Hoppá, elkészült a Vakondok 4! Tudjátok, ez az a dokumentumfilm, ami a magyar videojáték-fejlesztés hőskorát dolgozza fel, és aminek rendezőjével nemrég beszélgettünk, és amiről hetek óta posztolgatom a werkfilmeket. Grathtel voltunk pénteken a bemutatón, nagyon jó lett a film (olyan, hogy utána jó érzés magyarnak lenni), de bővebben egyelőre nem írnék róla, mert most hónapokig fesztiválokon pörög majd, és a nagyközönség csak utána láthatja. Meg úgyis van még egy rakás werkfilm, ezek még egy darabig jönnek majd hétfőnként. Ezen a héten Békési Róbert mesél, aki amúgy reklámgrafikus volt, és csak másfél évet töltött játékfejlesztéssel, de ezt a másfél évet a legizgalmasabb időszakban: akkor, amikor az első magyar C64-játékok születtek. Az első játék, amin dolgozott, az Arctic Shipwreck volt, amiről tolok is ide egy videót:
Ha nem lenne világos, a feladat a mamuttal ellensúlyozni a jégtábla dülöngélését, hogy a jégtáblán levő (orgiázó?) hajótöröttek le ne potyogjanak. A játék 1983-ban jelent meg, de ehhez képest nagyon újító volt, elég csak a jégtábla háromdimenziósságát megnézni. Békési úgy emlékszik vissza erre az időszakra, hogy mivel a szocializmusban a magyarok eléggé korlátok közé voltak szorítva, a C64-es fejlesztés lett az újdonság iránti vágy kielégítése, és ezáltal nyílt ki a világ előttük. (Korábbi werkfilmek: Kiss Donát, Ian Livingstone, Fodor Tamás, Nagy Csaba, Szenttornyai László, Stein Róbert, Vámosi Zsolt, Rátkai István, Mark Cale, Balogh Zsolt, Rényi Gábor, Kiss István, Olessák Róbert, Révbíró Tamás, Kozák Tamás.)
Így készült a Vakondok 4 - 16 - Békési Róbert from Moleman on Vimeo.

Üdv minden régijáték-rajongónak, eltelt két hét, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Ezúttal egy évforduló gondoskodott a témáról: 1996. április 18-án, vagyis éppen 20 éve jelent meg a Metal Slug, ami játéktermi, illetve konzolos klasszikusként lehet, hogy itthon többeknek nem ismerős, de hát ezért vagyunk mi, hogy ezeket a játékokat megkeressük, kipróbáljuk és beszéljünk róluk. A Metal Slugot koopban végig is toltuk Grathtel - nem volt sok idő, de ha játékteremben kellett volna pénzért nyomkodni a kántinyúkat (igen, így írtam le, és ezennek ezt köznevesítem), akkor alighanem bajban lettünk volna anyagilag hó végén. Élményeinkről beszéltünk is vagy negyedórát, de szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. Ha kíváncsi vagy az okoskodásunkra, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt 





Üdv minden régijáték-rajongónak, eltelt két hét, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Ezúttal is olyan játék jön, amit sokan kértetek: a Dark Sun: Shattered Lands - Grathtel bevetettük magunkat Athas arénáiba, és erről beszéltünk bő húsz percet. De szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak.
Utolsó kommentek