Pénteken megígértem az Imperium Galactica-cikkben, hogy külön posztot kaptok arról, miért nem készült el az Imperium Galactica III, illetve hogy miért volt helyette két másik űrstratégia három fejlesztőcégtől. A történet tanulságos, és egyik szereplője sem lehet büszke rá.
Repüljünk vissza 2000-be, amikor még egészen más volt a magyar játékfejlesztés helyzete, mint ma. Az egy évvel korábban megjelent Imperium Galactica második része elég nagy siker volt, díjakat is nyert, nem csak a magyar játékosok szerették. Nem meglepő hát, hogy felbukkantak a Digital Reality mellett más játékfejlesztő csapatok, akik szerettek volna hasonlóan nagyot villantani. Például a Philos Laboratories, ami 2000 márciusában a Theocracy című átlagos RTS-sel mutatkozott be. És már létezett a Stormregion is, javában dolgoztak a 2001-ben megjelent S.W.I.N.E.-on (bár nekik nem lesz szerepük a sztoriban).

A héten elég sokat foglalkoztam azzal, hogy kapcsolatba lépjek a THQ-val a mostanában bejelentett Saints Row: The Third okán - sajnos sikertelenül. Viszont ha már lesz új Saints Row, akkor akár a heti játékcsaj is lehetne valami ehhez köthető, így esett, hogy a héten Tera Patrick eddig talán kevésbé ismert felét mutatom meg.

Utolsó kommentek