HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Pénteki játékcsaj: Elvira, a sötétség úrnője

2010.07.23. 13:45 Stöki

Elvira elég öreg csibe: 1981-ben mutatkozott be egy tévéműsorban. A Movie Macabre című műsorban hosszúlábú, bögyös, sötét ruhába és sminkbe bújtatott nő ajánlott rettenetes horrorfilmeket a nézőknek – ő volt Elvira, akit Cassandra Peterson színésznő formált meg. Peterson szerepelt James Bond- és Fellini- filmben is, Elvis Presley-vel is randizott és meztelenkedett (ezen a nem munkahelybarát linken a bizonyíték), de a sors úgy akarta, hogy popkulturális ikon legyen.

A szexi és sokszor önironikus karakternek köszönhetően a műsor tizenkét évig ment, és több tévéfilm is készült Elvira főszereplésével (sokat senki ne várjon azért tőlük, nem a filmművészet csúcsa Elvira munkássága). A siker csúcsán pedig, 1990-ben és 1992-ben két horror-kalandjáték is megjelent: az Elvira: Mistress of the Dark és az Elvira II: The Jaws of Cerberus (a kettő között pedig egy Evlira-akciójáték is kijött).

A programokat a beszédes nevű Horrorsoft fejlesztette, és ugyanolyan point-n-clickek voltak, mint a Monkey Island vagy a Maniac Mansion, a játékos rengeteg módon meghalhatott bennük. Aztán a klikkelős kalandjátékoknak leáldozott, az ijesztgetős horrorok átalakultak, a Horrorsoft pedig eltűnt a süllyesztőben (előtte azért még a remek Waxworksot megcsinálták). Cassandra Peterson pedig maradt a kaptafánál: lassan hatvanéves, de még mindig olyan filmekben bohóckodik, amiknek egyre hátrébb kell betűt keresni az ábécében. És persze felveszi néha még az Elvira-ruhát, itt a honlapja. Ugrás után még néhány kép elviráról és Petersonról, illetve egy videó a művésznő első Elvira-filmjéről.

27 komment

Címkék: horror elvira pénteki játékcsaj

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr712170954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.23. 16:30:03

Hm, azé' nem vót ez rossz darab.
Milfnek meg ma is elmegy :)

rubberbandman 2010.07.23. 16:44:49

volt egy Elvirás horror flipper is (nem számítógépes, hanem húsvér élő, ha értitek mire gondolok). megfelelő combók begyűjtése után Elvira "let's boogie!" felszőlítására helyre kis gumiszellemek kezdték el rázni magukat az üveg mögött.
ha nem off, akkor flipperekről is szívesen olvasnék itt egy írást.

Arilian 2010.07.23. 16:51:33

Hogy ennek mekkora idióta 'harcrendszere' volt...

GodBadka 2010.07.23. 17:10:24

Elvira játékokat szerettük. De én inkább az Eye of the Beholder-hez hasonlítanám, ha már. Inkább, mint a Monkey Island-hez. :)

algi 2010.07.23. 17:17:58

A sat.1-en ment ennek a műsornak a német koppintása, ott láttam először olyan filmeket, mint a Rémálom az Elm utcában vagy a Torzszülöttek.

Bobby Newmark 2010.07.23. 17:42:32

Eh, jó volt ez? Olvastam a leírásokat meg néztem a képeket anno, de valami baromira nem érdekelt a dolog... :P

[corristo] 2010.07.23. 19:00:51

dehogyis volt ugyanolyan pointnclick mint a monkey island. 1st person nézetű volt mind a kettő, és tipikus rpg-s struktúrája volt a sztorinak.

text 2010.07.23. 20:02:16

És a MÁV online menetrendje? Ez lenne a popkulturális vonatkozás?

nucleargorilla 2010.07.23. 20:40:12

text: az nem vonatkozás hanem vonatozás.

BoneSayeR 2010.07.23. 20:51:41

Hé emberek, itt nem a játékról van szó, hanem egy jó csajról.:D
Elvira for PEZ!

balukaaaa teh master · http://gothic-risen.blog.hu/ 2010.07.23. 21:27:00

kár, hogy szegénykének az egész imázsa úgy ahogy van egy baszott nagy koppintás:
en.wikipedia.org/wiki/Maila_Nurmi

pedig jó pipi, még így korosan is

Celtic 2010.07.23. 21:42:10

Emlekszem, valami csoka posztert kovetelt a norol a CoV-ban, mert halalosan beleszeretett.
CoVBoy kozolte, hoyg a csaj tul magas, a T. leveliro rendelje meg kovetkezo evre 10 peldanyban a CoV-ot es akkor 120 ujsag tetejen allva mar meg tudja csokolni. Vagy valami ilyesmi.

nemezisazis 2010.07.23. 22:01:32

elvira kiss-be oltott műcsöcs a fotosopból.

az igazit viszont sunáznám. és csöcsebb mint a karakter. és nem mű.

Proli Depp · http://prolidepp.tumblr.com/ 2010.07.23. 22:26:13

Volt a játékban egy rész amikor bemászik valami alagútba egy kulcsért, na és amikor jött kifelé az egy meghatározó élmény volt számomra pszichoszexuális fejlődésem során.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.07.23. 22:42:48

@Proli Depp:
Emlékszem. Az tényleg emlékezetes volt :)

lamb79 2010.07.23. 23:06:42

Siouxsie (and the Banshees) jut róla eszembe.

Dukefazon 2010.07.23. 23:18:52

Az ingame képek nem tetszenek, de a valósak nagyon jók! A nemmunkahelybarát képen nem jön be, de nagyon vadító azzal a sminkkel és a fekete szerkóval! Sajnos nem tudtam sokat a munkásságáról eddig, ismertem a 2 kaland játékot (ami mellesleg közel sem olyan, mint a Lucas Adventure játékai, inkább eye of the beholder vagy nemtommihez hasonlítanám), és a kaland játékot is ismerem. Nem rég néztem meg újra a filmjét, amiben elmegy a városkába és megörökli a kutyát és a szakácskönyvet, sajnos csak ezt az egyet ismerem, de szerintem nagyon jó film, könnyed szórakozást nyújt. Nincs meg valakinek magyarul? Sajnos csak angolul van meg és régen láttam magyarul nagyon...

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.07.24. 08:01:35

Te jó ég! Ezt a nőt már teljesen elfelejtettem, talán ezért sem ugrott be, mikor úgy egy éve megnéztem a Plan akárhány from outer space-t :D

Flipper 2010.07.24. 10:42:52

@rubberbandman: Igaziból kettő flipper volt, az első a 1989-es System 11 rendszerű Elvira and the party monsters volt, ezt követte 1996-ban a Scared Stiff. A boogie-men figurák mindkettőn megtalálhatók.

random 2010.07.25. 00:26:40

mellesleg a simpsonsban róla mintázták booberella karakterét.
simpsons.wikia.com/wiki/Booberella

rubberbandman 2010.07.26. 09:26:23

@Flipper: kösz a flipperes válaszokat, amin én játszottam az a Party Monsters volt, jútyúbon nosztalgiáztam is egy sort.

Dukefazon 2010.07.26. 19:45:40

Jó játékcsaj: Fiona Belli - Haunting Ground
süti beállítások módosítása