HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Nemierőszak-szimulátorról adott interjút, kirúgták

2010.05.11. 18:29 Stöki

Még egy, a GameStopot érintő hír esett be mára: a cég egy munkatársát kirúgták, miután interjút adott egy nemierőszak-játékról.

Aki nem tudná: ez a beteg műfaj Japánban viszonylag népszerű (lásd az Index korábbi cikkét a témában), virtuális nőket kell bennük becserkészni és nem kívánt közösülésre kényszeríteni. Legutóbb a RapeLay című játék okozott nagy felzúdulást (pár évvel 2006-os megjelenése után), ami odáig vezetett, hogy még Japánban is levették a boltok polcairól. Persze attól még vígan terjed torrenten, angol feliratos verziója is létezik.

Erről a játékról adott interjút a GameStop egy oaklandi dolgozója, a 22 éves Derek Littlejohn egy helyi hírportálnak. Littlejohnt pár nappal később behívta a főnöke és felmondott neki (két éve dolgozott a GameStopnál). Hogy az interjú lehetett a kirúgás oka, azt azokból az üzenetekből következtette ki több szakportál, amit Littlejohn nem publikus blogjára reagálva küldtek neki a barátai. De a Kotaku szerzője, Mike Fahey saját példáját is felhozta: Fahey félállásban dolgozott a GameStopnál, amikor elkezdett írni a Kotakunak. Egy alkalommal leírta, hogy a GameStopnál melózik, és másnap rászólt a főnöke, hogy ne említse a posztokban a viszonyát a GameStoppal. Szóval a bolthálózat figyeli a netes említéseket, és háklis ezekre. El lehet képzelni, mennyire verte ki a biztosítékot az interjú, amiben Littlejohn a nemierőszak-szimulátorok mellett még a kalózkodásról is beszélt, mint a GameStop munkatársa. Gondolom, a munkaszerződésében volt egy passzus arra vonatkozóan, hogy nem kéne ilyesmit csinálni. Persze nehezen lenne védhető a dolog, ha az interjú nem említette volna a GameStop nevét, csak annyit ír, hogy „egy nagy játéküzlet-hálózat”.

27 komment

Címkék: bulvár japán kirúgás gamestop rapelay

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr801993045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Archenemy 2010.05.11. 20:12:19

torrent linket lécci

Archenemy 2010.05.11. 20:14:13

nincs ott az erotika a tagek közt

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.05.11. 20:25:16

@Archenemy: Izé, bármilyen hihetetlen, nem a játékot akartam reklámozni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.11. 20:27:01

Működik a régi reflex. Rossz a hír? Lődd le a postást.

Zoltan895 2010.05.11. 20:58:10

aki nemierőszak bármilyen formáját propagálja /teret ad neki, azt nem kirugni, hanem felkötni kell...

Zoltan895 2010.05.11. 20:58:59

nem kirúgni, hanem felkötni kellett volna nemi erőszak propagálásáért...

Seravy 2010.05.11. 21:12:13

Te meg a gyilkosságot propagálod, semmivel sem vagy jobb...sőt rosszabb.

algi 2010.05.11. 21:22:30

Embereket ölni szabad a videójátékban de megerőszakolni nem? Fogalmam sincs, hogy pszichológiailag inkább szelepként vagy inkább gerjesztőként működnek ezek a játékok, de itt legalább embereknek (a játékoson kívül) nem esik baja, csak poligonoknak.

BoneSayeR 2010.05.11. 21:23:10

Képzelem ahogy 6 japán emberke lanban tolják a nemi erőszakot...Istenem, mik vannak...

Archenemy 2010.05.11. 21:33:18

@Stöki: nah, csak trollkodtam, de ilyen későn má nem ugrik senki

redrick 2010.05.11. 21:34:32

Kirugtak. Mi a problema? Csatlakoznek @Zoltan895: velemenyehez. A propagalas, meg a teret adas ele azert odabiggyesztenem harom felkialtojellel az "alkotokat" is

Archenemy 2010.05.11. 21:35:54

@redrick: meg a gta alkotóit is gondolom, hiszen utcán mészárolni, drogot teríteni és robbantani szintén undorító

Almaspite 2010.05.11. 21:51:40

(Sóhaj!)

Álszent, prűd társadalom.

Ezek az idióta jószágok azok, akik töröltetnék a szoptató anya képét fényképek előhívásakor, merthogy látszik a cici is...

Grath 2010.05.11. 21:53:32

Speciel a RapeLay inkább stalker-szimulátor, mert a sok követés-megfigyelés végén a hölgy beleegyezik az eseményekbe.

algi 2010.05.11. 22:03:31

@Terra: Akkor már nem is kell. :)

Cifu78 2010.05.11. 22:07:55

Nekem igazán egy dolog ütötte meg a szemem: egy 2006-os játék miatt került elő megint a téma? Hurrá. Talán pár év múlva tényleg eljutunk oda, hogy a Counter-Strike-ot fogják köpködni, mert embereket (sőt, neten keresztül EGYMÁST) kell benne ölni? :D

whitewolf688 2010.05.12. 01:51:28

Mondjuk úgy, hogy aki bármennyi időt egy ilyennel eltölt, az jobban járt volna ha ezt az időt X szórakozóhelyen/koncerten/bárhol máshol töltötte volna el, mert ott legalább 1% esélye van arra hogy megdönt valakit.

blacklord 2010.05.12. 08:04:31

@BoneSayeR: tényleg furán hat nekünk, de szerintem jobban belegondolva semmivel sem betegesebb, mint halomra ölni embereket FPS-ben. És azt talán alapvetés, hogy jobb, ha valakit megerőszakolnak, mint ha megölnék...
Max. azzal lehetne jönni, hogy a legtöbb lövöldözős játékban a játékos egy "nemes" cél érdekében küzd és oltja ki az életeket - de igazából mára már ez is teljesen szétfoszlott, van GTA, CS-ben lehetsz terrorista, stb.
És a cikkhez is hozzászólva: röhejesek az ilyen döntések, és jellemzőek a totál prűd Amerikára. Más kérdés, hogy ott sec-pec talál magának új munkát az illető.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.05.12. 08:59:07

A nem keresztény kultúrájú helyeken - és főleg ázsiában - a szexualitás egyátalán nem olyan hűha de meredek dolog, mint itt.
Főleg nem annyira, mint az álszemérmes, hiperprűd USÁ-ban.

Kraivan 2010.05.12. 09:39:03

Kicsit utánanéztem a játéknak.
Első video:
A koncepció talán izgató lehet valamilyen formában, de az a grafikai megvalósítás. Ahogy lekerül a nőről a ruha... Na arra a gerincre és testfelépítésre izgulni beteges sztem. :D

Majd mi a RapeLay története. Mert Bezzeg egyik CNN riport sem említi, csak azt h bah... beteg japán, bah... aberrált perverzek...

A legtöbb Hentai játék ugyebár vmi date-sim... Addig halmozd el kedvességgel a leányzót mígnem ő lesz hozzád nagggggyon kedves. :D
A rape game-knek meg meglepő módon története is van. Valami hülye p*csa kirúgott a munkahelyről merthogy neki a lába közt más van mint neked, és a főnöknek ez jobban bejött. Te meg bosszúból meg--

A RapeLay története hogy molesztálod a lányokat, és a cél h vmi család 3 női tagját is elkapd. Ők ellenben nem állíthatnak meg téged, hiszen egy kormányzói tag, kicsi fia vagy, így hiába hívja rád szerencsétlen csaj a rendőrséget, mindig kikerülsz a börtönből...

Szal nem a szexualitás része a beteges, hanem inkább az a mondanivaló h legyél politikus, akkor b*szakodhatsz az emberekkel. :P

Amúgy meg a csúnya hentai game-k nagy részénél az erőszak kb az első penetrációg hat (vagy odáig sem) tuána nem épp kényszerről van szó, hanem téged kéne még menteni a hölgy elől. :P

Ez a "tícsákbe!" meg jellemző reakció. Az emberi hülyeséget kellene betiltani sztem.
Ilyen játék meg azért van h szimulálja az életet. H megtehesd egy játékban büntetlenül azt amit valóságban nem tehetnél meg.
A RapeLay meg GTA meg azért van, mert az életben is van ilyen, nem azóta van maffiahálózat, és nemi erőszak mióta ezeket kitalálták.

Az h szegény kicsi gyerek mit tanul a játékból.
Több hiba ezen érvelésben:
-korhatáros a játék. Mit keres egy gyereknél terrorhálózati monopolygame? Mint múltkori hírből kiderült, apu azért a darabolós szijjelverem a fejed játékot vette meg 5 éves gyerekének.
-mit csinálnak a szülők? Egy szülő feladata rendes gyereket nevelni, nem pedig felháborodni mindenért amiről nem tudnak.
-ha egy felnőtt emberben perverz aberrációkat vált ki ott már nem a játékban van a hiba. Aki rendesen neveltetett, vagy megvannak amegfelelő erkölcsei, és tudja hol a határ, annak a rapelay és hasonló "tícsákbe" játékbarátai nem több, mint egy játék, amin röhögni lehet.

Limrasson 2010.05.12. 12:11:27

Hmmm...
Kifejezetten érdekesnek találom azt, hogy begesnek érzem az nemi-erőszak-szimulátort, mint azt, hogy egy Aliennel kettéharapom egy magatehetetlen civil fejét? (AvP)
Természetsebb lenne az, hogyha valaki brutális harcról, gyilkolásról képzelődik/éli bele magát (tételezzük fel, hogy most csak a játékok, szerepjátékkok szintjén), mint az, hogy valaki ilyen erőszakoskodó szerepébe bújik?
Vagyis a háború sokkal elfogadotabb, mint a nemi erőszak. Azért lenne ez, mert a harc, a háború lehet valamilyen siznten nemes célért is, míg a nemi erőszaknak...hát ott nem igazán válogathatunk a célok között, de mégis, csak én érzem úgy, hogy ez egy kicsit fura, ahogy van?
És a történelem könyvekben is általában gyilkosságokról, háborúkról, stb olvasunk és nem nemi erőszakról. Érdekes, hogy így van, mármint ez a reláció. De nagony úgy tünik, hogy így van.

Laciii 2010.05.12. 15:29:45

"És a történelem könyvekben is általában gyilkosságokról, háborúkról, stb olvasunk és nem nemi erőszakról."
Nem egészen, a történelem könyvben nincs benne, hogy A közlegény milyen módon ölte meg B közlegényt, mert ennek nem volt befolyása a végeredményre, ahogy annak se, hogy a megszállt területeken a prostituáltak és nimfománok száma (kecskéket először kihúztam, de háborogjanak a PETAsok) nem feltétlen fedezte a megszállók minden igényét.

És ha Ferenc Ferdinándot megerőszakolta volna 3 szerb az nem feltétlen lett volna elég a háborúhoz.

mpisti 2010.05.17. 22:53:46

Én nem tudnék ezzel játszani, mert nem tartom szórakoztatónak. Mit lehet azon élvezni, hogy megerőszakolsz valakit? Persze "jogilag" nem szörnyűbb, mint például a COD, de az emberek többsége perverzségnek tartja. Az játsszon ezzel, akinek ilyen az ízlése, de számítson rá, hogy ha kiderül akkor nagyon le fog égni.
süti beállítások módosítása