IDDQD

Múlt héten megint olyan játékot szavaztatok meg, aminek – akárcsak a Defender of the Crownnak – nincs nagy rajongótábora angol nyelvterületen, így alig tudtam valami kis infót előásni róla. Azért belefutottam egy meglepő dologba: eddig nem tudtam, hogy a Street Rod lengyel játék.

Lengyelország elég erős játékfejlesztésben (elég, ha csak a Witcherre vagy a Painkillert fejlesztő People Can Flyra gondolunk), és nem ma kezdték az ipart. A rendszerváltás előtt azt csinálták, mint a keleti blokk több országában (így Magyarországon is): külföldi kiadóknak dolgoztak olcsón (ami persze otthon jó pénznek számított). A dolog annyival volt egyszerűbb nekik, hogy volt kint egy földijük, bizonyos Lucjan Daniel Wenzel, aki a nyolcvanas évek közepén Kaliforniában megalapította a Logical Design Works nevű céget. Ennek a – játékok mellett mindenféle számítástechnikai izével foglalkozó – cégnek fejlesztett közvetlenül a P.Z. Karen nevű lengyelországi leányvállalat (a p.z. a przedsiebiorstwo zagraniczne rövidítése, ami kb. azt jelenti, hogy „külföldi vállalat”). A játékokat California Dreams néven adták ki, ami nem volt valódi kiadó (hiszen az a Logical Design Works volt), inkább csak márkanév. A P.Z. Karennek és a California Dreams névnek volt pár jó éve 1991-ig (amikor Wenzel bezárta a boltot és hazatért Lengyelországba), és nem vitás, hogy a Street Rod volt a legjobban összerakott programjuk (meg a Blockout című 3D tetris).

Már nem tudni, pontosan mikor kezdődött az egész, csak az, hogyan: a világ egyik – nem véletlenül – legismertebb filmkritkusa, Roger Ebert néhány írásában mintegy mellékesen megjegyezte, hogy a videojátékokat nem lehet művészetnek tekinteni. Ez eléggé bosszanthatta Kellee Santiagót, mert tavaly márciusban a rangos amerikai technikai-tudományos ötletbörze, a TED egyik mutációján egy teljes előadást szentelt annak, hogy cáfolja Ebert állítását (lásd a lenti videót). Santiago neve elég ismert a függetlenjáték-fejlesztők között, annak a thatgamecompany nevű cégnek az egyik alapítója, ami művészi (vagy legalábbis a Modern Warfare 2-höz képest mindenképpen az) játékok fejlesztésére szakosodott – ezért is vette magára Ebert kijelentését. (A thatgamecompany játékai közül talán a roppant hangulatos Flow a legismertebb, flashjátékként is kipróbálható itt.)

Idén áprilisban aztán valaki felhívta Ebert figyelmét Santiago előadására, és a filmkritikus hosszabb írást szentelt a témának. Ebben annyiban finomította korábbi kijelentését, hogy elképzelhető, hogy valamikor a nagyon távoli jövőben művészi alkotássá válhat egy videojáték is, de ez olyan soká lesz, hogy a ma élő játékosok már biztosan nem érik meg. Jó hosszan magyarázza ezt a honlapján, kicsit elveszve a művészetdefiníciók között, de a lényeg nagyjából az, hogy a játékokat meg lehet nyerni, vannak játékszabályaik, céljaik, van bennük interakció és kihívás – és Ebert ezt nem bírja összeegyeztetni a művészettel.

A széles nagy interneten jártunkban-keltünkben leltük ezt a videót, amit egy Tony Castle nevű fickó mutogatja az InstantAction nevű cég főhadiszállásán felhalmozott több köbméternyi Westwood-relikviát.

Na akkor most ki kicsoda? Tony nem más, mint Loius Castle egykori Westwood-alapító fia, az InstantAction pedig az a cég, ahová Louis anno átment, miután kilépett az EA-től. Nos, úgy tűnik, az öreg rendesen felpakolt, mielőtt rádobta a kartondoboz tetejére az asszony meg a gyerekek fotóit és kilépett a kapun.

Avagy mi lenne, ha Niko Bellic (opcionálisan bármely más GTA-főhős) kerülne az ezer éves békás-ugrálós játék főszerepébe. Meph nevű olvasónk találata, van már pár hónapos, de attól még vicces. Mármint a videó.

Az E3 környékén többen is megkérdezték tőlem, hogy mikor jönnek már a következő konzolgeneráció képviselői. A kérdés indokolt, elvégre az Xbox 360 2005 végén debütált, a PlayStation 3 és a Nintendo Wii pedig 2006 végén, vagyis majdnem öt, illetve négy éve. Ennyi idő után pedig már szoktak szivárogni hírek új konzolokról (sőt, négy év a Microsoftnak elég volt ahhoz, hogy a 2001-ben megjelent Xbox után kihozza az Xbox 360-at).

A Sony és a Microsoft megmondóemberei azonban nemrég lehűtötték a kedélyeket. Az E3 előtt Shane Kim, a Microsoft játékrészlegének alelnöke nyilatkozta, hogy a Kinect kitolja az Xbox 360 életciklusát: kerek tíz évvel számolnak, vagyis a cég szerint 2015-ig biztosan piacon lesz a konzol. Korábban hasonlót mondott a Sony is, vagyis ők is legalább tíz évet adnak a PS3-nak. Most pedig Josida Suhei, a Sony Computer Entertainment Worldwide Studios elnöke nyilatkozta azt, hogy ők aztán nem sietnek az új generációval, lépjen először a Microsoft meg a Nintendo – a Microsoft úgyis korábban jött ki az Xbox 360-nal, a Wii-re meg ráférne egy kis hd felbontás.

És könnyen lehet, hogy tényleg a Nintendótól jön majd egy Wii 2, legalábbis erről folyton fel-felbukkan egy-egy pletyka. Az biztos, hogy komoly hardvercserére egyelőre a Nintendónak volna oka, ha a látványt tekintjük – ugyanakkor az is igaz, hogy a Wii jelentős részben kazuárokból álló fogyasztótábora nem ad annyira a grafikára, mint az Xbox 360 és a PS3 körül gyülekező, hardcore gamerekben erős közösség. Viszont a Microsoft és a PS3 most a Kinecttel és a Move-val bőven behozza azt az előnyt, amit a Wii hadonászós kontrollere jelent, és nyilván a játékok egy része is a kazuárokat szólítja majd meg. Viszont a Nintendónál igen erős brandek vannak, az E3-on igen meggyőző játékfelhozatallal villantottak, és nem hiányzott az a hd felbontás. És még lehetne folytatni a viszonttal kezdődő mondatokat, de inkább jöjjenek a kommentek: szerintetek ki fog lépni először?

Vannak, akik szerint nővel szakítani csak véglegesen lehet: megválni minden közös emléktől, teljesen megszüntetni a kapcsolatot, egyszerűen odébbállni egy bőröndnyi ruhával meg egy fogkefével. Valahogy így szakított a Word of Warcrafttal is egy 34 éves játékos, aki haiksterbnh azonosítóval szerepel a YouTube-on. Emberünk feltett egy videót, amiben minden tárgyát továbbadja, törli a karaktereit (többek között egy 73. szintű sámánt és egy 80. szintű papot), aztán hátat fordít a WoW-szervereknek.

Haiksterbnh saját bevallása szerint „majdnem öt nyomorúságos évet”, 55 hónapot töltött a WoW-val, nettó több mint 24 ezer órát. Igen, az ezer nap, vagyis emberünk majdnem nettó három évet wowozott el az életéből, szóval tényleg nehézsúlyú addiktról van szó. Nyilván el is adhatta volna a karaktereit jó pénzért, de lássuk be, így katartikusabb a dolog. A férfi a videó felirataiban jelzi, hogy egyáltalán nem voltak barátai, valószínűleg ezért is lépett ki, a videó záróüzenete pedig a következő: „Jusson eszedbe, minél menőbben néz ki a karaktered WoW-ban, annál szomorúbb a valódi életed.” A WoW-val szakítás kijutyúbolása egyébként nem újdonság, akad még néhány hasonló videó.

(via Kotaku)

Néha már én is unom, mikor itt a blogon napokon keresztül csak a StarCraft 2-es hírek mennek, de mivel nagyjából három hét múlva egy kisebb afrikai ország éves GDP-jéért cserébe meg is vásárolhatjuk a játékot, itt az idő, hogy Sarah Kerrigan kisasszonyról is szó essen itt a pénteki játékcsaj keretein belül.

Az eleinte terran ghostként harcoló, majd a Zerg Overmind hatalma alatt (Arcturus Mengsk elárulta őt) furcsa csápos-melles izévé váló lány mostanában már leginkább öncélú szabadúszóként funkcionál, de a kommentekben majd úgyis elmondjátok, hogy de nem is, mert öntudatra ébredt Zerg kettősügynök ő, vagy ilyesmi. Ez a rovat úgyis arról szól, hogy mekkora a melle milyen szép, nem pedig arról, mennyire kacifántos az előtörténete. A tovább után képek, de VIGYÁZAT, egy szobor elkészítésének fázisai mellett felnőtt tartalom is látható - mert Kerrigan akkora sztár, hogy még szexképregény is készült róla.

Véletlen egybeesés, hogy éppen amikor megírtam a Monkey Island-cikket, a Kotaku előásott két videót a Space Quest III-ról. Mint írtam, a Secret of the Monkey Island azzal hozott újat a kalandjátékokba, hogy nem lehetett meghalni benne (csak egy helyen, de ott is poénból). Korábban ugyanis a kalandjátékokra is jellemző volt a sűrű elhalálozás, különösen az Elvira-játékokra és a Sierra Quest sorozatainak korai darabjaira (de azért a Lucasfilm Gamesnek is megvoltak e téren a maga bűnei, a Maniac Mansionben is volt pár halál). Szóval a lenti videón a Space Quest azon jelenetei láthatók, amikor Roger Wilcóból hulla lesz. Mivel egy videóba nem is fért bele mind, itt a folytatása.

Gyakorló World of Warcraft-játékosként sajnos a kelletténél sokkal többször találkozom azzal a játékostípussal, aki fennhangon és állandó jelleggel azon rinyál, hogy a játék túl könnyű, nincs benne kihívás, és 12 éves hülyegyerekekre tervezték (bezzeg régen minden jobb volt). Persze ugyanezek a játékosok jellemzően sosem teljesítik a játék aktuálisan legnehezabb feladatait, mert "az mazochistáknak való". A CollegeHumor stábja most elképzelte, milyen lenne, ha a videojátékoknak tényleg lenne szuperkönnyű fokozatuk.

Gosu a koreai gémerszlengben a profi játékos neve, a videó meg a The Hax Life című dokumentumfilmből való, egy SC- és egy WC3-játékos demózza benne, hogyan csinálják a 300-as APM-et. APM, mint action per minute, vagyis ennyi billentyűnyomás és egérkattintás egy perc alatt. 300 az másodpercenként ötös átlag, jól számolsz.

Emlékeztek még a Space Invaders-panoptikumra? Valami hasonlót találtam ma a szélesnagy világszőttesen, csak a Pac-Man szellemeivel. Az idén harmincéves játék négy szellemének neve Blinky, Pinky, Inky és Clyde, ők láthatók a bal felső sarokban. A többit tessék kitalálni, kettőt már a címben megadtam. A kép nagyobb változatban itt található.

(via CMYBacon)

– Úgy vívsz, mint egy tehenész.
– Persze, mert te meg úgy harcolsz, mint egy tehén.

Egy megsemmisítő válasz a tizenhat közül, amit a Secret of the Monkey Islandben lehetett olvasni, a kardpárbajos részeknél. És egy idiotizmus a rengeteg közül, amik a programot az addig megjelent leghülyébb játékká tették 1990-ben. Mert a vívásnál lezajlott vicces szájkaraték mellett volt ott még háromfejű majom is, meg a gumicsirke-görgővel-a-közepén™, a zombikalózvezér LeChuck, nem is beszélve a legendás Kincsről, ami valójában egy nyamvadt póló.

A kalandjáték-klasszikus, amit múlt héten megszavaztatok, a Lucasarts (akkoriban még Lucasfilm Games) SCUMM motorjára épül. Erről már részletesen írtam a Maniac Mansion-cikkben (merthogy ez volt az első SCUMM-játék), szóval a technikai részleteket ezúttal hadd ugorjam át. Meg aztán, aki találkozott velük, az úgyis tudja, hogy a Monkey Island-játékokat – point-n-click kalandjátékok lévén – inkább a hangulatuk és sztorijuk, mint a briliáns fejlesztői megoldásaik miatt lehetett nagyon szeretni.

Az interneten jártunkban-keltünkben akadtunk bele az Ismeretlen Szerző képébe, ami 1990-től máig foglalja össze a pécés játékvilágban történteket. Lehet persze vitatkozni azon, hogy X vagy vagy Y cím érdemtelenül került bele a válogatásba, és helyettük Z-nek lenne ott a helye - de ezzel együtt is szépen megmutatja, honnan indult, és hová jutott a pécé mint játékplatform. Szerintetek melyik volt a legjobb év az elmúlt húszból? Az én szavazatom 1998-é: egészen szürreálisan erős a Starcraft - Baldurs Gate - Half-Life - Grim Fandango - Commandos - Thief - Unreal - Fallout 2 - Rainbow 6 - GTA sor, szinte havonta jelentek meg instant klasszikus játékok.

...ja igen, majdnem elfelejtettem linkelni a képet.

(A múlt heti Defender of the Crown-cikk alatt előkerült, hogy a ZX Spectrum-verziót három magyar készítette: Taletovics Dávid, Kaproncai Tamás és Dombi Norbert. Nagy örömünkre egyikük, Kaproncai Tamás megírta nekünk, mi is történt anno:)

"A játékot valóban hárman készítettük, nagy meló és igazi csapatmunka volt. Norbi alias Ninja készítette a grafikákat, Dávid vagy Dave alias G.O.D. kódolta az akció részeket, nekem (Tomi of The Cat, később röviden TomCat, TC) a keretrendszer és a stratégia jutott. Emlékszem, a család nicki nyaralójában találtam egy megbarnult kockás füzetet, abba írtam az assemblyben rutinokat, mikor mit csináljon az AI.

A pc-s változatot "kopíroztuk" ZX Spectrumra, a győri Révai Miklós Gimnázium számtech szakkörén kockás papírra másoltuk a portrék CGA monitoros pixeleit. A zenéket Szombathelyi Szaniszló zenetanár szolmizálta le és Dávid valamelyik másik játékból kivett hozzá egy érdekes, elektromos gitár szerű hangzást adó zenerutint. Anglia térképét én igazítottam a Speccy kockás képernyőjére :-)

A 48 K-ba nehezen fértünk volna bele, ha nincs a képekhez egy jó tömörítő rutinunk. Ez az általános tömörítő eljárásokkal szemben kifejezetten a Spectrum képernyőstruktúrájára íródott, a színeket és a grafikát is úgy tömörítette, hogy fentről lefelé az adott sort mindig a felette lévőből másolva adaptívan (csak a változásokat) tárolta el.

Miután elkészült a játék, szerettük volna eladni. Csináltunk belőle egy játszható demo verziót, amit kiküldtünk az akkori összes nagyobb stúdiónak. Számos levelet őrzök, amit válaszként kaptunk. Az egyik legígéretesebb kapcsolattal többször beszéltünk telefonon is a bázisról (DIT, Vöröshadsereg u. 52.). Ezeket a beszélgetéseket mindig magnóra rögzítettünk, az akkor még nem túl biztos nyelvtudásunk miatt. :-) A tárgyalások azonban megszakadtak, mivel időközben sajnos a játék elterjedt...

Érdekes projekten dolgoznak a pittsburghi Carnegie Mellon University kutatói: 3D kijelzőt fabrikálnak vízcseppekből. A cseppeket ötven, rozsdamentes acélból készült tű csepegteti, másodpercenként hatvanat. Az így kialakult vízcsepp-pixelekre egy projektor vetít, a csepegtetéssel szinkronban – ráadásul három vízfüggönyre egyszerre. A bemutató videóban egy 3D tetris látható, elég jól néz ki, bár a technika még nem tűnik egészen kiforrottnak.

(via New Scientist)