Gondolom, tegnap többen rácsodálkoztatok a Google-logóra, aminek a témája ezúttal a Pac-Man volt – sőt, nem csupán egy állókép, hanem egy játszható Pac-Man! És gondolom, sokan kitaláltok, hogy a játéknak születésnapja van. Ráadásul kerek születésnap: Pac-Man harmincéves lett, a játék ugyanis éppen három évtizede, 1980. május 22-én jelent meg.
A sárga körcikk kétségtelenül a játéktörténelem leghíresebb síkidoma, és mint ilyen, legendák övezik az eredetét – leginkább az, hogy a játék alkotója, Ivatani Toru egy megkezdett pizza láttán megvilágosodott, és akkor döntötte el, hogy főhőse egy kör lesz, amiből hiányzik egy kisebb körcikk. Ivatani tavaly adott interjút a RetroGamernek, és ott azt mondta, igaz a pizzás sztori, de lehet, hogy csak megadta magát a jól hangzó mítosznak, mert egy 1986-os interjúban még cáfolta a legendát. Akkor azt mondta, hogy a japán kucsi, vagyis a száj írásjelét (lásd balra) átrajzolgatva jutott a körcikkhez.

Elnézést a szókimondó címért, de a szóban forgó játék, az X-blades pontosan erről szólt: elméleti síkon egy sima lövöldözős-ugrálós akciójáték, a gyakolatban viszont semmi mást nem kaptunk, mint egy formás feneket a képernyő közepére. Ayumi, a főszereplő amúgy nem igazán tud kitörni a másodvonalas videojáték-csajok meghatározó attribútumai közül: felvágott nyelvű, bájos vadóc, aki bebizonyítja, hogy a tanga-bikinifelső páros minden harci szituációban megfelelő védettséget nyújt. Az X-Blades világszerte nagy örömöt okozott a játékkritikusoknak, hiszen mindenki imádja porba gyalázni az ilyen kűröket, volt is minden a "na, pont ezt várjuk el egy tízéves sráctól első próbálkozásnak" összefoglalástól kezdve a
Tavaly fogadták el Svédországban az EU-s alapokon nyugvó, IPRED elnevezésű törvény helyi változatát, ami - anélkül, hogy nagyon a mélyére néznénk - a jelen egyik legdurvább szerzői jogvédelemmel és internetes fájlcserével kapcsolatos szabályozása, eredeti célja az volt, hogy megbénítsa a jogvédett tartalmak letöltését segítő oldalakat (torrent trackerek, és a többi, és a többi). Nos, ez sikerült, csak magával rántott pár egyéb (egyébként nagyjából pontosan előre látható) dolgot is. A svéd rendőrség netes rend felett őrködő részlegének vezetője, Anders Ahlqvist épp most
A Sony videojátékos részlegének vezetője volt pár évvel ezelőttig, a japánok a megtisztelő „a PlayStation atyja” címet aggatták rá. Épphogy felfért a toplistára, mert Kutaragi inkább csak elszállt bullshitgyáros, mint igazi suttyó: olyan aranyköpéseket és nyilvánvaló hülyeségeket képes ontani magából, hogy az ember csak fogja a fejét. Például a PS3 indulásakor azt nyilatkozta, hogy őt nem érdekli a verseny a Microsofttal és a Nintendóval. És amikor újságírók megkérdezték, miért olyan drága a PS3, azt találta mondani, hogy szerinte túl olcsó, sőt: „Ha úgy tekintesz a PlayStation 3-ra, mint egy játékra, akkor igen, ez egy drága játék. Azonban ez több, mint játék. Ez egy PlayStation 3. És az egyetlen, igazi PlayStation 3. Remélem, hogy azok, akik ezt megértik, boldogan fizetnek majd érte.” És hogy mi a PS3? Nos, a Kutaragi fejében dolgozó bullshitgenerátor szerint: „Nem egy játékgép, soha nem neveztük annak. A PS3-ban összehoztuk egy szuperszámítógép számolási teljesítményét az otthoni szórakoztatással.” De már a PS2-nél elszaladt vele a ló, arról ilyesmiket mondott: „Egy új kibervárossal kommunikálhatsz, a PS2 ideális otthoni szerver lesz. Láttad a Mátrixot? Ugyanaz az interfész. Ugyanaz a koncepció.” És hogy mi a véleménye a konkurenciáról? „A Microsoft a Holdra akar menni. A Sony a Napra.” További röhejforrások 
Utolsó kommentek