HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Húszéves a PC Guru

2012.06.07. 11:15 miguel_

1992 júniusában elindult, és azóta kisebb kilengésekkel ugyan, de tartja magát a nyomtatott gamersajtó egyik oszlopa, a PC Guru. Tavaly nagyjából ilyenkor épp arról volt szó, hogy bedől az újság, még mi is vertünk néhány szeget a lap koporsójába, de soha ne tévedjünk kisebbet - csütörtök reggeltől kapható ugyanis a jubileumi szám, benne jó néhány exszerkesztő sztorijával, emlékeivel.

Az újság amúgy a világgazdasági válság (amit a tesóm csak virágvásárnak hajlandó hívni, mert az nem olyan lehangoló) kezdete óta most először ismét 132 oldal, ebből 20 oldalt tesz ki az azóta pocakot eresztett, karót nyelt vénemberek visszaemlékezése, a többi előzetes, teszt, hardverbemutató, meg mindenféle egyéb cikk. Van teljes játék is, a Silverfall nevű akció-RPG. És ha már nyomtatott sajtó - tudtátok, hogy készül a papír alapú újság? Hát így:

A PC Guru (ami ugye eleinte simán Guru néven, sőt 1992 előtt lemezújságként működött) egyébként elég sok iddqd-s kötődéssel bír. Hancu évekig ott volt szerkesztő, Stöki bő tíz éve cikkíró ott, jómagam is három évig szerkesztettem, Tyler és Wilson meg... ők meg biztos olvasták. Kommentekben jöhetnek emlékek az újságról, és nem lenne rossz, ha régi gurusok is előkerülnének. Várjuk például a Dagosta néven kommentelgető Christ - ő ugyanis az egyetlen, aki végig a Guru mellett maradt az elmúlt húsz évben.

91 komment

Címkék: pcguru

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr524569570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lámadmirális 2012.06.07. 11:45:09

Mi nekünk suliban mindig volt egy gyerek akinek megvolt rendelve egész évben az újság, így minden hónapban egyszer teljes káosz volt minden órán, ahogy veszekedtünk hogy most az unalmas magyar helyett ki fogja a pc gurut olvasni :D
Ez a jó szokás azóta is megmaradt annak ellenére hogy sulit váltottam.

Dudi 2012.06.07. 11:53:32

Guru táborokról ódákat zenghetnék (ahogy meg is tettem egy itteni post felkérése alapján) :) Tényleg, idén lesz?

.wilson · http://w576.tumblr.com 2012.06.07. 12:27:50

Én is olvastam már PC Guru-t.

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2012.06.07. 12:48:41

20 év, kb. 8 tulajdonos, és valóban Chris az egyetlen, aki még a "régiek" közül ott van (ha nem is 20, de 16 év biztosan megvan, őt kéne megkérdezni). Én 8 évig rontottam ott a levegőt. :-D A videóhoz két dolog. A nyomdagép HANGJÁT igazán betehették volna, mondjuk Bate a fején egy fülvédővel próbálja túlharsogni a gépet, hogy "ILYEN HANGOS EGY NYOMDAGÉP ÜZEM KÖZBEN...". A másik, amikor valaki épp lapozgatja a passzerhibás ívet, akkor az az info is elhangozhatott volna, hogy gépmestertől - szerencsétől függően többezer újságot kitevő hibás ív megy a kukába, míg beállítják a nyomdagépet! :-( Voltam többször gépinduláson, sk írtam alá az íveket, hogy innentől mehetnek a kötészetre. Láttam, hogy mennyi megy a kukába... :-(

Flankerr 2012.06.07. 12:51:22

Szép kort élt meg.

Irdatlan bácsi 2012.06.07. 13:06:38

Boldog születésnapot! Sok kedves emléket és sok kedves ismerőst köszönhetek neki.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.06.07. 13:17:29

@.wilson: jogos, beírtam :)

@SakmaN: Hú, tényleg, az milyen hangos tudott lenni.

maydayray 2012.06.07. 13:21:58

PC Guru... ott volt Lili a szexuális elem? vagy az másik újság volt?

Szélpörgő 2012.06.07. 13:39:57

Nyár, 1997 (talán '98?, nem emlékszem kurvarég volt). Balaton. Dögmeleg.
Újságárus kislánynál sorban állunk haverral, ő a PC Guru után érdeklődik, én egy másik lap után.
VAN! Mindkettő!! Akkor egyet-egyet!
Parton, vizesen futva, lobogtatva a többieknek: VAN!
A két újságot kb. 10en egyszerre olvassuk.

30 perc múlva újság csere. Az se érdekelt, hogy már lilára égett a lábfejem, mert csak az látszott ki a habtestemből, ugyanis a többiek eltakarták a napot ahogy körbe ültek/álltak/térdepeltek.

Köszönöm, mint olvasó!

Euthimia 2012.06.07. 13:41:17

Nekem ebből a videóból hiányzik a "How it's made" jellegű alámondás és az a jókis idegtépő zene. :) Amúgy HB PC GURU!

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.07. 13:43:55

MrED=Miguel? Basszus, rég csalódtam emberben ekkorát! :-DDDD

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.06.07. 13:48:08

Na, akkor ennek örömére el is olvasom az első számot! ;) Biztos sokat ér ma! :D Meg pár cikket a kedvenc korszakomból ('97-'99)! Még kétszer ennyit nekik! :) Lassan 4-5 éve nem veszem a lapot, de ez beszerzős!

miguel_ 2012.06.07. 13:48:13

@A fidesz a betegek kiirtására készül: A nickedből ítélve neked is a hangok mondják meg reggel, melyik személyiségedet vedd elő aznap. :)

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.07. 13:51:14

@MrEd: hmmm... pizza broki nélkül... ha még emlékszel. :DDD

aPollo 2012.06.07. 13:52:15

97ben vettem a kezembe először a Guru-t és utána 10 évig voltam előfizetője, amíg a csapat fel nem oszlott. Hihetetlen mennyi szép emlékem fűződik azokhoz az újságokhoz.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2012.06.07. 13:57:32

Anno a középiskolai fiúkoliban a PC Guru jelentette az egyetlen menekvést. Na meg mindenféle cicis nős magazinok, de ez egy másik téma.

Mindenesetre '97-től olyan 2000-ig törzsolvasó voltam, aztán jött a Metal Hammer, de még mindig megvannak valahol a polcon.

TH 2012.06.07. 13:57:38

@MrEd: a nickjéből ítélve szerintem a kommentjei egy részéért fizetést kap. :-)

A RIP PC guru posztokra emlékszem, de az elkerülte a figyelmemet, amikor kiderült, hogy megmarad. Vagy arról nem volt poszt?

miguel_ 2012.06.07. 13:57:52

@A fidesz a betegek kiirtására készül: ZOLI, TE MÉG ÉLSZ?! :))) Soha trollnak nem örültem még ennyire, hehe. :)

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.07. 13:59:40

@MrEd: :-)))
Eszerint a pizzám benned is mély nyomokat hagyott ;-)

lemonkeyface (törölt) 2012.06.07. 14:00:27

Sziasztok!

Kb. 2K'02-'06 korul olvastam a PC Gurut, es nagyon szerettem! Koszonom a sok szuper cikket, elmeny volt!

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.07. 14:01:12

@TH: szép is lenne... Hidd el, akkor nem lennék ennyire lírai némely ámokfutókkal. :-)

vargatom 2012.06.07. 14:04:55

@SakmaN: Egyszer én is voltam Csongorral, bár asszem az nem Guru volt hanem Tomorrow... hát én se erre számítottam...

Túrós (törölt) 2012.06.07. 14:08:38

Egy darabig vettem kb 2004 aztán úgy felment az ára mint a franc és amiket írtak benne azokat a neten is lehetett olvasni szóval ... Jó játék meg nagyon ritkán volt benne.

ravon 2012.06.07. 14:17:15

Hmmm... Heroes of might and magic 2, első komolyabb játékunk az első pár általunk vett Guruhoz volt kapcsolva. Meg is határozta a sorozattal/műfajjal eltöltött hosszú órákat.
Bár öcsém próbálta mindig megvetetni, szüleim meg drágállották, szóval nem volt meg sok példány.

fects 2012.06.07. 14:21:22

Soltvadkert ('98? '99?), Guru tábor, MK4 compo. Persze egy billentyűzeten nyomtuk 2-en, mert nem lehetett hálóban játszani, és max 3-4 gombot lehetett lenyomni.
Győztem Liu Kang-gel, jutalmam egy dobozos Dungeon Keeper volt :)

Unreachable 2012.06.07. 14:21:43

Bár inkább Gamestart olvastam, van egy 2006-os bontatlan (gyárilag bezacskózott) gurum, remélem egyszer majd sokat ér!

Arilian 2012.06.07. 14:30:10

A nagy ívet, kínai segédmunkások hajtogatják össze?

velizar 2012.06.07. 14:39:25

hb4 van pár számom nekem is, főleg a rúna melléklet miatt, bár én inkább covos voltam.

Johnny336 2012.06.07. 14:40:28

Én inkább PC-X-et olvastam, de akad még néhány kóbor PC Gurum otthon, meg egy-két CD Guru.

Edward Nygma 2012.06.07. 15:05:54

Ajjajj, most érzem az elröppent éveket: én még Amigán, lemezújságként ismertem meg a Gurut. Imádtam a zenéket, amik alatta mentek, a cikkeket, a leírásokat.

tommygun 2012.06.07. 15:18:40

Ohh azok az idők. Amikor még nem volt net, és ha elakadtam a Lands of Lore-ban meg a EOB-ban, a Műszaki Könyvtárban kellett végigböngésznem a COV meg a Guru számait. Love.

Gr3nTs 2012.06.07. 15:28:01

Az összes lemezmellékletes gurum megvan még a garázsban. Lassan már jó zsetont adnak érte.

annyi amennyi · http://gadgetshop.blog.hu/ 2012.06.07. 15:31:37

Egy rövid ideig erősítettem a hardver rovatot. Eleinte érdekes volt nyomtatásban látni amit írtam, de aztán az is olyan munka lett, mint a netre írni. Azóta meg a hardverek is a könyökömön jönnek ki.

torvenyfigyelo · http://www.torvenyfigyelo.hu 2012.06.07. 15:54:40

Imádtam, nagyon sokáig minden számot megvettem, aztán lassacskán kikopott...

2012.06.07. 16:00:44

Nagyon szeretem a Gurut, bár a havertól van meg a legtöbb, a legfontosabbakat (pl. amiben volt Red Alert, Starcraft, meg Diablo 2) azért szépen megveszegettem :P
Mivel a S.T.A.L.K.E.R.-nél újabb megjelenésű játékokkal nem kívánok foglalkozni (kiv. Starcraft 2), így most már játékújságot sem veszek - de azért egy tavalyi Gurut megvettem, a Torchlight miatt! :D Amúgy szívesen beszereznék régebbi Gurukat, főleg a kilencvenes évek második feléből, meg minden olyan számot, amiben szó (leírás) van akármelyik C&C és hozzá kapcsolódó játékról (mert a Command & Conquert is szeretem :DDD). nem lehet valahogy ezek(töredéké)hez hozzájutni - net, stb.?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.07. 16:13:14

Basszus, de öreg vagyok...
Nekem a PC Guru már afféle újmódi dologként lett elraktározva a hosszú távú memóriába...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.07. 16:34:57

Olvasója én is voltam, de venni nem vettem egyet sem :)
Gratula a 20 évhez :)

Bblab 2012.06.07. 17:25:12

hát a nagy szétválás után pár szám erejéig még vettem az újságokat, aztán mint sokan mások, szerintem kinőttem belőle + ott volt az internet. mindenesetre én 96 körültől vettem (megvan az összes azóta is mint egy féltve őrzött kincs :)), eleinte párhuzamosan a PC-X-szel és pár alkalommal az Otherside című magazinnal együtt és tényleg úgy vártam én is minden hónapban mint a messiást, fantasztikus érzés most is így visszagondolni rá! ennek örömére megvettem a jubileumi kiadást már csak a retro érzés miatt is, a munkából hazaérve átböngészem.
mellesleg ez a blog az ami még egy kapocs ahhoz a világhoz, rendszeresen olvasom, csak így tovább Stöki, Hancu, és a többiek!

meglivorn 2012.06.07. 17:25:29

@Yarner: Jah, núbság pécéseknek :)
Télleg befényképezted az első számot, megvan az a kép valahol? (és a nyomtatott Guru 20 éves, nem a PCguru :p )

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.07. 17:56:06

Nem lehetne itt egy olyat, hogy mindenki által dedikált oldschool PC Gurut nyerni? Nekem tuti a falamon kötne ki egy ilyen.

Rihárdó · http://rihardo.uw.hu 2012.06.07. 18:34:15

Én az 576 Kbyte és néha a CoV lelkes olvasója voltam, az 576-ot a haverék apja fizette elő, vagy néha vettem, de emellett már Gurut nem volt pénzem venni, így csak 1 szám van meg.
Ez volt a magyar valóság, választani kellett.

PERSZE HÁLÁVAL FOGADNÁNK EGY 25 ÉVES JUBILEUMI DVD-SOROZATOT A J Ó M I N Ő S É G B E N BESZKENNELT LEGENDÁBÓL, MI, AKIK CSÓRÓSÁG OKÁN LEMARADTUNK RÓLA.

most sokunk nevében írtam, asszem.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.07. 19:03:55

@Rihárdó: 576-ból van egy annyira nem gázos 3 gigás pack a nemmondom meg hol.

Celtic 2012.06.07. 19:56:50

@Selkath - Nightwish rulez!: Vmelyik PC jatekokban (Com-Ware kiadvany) van jo sok oldal a C&C-rol.

Nekem a legkellemetlenebb elmenyem, amikro 1000 Ft-ert annyi Gurut lehetett elvinni, amennyit az ember akart. En felutaztam Pestre, megpakoltam magam (alig lattam ki a kupac mogul) es felszalltam a vonatra...ahol nemhoyg ulohely, de allohely is alig volt, igy egy jo orat allva utaztam, kezemben az ujsagokkal :( A masodik oraban mar leglabb az ujsagokat lerakhattam :) Azota is neha eloveszek egy-egy regi szamot, de az ujak kozul jo, ha evente megveszek egyet, felora mulva meg konstatalom, hoyg total kidobott penz volt...

Bevallom, neha torrent-oldalrol letoltom, de ezzel sztem kart nem okozok senkinek, mert nem olvasok bele :) (Mint Clinton, aki szivta a fuvet, de nem tudozte le :)

Ereedeti Guru meg kimaradt, sajna sose volt Amigan, 1997-ig csak C64-em volt.

Rihárdó · http://rihardo.uw.hu 2012.06.07. 20:23:38

@Tomi from Space: ha a hivatalos DVD-re gondolsz, az gázos:) nem annyira, de az. (már beszéltünk róla itt az iddqd-n)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.07. 22:26:26

@meglivorn: előásom :-)
Te meg fotózz le pár (gyári) lemezgurut, ha megvannak még az Amiga dobozában :-)

Shy (just shy!) 2012.06.07. 22:43:44

Boldog Születésnapot!
Mindazonáltal megjegyezném, hogy a PC GURU még nincs 20 éves, mert a Guru kezdetben - amigás újságként --- nem PC Guru néven jelent meg. :-)

Ez persze semmit sem von le az elmúlt 20 év érdemeiből. :-)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2012.06.08. 08:58:24

@Dudi: Höhh, egyszer tizensok éve arrafelé jártam, és pár napra ottragadtam csövezni egy gurutáborban valahol a Balatonnál. Túl sok volt a kiskorú, úgyhogy semmi pia (azt be kellett csempésznem), de jóidő, ingyenkaja, meg amit akarsz. De szép is volt. :)

meglivorn 2012.06.08. 11:23:13

No, előástam a lemezeket :)
És akkor már befotóztam én is az első számot, és megvan a PCGURU első száma is, még mint "időszakos különszám".
docs.google.com/open?id=0B58LaBZH10xdNWRtRGFnZU9ldHM
(remélem látszik)

Shy (just shy!) 2012.06.08. 14:25:12

@meglivorn: a történelmi korrektség nevében 94-től indult a nem különszám megnevezéssel illetett PC-s Guru. Tehát éljen a 20 éves "Amigás" GURU, a 21 éves GURU lemezújság és azok akik végigvitték az elmúlt 20 évben, amit 21 éve négyen megálmodtunk. :-)

Shy (just shy!) 2012.06.08. 14:34:02

Ja igen és a bejegyzés szerzőjének üzenem, hogy a pocakot eresztett és karót nyelt vénemberek közül ma már van, aki a Disney teljes szórakoztató online munkáját vezeti (Masell), nemzetközi filmek animációin dolgozik (Gaborca). Lehet fikázni bárkit a korával, de amit megcsináltak az elvenni tőlük már nem lehet. Szóval a kor az ugye nem érdem, hanem állapot. Nem ártana egy kis tisztelet azoknak, akik azért melóztak, hogy most te kedves blogger lefikázhasd őket.

xylon 2012.06.08. 14:40:19

@Shy (just shy!): I am calling Poe's Law on this one.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.06.08. 14:51:14

Apám 1992-ben nyert egy fél éves Guru előfizetést, így nekem az első PC guru is megvan. Akkoriban nagyon tetszett, de később már nem igazán jött be az újság.
Külön örültem a Rúna mellékletnek, bár akkor még nem nagyon játszottam a MAGUS-al.

hancu 2012.06.08. 14:57:36

@Shy (just shy!): Mond valamit az a kifejezés, hogy "önirónia"?

utax 2012.06.08. 15:05:35

De rég volt, amikor csak a cikkek miatt vettem az "A Guru"-t, mert Amigám persze nem volt :) És Masell meg Bear cikkét akkor is elolvastam, ha nem érdekelt a játék, mert olyan volt a stílusuk.
Mosolygok is azokon az gyerekeken akik azt írják, "már régóta, 2 éve veszem a Guru-t" :)
Most viszont már csak azokat a cikkeket olvasom el amik érdekelnek is mert már csak Miguel, Flatline meg Wilson cikkei hasonlítanak a régi stílusra... A levrovot sem olvastam miután nem Brazil írta, csak mióta átvette Miguel.

Érdekes, nekem Shy-tól dedikált első PC-X-em van, miután kivált a Guruból :)
Lehetne akár itt, akár a Guruban egy cikk arról, mi lett a kezdő csapattal, pl. Lily-vel.

miguel_ 2012.06.08. 15:21:57

@Shy (just shy!): A bejegyzés szerzője üzeni, hogy növessz humorérzéket, és törődj bele, hogy megöregedtél. Nekünk többieknek is sikerült, menni fog neked is.

A pocakodról nem tudok semmit, de hogy karót nyelt vénember vagy, azt épp most bizonyítottad be. Ettől még persze kösz, király az újság, amit összeraktatok, jó móka volt olvasni gyerekkoromban, és még jobb dolgozni vele most (vagy korábban komolyabban).

moli 2012.06.08. 15:22:24

@Shy (just shy!): viszont te tenyleg karot nyelt vagy, ironia nelkul.

Shy (just shy!) 2012.06.08. 16:45:23

MrEd és Hancu!
49 évesen még nem szándékoznék ilyet gondolni magamról és a generációmról. Nincs pocakom és hát az iróniáról lehet, hogy más a véleményem. Egy azonban tök biztos, hogy ezek a most karót nyelt pocakosok annak idején összehoztak valamit, ami 20 éve működik. Ennyi a lényeg. Szerintem. Ez már többször kiderült, hogy különbözik a véleményem a tiétektől, talán pont azért mert más indíttatásból írtunk, másmilyen kapcsolatunk volt az olvasókkal. De persze ez az egész nem rólam szól, hanem valamiről, amit egyszer - régen - elindítottunk és a mai napig működik.

miguel_ 2012.06.08. 20:32:47

@Shy (just shy!): Shy, minden tiszteletem mellett - biztosan van jobb dolgod is, mint hogy itt csinálj hülyét magadból. Ez egy poén volt, amit rajtad kívül mindenki értett, még Stöki is, pedig ő tényleg pocakos.

Arról pedig, hogy a Guru miért működik még most is, szerintem én legalább annyit tudok, mint te. Mert ott voltam, mikor két év mellőzés, felelőtlen és minden hozzáértést nélkülöző vezetés, és általános ellehetetlenítés után kirántották alólunk a talajt, és ott voltam akkor is, amikor olyan emberek, akiket te még csak nem is ismersz, pénzt és időt nem sajnálva, széllel szemben életben tartották az újságot. De ez már igazán messze visz onnan, hogy te magadra vettél egy tökéletesen ártalmatlan viccet. Viszont tudod mit? Bocsánatot kérek, hogy pocakos vénembernek hívtalak, nem akartalak megbántani. Remélem, hogy nem haragszol.

NightBagoly 2012.06.08. 22:23:33

Gratulálunk a srácoknak - de nem (csak) a mostaniaknak. Nekem a Guru két korszakot jelent: a Brazilos (sörgumicukor), Lilys (az az EverQuest cikk, ha nincs, talán soha nem RPG-zem!) "aranykort", meg a Sasa - Grath - Hancu háromszögeset. Mind a kettőnek sokat köszönhetek - de jó látni, hogy a viharok után még mindig "fut a hajó". :)

Dudi 2012.06.09. 00:45:28

@MrEd: Sejtettem, hogy eljutunk ehhez a szkanderhez, de őszintén mondom, le a kalappal az utolsó mondataid előtt. Bízok abban, hogy Shy, akinek (többek között) tényleg köszönhetjük a PC - vagy akármilyen Gurut, ezt elfogadja - Bearral egyetemben. Bár személyesen csak Beart ismerem, véleményem az, hogy ők elindítottak egy olyan "valamit", amely immár - bár néha nyögvenyelősen - szó szerint 20 éves hagyományt teremtett. Köszönet eme bejegyzésnek, hogy megemlékeznek a (nem PC) Gurunak, köszönet, hogy megemlékeznek az eme virtuális és valódi lapok összehozóinak! Próbáljuk félretenni az akkori nézeteltéréseket, és emlékezzünk meg hittel és bölcsességgel (szinte, mint Krisztus) a lap születésnek és állítsunk szép emléket az őt létrehozó önkénteseknek.
Nekik is nagy munkájuk volt a létrehozásban, és a változó gárdának is nagy felelőssége volt a változó (ettől független vásárló) környezet kialakítására. Mindkettőjük előtt leveszem virtuális kalapom, és köszönöm nekik mind a régebben megjelent (Amiga) Guru-kat és a mostani PC-Guru extra számát is.

miguel_ 2012.06.09. 07:56:32

@Dudi: Annyit azért vegyünk jegyzőkönyvbe, tisztelt bíróság, hogy a tököm se akarta ezt a szkandert

Shy (just shy!) 2012.06.10. 08:44:08

Nem akartam skandert és főleg nem a tüskéket előhozni, hiszen tuti mindenkinek van olyan. Inkább emlékezzünk arra, hogy amikor a lapot csináltuk, mennyire jó buli volt. Egy születésnapon ezt szokás csinálni.... :-)

Komojtalan 2012.06.10. 12:34:34

Ha jól emlékszem nekem is a "Brazilos" cikkek jöttek be, a "Shy féléket" csak akkor olvastam ha épp azzal játszottam, itt a magyarázat miért. Hogy valakinek ennyire ne legyen humorérzéke ... Mit szólnál ha az én társaságomba járnál? Ez a vicc még az ingerküszöböt sem éri el, az első órában sértődöttség, pár óra múlva verekedés lenne :-). Ha rólam ilyet írnak, akkor az a válaszom: Neked meg rövid a pöcsöd és azért nem látod, hiába nincs MÉG pocakod :-).

real_kerekfyz 2012.06.10. 16:02:49

A 20 oldalad retro miatt majdnem megvettem az újságot, de úgy gondoltam előbb inkább átfutom torrenten. Sajnos nem olyan amit vártam, se a cikkek se a retro, főleg, hogy nem sok régi író szólal meg benne, hanem inkább a fiatalok. Az egyetlen nő címre felkaptam a fejem, hogy végre Lily is mesél valamit, de utána szomorúan konstatáltam, hogy egy másik cikkíró lány van megnevezve mint egyetlen nő, kicsit fura, hogy elfeledkeztek Lilyről, vagy ő nem is nő volt és csak mindenkit félrevezettek? :)

DocBulywood 2012.06.10. 21:47:21

@Purple Onions:

Ez nagyon-nagyon baba! Kértem engedélyt az öthetvenhatosoktól, de nem adtak, így kihagytam a scant.

Nagyon szép a scan, csak figyelmetlen a kolléga, vagy nincs türelme hozzá, hogy ne legyenek ferdék a scan-nelt lapok. Ez nem lóverseny.

(Kérek szépen valakit, akinek van kedve PHP + MySQL-ezni, segítsen, hogy lehessen keresni a honlapomon, játék neve, kiadás éve, stílus, gép, ilyesmik.

pcvilag.muskatli.hu

)

DocBulywood 2012.06.10. 21:50:02

@Shy (just shy!):

Leszel most az Árok Party-n? Vezeted az 576-os "műsort"? Örülnék neki...

Mit kérsz cserében az összes nyomtatott Guru-ért?

Nekem alig van egy-két példány belőle, anno nem tudtam minden lapot járatni, viva csóróság. :-(

Szóval...?

Celtic 2012.06.11. 07:26:28

@real_kerekfyz: Megvettem, de hasonlo az elmenyem...Elolvastam par regi visszaemlekezest ( elegge zavaro a Hancu-fele "-ás/és"), de a cikkekre max. raneztem es konstataltam, hogy regota nem az en lapom ez ...Tenyleg nagyon hianyzott meg jopar regi arc par szava.

-=Flatline=- 2012.06.11. 09:29:11

@real_kerekfyz: De, volt.

Shy: Hagyd már... Pontosan tudod, hogy legalább annyi közük van ahhoz, hogy még most is létezik, mint maga az ötlet nagyszerűsége, hogy elkezdtétek.

Minden generáció más éra alatti Gurut olvasott, mindenkinek van egy vége, ahonnan nem érdekli, kinek a kilencvenes évektől, kinek mostantól, kinek máshonnan. Senkit sem érdekel a jelenlegi olvasók közül, hogy mi volt 20 éve és ki találta ki, mert a platformok sem azonosak.

Deal with it :)

-=Flatline=- 2012.06.11. 09:31:15

Ja és Hancu, ki volt ChX? (Ultra)

real_kerekfyz 2012.06.11. 21:24:32

@Celtic: Hancu írása nekem bejön, de ez szubjektív. Az jobban zavar, hogy elvileg 20 évre emlékeznek vissza, ezzel szemben a visszaemlékezők fele az elmúlt 2-3 évben kezdett el írni az újságba, de többen is akkor kezdték el olvasni a Gurut amikor már túl volt a fénykorán (bár ez is szubjektív) valamint az archívumból teljesen mértékeben hiányzik a 2 Bear időszak közötti rész.

QTPie · http://erettnok.blog.hu 2012.06.12. 08:29:54

@DocBulywood: Kérdés volt, nem találós kérdés :D

Érdekelne, sohasem néztem még utána.

Celtic 2012.06.12. 08:37:53

@real_kerekfyz: Igen, szubjektiv, de engem zavar (mert szubjektiv :). Erdekes dolgokat ir, csak ezzel az izevel a vilagbol ki lehetne kergetni :)
Aha, most hogy mondod, tenyleg azok hianyoznk belole, akik kb. '98-02 kozott voltak aktivak, pont, amikor en is. Hatigen, a visszaemlekezeok kozott igen sok (szamomra) ismeretlen orca van :(

Tripletheader 2012.06.13. 11:00:19

Guru 92/1, 36. oldal:

"Szívesen felvenném a kapcsolatot olyan egyénekkel, akik winchestert használnak. Szelepcsényi Ferenc, Budapest, 1161 Tavirózsa tér 5."

Régen volt. 92-98-ig vettem, aztán jött a zinternet, nem nagyon tudom elképzelni, mire lehet jó most egy ilyen újság, de valamire biztos.

Mocsynak és Pellusnak utólag is köszönöm a részletes Wizardry 7 leírásokat, amik nélkül sose játszottam volna végig a játékot (azóta persze kiderült, hogy az eredeti játékhoz tartozó gépkönyvben benne van a teljese leírás).

DocBulywood 2012.06.14. 18:29:04

@QTPie:

Azt hiszem rá gondolsz:

pcvilag.muskatli.hu/irodalom/PcU/pcu7/pcu7.html

Ő az. Karl = Károly.

4i = Négyesi.

nagyo78 2012.11.23. 12:01:39

Gratula, nekem igy 30+ évesen kellemesen nosztalgikus visszaolvasni a régi dolgokat, a kommentek között pl.
Erről jut eszembe, miért nem lett "A PC Guru története 3. rész"? Vagy csak én nem találom?

-=Flatline=- 2012.12.06. 16:15:23

@utax: Oh. Akkor újra: Nem tudom az mikor volt, de csak 2008 előtt lehetett, az pedig jó pár éve volt. :)

I.D. 2016.05.26. 21:26:29

@Shy (just shy!): jaja, asszem evekig volt parhuzamosan Guru es PC Guru??
süti beállítások módosítása