(Üdvözöljétek a blogban új szerzőnket, Tylert, akinek a nevével már találkozhattatok több játéklapban is. Az IDDQD-n olyan posztokat fog megírni, amik egy magazinból kilógnának, illetve valószínűleg a konzolpiac wtf-jeiről is sűrűn írogat majd.)

Szomorú lenne, ha Peter Molyneux nevének hallatán nem a designer páratlan életművére asszociálnánk, hanem arra az emberre, akinek sikerült elegyítenie a bipoláris személyiségzavart a kommunista önkritika legszebb hagyományaival. A fejlesztés alatt álló játékairól nyilatkozó Molyneux arcán ugyanis mindig olyan rajongás és elhivatottság tükröződik, hogy nem lehet nem arra gondolni: ez a pasas egy zsebtükör segítségével kiénekelne a saját szájából másfél kiló rokfortot. Aztán a megjelenés után fordul a kocka: néha fél-háromnegyed évet is várni kell a műsorra, ám egy töredelmes vallomás során csak kibukik, hogy a korábban nagy garral beharangozott produktum egyáltalán nem úgy sikerült, mint, sőt, voltaképpen egyáltalán nem sikerült sehogy, egy tévedésről van szó.

Molyneux ezúttal a Fable III kapcsán ragadtatta el magát. Az önostorozás eddig sem volt idegen tőle, viszont a Gamasutrának adott interjú elolvasása után már a mentális állapota miatti aggodalom sem tűnik indokolatlannak. Hogy a játékból közel ötmillió példány fogyott, az szerinte lényegtelen; az, hogy a Fable III nem sikerült jól, az az ő, és csakis az ő hibája. Az interjú legszebb példamondatait a Eurogamer kivonatolta. Néhány részlet a remekműből:

"Tudom, talán mondhatnám, hogy egy jó játék, tekintettel arra, hogy milyen lett, de a Metacritic-pontszáma alulról nyaldossa a 80-at. Roppantul szégyellem magam, és őszintén szólva emiatt csak engem, és nem a csapatot terheli a felelősség. Ha ehhez hasonló történik - ami olyan érzés, mintha szájba rúgnának -, össze kell szedned magad és még keményebben kell próbálkoznod."

"A Lionhead nem engedheti meg magának, hogy a babérjain ücsörögjön és csapnivaló minőségű játékokat adjon ki. Felsorolhatnánk, hogy mik a mentségeink, mert azok mindig vannak, de nem gondolom, hogy ez jó kifogás lenne."

"Figyelembe kéne venni, hogy az emberek mit szeretnek igazán azokban az játékokban, amiket mi alkottunk meg, és ezekre kéne koncentrálnunk, ahelyett, hogy olyan ötleteket valósítunk meg, amikkel szeretünk kísérletezni."

Az önkritika persze szép dolog, akár pozitív hozadéka is lehetne, ha nem ciklikusan ismétlődő jelenségről lenne szó. Molyneux már a Dungeon Keeper (szerinte) felesleges elemeiről is bírálóan nyilatkozott, majd ismét megtette ezt a Black & White kapcsán, porba tiporta a Fable második részét, tegnap pedig a megjelenés előtt álló Fable: The Journey E3-as demóját pocskondiázta.

A kivonatolt interjúból kiderül, hogy Molyneux azért szokta az interjúk során leígérni az égről a Göncölszekeret, hogy a mikrofont tartó újságírót ne kerítse a hatalmába a narkolepszia. Kétségkívül sajátos technika, hogy valaki inkább hibbant nagyotmondónak, mint unalmas fráternek akar látszani, de valahol érthető. Aki húsz éve nevetséges teljesítményű számítógépekre istenszimulátorokat tervezett, frusztrálva érezheti magát, hogy egy modern konzolon nem képes rendesen modellezni egyetlen ember életét. Pedig az előélet ismeretében ez sem tűnhetne teljesíthetetlen elvárásnak.