HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Mi másért késelhetett volna...

2011.11.18. 14:40 miguel_

Volt ez a hír, hogy egy középiskolában valaki összeszurkált két srácot egy WC előtt, aztán kiderült, hogy valójában a könnyebb sérült bökte nyakon a súlyosabbat. Valószínűleg volt egy pillanat a kihallgatáson, amikor egy rendőr az előbbi fiú szemébe nézett, és megkérdezte: miért?

Annyi mindent lehet erre válaszolni, és aki már csinált hülyeséget, tudja, mi minden keresztülszalad az ember agyán egy szempillantás alatt. Nem tudom, csak úgy, a hangok mondták, Isten akarata, féltem, akármi. De amennyire én tudom, Magyarországon először hangzott el: egy videojáték miatt. Legalábbis, ha hiszünk a lenti, TV2-s hírnek, akkor ez történt. (Bocs mindenkitől a TV 2 nevében is, a stream nem az igazi.)

 

Tekintsünk el attól, hogy a Puzséros, Batmanes affér után most azért kezdjük el aljasul körberöhögni a Tények szerkesztőit, mert szerintük egy még meg sem jelent játékkal "játszott rendszeresen" a tettes (a videón a 2012-ben megjelenő Counter-Strike Global Offensive-ből látunk képeket, nem a korábbi CS-kből), tartsuk meg az energiát a Blikknek, ahol elképesztő ügyességgel fabrikáltak videojáték-ellenes kampányt a történtekből.

 "Krisztián [...] háromszor mártotta kését Bencébe, azt képzelve, hogy a Counter Strike című brutális számítógépes játék egyik halálosztó harcosa." És az illusztráció:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyilván a Blikk fő profilja az, hogy felnagyítva, eltúlozva ad hírt közepes fontosságú dolgokról, így ne akadjunk meg a szóhasználaton. Az anyuka szerint fiával minden rendben volt, kicsit ugyan visszahúzódó, de korlátozták a gép előtt töltött időt... Nem értik. Segítek: nem az a lényeg, hogy a gyerek mennyit bámulja a monitort, hanem hogy mit lát rajta, és ki segít neki feldolgozni az agyát ért impulzushalmazt. Ha egy 14 éves srác másfél éve egy felnőtteknek szóló tevékenységgel üti el a szabadidejét, az azt sugallja, hogy esetleg a "most már kapcsold ki a gépet, fiam" szólamnál nagyobb energiát kellett volna öln... fektetni ebbe a dologba. Nem akarok pálcát törni senki felett, de a szülőknek el kell fogadniuk, hogy ha a gyerekükből megkérdőjelezhető tudatállapotú bűnöző válik, akkor lehet, hogy nekik, a nevelést végzőknek is szerepük van ebben a folyamatban.

(Hancu zárójeles megjegyzést hiányolt, tessék, itt van egy. A Blikk.hu híreiből szemezgetnék: Így mészárolt a csepeli banda, 120 métert futott lángolva a férfi, Négy embert vitt halálba az öngyilkos fiú, Véresre harapták a látogatót a majmok, és a slusszpoén: Lilu lesz Ördög Nóri műsorvezető társa. Ezt a tartalmat sem szívesen adnám oda önálló feldolgozásra a gyerekemnek...)

"Szerencsére" annyi minden történt tegnap még itthon a politikában, hogy nem ez az egyetlen hír, amin csámcsogni lehet, ez már eleve elveszi kicsit a kijelentés élét, de szerintem 2011. novemberében már nem lehet ezzel a dumával megvezetni senkit. Egyrészt mert 1950 óta számos dologról kiderült, hogy nem lesz tőle agyament barom senki, sem a rockzene, sem Elvis, sem a szerepjáték, sem a TV, sem Marilyn Manson nem dobott csavart a rajongók mentális fogaskerekei közé, ráadásul az elmúlt 20 évben felnőtt egy olyan generáció, amelynek szinte minden egyes tagja összefutott már hosszabb-rövidebb időre a számítógépes játékokkal, és mindenki tudja, hogy önmagában attól, hogy valaki sokat játszik, még nem lesz késelő idióta, vagy szigeten lövöldöző tömeggyilkos. Számos egyéb körülmény kell, például az, hogy a család ne ellensúlyozza a gép előtt töltött időt, a játékokban elkövetett bűnöket.

De lehet, hogy nincs igazam, hiszen általánosítok. A körülöttem élőket veszem alapul, és a munkatársaimat, akik mind megveszekedett játékosok, több évtizednyi monitor előtt elfecsérelt idővel. Elvenné a józan ítélőképességemet, hogy virtuális háborús bűnösökkel, bandavezérekkel, stricikkel, tolvajokkal élem a mindennapjaimat? Valóban elég lenne néhány kör Counter-Strike ahhoz, hogy megbökjek valakit, mert beáll elém a csapnál? Potenciális gyilkosok között tengetjük a mindennapjainkat, csak nem veszünk tudomást róla?

152 komment

Címkék: bulvár botrány counter strike wtf bűntény

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr733394165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2011.11.18. 15:03:40

Meg ugye a hírek arról is szóltak ,hogy be volt drogozva, de akkor is csak a játék lehet a bűnös, ráadásul pont a CS, ahol nem is késsel kell kaszabolni egymást, hanem fegyverrel a kés gyakorlatilag semmire se jó a játékban, mert már régen rossz, ha csak késsel tudsz harcolni, mert nincs muníciód.

Ha egyszer látnák ezek a Postal 2-t vagy akár a C64-es Barbariant (amivel 6 évesen is játszottam, aztán lám mégse lettem tömeggyilkos).

Varmer 2011.11.18. 15:05:47

Én tegnap komolyan kiakadtam, amikor a műsorvezetők az rtl-n elkezdtek azzal dobálózni, hogy erőszakos játék ide meg erőszakos játék oda. Nem vagyok nagy FPS-es, de játszottam már ilyennel, és egészséges embert nem fog rávenni arra, hogy öljön.

bucbuc 2011.11.18. 15:15:31

"Potenciális gyilkosok között tengetjük a mindennapjainkat, csak nem veszünk tudomást róla?"

Igen, egyébként.

Nem kell ezt ennyire felfújni, mi lesz? Betiltják nálunk a steamet?

Másrészt a kisemberekre nagy hatással van ez az egész, attól hogy te nem lettél az, meg más sem, nem zárja ki azt, hogy senkire sem lesz ilyen hatással.

vanguard-pi 2011.11.18. 15:17:40

A gyerekek rengeteg forrásból juthatnak olyan elborult ötletekhez amivel maguknak vagy másoknak sérülést okozhatnak. Szerintem is a megfelelő családi környezet az ami megelőzhetné az ilyen eseteket. Mellesleg a gyerekek nem hülyék, ha rendes családi környezetben, rendes értékrenddel szembesülve nőnek fel, akkor nem történi ilyesmi.

Ami viszont nem fér sehogyan a fejembe, hogy hogy a fenébe jár késsel a zsebében iskolába?

miguel_ 2011.11.18. 15:23:00

@bucbuc: Akkor bizony olvasszuk be a villákat, mert attól, hogy én nem vájtam ki a szomszéd szemét vele még soha, nem zárja ki azt, hogy senkire sem lesz ilyen hatással.

:)

Lewyrus 2011.11.18. 15:23:26

Szerintem?

Szerintem már beszélt az ügyvéddel és elkezdtek gyúrni a beszámíthatatlanságra, amivel van rá esély, hogy jobban jön ki ebből a srác -- börtön helyett zártosztály.

Jó, így elolvasva nem sokkal jobb az sem. Mindegy, amíg bezárják valahova a tettest, addig jó, nem?

Death/Mortis 2011.11.18. 15:31:17

Én a kereskedelmi televízióadóknak már az időjárás-jelentést sem hiszem el.

hancu 2011.11.18. 15:32:39

A blikk szerint a gyerek 14 éves volt és másfél éve CS-függő. Még ha el is fogadjuk azt az eszement marhaságot, hogy egy játék miatt késelni kezdenek az egyébként normális, egészséges emberek, tessék mondani, hol volt a szülő, miközben hagyta, hogy a 12 és fél éves gyereke rázombuljon az M besorolású, vagyis 17+os játékra? Nem kéne legalább egy félmondatos, zárójeles megjegyzésben erre is kitérni?

sneal 2011.11.18. 15:36:07

Vártam mikro kerül ide:D
Nevetséges az egész... a tv2 inkompatibilisségéről inkább ne is beszéljünk, mert arra se érdemes. Visszatérve a témához... Ez már csak a köpködés, hogy enyhítettet kapjon a fiatalkorúaknál. Mehet a japános fejszúrós médiahumbugos kalap alá.

bullseye 2011.11.18. 15:40:38

Remélem az ügy kapcsán nyilatkozni fog a TV2 házi számtech. szakértője, ifj. Vezekényi László is!

moli 2011.11.18. 15:44:50

(ez a tv2-es stream miert nem mukodik soha? hasonloan szuper az indavideo, bar az csak 95%-nal szokott megallni.

bar hal isten a silverlight-ot mar sikerult megolni, az is valami.)

Adani 2011.11.18. 15:51:29

@vanguard-pi:

Bizonyos etnikumnál megszokott, hogy a wc-re is azzal járnak értsd ezt most szó szerint hiszen ott volt. Egyes hírek szerint be volt drogozva akkor viszont semmi köze a játékhoz a dolognak, bekábítózva bármit beképzelhetett magának.

Vagy lehetett sima konfliktus is, valamin összevesztek, pl. nem akarta az áldozat önként átadni a pénzét vagy a mobiltelefonját és akkor került elő a kés. Ezt igazolja az is ,hogy rögtön azonnal magát is megvágta majd kitalálta a mesét, hogy megtámadták.

De tegnap még arról is szóltak hírek ,hogy a támadót egy buszról szedték a le a rendőrök. Nem hiába a média a negyedik hatalmi ág, most döntsd el ennyi verzióból épp most ki mondja az igazat vagy épp mi az igazság.

NightBagoly 2011.11.18. 15:58:24

Ed bzmeg, gyilkos vagy, oszt kész.

Komáromi Teréz Atya 2011.11.18. 15:59:46

@MrEd:
Általános iskolás tanárnőm mesélte, hogy fiatalkorában a kommunizmus legnagyobb dúlása alatt sem volt minden rózsaszín. Akkortájt a gyerekek indiánosdit játszottak a sok k. német- és spagettivesztern következtében. Egyszer azonban túl élethűre sikerült. A sápadtbőrűt lábánál fogva felakasztották, majd alatta tüzet gyújtottak. Szerencsére a srác megúszta kisebb sérülésekkel, az ügyet pedig állambácsi jól eltussolta, évekig nem is volt szabad csak említést tenni róla. Persze ezt már csak jóval a rendszerváltás után mondta el nekem a tanárnőm.

Anti Anyag (törölt) 2011.11.18. 15:59:57

Azért késelt mert más kultúra. Ott így intézik.

bullseye 2011.11.18. 16:05:53

@Komáromi Teréz Atya: gépeltérítés is volt akkoriban, csak nem olvashatott róla senki.

no és ott van ha jól emlékszem Kőhalmi zseniális története a családról, akik nem engedtek semmi erőszakosat, tévét, fegyvert, stb. csak szeretet, bibliát... a gyerekek meg a homokozóban játékból egymás feszítették keresztre

hallari 2011.11.18. 16:08:30

@hancu: ja a szülői felelősséget gyakran kihagyják, pedig jóval nagyobb szerepe van a gyerek eltévelyedésében, mint a külső körülményeknek. Egy rossz, nemtörődöm, esetleg agresszív apa nagyon negatív hatással van a gyerekére.

hááááát 2011.11.18. 16:10:12

Én meg a Tom és Jerry miatt vertem össze az osztálytársam 2.-os koromban. De az is lehet szídta az anyukámat.
Melyik a valószínűbb?

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2011.11.18. 16:11:37

Ha jól emlékszem, ezelőtt tizenöt évvel kezdtem el fps-eket játszani, egy időben olyan szinten rá voltam kattanva, hogy kettő órákat aludtam napokon át, hogy egész éjjel játszhassak. Ráadásul munkámnál fogva nap mint nap gyilkosokkal, rablókkal, erőszaktevőkkel beszélgettem, főként a motivációikat firtatva. És még mindig nem vagyok sem tömeggyilkos, sem egyszerű gyilkos, sőt, még csak verekedni sem szoktam. Most akkor én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt? Vagy úgy hülyeség az egész, ahogy van, a játék az játék, aki meg antiszociális, annak tök mindegy, hogy fps-sel múlatja az idejét, vagy virágokat szed a mezőn.

Nevem Earl 2011.11.18. 16:23:05

Mennyire rühelltem az ilyen címkézéseket mindig: "számítógépes játék miatt ölt". Igen, és még a járulékos súlyos személyiségzavar, rossz családi háttér, satöbbi miatt. Ez ugyanakkora balfaszság, mint amikor pár éve kijött az a cikk, miszerint a szerepjátékosok a fal mentén, lehajtott fejjel közlekednek az arcukba húzott kapucnis pulcsiban. ROFL

Nevem Earl 2011.11.18. 16:26:12

Ja igen, a C betűs szót már megint kerülik...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.11.18. 16:29:14

Én egyszer jácotam a Dúmal, azóta is tömeggyilkosság a hobim.

Üdvözlettel
Manson Károly

miguel_ 2011.11.18. 16:31:02

@Nevem Earl: A svéd barom meg árja volt. És?

Globetrotter2014 2011.11.18. 16:33:31

Tudom hogy darázsfészekbe nyúlok itt, de azért kcsiit el lehetne gondolkozni. Olyan játékok mint a Modern WF a pixelkorszakban nem voltak. A Doom és tsai az ellenfeleket dehumaizálták. Azért esik más emgítélés alá pl a Carmageddon, vagy vagy a modern "realisztikus" FPSek.

Egy 5 éves gyereknek még el kel magyarázni hogy ez mese.
Egy 10 évesnek nem kell, csak néha rosszat álmodik tőle.
Egy 16 éves kamasznál még mindig lehetnek gondok, de ott azlért már évtizedes élettapasztalatátadás is segít.

Akár tetsik akár nem, ha azt gyxakorlolod esténként hogy mikét mészárolj le embereket, ha egyszer valaha oylan helyzet adódik, nem ugyanúgy reagálsz, mintha sosem godoltákl volna arra hogy valakit lemészárolj.

Egyébbként szerintetek akkor miért tohangásznak gyakorló felszereléssel hadgyakolratokon a katonák? Nincs jobb dolguk talán?
Egy módszeresen begyakolot tevékenység máshogy jön elő az éles helyzetben. Errőlm szól a harcműveszti edzés is (legjobb példűj a Tai Chi).

Az hogy a riporter nem értz hozzá, vagy némileg meghamisítja az illusztrációt, még nem vűltoztat az alapfelálláson...

Adani 2011.11.18. 16:34:27

@Nevem Earl:

Volt ugye a Mortimer ügy is, ami miatt a szerepjátékosokra (Live RPG) is sokáig néztek csúnyán. Ugye ott annyi történt, hogy a Moszkva téren két C kategóriás összebalhézott, egyik kést rántott a másik kardot és a kardos nyert, na ott is volt rasszistázás rögtön, persze később mikor a tettes meglett kiderült ,hogy ő is etnikum.

De hát számítógépes játék ,ami erőszakos is van már vagy 20 éve, de előtte is voltak akciófilmek, ahol percenként keletkezik 50 hulla, sőt még a tévé és a filmek előtt is voltak a mesék, gondoljunk csak azokra, amiket ma is mesélnek gyerekeknek már óvodában is Hófehérke, Piroska és a Farkas, Jancsi és Juliska stb. Van ott is minden élve bekapja a farkas Piroskát, majd kivágják a hasából a farkasnak (élve boncolás), Jancsi és Juliska bedobják a kemencébe a gonosz banyát, ami szintén elég szadista dolog, na meg miféle értékrend az, hogy hófehérke egy házban él 7 férfi törpével? :)

Mert hát ilyen alapon minden száguldozó, aki összetöri magát a kocsival együtt hivatkozhat arra, hogy hát én a Need For Speed miatt csináltam. Én is nyomtam az Outrunt meg a Test Drive-ot még 5 évesen is mégis felfogtam ésszel, hogy a való életben ha 200-al falnak mész nem csak visszalassulsz 100-ra és nyomhatod tovább. Ahogy pl. a Tom és Jerry-t nézve is rájöttem, hogy a való életben ha egy petárdát rakok a számba, ami ott felrobban nem csak kormos leszek, hanem mondjuk a fejem is elszáll.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2011.11.18. 16:36:21

Igazából csodálkozom, hogy ezekre a vádakra még mindig így rá tudnak gyorsulni a gémerek. Mintha nem rángatnák elő ezt a témát minden egyes esetben, amikor csak lehet. Ugyanez megy a metállal, a szerepjátékkal meg mindennel, ami nem alkotja egy 60 éves katolikus, konzervatív könyvelő (nyilvános) hétköznapjait. Aztán egyik eset után sem változik semmi, kivéve, hogy még pár idiótára tud megvetően nézni a társadalom értelmesebbik fele, aki tudja, hogy ezeknek a dolgoknak valójában mennyi közük van a valódi erőszakhoz (=semmi).
Persze az első két-három, általam látott nagyobb esetnél még én is vertem a nyálam, hogy ezek mekkora idióták, de utána meguntam. Szarjátok le őket ti is, úgysem lesz semmi az egészből, az ilyeneknek pedig, akik kitalálják, hogy az erőszakos ez-vagy-az az oka mindennek, úgysem tudja senki akármilyen érvekkel is elmagyarázni, hogy miért nem úgy van. Hagyjátok őket tobzódni a saját hülyeségükben.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2011.11.18. 16:39:34

@Nevem Earl: "Mennyire rühelltem az ilyen címkézéseket" <-> "a C betűs szót már megint kerülik..."
Ez a kettő nem mond ellent egymásnak? (Nem az a kérdés, hogy igazad van-e, még mielőtt...)

WoodrowWilson 2011.11.18. 16:46:22

@ZF2: Nehezen hiszem, hogy az egérrel és billentyűzettel való "gyakorlás" bármiben befolyásolná, hogy a való életben le tudok-e lőni/szúrni valakit.

miguel_ 2011.11.18. 16:49:31

@WoodrowWilson: A mentális gátakat lehet, hogy gyengíti, de gyakorlatot nem ad, az biztos.

bucbuc 2011.11.18. 16:51:04

@MrEd: Nem kell beolvasztani, de mondjuk a 4 éves gyereked kezébe gondolom nem adod oda, hogy nesze, futkározzál egy kicsit.

Mert mi lehet ebből?
Semmi.
Max ráírják nálunk is hogy 18 év alatt nem veheted meg.

bucbuc 2011.11.18. 16:52:37

@hancu: Nyilván a szülő felelőssége, amit a játékra (meg bármi másra is lehet tolni). Társadalmilag azért nem káros az ilyen szabályozás, mert a többi egyorrú figyelmét (igen, akiknek nem nyilvánvaló az hogy figyelni kell ilyesmire, vannak rengetegen) ráveszi, hogy figyeljen oda a kölykére mivel játszik és mennyit.

miguel_ 2011.11.18. 16:54:20

@bucbuc: Ráírják nálunk is, és már olyat is hallottam, hogy nem is adják el feltétlenül a fiatalabbjának.

bucbuc 2011.11.18. 16:54:39

@m e o w: Nyilván mindenki olyan mint te.
Pontosan olyan, másmilyen nem is lehet.
Tehát igazad van.

bucbuc 2011.11.18. 16:55:35

@MrEd: Akkor nincs semmi gáz, nem?
Ennél többet nem lehet tenni.
Minek a felhajtás?

Globetrotter2014 2011.11.18. 16:58:26

@WoodrowWilson: itt nem arról vanm szó hogy ügyesen/hatékonyan letudod szúrni, hanem hogy le AKAROD szúrni.

Akatonáknál sem az a nehéz hogy meg tudod húzni a ravaszt a gyorstüzelőn, hanem hogy amikor ott áll előtted meg akarod-e húőzni, vagy hezitálsz.

Megértem hogy szeretitek a játékokat, én is imádtam, hány repülőszimulátort végigcsináltam, valszeg soksokezer "ember" elpusztítva az objektumokban, de sárült földön fekvő civilek lemészrlása más realisztikusságba viszi a dolgokat.
Pont azt érik el veled amivel még a katonaságnál sem próbálkoznak (lásd inkább a dehumanizálás).

bucbuc 2011.11.18. 16:58:44

@ZF2: Egyébként az ilyen gyakorlat a leghasznosabb, mentálisan készít fel az eseményre/cselekményre, ha gyakorolod...

Egy tizenéves gyereket nagyon lehet befolyásolni, meg ha leszarják nagyon nagy hülyeségeket tud csinálni.
Persze nyilván faszság azt mondani, csak a játék tehet róla.
Ami hasznos lehet ebben az, hogy rengeteg embernek felhívja ráa figyelmét, figyeljen oda a kölykére. Ne csak örüljön annak, hogy nem kel vele foglalkoznia, amíg az játszik.

bucbuc 2011.11.18. 17:00:05

@WoodrowWilson: Mentálisan faszán felkészít rá, nem egy hadseregben a kiképzés része.

Kulminaator 2011.11.18. 17:00:42

A lónak a faszát (elnézés). Elég sokáig toltam a CS-t, mégse böktem le senkit... Ez a nyomi akkor is késelt volna, ha egész nap dominózott volna. Persze a legkönnyebb ráfogni a játékra. Nevetséges.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.11.18. 17:02:12

Tessék mondani, a videójátékok/tv/mozi előtt időben nem voltak késelők?
Ja, hogy voltak. Gondoltam.
Nem lehet, hogy most is azok az arcok késelnek, akik száz éve is késeltek volna, ha valaki csúnyán néz rájuk?

2011.11.18. 17:12:48

Bűnbak.
Illetve enyhítő körülmény lehet a bíróságon. (De méltóságos bírónő én csak azért...)
Illetve az idióta balfasz blikk, az idióta balfasz híradók csinálhatnak belőle nagy kampányt, hogy juj..

Szülők felelőssége? Vagy az csak a szexusra és a szülésre korlátozódik?

@bucbuc:
Persze csak a gépnél nem lesz véres a kezed, és nem hörög rád valaki kifordult szemekkel, miközben a beleit fogja.
Azért közel sem ugyan az.

flea 2011.11.18. 17:14:55

@MrEd: norvég, de mindegy, attól még igazad van.

minimini 2011.11.18. 17:17:08

Én konkrétan oda jártam gimibe, nem éppen az a hely ahol attól kell félni hogy megkéselnek a budiban, de úgy néz ki oda is beszivárogtak az ilyesfajta emberek. Az elkövető egyébként egy körömi cigánygyerek, de ezt persze nem hangoztatják sehol. Egyáltalán mi a szarnak volt nála kés? Az ő korában már én is csztem, q3aztam aktívan, mégse késsel jártam suliba, és nem is érzek késztetést hogy bántsak valakit. Ez az egész fogjuk a játékokra dolog nem más mint egy szánalmas próbálkozás egy enyhébb büntetés reményében

Z@ki · http://wannabephoto.blog.hu 2011.11.18. 17:17:26

A mentális gátakat (mint ahogy MrEd írta) 100% hogy gyengíti. Emlékszem, mikor gyerekkoromban ott kellett hagynom a játékot valamiért, amit nem akartam megcsinálni (kivinni a szemetet, elrakni a ruháimat stb.), akkor igencsak fel tudott menni bennem a pumpa. Pedig azok még csak C64-es játékok voltak, amelyekhez elég erős képzelőerő szükségeltetett, hogy az ember igazán bele tudja magát élni. Mostanában viszont a gyönyörű grafikai motoroknak köszönhetően erre sincs szükség.
Kicsit azért örülnék, ha némelyik szülő megnézné, hogy a gyereke mivel is játszik.
Könnyű azt mondani, hogy kell hozzá egyfajta attitűd is, hogy az ember tömeggyilkos legyen/leszúrja az osztálytársát a játékok hatására.
Azt is könnyű hangoztatni, hogy "én Doom-oztam/Quake-eztem/GTA-ztam, mégis normális ember lettem. Csak sajnos a többi körülményt is meg kell nézni. A mi gyerekkorunkban azért volt másféle társadalmi elfoglaltságunk is. Voltak barátaink, szerveztek iskolai foglalkozásokat, akadályversenyeket. Tehát a szórakozási lehetőségeket nem a TV+számítógép kettős jelentette. Sőt. Mondhatni, ezek voltak az utolsó dolgok, amikhez én személy szerint nyúltam.
Mostanában viszont könnyebb a szülőnek, ha nem kell annyira odafigyelni a gyerekre, és tud foglalkozni a saját dolgával. Könnyebb leültetni a fent említett dolgok elé és rá se nézni, hogy mivel tölti a gyerek a szabadidejét.
Aztán meg lehet csodálkozni, ha a rendőrök kopogtatnak és a kölköt keresik. "De hát az én kicsim csendes és szófogadó volt, nem értem, miért tette."
Aha.
Persze.

Melee 2011.11.18. 17:22:55

Nem egy, és nem két felmérés és tanulmány volt, mely pontosan kimutatta, hogy a gyerek nem az agresszív játékok hatására válik agresszívvé, hanem azok a gyerekek játszanak agresszív játékokkal, akiknek eleve ilyen a természetük.
A szülők mindenképp felelősek, az ilyen gyereket jobban kell szocializálni, több játék, beszélgetés és családi program kell a tv és a számítógép rovására.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2011.11.18. 17:24:23

@Adani: @Varmer:
Pontosan ezek fogalmazódtak meg bennem is! Az első verzió még arról szólt, hogy megböködte a másik srácot, mert nem tudott tőle nyugiban drogozni. A nyilvánvaló kérdéseket, hogy miért volt nála kés az iskolában, nem tűnt-e fel az édes jó szüléinek, meg a tantestületnek, hogy emberünk kábszeres, azt persze nem sikerült feltenni senkinek. Még az iskola igazgatóját is arról faggatták, hogy elég "védett-e" az iskola. A dirinő meg büszkén mondta, hogy van ám biztonsági őrük, mától kettő is!

A csávó - gondolom még alaposan beállva - a jardon a vallomásában beküldte, hogy "úgy éreztem magam, mint egy videó játékban". Erre az lenne a helyes reakció, hogy "Aztakurta! Rohadék vidijójátékok!" és nem az, hogy "Igen? Aztán már mitől, drága bogárszemű százszorszépsprickoló napsugaram?" Na ne már! A végén még lovasszobrot is kap majd, mint "a videjójátékok áldozata", az egyik csuklója kontrollerhez láncolva...

Gondolkodtam még, hogy mire lehetett volna kifuttatni ezt a sztorit még, ami ennél is nagyobb gáz. Például az kimaradt, hogy "másolta a CS-t, rohadék gyilkos szoftverkalózok"! Vagy az, hogy "a netről töltötte le a CS-t, rohadék gyilkos internet!" 8-/

@bullseye: LOL!

miguel_ 2011.11.18. 17:25:35

@flea: Krumpli, burgonya... (Igaz, bocs. :) )

Bobby Newmark 2011.11.18. 17:27:11

@bucbuc: Aha, persze. Ilyen az, amikor a félinformációkból faszságokat habosít az egységsugarú.

Taktikát, harci helyzeteket gyakorolnak számítógépen, nem "mentális felkészítés a gyilkolásra", okoska.

bullseye 2011.11.18. 17:29:38

@ZF2: arra célzol, hogy a most MW3-on felnövő generáció konfliktushelyzetben majd előkapja a kontrollert és rákattint valakire?

Bobby Newmark 2011.11.18. 17:30:18

@Sam. Joe: Azt sem ártana tudni, hogy mi volt az a "drog". Gondolom valami pörgetős szar dizájnerdrog, de azért jó lenne valami infó róla.

Z@ki · http://wannabephoto.blog.hu 2011.11.18. 17:32:27

Egyébként a játékok nem csak fiatalkorban okozhatnak problémát:
youtu.be/s1rHNyJO_dw
:DD

2011.11.18. 17:34:15

Mert ha azt mondták volna h Manhunt vagy ilyesmi azt mondom, oké az már télleg beteg.
De egy egyszerű tejfölös szájú CS!
Hááát...

2011.11.18. 17:34:36

@Sam. Joe:
Így van. DJ Jeszi nyilatkozott már az ügyben, hogy nem volt bólogató zsiráfos matrica a késen?
És a BSA hogyan foglalt állást? A "videójátékban érzem magam" tekinthető virtuális illegális szoftverfelhasználásnak?

Na jó, ez most komolytalan, de kb ez passzol a blikkes hír színvonalához. :p

miguel_ 2011.11.18. 17:37:25

@Sam. Joe: Annyiban vitatkoznék, hogy az a gyerek is áldozat, aki szúrt. Csak nem a videojátékoké.

repp 2011.11.18. 17:39:14

A témában volt már hasonló baromság...3:30-nál kezdődik. Szerencse, hogy a vendég csávó ezerszer jobban képben volt, mint a riporter.

tv2.hu/mokka/video/kire-veszelyesek-a-videojatekok

paráznabillegető 2011.11.18. 17:40:09

na, le is törlöm most a csét gyorsan!
DE MEG MÉG A SAKKOT IS!!!

bullseye 2011.11.18. 18:09:25

@paráznabillegető: jobb is, mielőtt minden parasztot megütsz...

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2011.11.18. 18:17:37

@Crystah Mastah: Nem, szerintem nem komolytalan, egyetértek. Sikerült iróniával pontosan a céltábla közepébe trafálnod. Én legalábbis vettem a lapot.

@MrEd: Nem kell vitatkoznod, mert szerintem sacc/kb. ebben a részében egyetértünk. Pont erre írtam, hogy "nem tűnt-e fel az édes jó szüléinek, meg a tantestületnek, hogy emberünk kábszeres". Hát nem nekik lenne a kötelességük, hogy megvédjék a kisklambót saját magától? 8-(

Dirty Harry 2011.11.18. 18:30:19

@Bobby Newmark: A "drog" ebben az esetben egy másik kitalált bűnbaknak tűnik, hacsak a vérvizsgálat mást nem mond. 14 éves gyerekek ugyan milyen droghoz férhetnek hozzá, aminek ilyen hatása van, és nem alkohol? Kamuszagot érzek.

lillehammer 2011.11.18. 18:32:52

@ZF2: Nem hinném, hogy működne. Főleg azért, mert (bár lehet, hogy én vagyok a béna), de én azt tanultam a háborús játékokból, hogy nagyon könnyű golyót kapni, és azt viszont, akár csak a Tom és Jerry esetén is, tudja a gyerek, hogy a valás életben azért fájnak a dolgok.
Szvsz a háborús játékok a legháborúellenesebb dolgok a világon.

Mindenesetre, egyértelmű, hogy nem 12 év alatti kölyköknek kell odaadni. De úgy gondolom 12 és 16 év közt kialakulnak mindenkiben a szociális és szexuális normák(legalább kevés embert ismerek, aki 14 évesen ne látott volna 18+os akció filmet vagy pornót, vagy fogyasztott volna alkoholt), ha valaki még 14 évesen CS-be képzeli magát józanon ott már nagyon nagy baj van.

Archenemy 2011.11.18. 18:49:14

Én úgy tudom, hogy a második világháború is a számítógépes játékok miatt tört ki. Nézzük csak meg, mennyi játék foglalkozik ezzel az időszakkal, és ne féljünk levonni a következtetéseket!

Globetrotter2014 2011.11.18. 18:51:37

@lillehammer: megnéztem mi a PEGI ratingje pl a MF nek. 16/18 as karikákat kapott...

Itt nem arról van sz beleképzeli magát egy realisztikus FPSbe, hanem mivel annyira lazán kinyírt már x embert a gépen ultrarealisztikus körülmények között, nem lesz akkora hezitálásda a való épeltben. Pláne ha még eghy kicsit rágyúr paintballal, majd légpuskával, aztán megpróbál beszerezni igazi fegyvert. Szerebncsére az utolsó lépést (lőfegyverbeszerzés) nem könnyű megtenni, de nem véletlen hogy a norvég csókát elővették példaként.

Nem jó ötlet ha gyereket fiatal felnőttek szabadon ölhentnek a gépen (azaz a képzeletükben).

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.11.18. 18:59:13

Honnan volt kés mindkét gyereknél???

Pár éve volt egy amerikai kutatás, annak az eredménye szerint az embereket az akciófilmek agresszívebbé teszik, viszont a PC-s játékokkal kiélik magukat.
Ez azért is érdekes, mert a bokszolni, karatézni küldött gyerekek a közhidelemmel szemben nem vezetik nem a felesleges energiájukat és felnőtt korukban sokkal agresszívebbek lesznek és nagyobb eséllyel lesznek bűnözők.
A 90-es évek amerikai iskolai lövöldözései után felröppent a hír, hogy önbecsülési probléma, kisebbségi komplexus miatt követték el a tettüket és ezért önbecsülés-növelő programokat indítottak a sulikban. Azóta kiderült, hogy döntő többségében túlzott önbecsülése volt a gyerekeknek, a többiek és a társadalom fölött állónak képzelték magukat...

2011.11.18. 19:02:58

@Dirty Harry:
Fürdősót bárki rendelhet. Meg azt a növénytápszerként árult másik szart is.
De pl. nem kellene messzire mennem, hogy tudjak füvet venni, vagy esetleg heroint. Pedig nem élek egyikkel sem, viszont tudok olyat, aki árul.

Adani 2011.11.18. 19:09:57

@Dirty Harry:

Gyakorlatilag mindenhez. Ott van pl. a fű, amit én nem tekintek igazi drognak, de törvényileg az és gyakorlatilag pofon egyszerű beszerezni, csak menj a Keletin végig és tuti betalálnak az arabok ,h vegyél füvet. Egy diszkóban is sima ügy, sokszor keresni se kell, mert leszólítanak, hogy vegyél. De gyakorlatilag egy tizenéves pláne ha van idősebb testvére, aki szintén cuccos, bármit be tud szerezni. Nem ezen múlik a dolog. Meg ugye vannak már dizájner drogok is ,amik legális anyagokból készülnek és sokszor veszélyesebbek mint a tiltott szerek. Aki meg hülye az bármitől haluzhat bármit.

Meggymag81 2011.11.18. 19:11:10

Most már tudom mit kell tennem, ha ki akarok cseszni a raktárossal. Egész hétvégés Soko-Ban. Remélem, hogy nem Double Dragon rajongó...

anyahajókabinajtóhajtogató 2011.11.18. 19:34:40

Tícccsák bee a játékokat, a késeket, az iskolát és a levegővételt!!!
Nyilván mindenki hibás kivéve a gyereket aki szúrt meg esetleg a szüleit. Minden mást tiltsanak be!

Wertzui 2011.11.18. 19:41:22

Oké, hogy a TV2-sök (meg a többiek is) tudatlanok, de hát nem lehet mindenki hardcore gémer nörd (pont ez a lényege, nem kéne a gémingnek ennyire mainstreamnek lennie >:) meg így nagyobb a valószínűsége, hogy arra egyébként is hajlamos agyamenteket megihletnek a játékok is.)

A sok segg celeb szarság, amit közvetítenek, az már inkább a TV-sek keresztje.

Wertzui 2011.11.18. 20:01:19

@ZF2: Ha csak úgy el kezd élőben emberekre lövöldözni, vagy még csak arra gyúrni, hogy majd lövöldözik, vagy egyáltalán megvan a komoly szándéka rá - még ha a játék kicsit hozzásegítette is ahhoz, hogy hezitálás nélkül öljön - akkor is már eleve problémás mentálisan és/vagy a családjától/barátjaitól nem kapott elég szeretetet/odafigyelést/nevelést.

Másrészt azonban valós veszély, hogy az emberek egyre jobban elhanyagolják a gyerekeiket, így egyre többen vannak, akikre a játékok ilyen hatással lehetnek.

Bobby Newmark 2011.11.18. 20:02:18

@ZF2: Hogy te mekkora idióta vagy, hihetetlen. Elképzeled magadnak a faszságot, aztán izomból elkezdesz benne hinni. Ez kurvára nem így működik.

brump 2011.11.18. 20:09:11

@ZF2: Mi az már, hogy "ultrarealisztikus"...? (Mert szerinted ez az? :)

A képzeletében a gyerek akármikor ölhet szabadon: akkor is ha nem ül ott a gép előtt.

miguel_ 2011.11.18. 20:10:48

@ZF2: Gondold át újra az utolsó mondatodat. "Nem jó ötlet ha gyereket fiatal felnőttek szabadon ölhentnek a gépen (azaz a képzeletükben). " Nem a gépen, de a képzeletedben egészen kicsi korodtól kezdve gyilkolsz, katonásdi közben, vagy mikor tömegszerencsétlenesdit játszol a mecsikkel. Nem az a baj feltétlenül, ha a képzeleted ilyesmit is tartalmaz, hanem ha nem vagy képes elválasztani ezt a valóságtól.

Persze, lehetne azt, hogy mivel nem bizonyított annak ellenkezője, hogy a játékok kihozzák az emberből az állatot, tiltsuk be mindet (a játékot, nem az embert) (bár...). Csak akkor mi minden mást tiltsunk még be? Könyveket, például?

miguel_ 2011.11.18. 20:13:16

@brump: Ez az ultrarealisztikus nekem is sántít. Mindig az aktuális jól kinéző játék az ultrarealisztikus, utólag azt mondani, hogy akkor nem tűnt annak, sima füllentés. De, annak tűnt a Quake, a Doom, a FIFA 95, a Far Cry, meg a többi is, mind.

Taurusz 2011.11.18. 20:38:54

Én az rtl híradón láttam, de nem a riporter verte ki a biztosítékot, (úgyis csak a bulvárra mennek, szóval nem gond, ha hülyeséget beszél) hanem a szakértő... egy informatikus tanuló. Nem pszihomókus, nem valami tanult ember, hanem egy másik diák. Lehet, hogy baromi értelmes gyerek, de tuti, hogy nem őt kéne kérdezni. Úgyhogy gondoltam csinálok egy riportot erről a témáról a 10 éves unokaöcsémmel. Elvégre ő is játszik gépen, nem?

moli 2011.11.18. 21:01:35

azta mindenit, kemenyen at lett szerkesztve ez a poszt, vagy haromszor akkora lett..

bullseye 2011.11.18. 21:38:59

jó az új kieg, a képpel. Jó lenne látni a boncolási jelentést is. Mert nyilvánvaló, hogy az áldozat, vagy a családtagok, barátok érzései nem érdekesek, fetrenghetünk a vérben.
De akkor nézzük meg, tényleg megtanult-e a srác a játékokból hatékonyan ölni. Minek szúrt háromszor hátulról? Vesére ment a sokkhatás miatt? Miért nem a szívre? Torokra? Mindenki látta már játékban, filmben, hogyan kell. Miféle elcseszett amatőr gyilkosság ez?

Globetrotter2014 2011.11.18. 21:41:41

@lillehammer: "háborús játékok a legháborúellenesebb dolgok a világon" Miért is?
@Bobby Newmark: ha elmúlsz 16 majd te is megérted.
@MrEd: 1. nézz már meg hogy mi a dehumanizáció, miért fontos tényező ebben.
2. Nem a betiltásról van szó, hanem az ellenőrzött használatról. Egy MW-t ne adják már oda 12 éves gyerekeknek. Erre jó a PEGI. Érdsd meg, itt nem a piexelfelbontsról van szó (az ultrarealisztikus itt nem a grafikát jelenti elsősorban) a hanem az élményről. Akármilyen szabadon lehetett hentelni a Doomban, nem embreket hanem szörnyeket, ami sokat segít abban hogy elvonatkioztass tőle a valóságban. A CArmageddon közel nem volt annyira élethű és szép, de embreket gázoltál el benne.

plevi 2011.11.18. 21:49:01

de szar a gyerek cs-ben ha hátulról fejbe késeled meghal

Redmaster · redmatyi.blog.hu 2011.11.18. 21:55:44

Ha már valaki említette feljebb a Postal-t akkor ezt még miért nem lőtte el senki: "A játékok rosszak! Erőszakot hoznak!"

Amúgy a hír valódi lényegét és hibását még senkinek nem sikerült megtalálni. Úgyhogy most megosztom veletek: A játékfejlesztők azok. Mert olyan szar és egyszerű játékokat csinálnak hogy a kazuárok akik még mellé debilek is könnyen játszhassanak vele.

Mondjatok egy hírt a régi időkből. Mert én egy olyanról se tudok ami úgy kezdődött volna hogy: felugrás közben szétfejelt egy téglaplatformot. vagy kocsijával a tömeg közé hajtott miközben a tetőre szerelt szirénából óriási villámok törtek elő. Esetleg véletlenül féreglyukat nyitott egy másik bolygóra ahonnan ürlények jöttek át.

De amúgy ez nekem új volt mert én is a drogos sztorit hallottam még tegnap a rádióban. kertv híreket meg hónapok óta nem nézek az ilyen szintü fontossági sorrendek miatt:

vastagbor.blog.hu/2011/11/18/a_tegnapi_nap_harom_legfontosabb_hire

moli 2011.11.18. 22:30:11

@Redmaster: immar ezredjere: mario nem lefejeli a teglat, az okle magasabban van.
www.mariomayhem.com/forum/images/smilies/mario_jump.gif

Redmaster · redmatyi.blog.hu 2011.11.18. 22:47:42

@moli: Én viszont a mai napig nem vagyok ezt hajlandó elfogadni hogy marionak az alkarja olyan erős hogy be ne rogyjon egy fél ökölbe szorított kéznyit. Mert ha jobban megnézed egy fél ökölnyivel van magasabban a fejénél. Még akkor se lesz ilyen erős hogyha a szakmunkás képzőben ő volt a legjobb tanuló és még délután is bent maradt hogy csövet szereljen.

Egyezzünk ki abban hogy mario a fejével és az öklével és a fejével üti szét. (de inkább a fejével :D )

H0lyhead 2011.11.19. 00:25:58

Tesóm történetesen abba a suliba jár, és pont ismeri az elkövető hugát, aki tesóm szerint teljesen értelmes, normális értékrenddel bíró lányka...namost akkor hogyis van ez a szülői nevelés dolog? Ebből én arra következtetek, hogy csak a gyerek volt defektes.
Egyébként nem kicsit van az egész felnagyítva a médiában, sok a túlzás meg a ferdítés, mi helyiek azért jóval kevésbé drámaian látjuk a helyzetet :)
De egyébként a mindig összeszorul a szívem, amikor valaki a kockulásra fog ilyesmit, ettől a sok birka ember egyből azt hiszi, hogy mindenki aki játszik az beteg.....még a saját apám is letámadott este a hírek után, hogy én is ilyen vagyok xD És biztos nem csak ő reagál így :(

csak_csendben2 2011.11.19. 00:44:37

@ZF2:

Finoman: tévedsz. Nőiesen: lóf@szt, mama.

Egy játék, amire megtaníthat, az a tervezési és taktikai érzék, ezen felül segít egy nagyon szűk látószög (monitor) nagyon behatárolt hangok közepette (pl. játékban 5 karakter áll egymás mellett és beszél azt nem érted, mert katyvasz lesz belőle, de való életben 5 ember állhat egymás mellett és beszélhet egyszerre, mert a füled-agyad kombó segítségével tudsz szelektálni, figyelni) a reflexeidet tudja javítani, és a kéz koordinációt.

De nem fog segíteni a fizikai kondícióban (ami kell egy fegyver megtartásához), koordinációs képeségediben (pl egyenetlen talajon futás), mind ezt 360 fokos szögben gyorsan végrehajtani. Nem fogsz tudni késelni (az hogy felszeleteled a húst és azt hiszed hogy már ettől tudod használni a kést az egy rohadt nagy tévhit) és nem fogsz tudni fegyvert használni (vegyél egy embert aki 10 éves kora óta játszik ilyennel, és most 20 éves adj a kezébe egy AK-47-est, már az eredmény lesz ha nem lövi lábon magát, mert més fogni való életben egy fegyvert, mint egy egeret, elsütni főleg más).

A dehumanizálás és a mentális gát lebontása meg egyenesen bullshit.

A távvezérelt bombák/lopakodók kezelőinél ja, ott segít a játék, ott van dehumanizálás, de szemtől szembe nincsen.

Egyszerű példa: orvostan hallgatók esete a boncolási órán. Első hulla, amivel találkoznak formaldehides (abszolult vér nélküli) elszineződött test. A szag borzasztó, már eleve itt rosszul lesz mindig valaki. Ezekhez a hullákhoz van olyan tanár, aki gumikesztyű nélkül is hozzányúl boncolja, amit viszont a hallgatók 99%-a elhűlve néz, van aki undorodik is. Soha nem szerettem az fps-eket, mindig rts játékos voltam, elájulok ha tőlem vért vesznek, de én voltam az, aki unott pofával tudtam gumikesztyű nélkül boncolni ezen hullákat, közben arra gondolva, mit kéne ebédelni.

Ha mentálisan alapból olyan az illető, akkor vagy nagyon leszarja már a világot, vagy mentálisan instabil/beteg (ez a valószínűbb).

Erre mentálisan csak és kizárólag valós harcigyakorlatokkal lehet 90%-osan felkészülni, és még mindig ott van az a 10%, ami a hiba faktor az első valós golyó kilövése valós vérző ellenfélre. Késről most ne is beszéljünk.
Nem a semmiért van pszichológiai vizsgálat a hadseregbe való felvételkor, és aztán nem a semmiért kell az újoncokat mentálisan lerombolni és felépíteni, ezáltal feklészíteni a harcmezőre (minden komolyabb katonai kiképzés erről szól).

Egy valóságtól abszolúlt messze lévő játék nem fog mentálisan soha felkészíteni.

Bobby Newmark 2011.11.19. 01:28:02

@ZF2: 30 vagyok, seggfej. Viszont szerencsére én még nem kezdtem meghülyülni, veled ellentétben. Melletted nagyon elszaladt a világ.

kukatr 2011.11.19. 01:57:59

@Bobby Newmark: Nehezedre esik kulturáltan reagálni egy hozzászólásra? ZF2 normális stílusban, értelmes érveket felsorolva próbál itt vitatkozni, te meg magas lóról leidiótázod. Szerintem meg te hülyültél meg. (ha cinikus akarok lenni, akkor azt mondom, hogy a sok efpéestől lettél ilyen)

Amúgy sejtettem, hogy neki fognak egy páran ugrani. Amikor én pedzegettem itt, hogy nem annyira fekete-fehér ez a téma, én is le lettem csípőből idiótázva.:(

bullseye 2011.11.19. 02:30:24

@kukatr: nem annyira, inkább félreértelmez és fölényeskedik, de persze ezt biztos beugratásnak szánta, hogy kiderüljenek a játékosokban lévő gyilkos indulatok...

Reactor 2011.11.19. 03:03:29

Na, már vártam, mikor kerül ki ez a kis szösszenet erre a blogra, ráadásul a 3 különböző verzió összeolvasztva. A bulvárlapok között nyilván egyik se volt annyira hiteles (bár azt képzelik magukról), hogy egyeduralkodóként kikerülhessen a cikkük. Egyébként meg az abszolút békasegg-színvonal díjat nem a Blikk hanem szokás szerint a Zsindex hírportál nyerte. Ideje lenne már hogy elvonuljanak a kibertérből, jó messzire, fizetem a jegyüket, nem retúrt.

No de most vonatkoztassunk el a Zsindexről, beszéljünk magáról a hírről.

Ugyanazt tudom mondani, mint eddig - a Down-kóros idióta az akkor is idióta marad, ha Simcityvel játszik, csak akkor nem késsel fogja öldösni embertársait, hanem buldózerrel. Aki pedig lemászott a fáról, és józan,felvilágosult homo sapiens észanyaggal játszik az FPS játékokkal, az nem fog nekiállni iskolában, munkahelyen, szigeten hentelni. Lehet hogy nevelés, lehet hogy örökölt vérmérséklet része, de hajlamos vagyok azt hinni, hogy ez ismét a jó öreg emberi hülyeség műve volt, nem a számítógépes játékoké. Egy kis hasonlattal élve, olyan, mintha egy mongolidióta tahónak adsz egy kerékpárt, egy Trabantot és egy Ferrari Testarossát. Mindhárommal össze fogja törni magát.

A magam példáján okulva - nagyon kevés barátom volt, ellenségem ugye annál több, és 1990 óta van saját számítógépem. Átment a kezem alatt több tízezer játék, Wolfenstein 3D, Doom, Quake, Duke Nukem, GTA, igazi csemegék. És nem lettem se rabló, se tömeggyilkos mindezek ellenére sem, hogy a szabadidőm 99%-át a gép előtt töltöttem. Sose akartam beírni hogy IDKFA és lelőni valakit ráketláncsörrel, sose akartam lelőni stukkerral senkit a nyílt utcán, hogy aztán gyorsan ellopjak utána egy kocsit, és a zsernyákok orra előtt betolassak vele a festőműhelybe, sose akartam elmenteni az életet (mint a játékot ugye), és semmilyen hasonló ökörséget se csináltam. Azannyát, hát ez meg hogy lehet? :$

Ha pedig nem lennének számítógépes játékok, mindenki a Terminátor meg Rambó qrva anyját szidná. Az akciófilmekben átlagosan jóval több az erőszak, mint a számítógépes játékokban. Amúgy meg hol NINCS erőszak, könyörgöm? Benedek Elek nagy meséskönyve is tele van boszorkányégetéssel, sárkánylefejezéssel, élethalálharcokkal, de ugyanúgy ott van a bölcsis gyerekdalokban is: "Csigabiga told ki szarvadat / ha nem tolod, összetöröm házadat!"

Az egyetlen videójáték, ami miatt valóban ölni lennék képes, az az Action 52. De ezt nem részletezném, nézzétek meg a róla szóló videókat... :D

indiscriminating power 2011.11.19. 03:54:28

@Reactor:

"a Down-kóros idióta az akkor is idióta marad, ha Simcityvel játszik, csak akkor nem késsel fogja öldösni embertársait, hanem buldózerrel. (...) 1990 óta (...) a szabadidőm 99%-át a gép előtt töltöttem."

Meg is látszik rajtad.

Varmer 2011.11.19. 07:55:50

Valami igazság azért abban van, hogy ha amúgy is hülye volt a gyerek, akkor az FPS, amelyben végülis embereket ölsz, talán rontott a helyzetén, de azzal is mélységesen egyetértek, hogy ha a gyerek megnéz egy horrort, vagy valami Zs-kategóriás akciófilmet, akkor is hasonló hatást ért volna el valószínűleg:
"...ööö...hát én vótam a Rambó, oszt legyaktam..."

atila68 (törölt) 2011.11.19. 08:26:08

Attól, hogy kedvenc játékhősöm, Alice alapfegyvere a Vorpal Blade még eszembe sem jut lemészárolni bárkit.

A kedves szülőkre viszont nem kicsit rámásznék a hatóságok helyében, hogy hagyták elzombisodni a kölköt.

Serathis 2011.11.19. 09:41:04

Srácnál kés volt. Biztos azt hitte hogy gyorsabban fut vele.

Serathis 2011.11.19. 09:43:40

Amúgy én már rég rájöttem. Mi a közös az ÖSSZES iskolai lövöldözésbe?

AZ ISKOLA! Nyilván az okozza! TILCSÁKBE. (wtb edit)

Globetrotter2014 2011.11.19. 11:34:31

Megrtem higy itt mindenki abszolút szuperképességekkel bír, és intellektuálisan abszolút felsőbbrendű, ezért nyilván el tudnak vonatkzotatni a legrealisztikusabb játéktól is.

HA egy dohányossal beszélsz (aki egyébbként kiemelkedő intellektuális képességű, sokdiplomás ember, mégsem látja be a dohányzás káros követklezményeit), tonna ésszerű révet felhoz majd ellen, lesz köztük demagóg és átlátszó (pl alkoholfogyasztással példálózva), lesz közte ésszerű (nincs bizonyítva), és egocentrikus (ő úgyis meg tudja állni).

A gond azzal van hogy nem minden ember egyforma jellemű és képességű, van aki könnyebben kiakad és van aki teljesen jól bele tudja élni magát pl a mőltkor posztolt moszkvai menetbe.

Bérgyilkos Bohóc 2011.11.19. 12:42:49

Az volt már, hogy "rendszeresen kvékezek, mégsem öltem még meg senkit"?

Adani 2011.11.19. 12:46:35

@csak_csendben2:

A Kontroll megvan, mikor épp a metró által elüttet ember darabjait szedik ki a metró alól és arról beszélgetnek menyire kell a pörköltet szaftosra csinálni. :)

Nem is tudom már ki mesélte, hogy az egyik tanár a boncolási gyakorlaton az első hullánál mondta a hallgatóknak ,hogy ehhez a szakmához két dolog, kell erős gyomor és jó megfigyelőképesség. Mindjárt tart is egy bemutatót. Belenyúlt a hullába jó vastagon az egyik ujjával, majd miután kivette megnyalta az ujját. Ekkor többen megmutatták ott helyben mit reggeliztek, majd jött a kérdés ki meri ezt utánacsinálni. Akadt egy bátor vállalkozó, aki bár majdnem elhányt magát, de megcsinálta. Ekkor a prof megdicsérte, hogy gratulálok, ez szép volt az erős gyomra megvan ,de a megfigyelőképességén még van mit javítani. Én ugyanis a középső ujjamat dugtam a hullába, viszont a mutatóujjamat raktam a számba.

2011.11.19. 12:59:28

torrentes vagy dobozos volt volt a CS?

Wertzui 2011.11.19. 13:32:49

@Reactor: /OFF
Te Reactor vagy AZ a Reactor?

Fatal Error! System Halted! 2011.11.19. 13:41:02

Fel van fújva igen.
A világon, szerintem nem mondok túl nagy számot, több száz millióan játszanak számítógépes játékkal, azon belül erőszakos játékokkal is. Ennek ellenére nem halljuk, hogy játékosok milliói kezdtek öldöklésbe. Szokták mondani: "veszélyes, ha a hülyeség szorgalommal párosul". Ez pl. Breivikre igaz totálisan.
Egy erőszakos médium (videojáték, akciófilm, horrorfilm, könyv stb.) egy arra hajlamos személynél vezethet erőszakhoz. Viszont ezek az esetek oly elenyészőek, hogy alapesetben foglalkozni sem érdemes velük. Viszont kirívóak (1999 Columbine), azért azt aki nem ért hozzá, sokkolja a média által gerjesztett hisztéria és azt gondolhatja, hogy ez mindenkivel aki játszik előfordul.

Amikor nagy sláger volt az Avatar, voltak olyanok, akik állítólag öngyilkosok lettek, mert oly gyönyörűnek találták a bemutatott világot, hogy nem bírták elviselni a való élet sivárságát.
De nem hallottam "tilcsákbe az Avatart" kórusokat.

És való igaz, ahogy valaki írta fentebb, nem kell vele foglalkozni, 1 hét múlva senkit nem fog érdekelni. Egész addig, amíg valami ügybuzgó, keresztény-konzervatív, becsület lovagja képviselő be nem nyújt valami indítványt a parlamentbe, az "erőszakos játékok árusításának beszüntetése miatt".

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2011.11.19. 14:42:59

@ZF2: virtualisan mar lemaszaroltam en is sok embert, megse erzek kesztetest, hogy elo embert is megtegyem, max veled :)

lillehammer 2011.11.19. 14:45:20

@ZF2: azért gondolom, hogy ezek a háborús játékok háború ellenesek, mert mint leírtam, egy játékból levonhatod azt a következtetést, hogy csak a szerencsések maradnak életben. Ugyan úgy, mint a Tom és Jerry-nél: látja a gyermek, hogy Jerry kalapáccsal fejbevágja Tom-ot. Ez erőszakos, de tapasztalatból tudja, hogy a kalapács fáj, és vele fejbe vágni valakit nem jó ötlet.

A háborús játékok esetén meg tudod, hogy 1 golyót kapsz akkor nem elég lihegned 5mp-et hogy felgyógyulj. És azt is tudod, hogy 1 golyót kapni nagyon könnyű.

Egy 12 éves ezeket már sztem fel tudja fogni.

A CoD Modern Warfare 2-ben legalább 2-3-szor meghalsz. A karakter akit alakítasz a játékban végérvényesen meghal, és egy másik karakterrel folytatod tovább. A társaidat is lelövik. Ott vagy, odaadják neked a fegyvert, erre aki az imént kezedbe adta a fegyvert egy kósza golyótól azonnal meghal. A társad, aki veled volt.

Vagy amikor vigyázni kell a túszokra, meg ne halljanak? Ha beleéled magad, mondjuk úgy szerepet játszol, akkor pont az, hogy vigyázol rájuk, és meg tudod különböztetni a "jót" a "rossz"-tól.
Mi jobb példája annak, hogy a harc, háború értelmetlen öldöklés csupán, és hogy az életben inkább nem szeretne senki ilyenben részt venni.

lillehammer 2011.11.19. 14:47:16

@lillehammer: elnézést a helyesírási hibákért

Adani 2011.11.19. 14:51:34

@Fatal Error! System Halted!:

Sőt itthon is öngyilkos lett egy öregasszony mikor Bobby meghalt a Dallasban mégse tiltották be a sorozatot. Sőt később Bobby fel is támadt, de az öregasszony nem. :)

Sőt ugyebár Esmeralda szemműtétjére és Isaura felszabadítására is gyűjtöttek, nem gyerekek, hanem elvileg értelmes felnőtt emberek voltak ,akik nem voltak képesek megkülönböztetni a TV-ben látott dolgot a valóságtól.

brump 2011.11.19. 17:02:12

Én rendszeresen Minesweeper-ezek... Yeah, a következő robbantásos terrorakciót már előkészítettem.

Limrasson 2011.11.19. 18:21:43

Minden ember potenciális gyilkos.

Komáromi Teréz Atya 2011.11.19. 18:43:28

@Limrasson:
Minden potenciális gyilkos ember.

rognork 2011.11.19. 20:16:23

vártam már ezt a posztot...

lauka 2011.11.20. 10:28:00

@lillehammer:
Persze, azt lehet tapasztalni ha fejbe vágnak egy kalapáccsal akkor az fáj. Viszont azt el kell magyaráznia a kedves szülönek/nevelönek, hogy ha fejbelönek meghalsz. Ezt magától nem tanulja meg a gyerek.

Ezért egyértelmü ki a felelös, bár tovább lehetne gondolni hogy, a mai átlag szülöknek miért nincs idejük a gyerekre stb..

Prophet 2011.11.20. 16:25:46

@Limrasson:

Minden ember potenciális gyilkos.
Szókratész ember.
----------------
Tehát: Szókratész potenciális gyilkos.

@Komáromi Teréz Atya: Abból kiindulva, hogy a gyilkosság lefedi az állatok ellen elkövetett tetteket, és az emberölést is, bele lehetne kötni az általad leírtakba! Habár nehéz eldönteni, hogy az új király színrelépése után a régi alom felemésztése minek számít. Megöli őket, vagy csak a saját génjeinek átadását biztosítja. Szóval mi számít gyilkosságnak?

Amikor egy játékgép függő öli meg otthon az asszonyt/embert, akkor nem vonnak le semmiféle következtetést. Pedig ez komoly mentális probléma, nem egyszer láttam, hogy viselkednek egymás közt az ilyen emberek, amikor az egyik beleszól a másik játékába, akinek épp rosszul ad a gép.

Komáromi Teréz Atya 2011.11.20. 18:35:26

@Prophet:

1. Várj amíg valaki leír egy blődséget
2. Reagálj rá nagyobbal
3. ???
4. Prophet

Prophet 2011.11.20. 19:39:57

@Komáromi Teréz Atya: A múlt héten láttam egy részletet az Oroszlánkirályból. Zordon ott állt a szikla tetején, és letaszította Mufasát, a kafferbivalyok meg agyontaposták. Az gondolkodtatott el! Gyilkolt, vagy csak a pozícióját erősítette? Esetleg "és/vagy".

Mert nem vagyok biztos benne, hogy ő a rossz karakter! Egy politikai vezető, aki a rezsim ellen lázad. A hiénákat száműzték, az elefánt temetőben kellett tengődniük (gettó). Kirekesztettek, és megbélyegzettek voltak. A visszatérésük gyakorlatilag egy éhséglázadás. Tehát egy képmutató (tiszteld amit megeszel, stb.), rasszista vezért eltávolítva került trónra. Aztán le akart számolni az utóddal, a konkurenciával is. Ez gyilkosság? Kivetítve az állatvilágra is értelmezhető a KÉRDÉS.

Sunstealer 2011.11.20. 20:03:20

Mindig más a bűnbak. Vagy a metál, vagy a TV vagy a játékok. A szülők persze nem lehetnek felelősek, mert akkor el kellene fogadni, hogy nem önhibánkon kívül lesz a gyerekből drogos, gyilkos, strici, vagy csak egy naplopó...

Adani 2011.11.20. 20:22:40

@Prophet:

Az Oroszlánkirály elején meg mikor Szimba keresztelője van a zebrák is ott ünnepelnek. De mégis mit? Hogy van még egy trónörökös, akinek főfogás lehetnek?

brump 2011.11.20. 20:45:19

@Adani: Nem láttam a filmet, de szerintem nyilván nem a zebrák népe ünnepel az oroszlánnal, hanem csak a zebrák romlott, piszkos, korrupt stb. politikai elitje... És az egész ünnep merő diplomácia. ;-)

Prophet 2011.11.20. 20:55:13

@brump: Valóban, a megsemmisítő táborokban, gettókban is voltak kollaboránsok, pl. zsidó kápók, akiktől jobban féltek a fogvatartottak, mint a hivatásos őrzőiktől. Én a Stockholm-szindrómára is gondoltam. A stewardess is hozzáment az abroszfejűhöz, hiába az fenyegette az életét. Patások, mit várunk tőlük?

lillehammer 2011.11.20. 22:17:06

@lauka: azt látja, hogy a képernyőn meghalnak emberek. Ebből levonhatja a következtetést. A katonásdit sem játszhatnak a kisgyerekek?

Persze az ésszel való tiltás jogos(bár kisöcsémnek nem tiltjuk hogy nézze a codot vagy a pankrációt), de egy 12 éves gyereknél az már felfoghatja mi a halál.

Reactor 2011.11.20. 23:22:28

@indiscriminating power: Ez most valamiféle inzultus akart lenni? U DOIN IT RONG. Ugorj neki újra, még van 2 életed :)

indiscriminating power 2011.11.21. 00:06:52

@Reactor: Nem, ténymegállapítás volt. De mivel valamelyest képes vagy érzékelni hiányosságaid, talán nem teljesen reménytelen az állapotod.

Reactor 2011.11.21. 00:51:32

@indiscriminating power: Örülök, hogy ilyen jól ismersz, szeretem az ilyen táptalaj nélküli foteligazságokat :)

De hogy megcáfoljalak, nem vagyok internet- meg gépfüggő. Játékokkal leginkább a videósorozatom miatt játszok, nem magam miatt. Interneten egyáltalán nem játszok, se CS-t, se Lineage 2-t, se Metin 2-t, se "wörd of varkraftot", sőt, még Failbookom sincs. A számítógép nekem elsősorban munkaeszköz, emelett megvan a napi 8 óra alvásom, és aktívan sportolok is. Ezekből rád vajon mennyi lenne igaz?

indiscriminating power 2011.11.21. 01:46:18

@Reactor: Nincs videósorozatom, nem dolgozom számítógéppel és nem szoktam sportolni. Viszont veled ellentétben tudok olvasni, és ha valaki figyelmeztet, hogy ostobaságot írtam, nem kezdek hajtűdobálós hisztibe (általában). Tisztán és világosan idéztem a rólad alkotott véleményem alapjául szolgáló fogalmatlan szövegedet.

Egy életed maradt :p

Reactor 2011.11.21. 02:14:40

@indiscriminating power: Ha visszaolvasok, azt látom, te kezdtél el indok nélkül kötekedni. Van egy adott szituáció, írtam hozzá egy egészen korrekt, és elfogulatlan állásfoglalást, erre jöttél te, és írtál egy "LOL I TROL U" választ.

Mellesleg a szövegem csak a te szemszögödből fogalmatlan, tekintve, hogy idáig egyedül te nyilatkoztál negatívan a véleményemről - ok nélkül. Ha valóban akkora ostobaság lenne, mint ahogy amilyennek be próbálod állítani, alighanem felsorakozna a véleményed mellé pár másik is. Úgy tűnik, a hiba az Ön készülékében van...

Adani 2011.11.21. 08:48:31

@brump:

Fentvan a Tecsőn is magyar szinkronnal.

De tessék itt az eleje:
www.youtube.com/watch?v=6zB66P2QlDY

Egyébként érdemes megnézni a filmet, nagyon jó manapság ilyen jó mesefilmet nem csinálnak.

flea 2011.11.21. 10:02:35

@indiscriminating power: @Reactor: mondjuk abba belekötni, hogy valakinek a Down-kórról vannak igencsak torz fogalmai (de úgy ám, hogy nehogy észrevegye, hogy ez a gond, nem a hozzászólása érdemi része!), van akkora trollság, mint például egy db véletlen elütésből vonni le messzemenő negatív következtetéseket a posztíró szellemi képességeire nézve.

Szívem szerint leginkább egy kettős vereséget ítélnék meg ebben a helyzetben. Már csak azért is, hogy egymás helyett engem utálhassatok egy emberként. :)

indiscriminating power 2011.11.21. 12:58:31

@Reactor: game over

Nevetséges, ahogy egyesek az erőszakos bűncselekmények és az erőszakos játékok társításán felháborodás közben simán társítják az erőszakos bűncselekményeket másokkal. A "rosszat mondanak a gémerekről, én gémer vagyok, tehát engem támadnak, holott inkább őket kellene" legszánalmasabb és leginkább példaértékű megnyilvánulása a tiéd volt (meg mellesleg az az egy mondat adta magát).

Fyi a Down-kórosok igen ritkán agresszívek. Továbbá még ritkábban játszanak számítógéppel, mert az átlagos IQ-juk ~ 50.

Reactor 2011.11.21. 15:11:11

@indiscriminating power: Ha nem okozott volna nehézséget a szövegem értelmezése, én ugyanezt írtam le az első hozzászólásomban, szóval ezzel kapcsolatban nyitott kapukat döngetsz (elég nyilvánvaló hogy színtiszta trollkodásból írtad nekem azt, amit). Nem a "gémerekről" írtak rosszat, hanem a játékokról, de nem várom el tőled, hogy összefüggő szöveget tudj értelmezni. Majd, ha elmúltál 16, vagy ilyesmi, általában akkor tesznek le a gyerekek a netes trollkodásról mint kellemes időtöltésről, és találnak valami jobbat.

De tudod mit? Ha jobban megnézem a "Meg is látszik rajtad" élcedet, még igazad is lehet. Közepes méretű vidéki településen lakok, és mikor ideköltöztünk, az őshonos gyerkőcök nem szerették a jövevényt, a tőlük különbözőt, és bökte a csőrüket, hogy a szabadidőmet én leginkább olvasással, meg számukra földönkívüli témák megtárgyalásával töltöm, nem rohangászok szünetben a folyosón mint a mérgezett egér, nem pörgök nyerítve a füleimen, az udvariszünetben nem rendezek boxmeccseket a párhuzamos osztállyal, satöbbi. Ez volt az oka, hogy nemigen voltak barátaim, és inkább a gép előtt töltöttem az időt. És - valóban meg is látszik. Én vittem valamire, a kedves volt osztálytársak pedig lecsúsztak szép lassan a béka segge alá. Egyetemre egyikük se jutott el, a lányokat kivéve; a legtöbbje kétkezi munkát meg idénymunkát vállal, ha éppen akad. Egy másik kedves volt osztálytárs a sitten ül fegyveres rablásért (és mily furcsa, nem a "géjtéából" tanulta), egy harmadik úriember részegen kilencvennel nekirontott a vasúti töltésnek apuka kocsijával, úgy kellett spaklival a műszerfalról lekaparni utána. Na, úgyhogy itt a magyarázat. Ha még ezek után is trollkodni akarsz, hát rajta...engem nem különösebben zavarnak a személyeskedő odamondogatásaid...

@flea: Nem szó szerint kell érteni a "Down-kóros" jelzőt, pejoratív értelemben használtam :) Arra utaltam, hogy az ilyen illető az egész egyszerűen nem komplett, és kiskorúsítani kéne, mert ön- és közveszélyes őrült.

@moli: Minek privizzek vele? Eszik a troll eleget így is.

@Wertzui: Igen, az egyetlen :)

Globetrotter2014 2011.11.21. 17:41:26

A válaszokra előzetesben: a jűték jó dolog, segíthet kikapcsolóüdni és bizonyos feltételek mellet ugyanúgy fejleszti a képességeket, mint a soksok generációval ezelőtt, csak inkább a mai világ igáényeinek megfelelően. De tegyünk különbséget játék és játék között. Ahogy a To9m és Jerryí és a Hentai sem egy liga. Ahogy a Tolvajtempó és a Hostel 2 sem az.

@MrEd: alapvetően hibás az érvelésed. Ha "merdzsózva" balesetetet okozok akkor nem látom a szétrancsírozott hullákat, vergődő embereket, életükért küzdő sérülteket. Ahogy a Tom és Jerryben sem látod azt amit pl az Itchi és Scratchiben (ami még mindig viccesen van alőadva). Teljesen más létsíkon kerül elő a dolog. Egyszerűen vannak dolgok, amik egyeseknek "a határt feszegetik", másoknak egyszerűen elítélendők. Nyilván Pasolini Salójában sokan azt akarták meglátni hogy menkkora művészi értéke van amikor aberrált bácsikák gyerekeket kínoznak halálra, de isemrve az ipse halálát, talán elgondolkoztató, hgy akik ilyeneket készítenek azok lehet hogy nem teljesen százasok. Ugyanezt gondolom pl a Hostel 2ről is.

@Bobby Newmark: a reakciódból nem látszik :P

@lillehammer: ha az a feladatod, hogy lemészárolj pár tucat embert egy FPS ben vagy elintézz egy egész falut egy szimulátorban, akkor nem az élet mulandóságán fogsz filozófálni, hanem örülsz a sikeres missönnek, a beszerzett bónusz fegyvereknek vagy a plecsninek. A gyilkolást egy egyszerű velejárójának veszed, simán beletörődsz, majd lassan akarni fogod. Ha elfilóznűl a mulandóságon többet nem vennéd elő.

Kicsiti keverjük megint a dolgokat. Az amorf pixelhalmaz vagy egy rajfilm nem ugyanazt hotzza, mint egy hipeprrealisztikus FPS.

White_Rabbit 2011.11.21. 18:41:59

Nem csak a batmanes baki volt

A Rum Diary forgatását pl végignézte szerintük Hunter S. Thompson is akinek nagyon tetszett a produkció. Kár hogy 2005 ben fejbelőtte magát

Vagy a Lady Gaga klippet készítő lacika

De volt már napsütésben havazás velencében is

Hülye aki a TV-nek hisz

taleskenis 2011.11.21. 19:17:09

@Archenemy: Erre már én is gondoltam.

index.hu/tudomany/2010/11/18/latjuk_a_jovot/

@ZF2: Na fogadjunk hogy te vagy a magyarországi Chris Cooney fanclub alapítója. Ennek készül már a magyarítása?

www.fpsdanger.com/

@White_Rabbit: +1

Ironfist 2011.11.21. 20:47:03

Lehet volt már, de anno a rosszpcjátékok blogon volt egy verseny pont a retardált játékok kapcsán, hogy már lassan mindenből játék lesz. És a verseny lényege az volt, hogy aki poénosabb borítót tud faragni egy ilyen hülyeséghez, az nyer. És a Disznóvágás Pro 2010 vagy mi feliratos nyert, pár napra rá megjelent a Blikkben egy cikk, hogy új magyar játék híre borzolja a kedélyeket, és hogy a kritikusok hihetetlenül negatív kritikákat adtak a játékról :D

Aki meg késel, és azt mondja, azért, mert játékban képzelte magát, az vagy hazudik, és börtönbe való, vagy elmeroggyant, és diliházba való. Ennyi. És ez egyértelműen a szülők felelőssége.

Adani 2011.11.21. 21:21:21

@Ironfist:

Az egy emlékezetes beégése volt a Blikknek.

Másik emlékezetes az volt ,mikor asszem az MKKP teleragasztotta Bp-t olyan plakátokkal, hogy a magyar köztársaság nevében itt és itt ekkor és ekkor tömegverekedés lesz, szúró/vágó eszközt nem szabad hozni és a törvényeket os be kell tartani. A Persze nem volt semmi, de a blikk írt a semmiről egy egész oldalas cikket, hogy a rendőrség közbelépése miatt nem lett végül semmi, az fel se tűnt nekik, hogy törvényeket betartva hogyan lehetne tömegverekedni, meg hogy a tömegverekedés nem előre szervezetten hanem spontán szokott kitörni.

A Blikknek legalább annyira hiteles forrás mint a jereváni rádió, ahol bemondták ,hogy Szentpéterváron minden héten Ladákat osztogatnak. Később a helyesbítés: A hír igaz, de nem Szentpéterváron, hanem Moszkvában nem minden héten hanem minden nap, nem Ladákat, hanem Moszkvicsokat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

Reactor 2011.11.21. 21:29:17

@Ironfist: Egyetértek, ezt mondtam én is :) Aki egy játék miatt kezd el késelni meg lövöldözni, azt kiskorúsítani kellene, mert veszélyes saját magára és embertársaira is. Leültetném sárgakazettás nintendózni az olyat.

A Disznóvágás Pro 2009-es Blikk cikk pedig valahol még mindig megvan. Amúgy a Zsindexen is kint volt hírként anno, ami megintcsak a hírportált jellemzi.

Ironfist 2011.11.21. 22:40:07

@ZF2:
"Ahogy a To9m és Jerryí és a Hentai sem egy liga."

Gyereknél? Végülis melyik is legyen a gyerek szeme előtt, a rajzfilm pornó, vagy a rajzfilm mészárlás? :D

indiscriminating power 2011.11.22. 07:14:34

@Reactor: Komolyan, egy backtrack? És még én vagyok a troll :D

organikusviselet · http://organikusviselet.blog.hu/ 2011.11.22. 10:14:47

Érdekes vannak emberek akik ugyan így játszották ezt és ehhez hasonló játékokat mégis felnőttek, és nem pszihopata gyilkosok vagy bűnözők lettek beélőlük. CSak azért mert egyszerűbb adni a gyereknek egy gépet mint beszuélgetni vele két szót, vagy esetleg megtanítani neki a különbséget valóság és játék között. Messze nem a játékok a felelősek... Presze kissé brutálok, ezt ekismerem, főleg hogy egyre élethűbbek.

Valandil 2011.11.22. 10:57:10

@Ironfist: Legyen az Elfen Lied, az 2in1. :D

Reactor 2011.11.22. 13:36:12

@indiscriminating power: Visszanéztem, kétszer is. Valóban te vagy. Owned.

Reactor 2011.11.22. 15:30:25

Fantasztikus írás. Sajnálatos módon ebben a cikkben továbbra is a játékokról van szó, nem a játékosokról.

Laciii 2011.11.23. 13:16:11

@ZF2:
"Itt nem arról van sz beleképzeli magát egy realisztikus FPSbe, hanem mivel annyira lazán kinyírt már x embert a gépen ultrarealisztikus körülmények között, nem lesz akkora hezitálásda a való épeltben."
Phaszsááááág. Ha mondjuk vágtad volna már el egy csirke nyakát akkor tudnád, hogy mi az "ultrarealisztikus" körülmény. Annyira tanulsz meg "ölni" klikkelgetve, mint tárat cserélni az R betűt nyomogatva.

Munkahelyen épp azon röhögtünk nemrég, hogy nem sikerül kinyitni az egyik szekrényt aminek elveszett a kulcsa pedig nagyon novice szint és a Skyrimmel már az expert is jól megy :)

Laciii 2011.11.23. 13:40:57

@ZF2:
"HA egy dohányossal beszélsz (aki egyébbként kiemelkedő intellektuális képességű, sokdiplomás ember, mégsem látja be a dohányzás káros követklezményeit)"
Ez kész, te még cigissel se beszéltél ember? Diploma nélkül és tudják, hogy nem jó, ahogy a túlzott elhízásról is tudják, hogy káros, de azt mondják nekik megéri.
Bátyám onkológián IT-s, némelyik doki aki a műtőben pakolja kifelé a rákos darabokat a betegekből utána rágyújt.

Adani 2011.11.23. 15:00:23

@Laciii:

Na igen, hiszen úgy vannak vele, hogy egyszer úgyis meghalunk, én is azt mondom ,hogy élhetnék én úgy, hogy nem cigizek ,nem iszok egy kortyot sem, nem eszek zsíros kajákat, nem szexelek stb. de akkor meg minek? Vagy mint a viccben lehet, hogy nem lesz hosszú életű, de így hosszúnak fog tűnni. Meg ugye egy másik mondás szerint, minden, ami jó vagy egészségtelen vagy erkölcstelen vagy zavarja a szomszédokat.

Laciii 2011.11.23. 15:52:23

@Adani:
Pontosan, arra írtam, hogy az embereknek bizony van realitásérzéke és tudnak mérlegelni, és a negatív hatások teljes ismeretében is megtesznek dolgokat.

Lobster1978 2011.11.23. 16:18:08

@ZF2: A logikád érdekes. Szerinted veszélyes egy "hiperrealista" FPS. Mesélek pár érdekes tényt...
- Igaz, hogy c64-en kezdtem (pontosabban vic20-on ha ismeri vki :), és végigtoltam azóta az összes nagyobb ölős játékot. Karddal, puskával, láncfűrésszel, powerfisttel, lézerrel, tankkal, repülővel...stb vszeg többet "öltem" mint az egész magyar hadsereg a világháborúk alatt.
- Mondok "rosszabbat" is. Szerepjátszok is. Egy-egy asztal körül ülve soksok játéknapot töltöttem el barátaimmal úgy, hogy nemegyszer embereket "öltünk" szóban, vagy más értelmes lényeket bántottunk, néha kínoztunk, sőt feláldoztunk sötét istenek oltárán.
- Várjál! Van még rosszabb is! :) Élő szerepjátékokat is játszom. Vámpírként "szívtam vért" halandókból a pesti éjszakákon. "Vágtam le" a fejét polifoam karddal az elítélteknek. Támadtam lándzsával, baltával, íjjal, karddal emberekre és egyéb humanoidokra. "Vágtam el torkát" orvul és fosztottam ki hulláikat békés városlakóknak. Adtam ki utasítást emberek és családjaik "kiirtására" maffiafőnökként.
- Nincs ám még vége! :) Vettem fel katonai ruhát. Van olyan puskám amiről egy hivatásos sem mondaná meg 1 méterről, hogy nem igazi. Lőttem emberekre, hajítottam gránátot, élethű (rambóféle!) gumikéssel "szúrtam vesén" egy "újságírónőt". "Részt vettem" egy elfogott ellenfél kínvallatásában és kivégzésében.

Mindezeket (az airsoft fegyveres rész kivételével, ahol törvényi határ a 16 év) tettem már mindezeket 11-12 éves koromtól. Jelenleg olyan 100-150 olyan barátom és ismerősöm van akiket névről és látásból ismerek és hasonló az élettörténetük. Saccper 1000-1200 olyan emberrel játszottam már együtt (köztük többszáz külföldivel) akikkel közös valamelyik hobbink.

Mi változott összességében? Megtanultam hogyan lehet biztonságosan játszani. Megtanultam jól-rosszul hatékonnyá válni az adott játékok rendszerein belül. Egész jól célzok és sokat javult sok képességem, mozgáskoordinációtól a reflexeken át egészen a lexikális és gyakorlati tudásból is.
De mind a mai napig, ha akárcsak elered az orrom vére, az ájulás kerülget a látványtól. A mai napig az elsők között ugrok, ha valaki rosszul lesz, és próbálok segíteni (már csak azért is, mert megtanultam, hogy ha valaki a földön van az nem olyan dolog hogy simán elmegyünk mellette). A mai napig borzasztóan rosszul vagyok, ha balesetet látok (akár kicsit is) és félek a késes emberektől, nemhogy hordjak magamnál, mert azt is megtanultam, hogy mennyire veszélyes egy ilyen eszköz, és akkor pisztolyról már nem is beszélek.
Sosem kerültek be hírekbe az ismerőseim, és egykét esetet amit a média próbált elhazudni, sosem voltak összeütközések a törvénnyel az általam ismert csapatoknál sem.
Mindemellett láttam késes embereket, akik egy pillanat alatt belémvágták volna ha nem térek ki az útból időben. Láttam olyan esetet, amikor valakit azért vertek rommá, mert olyan kedvük volt.
Talán túlzó elképzelés, de egészen biztos vagyok benne, hogy nem láttak még sem hiperrealisztikus fps-t sem airsoft rendezvényt. Másképpen voltak szocializálódva és kész. A játékok, legyenek bármilyen realisztikusak, nem fognak téged alapjaidban megváltoztatni, és ha bárhol is találsz összefüggést egy borzasztó esemény és a egy játék között, akkor sosem a játék a kiváltó, legfeljebb egy olyan dolog, amihez lehet nyúlni, hogy honnét az ötlet. Továbbmegyek, akár még lehet is hogy egy "jelenet" vagy egy megoldás éppen feltűnik egy játékban (lásd késes ember levág egy másikat). De vajon miután megnézel egy Die Hardot egy hétvégéi családi mozi keretein belül, ott hány embert lőnek le, vagy ölnek meg?

Persze a mozi az nem interaktív, de valójában a játék sem az. Egyszer gyere ki egy élő eseményünkre és megmutatom neked, mennyire más a terepen mint a monitor és az egér mögött kuksolva.

És tudod... ez még mindig nagyon messze fog állni attól, amit akár egy disznóvágáson átélsz ha történetesen NEKED kell leszúrni a disznót.

Bicikliző medve 2011.11.25. 17:24:30

@ZF2: Ember, szerintem te is be voltal drogozva, amikor ezt irtad. Tudod te, mi az a Tai Chi?

Globetrotter2014 2011.11.25. 20:18:37

@ċsirke72: a kommentedből ítélve te nem tudod, mi célt szolgált...

Lobster1978 2011.11.26. 00:42:36

@ZF2: Mindenesetre az biztos, hogy amiket te állítasz itt, azok inkább tűnnek megalapozatlan teóriáknak, mintsem megalapozott érveknek...

Állandóan jössz itt a "realisztikusság" veszélyeivel, miközben olyan dologra mondod, hogy "realisztikus" ami röhejesen távol áll tőle. A szgépes játékok NEM realisztikusak. Lehet a grafikájuk szép, lehet az engine fizikai törvényekre alapozó motor, de soha a büdös életben nem fognak olyan skillt vagy akárcsak beidegződést adni amit egy élő szituációban reflexszerűen fel tudsz használni.
Azt megtanulhatod, hogy fedezékbe kell bújni (mintha nem tudnád a filmekből) azt is megtanulhatod, hogy a fejlövés kb azonnal öl, de rohadtul nem fogsz tudni ezen tapasztalataidból többet alkalmazni, mint amit a moziban látsz.

Vagy neked van ilyen tapasztalatod, vagy igazolt eredményed?

tükörfúró 2011.11.26. 14:35:46

Tulajdonképpen az agresszió és brutalitás kezeléséről, kiéléséről, eltereléséről, stb vitatkoztok itt.
Amíg a világ vezető hatalma csúcstechnikai katonai erővel, a gyilkoláson át érvényesíti érdekeit, amíg a dísszemléken pusztítani és ölni kész ütemre lépő embereket és gépeket csodálunk, addig nem váltunk agresszív versengő fajból békés virágszálakká.
Ebből következik, hogy bár csoportérdekből korlátozzuk a társadalomban a mindennapi agressziót, azért bőven van annak szerepe, terepe, levezető szelepei, stb
Az egyik legostobább nézet ez a tiltsunk be mindent ami távolról is agressziv, analog avval, hogy soha ne halhasson a gyerek a szexről semmit, és akkor majd valami jobb lesz.
Valóságban ezek minimum ostoba pótcselekvések, ellene hatnak a kívánt eredménynek, a néhány létező anomáliával viszont nem csinálnak érdemben semmit, mivel a késztetés nem kívülről jön, nem a a játéktol, a filmtől, a fikciótól származik, hanem benne lakik magában az emberi lényben, az pedig megjósolhatatlan, hogy kiből mikor mi tör ki.
Én pl nem tudok a részletek ismerete nélkül elitélni még egy gyilkost sem, egyszerűen azért, mert a hazai agymosó gépezet továbbra is eredendően torzképket igyekszik vetíteni az átlagembernek.

Démonmac1 2011.11.30. 14:31:20

Anno általános iskolás koromban még nem volt számítógép, és mégis átdöftem egy oszálytársam kézfejét a körzővel:) nem a CS tehet róla (mellelseg a running with scissors (Postal) később jelent meg:)
süti beállítások módosítása