HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

John Carmack fiának első játéka

2014.08.19. 17:25 Stöki

"A fiam első játéka, Unityvel csinálta" - hirdette ki büszkén Twitteren John Carmack tegnap.

Aki nem tudja esetleg, kicsoda John Carmack, az süllyedjen el szégyenében az olvassa el korábbi posztjainkat a Wolfenstein 3D-ről és a Doomról, ugyanis Carmack fejlesztette nagyrészt ezeket, de sok egyéb játékban is részt vett az általa alapított id Software-nél, fejlesztőlegendai státuszt vívva ki magának a játékiparban, teljesen megérdemelten.

Milyen lehet egy ekkora legenda fiának játéka? Ilyen:

angryface.jpg

Szépnek nem szép, az Angry Face nem a legeredetibb cím, a játékmenet meg pláne nem az, mert egy kétszemélyes Pong-verzióról van szó, ahol mindössze annyi a csavar, hogy a labda egyre mérgesebb lesz. De mindezt kontextusba helyezi, hogy az alkotó, Ryan Carmack mindössze 9, azaz kilenc éves. Én kilencévesen nagyjából annyit tudtam programozi, hogy 10 GOTO 10, első játékomat évekkel később írtam, az is csak egy akasztófaprogram volt, ami ugyanabból a néhány szóból válogatta a feladványokat. Szóval igazából ez teljesen jó első próbálkozás.

Aki ki szeretné próbálni a játékot, Ryan honlapján megtalálja (Unity webplayer kell hozzá), cuki hangokkal, amiket valószínűleg az alkotó mondott fel.

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr456617693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

siz · http://siz.hu 2014.08.19. 17:40:15

Életed csúcspontja pedig a SkiGuyR volt :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2014.08.19. 17:45:27

@siz: Még megvan a forrás! :D Csak már nem emlékszem a trükkös fordítási paraméterre, ami frissítgeti a képernyőt.

Cherrx 2014.08.19. 19:05:03

Én már ott buktam a dolgot, hogy nincs fiam.

darkmore82 2014.08.19. 19:27:29

Első szöveges kalandjátékok talán 11-12 évesen írtam, bár hozzátenném, hogy a Faterom géplakatos! :) (tízévesen már hegesztettem)

zyrobs 2014.08.19. 19:55:07

Én 9 évesen azért már tudtam annyit hogy, ha a basicben van karakter bevitel ("ha a lenyomott billentyű x, akkor..."), GOTO, és PRINT, akkor abból már lehet szöveges kalandjátékot írni.

A memóriakorlátokkal akkor még nem voltam tisztában.

Sztyepan Asztahov 2014.08.19. 22:11:56

Az biztos, hogy ügyes a kis srác.
De azért nem irigylem egy bizonyos szempontból. Az ilyen "nagy emberek" gyerekeivel szemben mindig magasabb az elvárás. Mi van, ha játék programozó lesz belőle, de nem lesz akkora talentum, mint az apja? Mondjuk csak egy átlagos programozó, de nem egy zseni, aki megreformálja a játékipart. Mindig emészteni fogja a vágy, hogy olyan legyen mint az apja volt. (esetleg az apja is ezt fogja elvárni tőle)
Meg mi van, ha nem is akar programozni, hanem mondjuk filozófus lenne majd később?? (közben mindenki azt várja, hogy apja nyomdokába lépjen)

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2014.08.20. 06:10:28

Reklámhelye:

Sajátpong szintre van egy nagyon jó Courserás gyorstalpaló:
www.coursera.org/course/interactivepython

TH 2014.08.20. 12:47:14

@Sztyepan Asztahov: nem tudom, ki támasztana ilyen elvárásokat vele szemben? A közvélemény? le lehet tojni. A majdani munkáltatóját nem fogja érdekelni a családi háttér nagyon szerintem, a család meg remélhetőleg hagyja, hogy azt tanuljon, amit szeretne majd.

bbandi 2014.08.20. 13:03:04

"my 4 year old brother helped me with sound and testing"
Szóval lehet nem az alkotó szinkronizálta (nem próbáltam ki)

Thoras 2014.08.20. 16:07:32

Én kilenc évesen már tudtam mi a számítógép, sőt, az egyik haveromnak volt is! :)

Khayness 2014.08.20. 20:59:16

9 évesen rajzolgattam Commenius Logóval. Igaz csak akkor kaptam 5öst belőle, amikor elgépeltem valamit és a megkergült teknős irtó jókat rajzolt véletlenül, de meg tudtam magyarázni a tanárnak utána. :D

Szégyen, hogy mennyire rossz volt az info oktatás így visszatekintve. Gimiben is még a floppy csesztetése volt a feladat, amikor már otthon HEX editorral javában csaltunk save fájlok átírásával.

Bobby Newmark 2014.08.21. 09:17:03

@Khayness: Na jó, de milyen infó oktatást várnál a '80-as '90-es években? A floppy basztatása elég alap dolog, és _kell_ a programozás előtt.

Továbbá otthoni számítógép nélkül szart sem ér az egész, heti egy-két óra számítógép előtt még a floppy basztatásának begyakorlására se elég.

Na meg ha olyan embereknek akarnál programozást tanítani, aki a flipperjátékban fennakadt golyót a monitor oldalba verésével akarja kimozdítani (megtörtént eset), az eleve kicsit vesztes helyzet...

Dester 2014.08.21. 10:05:16

Masszív csöpögős öntömjénezés következik, de minden szava igaz: én 8 évesen kezdtem a programozást C64-en, könyvekből, próbálgatással, szájhagyomány útján történő segítséggel. Telefonunk (pláne internet...) nem volt. Még egér se. Két-három évvel később már lemezről utántöltős programot írtam. Édesapám humán beállítottságú, ő "csak" a könyveket hozta piacról, innen-onnan, ahol csak talált. Középiskolában a tanárok engem kérdeztek, ha nem voltak biztosak a dolgukban, én minden számtech órán a leghátsó sorban azt csináltam, amit akartam, saját kulcsom volt az egyik gépteremhez is. :) (Persze voltak ott nálam is jobbak, az egyik srác Covox hangkártyát rakott össze csak úgy, de igyekeztünk összedolgozni, rengeteget tanultam tőlük. Ja igen, még mindig az internet előtt járunk.)

Dester 2014.08.21. 10:13:53

@Khayness: A második bekezdéseddel tökéletesen egyetértek. Ezzel kapcsolatban van egy sztorim:

- és akkor most formattáljuk le a lemezt.
Csaj beírja:
C:\>FORMAT A:
-........ valami hibát dob ki, asszem nem volt benn a lemez rendesen. Csaj nem esik kétségbe:
C:\>FORMAT C:
Kérdések megjelennek. Yes, mondom YES, csinálja is, ez már végigmegy hiba nélkül. Egy perc múlva:
- Tanár úr, valami gond van a géppel!

Kapott egy karót.

sztrelnyikov 2014.08.21. 10:53:09

Én 9 évesen kalandjátékot írtam, amiben Ceausescut kellett likvidálni.

Mondjuk akkor még nem volt Unity. Ha lett volna, lehet, hogy az én első játékom is ilyen fos lett volna. ;)

Bobby Newmark 2014.08.21. 11:40:42

@Dester: Én csak pusztán poénból egy olyan programot írtam, ami "emulálta" a suli gépeinek bootolását (kiírt szövegek, várakozási idők stimmeltek), és utána egy format c:-t (aminek nem lehetett No-t nyomni :P), írogatva a lemezre, hogy villogjon a vinyó led.

Számtech tanár kicsit leizzadt, mikor lefuttattam neki. :P De aztán jót röhögött rajta ő is.

Division 2014.08.21. 13:17:07

@Bobby Newmark: Mi úgy 93 körül egy kiállításon (IFABO vagy Compfair vagy ilyesmi), írtuk be az egyik kiállított gép AUTOEXEC.BAT-jába, hogy a PROMPT az legyen az, hogy képernyőtörlés, három sípolás, PARITY ERROR, SYSTEM HALTED. A megfelelő vezérlőkódokkal, utánozva ahogy az akkori gépek leálltak RAM hiba esetén.
Úgy egy óra múlva visszanézve azt láttuk, hogy bőszen cserélgetik az alkatrészeket, de csak nem akar megjavulni a gép :-)

Bobby Newmark 2014.08.21. 13:41:04

@Division: Eheh, az szép. :D

Másik ilyen húzásunk az assemblyvel ismerkedés, memóriarezidens programok témában csináltunk egy olyat, hogy megtetszett a "betűesés" vírus, csak bénának találtuk a dizájnt. Írtunk egy olyan programot, ami megnézte hogy mi van a képernyőn, és ténylegesen leejtette a karaktereket az aljára, kis kupacokat alkotva belőle.
Tettünk elé egy negyed órás várakoztatást, hogy kicsit elterelje a gyanút.
Óra elején több gépen is elindítottuk, aztán vigyorogtunk a kialakuló pánikon... :P

De persze semmit nem csinált, nem terjedt, és nem is rejtette el magát, egy mem parancs simán lebuktatta.

anarch 2014.08.21. 14:55:27

@Khayness: Régebben kisebb volt a savefile :P... meg a játékokból ki lehet szedni a zenéket midi/xmi formátumban. Ezek mai napig benne vannak a playlist-ben, DooM, Dune, Lucasarts Games, FF sorozat, stb.

Wildhunt 2014.08.21. 21:16:08

17 voltam, mikor írtam egy "open world" RPG-t, xar grafikával, a kulcshelyszínek kivételével random generált világgal, szögegyszerű történettel. Muszáj volt random generálni, mert más nem fért volna fel a flopira... Mentségemre szolgáljon, hogy 15 voltam, mikor először láttam számítógépet egy olivetti 286-os képében. Mostanában jöttem rá, hogy ráadásul még rougelike is volt, mert nem lehett elmenteni, mivel a filekezeléshez kissé hülye voltam :D.

Faszerkezet 2014.08.22. 10:22:21

Én 6 évesen (akkor 1968-at írtunk) írtam az első fps-emet hajdú mosógépre. Majd azt portoltam Trabant magnós rádióra és keravill turmixgépre.

Persze mindezt megírtam Win 8.1 és IOs alá is, csak akkor még nem találták fel, így hagytam a fenébe. VAlahol még megvannak hanglemezen.

coeris 2014.08.23. 09:34:06

@Faszerkezet: Ha lenne like gomb nyomkodnám vagy félórája:. :D El tudod küldeni postán lyukkártyára kiírva? Lehet, hogy a Lehel hűtőn elfutna!

Wildhunt 2014.08.23. 12:48:06

@Faszerkezet: Az egyetlen, amiben kételkedem, az a '68-as dátum, korábban kellett legyen a' :D.
A fentiekből meg (szerintem) nem felvágást, hanem nosztalgiát kelle kiolvasnod. Az a helyzet, hogy kb 90 előtt a számítógépek errefelé épp csak kiléptek a sci-fi-ből, és mindenki eszméletlen büszke volt arra, ha sikerült valamit produkálni rajta. Értem én, hogy a felsorolt "teljesítmények" most már viccesek, de akkor negyon örültünk neki.

Bluemotion 2014.08.27. 22:17:20

Stöki szerintem ott tévesztesz, hogy mai gyerekek, már jóval fiatalabb korukban ismerkednek meg a számítógéppel, és egy tehetségesebb gyereknél már nem olyan nagy szám hasonló játékok készítése.
Most, hogy az apja valakik szemében legenda volt, az már nem igazán érdekli a mostani Z generációt, csak egy újabb történelem óra.

Macropus Rufus 2014.09.13. 21:03:33

Az elso programomat 1985-ben irtam 9 evesen, TVC-re. Nem volt nagy szam, lotto tippeket adott, figyelembe veve a mar kihuzott szamokat. Ezeket egy adatbazisban tarolta es uj szamok generalsanal figyelembe vette oket. Az elso komolyabb programomat AutoLISP-ben irtam a 90-es evek elejen. Ez egy barkoba program volt, ami "tanult" a sajat tevedeseibol, egy ido utan igendsak nehez volt megverni, gy.k. majdnem mindig kitalalta amit feladtam neki.
Szerintem a kis Carmack jateka nem rossz. 9 evesen szep munka volt.

Elnezest az ekezet hiany miatt, de a BB-n maceras az ekezetes betuk kezelese.
süti beállítások módosítása