HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A PC Guru története

2011.07.14. 11:00 hancu

Ahogy a minap jeleztük, itt az első visszaemlékezős-nosztalgiázós (és egy kicsit talán bálványdöntögetős) poszt a PC Gururól, amiben Sashegyi "Sasa" Zsolt mesél arról, hogy is volt ez az egész. Előreláthatólag két részletbern, mert nem lesz rövid. Egyben itt jelezném, hogy ha a régi stábokból valakinek kedve támad a nép elé tárni a sztorit a saját nézőpontjából, hajrá, mi teret adunk neki. És most átadom a szót Sasának.

 

Ez az írás nem azért született, hogy felhördülést keltsen, hogy eldöntse, a legendás  PC GURU melyik korszaka volt a legragyogóbb, hogy ki volt a legnépszerűbb cikkíró, és hogy melyik csapat büszkélkedhet ma is a legnagyobb rajongótáborral. Ez az írás azért született, mert meg akartam írni. Amióta eljöttem a PC GURU-tól – azaz most már közel három éve –, azóta foglalkoztat a gondolat, hogy elmondjam az újság történetét. Persze mindezt kizárólag az én szememen keresztül, a kezdetektől a szétváláson át azokig az időkig, amikor öt éven keresztül főszerkeszthettem a lapot. Ez az írás azért születik, hogy megpróbálja helyretenni a dolgokat és eloszlatni az esetleges tévhiteket.

 
A kezdetek
 
A saját gurus történetem és munkába állásom a PC GURU-nál 2000-ben kezdődött. Az akkor már több éve ápolt barátságom Lilyvel váratlan fordulatot hozott. A PC GURU egyik legjobb cikkírójával akkor már több éve ismertük egymást, hihetetlenül kedves lány volt. Pécsi lévén sokszor jártam fel hozzá Pestre, sőt volt, hogy több napot is eltöltöttem náluk, de gyakran előfordult az is, hogy családjával ő is ellátogatott Pécsre. Rajta keresztül megismerkedtem minden gurussal, köztük Bearral is, aki egy soltvadkerti PC GURU tábor alatt megkérdezte, hogy az egyetem befejezése után lenne-e kedvem a velük dolgozni. Akkor szinte semmit sem tudtam az újságkészítésről, maximum annyit,
hogy a lap papírból készül. Fogalmam sem volt a szerkesztők kapcsolatáról, a benti helyzetről, a munkafolyamatokról, de örültem, hogy szükségük van egy olvasószerkesztőre. A belépésem, és az azt követő hónapok felhőtlenek voltak, az első naptól kezdve jól éreztem magam. Az egész olyan volt, mint az egyetemi évek jutalomjátéka.
 
Azokban az időkben a PC GURU minden konkurensét messze megelőzve piacvezető volt. Teljesen mindegy volt, hogy mi volt a címlapon, hogy milyen játékokat teszteltünk, hogy mennyire volt friss a lap, mindenki PC GURU-t vett, akit valamennyire érdekeltek a PC-s játékok. Azokban az időkben utcán simán elment 20.000 példány, ami karácsonyi időszakban, ha jól emlékszem, 23-24.000 eladott példányra is felszökött. Mai szemmel nézve azok az idők a későbbi Vogel Burda-évekhez képest igazi amatőr garázsfejlesztésnek tűnnek: igazán következetes koncepció nem volt, érzésre készült a lap, ami szerencsére találkozott az olvasók igényével, akik hittek nekünk, bíztak bennünk, és akiknek mi voltunk a „próféták”. Hatalmas buli volt az egész. Azokban az időkben alakult ki szoros barátság a szerkesztőkkel, Shoebaronnal és Chrisszel valamit a lap íróival és azok barátaival. Tatcom, LaaYosh, Joshua, Meduza, Gale, Joc és Kuszkusz ma is a barátaim. Egyedül Gale tűnt el az életünkből, aki később PC GURU hardveresként dolgozott majd súlyos betegség után végül itthagyott minket.
 
Később jött be a képbe Hancu és Stöki, akiket a Covboyjal kötött barátságomnak köszönhetek és végül Grath, aki legalább három névváltoztatáson átesett konzollap deficitjeként az egyik legjobb barátommá majd több évre a PC GURU szerkesztőjévé vált.
 
Az általunk csak aranyéveknek aposztrofált korszakban gondtalan életünk volt. Buliztunk, és munkaidőben Quake-eztünk, és persze szívvel-lélekkel készítettük az újságot. Általában dél körül beért mindenki, ami annak volt köszönhető, hogy majdnem minden nap hajnalig fent voltunk. Vagy egy szórakozóhelyen vagy valakinél bulizva – kivéve a leadásokat, amikor az utolsó két napon reggeltől estig (oké, délelőttől hajnalig) dolgoztunk a szerkesztőségben. A szerkesztőségben, ahol belépésem után érezhető feszültség árnyékolta be a történéseket.
 
Pár hét után már tisztán láttam, hogy Bear (a főszerkesztő) és Mocsy (a tesztrovat vezetője és a teljes játékok intézője) nem jönnek ki túl jól egymással. És bár Bear ezt sose mondta ki, meggyőződésem, hogy azért vett fel a laphoz, hogy idővel átvegyem Mocsy helyét. Az olvasószerkesztői feladatok mellett gyakran megkért, hogy Mocsy rovatához találjak ki boxokat vagy írjak a tesztekhez kapcsolódó tematikus cikkeket. Később aztán tényleg átvettem Mocsy helyét, de nem teljesen úgy, ahogy ezt Bear elképzelte. Bear egyébként érdekes figura: Shy és Masell mellett az ős-Guru alapítója, akivel semelyikünk sem került igen szoros barátságba. Velem nemigen volt konfliktusa pedig a Vogel Burda-időkben még egyszer, ha csak egy rövid ideig is, de újra együtt dolgoztunk így alkalmunk lett volna összeveszni. (Ekkor ugyan volt egy kisebb vitánk, amikor azon dolgoztunk, hogy a PC GURU renoméját visszahozva kihúzzuk a lapot a szarból. Ekkor Bear küldött egy levelet ezzel a címmel: „átnéztem a Gurut. Nagyon gazosas…” Na ott, akkor, egyszer elpattant a cérna. Nem értettem, hogy miért nagyobb gond egy-két tördelési hiba annál, minthogy olyan emberekkel írattatja az újságot, akik közül páran olvasni sem tudnak.)
 
Láttam, hogy a többiek milyen véleménnyel vannak róla és azt is láttam, hogy Hancuval hogyan viselkedik, miután a szétválás után együtt dolgoztunk. Akkor azt gondoltam, hogy ez a főnökök átka, ám azóta kiderült, hogy lehet egy ilyen lapot úgy is vezetni, hogy
az olvasók, a munkatársak és a partnerek jó része kedveli a lap főszerkesztőjét.
 
Szóval Bear és Mocsy közti feszültség addig fajult amíg Bear lapigazgatói posztba kényszerülve felfelé bukott, ezzel együtt Mocsy beülhetett a főszerkesztői székbe, hogy onnan Lilyvel az akkoriban naponta elhangzott „kettős vezetés van” mondatot hangoztatva toljuk tovább a Guru szekerét. Én megkaptam a játékszerkesztői pozíciót, majd Bear elindította a Vogel konzollapját Lákusszal (CoVboy), aminek köszönhetően egy Tóth kocsmás sörözés alkalmával összehaverkodtam Stökivel és Hancuval. Két sör után rohadt jóba lettünk, másnap szóltam is Bearnak, hogy itt van ez a két srác, aki köztudottan jól ír, ráadásul jó arcok is (főleg, ha isznak), szóval mi lenne, ha
írhatnának hozzánk is, a PC GURU-ba. Mivel Hancu addig minden lapot csődbe juttatott, amihez köze volt ezért Bear elmondta, hogy beszélt az akkori ügyvezetővel (Akkor a lap teljes egészében magyar irányítás alatt működött, a németek nem szóltak bele semmibe. Később már igen, ebből lett a szétválás is, de erről majd később.), aki állítólag azt üzente, hogy „bukott újságírókkal" nem dolgoztathatok. Fasza! Később valahogy úgy hozta a sors, hogy volt egy nagy megbeszélés, ahol Bear és az ügyvezető is ott volt ahol újra megkérdeztem, hogy írhatnának-e nálunk. Amire a válasz egyértelmű igen volt, így Stökesz és Hancu a csapat tagja lett.
 
(Intermezzo: Számomra máig ismeretlen okból a Bear a kezdetektől mocskosul gyűlölt minket, és ott tett keresztbe, ahol csak tudott. Ez azért fura, mert a történetnek ennek a pontján még csak futólag ismertük egymást, kétszer-háromszor ha összefutottunk, szia-szia, ennyi. Sasát mondjuk nem nagyon zavarta a tiltás, így pár hónapokig úgy írtam a Guruba, hogy a cikkeket Rejtő-mellékszereplők nevein írtam alá. Ez nyílt titok volt, csak a főszerkesztő nem tudta, ki az a Wendriner Aladár meg Troppauer Hümér. - Hancu)
 
Azokban az időkben a kezembe akadt egy-két nyugati lap (talán az E3-on szereztem őket), amiket átfutva rájöttem, hogy amit mi akkor csináltunk az kizárólag azért jó, mert nagyon nincs más, komoly konkurencia a piacon. A PC GAMER magazin átnyálazása után megszülettek a teljesítménytesztek, az érdekes dobozok a cikkekben, tagoltabbak, lettek az írások és megszületett a Gondolatébresztő illetve egy GameSpy cikk alapján
megkértem Hancut hogy indítsunk egy rovatot A világ legbefolyásosabb emberei címmel. A
Hancuékkal való találkozás és a PC GAMER volt tehát az a szikra, ami elindított a tudatos
rovatszerkesztés útján.
 
Ezekben az időkben alakult ki bennem egyfajta igényesség is a lappal kapcsolatban. Itt most nem csak a cikkekre, hanem a layoutra, designra is gondolok. Miután 2-3 laptervezőt elfogyasztottunk lépett be a képbe Cseri, aki új színt vitt a lap életébe, de az igazi minőségi ugrást később Gabennek köszönhettük, aki ekkor még Covboy konzollapját készítette.
 
A váltás
 
A PC GURU életének akkori szakaszában a legnagyobb törést az IPMA Média megalakulása illetve az anyacéggel indult harc hozta el (az IPMA a magyar főnökség új cége volt). Azokban az időkben – mivel mindenkivel sikerült összevesznie – Bear már nem volt a kiadónál, így a történésekről az ügyvezetőtől, valamint Mocsytól és Lilytől értesülhettünk. Az akkori szöveg az volt, hogy megérkezett a nagy és gonosz (és német) Vogel, aki át akarja venni a hatalmat. Mindenkit kirúgnak és centralizálják a lapokat Európa-szerte, így a PC GURU-ban és a Chip magazinban fordítások lesznek és leépítések várhatóak. Ezért lépett le mindenki a PC GURU-ból, és ezért folytattuk szinte változtatás nélkül a lapkészítést Guru Gamer néven. Hogy a fenyegetés mennyire volt valós, vagy az egész hátterében csak az volt, hogy a magyar résztulaj saját bizniszbe akarta kiszervezni az újságokat, pontosan sosem derült ki.
 
Az IPMA egyébként rendkívül okosan csinálta, amit csinált. Mindig ügyelt arra, hogy a
Németországból érkezett vogeles ember csak és kizárólag az ügyvezetővel vagy a főszerkesztővel tárgyalhasson, így mi kimaradtunk minden információból. Mindenesetre a Guru és a Chip beolvasztását, valamint ezt a jön az ördög és mindent tönkretesz szöveget Shoebaron és én nem vettük be, mi biztosak voltunk benne, hogy a Vogel el fogja készíteni a PC Gurut és, hogy mi a Guru Gamerel elképesztően nagy piacot fogunk veszíteni. Mocsy viszont elhitt mindent az akkori ügyvezetőnek és naivan ránavigálta az egész csapatot arra az ösvényre, ami a szakadékba vezetett. Így utólag azt gondolom, hogy jót akart és tényleg hitt az IPMÁ-ban. Csongor és én az első két lap után már nem.
 
Az egyik meetingen ahol az ügyvezető is bent volt megkérdeztük, hogy mi lesz, ha a Guru Gamer névből elperelik a Guru szót illetve, ha a Vogel megcsinálja a PC GURU-t? A válasz az volt, hogy: „ááá, dehogy, kivel csinálná meg mindezt?!” A Guru Gamer így elindult, és baromi jól is ment, egészen addig, amíg meg nem jelent a PC GURU és el nem veszítettük a Guru nevet. Ez két hónap alatt lezajlott…
 
Bear újra feltűnt a képen és az akkori PC.Games csapatával, akik között egy-két jó cikkíró kivételével, szakmai szemmel csapnivaló emberek dolgoztak, egy az egyben lemásolta az eredeti PC GURU-t. Rovatostul, layoutostul, mindenestül. Az akkor már GAMER néven futó magazinunk példányszáma értelemszerűen körülbelül a felére esett vissza. Ekkor láttam először Mocsyt összetörni, és sajnos ekkor derült ki, hogy nem tudja jól kezelni a dolgokat. Az, hogy valaki milyen vezető az általában akkor derül ki amikor valamilyen válsághelyzetet kell megoldania. Mocsy szerintem nem kezelte jól, de nem is kapott segítséget hozzá. Kialakult egy új helyzet, amiben mindenki kellemetlenül érezte magát. Igazából azt, hogy miként legyen jó vezető, azt tényleg nem volt kitől megtanulnia – az elődje nem feltétlenül mutatott jó példát ebben.
 
Más világ volt, mint amilyen azután jött. Nem azt állítom, hogy a corporate, multicéges világ jobb, de abban biztos vagyok, hogy sokat lehet belőle okulni. Nekem isteni szerencsém volt abban, hogy a váltás után megismertem Walitschek Csillát, akitől rengeteget tanulhattam illetve talán sokat köszönhettem természetemnek is, amiről Hancu egyszer ezt írta: „Sasa az a karakter, aki képes higgadtan tárgyalni olyan figurákkal, akiktől a jóérzésű embereknek már azelőtt hányingere támad, hogy megszólalnának”.
 
Mocsynak ez a lehetőség nem adatott meg és a természetéből fakadóan sem volt egy vezetői alkat. Ha valamit erélyesen kért, az nem állt jól neki, olyan dolgokon balhézott, amiken nem kellett volna és olyanokon nem, amit nem ártott volna szóvá tenni. Nagy volt a nyomás rajta – szegény Lily meg állt mellette és próbálta helyreállítani a dolgokat. Mint azt később én is megtapasztaltam, egy ilyen közegben azért nehéz vezetni, mert a konfliktusok nem főnök és beosztott között keletkeznek, hanem barátok között, de erről a későbbiekben bővebben írok majd.
 
Lilyvel a kapcsolatom akkor már nem volt olyan jó. Emberileg nagyon szerettem és egyébként szeretem most is, de szakmailag zavart (nem csak engem, mindenkit), hogy a bemutató rész nem fejlődik. Fontos tudni, hogy a Guru Gamer magazinok első két számát elképesztő erőbedobással toltuk. Az életünkért küzdöttünk, de valahogy úgy éreztem, hogy benne nincs meg az a plusz, ami kisegíthet minket… pedig ott volt az valahol, csak nem ültünk le átdumálni a dolgokat. Ott és akkor nagyot hibáztam, hogy nem beszéltem vele, hogy nem mondtam el neki, hogy min kéne változtatnia. Megérdemelte volna, hiszen rengeteg mindent köszönhettem neki, jó barátom volt, ráadásul vele mindent és mindenről lehetett dumálni. Ez a beszélgetés azonban elmaradt. Éreztem, hogy a levegőben lóg, de sajnos sosem került rá sor… azóta se, de talán egyszer sort kerítünk rá.
 
Mialatt élethalálharcot vívtunk Csongorral éreztük, hogy süllyed a hajó, mint ahogy azt is, hogy Lily és Mocsy teljesen az IPMA oldalán áll. Mivel Shoebaron a régi időkből ismerte Csillát, aki a „német főnök” Carstennel a Vogel színeiben küzdött az IPMA ellen (illetve, hogy saját lapjaikat fel tudják éleszteni), megkereste őt, és összehozott egy találkozót, ahol életemben először részt vehettem egy komoly tárgyaláson.
 
Akkor még nem gondoltam, hogy Csillával később szoros barátság fog kialakulni, és hogy mennyi mindent fogunk együtt elérni, megélni. Ott, akkor rémülten ültem és próbáltam Csongorral meggyőzni, hogy vegyenek minket át. Emlékszem, hogy Shoebaron sokkal határozottabb volt, így én igazán maximun neki asszisztáltam. Mivel a Bearék által készített lap borzasztóan rossz volt, biztosak voltunk benne, hogy össze fog jönni az üzlet, annak ellenére is, hogy igazán kiforrott, kialakult elképzelésünk nem volt. Shoe-val azt beszéltük, hogy ideális esetben felállunk, velünk jön a cikkírók nagy része, akik nekünk barátaink, Mocsyéknak meg inkább csak munkatársai voltak. Kiemeljük Hancut szerkesztőnek, Csongor lesz a fő- és hardverszerkesztő én meg Hancuval együtt összerakom a játékrovatot.
 
Csilla egyébként szimpatikus és határozott volt így pár nap múlva egy újabb megbeszélésre invitált, ahol ott volt Carsten, a Vogel Burda ügyvezetője. Igazából az a megbeszélés pofavizit volt csak. Carsten a Mateszt mutogatta, amiben a Bear féle PC GURU éppen piacvezető volt, mi meg elmondtuk neki, hogy ezzel a felállással már csak hónapok kérdése, hogy a Gamer lenyomja azt. Hogy mi voltunk neki szimpatikusak vagy pedig az IPMA megszorongatása miatt ment volna bele szinte bármibe, az végül sosem derült ki.
 
Ennek a váltásnak a legnagyobb nyertese a GameStar volt, akik a pletykák szerint a megszűnés szélén álltak. Állítólag, ha nincs IPMA-Vogel harc, akkor pár hónapon belül megszűnt volna a GameStar. Nem tudom, hogy ez tényleg így volt-e ez, de hogy addig labdába se rúghattak játékos lappiacon, az tény volt. A második tárgyalás sikeres volt, így Csongor pár nap múlva jelezte, hogy Carsten és Csilla újra le szeretne ülni egy végső megbeszélésre. Egyetlen kérésük az volt, hogy bármi lesz, addig ne mondjunk senkinek semmit, amíg fel nem kerül az i-re a pont. Erre a tárgyalásra már vittük a Christ is, aki a DVD-rovatot vitte volna tovább, és aki gondolkodás nélkül igent mondott, amikor
megkérdeztük, hogy ha megyünk, velünk jön-e.
 
A Blahán találkoztunk valamelyik hotelben, boldogan léptünk be úgy éreztük, hogy életünk
lehetősége előtt állunk. Ekkor azonban jött a feketeleves. Az asztalnál ott ült Kocsis Kristóf, aki a Chip akkori főszerkesztője volt illetve Bear, akinek élő szerződése volt a Vogellel. Ekkor egy világ omlott össze bennem. Tisztán látszott, hogy Csongorra a Chipnek van szüksége, illetve az is, hogy Beart nem lehet megkerülni. A kérdés csak az volt, hogy fogom Hancut magammal vinni (ő egyébként főállásban ekkor éppen valamelyik játékfejlesztő céget tette tönkre). A hatalmas sokk után mindent megbeszéltünk, sikerült Hancut is bevenni a csapatba és jött Chris is. Nem mondom, hogy boldog voltam, de valahogy éreztem, hogy mennünk kell. A kérdés tehát nem az volt, hogy lépünk-e, hanem, hogy milyen árat kell fizetni érte.
 
(Intermezzo: Akkoriban közkeletű vicc volt, hogy átok ül rajtam, és az a cég, ahová elmegyek dolgozni, törvényszerűen tönkremegy. Ennek az volt az alapja, hogy akkor pár év alatt tényleg megfordultam vagy 4-5 helyen, amelyek valóban összedőltek, vagy mélyrepülésbe kezdtek, miután elmentem. Nyilván nem az én hiányom miatt, inkább azért, mert amúgy is süllyedő hajót hagytam el, vagy olyan kulcsemberekkel együtt léptem le, akiknek nehezen viselte a hiányát az adott cég. - Hancu)
 
A törés
 
A megállapodást követően a feladatunk annyi volt, hogy felmondjunk az IPMA Mediánál. A Vogel vezetése mindössze annyit kért, hogy senkinek ne beszéljünk arról, hogy hova fogunk menni. Én felhívtam a cikkírókat, akik egytől egyig gondolkodás nélkül azt mondták, hogy bármi is lesz, jönnek velem, így némileg megnyugodva mentem be másnap bejelenteni, hogy felmondok.
 
Lily és Mocsy természetesen nem értették a dolgot, borzasztó szarul esett nekik az egész, főleg akkor mikor a sok ferdítés után rájöttek, hogy nem mondunk igazat és, hogy a Vogel Burdához megyünk dolgozni. Egyébként mindez elég későn derült ki, csak akkor, amikor egy cikkíró elszólta magát. Megértem, hogy Lily megharagudott rám, de tényleg nem mondhattunk el semmit. Az utolsó pillanatig hazudnunk kellett – illetve nem kellett, de tartottuk magunkat az ígéretünkhöz. Egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy ezt nem éli túl a barátságunk Lilyvel.
 
Az utolsó általunk készített Gamert becsülettel leadtuk. Egy-két összezördülés ellenére simán ment minden. Egyedül Cseri aggódott, hogy nem leszünk kifizetve, ezért addig nem akarta átadni a kész lapot, amíg meg nem kapja a fizetését. A lap leadása után jött a végelszámolás, ami elképesztő pitiáner módon ment: az IPMA ügyvezetője behívott minket majd vicceskedve megkérdezte, hogy miért is vagyunk itt. Mindezek után elmagyarázta, hogy a példányszám-csökkenések miatt újraszámolt fizetések kit hogyan érintenek. Azaz, mivel csökkent a Gamer példányszáma, ezért a kifizetett béreket újra kell számolni és a különbözetet vissza kell fizetni. Erről egyébként sosem volt szó, egy nagy baromság volt az egész – a büntetés, amiért lelépünk. A vége mindennek az lett, hogy az utolsó leadott számért szinte semmit sem kaptunk, sőt Csongornak elvileg fizetnie kellett volna
valamennyit, ám ezt nagy kegyesen elengedték.
 
Mindezek után jókedvűen indultunk haza. Biztosak voltunk benne, hogy ilyen hozzáállással az IPMA és a Gamer maximum egy évig húzza majd, mint ahogy azt is, hogy innentől kezdve mi leszünk a fekete bárányok, akik elárulták a szakmát, a barátaikat, az olvasóikat. Azt nem mondom, hogy nem volt bennem egy hangyányi keserűség, hiszen addigi életem legjobb éveit töltöttem a Hajdu utcában. Szar érzés volt hazahordani a cuccaimat és látni ahogy Mocsy és Lily csalódottan néznek rám.
 
Szerencsére az élet minket igazolt. A váltás után ugyanis a PC GURU újabb aranykora jött el. Rengeteg új olvasót szereztünk, akik rajongtak a lapért és a szerkesztőkért, sokkal profibb szemlélettel találkozhattunk, és olyan körülmények között készíthettük a kedvenc magazinunkat, amiről álmodni se mertünk. De ez már a következő fejezet…

208 komment

Címkék: pcguru

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr983064992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StormNob 2011.07.15. 22:52:44

A cikket elolvasva, újra elképedt kis tininek éreztem magam, akinek kettészakadt a kedvenc magazinja. Tényleg érdekes volt megtudni a "fekete bárányok" oldaláról is a történetet, úgyhogy nagy köszönet a cikkért.

hancu 2011.07.15. 23:06:02

@mangrr: Az mondjuk vicces, ahogy felháborodsz a Gondolatébresztőn, miután Stöknek meg nekem, akik kitaláltuk a zedes időkben, semmi gondunk nem volt ezzel a megfogalmazással. Tök nyilvánvaló, hogy azt érti alatta, hogy "a Gondolatébresztő pécégurus változata".

mangrr · http://www.loading.hu 2011.07.15. 23:41:08

@Sasa112: Javaslom olvasd el a saját magad által összehozott cikket és értelmezd. Mert amit kikérsz magadnak az bizony a cikkben máshogy van. Egyébiránt meg ne a váltáskori dologról beszéltem, hanem már jóval Bear utáni időszakról, amikor szerk-nek hívtad (igen ezt elbasztam, nem főszerk-nek) de mindegy, hagyjuk. Jah, és ha már úgyis belejavítasz a második epizódba, akkor tedd meg légyszi, hogy a nevét is kijavítgatod, "Uniq"-ként használja és használta mindig is, bár nyilván "Tök nyilvánvaló, hogy azt érted alatta". Azt hogy meg mennyire örült a kis irományodnak, nyomozd ki, hívd fel - de bárkit akit emlegettél. Bizonyára kitörő örömmel fogják várni a jelentkezésed. Tovább én sem kívánom ragozni a dolgot, gondolom most hálálkodnom kéne, hogy kinn maradhat szerény véleményem. Szóval köszönöm!

mangrr · http://www.loading.hu 2011.07.15. 23:42:16

@hancu: "Tök nyilvánvaló, hogy" egy kiragadott példa volt. Biztos "tök nyilvánvaló" az is hogy gondolkodnom kéne a cikk olvasásánál, de az nekem nem erősségem. Beleélem magam a sztoriba, és olyankor csak az létezik számomra. Elmézésedet kérem.... "tök nyilvánvalóan"....

Vin(ent 2011.07.16. 00:15:42

@mangrr: Szerintem nyilvánvaló volt.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.07.16. 01:59:52

@mangrr: Igen, minden olvasónktól elvárjuk, hogy ajándékkosarat küldjön, ha megjelenik egy kommentje... A paranoiád ilyen jól fejlett vagy csak ennyire szeretnéd mártírnak érezni magad?

wowerman 2011.07.16. 03:21:12

valahogy az ilyen dolgok után érzem azt hogy boldog vagyok hogy nem teljesült be az álmom és nem lettem játékfejlesztő/játékcikkíró... bár az is lehet hogy az egész ország ilyen, velünk van a baj. inkább svédeket kellene betelepíteni ide

Sasa112 2011.07.16. 05:23:11

@mangrr: Mint ahogy az is nyilvanvalo, hogy az eles logikadat te magad buktatod meg, Szeinted, ha az en velemenyem szerint Uniq szar munkat vegzett (ezt a cikkben ugyan nem emlitem, de legyen igy, hogy jol erezd magad:)), szoval, ha szar munkat vegez akkor szerinted felkertem volna szerkesztonek?
Reszemrol mostantol off, majd a part 2-ben folytatom, ha csak addig meg nem irod te:)

Sasa112 2011.07.16. 06:22:26

@wowerman: Szeva!
Nehogy azt hidd, elkepeszto fasza dolog ezzel foglalkozi, ebbol elni. 100 rohadt jo arcra mindig jut egy-ket barom;) de ezzel nem kell foglalkozni. A 8 guruval toltott ev minden pillanatat elveztem, rengeteg baratom lett es a mai napig elofordul, hogy ramkoszonnek az utcan, es kerdezik meg, hogy en vagyok-e "az a sasa" es, hogy mi van hancuval, grathtel stb.
Egyebkent a guru utan is csak jofej emberekkel ismerkedtem meg pl.: tyler stb.
Az, hogy mangrr-rol az E3-on meg a szakma se tudta, hogy ki annak nyilvan meg van az oka, nyilvan ezert lett belole egy megkeseredett valaki... Ilyenek voltak es lesznek is... Szoval hidd el, kar, hogy kimaradtal belole, es hogy ezer jo dologra jutott csak neha egy-ket aprosag amivel meg kellett kuzdeni.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.07.16. 07:57:10

"Megértem, hogy Lily megharagudott rám, de tényleg nem mondhattunk el semmit. Az utolsó pillanatig hazudnunk kellett – illetve nem kellett, de tartottuk magunkat az ígéretünkhöz. Egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy ezt nem éli túl a barátságunk Lilyvel."

Én ezt a részt nem értem. Szerintem ez elég komoly emberi deficitre utal. Először leírod, hogy Lily így meg úgy és barátod, aztán meg egy meló érdekében simán átvered, mi több felbujtod a kollégáidat is. Ez azért elég erős így.

Dagosta 2011.07.16. 09:37:43

@KKKKKKK: Nem akarom tovább mosni a teamet, nem vagyunk ártatlan báránykák, az biztos. Minden esetre senkinek nem kívánom, hogy egyszer ilyen döntés elé kényszerüljön - barátok vagy munka. Az ittlévők és valószínű a társadalom 99%-a hasonlóképp döntött volna abban a szituációban, mint mi akkor. Részemről én is befejeztem.

Atisz 2011.07.16. 10:00:08

Hmm, nos nekem is ellenérzéseim támadtak a cikkel kapcsolatban. Persze mindössze csak laikus olvasó voltam, semmi insider élményem nem volt (kb. annyi, hogy néha e-mailezgettem 1-2 szerkesztővel, játékokra vonatkozóan).

A cím tényleg szerencsétlen, a PC GURU-t már 1996-ban kezdtem olvasni és már akkor elég profinak és összeszokottnak tűnt a gárda.

Sajnos pont arról nem lehet tudomást szerezni a cikkből, hogy a váltás (IPMA-Vogel) miképp zajlott le. Az egyéni konfliktusok - számomra legalábbis - nem annyira érdekesek, kár ilyesmiken rugózni: nincs olyan munkahely ahol az emberek ne fúrnák egymást.

A többi dologról nem írok, mivel egyrészt nincs rá pontos rálátásom, másrészt pedig nyilván elfogult vagyok Lilyvel és Mocsyval kapcsolatban (bár a cikkíró becsületére legyen mondva nem is nagyon sározza őket).
Azt egyébként nem teljesen értem miért volt a Gamer automatikusan halálra ítélve és miért kellett mindenáron otthagyni.

Még valami: A nyugati újságokat (de tulajdonképpen mindent) való majmolás szerintem felesleges, mivel - ahogy korábban is írtam - már a '96-os első GURU szám amivel találkoztam is profinak és minden igényt kielégítőnek tűnt.
A hazai igények sokszor mások, mint a nyugatiak (és ezt alapvetően nem negatív értelemben kell venni).
Igaz, akkor eléggé zavart, hogy az újság kb. fele fekete-fehér volt, de a lényeg (érdekesebb játékokról szóló cikkek) azért szerencsére színes volt.
Baromira nem tetszett, hogy az idő végeztével egyre több lett a bemutató (elhiszem, hogy ez az újság érdeke) és egyre kevesebb az aktuális leírás és megjelentek - a számomra legalábbis annak számító - töltelékcikkek (az említett gondolatébresztő és a világ legbefolyásosabb emberei rovat), mivel ezek szintén a játékleírások rovására mentek, ráadásul nem igazán aktuális anyagok voltak.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2011.07.16. 10:51:05

A poszt pont arról a Gurus időszakról szól, ami számomra sötét zóna - 2000-be családalapítással voltam elfoglalva, számítógépem sem volt, egy lerobbant 486-ost leszámítva, amin tudtam word-ot használni, meg TTD-zni :)
Úgy hogy szeretnék beszállni azok táborába, akik a legrégibb időkről szóló sztorikért rinyálnak, számomra a barna guru volt a Guru, mágikus lapokkal, Brazillal, meg a legendás Rúna melléklettel, aminél kevés értelmetlenebb dolog született a szerepjátékos újságírás történetében - kiegészítők egy akkor még nem is létező játékhoz :)
Amikor visszacsöppentem a gémer-világba - 5-6 évvel ezelőtt - újra elkezdtem venni a PC-Gurut, voltak is erős WTF-ek, hogy mi is ez. Jó, haladtak a korral, de -ahogy ezt több eddigi kommentelő is leírta már - ennek oltárán feláldozták a régi, idősebb HC magot.
Sasa írásában több helyen is felfedeztem a szerecsenmosdatás jeleit, de ő ilyen ember, így látja, ez is egy szempont.
Várom a második részt és az esetleges folytatásokat, még akkor is, ha ez esetleg a szokásos rovatok kárára megy.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.07.16. 12:15:18

@Dagosta:
Nem az a fura, hogy az ember a megélhetése mellett dönt, ki ne tenné, hanem ez a hazudozás/titkolózás, azaz a körítés nem oké. Baráttal az ember ilyet nem csinál.

Zarbon 2011.07.16. 12:42:05

én pc guru majd gamer párti voltam, mikor megszűnt onnantól nem vásároltam ilyen jellegű nyomtatott sajtót, egyébként csongor = brazil?

mangrr · http://www.loading.hu 2011.07.16. 12:51:18

@Sasa112: Talán ha sikerül időt szakítani és elolvasni majd sikerül, juszt se segítek. :)

mangrr · http://www.loading.hu 2011.07.16. 12:53:26

@Sasa112: Igen, egy barom vagyok, kezdődhet a személyeskedés. Sosem állítottam, hogy nagy sztár vagyok, mert hogy nincs is így. A legtöbb embernek nem mond semmit a nevem, s ezt tudom jól. De nem is ez a lényeg (személyem indifferens), hanem amiket leírtam. Szerencsére van itt pár ember, aki (ugyan finomabban) de leírta ugyanazokat a kételyeket amiket én. Nem insdierek, nem álnéven írogató egykori PC Gurusok, csupán egyszeri emberek, akikben az olvasottak után kétely támadt. Nekem ez elég visszajelzés, hogy talán nem vagyok mégse paranoiás. (Őket esetleg nem akarod a földbe döngölni, csak mert ártanak a személyi kultuszodnak? :)

S amúgy ki is a szakma az E3-on? Ti négyen? :) Akinek kellett, tudta ki vagyok. Meg azért tudják is páran, de nyilván nem vagyok nagy ász, ezt mégegyszer leszögezem. Éppen ezért nem írok memoirt (pedig tudnék) - meghagyom Neked ezt az ego trip-et és majd kíváncsian olvasom a második részt is (ígérem oda nem is kommentelek, hacsak nem kezdődik valamiféle személyeskedés).

Azért annak "örülök" (persze "tök nyilvánvaló, hogy" nem) hogy annyira nem foglalkoztat Téged a téma, hogy szombat hajnalban egy órát ezen rugózol (két kommented közt ennyi telt el). Én jól aludtam, és bele tudtam nézni a tükörbe is reggel....

(The End? - ne feledjétek az örök igazságot: ne etessétek a trollt :)

Dagosta 2011.07.16. 13:32:36

@KKKKKKK: Ahogy Sasa is leírta, nem mondhattunk semmit, mert megtiltották nekünk azt.

Ed Carnby 2011.07.16. 13:52:49

1. A kommentek jó része személyeskedés - teljesen feleslegesen. Olyat még nem látott a világ, hogy elindul egy kis cég, csupa jóbaráttal, a cég fejlődni kezd, meg tulajdonost vált, és ezek az emberek 20-30 év múlva is ugyanolyan jóbarátok maradnak. Csak a mesében... Minden emberi karrierben és vállalatfejlődésben vannak szakaszok, ahol a fejlődés vagy pusztán a túlélés érdekében kőkemény döntéseket kell meghozni, ami gyakran a barátság rovására mehet. (A megoldás egyszerű: nem barátokkal kell céget alapítani...) Ebben a világban elítélni bárkit is azért, mert valahol felmondott vagy céget váltott, elég nagy álszentség. A nagy erkölcsi magasságokból nyilatkozó kommentelők húzzanak le 5-10 évet valamelyik versenypiacon egy-két multinál, és utána lehet újra nyilatkozni.

2. Csatlakozom az előttem szólók egy részéhez: jó lenne valamit olvasni a 90-es évek (PC) Gurujáról is. Így olyan, mintha a történet a Birodalom visszavágnál kezdődne...

3. Mi lett a kedvenc cikkírómmal, Sorell-lel? Sose felejtem el, amikor a Strike Commander cikket azzal zárta, hogy ilyen repülési élményt eddig "legfeljebb egy üveg Finnlandia benyakalása után tapasztalhattunk..." Igaza volt :-)

4. Sokak szerint "régen jobb játékok és jobb cikkek voltak": ez önámítás, a nosztalgia kissé torzító optikáján keresztül. A fiam a CoD-okkal játszik, a lányom a Sims-ekkel, a feleségem a Civ 5-tel, és szemlátomást élvezik. Én a régiek közül már egyedül a Panzereket szoktam elővenni, azt 15 év alatt se tudtam megunni. Egyébként a múltkor a lányommal végigjátszottuk a felújított Monkey Island-et, nagyon tetszett neki. Már nem PC-n, hanem MacBookon, de természetesen CovBoy leírásával, mi mással. Változik a világ, ez van, nem kell szeretni, de minden változás hoz jó dolgokat is, csak meg kell őket találni.

dragon83 (törölt) 2011.07.16. 14:42:22

@Ed Carnby: Egyrészt itt nem multikról és dollármilliókról van szó, másrészt nem az a gond, hogy felmondtak és visszamentek, a Guruhoz, hanem ahogyan tették.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.07.16. 14:44:49

@Dagosta:

Sasa ezt írta:
"Az utolsó pillanatig hazudnunk kellett – illetve nem kellett, de tartottuk magunkat az ígéretünkhöz."

És mi lett volna, ha mondtok valamit? Azért nem mondhattatok semmit nyilván, hogy a konkurencia tönkremenjen.

Dagosta 2011.07.16. 14:48:00

Azért, mert sok esetben "megkérik" a jövőbeni munkaadók az alkalmazottat, hogy el ne járjon a szája. Nem kellett, mert semmi nem kell, de melegen ajánlott. Így értette.

Ha mondtunk volna bármit, akkor valószínű, hogy a jelenlegi kiadó mindent megtett volna annak érdekében, hogy keresztbe tegyen nekünk. Még jobban. Így is sok kellemetlenséget okozott később is, de úgy még lett volna ideje felkészülni rá.

Ed Carnby 2011.07.16. 15:02:03

@dragon83: Emberileg teljesen igazad van, de ez a lényegen és a történteken (sajnos) nem változtat. A történet úgy is csak akkor lesz egész, ha megszólal a másik oldal is. Az előző PC Guru cikknél például töbször is írt egy LilyotV nevű kommentelő, gondolom ő AZ a Lily lehetett. (Szerintem is zseniális cikkei voltak...) Ha akar, biztos ír kommentet ide is. Hátha elmondja azt is, mi lett Sorell-lel... :-)))

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.07.16. 15:42:10

@Dagosta: Én láthatóan baromira idealista vagyok, és voltam én is olyan helyzetben amikor engem "árultak el" hasonló érdek diktálta okokból régi barátok, akikkel utána meg is szakadt a kapcsolat, miközben lett volna más út is, és csak azért okoskodok itt, mert nekem is olyan érzésem van, hogy ez a történet valahogy így nem kerek. Persze a játékipar tele van hasonló sztorikkal (meg nyilván minden terület, ahol érdekek ütköznek, de én a játékipart ismerem), de nekem ez akkor is nehezen elfogadható. Mindenesetre az őszinteség becsülendő, hogy ezt így vállaljátok.

moli 2011.07.16. 15:48:04

@mangrr: undorito a stilusod, meg kellene tanulnod kifejezni magad, mert ezert igy kivulallokent siman a masik oldalnak hiszek.

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2011.07.16. 16:05:35

Egymás fúrása a legkisebb baj, az ok az igazán elborzasztó: mind a kiadó, mind az újságírók (főleg) oldalán hatalmas jogi bukfencek és baklövések vannak. De a tipikus magyar munkavállaló ilyen: tudatlanságában csendben retteg a megfoghatatlannak hitt munkáltatótól, és inkább a legjobb barátainak tesz keresztbe.

Pl.: Tulajdonképpen az IPMA egyfajta teljesítménybérezést alkalmazott a szerkesztőségen, az újságírói szférában, ahol evidens, hogy az eladott példányszámot piaci változók is befolyásolják (mint jelen esetben: kijött az új PC Guru, esett a példányszám, erről pedig a Gamer szerkesztősége nem tehet). Ez hatalmas baromság, minden munkaügyi bíróság első blikkre érvénytelenítene egy ilyen munkaszerződést. Ezt a problémát kellett volna tehát megoldani, nem pedig elfutni.

vargatom 2011.07.16. 16:13:14

@Atisz:
Szerintem a Gamer az IPMA kiadó hozzáállása miatt volt kezdettől bukásra ítélve. Eleve azzal kezdték, hogy a teljes szerkesztőgárdának össze-vissza hazudoztak, hiszen az egész Vogeles szakítást csak a saját önös érdekeik miatt lépték meg.
Aztán amikor a kockázatos lépés nem vált be és elkezdtek beütni a negatív következmények, akkor azt mind ráhárították az ebben egyáltalán nem vétkes, hozzájuk lojális emberekre.
Plusz totál idióta üzleti döntéseket hoztak, pl. semmi marketing tevékenység sem volt, az olvasótábor nagy része nem is tudta hogy PCG -> Gamer. Szerintem még ha minden változatlan maradt volna, akkor is csak maximum pár hónappal lehetett volna elodázni a lap megszűnését, ilyen körülmények között működésképtelen volt az egész, hiába próbált meg mindent a csapat...

Celtic 2011.07.16. 17:08:25

subscribe
(Elnezest, nem tudok hozzatenni, de szivesen olvasom a commenteket. En is kb. 1997-tol vettem a Gurut, elotte CoV-ot, aztan par Gamert, de azota megvan az osszes. Meg amikor 1000 Ft-ert annyi regi szamot hozott el az ember, amennyit akar, hat kemeny volt. Ket orat vonatoztam allva, azokat a draga ujsagokat sem tudtam lerakni :( )

Hoild 2011.07.16. 18:28:06

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): Ha készül cikk az eredeti GURU magazin (vagy lemezújság) történetéről, az egykori mágikus lapok rovatvezetőjeként örömmel hozzáteszem a magam részét.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.07.16. 19:18:10

fényképeket is mellékeljetek a poszthoz. de főleg a kommentekhez.

Chocho89 · http://pcguru.hu 2011.07.16. 21:02:17

"Ez az írás azért született, mert meg akartam írni. Amióta eljöttem a PC GURU-tól – azaz most már közel három éve –, azóta foglalkoztat a gondolat, hogy elmondjam az újság történetét. Persze mindezt kizárólag az én szememen keresztül, a kezdetektől a szétváláson át azokig az időkig, amikor öt éven keresztül főszerkeszthettem a lapot."

Sasa itt eléggé egyértelművé teszi, hogy egy szubjektív írást olvashatunk, amiben kizárólag az ő általa látott évek szerepelnek. Ha lenne is post a korábbi időkről (azaz a 90-es évekről), olyan embernek kellene írnia, aki ott volt -- ő nyilván nem ilyen, ezt el is mondta.

Egyébként Ed Carnby sok igazságot megfogalmazott fentebb, érdemes átgondolni a dolgokat, mielőtt mocskolódni kezdünk. ;)

b3ha 2011.07.17. 00:17:28

A világ legbefolyásosabb emberei es a Gondolatébreszto rovatokat imadtam :)

Dudi 2011.07.17. 15:21:25

@Dagosta: Szerencsére én kimaradtam ebből a döntéshelyzetből, azonban a kiadó makacsságán csodálkozok:
- Titkoktartás. Erre mi szükség volt? Két oka lehetett: vagy iszonyú egoista és szűk látókörű volt a kiadó, vagy már előre tudta, hogy bizony vannak nézeteltérések a HC szerkesztők között
- Miért nem próbálta inkább összehozni ezeket a "félisteneket"? Ha sikerül, aranybányája lett volna. Indoknak szintén két dolog: vagy nem akart rászánni energiát (szűk látókörűség), vagy más(ok) kijelentette(ék) a szerkesztőségnek, hogy vagy ő(k), vagy a másik csapat.
Én valahogy érzem a fentiekre a helyes válaszokat (bárcsak tévednék), mert ha engem tesznek e választási lehetőség elé, bizony megkérdeztem volna, hogy minek ez a nagy titkolózás, miért ne hozhatnánk be a többieket...?

Lehet, hogy kissé naív vagyok...?

farönk 2011.07.17. 23:41:08

Nekem erről annyi a véleményem, hogy míg a papír Gurut mindig nagyon vártuk hogy mikor jön végre meg a hiper polcára, addig a PGO-t nem néztem sokat. Konkrétan most csak 4-5 alkalomra emlékszem idénről, mikor felnéztem rá. Lehet hogy ezt a megszűnős cikkhez kellett volna írnom, de most jutott eszembe...

Leone_510 2011.07.18. 09:54:10

Az első számtól vettem az újságot tucatszor elolvastam minden számot, még gépem sem volt.. Évekkel később amikor otthon is lett netem utána semmilyen pc-s újságot nem vettem már.
Akkoriban fogalmam sem volt arról, hogy kiket rejtenek a nevek a cikkek alatt és igazából nem is érdekelt , kb. egy éve a szerencsének köszönhetően megismertem Hancut és Stökit (a nickem alapján úgysem tudják ki vagyok és nem is emlékeznek mert nem túl jelentős dolog :) ) én hiteles jó fej skacokat láttam bennük, ennyit tudok a témához hozzáfűzni.
Még annyit, hogy a király a CoV marad nálam.

attila7575 2011.07.18. 11:47:40

Érdekes történet, pár dolog jutott eszembe ezzel kapcsolatban:

1. Ezt a sztorit tisztázni nem most kellett volna, hanem 8-9 éve. Mi a fenével vártatok eddig? Erre akkoriban volt kíváncsi mindenki, sokan ma már azt se tudják miről van szó. Akkoriban csak ment a kábítás, a nagyképűsködés, hogy senki nem mond semmit.

2. Érdekes, nálunk mindig így történnek a dolgok, mi mindig széthúzunk, nálunk az sose opció hogy megpróbálunk együttműködni másokkal, hogy megpróbálnánk elfogadni dolgokat. Nekünk mindig nyakaskodni kell, mindig meg kell mutatni stb.

3. Számomra (és a kommentekből ítélve mások számára sem) 2000 környékén kezdődik a Guru, és a PC-s játékokkal kapcsolatos újságírás. Pont a 2000 előtti időszak számomra az, ami inkább a "nagy korszak" volt, ekkor vettük még teljesen feltétel nélkül a Guru-t mint No.1-et. A baráti társaságban az első cd-írók beszerzésekor PPéter cikkeit annyiszor áttanulmányoztuk, hogy kis idő múlva az újságot letéve az asztalra magától ott nyílt ki. A hardveres rovatot is meg tudta úgy csinálni az újság, hogy a célközönségnek számító tizenéves társaság hardver témában jobban toppon volt, mint az átlag számtechtanár, rendszergazda (akik akkoriban annyit tudtak nyújtani, hogy tudtak windowst telepíteni és ismerték még a dosos nem wysiwyg word-öt).

Sajnos szerintem az időmúlás miatt sokan az egykori célközönségből már nem emlékeznek a nevekre, hogy ki kivel volt ebben a sztoriban az írás alapján, sajnos nagyon sok idő eltelt már, az akkori "érintetteket" (az olvasókra gondolok) 9 éve ez foglalkoztatta, érdekelte, most meg már jóval kevesebbet közülük...

kuf 2011.07.18. 12:14:21

Hancu,

Kedvelem ezt a blogot, de ez a cikk, pontosabban ez a téma nagyon el lett kapkodva. Várható volt,hogy nagy "sikere" lesz, ezért kellett ilyen hirtelen leközölni? Lehet, hogy pár hétbe is beletelt volna, de ez egy olyan volumenű, szerteágazó, kalandos és olyan érdeklődésre számottartó téma, hogy megérte volna.. Indulni a legelejétől, megkeresni minden eddig főszerkesztőt, a korabeli és jelenlegi húzónév cikkírókat. Nem lehetetlen dolog, én Téged még a Cov levrovos leveleidtől követlek, szintén Vácról :) Kicsi a világ..

jelenleg ez így egy ember szemszöge és véleménye lett, amire ráragasztni, hogy "A PC Guru története", kicsit túlzó. Várható volt a flame a kommentek között és ez sztem még csak a kezdet.

Ahogy Dudi írta, ha valamikor terveztek írni a békebeli "számítógépes táborokról", keress meg, a guru táborokban tudok/unk segíteni.

moli 2011.07.18. 12:29:05

@kuf: ez egy blog, raadasul az interneten amugy is rovid irasokat kell megjeleniteni. lesz tobb resze.

@hancu: ird mar at az a title-t plz, mar idegesit a sok panasz.

hancu 2011.07.18. 12:52:45

@kuf: Lehet, hogy csalódást okozok, de nem volt célunk átfogó guru-történelmet írni, onnantól kezdve hogy a Shy-ék kitalálták az egészet. Sőt, még borzasztóbbat mondok: a kezdeti évek története engem személy szerint nem is érdekel különösebben.

Annyi történt, hogy Sasa, aki ezer éves haver, felhívott a megszűnikaguru poszt után, hogy már régóta meg akarja írni azoknak az éveknek a történetét, amikor ő ott volt, a hírhedt gurus-gameres váltással együtt, és ez jó alkalom erre. Mi meg persze örömmel fogadtuk ezt, és helyet adtunk neki. lehet hogy rossz címet adtam a posztnak, hamu a fejemre.

Nagy, részletes elejétől-a-végéig sztorit talán a Zedről fogok írni egyszer.

kuf 2011.07.18. 12:59:43

@hancu: csalódást nem okoztál, de a teljes story-t azért érdemes lenne feldolgozni. Legalább egyszer, legyen meg valahol, a közel-teljes történet, a történelem egy szelete.

A kommentek alapján már egyébként is kezd kirajzolódni az egész, egy kis melóval a blog egyik legolvasottab és hiánypótlóbb cikke lehetne.

Dudi 2011.07.18. 13:31:55

@hancu: Bár tudom, hogy ez a Ti blogotok, de Kuffal teljesen egyet értek: Attól függetlenül, hogy Sasa önként vállalkozott eme cikk megírására, attól lenne teljesen kerek a történet, ha (akár a cikk folytatása után) megjelenne az előzmény rovat is. Bár nem célotok, mi több, téged személyesen nem is érdekelhet, mégis (a hozzászólások alapján) el kellene gondolkodni eme időszak beszámolójának publikálásáról is.
Persze, ha neked/nektek is problémátok van az érintettekkel, gyanítom, hogy a személyes konfliktusok előtérbe kerülnek a helyett, hogy végre egy tisztességes történetet kaphassanak az ide látogatók.
Mindezektől függetlenül, szívesen segítek eme cikk összehozásában, bár mint említettem, "csak" '97-től vagyok otthon a témában. Ellentétben a táborokkal, amikben Kuf, Kriszta, Bear, Mocsy, Laza, Brazil és a többiek segítségével igen nagy részem volt - mint résztvevő, és később, mint szervező is.

hancu 2011.07.18. 13:59:16

@Dudi: Ajánlom figyelmedbe a poszt harmadik mondatát.

Atisz 2011.07.18. 14:05:54

A fene a blogmotorba.
Így kissé megtévesztő a cím, lehet, hogy át kellene írni "Sasa PC Gurus története".

PPéter 2011.07.18. 14:57:00

Sok évvel a történtek után se volt mersze sok embernek leírni, milyen feszültségek és történések voltak a háttérben annak idején. Először ugyebár akkor, amikor "magánkiadásból" Vogel termék lett a PCGuru (fura hangulató szerkesztőségi karácsony sikeredett a bejelentés idején), majd legfőképpan akkor, amikor a kiadói kavarás volt a PCGuru->Gamer, Chip->Magyar PC Magazin körül. A PCGuru/Gamer váltáskor volt olyan verzió is kifelé kommunikálva, hogy a "szerkesztőségek álltak fel" és hagyták ott a Vogelt, holott nyílt titok volt, hogy a hazai Vogel üzemeltetői, vezetői döntöttek úgy, hogy csak cégtáblát cserélnek a kiadó irodáin meg a lapok címét átírják, aztán majd minden megy tovább a régi úton. A nagy vándorlások és ütközések akkor kezdődtek, amikor mindenki felfogta, hogy a Vogel nem fogja eldobni a saját márkaneveit és ki fogja adni az újságokat - na meg amikor összedőlt az IPMA által gründolt kártyavár, ami arra alapozott, hogy az olvasóknak nem számít, mi van az újság elejére írva...
Abban egyetértek, hogy érdemes lenne egy átfogóbb és sokkal kevésbé személyes írásban összefoglalni a PC Guru történelmét, mert a személyes ellentétek ellenére a téma érdemel annyi tisztetelet, hogy ne csak villanásokat lássanak belőle az egykori olvasók és a papír alapú sajtót már hírből sem ismerő, de érdeklődő ifjoncok...

PPéter 2011.07.18. 15:00:24

@bullseye:
:) Se cápa, se vér :D

kuf 2011.07.18. 15:04:12

@hancu: szerintem mindannyian várjuk a második részt :D

Dudi 2011.07.18. 15:12:25

@hancu: Ok, nyert, mea culpa :)
Ha lesz vmi belőle, azonnal jelentkezek, illetve jelentkezünk!

vargatom 2011.07.18. 15:30:38

@PPéter:
Lehet hogy az olvasók követték volna a csapatot, ha értesültek volna az egészről, csak az IPMA ezt meg se próbálta kommunikálni feléjük. Pont tegnap dobtam át pár régi emailt erről meg hasonlókról a Hancunak, nagyon tanulságosak voltak...

flea 2011.07.18. 15:32:23

Nekem tudtommal soha az életben nem volt PC Guru a kezemben (sőt más, gamereket célzó nyomtatott sajtótermék is elvétve), ezért aztán eleinte azt gondoltam, hogy az alábbiakat nem írom le, de úgyis erről megy a polémia.

Szóval így a partvonal mellől nekem ezt a cikket olvasva végig az volt a benyomásom, hogy a szerző megragadja az alkalmat, hogy visszaemlékezés címén nagy nyilvánosság előtt szabadkozzék, ezzel csökkentve amúgy jogosnak tűnő bűntudatát illetve remélve, hogy egyes emberek, akik eddig meg sem hallgatták a mentegetőzését, mostantól majd legalább szóbaállnak vele.

Ami egyébként - ha egyáltalán így van - még jogos is lehet, csakhogy ennek alá van rendelve a dolog visszaemlékezés jellege. Sehol egy sztori, ami bárkiben, legyen az belsős vagy külsős, nosztalgiát ébresztene. (Még a legközelebb ehhez számomra az esik, hogy "déltől hajnalig". Mások számára bizonyára a szerzők-rovatok felemlegetése is, de belátjuk, ez is elég soványka.) Viszont töméntelen részlet gusztustalan irodai intrikákról, amikből a végén mindenki vesztesen kerül ki.

A végére kifejezetten az lett az érzésem, hogy nem maradtam le semmiről. Pedig biztos.

PPéter 2011.07.18. 15:34:56

@vargatom:
Egyetértek. Akkor is furának tűnt sok dolog, így utólag nézve meg látható, hogy banális f***ságokat művelt a menedzsment.

Civitas Fidelissima 2011.07.18. 15:49:49

A korabeli hozzászólók idézik a kiadott sajtóközleményeket is, érdemes átolvasni:

prohardver.hu/tema/atalakul_a_pc_guru_chip_playtime/hsz_1-50.html

Zoo_Lee 2011.07.18. 17:26:04

Nagyon sajnálom, hogy a Guru végül megszűnik, mint hűtlenné vált olvasó, nem kicsit érzem felelősnek magam érte. A 2010 elején bekövetkezett váltásomnak két oka volt: egyrészt valahogy minőségbeli romlást éreztem (lehet, hogy én is csak egyszerűen felnőttem), másrészt akkortájt kezdtem időnként a hajamat tépni a pc konfigurációtól, és erősen konzolozni. Ezért váltottam az 576-ra.

De a Guruhoz nagyon jó emlékeim fűződnek. 2007-ben ott voltam a Guru Campban, és a srácok nagyon nagy hatást gyakoroltak rám, olyannyira, hogy jelenleg két oldalra külsősként, egy oldalra adminként írok filmekről, játékokról, hasonlókról. Emlékszem, a táborban elsőre elszúrtam a dolgokat, mert gamestaros mohaa dögcédulával mentem oda sasa elé bemutatkozni, aki ezt nem csak azonnal szóvá tette, de még este a tábortűznél is felhozta a dolgot (én meg lapítottam persze). Ezt leszámítva az egész tábor örök élményként megmaradt. A PGO-t pedig még az után is folyamatosan böngésztem, hogy a lapot már nem vettem nyomtatásban. Rátermettség, lelkesedés terén senkire nem lehetett egy rossz szó sem, imádtam azt a stílust, amiben a cikkeket, videobemutatókat készítették.

Remélem még hallani fogok rólatok a jövőben is.

Celtic 2011.07.18. 20:29:26

@attila7575:
Csak az 1. pontra: nem tudom, engem tobb evvel kesobb is erdekel, hogy mi tortent, ki volt, mi volt "akkor". Ugyanugy, ahogy orultem, amikor CoVboy-rol olvastam (itt is, Pixelhosokben is), vagy szivesen olvasom a Heti retrot is (de szivesen nezem a BP retro 1-2, Balaton retro es Magyar retro filmeket is :), biztos csak karcolgatjak a feluletet, de tampontot adnak az akkori esemenyek jobb megertesehez.

Bevallom, ha kiderulne, ki volt Hasfelmetszo Jack vagy ki olte meg Kennedyt, en nem mondanam , hoyg "na, ez is jokor, AKKOR kellett volna, most mar kit erdekel?"

Celtic 2011.07.18. 20:33:13

@PPéter: Megjegyzem, en is kedveltem az irasaidat :) Marmint nem a "milyen cd irot vegyunk"-tipusuakat, hanem amiben leirtad peldaul a subchannelek mukodeset - sok hasznat nem lattam, de nagyon erdekes volt, sokat tanultam belole (es meg hany irassal vagyok igy...igazi haszna nem volt szamomra, de erdeklodessel olvastam. Meg OldMan rovatat kedveltem nagyon, Tuning volt asszem a cime. Kepes voltam minden szavat keszpenznek venni, ugy adta elo :) Es hatugye a PC eladok es PC vasarlok cimu irasa is zsenialis volt...)

Nomante 2.0 2011.07.18. 23:07:22

Hehe, érdekes mi akkoriban [96 utáni idők] nagy fogyasztóak voltunk vettünk mindenféle/fajta ujságot havonta.

PC-X, PC guru, PC-zed, Pc Games, PC Format, PC World, Gamestar, 576 kilobyte, Chip, Computerpanoráma, Új alaplap (kiegészítőként 3 kislemezzel:)) meg vmi Windows Mánia is van Farkasházy tivadarral a képen (nem is értettem mit keress egy vén ember egy ilyen újság címplapon, pc format legalább jó kis nőciket rakott fel...)

Bátyám ki is akarta dobálgatni. őket, de hát ezek aranyat fognak még érni.

speciel('96) pc-x magazint azért vettem meg anno, mert az egyik kedvenc játékom képfájlait abban tárolta. Na hát bolond voltam kicsit:)

Viszont a büdös életben nem tudtam h. a háttérbe ekkora mocskolodások mentek.:D

________
ui.: Retro rovatban szívesen olvasnék egy kis történelmet ezekről az újságokról mondjuk a 90-es évektől kezdve, biztos van még egy két érdekesség amiről nem tud az ember:)

bullseye 2011.07.18. 23:49:00

@Nomante 2.0: Windows.hu volt a neve, és sztárinterjúk voltak arról, hogy ki mennyire számítógépesített (Farkasházy, Verebes, Irigy Hónaljmirigy, Jakupcsek, Boros Lajos, Rózsa Péter, és Szilárd a TV3-as időjós, aki még mindig lóg pár játékprogramommal...)

brump 2011.07.19. 02:17:37

@bullseye: Mi van...???

Ezek közül melyik "sztár"... ?

Gerry. 2011.07.19. 13:04:31

@brump: De szeretem a direkt ertetlenkedo hozzaszolasokat...

Kevin Levrone 2011.07.19. 15:15:10

Huhh, nem volt egyszerű a végére érni az összes kommentnek! szép kis olvasmány volt, az biztos.

a cikkhez szólva: nekem tetszett, örülök a Sasa írásának, és én is biztosan leszólítanám az utcán, jó fej gyerek lehet, ameddig vettem a gurut (1999-2007) között nagyon igényes volt a lap, egyre jobb, nekem soha nem a levrov jött be a legjobban, hanem a cikkek, a gondolatébresztő, meg a legbefolyásosabb emberek. kétség kívül jó újság volt, nem sajnáltam rá a pénzt, nagyon jó idők lehettek, amikor Sasa, Grath, Hancu, Chris, Gaben, Ricco, meg a többiek együtt nyomták, teljesen úgy nézett ki kívülről, hogy egy összeszokott, vicces baráti társaság dobja össze a lapot hónapról hónapra, majdnem kimondom, hogy imádtam :)
jó volt az is, hogy a bevezető alatt volt mindig egy közös kép a szerkesztőkkel és írókkal, komolyan mondom apróság, de nekem sokat dobott a fílingen. játékosoktól játékosoknak. akkor is elolvastam a cikkeiket, amikor nem volt gépem adott játékhoz.
hozzáteszem: szerintem a GS is jó lap volt ezekben az időkben, Boe, Mazur, Gyu hatalmas jó lapot hoztak össze, a barkácsrovattól jobbat meg azóta sem láttam, vettem mindkettőt, aztán "kinőttem" belőle, de a PC gurut vettem tovább ;)

Kevin Levrone 2011.07.19. 15:17:27

@Celtic: nem akarok nagy hülyeséget mondani, de valami rémlik, hogy egy dns vizsgálattal kiderítették, hogy egy akkoriban élő festő volt több gyilkosság mögött. nem tudom hol olvastam, és a wiki sem támasztott alá, de nagyon erősen rémlik, hogy ezt olvastam valahol.

Sunwolf 2011.07.20. 00:44:12

Csatlakozom azokhoz akik úgy szóltak hozzá a témához, hogy évek óta nem vették a lapot(személy szerint úgy általában nyomtatott sajtót(/me rossz és gonosz tudom)). De részemről hiszem azt hogy amíg ilyen vagy hasonló írók/szerkesztők vannak és nem csak olyan emberek írnak mint az origo-s és indexes cikkírók nagy része, addig lesz létjogosultsága a nyomtatott sajtónak(a gamer vonalnak is), maximum még nem sikerült megtalálni, hogy milyen irányba kéne változni ami az akkori mostanra kicsit felnőttebb generációnak is elnyeri a tetszését és esetleg a cégek komolyabb/nagyobb rétege akar benne hirdetni. (Lehet meg kellene próbálni egybeolvasztani a Playboy és a Gamer imázst hátha az jobban bejönne a mostanra "felnőtt" generációnak :P)
Azoknak pedig akik azon zsörtölődnek hogy meg lehetett volna menteni a PGO-t vagy akár az újságot is így vagy úgy csak annyit, hogy ha belegondoltok ti is tudjátok, hogy ezek az emberek az elsők közt tették volna meg azokat a lépéseket, ha tényleg megmenti a helyzetet és valószínűleg ők fognak odaállni először, ha lesz rá valami lehetőség, hogy újra feltámadjon a lap.
Akik pedig azon zsörtölődnek hogy miért kell az IDDQD-n ilyet olvasgatniuk csak annyit, hogy szerintem egyikőtök sem fizeti Hancu vagy akármelyik író gáz vagy villanyszámláját esetleg azt az időt amit a blogra fordítanak szóval ha ők úgy döntenek hogy márpedig itten az üzbegisztáni kecskék politikai helyzetéről lesz írva azt is kénytelenek lesztek elfogadni és teljesen fölösleges emiatt kommentelni.
Köszönöm a figyelmet és remélem mindenki akit testközelből érint ez az egész talál magának egy olyan helyet ahol hasonlóan jól fogja érezni magát mint a Gurunál (már ha ott jól érezte)

bullseye 2011.07.20. 01:22:31

@Sunwolf: Playboy Guru, mi? Ha tudnád micsoda rinya volt a Witcher 2 csajos címlapból a neten, meg levelekben... és 15-18 éves srácok kérték ki maguknak, hogy bár nem lehet látni semmijét, de meztelen virtuális nő van a címlapon!

Sunwolf 2011.07.20. 02:32:58

@bullseye: Nem is egy komoly gondolatként vetettem fel és ha meg is lehetne valósítani ilyesmit nem is a 15-18 éves korosztály lenne a célcsoport és nem feltétlenül a meztelen nő dolgot kell átvenni a Playboy-ból hanem azt a stílust pl.: Sasa irományához hasonló érdekességek, vagy mint az id software sztorijával kapcsolatos kis melléklet amit anno a Guru mellé adtak stb. a fő tartalom mellé. Meg az is tény, hogy olyat csinálni ami mindenkinek tetszik és nem reklamál érte senki szinte lehetetlen csinálni.

Atisz 2011.07.20. 19:28:06

@flea: Ahhoz képest elég jók a meglátásaid :)

hallari 2011.07.20. 22:22:27

@Adrian Shephard: "Nekem egyszerűen nem veszi be a gyomrom, hogy a derék íróhadak erre nem készültek/nem látták előre, és most letolt gatyával hápogva néznek egymásra hülyén a szerkesztőség romjain." Sajnos a cégek legnagyobb része így működik. Én egy építőiparban érdekelt cégnél dolgoztam fuvarszervezőként pár hónappal ezelőttig, amikoris leépítettek (másokkal együtt). Voltak ennek jelei, úgyhogy nem ért teljesen váratlanul. Ami viszont meglepő volt, hogy a menedzserek hogy adták elő folyamatosan a nagyratörő terveiket a mítingeken, mintha egy töretlen ívű fejlődés útján lennénk. Egyszerűen nem hagyott nyugodni, hogy ezek az emberek ennyire nincsenek tisztában a helyzettel, hogy két év alatt ~60-70%-kal esett vissza a megrendelés volumene? Közben persze ezzel párhuzamosan ment a könyöklés, hogy ki milyen fontos főnök, hogy maradhasson (a munkájuk meg szinte láthatatlanná silányult). Ekkor értettem meg, milyen lehet az a "valóságtorzító mező", amelyben az Apple dolgozói szerint Steve Jobs és csapata él, és ahogy látom, a magyar főnököket ugyanígy elvakítja a léthazugság, amiben élnek.

EwiiL 2011.07.22. 10:48:37

Én nagyon szerettem ezt az újságot 94-2005 ig kisebb kihagyásokkal rendszeres olvasó voltam. Emlékszem 12 éves koromban mikor apám megvette ez elsőt és csak akkor kaphattam meg az újságot ha a suliban jól teljesítettem ! Ekkoriban nem egyszer verekedés volt az újságért és amikor megtudtam ki lopott ki belőle lapot annak nem volt kedvesség :)azóta közel a harminchoz felnőttem már nem jelentik azt a játékok mint régen nagyon keveset is játszok..
Emlékszem még azokra az időkre amikor 5-10 -en összegyűltünk, egyik barát olvasta fel a végigjátszást, a másik játszott, a többiek pedig ámulva nézték a játékot és adták a tippáradatot, amióta mindenkinek lett gépe sajnos ez megszűnt...
Én mindig is szeretni foglak pc guru és egy nagyon jó minőségű újságnak fogsz megmaradni emlékeimben......

sirarcheer 2011.07.22. 10:55:37

@Hancu and/or Stöki:
Sziasztok!
A következő rész kikerül a héten?
Már nagyon várjuk.

sh4d0w 2011.07.22. 12:39:06

Köszi az írást.

A válás után létrejövő MPCM-nek talán az első két száma volt jó, utána ultragáz lett a lap. Polcz Pétert kicsit hiányolom a megemlített nevek közül... vagy ő már az újabb aranykorban csatlakozott?

xxyyzz 2011.07.23. 10:58:31

Csatlakozom ahhoz a pár hozzászólóhoz, akik Ppéter és Oldman miatt vették a lapot. Igazából csak ti hiányoztok, fiúk. A színvonalas és szakmai cikkek a ti nevetekkel voltak fémjelezve.

Pár szót a szétválásról.
Érdekes, hogy senki nem említette meg, hogy az egyik indok a szétválásra az volt, hogy a német az anyalapból átemelt fordítások arányát szerette volna növelni. Nyilván ez a Chipben lett volna fajsúlyosabb. Több fordítás, kevesebb hazai szerzőtől származó cikk, nekem ez megfelelő érv lett volna a váltásra.
Illetve olvasóként váltottam is, MPCM-et meg PC Gamert is kifulladásig vettem.

Aztán kénytelen voltam visszatérni a régi-új márkákhoz.

És lőn, tényleg több lett a fordítás a Chipben. A megkérdezett szakértők Klausok és Hansok. A tesztek röviden leírják a vizsgálati szempontokat, majd kapunk egy táblázatot. Érthető, hisz olcsóbb ha csak Burkusföldön tesztelnek egyszer, aztán a magyar-román-bolgár leánylapok meg utánközlik. Pénz forgatja a Föld kerekét.
A Guruban szintén kivégezték a hardveres-szoftveres, nyilvánvalóan szakértelemet igénylő rovatokat. Lett helyettük mobiltelefonmustra. Mobilarénával hogy akartak versenyezni, máig sem értem.

Chipet rossz szájízzel még ma is veszek, PCG-ről évek óta leszoktam, a PCWorld az infobulvár. Ecce magyar informatikai újságírás! :)

moli 2011.07.23. 11:58:10

@xxyyzz: en imadtam a tablazatokat a chipben, a metodus leirasa pedig alap. es sokkal megbizhatobbnak, alaposabbnak tartottam (tartom ma is) a nemeteket, mint a magyarokat ilyen teruleten. a gond a "hogyan gyorsitsuk fel windowsunkat szazszorosara 5 perc alatt" es "hogy vedjuk meg windowsunkat a tamadasoktol" tipusu cikkekkel volt, amelyek minden szakmaisagot nelkuloztek.

xxyyzz 2011.07.23. 12:40:57

@moli:

Nem azt írtam, hogy ne írják le a metódust, azt sem állítottam, hogy nem kell összehasonlítás megkönnyítő táblázat. De kedves Moli, ugyan mondd már meg hogy egy 88%-os ergonómia miben különbözik egy 92%-ostól, ha nincs szöveges elemzés az adott termékről.

Ha meg a magyar szakújságírók tesztjeiben nem bízol, minek tartod el a fordítókat és miért nem olvasod el az eredeti német lapokat? Másfélszer vastagabbak a hazaiaknál. És tele vannak 5 perc alatt csinálj Windows 8-at a Dos 3.2-ből szakmaisággal.

xxyyzz 2011.07.23. 12:42:36

@moli:

Ja, és a mostani Chip közli a táblázatokat, a régiben minden terméket külön-külön is jellemeztek. Úgyhogy te a mostani Chippet imádod.

moli 2011.07.23. 12:44:38

@xxyyzz: 4%-ban.
nem tudok nemetul es pont ez a forditok szakmaja?
igen.

xxyyzz 2011.07.23. 13:47:49

@moli:

Majd a Proof of Life helyretesz.

finom_rakottkrumpli 2011.07.23. 17:08:37

@Kevin Levrone: Patricia Cornwell írt erről egy könyvet, szerinte Hasfelmetsző Jack egy Walter Richard Sickert nevű festő volt; de ő is leírta a könyvében, hogy erre nincs megdönthetetlen bizonyítéka, inkább csak alapos gyanúról van szó.

Celtic 2011.07.23. 17:29:05

@xxyyzz: En is a szetvalasig vettem, aztan par honapig Gamert, vegul semmit (vagyis Linuxvilagot). Neha (evente) kezembe kerult egy Chip, mindig rosszul voltam, ha beleolvastam (evente vettem Gurut is, de abszolut semmit sem mondott, roppantul nem kovettem a jatekokat)

De a Chip, az tenyleg nagyon szar lett. Engem mar a cimek idegesitettek: "Megmondjuk, hogyan...", "igy csinalhatja...", "Ezen a modon lesz teljesen jo..." es a tobbiek :( Elotte sokat tanultam a CHipbol, szetvalas utan az volt az erzesem, hoyg az IT bulvarja lett.

payskin 2011.07.23. 22:17:58

"Nagy, részletes elejétől-a-végéig sztorit talán a Zedről fogok írni egyszer."

Azt mintha Stöki egyszer már megírta volt az Index fórumban úgy 12 éve... Rémlik valami. :-)

sh4d0w 2011.07.23. 23:14:05

@Celtic: a CHIP-től már én is rosszul vagyok. Amennyire színvonalas volt a szétválás előtt, utána annyira igánytelen lett. Ma csak ránézek a címlapra és elmegy a kedvem a vásáslástól.

bullseye 2011.07.24. 17:17:03

CHIP ügyben mindig is voltak nagy viták, szerkesztőségen belül is, de nem árt tudni, hogy még mindig vannak hazai tesztek, még mindig vannak hasznos cikkek, csak a stílus változott erősen. Ahogy az olvasótábor is.

A régi dicsőséget elvárók nagy része ugyanis akkor sem venné a lapot, ha olyan lenne, mint régen, mert a netről szerez infót. Sőt, egy részük már a szétválás előtt sem vette rendszeresen ugyanezért. Na most nekik lehet lapot csinálni, csak nem túl sokáig él meg a piacon.

Jelenleg a lapot inkább a kezdő érdeklődők tartják el, ők meg – ahogy azt a kutatások is alátámasztják – ezt a stílust szeretik...

UnrealFCY 2011.07.25. 11:58:38

@mangrr: Nekem is a barna GURU volt az igazi, Igazi Guru tortenete 0. reszrol nem fog irni valaki? Hogyan kezdodott 1993 ban a Guru sztori, stb. Szerintem sokakat erdekelne...

Civitas Fidelissima 2011.07.25. 13:50:16

Többen említették a CHIP magazint itt. Mivel én a játékokról a CoV vonalon szereztem az ismereteket, a GURU annyira nem fogott meg, ellenben a CHIP magazinnal. Valóban a legkomolyabbnak tűnő szakmai lap volt akkoriban.

A szétválás után "véletlenül" megküldték a MPCM első számát a régi CHIP előfizetőknek, akkor váltottam én is. Szerintem jó tesztek voltak az újságban, habár sokszor felmerült a vád, hogy melyik gyártó termékét kellett győztesnek kihozni. De ez azt hiszem az összes teszteléssel foglalkozó lapnál megjelenik.

Viszont miután megszűnt az új újság, én sem tértem vissza a régi magazinhoz, mert az internet pont akkoriban lett egyre elterjedtebb. Ráadásul a korlátlan és ingyenes letöltések mellett a több cd-s, dvd-s mellékletek sem voltak már olyan vonzóak, inkább csak alibi, hogy miért is olyan magas a lap ára (korábban már leírták itt, a melléklet alig jelentett költséget).

veston 2011.07.25. 16:58:27

99-től szétválásig vettem a gurut, majd a gamert amíg volt. Nagyon jó újság volt, az új guruból pár szám volt a kezemben, de nem volt az igazi, nem volt az amit megszoktam, úgyhogy maradt az internet.

hegeszto 2011.07.27. 10:43:08

Utolsó Guru amit vettem a Doom3 címlapos volt. De a mai napig őrizgetem az előtte lévő számokat, nincs szívem kidobni, egy konkrét korszakot képvisel.

Más: ha valakit érdekel, a volt IPMA fórumokról pár arc a mai napig fenntart egy (sajnos) kicsire fogyatkozott közösséget:
gameronline.hu/forum/

A nickek maradtak a régiek (régi ipmás forumozók talán felismerik őket), de azért valamit jelent, hogy még ennyi év után is van egy dolog ami összetartja őket :)

-dj- 2011.07.28. 13:06:47

www.pcguru.hu/pcguru/hirek/nem_szunik_meg_a_pc_guru

Ezt is meg lehet írni, ha már a megszűnésről volt poszt.

Del__ 2011.08.02. 10:30:38

"Aranykor..." ??? :)

Jegkoko 2011.08.02. 11:37:56

Én 2002-2004 között olvastam először a pc gurut majd miután külön vált a csapat egy része a gamer magazint.Az első pc guru a szétvállás után vmi iszonyatosan gyenge volt, kb mint a game star csak sokkal rosszabb.Bár a gamer se volt tökéletes, főleg miután egy idő után feltünt vmi idióta kretén és minden játékot amit tesztelt lehúzott a bányász béka segge alá.Aztán amikor lett netem, még pár hónapig vettem az ujságot, de rájöttem, hogy teljesen fölösleges mert a neten fenn van minden ami csak érdekelhet.

Gr3nT 2011.08.02. 11:59:43

Teljes játékos Pc-gurukat gyűjtöttem annó, most a garázsban figyel egy nagy csomagban, csak a helyhiány miatt nem olvasgatom már őket. Micsoda idők voltak.

foodlfg 2011.08.02. 14:08:40

Mindig is kíváncsi voltam, hogy mi zajlott le a színfalak mögött. Most végre megtudhatom. Cool!

PPéter 2011.08.03. 00:00:52

@sh4d0w:
Én a kilencvenes évek második felében ismertem meg a gurusokat, a József krt-i szerkesztőségbe költözés idején, amikor az Ecobit Multimédiánál dolgoztam. Én vittem a forgalmazótól a friss játékokat, cuccokat a szerkesztőségbe. Aztán egy lelkes szakmai beszélgetés után valamelyik szerkesztő megkérdezte, hogy szeretnék-e írni esetleg. Balszerencséjükre igent mondtam :D A "PPéter" nick is Lazának köszönhető, én mondtam neki, hogy írja csak oda a cikk végére, hogy "Polcz Péter vagy P.Péter", ő meg annyit mormogott, hogy "faszomfogja bonyolítani" és így lett PPéter a nevem a cikkek alatt, pont nélkül. Szép évek (is) voltak. Azt azért kétlem, hogy kizárólag Oldman meg miattam vett volna valaki Gurut. Akkoriban az egész újság nagyon-nagyon ütős volt, mai napig öröm olvasgatni az akkori példányokat (mármint nem a saját cikkeimre gondolok :D)

Shy (just shy!) 2011.08.03. 17:36:30

Erről a posztról csak egy valami jut az eszembe, az eleje lemaradt (Gaborcát pl. a kedves kolléga totál kifelejtette, pedig a még a Guru nevét is ő alkotta) és a lényeg helyett a valami fura személyes beszámoló készült a Gurusok harcairól.

Én alapítóként egy dolgot eszetekbe szeretnék idézni. A rengetek vidám pillanatok, parádi tábort, copy és demopartyt, amin részt vettünk. Az olvasókat és rajongókat, akiknek a saját élményeinket szerettük volna odaadni az itt olvasott feszültségek és gondok helyett egy színes világot, amiben az álmaink válhattak valóra...

Nagy Janos 3 2016.10.07. 16:35:58

Eleje ota olvastam a Gurut, egeszen a szetvalasig.

Igazabol egy hasonlo tartalomra vagytam alatta mint amit felettem Shy irt.

Nem ezt kaptam.

A cikk cime is felrevezeto. Nem a Pc Guru Tortenete, csak egy szemszognol irt idoszak kivonata.

Szamomra meg elkepszto, ahogyan probal racionalizalni miert is "hazudtak". Mintha a gestapo vagy az avh kenyszeritene ilyen etikatlan viselkedesre. Nem lett volna jobb megmondani, hogy nem kamazunk, ezt tartsatok tiszteletben de cserebe nektek se fogunk? Ja nem mert akkor lehet nem vesznek at, jobb ha letojuk a gatyatnkat par forintert. Aztan meg nem ertjuk, hogy mi a baj.

Sokkal egyszerub a helyzett, nem eleg tokos ahhoz, hogy egyenes megallapodasokat kosson. Ezzel gond nelkul tud azzonosulni.

Pont ez a viselkedes enged teret az undorito emberi jatszamra ami sok munkahelyen folyik.

Ennyi.

natS 2016.10.08. 14:48:17

Ha már itt előttem előásta valaki ezt a cikket és újraolvastam a kommentekkel együtt, egyetlen hozzászólásom lenne csupán a történethez (amit ennyi idő után túl sokan nem fognak olvasni, de azért leírom)...

Minőségi szempontból nálam az újságok között az etalon a (Guru) Gamer magazin első 5-6 száma. Öröm volt olvasni a cikkeket, hozzá pedig remek teljes játékokat is kaptunk. (Pedig játékok szempontjából az ezredforduló és az azt megelőző időszak közelebb állt hozzám.) Sajnálom, hogy ezt többen nem vették észre belülről, vagy ha észre is vették, pénzügyi, magánéleti okokból mégis otthagyták a lapot. Akkori viszonyok szerint a legjobb cikkírók voltak ott összeválogatva és még a pár hónappal korábbi, egyébként jó írásaikhoz képest is érezhető volt, hogy mindenki rátett egy nagy lapáttal.

Aztán ebből a nagy jóból hirtelen lett két pocsék lap, amelyek közül az egyik úgy ahogy helyreállt, a másik már nem, de nagy részben ezért ezután nem sokkal abba is hagytam a rendszeres újságvásárlást. Anélkül, hogy bárkit is szidnék a történtek miatt, nagy kár érte...

lófasz 2021.08.02. 16:35:33

Lehet velem van a baj, de így száz év után is totál egyértelmű számomra, hogy a címmel ellentétben ez a cikk Sasa saját történetéről szól dióhéjban. Hogy honnan? Elolvastam és értelmeztem a cikket, ott van benne.
süti beállítások módosítása