HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Heti retro: Stunt Car Racer

2011.02.03. 17:00 Stöki

Akik a Stuntsra gondoltak, amikor a múlt heti Worms-poszt alatt megszavazták a Stunt Car Racert, azok most kicsit csalódottak lesznek, ugyanis az SCR egy másik játék, bár egyes elemei valóban hasonlítanak kicsit a Stuntshoz. Míg azonban a Stunts már a kilencvenes évek játéka, amit többen fejlesztettek, a Stunt Car Racer C64-klasszikus, egy igazi egyemberes projekt.

Az egy embert ezúttal Geoff Crammondnak hívják – ez nagyjából annyira istenített név volt a nyolcvanas évek végén a szimulátorok rajongói között, mint John Carmacké a kilencvenes évek közepén az fps műfajban. A brit Crammond fizikusként végzett (sajnos nem találtam infót arról, hogy melyik egyetemen), és ez már meg is magyarázza, hogy miért a kezdetleges 3D-t használó szimulátoroknál kötött ki, nem pedig mondjuk a vicces kalandjátékoknál.

Crammond először komoly cégeknél dolgozott, ahol Fortran- és C-programozást is tanult, majd a nyolcvanas évek elején a nagy brit háziszámítógép-bumm hatására (amikor nagyjából együtt debütált a szigetországban a ZX Spectrum, a BBC Micro és a C64) kipróbálta magát a játékfejlesztésben, aztán úgy maradt. Crammond először BBC-n kezdett játékokat programozni, egy Space Indavers-klónt, majd az Aviator nevű repülőszimulátort készítette el. Ezután jött első komolyabb sikere, az 1984-es REVS, egy autóverseny-szimulátor, ami a maga korában igencsak realisztikusnak számított – már csak azért is, mert ha az ember nem tanulta meg a pályát, nehezen boldogult rajta a száguldó autóval. És persze azért, mert a játékos egy valós pálya, a Silverstone-i modelljén száguldhatott. Ezután Crammond átnyergelt C64-re, de maradt a 3D-nél: elkészítette a The Sentinel című logikai-stratégiai programot (ami egyszer még valószínűleg önálló cikket kap a rovatban), majd visszatért kedvenc műfajához, az autószimulátorhoz.

Ez a visszatérés kisebb vargabetűvel történt, Crammond ugyanis először egy 3D-terepen játszódó tankos lövöldözést próbált fejleszteni. Készített egy egyszerű modellt, amivel egy véletlenszerűen generált dimbes-dombos felületen lehetett haladni, és próbálgatta, mit tud az alakuló játékmotor, amikor egy olyan részhez élt, ahol az RND függvények éppen egy kisebb rámpát alakítottak ki a tájban. Crammond nagy sebességgel ráhajtott a rámpára a modellel, és a levegőbe repült. Ez nagyjából olyan pillanat lehetett, mint amikor Arkhimédesz belecsobbant a fürdőkádba: a fejlesztő rögtön elvetette a lövöldözést, és megszületett a futurisztikus autóverseny ötlete, ahol spéci autók hullámvasútszerű építményeken mérkőznek meg, és ha leszállnak a pályáról, értékes időt veszítenek. A jövőbeli (egészen pontosan 2006-ban játszódó) autóverseny hangzatos neve Stunt Car Racer lett.

Crammond két évig fejlesztette a játékot, ami kivételesen soknak számított akkoriban. Azon túl, hogy csiszolgatta az irányítást és a pályákat (például a kanyarokat kicsit megdöntötte, hogy ne kelljen túlságosan lelassítani), egy bajnokságot is felépített nyolc trükkös pályával és ellenfelekkel, akiket le kellett nyomni, és akik mind más-más stílusban vezettek (az agresszívebbek például megpróbálták lelökni a játékos autóját a magasból). A Stunt Car Racer olyan volt, akár a REVS: a vezetés élményéért már érdemes volt játszani vele, de a változatos ellenfelek és a furcsa hullámvasútpályák kellemes fűszerei voltak az egyébként ismerős receptnek. Én például mai napig élénken emlékszem arra, hogy mekkora szívás volt a High Jump pályán az utolsó pixeleknél rájönni, hogy nem fog összejönni a nagy szakadék átugratása.

A SCR 1989-ben jelent meg, és Crammond emlékei szerint elég nagy siker volt (sajnos pontos eladási adatot nem találtam a vele készült interjúkban). Portolták Atari ST-re, Amigára, pc-re, és az akkoriban bimbózó modder közösség is rácuppant. Maga Crammond pedig olyan fejlesztést készített a 16-bites változatokhoz, ami egy soros kábellel lehetővé tette, hogy két játékos is küzdjön egymás ellen. Ez még népszerűbbé tette a játékot, még a kilencvenes évek közepén is voltak nagy SCR-versenyek, pedig a játék szögletes-vektoros grafikája és prüntyi hangjai addigra már erősen túlhaladottak voltak. A SCR azonban később is vissza-visszatért a lelkes modderek által, például a Grand Prix Legendshez is készült egy faja SCR-mutáció.

A levegőben szálló kocsik után Crammond visszatért a hagyományos versenyekhez, miután megkeresték, hogy készítsen egy hivatalos Forma-1 játékot. Mivel ez lett Crammond legnagyobb sikere, gondolom, kórusban kiabáljátok már: Grand Prix (esetleg F1GP). A sorozat hitelességéről és életszerűségéről vált híressé, és több folytatást is megért, aztán Crammond sorsa úgy alakult, ahogy a legtöbb 8-bites fejlesztőé: nem igazán találta meg a helyét a magányos hősök helyett tíz-húsz-százfős teamek játszóterévé váló iparágban, 2002 óta (Grand Prix 4) nem láthattunk tőle játékot. Pedig mint a RetroGamernek nyilatkozta, egy Grand Prix 5-öt még szívesen készítene. Sajnos a Stunt Car Racer folytatása nem merült fel benne (2003-ban majdnem készült egy hivatalos pc-s remake, de a reménybeli befektető megszűnt és így leállt a fejlesztés).

Aki kipróbálná a játékot, itt talál egy böngészőben játszható verziót, itt meg mindenféle egyéb verziókat C64-től pc-ig, egy főként a Grand Prixről szóló, magyarra fordított Geoff Crammond-interjúért pedig ide klikkoljatok. Jövő héten megint a kilencvenes évekből jön egy játék, az alábbiak közül az egyik:

 

106 komment

Címkék: retro c64 heti retro jatek geoff crammond stunt car racer

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr292635112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thinkEdem 2011.02.03. 17:35:07

Mindig néztem, ahogy a bátyám játszik vele... én ugyanis elég hamar elfüstöltem... Ja, érdemes megemlíteni azt is, hogy a kocsi rongálódott, ennek mértékét a felső csíkon szép lassan végigfutó repedés mutatja... és ha jól emlékszem, a kocsi akkor is sérül, ha rosszul váltasz.

DrBala 2011.02.03. 17:36:57

Gratu a cikkhez.
Remélem, hogy egyszer a vote nem fog másból állni, mint...
1. Darklands
2. Darklands
3. Darklands
4. Darklands
5. Darklands

Amint megláttam a WC 2-t a listában, már tudtam, hogy esélytelen a Darklands:(

Wertzui 2011.02.03. 17:46:40

C64-en a motorhang nagyon brutál csak amikor a kerekek nem érnek földet, idegesítő hangja lesz :P (akármit is jelent ez a szmájli)

Oddworldot a heti retróba *asztalcsapkodás*

Veder1 2011.02.03. 17:49:27

@DrBala, ja a warcraftról mit lehet írni? Fantasy rts, blizzard, előképe, mint mindennek, a düne 2, nagy siker, mai napig játszanak vele. ;-)

Adani 2011.02.03. 17:59:50

Ez a játék nekem abszolút kimaradt. Nem is hallottam róla.

Flankerr 2011.02.03. 18:13:23

A "nagy" C64-s korszakomban nem jutott el hozzám ,nem is volt ismerős a neve. De a videóról egyből beugrott: igaz hogy 1995-ben, de játszottam vele már színes monitoron. Egész kellemes volt a látvány és az élmény is. azt hittem valami "kései", modern C64- játék volt.
Egyszer lehetne majd Strike Fleet is..:)

K1fl1 · http://roflnet.blog.hu/ 2011.02.03. 18:13:45

Én az Oddworldre szavaztam, remélem az lesz a kövi xd

thinkEdem 2011.02.03. 18:17:08

@Vödör: Pl. lehet boncolgatni, hogy mennyire igaz az, hogy a blizzard eredetileg warhammer RTS-t készített volna (a starcraft pedig elvileg wh40k lett volna), csak összevesztek a GW-vel, de már a content nagy része kész volt, így csak átnevezték a dolgokat.

Penya64 2011.02.03. 18:17:14

Igen, a cikkbol kimaradt hogy pcre is portoltak. EGA grafikaval hasitott. Emlekszem mikor eloszor havernal lattam a jatekot azt mondtam neki hogy milyen TRAKTOROKKAL kell itt nyomulni. Aztan meglattam a lancos cuccot mondom huu. Nyomattuk sokat zold fekete philips cm80on

glezmen 2011.02.03. 18:24:17

de jo is volt annak idejen, imadtam :)
es nekem meglepetes, hogy a nagy kedvenc, siman legjobb C64-es autoszim REVS-nek ugyanaz az atyja
a Sentinelrol olvastam mar, nagyon istenitettek, bar egyszer emulatorban kiprobalva eleg nehezkesen kezelhetonek tunt, szoval varom a cikket rola :D

Tarsoly 2011.02.03. 18:24:50

Köszönöm, hogy írjátok ezt a blogot, és köszönöm a retrorovatot is. (Habár még csak tervben sem voltam amikor ezekkel a játékokkal már emberek játszottak.)
Komolyan, a YouTube után ez a legkirályabb oldal a neten.

Leadfoot 2011.02.03. 18:31:00

Ez volt az egyik első játék, amivel játszottam a C64-en, mikor 1991-ben megkaptuk a tesómmal az elsőt.

Gyerekfejjel elég nehéz volt, már csak azért is, mert nem folyton nyélgázon kellett menni, tudni kellett, mikor kell elvenni.

Cadaver!! 2011.02.03. 18:39:56

Ha a Codemastersnek egy kis esze lett volna rárúgják Crammondra az ajtót 2 táska pénzzel, és azt mondják neki: gyere hozzánk F1-et csinálni. De nem.

Ez a szavazás meg mekkora gyökérség már, a két leghíresebb fejlesztő cég majdnem legjobb játékát egyszerre berakni. :D

Tájfájter 2011.02.03. 18:53:10

@Cadaver!!:

Naja, Stöki biztos előre dolgozik, vagy azt írja meg, amihez van anyaga, aztán meg manipulálja a szavazásokat, hogy biztos az jöjjön ki, amit ő akar :-))))

Savior 2011.02.03. 19:45:04

@thinkEdem: Hát elnézve a StarCraft fajait, nekem nagyon gyanús, hogy igaz :)

Savior 2011.02.03. 19:47:16

Szavaztam a Darklandsre, de szerintem itt a WC2-n kívül mindegyik érdekes. Bár úgy érzem, hogy a Moonstone kicsit kilóg a többi közül, messze nem olyan komplex, mint a többi.

rognork 2011.02.03. 19:48:22

Nekem csak egy bajom van, hogy a heti retro mindig KIBASZOTTUL RÖVID!!! Másrészt megalapozottam állíthatjuk, hogy Stöki személye megegyezik doktor Genyával, ha egyszerre benyomja a doomot és a warcraftot. Váááááááááá...

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.02.03. 20:00:49

@rognork: Egyrészt a heti retro hossza változó (attól függ, mennyi infót találok az adott játékról), másrészt nézz meg egy átlagos bejegyzéshosszt egy átlagos blogon.

Viszont dr. Genya tényleg én vagyok.

rognork 2011.02.03. 20:04:48

@Stöki: elfogadod átlagosnak a konteo blogot?

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.02.03. 20:26:13

@rognork: Kiegészítem a feltételeket: nézz meg egy átlagos bejegyzéshosszt egy átlagos, NAPI FRISSÍTÉSŰ blogon. Ha egész héten ezt az egy retrobejegyzést írnám, nyilván hosszabb lenne.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.02.03. 20:35:21

Bazz, REVS! Már a címére sem emlékeztem. Kibaszottul nehéz játék volt az ám.

A SCR-re sem emlékeztem cím alapján, pedig ultimate jó kis gamma volt ám.

Salve heti retró!

copass 2011.02.03. 20:35:43

a legjobb szimulátor c64 evör!:D
ami a legdúrvább volt benne, hogy itt tényleg 3d-nek tűnt minden, nem úgy mint az accolade-es szimulátorokban lévő sík csak kanyargó útak.
ha túl gyorsan mentél be egy döntött kanyarba akkor úgy kidobott hogy ihaj, játszani kellett rendesen a sebességel, lendülettel rendesen.

wowerman 2011.02.03. 22:17:50

Amúgy szerintem simán mehetne szavazás nélkül is a cikksorozat, és MINDEN felmerülő játékot be lehetne mutatni... több is vérzett már el úgy, hogy nem lett kiválasztva a listáról és később már nem is volt rajta. Amúgy miért Warcraft 2 lesz bemutatva, miért nem az első rész? :) A fenti játékról amúgy nekem a Stunts jutott eszembe

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2011.02.03. 22:25:40

Warcraft 2 és doom mellé betolni a RR Tycoon-t... Ez eléggé sportszerűtlen :)
(Kamaszkorom óta, tehát úgy negyedszázada nagy rajongója vagyok a gazdasági szimulációknak, nem bánnék egy olyan retro-szavazást, amiben csak ilyenek szerepelnek.)

Adani 2011.02.03. 22:28:18

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron):

A Railroad-al nem sokat játszottam, viszot a Rollercoster Tycoon-t bírtam (A vidámparkos)

Hob Gadling 2011.02.03. 22:35:43

Ráadásul a sok nagy név mellé berakni a moonstone-t, ami szvsz minden idők egyik legfílingesebb játéka (bár kevesen ismerik)... remélem azért egyszer rá is sor kerül :)

Penya64 2011.02.03. 23:02:17

@Hob Gadling: Igen a moonstone tok ismeretlen a nagykozonseg elott, viszont aki ismeri! Es ugyanez mondhato el a Horde-rol is.

bean 2011.02.03. 23:13:23

A Warcraft 2-ről igazán szeretném tudni hogy kivel mondatták fel az intrót mert igazán fantasztikusan sikerült...

blacklord 2011.02.03. 23:20:49

Nagy királyság, hogy ezt beraktad! Én ha lelőnének se tudnám megmondani, hogy PC-n vagy C64-en játszottam-e... Talán utóbbi. Kegyetlen jó játék volt, nagyon élveztem.
Én se igazán értem amúgy, hogy hogy lett WC2, az egyet kihagyva. Amúgy meg Doom FTW!! :-)

powerage 2011.02.03. 23:31:39

Teljesen korrekt játék volt, főleg, amikor teljes gázon beletiport az ember egy ugratóba. Annak idején kábé egy időben szereztem meg egy Hard Drivin nevű csodával, ami még fullabb 3d volt, azzal a különbséggel, hogy az teljesen játszhatatlan vacakra sikerült...

www.youtube.com/watch?v=itieolBgV70

A szavazósdi meg azért marhaság, mert az ismert címek kerülnek kiválasztásra és nem az igazán érdekes, ritkább játékok.

Tehát legyen inkább a Darklands. Vagy ha már 3d-s dolgok, Mercenary.

DartagnanX 2011.02.03. 23:36:09

Mooooonstooone! Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más is ismerte. :)

Delebriel 2011.02.03. 23:42:36

@Savior: Mondjuk hiába hasonlít, vagy koppintás... az SC és a WH40k játékos bázisa össze sem mérhető. Szóval valamit jól csináltak a Bliznél.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.02.03. 23:52:16

@Hob Gadling: Moonstone, egymás ellen harcban billentyú összeakadás, csata helyett páros tánc előadás, képernyőröl kirepüléskor kifagyás, mocsári szörny hangjától gatya összefosás, kis visitozó manókat viszont miszlikbe aprítás.

HairMetal 2011.02.04. 00:13:11

sajna nem tudom, terítékre került-e már a Zack McKraken (remélem így kell írni), de az egy mekkora game volt... A több oldalas, A4-es papiros leírás nélkül esélytelen volt végigmenni rajta.
Amúgy remek egy írás volt ez...

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2011.02.04. 00:26:26

Ha mar SCR volt, mikor lesz "Terep"? Oke, nem fullos jatek, de megiscsak jelentos hazai. :]

Serathis 2011.02.04. 00:28:36

Doom, de szerintem az nem férne bele egy cikkbe. Könyvet is írtak róla :)

Önjáró Talajgyalu 2011.02.04. 00:39:40

A cikkben írtakkal ellentétben nem csak az Atari ST, hanem az Amiga változat is tud sorosporton két playert: www.youtube.com/watch?v=jjPDVqxm2J4

martianhellacopter 2011.02.04. 01:20:55

Überthamzap. A legnagyobb.

ave 2011.02.04. 02:07:33

Aze meg kell hagyni, ez az ipse tud programozni.

dh1 2011.02.04. 03:40:42

Termeszetesen az Amiga verzio is megy soros porton, mint ahogy Stoki altal mellekelt Amigas video nyitokepen is latszik ... khm ... figyelmetlen a cikkiro :)

Kicsit lelektelenek ezek a retro cikkek, egyre inkabb ugy neznek ki mintha kotelezettseg lenne megirni oket. Ahogy fentebb jeleztek, en is rovidnek talalom oket, rutinszeruek ... de ettol meg jo hogy van, csak kicsit tobb idot kellene szanni ra talan ... :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.02.04. 06:36:00

Á, de imádtam ezt a játékot!!

Volt pálya, amit szinte csukott szemmel végig tudtam vinni. Kedvemcem a Ski Jump meg a Sky Jump volt. Ezzel a kettővel lehetett felvágni a haverok előtt: a rámpának nekifutva helyes gáz és nitromennyiséggel, elrugaszkodása után joystickot lerak, kéz karbatéve, kocsi száll a levegőben át a hatalmas betonoszlop fölött, a motor is felhördül egy, ahogy a hátsó kerekek egy pillanatra megérintik a tetejét, majd csont nélkül érkezik a másik rámpa elejére, joystick felvesz, nyom tovább a gázt... ááááááá, de jó volt!!

A C64 egyik műremeke volt, ilyen valószerűen mozgó járművet keresve sem lehetett találni máshol, nem is beszélve az elképesztőnek számító 3D-s vektortájról.

Geoff Crammond pedig egy zseni, az F1GP2-t PC-n kb. nyolcszor végignyomtam.

Köszi a cikket!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.02.04. 06:37:53

@Gee Halen: Ja, és a Grand Prix Legends-szel is rengeteget játszottam, az egyik legjobb szimulátor, meg a NASCAR 2003 is baromi jó lett tőle.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.02.04. 06:39:52

@Gee Halen: Ill. nem is, a High Jump volt az, ahol a két rámpa között állt a betonfal.

algi 2011.02.04. 06:52:12

@Stöki: Viszont, ha a Doomot szavazzuk meg, akkor arról tényleg egy héten át írhatod cikket, annyi infó van róla a neten. (Romero doomos honlapja létezik még? Régen rengeteg cuccot találtam rajta, de nemrég már meg se találtam. A legérdekesebb extra szerintem pl. a Blood on the Walls című rockszám.)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.02.04. 07:23:04

@dh1: Nincs több idő, szmájliszmájli. Van munkám, külsős melóim, családom, így is kora reggel vagy késő este jut csak időm a retrókra. Tegnap például annyira lelketlen voltam, hogy 6-kor keltem 8 helyett az IDDQD olvasók kedvéért. Tudom, hogy te háromszor ekkora cikkeket érdemelsz, és 4-kor kellene kelnem, de ez van. Békélj meg vele.

Egyébként tessék megnézni a rovat legelső cikkét:

iddqd.blog.hu/2010/03/24/szerdai_retro_wizard_of_wor

Öt bekezdés volt az egész (biztosan már eleve lelketlenségből indítottam a rovatot). Aztán egyre hosszabbak lettek a retrók, és most már rutinnak és rövidnek tűnik egy 8 bekezdéses írás is. El lettél kényeztetve.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.02.04. 07:24:03

@algi: Hát ja, ha a Doom nyer, akkor a Masters of doomot nem úszom meg. :) Viszont akkor valószínűleg egy hardveres retró következik, hogy nyerjek egy kis időt.

A nép fia 2011.02.04. 07:40:06

Ezzel sosem játszottam, de a cikk elején megemlített STUNTS a legnagyobb kedvencem volt. IMÁDTAM!
Főleg a pályaépítést!

Norbi 2011.02.04. 07:51:09

Fúúú, gyerekkorom nagy kedvence volt ez a játék. Ezekért imádok benézni néha ide.

tb79 · http://www.ukulele.hu 2011.02.04. 08:12:37

Imádtam a Stunt Car Racert, nagyon jó lett a bejegyzés, köszi!

Savior 2011.02.04. 08:13:47

@Delebriel: Szóval sem mondtam, hogy rossz lenne. De egyrészt nem biztos, hogy érdemes egy asztali és egy számítógépes játék bázisát összehasonlítani, másrészt van egy tippem, hogy az SC ugyanilyen sikeres lett volna, ha Eldák és Tirannidák (meg génorzók meg mik) vannak benne -- ez nyilván a Blizzard érdeme, úgy játéktechnikai, mint történetmesélési szempontból. Nekem amúgy szimpatikusabb a WH40K sötét, futuromedivális világa, de az SC-féle Babylon 5-ös keverék sem rossz.

tb79 · http://www.ukulele.hu 2011.02.04. 08:18:03

Az alsó linken található flash-es változat tökéletes! Kicsit nehezen jöttem rá, hogy nem az előrenyíllal lehet előrefelé menni :). A space-re kell rátapadni! :)

shorty 2011.02.04. 08:21:45

REVS-ben volt Brands Hatch is nem csak Silverstone!

CyberPunK 2011.02.04. 08:47:30

Ennyi kemény nevet egy listába? Bár gondolom a szavazás csak a sorrendet dönti el. :) Amúgy miért WC2 és nem az egy?

@Delebriel: A GW pc-s játékot egyetlen egy oknál fogva ad(at) ki: legyen új vásárló a táblás játékhoz. A Blizzard meg ugyebár csak ebből él meg.

Amúgy lehetne egy retro a Chaos Gate-ről is...

rubberbandman 2011.02.04. 09:14:47

kösz a postot, én is olvastam volna még róla, de így is nagyszerű írás. először a REVS. ez a szimulátor messze megelőzte korát, kezdve ott, hogy sebességváltó, kicsúszás, kipörgés, valós pályaszimuláció, nem csak jobbra-balra scrolloz egy előre definiált perspektívájú pályát. nem is lett kedvencem mert baromi nehéz volt.
a SCR viszont minden tekintetben istencsászárság. a 3D modellezés már magában csoda, de ne felejtsük el hogy az autó pattog, csúszik apályán, és szikrázik és reped, ha odacsapod. az alsóbb osztályokban még óvatosan sikerült nyerni, de később már elkerülhetetlené vált a karosszéria fájdalmas sérülése ezért már az első pályáktól kezdve ésszelés balesetmentesen kellett vezetni, mert a lyukak felszaporodása a bukócsőben a későbbi pályák teljesíthetőségét lehetetlenítették el.
minden pályáján sikerült nyernem, még az első osztályban is egyszer-egyszer, de a bajnokságig soha nem vittem el.
valaki esetleg?

Bicikliző medve 2011.02.04. 09:38:29

@DrBala: na meg a doom se segit, hogy a darklands nyerjen :(

BP80 2011.02.04. 09:53:11

@Püspök utcai gombaszedő: Jah, mikor a Moonstone-ban csak alltunk egy sziklas helyszinen, hogy most mi jon, aztan a levegobol megerkezett az a nagy ugralo szorny egyenesen a fejunkre.

Mikor mar durvabb felszerelesunk volt, emlekszem csak ugy ozonlottek azok a kis patkanyszeru lenyek. Szegeny anyam meg csak nezett, hogy verben uszik a kepernyo. :)

Megfeleloen leszurt ellensegnel fellepo arterias verzes mindent vitt!

Dester 2011.02.04. 09:59:34

Kb. 2005-2006-ban találtam rá a Vaterán ennek a játéknak az eredeti dobozos változatára, C64-re. Doboz = doboz 1 db 5,25"-os floppynak. 2000-ért vettem akkor, és kétszer ennyit is kifizettem volna érte. Betöltöttem a C64-be, és meglepődve vettem észre, hogy bizony 5-6 FPS bőven elég volt annak idején, nem éreztük kevésnek.

Egyik kedvenc játékom volt annak idején. Imádtam úgy kanyarodni, hogy az egyik kerék lefusson a pályáról és szikrázzon, még ha sérül az autó, akkor is. Hatalmas versenyeket nyomtam, az egyik legrealisztikusabb játék volt annak idején. Sőt, a mai napig. A rugózása a keréknek valami fenomenális. Az ugratások elvétése, falnak csapódás, "átrepülaz", megemelkedés a monitor előtt, hogy lássuk, hova fog esni, priceless.

A Pixelhősök c. könyv mellékletén rajta van az amigás változat is, és elámultam, hogy mennyire szép volt a grafika Amigán. Nem is bírtam letenni. :) Ordítva könyörgök egy remake-ért! A Trackmaniáról tudok, imádom is, rengeteget játszottam is vele, de az nem ugyanaz.

OFF
~~~
Tudja valaki, hogy lehetne egy másik példányt szerezni a Pixelhősök DVD-mellékletből? Egyszer volt meghajtóban, visszatettem a tokjába, és bár nem hajtogattam összevissza a lemezt, sugárirányban elrepedt. Iszonyatosan sajnálom, nagyon szeretném pótolni egy eredeti lemezzel...

moli 2011.02.04. 10:21:42

@Dester: gondolom a kiadotol. leadod a hibasat, kapod az ujat. ha nem, akkor rajuk boritod az asztalt, azutan kered ujra.

Dester 2011.02.04. 10:25:17

@moli: megpróbálom, köszönöm! (A baj az, hogy ajándékba kaptam, így a számlakérdés kicsit problémás... Remélem nem lesz vele gond.)

moli 2011.02.04. 10:33:01

@Dester: szerintem nem kell szamla, ha ott a regi lemez. elmondod, hogy gyartasi+anyaghibas

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2011.02.04. 10:57:26

Gratula, jó volt a bejegyzés, de nekem a játék neve nem is rémlett. A C64-es időszakban talán úgy hívtuk, hogy...autós...vagy valami ehhez hasonló:D:D

Viszont kipróbáltam a böngészős változatot és most valahogy nem olyan játszhatatlanul nehéz, mint amilyen 15-20 éve volt:D

shorty 2011.02.04. 11:43:57

a REVS pilóták :)

Mad" Max Throttle
Gary Clipper
Desmond Dash
Johnny Turbo
Percy Veer
Davey Rocket
Gloria Slap
Wilma Cargo
Sid Spoiler
Harry Fume
Hugh Jengine
Dan Dipstick
Willy Swerve
Billy Bumper
Roland Slide
Rick Shaw
Miles Behind
Slim Chance
Peter Out

bioLarzen 2011.02.04. 12:37:10

@algi: "Az elején az a láncos ráemelős rész a Half-life 2 darus jelenetére emlékeztet. "

Talán a Half-Life 2 jelenet emlékeztet erre?... :D

bio

Celtic 2011.02.04. 12:40:28

@DrBala: EGyetertunk :) Bar azt nemigazan ertem, miert a 2. Erdekes, hogy a Doomra is milyen sokan szavaztak, pedig nehezen hiszem, hogy autentikusabb forras letezne, mint az egyik ujsaghoz (asszem a Guruhoz) mellekelt ket fuzetecske.

Naminegy, erosen hezitaltam a Darklands es a RRT kozott (mindketto Microprose, nem hiaba :), dehat ha eddig is a Darklandsra szavaztam, most sem tehettem maskent.

Celtic 2011.02.04. 12:42:03

@Flankerr: Huh, igen Strike Fleet :) Mai napig almodom, hoyg a hidon allok es nezem a felszallo raketakat :)

Celtic 2011.02.04. 12:48:00

@Stöki: Nezd, ne vedd bantasnak. En is ugy erzem, hoyg kicsit keves az info, de nem reklamalok (szinten melo+csalad es meg ott az iskola is, bar csak ket targy, mert a szoftszigo megint nem sikerult).

Inkabb ugy fogd fel, hoyg az embereket erdekli, amit es ahogy irsz, szivesen olvassak es szivesen olvasnanak tobbet. Szoval, vedd dicseretnek, nem hiszem, hoyg barki is felelossegrevonasnak szanta.

bioLarzen 2011.02.04. 12:59:08

Amúgy én is szerettem nagyon, bár nagyon nem voltam jó benne :)

bio

thinkEdem 2011.02.04. 13:12:15

@Delebriel: Hát, ha már a WH rajongótábort a SC rajongótáborral hasonlítod, akkor viszont tedd a szerepjáték rajongóit is hozzá. Na meg a fő különbség az az, hogy SC esetén megveszed (vagy letöltöd) a CD-t, és játszol vele évekig, a tabletop WH esetén viszont egy normálisan játszható alap 1000 pontos sereg összeállítása sem igen van meg 50.000HUF alatt, és akkor még nem vettél hozzá festéket, egyéb kellékeket. Egy relatíve filléres befektetéssel játszható game persze, hogy lenyom egy meglehetősen drága hobbit...

Terror Dzsoni 2011.02.04. 14:26:31

Ahogy látom a Moonstone-t kevesen ismerik, biztos nagyon fiatalok, s nem szertik a fantasyt...

Kora egyik kiemelkedő játéka, éppen most nosztalgiáztam a napokban, engem még mindíg leköt, pedig mai szemmel nézve igen egyszerű, meg csúnyácska is.

smokey2k 2011.02.04. 15:17:03

@Terror Dzsoni:

Imádtuk, ojan is volt hogy büntetést kapot az egyik cimboránk mert leölte a másikat. A lándzsásokat utáltuk, amúgy alapvetően szénné röhögtuk magunkat a gamen :D

ps.: mindig meg volt beszélve ki öli le a sárkányt, mekkora viták voltak atyaég :D

Flankerr 2011.02.04. 15:39:34

@Terror Dzsoni: Ezt így nem jelenteném ki..:) 32 évemmel sose hallottam róla, még leírásban, számítógépes magazinokban se. C64, C+4 és Pc szerepel a "régi" emlékeim között, de a Moonstone, ahogy például Star Control(ok) is teljesen kimaradtak anno. Kihez mi jutott el.
Ettől függetlenül bármiről szívesen olvasok, legalább tágul a tudásterem..:)

Meggymag81 2011.02.04. 15:49:09

Minden lényeges benne van a postban. Baromi jó játék egyébként, órákig el lehet vele lenni.
Moonstone elég gyengén áll :(

Hob Gadling 2011.02.04. 16:05:47

@Terror Dzsoni: A fantasyt mindenki szereti ;) hja, a Moonstone-nak akkor lesz csak esélye, ha olyan cinkelt lesz a szavaszás, mint egyszer a Laser squad (?) esetében, vagy ha még ismeretlenebb játékokkal kerül egy kupacba. Tebenned bízunk Stöki! ;)
De csak h a többieknek is felkeltsem az érdeklődését:
Moonstone: kelta mitológiás rpg-kaland, Monthy Python poénokkal fűszerezve, XP, treasure, artifact, stonhenge, sárkány, fejlevágós csaták, multiplayer. Ja, és mindez 1-2 órányi játékidőbe sűrítve, szóval társasjáték kompatibilis (max 4 főre)!!

Savior 2011.02.04. 16:19:30

Izé, most hirtelen belegondolva: a WC2 mennyiben is retró?!

@Hob Gadling: Az ajánlóból ne felejtsd ki a bugokat és lefagyásokat sem. :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.02.04. 16:25:54

Nagy játék volt: én Amigán nyomtam rengeteget, annak ellenére, hogy sosem voltam különösebben tehetséges benne, de a feeling és a "realizmus" abszolút lenyűgözött.

mellesleg ez volt az egyik első játék, amit Amigára szereztünk, úgyhogy a szegény nyugdíjazott Speccy után nézve, '91 nyarán ez tényleg nagyon komolynak számított...

Hob Gadling 2011.02.04. 16:29:04

@Savior: Jaja! De azok a bugok és lefagyások is milyen bájosak és jópofák voltak! :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.02.04. 16:29:10

@Hob Gadling: A Moonstone nálam meg van átkozva, valahogy sosem bírtam megszerezni: mindig rossz lett a kopi, vagy nem volt nálam elég lemez a Csokiban, vagy belefagyott az emulátor, szóval nekem kimaradt, pedig érdekelt volna :-(

Mellesleg ezzel a nickkel retrojátékokról zengedezni nagyon mulatságos :-). További jó századokat ;-)!

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.02.04. 16:31:11

Egyébkénta darklandsre szavaztam.
nem játszottam vele, de szívesen olvasnék róla egy ismeretterjesztő cikket, úgy emlékszem, forradalmi volt a műfajában.

@Savior: relatív. Van akinek már a Half Life 1 is őstörténelem...

Hob Gadling 2011.02.04. 16:40:56

@Yarner: jó h szólsz, megyek szokásos évszázados találkozóra a zördöggel! :)

algi 2011.02.04. 16:49:05

@bioLarzen: Nem én, a Half-life 2-vel már csomót játszottam, ezt meg most látom először. O_o

algi 2011.02.04. 16:52:18

@Savior: SC és Babylon 5? lol, ezt még nem hallottam! :)

JonC 2011.02.04. 18:26:37

imádtam C64-en, valamiféle 3D grafikával bírt mint mondjuk a Battle Command :)

Sharpe · http://www.book-fun-factory.com/farfun/ 2011.02.04. 18:36:16

Jó cikk volt. Ez a szavazási lista viszont valami agyafúrt kínzás lehet! Ez a választék... Must choose...!

farönk 2011.02.04. 20:34:10

Én a Warcraft 2-re szavaztam. És miért? Mert ez volt az első stratégikus elemekkel megpakolt játék, amit láttam/játszottam. Kb 10 éve, mikor az első PC megérkezett hozzánk. Az említett WC2-n kívül még az NfS3 és az Ignition voltak rajta klassz játékok. Használt cucc volt, P1 300Mhz, igazán nem nagy cucc, ráadásul a vidikari monitorcsatlakozója is el volt használódva, gyakran volt hogy nem volt piros a monitoron. Nem szerettem meg a játékot, de én erre szavazok.
Amúgy nekem megvan a Masters of Doom mindkét kötete.

Savior 2011.02.04. 23:13:20

@Yarner: Jó, de újszülöttnek persze, hogy minden vicc új. Vagy retró. Vagy mi. :)

Egyébként most visszagondolva, tényleg megvan 15 éves.

...

smokey2k 2011.02.05. 07:11:53

@Yarner: ja anno valoban volt egy elterjedt bugos verzio,ha érdekel felturom az emulator gyujtemenyem, moonstone megvan vagy 10 verzioban (eredeti, whdload-os, meg rakas crackelt verzio).

Dukefazon 2011.02.05. 13:19:10

Amikor megvolt nekünk ez a játék, én még túl alacsony színten űztem a gémerkedést, de emlékszem, hogy a bátyám és barátai nagyon oda voltak érte és jól is nyomták (asszem). Engem nem vonzott, mert a térlátásom és/vagy a tájékozódásom ebből az első személy nézetből még nem volt úgy kifejlődve. Én meg a Strike sorozatot szavazom meg! (Desert Strike, Jungle Strike, Soviet Strike, Nuclear Strike)

bioLarzen 2011.02.05. 14:03:46

@algi: Na jó, de ez kb. olyan, mint azt mondani, hogy a nagyapám nagyon hasonlít rám :)

bio

RTSnip 2011.02.06. 01:14:07

Baró post ez is! Heti retro rulez!

Celtic 2011.02.06. 10:19:49

@Terror Dzsoni: Vagy sose volt Amigajuk, mert a C64-et is sajat penzbol vettek, Amigara nem futotta.

Terror Dzsoni 2011.02.07. 14:06:15

@Celtic: Saját pénzből vettem az amigámat, 33 éves vagyok. Aki velem egy kora születésű, az csak valami hatalmas véletlen folytán nem találkozott a Moonstone-al.

Celtic 2011.02.07. 14:16:59

@Terror Dzsoni: Hat,en kisse idosebb vagyok. Kb. tizhavi fizetesem volt a c64 + floppy (aztan majd' tiz ev mulva ketten ocsemmel raktuk ossze fel evig a penzt, hoyg PC-t vegyunk).

Terror Dzsoni 2011.02.08. 22:51:05

@Celtic: Hét igen, akkoriban az informatika igen drága dolognak számított. nekem annyiból volt szerencsém, hogy volt egy kölcsön C64-em, aminek a tulaja elfelejetette, hogy kölcsönadta! :D

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.02.09. 00:17:39

aztakurva ez mekkora jatek volt!!!
maig emlekszem ra, h a stepping stones palyan ~140el kellett menni h atugralj az oszlopokon :D

baszki, egy teliszunetet vegigtoltunk vele, szilveszter ejjel is ezt nyomtuk :D

sgergely · http://twitter.com/sgergely 2012.02.03. 10:47:43

fuu nekem ez megvan meg eredeti flopyn! :)
süti beállítások módosítása