HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 6x01: Mit váruk 2020-tól?

2020.01.21. 23:31 Stöki

Köszönjük a türelmet, illetve reméljük, sikerült meghallgatni az év végi dömping minden adását, ezennel elindul a Checkpoint hatodik évada. Ahogy sejthető volt, idén is úgy indítunk, mint tavaly: végigvesszük, mire számítunk 2020-ban, illetve néhány tavalyi jóslatunkat is előrángattuk, hogy pironkodjunk, amiért nem jött be, vagy éppen diadalmas ugyemegmondtamozásba kezdjünk (a tavalyi jóslatokat ebben az adásban lehet meghallgatni teljes egészében).

podcast129.png

Az adás kedvéért összeállt a dinamikus négyes: Sasa és Mazur volt társunk a tippelgetésben és az okoskodásban. Megjelenik-e az új Baldur's Gate? Mit várunk a Last of Us Part II-től és a Psychonauts folytatásától? Hogyan megy neki a konzolháborúban éppen kevésbé szerencsés Microsoft az évnek? Ilyenekről és hasonlókról beszélgettünk vagy két órát. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

21 komment

Címkék: retro podcast jóslat checkpoint checkpoint kurrens

Checkpoint 5x29: 2018 legjobb pillanatai a Checkpointban

2020.01.10. 22:19 Stöki

Tavaly év elején nem volt időm összevágni egy besztofot a negyedik évadból, pedig a korábbi években erre mindig volt példa. Akkor sokan követelték rajtam, hogy ne szakítsam meg a hagyományt, mire tettem egy olyan felelőtlen ígéretet, hogy oké, valamikor 2019-ben majd csinálok egy 2018 besztofot. Aztán elég dolgosan telt az egész év, és valahogy csak decemberben jutottam odáig, hogy tényleg összevagdossam az ígért adást, és az ünnepekbe becsúszó mindenféle váratlan betegségek miatt szégyenszemre 2020 elején tudom csak publikálni - de szögezzük le, hogy ez még az ötödik évadhoz tartozik! :)

podcast127.png

Év végén amúgy is nagy utolérésekben voltunk, hogy teljesítsük vállalásainkat (végül össze is jött a szokásos 60 adás), és amíg visz a lendület, összerakom hamarosan 2019 besztofját is, még február végéig, megígérem. Mert hát kár lenne nem összegyűjteni a pillanatokat, amikor egy legendás játék fejlesztője mesél valami hihetetlen sztorit vagy csak Grath omlik össze egy szóviccsorozat súlya alatt. Szóval megkésve bár, de törve nem itt a negyedik évad összefoglalója, amiben közkívánatra a szegmenseket elválasztó bohócduda-effektet lecseréltem egy szelídebbre. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

14 komment

Címkék: retro közösség podcast besztof checkpoint

Checkpoint Mini #122: Katamari Damacy (+ a 10 legjobb játékzene)

2020.01.08. 18:55 Stöki

cpmini_122.png Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

Az évszám senkit ne tévesszen meg, ez még az utolsó 2019-es Mini, tavalyi felvétel, ami kicsit megcsúszva érkezik most. Benne a Katamari Damacy - egy olyan játék, ami a PlayStationök egyik valaha készült legőrültebb marhasága, bónusznak pedig egy toplista olyan témában, amiből csak rossz toplistákat lehet összeállítani. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

59 komment

Címkék: retro podcast toplista checkpoint mini

Checkpoint Mini #121: A Monty sorozat

2020.01.03. 23:19 Stöki

cpmini_121.pngÜdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

A Monty sorozatot, vagy legalábbis valamelyik tagját minden spectrumos és C64-es ismerte annak idején, szóval valószínűleg nem kell itt sokaknak bemutatni. De mennyire játszható játékok ezek ma? Kipróbáltuk, hogy nektek ne kelljen megtudjuk. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

13 komment

Címkék: retro podcast bullfrog checkpoint mini

Checkpoint Mini #120: Startopia

2020.01.02. 12:02 Stöki

cpmini_120.pngÜdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

Mennyit számít a nosztalgia: én fátyolos szemmel játszottam újra a Startopiát, míg Grath, akinek annak idején kimaradt ez a játék, sokkal kiritikusabban állt hozzá. Avagy mit ér a Theme Akármi, ha nincs mögötte Peter Molyneux? - erre a kérdésre ad választ a Startopia. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

2 komment

Címkék: retro podcast bullfrog checkpoint mini

Checkpoint 5x30: 250. adás: GOLDEN AXE (live)

2019.12.31. 23:42 Stöki

Nem értem, miért voltak kételkedő hangok még ma is Facebookon, hát világosan megmondtuk, hogy 2019 a Golden Axe éve, szóval íme, itt a Golden Axe-adás. Tényleg. Nem átverés. Az első évad óta emlegetjük, hogy valamikor majd beszélünk róla, azóta ez a legnagyobb vaporware-ekkel felérő ígéret lett, a Checkpoint Half-Life 3-ja, egy olyan running gag, amit... amit nem lehet már tovább feszíteni, őszintén szólva. Már a 100. Mininél voltak csalódott hangok, és nem akarunk teljesen öncélú trollkodásból megcsinálni azt, hogy nem beszélünk egy fasza játékról (illetve ebből a fajta trollkodásból elég volt 4 és fél év :)). A Golden Axe-poén megtette kötelességét, és méltóképpen nyugdíjaztuk: a 250 adás élő felvételén a Golden Axe volt a téma.

(Apróbetűs disclaimer: váratlan munkaképtelenségek miatt alaposan megcsúsztunk az ünnepekben, így igazából nincs még 250 publikált adás, 1-2 hiányzik vagy csak earlyben elérhető - de 250 felvétel megvolt, a publikálással meg beérjük magunkat pár napon belül, de ezt most előrevettük nyilvánvaló okok miatt, a 6. évad pedig a 251. adástól indul majd.)

podcast128.png

A felvétel helyszíne az Ingame Gamer Bar volt (köszönet érte), a játékot pedig a Flippermúzeumban próbáltuk ki (hála és riszpekt). Vendég nem volt ezúttal, hiszen ez a mi harcunk, viszont a közönség kedvéért készültem egy screenshotokból álló prezivel, ezt a shownotes alatt megtaláljátok - ha tudjátok úgy hallgatni az adást, érdemes a hanghoz szinkronban nézni a képeket. Köszönjük mindenkinek a közreműködést ebben a remek közös poénban, még legalább 250 adást kívánok magunknak, nektek pedig boldog és nagy pixelekben gazdag új évet. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

33 komment

Címkék: retro live podcast golden axe checkpoint

Checkpoint 5x28: 2019 legjobb videojátékai

2019.12.30. 18:15 Stöki

Amikor két napja kitettem az évtized legjobb játékairól szóló adást, ígértem egy 2019 legjobb játékairól szóló adást is. Mivel holnap már véget ér az év, ideje kitolni ezt is: jöjjenek tehát a 2019-es év legjobb játékai, szigorúan szubjektív toplistáinkban tolmácsolva.

podcast126.png

És persze, hogy ezúttal is Sasa és Mazur segített nekünk, vagyis összeállt a Checkpoint Bosszúállók-csapata (vagy Suicide Squad, kinek hogy tetszik). Legközelebb 2020-as jóslatokra fogunk összeállni, de már jövőre. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

29 komment

Címkék: podcast toplista checkpoint checkpoint kurrens

Checkpoint Mini #119: Comix Zone (+ a 10 legjobb játék nem hagyományosan írt címmel)

2019.12.30. 10:49 Stöki

cpmini_119.png Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

A Comix Zone aránylag ismeretlen játék itthon, pedig a Mega Drive egyik legszebb játékáról van szó. Meg az egyik legstílusosabbról. Meg az egyik legnehezebbről. Kipróbáltuk, és hozzácsaptunk egy toplistát - ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

15 komment

Címkék: retro podcast toplista checkpoint mini

Checkpoint 5x27: A Novotrade-sztori

2019.12.29. 22:10 Stöki

A magyar videojáték-fejlesztés bölcsője a Novotrade volt sok érdekes vonással és kiváltsággal, ezért többször beszélgettünk már a Checkpointban egykpori Novotrade-dolgozókkal. Ezeknek az adásoknak most keretet adunk egy újabbal, ugyanis sikerült elhívnunk a stúdióba Rényi Gábort, a Novotrade egykori igazgatóját.

podcast125.png

Rényi úr nem titkolta, hogy a játékok fejlesztésével elég keveset foglalkozott, hiszen az ő dolga sokkal inkább az üzletszerzés volt, a profitorientált vállalati működés megteremtése a puha szocializmusban, meg néha a hazánkba látogató magas rangú szovjet funkcik fogadása. Minderről mesélt nekünk, úgy, ahogy ő látta. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

10 komment

Címkék: retro podcast checkpoint novotrade

Checkpoint 5x26: A 2010-es évek legjobb játékai

2019.12.28. 23:33 Stöki

No, hát ezt az adást sokkal korábban akartam kitenni, de végül is csak az a lényeg, hogy még idén kimenjen: felugrottunk az évtizedizéi-vonatra, amennyiben átbeszéltük, melyek az évtized legjobb játékai. Igen, tudjuk, hogy a naptári évtized 2020. végéig tart, de az emberi agy már csak olyan, hogy kényelmesebb neki nullára váltva lezárni valamit, nem véletlen, hogy a játéklapok 90 százaléka most évtizedezik. De ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor igen, nem egy kerek naptári évtized, hanem a 2010-es évek legjobb játékai hangzanak el az adásban. Mármint a szerintünk legjobb játékai.

podcast124.png

És talán nem meglepő, hogy a szerintünk ebben az esetben már klasszikusnak mondható négyesünket jelenti, vagyis Sasával és Mazurral kiegészülve beszéltük át az elmúlt tíz év javát, a tőlünk megszokott keresetlen módon. És persze lesz egy 2019-es toplista is, még idén az is. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

24 komment

Címkék: retro közösség podcast toplista checkpoint

Checkpoint 5x25: Novotrade-sportjátékokkal a csúcson

2019.12.27. 03:06 Stöki

A magyar játékfejlesztés hőskoráról, vagyis a nyolcvanas évek novotrade-es játékairól mindig öröm hallani olyan embert, aki ott volt, és részt vett néhány program készítésében. Zolnai Antal ilyen ember, szóval nagyon örültünk, amikor elfogadta a meghívásunkat, és örömünk fokozódott, amikor kiderült, hogy Tóni megdöbbentő részletességgel emlékszik vissza 30+ évvel ezelőtt történt dolgokra (jó, hát egy Ford Mustangot nehezen felejt el az ember).

podcast123.png

Tóni egyébként főleg a cég sportjátékain dolgozott, aztán még az appaloosás időkben is fejlesztett játékokat, és persze mindenről kifaggattuk. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

26 komment

Címkék: retro podcast checkpoint novotrade

Checkpoint Mini #118: Master of Magic

2019.12.25. 22:24 Stöki

cpmini_119.png(Egy csúnya szembetegség miatt napokig nem tudtam vágni, ezért a karácsonyra szánt kontent kicsit csúszik, elnézést. Boldog ünnepeket mindenkinek.)

Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

Rengetegen kértétek a Master of Magicet, amit én ugyan pongyolán el szoktam intézni azzal, hogy "ja, a fantasy Civilization", de ennél azért többről van szó - más kérdés, hogy nem feltétlenül kell mindenkinek az a vitathatatlan plusz, amit a fejlesztők beletettek, és ez volt nagyjából a tanulsága annak is, hogy idén megint kipróbáltuk ezt a klasszikust. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

19 komment

Címkék: retro podcast civilization checkpoint mini

Checkpoint 5x24: A Lucasarts (live)

2019.12.22. 22:04 Stöki

Történt, hogy Empe - akivel épp idén volt adásunk a Retro Esport Competition örvén - meghívott minket a REC gálára, hogy tartsunk élő felvételt. Belementünk, de az idő rövidsége meg szervezési összenemillések miatt végül vendég nélkül vettük fel az adást, és ha már így alakult, kísérleteztünk is kicsit. Mivel mindig szeretünk az élő felvételek közönségének adni valami pluszt, tartottunk most a felvétel közben egy kvízt, nyereményekkel. Megpróbáltam ezt úgy belevágni az adásba, hogy valamennyire a hallgatóknak is élvezhető legyen.

podcast122.png

Az adás témája egyébként a Lucasarts volt, aminek egyes fejlesztőiről már beszélgettünk az elmúlt évadokban, de egy kerek cégtörténettel még adósok voltunk. Hát most már nem vagyunk azok. Empének köszi a meghívást, meg mindenkinek a figyelmet, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

23 komment

Címkék: retro live podcast lucasarts checkpoint

Checkpoint Mini #117: Rod Land

2019.12.20. 23:28 Stöki

cpmini_117.png Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

Ezúttal könnyed szórakozással lazítottunk: a Rod Land című régi játéktermi átirattal, amiről 1991 végén az 576 Kbyte magazin áradozó hozsannákat írt. Pedig csak egy ügyesebb klón egy középszerű fejlesztőcégtől - ehhez képest viszont meglepően jól öregedett. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

10 komment

Címkék: retro podcast checkpoint mini

Checkpoint 5x23: A Reuniontól a Sine Moráig

2019.12.15. 21:56 Stöki

Kistamás János neve ismerős lehet azoknak, akik látták a Vakondok 4-et, hiszen ott is megszólalt. Ott volt a Digital Reality elődjének megalakulásánál, részt vett a csapat első játékának fejlesztésében, majd több vargabetűvel megjárta az Appaloosát meg a Stormregion is, miközben kétszer is visszatalált a DR-hez. Elég érdekes életút, meg is kerestük Jánost, hogy mesélje el nekünk, hogy is volt ez.

podcast121.png

26 komment

Címkék: retro podcast checkpoint digital reality sine mora magyar játékfejlesztők amnesty design