HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Így maradt hoppon az Apple a Kinecttel

2010.11.06. 19:23 Stöki

A héten megvolt a Microsoft szenzoros játékrendszere, a Kinect premierje, jövő héten a magyar bemutató is megesik (bár már most is látható néhány áruházban), szóval a következő napokban több Kinect-hír is várható. Azt már megírtuk, hogy a Microsoft elképesztő összeget, félmilliárd dollárt tolt a kütyü reklámkampányába: az E3-on a Cirque du Soleil leplezte le a Kinect nevet, a Kinect bekerült Oprah és Jimmy Fallon show-jába (és mindkét műsor élő közönsége ingyen kapott belőle), a premierre pedig a Microsoft kibérelte a Times Square-t New Yorkban. Hogy ez a pénz visszajön-e majd (és ha igen, hány év alatt), a játékipar egyik nagy talánya most. Azt viszont tudjuk, hogy ha a Microsoft nagyot kaszál a cuccal, melyik cég szívhatja a fogát, és ha esetleg nagyon bukik, melyik cég lehet kárörvendő: az Apple. A Kinect ugyanis majdnem az Apple-é lett.

Erről a Cult of Mac újságírója számolt be, akinek meg a PrimeSense nevű izraeli cég CEO-ja, Inon Beracha mesélt ezt-azt még egy két évvel ezelőtti repülőúton. A PrimeSense fejlesztette ki a Kinect csipjét és szoftverét, többek között az izraeli hadsereg mérnökeivel dolgoztatva. A cég ezután elkezdett házalni a kütyüvel, és először az Apple-t keresték meg vele, mert Beracha szerint a vállalat teljesen természetes környezete lehetett volna a technológiának.

Viszont már az első tárgyalásokon előkerült pár titoktartási szerződés, tilalomfa és olyan dokumentum, ami az Apple kontrollját szolgálta volna. Úgyhogy Beracha megköszönte a kávét, aztán hátat fordított almáéknak és megmutatta a technológiát a Microsoftnak is, ahol ezek szerint nem úgy kezdődött a tárgyalás, hogy „Józsikám, először is erről nem beszélhetsz senkinek, és ezt írd alá itt és most”. Beracha szó szerint úgy fogalmazott, hogy az Apple egy „pain in the ass”, amire nincs igazán frappáns magyar kifejezés, de nem olyan partnert jelent, akivel könnyű dolgozni.

Mindez néhány nappal azután derült ki, hogy napvilágra került, a Halo-sorozatot fejlesztő Bungie miként igazolt át a Microsofthoz tíz éve (úgy, hogy Steve Jobs tajtékozva hívta a Microsoftot). A tanulságot vonjátok le ti a kommentekben.

37 komment

Címkék: microsoft apple kinect primesense

Pénteki játékcsaj - Alice

2010.11.05. 12:11 miguel_

Az Alice Csodaországban szerintem a világ egyik leginkább megosztó mesterműve, közömbös ember talán nem is létezik (leszámítva a lenti kommentben tiltakozókat), így aztán tökéletes alapot nyújthat mindenféle felfogású videojátékoknak. Függetlenül attól, hogy éppen tartozik-e negyvencentis böllérkés az ártatlan, kislányos pofi mellé, Alice remek kiindulópont.

American McGee 2000-ben kiadott Alice-e például nemcsak játéknak volt tökéletes, de a készítő is egy csapásra legendává vált (sajnos azóta sem sikerült bizonyítania, hogy nem csak véletlenül nyúlt bele valamibe, hanem valóban ő az ipar látnokainak egyike). 

 

17 komment

Nyerjetek jegyeket a Budapest Game Show-ra!

2010.11.04. 17:42 Stöki

Szereztünk tíz jegyet a jövő heti Budapest Game Show-ra, ezeket természetesen elosztogatjuk közöttetek. Akit érdekel a dolog, dobjon egy levelet november 7. vasárnap délig a szokásos címre (akinek nem működiuk a link: iddqdblog_KUKAC_gmail_PONT_com) és írja meg a polgári nevét (ez alapján fogják beengedni). Aztán sorsolunk a jelentkezők között, most nem találunk ki trükkös játékokat, mert már nyakunkon a show. A napijegy amúgy 990 forint (ami hó végéig levásárolható az 576-üzletekben), ha nem az IDDQD-n nyered.

Aki nem tudná: A BGS a legnagyobb magyar játékos rendezvény, ahol általában a karácsonyi szezon újdonságait mutatják be. Így lesz ez idén is november 10-én és 11-én, vagyis szerdán és csütörtökön. A szervezők délután 14 és 21 óra között várják a látogatókat a Millenárison a Jövő Házába. Lesznek Kinect-bemutatók (a magyar közönség itt próbálhatja ki először a kütyüt), új Medal of Honor, új Call of Duty, Fallout: New Vegas, Fable 3, Assassin’s Creed: Brotherhood, és még csomó jóság. Hancu is ott osztja majd az észt Cataclysm-ügyben. A teljes programért klikk a rendezvény honlapjára.

19 komment

Címkék: nyereményjáték bgs

Heti retro: Linda a szoftvertolvajok ellen

2010.11.04. 12:00 Stöki

Ez most kicsit alibiposzt lesz, marha sok dolgom volt az elmúlt napokban, nem nagyon volt időm retrózni. Remek alkalom viszont ez arra, hogy elővegyük a magyar tévésorozat-gyártás egyik gyöngyszemét, ami itt már több kommentben is előjött – és hogy ellenőrizzük, mennyire van köszönőviszonyban a valóság és a fikció. Természetesen a Linda első évadának 9. részéről van szó, aminek roppant ígéretes a címe: Software. Aki még nem látta esetleg ezt a részt, megnézheti az MTV netes archívumában, de egy gyorstalpalót ad a lenti galéria is (örök hála érte kollégámnak, naknak, aki megtalálta az epizódot a weben és szorgosan gyártotta a screenshotokat belőle).

Szóval Linda, Babetta, vállalhatatlan frizurák, „Ííí-jjá!” kiáltások (ami legalább annyira emblematikus volt, mint Doctor Justice – ejtsd: justice – „kiaiii” üvöltése), és persze nyolcvanas évek. Az epizód központi konfliktusa egy szoftverlopási ügy: pár magyar játékokat készít francia exportra, de ezeket egy belső ember folyamatosan lopkodja, sőt egy gyilkosság is történik. „Szoftvert adunk el nekik, számítógépprogramokat” – mondja az egyik szereplő az ügyfeleiről. „Futball, baseball, rókavadászat, tudja.” Majd hozzáteszi: csak a teljesen új játékokat lehet készíteni a már telített piacra, olyan játékokat, amik nem is hasonlítanak a korábbiakra. Mi volt ezzel szemben a valóság? A magyar játékfejlesztés fellegvára akkoriban a Novotrade volt. A rész 1984-ben készült, amikor még valóban voltak olyan törekvések a cégnél, hogy támogatták a belső, kreatív projekteket, de sokkal inkább jellemző volt a sikeres brandek nyúlása (így készült a Videoton megrendelésére magyar Pong, magyar Space Invaders, magyar Jumping Jack, és még sorolhatnám). A későbbiekben pedig a sikerjátékok konzolos portolása lett az egyik fő profil. Szóval a Novotrade vitorláját igazából sosem a fene nagy eredetiség dagasztotta. A külföldi export stimmel, a Videotont leszámítva gyakorlatilag csak nyugati piacra dolgoztak (és ugye a rendszerváltás után amerikai tulajdonosa is lett az akkor már Appaloosa névre átkeresztelt cégnek).

Nézzük meg kicsit az epizódban szereplő gépparkot is! Ez ugye egy C64, még ilyen rossz minőségű képen is könnyen felismerhető:

108 komment

Címkék: retro tv magyar linda icl heti retro egyéb

Fluxuskondenzátor unboxing

2010.11.04. 09:30 hancu

Jó három héttel azután, hogy megrendeltük, végre megérkezett az Ebay-játékon vásárolt utolsó ajándéktárgyunk is, a hat darab Nixie-cső, amiből valami elképesztően cool kronométert fog hegeszteni leendő tulajdonosa, O. Mihály nevű olvasónk. A csomagnak annyira megörültünk, hogy rögtön fel is bontottuk, és a felbontást mindenki okulására meg is örökítettük, amint alant látható:

Az asztalokon észlelhető enyhe rendetlenség és a rizspálinkás butykos természetesen optikai csalódás, a valósággal való bármilyen hasonlóság csak a véletlen műve. A cuccot azóta visszacsomagoltuk, és elvileg már úton is van a nyerteshez.

...ja, a játékot egyébként megnyertük, az Ebay szerint a mi (illetve a ti) összevásárolt ajándékaink voltak a legötletesebbek, köszönjük szépen a tippeket, ha legközelebb ad valaki egy rakás elkölteni való pénzt, megint titeket fogunk megkérni, hogy segítsetek. Nem ismertek véletlenül valakit, aki adna egy rakás elkölteni való pénzt...?

38 komment

Címkék: ebay királyság

Adios, Amiga!

2010.11.03. 11:21 hancu

Eladó a húsz évvel ezelőtt (huhh, belegondolni is rettenetes) minden gémer vágyálmának számított Amiga gépek márkaneve. A maga idején igen népszerű, és magyar pénztárcához mérten rettentő drága gép évekkel előzte meg a korát, olyan dolgokat tudott már a nyolcvanas évek végén színmélységben, multitaskban, multimédiában, amiket a pécék és Macek a kilencvenes évek közepére hoztak csak be. Mi, csóró C64-esek meg csak irigykedve bámultuk a Csokonai művházban a Shadow of the Beastet meg a többi amigás csodát a burzsuj pesti gémereknél. Érdekes módon egyébként a gép Európában volt csak sikeres, Amerikában alig tudott labdába rúgni az akkori konzolok mellett. És most eladó.

Kevesen tudják, de az Amiga valójában nem a Commodore találmánya volt. Magát az Amiga Inc céget Jay Miner alapította 1982-ben Hi-Toro néven, és 1984-ben, pár hónappal az első gépük, az Amiga 1000 megjelenése előtt vásárolta fel a Commodore. Az igazi sikert 1987 és az Amiga 500 hozta meg, aztán még a kilencvenes évek elejéig kihoztak egy rakás verziót, volt Amiga 1000, 2000, 500, 1500, 2500, 3000, 3000UX, 3000T, CDTV, 500+, 600, 4000, 1200, CD32, és 4000T.

1994-ben a Commodore tönkrement, és az Amiga márkanevet a német Escom vette meg, ami nem nagyon kezdett vele semmit, és két év múlva tovább is adta a Gateway 2000-nek (ami ma már az Acer tulajdonában van). Itt három évig állt a leltárban a név, és 1999-ben az Amino Development nevű céghez került (csak a név, a géphez tartozó szabadalmak maradtak az Acernél). Az Amino később átnevezte magát Amiga Inc.-re, és most úgy döntött, eladja a jogokat. Az árról nem lehet tudni egyelőre semmit, 11 éve ötmillió dollárt fizetett értük a cég.

31 komment

Címkék: amiga

Töklámpások Starcrafthez, WoW-hoz

2010.11.03. 08:09 Stöki

A Blizzard minden évben töklámpásfaragó versenyt rendez, amin elég erős alkotások szoktak születni (a tavalyi győzteseket lásd itt). Idén is szép volt a felhozatal, öt győztest is hirdettek. A tökök legkreatívabb felhasználását a lenti képen láthatjuk, ami a kaliforniai Ian Fisher művét ábrázolja. Ez egy Overlord a Starcraftből, vannak csápjai is, a padlóra szólt tökbél pedig nyilván a zerg bázisokat borító nyálka akar lenni.

És ha már Starcraft, itt egy protoss is a nevadai Bryan Mitchelltől. Ha másból nem is, a pózból nyilvánvaló lehet, hogy a nemes Tassadart ábrázolja az első Starcraft végéről.

11 komment

Címkék: halloween wow tök starcraft fanatizmus farmville activision blizzard

Gémer Halloween

2010.11.01. 18:30 hancu

Nálunk ugyan nincs különösebb hagyománya a Halloween-napi jelmezes buliknak, de Amerikában például igen - és egy igazi gémer persze az ilyen hepajokra is a jedvenc játékhősének öltözve megy el. Megvan az a TBBT-rész, amikor Sheldon egy Halloween-bulira Doppler-effektnek öltözik? Na, az idei gémerhalloweeni felhozatalban ennél sokkal vadabb darabokat is találtunk, van itt minden a Minecrafttól a teljes Team Fortress 2 és Street Fighter stábon át Marióig és Luigiig, zavarbaejtően kiszeltündés hercegnővel. Bónusznak Portal-tök, Manny Calavera, Angry Birds, na és legegyszerűbb ötlet: a Sims-figura. Nagyobb méretű diavetítésért klikkide.  

 

 

(forrás: összevissza az internetes világhálózat fotó és linkmegosztóiról)

18 komment

Címkék: halloween cosplay

Doom-pályák, ahogy még sosem láttad

2010.11.01. 13:20 Stöki

Rákattantam megint a Doom II-re, most kísérletképpen Xboxon toltam végig és kontrollerrel (hogy milyen eredménnyel, arról majd egy másik posztban számolok be). Szégyen, de ennyi év után nem emlékeztem, hogy a titkos 31. pályáról hol lehet átmenni a szupertitkos 32. pályára (ahol ugye Commander Keeneket lehet kivégezni), ezért elkezdtem térképek után keresni, és ráakadtam Ian Albert oldalára. Aki ismeri, az ne is olvasson tovább, a többiek viszont nagyot fognak nézni, mert az oldalon ilyeneket lehet találni:

Albert ugyanis írt Javában egy programot, amivel a Doom I és II WAD formátumú pályáiból ilyen izometrikus térképeket lehet generálni. Meg is csinálta mindkét rész pályáit, ott vannak a weboldalon titkos helyekkel, ellenfelek, tárgyak sprite-jaival, kutyafülével. Persze a térképek csak azért néznek ki ilyen jól, mert a Doom I-nek és II-nek valójában kétdimenziós alaprajzú pályái voltak, vagyis sehol nem volt olyan, hogy egy terem vagy folyosó egy másikat fedett volna. A weboldalon technikai részleteket is lehet olvasni – és nemcsak arról, hogyan készültek a Doom-térképek, hanem Ultima-, Mario- és Zelda-játékok hasonló projektjeiről is, ugyanis Ian Albert ezekhez is készített térképeket.

A WAD egyébként nagyon jól dokumentált formátum és az volt már a kilencvenes évek közepén is. Akkortájt voltam főiskolás, és egy évfolyamtársam (azóta a kollégám) el is készítette a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola - akkor még az volt - óbudai főhadiszállását Doom-pályaként. Ha jól emlékszem, egy pókdémon volt a portás bácsi. Sőt, egy másik kandós a Bécsi úti koleszt is megörökítette WAD-ban, voltak benne tanulóhelyiségből kirontó elsősök (imphorda), Hancu szobájában meg az alap textúrák között szereplő „UAC” feliratok (utalva Hancu váci származására). Hasonló WAD-emlékek jöhetnek a kommentekben.

47 komment

Címkék: térkép doom fanatizmus wad

Hétvégi játékcsaj: Christie

2010.10.30. 15:15 Stöki

Érthetetlen, hogy miért maradtak ki eddig a játékcsajrovatból a Dead or Alive sorozat női. Pedig mindegyiknek lenne helye itt, virtuális domborulatokban elég erős a széria. Nézzük csak meg például ezt a videót:

A videóból talán nem tűnik ki, hogy a Dead or Alive olyan verekedős játék, mint a Mortal Kombat vagy a Tekken. Amikor megjelent az előző generációs Xbox, a Halo mellett a DOA 3 volt a húzóneve, nem véletlenül. Csak aztán a szériát gondozó Tecmo kitalálta, hogy készít pár spinoffot is, amiben a sorozat hölgyei nem verekednek majd, hanem röplabdáznak meg mindenféle vízi sportot űznek – ez volt a DOA Xtreme két része, a fenti videó az utóbbiból van.

22 komment

Címkék: christie doa pénteki játékcsaj

Boss fight

2010.10.29. 16:00 Stöki

Igen, az.

(via Threadless)

14 komment

Címkék: póló állatság képvicc

Kiherélik a németek az új Call of Dutyt

2010.10.29. 15:00 hancu

A német videojáték-cenzorok viselt dolgairól biztos mindenki hallott már: zöldre átszínezett vér az akciójátékokban, lelőhető ellenséges emberfigurák kicserélése zombikra meg robotokra, satöbbi. Ezek a derék jóemberek most az új, Black Ops alcímű Call of Duty epizódnak estek neki, és a következő változtatásokat eszközölték rajta (annak tudatában értelmezzük ezeket, hogy már alapban 18+os a játék besorolása az EU-ban):

  • Kivágták a lassított felvételben mutatott, véres lövöldözéseket
  • Kivágtak egy jelenetet, amiben egy fogoly kínzása látható
  • Kivették azt a feature-t, hogy a robbanásokban leszakadhatnak az emberek végtagjai
  • Kivették belőle az alkotmányba ütköző szimbólumok ábrázolását (ez valószínűleg náci jelképeket jelent)
  • És a kedvencem: kivették a játék zenéjéből a Rolling Stones Sympathy for the Devil című számát, minden bizonnyal a dalszöveg egyik részlete miatt, miszerint:  I rode a tank / Held a general's rank /  When the Blitzkrieg raged /  And the bodies stank

Ezen felül betiltották a játék EU-s, cenzúrázatlan verziójának importját, és a telepítés utáni, Steamen keresztüli regisztrációnál még egyszer külön leellenőrzik a dolgot, és biztosítják, hogy német ip-ről, Németországba regisztrált Steam accounttal csak német verziót lehessen elindítani. Hogy a dolog még hülyébben nézzen ki, az importtilalom csak a pécés verzióra vonatkozik, az xboxos és ps3-as változatokra nem.

Szegény, szegény német gémerek.

61 komment

Címkék: cenzúra németország callofduty facepalm

Így égették be a World of Warcraft fejlesztőit

2010.10.29. 09:23 Stöki

Gamer körökben az utóbbi napokban az a fiú a legnagyobb sztár, akit csak úgy ismernek a neten, hogy „a vörös pólós srác”. Emberünk a múlt heti BlizzConon lett híres, amikor a „kérdezz a World of Warcraft fejlesztőitől” panelen olyan kérdést tett fel, amitől a jelen levő nagypályás fejlesztők – Chris Metzen és Alex Afrasiabi, mindketten a WoW világának vezető tervezői – egyszerűen lefagytak.

A megsemmisítő csapás a következő kérdés volt: „Helló, tegnap végeztem a Shatteringgel (a Cataclysm kiegészítő előzményregénye) és észrevettem valamit. A regényben az áll, hogy Falstad Wildhammer benne lesz a Három Kalapács Tanácsában, de a bétában csak Kurdran Wildhammer van, Falstad egyáltalán nincs a játékban. Mi történt vele?” Metzen erre visszakérdez, hogy de hát Falstad nem halt meg? Mire nördünk szépen elmagyarázza, hogy már hogy halt volna meg, Aerie Peaknél is ott volt, és a Wrath of the Lich Kingben sem esett baja.

Erre már a fejlesztők nem tudnak mit lépni, Afrasiabi megígéri, hogy a jövőben javítják az ellentmondást, a közönség pedig ünnepli a vörös pólós srácot. Nekem az egész videóban nem is az tetszik, hogy beégnek a fejlesztők (kisebb diszkrepanciák tolerálhatók egy akkora világban, mint a WoW-é, főleg, ha regények is kapcsolódnak hozzá), hanem a srác arcáról sütő ártatlanság és őszinte rajongás. Látszik, hogy ő egyáltalán nem akarja kínos helyzetbe hozni Metzent és Afrasiabit, hanem tényleg nagyon érdekli, hogy mi lett Falstaddal. Ezek után csodálkoznék, ha a vörös pólós srác nem kerülne be valamilyen formában az easter eggjeiről híres Blizzard játékába.

(via Wolfshead Online)

100 komment

Címkék: geek videó ciki blizzcon activision blizzard

Újra gyilkolt a Farmville

2010.10.28. 16:24 miguel_

Az IDDQD legénysége köztudottan nem az a digitális mezőgazdász fajta, így azon az egyértelmű apropón túl, hogy szeretünk alaposan hozzádörgölőzni a bulvármocsokhoz, az az elv is vezérel minket, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a magát elsőre ártatlan időtöltésnek álcázó métely valós veszélyeire.

Alexandra V. Tobias, a 22 éves ex-anyuka csak játszani akart, tudomisén, virágzott a görögdinnye, rókák lepték el a szomszéd farmot, esetleg pont összejött a keret némi gázolajra a traktorba, mikor három hónapos fia, Dylan Lee Edmondson sírni kezdett. A nő a vallomásában elismerte, hogy idegességében megrázta a gyereket, majd elment elszívni egy cigit, hogy lenyugodjon, de aztán újra megrázta a fiút. Illetve "előfordulhat, hogy a csecsemő megütötte a fejét rázás közben". Ha az ördögien hardcore gamer anyát bűnösnek találják emberölés vádjában, akár életfogytiglant is kaphat, bár az ügyész szerint inkább valahol 25 és 50 év között lesz a végső ítélet.

Könnyen lehet azonban, hogy a Farmville-nek semmi köze az egész történethez, Tobias kisasszony tíz éve valószínűleg Marilyn Mansont, húsz éve a televízióban látott erőszakot, még korábban pedig talán magát Jézus Krisztust okolta volna tettéért.

via Jacksonville.com

70 komment

Heti retro: C.R.E.A.T.U.R.E.S.

2010.10.28. 09:00 Stöki

Ha valaki megkérne, hogy adjak neki pár játékot, ami leginkább megmutatja, mire képes a Commodore 64, a C.R.E.A.T.U.R.E.S-t egészen biztosan a kezébe nyomnám. A platform egyik legszebb, legjobban összerakott játéka volt ez, egyben a legviccesebb. A C.R.E.A.T.U.R.E.S. volt a nyolcvanas években az, ami ma a Happy Tree Friends, már a teljes címe is sokatmondó volt: Clyde Radcliffe Exterminates All The Unfriendly Repulsive Earth-ridden Slime, azaz „Clyde Radcliffe kiirtja az összes barátságtalan, visszataszító, földön csúszó taknyot” (nagyjából, aki tud jobb fordítást az earth-ridden slime-nak, sikítson a kommentekben).

Őszintén szólva nagyon örültem, amikor az Alone in the Darkról írt cikk alatt megszavaztátok ezt a játékot, mert ritka jól dokumentált a története. A játék készítői ugyanis annak idején szinte napra lebontott fejlesztői naplót vezettek mindkét részről a Zzap magazinban, és ez ma teljes terjedelmében elérhető a neten (innen loptam a posztban indokolatlanul elburjánzó animgifeket). (Update: sajnos már nem elérhető, csak Web Archive-ban.) Ismerkedjünk is meg e napló szerzőivel: ők a Rowlands tesók, balra Steve, jobbra John.

67 komment

Címkék: retro c64 heti retro jatek rowlands brothers c r e a t u r e s

süti beállítások módosítása
Mobil