HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 1x15: Blizzard

2015.11.19. 12:37 Stöki

A szokásosnál kevesebb hanghibával és több röhögéssel jelentkezik a Checkpoint tizenötödik adása. Mivel most volt Blizzcon, a Blizzardról beszélgettünk majdnem másfél órát kellemes akolmelegben egy régi cimborá... akarom mondani szakértő vendéggel. Én éppen nem voltam valami nagy formában, és ebből (is) adódott jó néhány vicces szitu, amiket nem vágtam ki (PEDIG MEGTEHETTEM VOLNA). Szóval régen röhögtünk ennyit, szóviccek included.

podcast15.png

Mostani vendégünk ugyanis Hancu volt, aki a felvétel előtt pár nappal jött haza a Blizzconról, és sok érdekeset mesélt a cégről és játékairól. Amúgy meg valószínűleg nem kell őt bemutatni, hiszen több évtizedes tapasztalattal rendelkező gémerújságíró - illetve 2007 óta kollégám az Indexnél, ahol azért jellemzően komolyabb témákban ír kiváló cikkeket -, sőt az IDDQD egyik alapítója (sajnos már nem aktív a blogon). Természetesen a Blizzard mellett arra is kitértünk, hogy mennyi az igazság a legendás Hancu-átokból. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb jövő héten Checkpoint Mini és benne egy Blizzard-játék, amiről a mostani adás után hirtelen felindulásból beszélgettünk kicsit. Vendégre is tehettek javaslatot, aztán megpróbáljuk megkörnyékezni, akit lehet (már gyűlik a listánk). Visszajelzések, észrevételek továbbra is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi adások:

1x01 (pilot) - A legelső videojátékok (vendég: nem volt)
1x02 - Gyűjtőszenvedély, retrózás a Csokiban (vendég: Sakman, egykori gurus, régihardver-gyűjtő)
1x03 - Chris Roberts játékai (vendég: Mazur, a Gamestar főembere)
1x04 - Filmélmény a videojátékokban (vendég: Klág Dávid filmesztéta)
1x05 - Doom, Quake, id Software (vendég: Sasa, egykori PC Guru-főszerk)
1x06 - Plus/4 játékoktól a Túlélők Földjélig (vendég: Tihor Miklós játékfejlesztő)
1x07 - Pornóba és játékba nem kell sztori? (vendég: Juhász Viktor játéksztori-dizájner)
1x08 - Játékok, amiktől megijedtünk (vendég: Brigi, horrorrajongó)
1x09 - FMV-k, mozik, renderelt cutscene-ek a játékokban (vendég: Vargatom, modellező a Digicnél)
1x10 - Magyarítások (vendég: Herbie, lokalizációs szakember)
1x11 - Nintendo (vendég: Schaffer "Plastik" Józsi aka. Angelday, Nintendo-fan)
1x12 - Játékzenék (vendégek: NecroPolo és Werdy a SIDrip Alliance zenekarból)
1x13 - Esportok (vendég: Kodiak, CS-legenda)
1x14 - A magyar játékfejlesztés kezdetei (vendég: Beregi Tamás, videojáték-kutató)

 

A Checkpoint Miniket pedig itt találod.

33 komment

Címkék: retro podcast blizzard blizzcon checkpoint

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr68090980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szbzsolt 2015.11.19. 18:22:59

Vendég (bár inkább témakör) tekintetében szívesen hallgatnék a játékok marketingjéről, reklámjáról. Biztos van pár érdekes sztori.

Panyika · http://www.magyaritasok.hu/ 2015.11.19. 18:27:04

A Hancu-átokról eszembejutott, hogy jöhetnének az újságokról valami adás. Mik voltak, mik lesznek, mik szűnnek meg.

VikMorroHun 2015.11.19. 20:08:20

Miért ne lennének elégedettek a Star Citizen támogatói? A valaha készült legjobb űrszimulátor lesz belőle. A támogatók 99%-a képes felfogni, hogy egy AAA kategóriás játék nem két év alatt lesz a semmiből, a maradék 1% nem. (Megjegyzem, én a Star Citizent AAA+ kategóriába sorolom, részben azért, mert itt csupán az egyik modul már maga egy AAA kategóriás játék lesz.) Ebbe az egy százalékba viszont tartoznak olyanok is, akik szabályos lejárató hadjáratot indítottak ellene, a médiában megszokott csúsztatásokkal és rágalmazásokkal együtt.

thinkEdem 2015.11.19. 21:13:52

A pandak mar Warcraft 3-ban is benne voltak btw: egyreszt a WC3 egyik elso palyajan van egy easter egg: ha kiirtasz egy helyen par fat katapulttal es bemaszol egy bizonyos teruletre, akkor felvillan ket panda kepe; ennel meg kezzelfoghatobban a Frozen Throne extra Ork kampanyaban jott be Chen, a Pandaren Brewmaster (aki a Heroes of the Storm-ba is belekerult)... last kb 5 percnel: www.youtube.com/watch?v=wGNlz-STUz8

B3L4 2015.11.20. 05:03:30

Egy teljes melysegu oknyomozas kellene annak erdekeben, hogy feny deruljon vegre a gorbe labu ninja esetere a cov1-en!

Van egy magyar srac aki star craft 2-ben master vagy milyen fokozatot kapott, o biztos tudna meselni 1-2 erdekes dologrol.... Szabolcs ha jol emlekszem

meg is van:
starcraft2.hu/2012/06/10/magyarorszag-legjobbjai-psz/

Pasztor Szabolcs

"mondjatok 1-2 szot a dzsojsztikrol is..... "

Jo a musor, kesobb ha meg elo lehet kaparni mert meg el (?) akkor johetne covboy, ratkai, gurusok, B Zsolt (576, pecsaban arulta a jatekokat elotte).

amigaspirit.hu -t erdemes megqqcskalni igenyes az ujsagjuk, erdemes lenne egymast reklamoznotok! meg egyebb hasonlo ujsagokat megkeresni

lehetne szo emulatorokrol, hogy ma mi van mi nincs, mi hogy van (kinel vannak a jogok) ok, cloanto-eknal van amiga kickstart wb1-3.1 aztan hyperionnal az ujjak, de azert van meg tonna egyebb emu is)

temakoronkenti attekintes: rpg-ek mikor jelentek meg, mire merre fejlodtek, shot'em up-ok (jo seuck-ot nem kell eroltetni :D ).....

kis retrozas:

karateka (c64)
store.steampowered.com/app/217270

mad tv (amiga)
store.steampowered.com/app/377900/

ja es az ucso mini az borzalmas volt hangugyileg, valaki azonnal mongyon le!

igy tovabb!!!

2015.11.20. 13:56:37

"RTS kiment a divatból" gondolatra - ugyanez történt a 90-es évek elején az RPG-kkel valamint pár évvel később a kalandjátékokkal. Szerencsére mind a kettő feltámadt halottaiból (előbbieknél szokás is emlegetni a Diablot, mint megváltót).
Szóval a remény döglik utoljára :)

ovits 2015.11.20. 14:06:34

Nekem kimaradt teljesen a Nintendo, úgyhogy próbáltam utánakeresni tényleg hogyan mondják. Én eddig "snes"nek és "nes"nek olvastam.

A sznesz és nesz újabb keletű. Előtte N.E.S-nek és S.N.E.S-nek mondták, vagy egyszerűen csak Nintendonak és Super Nintendonak (és a szuper nintendó ismerősen cseng, vagyis már hallottam).

A legjobban ez tetszett:
www.youtube.com/watch?v=BfSDqErF7WY
(suupaa famikon)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.21. 00:08:40

a Beyond the Dark Portalt nem a Blizzard csinálta, hanem kiadták valami fejlesztőcsapatnak

egyébként a sima Warcraft egy ügyetlen lopása volt a Düne 2-nek, csak mivel ez volt az első fantasy stratégia ez megdobta az igazán nagy durranás a Warcraft 2 volt, ahol Metzen írt egy majdnem 100 oldalas loret hozzá, emlékszem mennyire szerettem olvasni az innen onnan lopkodott ötleteket, de mégis összességében nagyon eredeti meg friss volt amivé gyúrták (többek között itt is Hét királyság van, Martin könyve előtt(?)

azt viszont nem tudtam, hogy a Diablot se ők csinálták eredetileg, lusta egy banda ez

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.21. 00:17:03

@dawey: no igen de az RPG-k lényegében akciójátékok lettek RPG elemekkel, pl. Mass Effect, Dragon Age, Fallout, Skyrimn, Witcher, a Pillars of Eternity az első olyan játék hosszú ideje, ami Baldur's Gate meg hasonlókat támasztja fel

a kalandjátékoknak is át kellett alakulniuk, pl. a TellTale tíz évig nyomta a bénácska kalandjait, és senki le se szarta őket a Walking Deadig, ami nem is kaland már hanem valami interaktív film, szóval olyan nagy feltámadás nincs, inkább megtalálták az utat, hogy ne menjenek csődbe egyes cégek, pl. a Deadalic, ami a flash miatt nyilván olcsón készít jó kalandokat, a legtöbb kaland mostanában HD remake, vagy Kickstarter project elég vegyes eredményeket produkálva (Borken Age, Broken Sword 5, Larry Reloaded, Gabriel Knight Sins of the Father)

a klasszikus stratégia szerintem az életben nem tud már megújulni, hacsak be nem viszik azt is az akció szintjére, de azzal ugye az a gond, nem látod át a terepet

B3L4 2015.11.21. 01:22:26

@scal: Walking Dead = Dragon's Lair modern kontosben kb. :) Mondjuk nekem nagyon tetszik, megneztem anno JUtubon es most, hogy olcsoe (ingye) volt gold-on xbox one-nal le is kaptam es elkezdtem jatszani. Hala az egnek egy qkra nem emlexem igy izgalmas + elvezheto. 1X ... miutan 2x-ra mar unalmas lenne tok ugyanaz a sztori. Anno azert maniac mansion-nal meg sam & max-nal nem egyszer gurultunk a rohogestol. (ok mas volt a temakor)

RTS: sc2-ot nehez uberelni na. A micro nagyon el van benne talalva. Jo gamaket tol a blizz, csak ne cseszte volna el a WoD-ot .. meg megint a repulesi huJeseguk. (hagyjuk)

En azert egy warcraft 4-el el lennek szerenyen szolva..... te hogy lennel vele?

B3L4 2015.11.21. 04:56:00

Stoki, akirol szivesen hallanek:

Dohi aki a commodore HQ-t csinalta mivel majd minden C64 jatekot osszeszedett aztan joparat az eredeti gyarto le is szedetett vele.

Sly (assem) korbajszos csoka volt csokiban pc guru alapito, meg par cikket mi is irtunk uncsi tesommal amikor meg lemezen jelent meg. Az volt a kiralysag :)

"van gurud
-ja van
-masold le
-nem megy mert villog
-???
-:)))))"
amigas poJen volt anno...

szedd azonnal ossze az osszes guru lemez ujsagot ;) ide ....... ez tortenelem a cov-al egyutt..

rognork 2015.11.21. 06:40:00

Ez a rész volt eddig a legjobb, főleg a belsős röhögések miatt. Tényleg hangosan nevettem néha. Sajnos nem érdekel a wow pedig hancut szívesem olvasnám.

RegularZombie 2015.11.21. 11:54:30

@scal: Hát hogy a Dune 2-nek ügyetlen lopása lett volna a Warcraft, azzal azért vitatkoznék, különösen az ügyetlen részével. A Dune 2 nagyon bugos volt a Warcrafthoz képest. Ezen kívül a Dune2-ben a pályák előrehaladtával egyre erősebb egységeket kaptunk harcra, a korábbiak értelmüket vesztették, kivétel a Launcher. A Warcraftban egyedül a footman/grunt vált használhatatlanná (igazság szerint már a játék elején is azok voltak), a pályák előrehaladtával egyre sokszínűbb sereget vihettünk, ahol 4-5 különböző egységnek is megvolt a haszna. A változatosabb küldetésekről és pár egyéb dologról nem is beszélve.

Imádtam a Dune2-őt, és az rts történelmében sokkal nagyobb jelentősége van, lényegében ez hozott óriási népszerűséget az rts műfajának, de a Warcraftban rengeteg gyerekhibát kiküszöböltek és fényévekkel közelebb áll az rts-ek fénykorához, annak ellenére hogy igazi siker nem lett.

Everyl 2015.11.21. 19:21:36

esetleg Lilyt is meghívhatnátok, ő mindig olyan olvasmányosan, aprólékosan írt :)

blarke 2015.11.23. 07:02:50

@Everyl: ezt adom. Lily es Mocsy volt a Gurus korszakom ket nagy RPGs cikkiroja. BG2 es Planescape vegigjatszast olvastam a vonaton vagy harom evig :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.25. 19:16:35

@B3L4: szerintem árnyalt dolog, a Dragon's Lairt én csak utólag játszottam amikor kiadták a távirányítós DVD-n, és szerintem marha klassz volt, nagyon sokszor beszopatott (a második részét azóta is keresem :D) simán megértem miért zuhogtak anno az érmék a játéktermekben a gépbe, és az az ügyességet, meg a reflexeket dolgoztatja meg, a WD-ben szerintem marha idegesítő, hogy nincs idő minden választ elolvasni átgondolni, amúgy a Fahrenheit ezt jobban megoldotta szerintem

összességében nekem csalódás a WD bár elismerem az érdemeit, mert SEMMI változás nincs a történetre, még a legdurvább az elején van, amikor a srácot vagy a csajt mented meg a vegyesboltban, de utána csak ilyen apróbb nüanszok, ami szerintem marha kevés, a Life of Strange sokkal ügyesebb volt szerintem le is iskolázta az egészet

klasszikus kalandjátékhoz hasonlítani sem lehet, de azokból legalább rendre érkezik egy minőségi darab, pl a legutóbbi meglepetést a Book of Unwritten tales adta, amin szakadtam a röhögéstől, dacára, hogy németek kalapálták, kurva jó volt az egész hangulata, több irányítható főhős, tetszetős grafika, alig várom, hogy a második rész beessen valami akcióba

hogy én minek örülnék az egy dolog, - egyszer még egy randit is lemondtam mert egyszerűen nem lehetett abbahagyni hajnali kettőkor a Frozen Throne utolsó pályáját, agyon kellett verni Illidant :D - szal naná hogy kéne Warcarft 4, de nem így mint a Star Craft, 3 kampány öt év alatt??? NOOORMÁLIS?

de egész egyszerűen annyira be vannak gyöpösödve a WoW-wal, hogy esélyt se látok rá, ráadásul azok a játékok, amiket én szeretek rendre megbuktak a kasszáknál :D szal nem biztos hogy az jó indikátor, ha nekem tetszik az ötlet

a legutolsó stratégia amit kitoltam az a Conflict - Frontier Wars volt, húúú még másfél éve, kurva jó volt (nekik is volt egy Kickstarter kampányuk a folytatásra, senki le se szarta :/) meg most elkezdtem az ős C&C-t az Origines akció miatt :D

de érdekelne egy Kohan 3 is :D

@RegularZombie: jó meggyőztél, finomítok: ügyes lopás volt :D de nekem a WC a WC2 tükrében egy hihetetlenül bugyuta játék volt, külön idegesített a scrollozás lassúsága, meg hogy egyesével kell jelölgetni, és mindössze egy év volt a különbség?

RegularZombie 2015.11.26. 00:04:54

@scal: a Warcraftban már 4 katonát kijelölhettél egyszerre :)

GCIcetea 2015.11.27. 12:17:41

Hancut örökös vendégként a podcastbe !!!

Bobby Newmark 2015.12.01. 10:32:03

@dawey: Diablo inkább hasonlít a Gauntlet-re meg a Rogue-ra, mint bármire, amit RPGnek szokás nevezni... cRPGkhez képest rettentő primitív, lineáris, és akciócentrikus.

Bobby Newmark 2015.12.01. 10:46:46

@scal: Mi? Mi bajotok a stratégiákkal? Van egy rakás, éppen eléggé népszerűek is. Ja, hát nem konzolon, mert az alkalmatlan rá. Total War sorozat gyakorlatilag a csúcson van, Starcraft 2 elég jól megy, Company of Heroes 2, Civilization 5, városépítős stratégiák, pici indie stratégia-menedzser játékok, mind élnek, sikeresek. Mivel rétegjátékok, sosem lesznek rekorddöntögetők, de a stílus él és virul.

Az akcióba hajló stratégiát meg úgy hívjuk mostanában, hogy MOBA, és azt meg talán nem kell bemutatni, mennyire népszerű mostanában...

Bobby Newmark 2015.12.01. 10:57:40

@scal: Na, hát ebben sem nagyon értünk egyet. Dragon's Lair az antijáték, egy teljes játék QTE-re építve, igazi interaktivitás nélkül. Szörnyű játékmechanika, régen is az volt, ma is az.

Fahrenheit is egy vérborzalom, lobotómiásoknak készült kalandjáték light részek, meg majomidomító QTE. Plusz a játék elején a készítők a szemünkbe hazudnak, az valami elképesztően pofátlan.

Bobby Newmark 2015.12.01. 14:06:14

@dawey: Jó, akkor maradjunk annyiban, hogy nem tartom mérvadónak a gémer sajtót. :P
Vitatkozhatnánk rajta estig feleslegesen, hagyjuk inkább. Szerintem egy grafikával rendelkező rougelike, érintőlegesen van csak köze az RPGkhez.

nagyo78 2015.12.08. 13:47:06

Durva ez a Hancu-rozás...

moRtiZ 2015.12.11. 11:34:29

MMORPG halála: Én WOW abbahagyása óta várok egy jó MMO-t. Ehhez legközelebb a TERA járt. Azóta a "target" rendszert nem is bírom elviselni, ott zseniális volt az amerre fordulsz, arra ütsz / blokkolsz, etc. Most jön a Blade n Soul. Szerintem iszonyat nagy hype van körülötte, és szeretnék is az emberek, holott szerintem nem olyan nagy szám (Nagyrészt Wushu téma TERA). Nagy kár amúgy, hogy az MMORPG-k kihalnak, tényleg elférne a piacra pár igazán jó, igazán jó AAA+-os MMO. Mint a Bless online vagy Project Blacksheep. Néha sírva nézem mik jelennek meg Kóreában, kivánom őket. Másik nagy bánatom MMO-ból Kingdom Under Fire 2 EU / US.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.11. 20:06:27

@Bobby Newmark: tudod mikor voltak a csúcson? 95-2005 közt max, utána akkora zutty volt hogy beleszakadt a Westwood meg az Enseble is, a StarCraft elhúzása se véletlen, de azt hagyjuk is, az kb olyan mint a Half Life, a hiszti is megmentette, és amikor kijött az első rész, mindenki fanyalgott, hogy a Blizzard se tudja megújítani a stratégiák világát (bár náluk mindig fanyalogtak, a Warcraft 3-nál is, a Warcraft 2-nél is :D)

a Total War azért sikeres, mert ők újítottak, de lényegében kiherélték a stratégiát és csináltak egy harci szimulátort, modellező játékot, ahol régi nagy csatákat lehet terepasztalon vívni csak a gépen, amúgy a Sogun 2 óta már ez a sorozat se szárnyal, valszeg pár év és totál elbaszkodják ezt is

"a stílus él és virul."

ezt inkább a MMORPG-kre mondanám, MOBA cuccokra (amik NEM stratégiák), open worldokre, és naná hogy az FPS, TPS cuccokra

Micsoda? Fahrenheit? Lobotómiásoknak készült???? A Quantic az egyik oka, hogy nyáladzok a konzolok után. Órákig tudnék beszélni erről, inkább tessék itt van ez:

filmbook.blog.hu/2015/05/03/legkedvesebb_jatekaim_xv_fahrenheit

Mit hazudnak a szemünkbe? :) No akkor a Walking Dead jobb?

A Dragon's Lair nem egy igazi játék, inkább egy rajzfilm, amit geci módon meg is tükröznek, hogy szívatósabb legyen, szerintem elengedhetetlen ha az ember a játéktörténelmet kutatja. Most képzeld már el, hogy mivel játszottak a 80-as években, aztán jön egy ilyen játék, ilyen grafikával :D persze hogy zabálták, és az újdonság erejével hatott.

Ha nem erre vágysz akkor meg ott a Dragon's Lair 3D csak menne tovább Winfos 7-en ez a szar a liftes rész után :/

nem kell ezt túlbonyolítani, tápolsz, fejlődsz = RPG :D (amúgy meg egy hack&slash, emlékszem hogy ráuntam, hogy reggel tíztől, este tízig ki is pörgettem, mert elég volt beállni egy ajtóba, és levágni 200 zombit, és csak az agilityt toltam, a legidegesítőbb az egészben a nulla történeten kívül az volt, hogy folyamatosan vissza kellett vinni a cuccokat a városba, és négy szintenként volt lépcső, teleportkapu :D a Divine Divinityt viszont nagyon szerettem (Lord Protector, follow me!)

@dawey: elfelejted hogy volt egy kurva nagy lyuk, 1998-99-től 2004-2006-ig nem is volt értelmes játék, volt a két Syberia, (ami szerintem marhára annak köszönheti sikerét, hogy nem VOLT értelmes kalandjáték) egy Runaway (ami szintén egy borzadály, és hasonló okból került piedesztálra) ezen kívül volt a Longest Journey (amiből kevesebb példányszámot sikerült értékesíteni, mint a retekszar Drakulából) ami abszolút megérdemelten

ezen kívül meg ilyenek láttak napvilágot, hogy Sherlock Holmes, Agatha Christie, Jules Verne adaptációk, semmi eredeti ötlet, az egyetlen Black Mirror úgy elhalt ezek közt, hogy észre se lehetett venni, jött egy csomó First Person kaland ami a Mystet kopizta, és ennyi

a TellTale valóban sokat tett, hogy 2006-tól szép lassan elkezdjen gyógyulni a beteg, de lényegében az egyetlen csapat, aki tényleg tud epizódokban gondolkodni (khm. khm Sin - Episodes, khm khm Half Life Ep 3 hol van? (ide egy Travoltát be lehetne szúrni, boccs) de olyan igazán maradandót nem alkottak a Walking Deadig ez meg most elviszi őket egy totál más irányba, ami nem feltétlenül baj, mert végre megtalálták a saját hangjukat.

Benoit Sokal a francia Charles Cecil, akkor léteznek ha sikerült összekalapozni a pénzt, ráadásul egyikük se boldogul a fejőstehén sorozata nélkül ahogy nézem

Pendulo 15 év alatt 5 játékot kalapált össze, ez minden csak nem siker (TellTale, és Daedeliccel összehansonlítva)a Dream of the Turtle már jobb lett de a Runaway 3 megint elhasalt, egy évvel később ötszáz hufért vágták az emberhez, a nex Big Thing meg, hát nem tudom, spanyol játékok olyan spanyolosak :D

Igazából akik futnak az a Deadelic, abszolút megérdemelten, de ők pár év alatt csinálták meg a szerencséjüket (öt éve léteznek már?) és még nagyon bírom az Amanita design-t, ha megfigyeled kb azzal futottak be mint a Némafilmes filmek terén, feltalálták a spanyolviaszt azzal, hogy visszahozták az egyszerűséget amik még a 90-es évek elején léteztek.

De ez már bőven túl van 2006-on, az volt ott a vízválasztó, amikor már HOGokkal akarták összemosni a kalandjáték szót, csak valami kalandjáték felüsse a fejét. Most már valóban jobb a helyzet.

@moRtiZ: a TERA-ra én is kíváncsi vagyok, ha még létezik :D meg a Neverquestre :D ha egyszer még kijön

moRtiZ 2015.12.12. 08:34:29

@scal: nyugodtan probald ki. Sajnos az EU verzio a Gameforge kezebe van, akik undorito banda, de azert siman felmaxolhatsz ket karaktert + az endgame instak nagyon jok. Sajnos tul ritka a frissites, en csak ezert hagytam abba.

Pene 2015.12.26. 14:50:34

@thinkEdem: sőt, a dotában is van pandaren brewmaster.
sőtsőt: a broodwarban is volt valami hasonló: www.youtube.com/watch?v=BdfPsKWyQik :)

thinkEdem 2015.12.26. 15:16:49

@Pene: kiraly, es ezeknek mi koze is van a WoW lorehoz, aminek kapcsan elokerultek a pandak, es amire en utaltam?

Pene 2015.12.29. 16:29:40

@thinkEdem: a lore-hoz nem kapcsolódnak, csak érdekességként jeleztem, hogy látni lehessen: mind előtte, mind utána léteztek a Blizzard játékaiban a pandák. még egy külsős világban is, mint amilyen a Starcrafté.
süti beállítások módosítása