HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint Mini #02: Shadow of the Colossus

2015.07.05. 16:44 Stöki

cpmini_02.png Ha valaki lemaradt volna róla, Checkpoint nevű podcastünk mellett elindult egy spinoff, a Checkpoint Mini, amiben csak egy konkrét régi játékot vesézünk ki, illetve próbálunk ki újra, és nézzük meg, mennyire állta ki az idő próbáját. Ennek a vadhajtásnak rögtön a második adása veszélybe került, mert a héten akartuk felvenni a nagy Checkpoint után, csak azzal jól eldumáltuk az időt, és a stúdióban gyakorlatilag ránk oltották a villanyt. Szükségmegoldásként saját (illetve videós kollégáimtól kölcsönzött) eszközökkel, magunk oldottuk meg a felvételt. Így ugyan sikerült tartani a kéthetenkénti adást, de a hangminőség érezhetően rosszabb (ráadásul valamiért nyitott ablaknál vettük fel, mert ennyire hülyék vagyunk, szóval néha behallatszik egy repülő vagy egy sziréna), kérlek, ezt nézzétek el nekünk.

A második minipodcast témája a Team Ico második játéka, a Shadow of the Colossus, aminek apropója a csapat harmadik játéka, aminek most volt egy elképesztő gameplay trailere az E3-on, de azért nem állunk fél lábon addig, amíg megjelenik. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>vagy itt<< , RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz pár fontosabb ésvagy a műsorban hivatkozott dolog:

Minden visszajelzést örömmel fogadunk, mondjátok el, mit gondoltok a Checkpoint Miniről, és várunk javaslatokat arra is, milyen régi játékokat vegyünk elő (de tényleg várjuk!). Jövő héten rendes Checkpoint (vendégünk egy 3D-modellező lesz), két hét múlva pedig újabb Checkpoint Mini.

Korábbi adások:

Checkpoint Mini #01 (pilot) - Lands of Lore 

 

Checkpoint (nem mini) adások

21 komment

Címkék: retro podcast shadow of the colossus checkpoint mini

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr67595380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.07.05. 17:52:53

figyeltem a kiemelést, most már jó. :)

a hülye szóvicceket nyomod a gyereknek is otthon?

minihez téma: battlezone 1-2

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.07.05. 17:58:13

@manson karcsi: Dehogy nyomom, még a végén kijönne a gyámhivatal.

Battlezone jó ötlet.

bbandi 2015.07.06. 09:29:46

A stúdió engem nem különösebben zavar, de kicsit nagy volt a "sztereó élmény": Stöki csak jobbról szólt Grath meg szinte csak balról. Ez fülhalgatóval, pláne úgy, hogy az egyiket ki szoktam venni néha, ha a környezetre is figyelni akarok, meglehetősen idegesítő.
Szóval ha máskor ilyen, a masterelésnél egy kicsit monósíthatnátok. :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.07.06. 09:34:44

@bbandi: Igen, ez így sajnos messze nem ideális.
A tanulság az, hogy inkább igyekszünk mindent stúdióban megoldani.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2015.07.06. 10:12:12

Ezt a "pacilus" szót otthon mi is ismerjük. A gyerekektől tanultam. :)

human · http://yummie.hu 2015.07.06. 12:00:05

szerintem konvertáljátok monoba.

BitPork 2015.07.06. 12:09:26

Nem mintha meg tudnám és szeretném hallgatni az olvasás helyett, de nekem csak egy Soundcloud ikon van és semmi más :(

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.07.06. 12:18:12

@BitPork: frissíts rá, néha csak másodszorra hozza be az embedet

Bambula 2015.07.06. 13:42:52

Szerintem ma is fantasztikus játék a Shadow of the Colossus, az ICO-t még jobban szeretem.

Annyi megjegyzés, hogy említettétek hogy kerülhetett oda Ueda a Sony-hoz és kapott csapatott mint újonc - nem újonc volt, az Enemy Zero animátora volt.

Rephyx 2015.07.06. 14:07:16

Nemrég játszottam végig PS3-on, anno nem volt konzolom, kimaradt.

A játék nagyon jó volt, szinte minden szempontból megállja a helyét ma is.

Az irányítás terén ellenben voltak apró kifogásaim - néha furcsa volt a nem sztenderd kiosztás illetve hogy nagyon kellett precízkedni például ugrásoknál egy mai modern játékhoz képest.

Érezhető a fejlődés ha az ember Uncharted-el vagy hasonlóval játszik előtte/utána :)

Gatts 2015.07.06. 16:10:56

Jól mondjátok, hogy ehhez nagyon hangulat kell. Elkezdtem, de már az elején olyan lehangolt lettem tőle, hogy nem folytattam és azóta sem szedtem elő újra. Hasonló a helyzet az Ico-val is, de azzal valamivel messzebb jutottam.
Egyébként nem szoktak zavarni a sötét témák, de itt valahogy folyamatosan olyan szomorú volt a hangulat, hogy nem volt hozzá lelkierőm.
Valamikor azért jó lenne jobban belemerülni, mert egyébként érdekelne a játék.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.07.06. 20:53:58

Stöki, nem szokásom az embereket baszogatni, de ha írok neked emailt, akkor légyszi olvasd el. Elég egy egyszerű válasz is, igen, vagy nem. Ennyi. :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.07.06. 21:26:11

@molnibalage: Jó, hogy felhívtad rá a figyelmem, mert NAPI 4-500 levelet kapok, és ilyen tömegben filterekkel is el tudja kerülni a figyelmem egy-egy levél. Válaszoltam.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.07.06. 22:05:04

@Stöki: hogy a g€cibe lehet napi 500 levelet kapni? vagy nem használsz spamgyűjtő postafiókot, vagy túl sok az olvasatlan backlogod, vagy túl sikeres ember vagy.
bár az én értelmezésemben az számít sikeres embernek, akinek nincs emailcíme.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.07.06. 22:27:04

@manson karcsi: Munkámból adódóan. Ezek nagy része sajtóközlemény, sajtómeghívó, reagálás cikkre, belső kommunikáció anyagokról, ilyesmi. A spam még ezen felül jön. :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.07.07. 09:37:15

Szuper volt (a hang olyan, amilyen, hallható, érthető volt, ez a lényeg), és nagyon örültem a választásnak, a Colossus egy eszméletlen játék, fantasztikus élmény volt nekem is (bár befejezni még nem bírtam, asszem a sivatagban repülő sokszárnyú kolosszusnál maradt félbe, most már előlről kéne kezdeni, de ami késik, nem múlik). Annyira áthatott a játék minimalizmusa, hogy eszembe sem jutott, hogy bármi interakciót várjak a világtól két kolosszus között, tőletek tudtam meg, hogy a gyíkokat meg lehet fogni :-)

Érdekesség, ami kimaradt: a SotC egy másik médiatörténeti pillanatban is részes: a Reign over me c. filmben (Adam Sandler, de nem vígjáték) a játék a film szerves része, a 9/11 utáni trauma feldolgozásában segíti a főszereplőt. Itt egy cikk is róla:
kotaku.com/246286/feature-the-colossus-and-the-comedian

thinkEdem 2015.07.07. 15:05:40

A hangminoseg tenyleg fura vilt, nalam ipodon fulhallgatoval visszhangzott vegig, de a szoviccek feldobtak a naoomat.

Kertetek jatekkerest, tessek: kivancsi lennek, mit szolnatok a Heart of Darkness-hez mai szemmel... (Erre gondolok: en.m.wikipedia.org/wiki/Heart_of_Darkness_(video_game) )

GbzMColish 2015.07.14. 09:00:18

Az egyik nagy kedvencem volt a PS2 érából. Akkora élményt nyújtott, hogy nem is mertem többet elővenni, úgy akarom megőrizni az emlékeimben, hogy egy szinte tökéletes játék.

Ez a checkpoint mini egyébként jó ötlet, ha van rá kapacitásotok, egy Dragon Quest szériát (vagy abból is a VIII. részt) is elővehetnétek.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.07.16. 16:57:35

@thinkEdem: Köszi a tippet, fel is dolgoztuk a hamradik CP Miniben.
süti beállítások módosítása