Van egy remek, de sajnos csak ritkán jelentkező rovatunk, a „Ti küldtétek”, amiben már volt pár vicces történet például egy flipperbajnok nagy napjáról, vagy persze az örök klasszikus, Évike, a C64-programozó meséje. Feltett szándékom, hogy amolyan digitális zsebkodályként összegyűjtögessem ezeket, akár rendezettebb formában, mert kár lenne, ha a feledésbe merülnének (a zsebkodály szót a blogot olvasó nyelvnáciknak hegesztettem nagy szeretettel). Szóval egyrészt emlékeztetnélek benneteket arra, hogy van egy ilyen rovatunk, másrészt jó példával járva elöl elmesélek egy sztorit, ami velem esett meg, és amin ma már csak röhögök (remélem, ti is fogtok).
Vicces erőszakba fordult a Doom-parti
2012.05.23. 15:30 Stöki
95 komment
Címkék: hülyegyerek doom sztorizgatás ti küldtétek csaló laja
Ilyen egy magyar játékbarlang
2012.05.22. 18:59 Stöki
Hopp, máris érkezett egy levél tegnapi felhívásunkra, amiben kiadtuk a (kép)vadászati engedélyt magyar otthonokban található játékszobákra. A levél küldője Dewla, a Konnektor videojátékos podcast egyik alkotója, akinek máig lógok egy vendégszerepléssel (és ezennel szentül megígérem, hogy a következő hetekben ezt össze is hozzuk).
19 komment
Címkék: közösség állatság játékbarlang
Minden Gamer Álomszobája
2012.05.21. 17:30 Stöki
Biztos volt már Redditen, meg Subbán, meg ki tudja, még milyen oldalon, amit nem nézünk, de mindenképpen helye van nálunk is a lenti képen látható szobának. Elvégre mégiscsak minden játékos álmáról van szó: a hely, ahol bármivel (vagy legalábbis szinte bármivel) lehet játszani. Hdtv, erősítő – ez ugye alap, gondolom, valami jó kis hangrendszer is el van dugva a berendezésben, ettől sem kell hasra esni. A nyálmirigyek a 6*4 darab konzol láttán kezdenek el termelni igazán, van itt minden a NES-től a Sega Genesisen és a Gamecube-on át az első generációs Xboxig.
Ha jól fejtem meg, egy török játékosé mindez, további képek nála. Ezekből kiderül, hogy PS2-ből legalább négy különböző színű kell, a kézikonzolok külön kis szentélyeket kaptak más polcokon, a játékfelhozatal és a tévé előtti két fotel is irigylésre méltó, valamit az, hogy az egész tulajdonképpen nem is egy török játékosé, hanem egy macskáé.
Kíváncsi vagyok, Magyarországon is akadnak-e hasonló játékszobák. Ha valaki tud ilyenről, esetleg rendelkezik egy fentivel vetekedő konzolbarlanggal, ne habozzon küldeni nekünk róla egy fotót, nyálcsorgatva posztosítjuk.
[UPDATE: Itt egy videó is a szobáról még több részlettel, köszönjük B-Birdnek, hogy felhívta rá a figyelmünket.]
17 komment
Címkék: állatság
Heti retro: Játékmennyország Vegasban
2012.05.19. 17:15 Stöki
Nagy retrocunami érkezik jövő hét elején, de addig is, hogy erre a hétre is legyen valami, jöjjön egy képriport, amit már január óta tartogatok. Akkor kint voltam Balage kollégámmal és a gamestaros Mazurral a Las Vegas-i CES-en, és egyik este elmentünk a gémermennyországba, amit ügyetlenül bárnak álcáztak. Insert Coin(s) a neve, és már írtunk róla itt a blogon, amikor még csak épült. Azóta a bár elkészült (sajnos a tulajjal nem tudtunk beszélni, nem válaszolt az emailjeimre), és olyan menő hely lett, hogy a látogatásunk előtti este maga Felicia Day és a fél Guild-stáb játszott itt mindenféle régi arcade géppel. Szóval jöjjön pár fotó erről a helyről, még ha kicsit homályosak is (perverz olvasóink kattintásra még nagyobb méretben megnézhetik, mennyire nem tudok fotózni egy sötét helyen, szar fényképezővel).
26 komment
Címkék: retro las vegas ces heti retro egyéb
Az év barátnője
2012.05.18. 21:20 Stöki
Nem is kell hozzá különösebb kommentár, hogy miért.
(via tumblr)
25 komment
Címkék: állatság napképe
Képek a szegedi retrobanzájról
2012.05.15. 20:15 Stöki
Volt ugye ez a jó kis régijáték-kiállítás Szegeden, és Csejtei Péter (alias Lidérc fedőnevű kommentelőnk) pedig olyan jó fej volt, hogy küldött egy galériára való fotót az eseményről. A galériában (lobbanékony nyelvnácik kedvéért: galeszban) van mindenféle kütyü a kvarcjátékoktól a konzolokon át a régi számítógépekig, illetve a híres robotkatica is előfordul kistesójával együtt. Csodálatos, hogy külön szekciója van a Pong-klónoknak, tök jó, hogy az egyik képbe csak úgy belóg egy CoV, a SABA Videoplay pedig őszintén szólva nekem újdonság volt, most néztem utána, mi a bánat volt ez. Bátran tessék kattintgatni a képekre és eredeti méretben csemegézni, felismerni a River Raidet és a Wizard of Wort, rájönni, hogy jé, pont ilyen magnóm volt.
Én nagyon örülök annak, hogy vidéken is vannak ilyen események (nemrég Komáromban is volt egy, csak azt felelőtlenül elmulasztottuk beharangozni, szégyelljük magunkat), és a galéria alapján a szegedi méltó párja a Csokiban minden évben megrendezett kiállításnak. Aki már a rendszerváltás után született, az igen sokat tanulhat a játékipar múljtáról egy ilyen rendezvényen, a Commodore-okon felnőtt gamereknek pedig egyenesen kötelező egyszer (de inkább többször) ellátogatni egy ilyenre, esetleg elvinni a gyereket, és szépen elmagyarázni neki, hogy látod, kisfiam, régen minden jobb volt.
101 komment
Címkék: retro közösség galéria szeged
Álmaid iskolája
2012.05.13. 10:00 hancu
Új websorozattal jelentkezik Freddie Wong YouTube-sztár és félprofi speciáliseffekt-mágus. A történet egy klasszikus középiskolai sztori, új fiú, beilleszkedési problémák, iskola jócsaja, bunkó osztálytársak, ilyesmi. Az extra, hogy ez nem ám valami mezei gimnázium, hanem egy... (wait for it!) videojáték-suli! Jöjjön a trailer, mert az többet ér ezer szónál:
Jól láttátok, az igazgató szerepében Harley "Sauce Boss" Morenstein, az Epic Meal Time félőrült szakácsa domborít. Az első epizód már éles a rocketjump.comon, a többinek is itt lesz majd a premierje, és egy hetes csúszással mennek ki YouTube-ra. Így lészült-filmek és egyebek itt. Én egy szó nélkül odaadnám érte a Barátok köztök Jóban-rosszbanostul.
14 komment
Szereted ha kemény?
2012.05.12. 15:14 hancu
Roppant vicces projektbe futottunk bele a Kickstarteren: a Pwnee Studios nevű New York-i csapat a világ legnehezebb platformjátékát tervezi összehozni, már ha a közösség megtámogatja őket pár zöldhasúval. Aki esetleg nem értene egyet az univerzum ősigazságával, miszerint régen minden jobb volt, és nem sírná vissza a régi szép időket, amikor a játékok még kihívást jelentettek, nem hülyegyerekeknek tervezték őket húsz perces végigjátszásra, nézze csak meg a trailert, és képzeljen el egy négyes bungiejumping-köteles kooperatív partit mazochista fokozaton. Hát nem IMÁDNIVALÓ?
Mi volt a legnehezebb játék, amivel valaha dolgod volt?
45 komment
Hétvégén irány Szeged!
2012.05.08. 17:19 Stöki
Újabb remek, retrojátékőrültekre szabott esemény lesz a napokban: hétvégén, azaz május 12-13-án rendezik meg a 3. Szegedi retro számítógép, video- és kvarcjáték kiállítást. Mindkét nap délelőtt tíztől este hatig várják a látogatókat a Bálint Sándor Művelődési Házban (Szeged, Temesvári körút 42.), a felnőtt belépő 600 forint, a gyerek 300, a négyfős családi 1300.
A rendezvényen persze lesz egy rakás kipróbálható régi gép, konzol, játék és kvarcjátékok a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évekből. A fő műsorszámnak a Nintendo Playchoice játéktermi gép (pontosabban ennek kicsit módosított mása) ígérkezik – az eredeti gépet a Nintendo dobta piacra 1986-ban tíz NES-játékkal. Meg lehet majd tekinteni a híres magyar robotkaticát is (eerről ugye már írtunk a blogon), szóval aki Szeged környékén lesz, ki ne hagyja.
További részletek a rendezvény honlapján.
27 komment
Címkék: retro kiállítás
Miben jobb a Műegyetem, mint az MIT?
2012.05.03. 12:04 hancu
Hát például abban, hogy a kollégistái a Schönhertz kolesz oldalán már 2003-ban (vagy 2005-ben?) megcsinálták azt a dotmatrix Tetrist, amit a világ legmenőbb műszaki egyetemén csak most hegesztettek össze. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennél még korábban megszületett már ugyanez a Brown egyetemen Amerikában, sőt, a legenda szerint az egész Hollandiából, a Delftről még a kilencvenes évek közepén indult. Akárhogy is, az MIT-s 17*9-es színes kijelző egész jól néz ki, bár igen bénán játszik, aki a videón demózza a dolgot.
(részletek a cucc megvalósításáról itt)
28 komment
Angry Birds vidámpark
2012.05.02. 12:56 hancu
És most nem ám a kínai gagyiról van szó, hanem a tök hivatalos, finnországi Angry Birds Landről, aminek az építését maga a fejlesztő Rovio felügyeli. Egy már meglevő park, a Särkänniemi Adventure része lesz az új hely, 12 morcosmadaras hullámvasúttal és egyéb attrakcióval. Az Eurogamernek van pár képe is, nekem meg csak egy halk kérdésem: azzal együtt, hogy én speciel szeretem ezt a játékot, nem kezd ez már egy picit irritálóan sok lenni belőle lassan?
(via Jace Hall)
33 komment
Címkék: angrybirds
Valós autók, valós időben, kamu békával
2012.04.23. 16:14 hancu
Idén 30 éves a Frogger, ennek örömére elkészült a New York-i ötödik sugárút forgalmát egy webkamerán át a játékba valós időben átültető verzió. Az egész valójában csak egy reklám, hogy a játékot beszavazza a nép a Smithsonian videojáték-történelmi kiállítására. Mondjuk megérdemelné, az tény.
13 komment
Heti retro: Ghosts’n Goblins
2012.04.20. 08:00 Stöki
A nyolcvanas évek elején, amikor nálunk szárba szökkent a játékkultúra, főleg a Spectrum- és a C64-programok mentén haladtak a dolgok, japán játékok elég ritkán jutottak el hozzánk akkoriban. Persze egy-két szerencsés akadt, ezek többnyire valamilyen sikeres konverziónak köszönhetően vetették meg a lábukat a keleti blokkban. Mint a legutóbbi játékos Heti retro alatt megszavazott Ghosts'n Goblins, születési nevén Makaimura.
67 komment
Címkék: retro capcom heti retro jatek ghosts n goblins
Az igazi Rock Band
2012.04.18. 14:10 hancu
Hányat ismersz fel becsukott szemmel a megamix 34 videojátékzene-feldolgozásából? Őskonzolosok előnyben!
13 komment
Régen minden jobb volt
2012.04.16. 15:54 hancu
Ennek örömére nézzünk is meg egy friss techdemót a CryEngine 3-ból, aztán mehet tovább a szokásos eszmecsere arról, hogy bezzeg 1981-ben ZX Spectrumon.
Neked melyik volt az első játék, aminek azt mondtad a grafikájára, hogy úristen úristen, ennél jobbat már nem lehet csinálni?
127 komment
Címkék: grafika omg cryengine

Utolsó kommentek