IDDQD

Már tényleg csak napok kérdése a Hummer-nyereményjáték eredményhirdetése, de előbb még egy sokkal régebbi adósságunkat törlesztjük: az 576-nyereményjáték lezárását. Ugyebár az 576 remek és ingyenes iPad-appjába sorra kerülnek fel a régi 576 Kbyte és 576 Konzol lapszámok, mi pedig arra kértünk benneteket, hogy írjátok meg, melyik újságot látnátok szívesen az appban.

Jött is egy csomó válasz, legtöbben az 1995. januári lapszámra szavaztatok (ebben jelent meg pl. az első Warcraft leírása), a második helyezett a 2000. februári lett (ez volt az első százoldalas szám, aminek elkészítésében Hancu és én is részt vettünk), a bronzérmes pedig az 1997. decemberi (Curse of the Monkey Island teszt).

Három nyeremény is volt, legtöbben az Another World 15 éves évfordulós kiadására hajtottatok, és a szerencse V. Norbertnek kedvezett. A C64 Classics gyűjteményt M. Gábor kapja, az Amiga Classics 1+2 gyűjteményt pedig ottonyer fedőnevű olvasónk. A nyerteseket levélben értesítettük. Köszönjük mindenkinek a részvételt, és ne menjetek sehova, jövő héten új nyereményjáték lesz!

Nyakunkon a Mass Effect 3, emlékezzünk meg erről egy ideillő játékcsajjal. Igaz, a sorozatból szerepelt már itt Jack és Miranda is, sőt egy rajongói Mass Effect-pornóújság (ez utóbbi link szigorúan 18+), de az egyik legfontosabb Mass Effect-csaj kimaradt eddig. Hát persze, hogy Liara T'Soniról van szó (és magyarázza már meg valaki, a sci-fi írók miért érzik kötelezőnek aposztrófot tenni idegen lények nevébe).

Megint késésben van kicsit az esedékes Heti retro, a Ghosts'n Goblins (jövő héten befut, már a nagyját megírtam), de ezúttal remek mentségünk van: több hetiretrónyi cikket írtunk Index anyánkra.

Az egyik legrégebbi és legelcsépeltebb online mém, és egészen meghökkentő hogy még ma is vicces tud lenni is. Ahogy az is, hogy 2012-ig kellett várni, hogy valakinek eszébe jusson arról videókat gyártani, hogy néznének ki klasszikus játékok Chuck Norris főszereplésével.

Mint azt tavaly megírtuk, videojáték-zene nyert már Grammy-díjat. Attól azonban még messze vagyunk, hogy egy videojáték-karakter színészi játéka Oscart vagy más rangos filmes díjat kapjon. Persze, a motion capture határt szab a színészi képességeknek, és a legháromdébb, leghádébb CGI sem tudja egyelőre visszaadni teljesen az emberi arc finom rezdüléseit, de éppen ezért nehéz és nemes feladat játékokban hitelesen ábrázolni érzelmeket. Hogy a felvetésnek mégis van helye, azt jól mutatja, hogy Wired pár hete megkérdezte, hogy ugyan már, mikor vágnak hozzá Andy Serkishez egy szobrocskát. Serkis pedig nemcsak a Gyűrűk ura-trilógia Gollamjaként, King Kong megformálójaként és a Majmok bolygója-előzményfilm Caesarjaként lehet ismerős, hanem a Heavenly Sword Bohan királyát is ő alakította. Szóval ki tudja, lehet, hogy még a mi életünkben lesz olyan kategória egy hollywoodi díjkiosztón, hogy „legjobb színész egy videojátékban”.

Persze addig is találkozhatunk Oscar-díjasokkal és Oscar-jelöltekkel játékokban – vagy legalábbis hallhatjuk őket, mert a videojáték-ipar olykor színészóriásokat is megfizet, hogy szinkronhangok legyenek. Közülük válogattuk össze a fontosabbakat. A gyűjtéskor szempont volt, hogy a filmekhez direkten kapcsolódó videojátékokat nem vettük figyelembe (így Johnny Depp sem került be a Karib-tenger kalózai játékverzióival), csak azokat a játékokat, amiknek a saját lábukon kellett megállniuk. Továbbá csak a színészekre koncentráltunk, a forgatókönyvírókat és rendezőket meghagyjuk témának jövőre.

Oké, csak egy golfautó, de akkor is, mekkora királyság lehet úgy vezetni, hogy közben a Sega-féle OutRunnal játszik az ember. Vagy mekkora merészség, a lenti videóban látható barkácsautó készítője, az amerikai Garnet Hertz szerint ugyanis elég ijesztő élmény sofőrként csak egy szoftverre bízni magad, még akkor is, ha az autód csúcssebessége alig 21 km/h.

Végre itt a szombat, ünnepeljük ezt meg egy videóval, ami azt mutatja be, hogy mihez kezdene a Prince of Persia főhőse, ha hirtelen a való világban találná magát. Zseniális karakteranimáció!

Van az úgy, hogy egy játék eleinte úgy multiplatform, hogy konzolos és PC-s változatot is terveznek belőle, aztán, ahogy telnek a fejlesztéssel súlyosbított napok és hetek, a kiadó egyre inkább úgy érzi, ideje lesz a "multiplatform" nyugati jelentését használni csak. Ekkor jönnek a hírek arról, hogy a játék immár csak konzolokra készül, mert (kalózkodás, megnövekedett fejlesztési idő, a változatos hardverkörnyezet okozta tesztigény, kereslet hiánya, stílusidegen irányítás, mer'nem-oszt-jónapot*).

Az Alan Wake-kel is így volt, a játékot eleinte PC-re is készítették, sőt. A 2005-ös E3-on a programot fejlesztő Remedy még azt mondta, hogy "következő generációs konzolokra, és PC-re dolgoznak", aztán ez szűkült picit, mikor a srácok 2006-ban eladták magukat az ördögnek a Microsoftra bízták a kiadói tevékenységet: az MS Xbox 360 és Microsoft Vista exkluzív címet csinált a sötétség seregeivel küzdő író kalandjaiból.

Egy darabig nyugi volt, aztán egyszercsak kiderült, hogy a Vista egy szar PC-s verzió már korántsem olyan biztos: bár négy évig szinte folyamatosan Vistán demózták, 2009-ben a Remedy elismerte, hogy az X360-as port a fontos, a Windowson futtatható változat jövője "a Microsoft kezében van". Kivételesen nem utólag vagyok okos, amikor azt mondom, hogy már ekkor lehetett tudni, mit is jelent mindez, PC-s Alan Wake-et például nem jelentett. Nem is ezzel volt a baj, számtalanszor előfordul, hogy kukába kerülnek olyan játékok, amiknek nem kellene, azonban volt három mondat, ami - ezek szerint - nemcsak szerintem volt pofátlan, ostoba és átlátszó baromság. 

Szóval ott tartottunk, hogy Markus "Notch" Persson, a Minecraft fejlesztője, frissen lett indie atyaúristen és milliomos gondolt egyet, és felajánlotta Tim Schafer kalandjátékpápának, hogy ha a kiadók folyton visszadobálják az ötleteit és nem akarják finanszírozni, majd ő ad zsetont a zseniális Psychonauts folytatására. Ez volt egy hete.

Most meg az van, hogy úgy néz ki, összejön a projekt, Notch és Tim tárgyalnak, utóbbinak 13 millió kéne a játékhoz, előbbinek meg ennyi pont van a mellényzsebében, és szívesen oda is adja. Az első részből egyébként 400 ezer fogyott a megjelenéskor teljes áron, de ezzel együtt sem tudott nyereséget termelni. Steamen és GoG-on aztán volt egy kis másodvirágzás, a steames 2 dolláros akció napján például nagyobb forgalmat (nem példányszámban, dollárban) produkált, mint a Call of Duty aktuális epizódja. Szóval lehet tovább drukkolni, és hinni abban, hogy vannak még csodák. 

UPDATE: Legutóbb blogbejegyzésében Notch már azt írja, azért nem volt 100 százalékig komoly az a felajánlás, a 13 millió dollár kb. háromszor annyi, mint amennyire ő gondolt, és lehet hogy jobb lenne, ha a már bevált Kickstarter-modellt alkalmazná Schafer a játékhoz.

Mindig nagy örömmel számolunk be itt az IDDQD-n magyar sikerekről, és most megint egy ilyen alkalom jött el: a főként játékintrókban és trailerekben utazó Digic elkészült a Mass Effect 3 új előzetesével, de persze nem mutatják meg még (majd szombaton, a Walking Dead aktuális részének reklámszünetében lesz a premier), de azért van egy trailerünk a trailerből.

A Tim Schafer-játékról szóló poszt alatt került elő a kommentekben egy 2009-es oldal a Double Fine (Schafer cége) honlapján, amin maga Schafer íjra le, hogy annak idején hogyan került a Lucasfilmhez (és így a játékiparba), illetve hogy kik utasították el, mielőtt a Lucasfilmnél a Monkey Island-játékok fejlesztője lett, és később olyan csodás kalandjátékokon hagyta rajta keze nyomát, mint a Day of the Tentacle. „Remélem, minden álláskereső bátorságot merít ebből. Ha én munkát kaphattam a játékiparban, akkor bárkinek sikerülhet ez” – írja Schafer.

Mielőtt belevágnék, annyit elmondok, hogy nem a régen minden jobb volt beszél belőlem amikor azt mondom, hogy "nem a jó irányba megy a játékipar". Nem a c64 előtt görnyedő hétéves kisfiú szólal meg, mert bár a mai napig bennem él ő is, közben azért voltak korszakaim, nagyjából a világ trendjeivel egy időben (leszámítva a WoW-ot, az nagyon kimaradt, és most pótolom, de csak kötelességből, hogy elmehessek a Blizzardhoz). Szerettem a kalandjátékokat, imádtam a 3D-s lövöldözést, megőrültem a Counter-Strike-ért, és annak ellenére, hogy most pár mondaton belül a mozgásérzékelést meg az újító kontrollereket kezdem majd fikázni, az első prémiumomból (micsoda szürreális véletlen) az aznap megjelent Nintendo Wiiből vásároltam egy darabot, plusz kontrollerekkel. Mert akkor elhittem, hogy az a jövő, pedig egy fenét.

Az elmúlt időszak játékMILFjei után térjünk vissza a jelenbe, vagyis sokkal inkább a közelmúltba és a közeljövőbe. Lilith neve leginkább azoknak lehet ismerős, akik játszottak a Borderlands első részével két és fél évvel ezelőtt, illetve akik nyomon követik a folytatás sorsának alakulását, de persze a zsidó mitológiában jártasak is felkaphatják a fejüket a név hallatán, az ugyanis a korai szövegekben a női démonok megfelelőjeként jelenik meg, aki egyrészt otthagyja Ádámot, másrészt szó szerint lefekszik fűvel-fával. ("Lilit összeveszett Ádámmal és az Édent elhagyva a sivatagba ment. Ott minden nap több ezer keveréklénnyel egyesült és több ezer gyermeket nemzett velük.", forrás: wikipedia.)

"Kalandjátékok: a stílus, ami mára csak az emlékekben, az álmokban és Németországban létezik" - Tim Schafer márpedig tudja, miről beszél, hiszen tettestársaival ő követte el a kilencvenes évek elején minden idők legjobb kalandjátékait. Nevéhez fűződik a LucasArts vaskalapos vezetőségén csak nagy nehézségek árán átnyomott Full Throttle, ahol biciklilánccal vagy vascsővel is péppé lehetett verni a riválisokat, illetve a túlvilágon játszódó Grim Fandango, ami a lehetetlennek hitt feladatot, a stílus háromdésítését vitte sikerre (legalábbis szakmai sikerre), és amiből mellesleg minden idők talán leghosszabb, legjobb kalandjátéka is lett.

Metroidvania – ezzel az izzadságszagú szóval jellemzi az angol szaksajtó azt az irányzatot, ami a nyolcvanas évek közepén bontakozott ki, és aminek olyan prominensei voltak, mint a Metroid és a Castlevania. Erre az irányzatra az volt jellemző, hogy a „menj jobbra és ölj meg mindenkit” típusú verekedős/lövöldözős/ügyességi játékokba próbált némi kalandszálat szőni, azaz nemcsak jobbra kellett menni, és nemcsak ölni kellett, hanem például tárgyakat gyűjteni is. A sztori az akcióban, a főhős fejlődése a tárgyak által, a kevésbé kötött világ (általában egy hatalmas labirintus, amiben a játékos arra indult el, amerre akart) – ezt a szemléletet többnyire játéktermi és konzolos klasszikusokra eredeztetik, pedig C64-en is volt egy szép úttörője a műfajnak: az Antiriad (teljes nevén Sacred Armour of Antiriad, bár lehet, hogy valaki Rad Warriorként ismeri).