ááááááááálat!

Amúgy érdekes, hogy a régi játékok "szelleme" nagyon tud hatni még ma is. Ez miért van?

ÉS első! :) (Ezt csak azért írom, mert még nem csináltam ilyet és egyszer ki akartam mindíg is próbálni. :) )

Azért vicces egy-két jelenetben a járókelők WTF arckifejezése + az utolsó jelenetben ahogy "összebújnak":D

Főleg az ugrás/megállás/óvatos előrelépés király :)

bio

Pont, mint a játékban. Ahogy balfaszkodtam.

Otletes.

Mászni én is ilyen bénán tudtam.

Jó volt, csak azt nem értettem, miért halt meg, amikor olyan alacsonyról leesett. De az ölelés a végén tetszett :)

Hát ez kegyetlen jó :)).

nagyonjóóóóóóóóóóóó!!!! :D ezzel játszottam 10 évesen kb

Sírok..főleg a végén:)
Címnél azt hittem valaki jelmezben parkourt nyomott
a la új Prince:))

@Csacsis:

„Amúgy érdekes, hogy a régi játékok "szelleme" nagyon tud hatni még ma is. Ez miért van?”

Sokkal kevésbé épült még ki az iparág, sokkal kevesebb játék volt forgalomban, ebből következőleg ami volt, azt mindenki ismerte (pláne ha láma volt a forgalmazó és könnyű volt tört változathoz jutni :o)), mindenki sokkal jobban megbecsülte, és mindenki hónapokig-évekig játszott vele (újrajátszások, becsukott szemmel is ismert pályák legnehezebb fokozatban történő „fullos” teljesítése, házi- és iskolai/munkahelyi versenyek stb. – megvannak? :o))
Nem elhanyagolható tényező, hogy zártabb közösség is volt a „kockáké”, mint manapság, hiszen eleve nem volt minden háztartásban számítógép (nemhogy 2-3, de egy se!), de ahol volt, még ott sem volt egyértelmű, hogy a tulaj bírt annyi szakértelemmel, hogy összeizzítsa a rendszerkövetelményeket és a hardver lehetőségeit. Cserébe viszont sokkal társaságibb szórakozás volt a számítógépes játék, nemcsak azért, mert egymástól kellett eltanulni a fortélyokat (értsd: odaülni a másik mellé, és szó szerint egy térben tartózkodva tanulni a másiktól; hol volt még internet, fórumok, letölthető térképek, crack, meg cheat kód! – már önmagában az kihívás és tanulandó/ellesendő praktika volt, hogy legyen elég memória a futtatáshoz, vagy hogy a hangkaresz működjön együtt a progival...), hanem azért is, mert az emberek átjártak egymáshoz játszani. Tudom, ma van online játék, ahol egyszerre trilliócsillió user ül ugyanabban a virtuális térben – mégis mindegyik a szobája magányában.
Ahelyett, hogy két haver összejönne Prince of Persiát nyomni, felváltva a pályákon, vagy épp ugyanazokat a pályákat egymás ellenében megvívva időre vagy score-ra. Vagy mondjuk ugyanazon a billentyűzeten osztozva lövöldöznének egymásra valami Scorch-mutánsban idétlenül végigröhigcsélve egy estét, vagy éppenséggel egymást segítve repülnének szimulátort négykezesben (egyik pilóta, másik a fegyvereket vagy navigációt kezeli).

Megvolt a romantikája ennek, ami a benne résztvevőket nosztalgiával, a „régi szép idők” emlékeivel ajándékozza meg.
Ma elnézel egy online gamer site-ra, lehet akár a legegyszerűbb shockwave-es free site, ezrével találsz játékokat. Nemhogy végigjátszani, kipróbálni sincs esélyed a töredékét sem.
Máris hiányzik egy kapocs: a közösen ismert játék kapcsa. Aztán ott van az, hogy mindenki mindent reciklikál (schmittel, avagy lop, kinek hogy tetszik): ki a grafikát, ki a sztorit, ki az alapötletet, ki egyes részletmegoldásokat, ki a teljes játékot, tobzódunk a remake-ekben, variánsokban, mutációkban, továbbgondolásokban, level packekben, ugyanarra az engine-re húzott utánlövésekben. Kevesebb az eredeti ötlet, ami nagyot tud durranni, cserébe sokkal több a felhasználó, sokkal többfélébb ízléssel, kinek ez jön be, kinek az jön be, lehet, hogy a teáltalad kedvelt klón legközelebbi híve Borneón ücsörög a monitorja előtt, esélyed sincs a személyes találkára, közös élményre, amit a való életben is megélsz, amire vissza tudsz emlékezni.

5-10 évente egyszer jöhet egy az egész piacot letaroló nagy ötlet (pl. Angry Birds), ami vagy eredeti, vagy csak egy méltatlanul elfeledett előd leporolása, szép grafikával felöltöztése, vagy csak valami nagy szolgáltató által történő világméretű (kvázi ingyenes) terjesztés, amit megintcsak mindenki megismer, mert rajta van minden telón, kering a Facebookon, mindenki nyomja. Ebből ma is kultusz lesz, 10 év múlva úgy fogunk rá emlékezni, hogy bezzeg akkor, milyen jó hangulata is volt annak a játéknak. De ehhez ma már egy sokkal szélesebbkörű, sokkal több és többféle igénnyel bíró, sokkal kevésbé homogén piacot kell letarolni.

Persze ma már egy játék más csatornákon is beépül a tömegkultúrába: komplett merchandise ipar dolgozik rajta, hogy legyen belőle film, póló, képregény, kulcstartó és mekis plüssfigura a menühöz. Az eredeti játék emblematikus figurái, ötletei feltűnnek a reklámokban, paródiákban, vírusmarketingnek álcázott terjesztésekben, de uagynígy a Nagy Közös(ségi) Tudásra épülnek a fotoshopmesterek vicces kreálmányai, a mémek, melyek 10 perc alatt 83x járják be az egész Földet. De ez a kultusz-státusz csak keveseknek jár ki: vagy nagyon jó játékot kell csinálni (hogy egy játék mitől jó, az nagyon sokoldalú kérdés), vagy nagyon erősen kell marketingelni/nyomni.

Régebben szűkebb és személyesebb szubkultúra volt a számítógépes játékokat űzőké. A „régiek” ma is keresik egymás társaságát (pl. ilyen helyeken), gyakran IRL is ismerik egymást, ezért a felületes szemlélőben a sok „hasonszőrű” között az a tévképzet alakulhat ki, hogy a régi játékok hangulatáért mindenki rajongott, „azokban még volt spiritusz”, „nem csak az ezermagos erőműveken elketyegő grafikák adták el”, ami részben persze igaz (no azért könnyebb dolguk is volt az akkori fejlesztőknek!), de valójában sokkal kevesebbek játszottak és sokkal kevesebb játékot.
Mára ez tömegszórakoztatás lett, annak minden pozitív és negatív hatásával együtt.

Nem biztos, hogy ez vagy az rosszabb vagy jobb, de mindenképpen más. Ma jóval nehezebb olyat robbantani, amire 10-20 év múlva is emlékezni fog egy közösség.

Viszont a régi játékok szelleme is alighanem csak azokra hat, akik régen játszottak velük.
Nincs az a vicces/izgalmas játék, ami egy mai Need for Speeden nevelkedett kölyköt 1 másodpercre is le tudna kötni, ha CGA grafikája van. Neki az csak valami kőkorszaki bénaság – miközben lehet, hogy te épp azt posztolod róla, hogy „Amúgy érdekes, hogy a régi játékok "szelleme" nagyon tud hatni még ma is”... :o)

Az egyetlen vigaszunk, hogy az unokáink meg már a gyerekeink játékait fogják kőkorszaki bénaságnak tartani, miközben a gyerekeink posztolják, hogy „hallod, öreg, azért a 2010-es években azért nagyot ütöttek még azok a jó kis régi játékok...”
;o)

Akkor majd röhögünk kajánul, hogy nincs új a nap alatt. :o)

@hungarisztan: wall of text, tl;dr

@Csacsis:

Azért van ez így,
Mert régen minden jobb volt
Múlik az idö

Ez szerintem kifejezetten gyenge volt

Jó játék volt a maga idejében. De ez a videó nekem nem jött be.

@hungarisztan:

Azt hiszem kimerítő választ adtál, és mindenben igazad van.

hungarisztan: igen, én is úgy vélem, hogy mindenben kimerítő választ adtál, ám a régi számítógépesek is általában össze szoktak keveredni egy ponton, az pedig a különbségtétel a számítógéppel való játék és a virtuális valóságban való kóborlás között.

Eredetileg a számítógéppel való játék nem jelentett mást, mint új lehetőséget az ember játékkedvének kielégítésére. Én például ált. isk 1. osztályától kezdve rendelkeztem számítógéppel, mellette mégis legóztam, playmobil katonáztam, gördeszkáztam, bicikliztem, a nyári táborban bujkáltam az erdőben a barátokkal, és sokszor társasjátékoztunk a családdal is.
A számítógép lehetőségei kicsit kibővítették ezt, nem részletezném, de mondjuk a Manic Minert, vagy a Fingers Malone-t nem neveznék a virtuális világ megtestesülésének. Mindössze kellemes játékok voltak, körbeadtuk a joystickot, aztán még délután 5-kor lementünk a játszótérre.

Később egy kalandjáték sokkal nagyobb izgalmakat ígért, mint egy könyv, vagy egy film (persze még játszottunk a kaland-játék-kockázat sorozattal is, könyvben).

Persze én és a barátok is ámuldozva néztük az új videókártyák kínálta lehetőségeket, fantasztikus grafikák, aztán valahol volt egy pont, amikor túlságosan valóságosak kezdtek lenni a játékok.
Innentől beszélek én kockaságról, az élet lecserélését a virtuális valósággal, és bár nehezen lehet meghúzni a vonalat, hogy mi játék, és mi virtuális valóság-szimuláció, mégis azt mondanám, hogy a számítógéppel való játék kora valahol a 90-es évek végén végetért.

Szerintem onnantól csak kábítás van, a valóságtól menekülés, mindenki döntse el, hogy jó-e, vagy sem, én nem döntök, csak annyit mondok, hogy ezek azért fognak örökre megmaradni, mert tényleg játékok voltak, a mai virtuális valóság-szimulációs-tökéletes-fizikai-modellezősökre meg senki nem fog emlékezni fél év múlva, csak a technikára (ma már csak technikai-nevek vannak, nem játékcímek).

De erről lehet hogy kéne írnom egy cikket:)

Na igen, tovabbra is azt gondolom hogy itt a hozzaszolok 30-40 ev kozottiek. :o) Beleertve magamat is. Azert is ez a nosztalgia. Azert is ertek egyet a fenti megallapitassal. Igen, utoljara 2000 ben jatszottam en is komolyan. Es persze 8 bit az Isten!

Hmm ... jo irasok vannak itt. Gratula a blognak, allando olvaso leszek.

Ahoy!

Ez gáz volt. Lehetett volna jó is, de nem volt az.

OFF: Régen minden jobb volt! Ennyi is elég, nem kel ilyen hosszú bejegyzésekkel fárasztani magatokat.
:D

Komolyra fordítva: a számítógépes játékok (pc, konzol, egyre megy) aranykora a 80-90-es évek voltak. Aztán megtörtént, ami történni szokott, a dolog széles körben elfogadottá, majd kedveltté vált. Emiatt a gyártók a széles közízlést próbálják kielégíteni, ami köztudottan valahol a Barátok közt, meg a Való világ környékén van. Ennyi a történet. Persze fenn tartom egy máshová tett megjegyzésemet: a minőség a mai napig fellelhető, csak utána kell járni.

ON: egyet kell értenem Dr. Otto Von stb.-vel. Akár jó is sikerülhetett volna.

@Rihárdó: jo volt ez a kis leiras, sok emleket vissza hozott , amiket irtal a commentedben...oo Manic Miner ...:)

@Rihárdó: Jaj, nincsen olyan, hogy tiszta játékélmény. Az egyes élmények mind beletartozik a játékélménybe, a grafika is. Horrorjátékot nem nagyon tudsz pl. jó grafika nélkül csinálni, mert 8 biten, egy SID-chip hangeffektjével nem fogsz engem halálra ijeszteni. (Max. szöveges kalandjátékban, de az egy MÁSIK élmény.)

@algi: lehet halálra ijedni 8-biten is, amikor a több hónapos könyörgés után végre kölcsönkapott játék floppyján a lemezkezelő progival véletlenül a formatra nyomsz rá copy helyett.

Egyébként egyetértek, de nem mond ez ellent annak, amit írtam, hiszen tény, hogy 8-biten pornót sem lehet röhögés nélkül animálni, na de akkor megint a virtuális világlemodellezésnél tartunk. Láttam a Doom3-at annak idején egy barátomnál, én a gépigénytől rémültem halálra:)

@algi: engem annak idején pl. a Project Firestart halálra ijesztett. :)

www.mobygames.com/game/c64/project-firestart

@taleskenis: Azért ezt nem mondanám, hogy minden jobb volt. De tény, hogy régen a(z) (jó) ötletek élveztek elsőbbséget, ma inkább a pénz mozgatja a játékipart (jó akkor is, de akkoriban még nem volt ennyire pénzéhes az egész szektor, mint ma). És igaz az is, hogy valahogy megvolt a normális szocializálódás élménye is a LaN partykon, míg mára csak a szoba meg a kissé személytelen MMO maradt főként. Bár az elgondolkoztató, hogy a Transport Tycoon-al még mindíg szívessen eljátszogatok néha, míg az utóbbi 10 évből nem igazán tudok olyan gammát mondani, amit újból elővennék. (najó, C&C sorozat kivétel, de ugye az is 95-ben indult).
Viszont hogy igazságosak legyünk, azt kell mondanunk, a mai játékok tendenciája követi a mai igényeket, vagyis rohanó, elfoglalt, szűkös idővel rendelkező világunkba tökéletesen beleillenek a mai játékok adta szórakoztatás élménye. És bizony a Next Generation a mai gammákon szocializálódik, így el tudom képzelni, hogy 15 év mulva az MMO-ra úgy fognak majd emlékezni ezek az emberek, mint mi a LaN partykra.

Amúgy észrevettétek, hogy a régi öreg gammákat pl: Steam újra kiadja, meg lehet vásárolni? :) (pl ufo2)

De nem is, mert 1 lépést még enged lépni a platform szélén és idiótán megtorpan!!! :)

És hol marad a Giana sisters?