PayPal:
Patreon:
Ha az ember egyszer összerak egy forgatókönyvgenerátort, utána mindenhol automatizálható sztorikat lát. Ilyen például a japán RPG-k műfaja, amikből én sokat mondok, ha 5-6-tal játszottam talán, mégis sűrűn bólogattam az összes sablonfordulatnál, amik Joe Juba (fogalmam sincs ki ő, de legalább ráírta a nevét a képre, így nem kell ismeretlenszerzőzni) Kisalföld méretű folyamatábráján jöttek szembe. Íme: (klikkért cserébe nagyra nő a kép)
Két napja írtuk meg, hogy a Microsoft egy kisebb ország éves GDP-jét félmilliárd dollárt költ a Kinect reklámkampányára. Nem tudom, ebből mennyi ment el a tegnapi Oprah-adásra, de biztosan sok nullával végződő összeg. Oprahnál a reklámszünetbe is százezres nagyságrendű a beugró, és a Kinectet most nem ott reklámozták, hanem magában a műsorban: Oprah személyesen ajnározta az Xboxot, majd azzal köszönt el a közönségtől, hogy aki ott van, kap egy ingyen Xboxot és hozzá egy Kinectet. A hölgyekből álló közönség reakciója felér egy csapásmérő szónikus fegyverrel.
A videó jobb minőségben megtekinthető a Gizmodón. És ha már Kinect: a Microsoft a napokban közzétette, hogy milyen játékokkal jön ki a cucc. A 19 cím között persze főleg sport-, fitnesz- és táncjátékok vannak, de akad két érdekesség a listában. Az egyik a Sonic Free Riders, ami az eredetileg Segára termett főhős miatt érdekes, a másik az új Harry Potter-játék, ami talán a legkevésbé kazuár cím, ráadásul egy igen sikeres brandet lovagol meg.
Avagy a Double Dragon keménytökű hősei komoly morális dilemma elé kerülnek.
Mármint többet, mint a nem gémerek, akiknek átlagban csak heti három alkalom jut, míg a videojátékosoknak négy. És ezt nem akárki állítja ám, hanem a női lélek titkainak legavatottabb ismerője, a Cosmopolitan magazin, abból is a friss amerikai kiadás. Íme:
A lap egyébként legendás szavahihetőségét sajnos árnyalatnyit rontja, hogy szerényen csak "recent survey"-re hivatkozik, ami nem az a kimondott akadémikus forrásmegjelölés, így női olvasóinkhoz fordulok a tudományos kíváncsiság nevében kérdéssel: tényleg???
(via Destructoid)
Ötszáz. Millió. Dollárt.
Nem vicc. Tényleg nem. Ez mai árfolyamon számolva kábé 99 milliárd forint. Igazán nem szeretnénk itt politizálni, de mivel a "rohadt sok pénz" mérőszáma a mai magyar valóságban a most kivetett második számú válságadó, muszáj ahhoz hasonlítanunk. Annál mondjuk kicsit kevesebb. Igaz, azt a 160 milliárdot az összes itthon működő energetikai, és telekomcége plusz az összes áruházlánc fogja összedobni, és elviszi az éves szumma profitjuk felét.
Szóval félmilliárd dollár, ezért persze durva reklám-szőnyegbombázás várható, annyit lehet tudni, hogy már megállapodtak Steven Spielberggel, a Burger Kinggel, a Pepsivel (400 millió doboz kinectes kólát dobnak piacra), a YouTube-bal, a Nickelodeonnal, a Disneyvel, lesz Kinect-reklám a Glee-ben, a Dancing with the Starsban, a People és InStyle magazinokban, és a nyitás éjszakájára kibérlik New Yorkban az egész Times Square-t.
Ágyúval verébre? Vagy csak biztosra mennek? Megpróbálják a végtelen bankszámla ütőkártyáját kijátszani, és marketinges hidegháborúba belerángatni a sokkal kevésbé mély zsebű Sonyt és Nintendót? Egyáltalán mikor hoz vissza egy félmilliárdos reklámkampányt egy 150 dolláros kütyü (amit tippem szerint veszteséggel árulnak, ahogy a konzolpiacon a hardvert szokás), meg a mellé eladott játékok?
Ha el nem felejtem, holnap rákérdezek a magyar Microsoftnál, mi várható itthon.
Először is csendes áhítatban nézzük meg a decemberben érkező Wow-kiegészítő intróját, ami az eddigi legjobb cgi „jön a sárkány és mindenkit legyak” témában, de általában is biztosan az első tízben van.
Aztán szedjük fel az állunkat. Aztán gondolkodjunk el azon, hogy kifizetnénk-e egy teljes játék árának felét pár ilyen videóért.
Az Activision nem éppen emberségéről és nagylelkűségéről ismert főnöke, Bobby Kotick szerint fizetnénk. Erről szeptemberben beszélt egy kaliforniai szórakoztatóipai konferencián, ahol a Starcrafttel példálózva kifejtette, hogy ha a játékokból kivennék az átvezető animokat és összevágnának belőlük egy másfél órás filmet, amit 20-30 dollárért árulnának, biztosan kasszasiker lenne.
Én nem vagyok ebben olyan biztos. Egyrészt az átvezető videók nem véletlenül átvezetők: küldetéseket kötnek össze, amikben szintén fontos történések lehetnek – ezek nélkül pedig foghíjas lehet a „film” sztorija. Másrészt az átvezető animok általában a játék motorjával készülnek, vagyis nem nyújtanak olyan látványt, mint a fenti intro (lásd éppen a Starcraft II videóit). Harmadrészt egy drágább mozijegy is csak 10 dollár körül van, miért kellene ennek a dupláját vagy tripláját fizetni egy játékvideó-gyűjteményért?
De inkább mondjátok meg ti: kiadnátok 20-30 dollárt másfél óra cgi-ért és átvezető videóért?
Az év egyik nagy sztorija a chile bányászok esete, akiket a héten mentettek ki a föld alól, 69 napig raboskodtak ott. Október 14-én történt a mentőakció, egy nap alatt felhoztak mindenkit, örült az egész világ, a média, mindenki (nagyjából egymilliárd ember követte élőben a mentést). Az egyik neves japán játékkiadó, a Namco is szeretett volna hozzájárulni az ünnepléshez, és a neves napon közzétette az alábbi képet a Twitter-oldalán.
Ő a Namco egyik játékhőse, Mr. Driller, magyarul kb. Fúrófej úr. Chilei zászlós háttérben üdvözli a bányászokat, a „bienvenido de nuevo” nagyjából annyit tesz, hogy „Isten hozott megint!” A képet valószínűleg többen tiszteletlenségnek gondolták, mert a Namco nem sokkal ezután levette a képet és bocsánatot kért, amiért így üdvözölte a bányászokat. Őszintén szólva nem érzem annyira gázosnak a képet, főleg annak fényében, hogy maga a chilei média is videojátékos utalást hozott címlapon: Super Mariónak nevezte az egyik bányászt, Mario Sepúlvedát (ő jött fel másodiknak, a föld alatt mindenkit meginterjúvolt, sokat tett azért, hogy tartsa a lelket a többiekben).
A lenti videó ritka diadalmas pillanatot örökít meg: a Stallion83 nevű Xbox 360 júzer a Telltale Wallace és Gromit játéksorozatában unlockol egy 20 pontos achievementet, és ezzel eléri ötszázezredik gamerscore-ját. Annak, akinek az előző mondat kínai lenne: Xboxon majdnem az összes játékokhoz tartoznak achievementek, vagyis teljesíthető feladatok, amikért cserébe pontokat, azaz gamerscore-t kaphat a játékos. Minél nehezebb a feladat, általában annál több pont jár érte. Ha például Halo: Reachben végigjátszunk egy pályát normal szinten, 10 pontot kapunk – ha viszont a legnehezebb, legendary fokozaton toljuk végig az összes pályát, ráadásul egyedül, 150 pont üti a markunkat. A gamerscore főként arra jó, hogy lehet villogni vele a haverok előtt, illetve a keményvonalas rajongóknak komoly motiváció „kimaxolni az acsikat”, vagyis egy-egy játékban minden achievementet elérni, unlockolni (kőkemény munkával általában 1000 pontot lehet egy játékból kihozni, ez dlc-kkel még pár százzal nőhet).
Stallion83 ezzel máris bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe, de mint blogjának címe mutatja, célja az egymillió gamerscore elérése. Szóval most még csak félúton jár, nem is pihent sokat a félmilliomodik pont után, rögtön elkezdett játszani a Karaoke Revolutionnel.
Viszonyításul: én Xboxon átlag heti 3-4 órát játszom (sajnos többre nincs időm), így gyűlt össze kb. négy év alatt 13-14 ezer pontom (achievementekre ritkán szoktam direkt ráhajtani). A legnagyobb gamerscore-ú ember, akit ismerek, Grath cimbi az 576 Kbyte-ból. Amikor nyáron voltam vele az E3-on, éppen akkor fordult át a pontja hat számjegyűvé, most már talán 110 ezer fölött van. A jó Grath a legnagyobb gémer, akivel valaha találkoztam, mind lexikális tudást, mind fanatizmust tekintve: félelmetesen sok játékot ismer, évekre visszamenőleg köpi-vágja a megjelenési dátumokat és képes többször végigjátszani egy játékot csak azért, hogy unlockoljon egy 25 vagy 50 pontos achievementet (és még élete is van emellett, például legendásan jól sikerült partikat szervez a cimboráinak). Elképzelni sem tudom, mekkora alfageek lehet az, akinek már félmillió pontja van.
(via Kotaku)
A mai napot az egzotikumnak szenteljük, és a Resident Evil 5 keménycsaját, Sheva Alomart állítjuk ki középre. Lépjünk gyorsan át magán a neven, mert attól még, hogy kezdő kalandmesterek alapfokú névadási képességével született meg ez a borzalom (Alomar, most komolyan), még simán lehet jó a karakter.
Szóval ugye van ez a játék, ahol zombikat négereket fertőzötteket kell halomra gyilkolni, és mivel az alap izomagy nem feltétlenül vonzza a játékosokat, a készítők egy igen kacifántos előtörténettel megáldott hölgyet csaptak még a paklihoz. Ezt olvasva ismét fel-felrémlik az a rövid és sikertelen időszak, amit MAGUS kalandmesterként töltöttem el, ugyanis Sheva szülei a történet szerint egy üzemi balesetben vesztik életüket, és miután a lány megszökik a nagybátyjától, egy kamionsofőr veszi szárnyai alá.
Mára be lehet zárni az internetet, mert ennél nagyobb királyság már úgysem fog teremni rajta: négy warcraftos Lich King a Bohemian Rhapsodyt nyomja Guitar Heróban. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.
(via FS)
Oké, kezdjük egy kis szlengmagyarázattal: mi az hogy ragequit? A legjobb családban is előfordul, hogy valaki úgy felidegesíti magát egy (tipikusan online, kompetitív) játékon, hogy leszáll elé a vörös köd, és mérgében kilép a játékból, uninstallál, talán még a játék lemezeit is összetöri.
Na, Japánban most a világtörténelem legsúlyosabb ragequitje történt meg, méghozzá a Final Fantasy 14-ben, amin egy játékos olyan szinten felhúzta magát, hogy totálisan kiszállt a játékból. Mivel emberünk civilben nagypályás befektető volt, ebbe beletartozott az is, hogy azon nyomban belépett a tőzsdére, és eladta a SquareEnix-részvényeit. Amiből 2,1 milliárd jen (ötmilliárd forint) értékű porosodott neki a páncélszekrényben, ezzel a cég kb. 1 százalékos kisebbségi tulajdonosának számított.
A tőzsde meg már csak olyan, hogy ha valaki egy részvényből hirtelen eladásra kínál egymilliót, a brókerek fejében szöget üt a gondolat, hogy ugyan miért is tenne ilyet, tessék ideképzelni a Tőzsdecápák megfelelő jeleneteit - a lényeg, hogy a SquareEnix részvényárfolyama rövid időre meg is zuhant, hetedikén tessék nézni a tüskét lefelé:
Most már csak azt kéne kideríteni, játszik-e online játékkal valaki, Warren Buffet, Soros György és a többi nehézsúlyú befektető közül, és mehet is a gankeléssel egybekötött tőzsdemanipuláció.
Újra rendhagyó retro következik rengeteg képpel és néhány magyarázattal. Múlt héten a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Tanulmánytárában jártam, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. Elképesztő dolgokat lehet ott látni, néhányat megpróbálok átadni pár béna fotóban (sajnos nem lett jobb gépem a legutóbbi poszt óta), de egyszer nézzétek majd meg a saját szemetekkel, érdemes. Ez például egy csodás formatervezésű műszer a hatvanas évekből. Én először rádiónak néztem, de mint kiderült nem az, hanem egy kábelazonosító műszer.
Ő Képes Gábor, a Tanulmánytár számítástechnikai gyűjteményének kurátora, az ő meghívására mentem el megnézni az alábbiakban következő csodákat. Gábor egyébként lelkes IDDQD-olvasó és az Űrhódító - a számítógépes játék (r)evolúciója című időszaki kiállítás (erről írtam megnyitásakor az Indexre) szervezője. A lenti képen a walkie-talkie és a mobiltelefonok egyik ősével látható. Egészen pontosan egy Motorola SCR-536-tel, ilyen rádió-adóvevőt használtak az amerikai csapatok a második világháború alatt.
Folytatjuk múlt heti születésnapi nyereményjátékaink eredményhirdetését, ma azt áruljuk el, mit vettünk nektek azon a 200 eurón, amit az eBay adott nekünk, hogy reklámozza magyarországi szolgáltatását (és Jóljár Jolánt, ugye). Irgalmatlanul nehéz dolgunk volt, mert rengeteg jó ötletet küldtetek. Mérőműszerünkőn, az ACME Szubjektív Górcsőn komoly repedések jelentkeztek, tanácstalanul számolgattunk órákig, de kiderült, hogy csak úgy lehet pár szuper cuccot választani, hogy még több szuper cucc kimarad. Szóval köszi, hogy aktívak voltatok és mély együttérzésünk azoknak, akik az ötletelés után nem kapnak semmit (ha ez vigasztal valakit: mi sem kapunk, a 200 eurót szinte centre pontosan elköltöttük). Azt elég hamar eldöntöttük, hogy egy nagy dolog helyett vegyünk inkább több kicsit, még ha a postaköltség nő is, mert inkább örüljön több ember 150 euróból, mint egyetlen 200-ból. Így alakult ki a végeredmény, négy tétel került a kosarunkba:
Lordvico fedőnevű kommentelőnk küldte el a The Company nevű lengyel csapat weboldalának a címét, és napokra ott ragadtam. Az oldalon az EXE menüpont ugyanis olyan amigás klasszikusokat rejt, amikre C64-tulajdonosként csak csorgathattam a nyálam kb. húsz évvel ezelőtt.
Egy újabb régijáték-oldal önmagában nem érne posztot, de a site-nak van egy óriási előnye: nem kell szenvedni az emulátorral. Azt ugyanis megteszik helyettünk a derék lengyelek. A programok a legelterjedtebb Amiga-emulátorra, a WinUAE-re épülnek, de embereink egyetlen .exe kiterjesztésű fájllá konvertálták a játékokat, amik XP-n és Win 7-en is elfutnak, természetesen virtuális floppycserék nélkül (viszont működnek az emulátor előnyei, van például állapotmentés és gamepad emuláció).
Nagyon szimpatikus nekem ez a felhasználóbarát megközelítés (és ugyanezért szeretem a Heti retróban gyakran linkelt oldgames.sk-t is, csak ők pc-s játékokkal és DosBoxszal művelnek hasonló finomságot). A WinUAE ugyanis kicsit nehézkesen használható emulátor, valamennyire el kell mélyedni benne, kickstart ROM-okat beszerezni, elérhetési utakat megadni – a The Companynál viszont két lépésre egyszerűsödik mindez: letölt, indít.
A játéklistában azért még vannak fájó hiányosságok (például a Shadow of the Beast), de a lista folyamatosan bővül, és most is vannak benne nagy nevek. Például végre végigjátszottam a platform egyik legnehezebb játéktermi konverzióját, az Apidyát (persze trainerrel), és kellemes meglepetés volt a Reunion című magyar játék (az Imperium Galactica őse). Az pedig egy kicsit ijesztő, hogy a Rick Dangerousban még mindig pontosan emlékszem az első pályára.
[UPDATE: A kommentekben volt, akinek vírust jeleztek az exék. Szerintem false positive, de gondoltam, azért szólok.]
[UPDATE #2: Felkeltettük lengyel barátaink figyelmét, az oldalon a hírek között megnyugtatnak minket, hogy nincsenek vírusok az EXE fájlokban. És még egy jó hír: mindhárom Shadow of the Beast kikerült az oldalra!]
Utolsó kommentek