IDDQD

Napok óta nincs új poszt, és sajnos egy darabig még így lesz, ezért hivatalosan is bejelentek egy blogszünetet. Az okok prózaiak: szabi, nyaralás, külföldön tartózkodás, Sziget, stb. Szóval semmi dráma nincs, kicsit feltöltődünk, és augusztus végétől újult erővel dübörgünk. Jó nyarat mindenkinek!

Tegnap zárta negyedévét a Take-Two, ami a játékvilágban mindig izgalmas esemény. A sajtó általában vaskos, számokkal, összegekkel és dátumokkal teli dokumentumba ássa bele magát, megnézve, az elmúlt időszak játékai hogyan is szerepeltek a piacon, a részvényesek pedig megtudhatják, hogy a befektetésük mennyire volt jó ötlet. Néha még arra is lehetőségük van, hogy telefonon tegyenek fel kérdést a minden bizonnyal hevesen izzadó menedzsmentnek, anélkül, hogy bárki is cenzúrázná a mondanivalójukat. Ezt használta ki este egy élelmes betelefonáló, aki mindenkit megdöbbentő kérdést szegezett az összegyűlteknek:

"What would you say is your best-selling game and the most professional game you have out there, with a cock?", amit úgy lehetne lefordítani, hogy  "Önök szerint mi volt a legsikeresebb és legprofesszionálisabb játékuk, amiben volt bráner/kakas?" - a cock ugyanis jelenthet péniszt és kakast is. Azt ugyan nem tudjuk, az úr melyikre gondolt, de mindenképp az egyetemes videojáték történelem legviccesebb csendjét élhettük át.

A Take-Two nyilvános megalázása, a vezetőség kínos helyzetbe hozása persze nem alaptalan: a Take-Two egy igazi anomália, amely minden tényező alapján sikerre van ítélve, mégis negyedévente / évente kénytelen mosakodni. Elvégre nézzük meg a portfóliót: náluk van Sid Meier és a Civilization sorozat, a jelenlegi konzolgeneráció egyik sikerbrandje, a BioShock, ők gyártják a legnépszerűbb és legjobb kosárlabda-szimulátort (NBA 2k), mernek új fejlesztésekbe vágni és azokkal gigantikusakat kaszálni (Borderlands), mégis minden egyes időszakban veszteségesek, ha nincs Rockstar-játék a közelben. Ilyen kínálattal, fejlesztői háttérországgal folyamatosan, éveken át veszteséget, vagy minimális bevételt termelni (a nem rockstaros hónapokban) inkompetens vezetőségére vall, akiket egy jól szituált cég, illetve azok részvényesei már rég vasvillával kergettek volna ki a búzatáblákon túlra, de a T2-t vezető Strauss Zelnick és hű fegyverhordozói valahogy mindig, mindent túléltek. Számonkérési lehetőségből meglehetősen kevés van, a T2 most is előre megírt sablonszövegek folyamatos ismételgetésével hárított mindent - például azt is, hogyan is áll a GTA V, egyáltalán mikor fog megjelenni, de válasz nem született, vagyis a legnagyobb fejőstehénről maguk a részvényesek sem tudnak semmit, pedig az ő pénzük a tét.

Ez a kérdés már csak azért is aktuális, mert ez a negyedév volt az első, ahol volt Rockstar-játék, az mégis bukott, a T2 pedig veszteséget termelt. Nagyot, 110 millió dollárosat. Nem tudni, pontosan mennyi fogyott a Max Payne 3-ból (a T2 nem adott ki számokat), de a Spec Ops: The Line mellett szerepelt a "várakozásokhoz képest jelentősen alulteljesítő szoftverek" táblázatban, ami 3 millió leszállított példány esetében nem éppen a legjobb hír. A bukás okai ismeretlenek, a Max Payne 3 pazar, látványos, elképesztően hangulatos akciójáték, igazi tömegcím, amire úgy kellett volna ugrania minden játékosnak, mintha ingyen osztogatnák. Lehet, hogy kevés volt benne a bráner vagy a kakas...?

Oké, lehet hogy kicsit könnyű célpont a Zyngát ekézni pont itt a Szőröstökű Igazzy Gémerek Mekkájában Farmville-estül-mindenestül, de szögezzük le, a cég felemelkedése (és bukása?) a játékipar egyik legizgalmasabb jelensége volt az elmúlt pár évben. Ami meg most történik, szintén borzasztó érdekes, és egyben nagyon sötét ügy.

Szóval a dolog úgy indult, hogy a cég iszonyú nagyra fújódott (voltak számítások, amik szerint többet ér az Electronic Artsnál), tőzsdére ment, rettentő milliárdokat kaszált, és ezzel párhuzamosan egyre inkább kezdett alábbhagyni a facebookos játékaik, a MindenféleVille-ek népszerűsége. Megvették kilóra az éppen legnépszerűbb FB-játékot, a Draw Somethinget, földbe is állt pár hét alatt. Aztán eljött az aktuális negyedéves pénzügyi jelentés, ami avatatlan szem számára nem is tűnik olyan borzasztónak: 332 millió dolláros forgalom, kicsit elmarad az elemzői várakozástól (az 344 volt), minimális nyereség. Na erre a hírre a részvényárfolyam konkrétan összezuhant, egy nap alatt 40% csökkenés, az elemzők rögtön azt kezdték találgatni, túléli-e ezt egyáltalán a cég.

És most jutunk el a sztori aktuális részéhez. Kiderült ugyanis, hogy a Zynga-vezérkar, és a korai befektetők (vagyis Mark Pincus és a haverok) laza 516 millió dollárnyi Zynga-részvénytől szabadultak meg az elmúlt pár hónapban, amikor ők már tudták, hogy gáz van, akiknek eladták a részesedésüket, azok viszont nem. Mindezt a nagy megzuhanás utáni árfolyam négyszeresén. A legnagyobbat, 200 millió dodót a nagyfőnök Pincus kaszálta az ügyön, de a részvényeiket véletlenül épp jó időben eladó bennfentesek között ott van a COO, a CFO (operatív és pénzügyi igazgató), és egy csomó korai befektető (köztük például a Google).

Ebből a szarból nem dumálod ki magad - szól a klasszikus Ponyvaregény-idézet, és elég jól körüliírja, a Zynga helyzetét, innen szinte esélytelen a befektetők bizalmát visszaszerezni. Akkor most megy az egész cég a levesbe? Jó kérdés, hiszen elvileg még mindig iszonyú pénz van a játékaikban, a bezuhanás után is 3 milliéárdot ér a tőzsde szerint, és ott van a milliárdos nagyságrendű készpénztartalék is. Van még mit szétlopni, mondtatja az emberrel a kis magyar szocializációja. Érdemes lesz figyelni a Zynga felől érkező híreket, na. 

A legismertebb magyar gamer podcast, a Konnektor minap engem keresett meg, a megtisztelő felkérésből egy szűk egyórás beszélgetés lett retróról, IDDQD-ről, nextgenről, handheldről, a feleségemről, kötelességből játszásról, meg úgy mindenféléről, ami eszünkbe jutott. Akit érdekel a hang Stöki mögött, itt meghallgathatja (bár ez egy elég nyúzott hang, mert egy zilált munkanap végén nem kicsit voltam fáradt a felvételkor). A Konnektornak köszi a lehetőséget, élveztem (a nyúzottság ellenére is).

„A Choplifter kis pixelemberkéi sokkal valódibbnak tűntek nekem, mint a Half-Life gyönyörűen renderelt karakterei.”

A fenti provokatív mondatot Will Wright, a Sim(s) játékok és a Spore alkotója mondja, majd rögtön meg is magyarázza, hogy a 8-bites ronda emberkék érzése szerint jobban passzoltak a Choplifter szintén ronda 8-bites világába. Hasonló érdekes gondolatokra bukkanhat, aki böngészi kicsit a Critical Path Projectet, és valamennyire tud angolul.

Sőt, már ott is van pár napja. Igen, Wheatley a Portal 2-ből, és most nem is a játék lezáró mozijára gondolok, hanem a való életre. Valaki a NASA-nál ugyanis láthatóan a játék nagy rajongója, és az ISS-re pénteken indult japán HTV-3 utánpótlást szállító teherűrhajó egyik paneljébe belegravírozta a vicces robot sziluettjét az adekvát "In spaaaaaaaaaaaace" felirat kíséretében. A NASA nem kommentál, a japánok nem kommentálnak, a Valve nem árulja el, hogy került hozzájuk a fotó.

Ha már úgyis (megint) oldalba kapta a blogot egy retroszökőár, adjuk meg magunkat a sodrásnak, és következzen egy újabb videó, amitől a régi pc-tulajdonosok elmorzsolnak pár könnycseppet - főleg azok, akiknek mond valamit az, hogy Roland, Gravis UltraSound, esetleg Hangkártyacsata rovat a Commodore Világban. A videóban a Lazy Game Reviews nevű YouTube-csatornának köszönhetően meghallgatható, hogyan fejlődött a pc-s zene a speakertől a cd minőségig. Mindez az első Monkey Island-játék zenéjén keresztül.

A videó készítője azért választotta éppen a Monkey Islandot, mert az elég sok rendszeren megjelent, és elég sok hangkártyát támogatott ahhoz, hogy össze lehessen vágni belőle ezt a kis audioevolúciót. Az évszámok nyilván nem a játék megjelenését jelzik, hanem azt, hogy az adott hangrendszer mikor lett elérhető a játékosoknak. Nekem az Adlibnál már kezd elfogadhatóvá válni a videó, sőt ez a kicsit még prüntyögésre is emlékeztető verzió nekem egy fokkal jobban is tetszik, mint az utolsó változat (ami egyébként a legutóbbi, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra is megjelent Special Edition zenéje, amit élő zenészekkel vettek fel).

Sokan beküldtétek a lenti képet, meg persze magunktól is rátaláltunk, de azt nem sikerült kiderítenem, hogy ki készítette. Mindenesetre az illető elég jól vágja a DOS-os játékokat, ezekből szedte össze a száz legjobbat egy szép listába. Látszik, hogy sok melóval, nagy szeretettel csinálta, külön háromésfeles lemezt szentelve mindegyiknek (és még olyan apróságokra is figyelt, hogy például a Loomnál különböző színű számjegyek legyenek). A listában csak olyan játékok szerepelnek, amiknek megjelenésekor még nem volt windowsos változat (a Red Alert például ezért maradhatott ki). Kattintsatok a lenti képre a teljes listához (vigyázat, elég nagy fájl, majdnem nyolc mega).

Kismillió, obskúrus konzolokra fókuszáló játéktörténelem-remix videó után most nagy hirtelenséggel beleszaladtunk egy pécésbe, ami talán közelebb áll hozzánk. Te is tudod a zene ütemére megjelenő képek alá végig sorolni a játékcímeket?

„Íme az internet legöregebb Battlefield 3 játékosa” – hirdeti a lenti kép. „Eközben a legidősebb CoD -júzer épp betöltötte a tizenkettőt!” – kontrázik egy komment. Ez persze vicces, de azért gondoljunk csak kicsit bele: már felnőtt egy generáció, akinek nincs sok fogalma arról, mi a franc az Atari, mi volt a C64 és miért rajongtak milliók egy kék sündisznóért, aminek kvázi az egyetlen képessége az volt, hogy rohadt gyorsan futott.

Hiába azonban az eltelt évtizedek, a játékvilág semmit sem változott: a nyolcvanas években is a kalózkodás, a hozzá nem értő menedzsment, a kifizetetlen jutalékok, a tehetség és az elvégzett munka utáni elismerés elmaradása, na meg a magas árak miatt keseregtek azok, akik tűzközelből nézték az eseményeket.

Honnan tudjuk ezt? Az Atari gazdag, jól összefésült emailarchívumából, ami néhy olyan, mintha a Deus Ex belsős levelezését olvasnánk. Ha szeretnél egy kis utazást tenni vissza a múltba, a nagy videojátékkrach előttre és utánra, itt a heti programod. Érdemes elolvasni például 1984-ből a „The first annual Jeff Boscole Memorial letter” tárgyú levelet, elég tanulságos. Persze némi angoltudás szükségeltetik.

(Amúgy elnézést a kis blogszünetért, holnaptól visszatérünk a medrünkbe.)

Volt már Trónok harca zenéje C64-re komponálva, Trónok harca 16 bites japán RPG-ben (ennek nemrég a második része is megjelent), épp a múlt héten posztoltuk a Trónok harca kontinense, Westeros Minecraft-verzióját, most pedig itt van, hogy nézett volna ki Westeros, ha a Mario Worldben jelent volna meg. A titan413 fedőnevű júzer tette fel Redditre, és bár annyira nem lehetett melós, mint az előbb említettek, azért nagyon pöpec, a cukiság-o-méter pedig kiakad a Yoshi-fejű Sárkánykőnél. (Kattintásra nagyobb méretben az eredeti.)

Többször írtunk már olyan esetről, hogy egy játékrajongó vagy -gyűjtő csillagászati összeget adott valamiért. Volt már a blogban NES-játék, ami 2,6 millió forintért kelt el, volt 93 millió forintos Wii, és arra is láttunk példát, hogy valaki 67 millió forintnak megfelelő dollárt adott az Entropia Universe nevű játékban pár virtuális épületért. A mostani eset mindegyiket felülmúlja majd, már ha akad egyáltalán vevő: egy beszédes nevű júzer, collectors_king egy híján egymillió euróért, azaz nagyjából 290 millió forintért árul az eBayen egy játékgyűjteményt (plusz ezer euró csak a postaköltség).

Tudom, hogy Mother Brainnel már a múltkor kitoltam veletek, de most ráteszek egy lapáttal: megint nem csinos/dögös játékcsaj következik, hanem egy emlékezetes főellenség (aki mellesleg át tud alakulni dögös csajjá is, ha éppen ahhoz van kedve).

Scotiáról van szó, a Lands of Lore egyik főszereplőjéről. Ezt a játékot a Westwood fejlesztette rögtön az Eye of the Beholder első és második része után. Az AD&D-hez kötött játékok után szerettek volna több szabadságot, ezért a sorozat harmadik részét már nem ők készítették (olyan is lett), hanem indítottak 1993-ban egy saját szerepjáték-sorozatot a Lands of Lore-ral. A játék nagyon príma kis dungeon crawler volt, szép grafikával, jó szabályrendszerrel és szokványos, de elfogadható fantasy sztorival, amit a főgenya, Scotia dobott fel. A nagy orrú boszorkány a játék elején egy gyűrűtől átváltozási képességeket kapott, itt kezdődtek a bajok. Felhívnám a figyelmet az arcanimációra (azért messziről jutottunk el az L.A. Noire-ig).

Ugyan az utóbbi évek nagy indie sikere, a Minecraft nem rántott magával bennünket, mindig igyekeztük csodálatunkat kifejezni a játék rajongói előtt, akik a közösségi legózásban néha egészen elképesztő machinimákat alkotnak (és a program alkotója, Notch is jó arc, hiszen személyesen üdvözölt benneteket). Most egy ilyen, talán minden korábbinál grandiózusabb projektet mutatnék be: WesterosCraftet.

A brit Vinny Mainolfi 1984 óta játszik C64-es játékokkal, és furcsa hobbija is ehhez kapcsolódik: ezeknek a játékoknak a befejezéseit gyűjti. Még 5.25-ös lemezeken kezdte, aztán 1997-ben indított egy honlapot, ahova felpakolgatta az általa kivégzett játékok utolsó képkockáit, animációit. 2002 és 2005 között szünetelt az oldal, de aztán új erőre kapott, és azóta is létezik – sajnálom is, hogy csak most találtam rá, ahogy anyagot kerestem a múlt heti Myth-cikkhez.