudtunk felállni előle. A történelem szelei fújdogáltak körülöttünk, éreztük, hogy ez valami korszakalkotó dolog. Pedig akkor még hangkártya sem volt a gépben, az csak később lett. Le is döbbentünk rögtön a zenén (még most is eszembe jut néha), meg az Atreides néni hangján, aminél szebbet én azóta sem hallottam számítógépes játékban.

Az utolsó két pálya (a kilencből) azért elég nehéz volt, de csak azért, mert az AI hiányosságait iszonyú túlerővel pótolták.

bruTe 2010.05.31. 14:09:23

@hebab: Ja, én is belefutottam ebbe, de aztán beírtam gugliba valami olyat, hogy dune 2 bug, vagy frozen, és egyből olyan linket dobott, ahol írták, hogy nincs már benne a radaros bug.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.06.02. 11:35:12

jaja, a konzerv női hang "vormszájgn"-ja klasszikus!

sugabubus 2010.06.02. 11:35:30

következő mi lesz, Stöki mag Hancu ír a politika rovatba a zindexen? hányás kezd lenni ez a blog is é

algi 2010.06.03. 07:12:36

@Hamlet: Sztem az nagyon ott volt, hogy épület elhelyezésekor hatalmasat dörrent, mintha úgy dobták volna le. Ma is menő.

Waldi! 2010.06.04. 10:53:28

Hat azert a casual jatek egy kicsit eros a Dune 2-re. Harkonneneken kivul azert az Atreides-ek es az Ordos-okkal is meg kellett izzadni az elso vegigjatszasnal, amikor nyomultak a Harkonnenek, foleg ha a fuszer is fogytan volt. Nyilvan nem volt sok AI, de azert jelentett kihivast boven.

A Warcraft-on kivul, meg a Bungie Myth sorozatat szerettem nagyon (torpokkel aknazni, meg Molotov koktel dobalni lehetett):
en.wikipedia.org/wiki/Myth_(series)

A Sci-fi Channel Dune mini series-e annyira nem volt szornyu szerintem, (a latvanyilag elegge elavult David Lynch filmhez kepest) foleg ha azt nezzuk, hogy SYFY hova kurvult azota :D

kokoro 2010.06.08. 12:20:06

Mekkora élmény volt a játék zenéjét és a hangokat hallgatni (szpájszplúmlokétid :-D ) pont akkor vettem a pro audiospectrum hangkártyát és csak ámultam. A Warcraft első részén nagyon látszott hogy lemásolták a dune2 minden részletét, még a bill. kombinációk is megegyeztek, de mentségükre legyen hogy tettek is hozzá rendesen.

Ez a vendég cikk nagyon lehúzósra sikeredett, mondjuk a pol. cikkei se jönnek be manapság kb. pont emiatt a savanyúság miatt.

azabaj 2010.06.12. 15:28:53

a dune 2 volt az a játé, amellyel napokat töltöttem el úgy, hogy semmi más programot nem töltöttem be. természetesen mindhárom házzal végigjátszottam.

Nem tudom, ti annak idején találkoztatok-e a Super Dune 2-vel, ami abban különbözött, hogy a 3 új ház a Fremenek, az Emperror és a mercenerries votlak. Új színekkel, új pályákkal. Volt pár új egység is, lehetett például sardaukarokat gyártani. (tudom, hogy a dune 2-ben is voltak, de ott a császár adta véletlenszerűen.)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.24. 07:31:12

Természetesen mindenki az EREDETI gyári verzióval játszott 20 éve, mint azóta is... ;)

mikroszan 2010.12.25. 08:35:24

1992 karácsonyán kaptam meg ajándékként az első pc-met, 386 SX 33 mhz, 2 mb ram, ami akkoriban elég jónak számított. már régóta vágytam rá, addig C64-em volt, amit szerettem, de a 90-es évek elejére már elszállt fölötte az idő.
két játék volt a gépen, az egyik egy boulder dash szerű, szóra sem érdemes dolog (nevére sem emlékszem), a másik meg a dune 2. amikor ez utóbbit megláttam, el sem tudtam képzelni, hogy ilyen jó grafika létezhet. az introtól dobtam egy hátast (pl a C64-en elég ritka volt az emberi beszéd, ez meg végigpofázta). meg amúgy az egész játéktól hetekig keresgélhettem az államat az asztal alatt. persze számtalanszor végignyomtam mindhárom házzal, a kedvenc nyilván a harkonnen volt. legkevésbé az ordosokat kedveltem, mert a speciális egységeik elég bénák voltak. az átszínező rakétás tank, ha nem találta el a közeledő devastatort, akkor vége is volt a történetnek, na meg ott a szabotőr - sokkal egyszerűbb egy rakétát küldeni az ellenfél városának közepébe, mint egy kis emberkével odalopózni. :)
a zenéje annyira bejött, hogy még majdnem 20 év után is emlékszem rá, és néha youtube-on is meg szoktam hallgatni.
mindehhez jött még a cov valamelyik számában a leírás, ami az egyik kedvencem volt, számtalanszor elolvastam, talán már azelőtt is, hogy meglett volna a játék.
később a dune 2000-et is toltam, de míg a dune 2-re úgy emlékeztem, mint nehéz játék (talán túl fiatal voltam hozzá), addig a 2000 könnyű volt, gyenge AI miatt.
kéne egy 100% dune 2 remake, ahol minden ugyanaz mint régen (zene, grafika, egységek), csak az irányítást modernizálják, hogy lehessen egységeket csoportosan kijelölni.

Reactor 2012.04.09. 23:52:11

A Dune 2 még nagyon jó játék most is - SOKKAL szívesebben játszom ezzel, mint a sok túlfejlesztett,agyonpumpált szarral (Red Alert 3). A cikkel viszont több dolog nem stimmel.

- Nem kell a stratégiai hadviselést mindenféle autista gyépés szintjére lehülyíteni csak azért hogy ők is játszhassanak vele. Az egyetemi vizsgaanyagot se redukálják le 1+1=2 színvonalra, ha valakinek nem megy. Meg kell tanulni, és kész. Ha valaki nem tud úszni, ne ússza át a Balatont. Aki nem képes alkalmazkodni a stratégiai játékok másféle rendszeréhez, az maradjon meg a pekmennél.

- Az Ordos-ház nem a Tleilaxból lett kiformálva, valóban létezik a Dűne univerzumában, de a regényben nincs benne.

- Szar színészi játék a folytatásokban. Whehehehe. Csak megsúgom, hogy az egyik színész a Slidersben játszotta Artúrt, a másik pedig a Red Alert 2-ben a Romanov elnököt. FAILLLLLLLLLLLL.

- A tank rush taktikája Dune II-ben szart se ért. Szimplán azért, mert egyrészt véges mennyiségű fűszer volt a pályán, másrészt pedig véges mennyiségű egységed lehetett (ez hiba!), harmadrészt pedig mert egyszerre csak egyvalamit tudtál mozgatni. Dune 2000-ben már szó lehetett ilyen lerohanás-módszerekről, de egy jobban kiépített védelemmel szemben teljesen hatástalanok, hacsak nem töltöttél több órát azzal hogy század nagyságrendű tank-flottillákat hozz össze. Szóval a tank rush taktika mint Dune II pályanyerés lehetőség,egyszerűen megbukott.
Konkrétan egyetlen biztos nyerési lehetőség volt Dune II-ben - az arcvonalak kialakítása, és az ellenséges bázis megkerülése.

- Lehet szidni a segghülye AI-t, aki vakon nekiküldi a katonáit a bástyáidnak, de az vesse rá az első követ, aki nem mentegette a játékot minden második percben a "Death Hand" rakéták miatt. Ha egy ilyen telibe csűrte a bázisod, akkor kész, ott ért véget a játék, legyőztek.
A másik legyőzhetetlen ellenség AI az ornitopteré volt (a csapkodó szárnyú repülőgép). Ha rádkültek egy ilyet, nagy valószínűséggel kiirtotta a teljes bázisodat, mivel lelőni nem lehetett,csak a bástyáid tüzeltek rá...

- A "harveszterezés" se ért semmit, azaz hogy az ellenség fűszeresét leállítottad vagy széjjellőtted. Az ellenségnek végtelen (bocsánat, véKtelen!!!) pénze volt, neked viszont véges, úgyhogy ha elfogyott az összes fűszer a pályán, és nem volt egy ütőképes haderőd, akkor kezdhetted az elejéről...

Nyújtsa fel az a kezét,aki elsőre végivitte mind a 9 missziót mindegyik házzal.

2012.12.09. 00:35:16

Messzemenőleg a legjobb tótavé poszt.
Nagyon darabokban emlékszem erre a játékra, de mindenképp egyik kedvenc volt amivel elég sok időt eltöltöttem. Valamikor a 90-es évek első felében. Nekem az 1-es dune is tetszett, legalábbis én annak hívom, nem tudom, ki csinálta. Az inkább amolyan rpg féleség volt, scriptelt storyline-al (ez ma biztos nem tetszene). 2.6 mb mintha, mindig csodálkoztam, milyen szép ahhoz képest, milyen kicsi...
süti beállítások módosítása