Amikor két hete megszavaztátok a Barbariant eheti játéknak, volt egy kis bizonytalanság a kommentekben arról, hogy melyik Barbarianról van szó. 1987-ben ugyanis két játék is megjelent ezzel a címmel, egyik a Palace Software-től, másik a Psygnosistól. Az utóbbi nem különösebben volt emlékezetes (hacsak nem rettenetes irányítása miatt), tizenkettő-egy-tucat akciójáték volt, a Psygnosis egy időben ontotta ezeket, és nem a Barbarian emelkedett ki közülük (hanem például a Beast széria). A Palace Software Barbarianja ezzel szemben élénken él mindenkiben, aki találkozott a játékkal (ha más nem, a fejlevágás és Maria Whittaker mellei). Így az alábbiakban természetesen a Palace-féle Barbarianról lesz szó. Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy a játéknak volt egy alcíme is (The Ultimate Warrior), hogy a másik programtól meg lehessen különböztetni. Hasonló okok miatt Amerikában Death Sword néven jelent meg a játék (a folytatás pedig Axe of Rage címmel).

Sztorink 1983-ban kezdődik Londonban, ekkor és itt alapította ugyanis a Palace Software-t két fiatal, Peter Stone és Richard Leinfellner (ma már mindketten nagypályások, Stone a Konaminál, Leinfellner az Electronic Artsnál). Ők ketten a The Video Palace nevű videotékában ismerkedtek meg, mindketten ott dolgoztak nagyjából akkor, amikor a bolt filmek mellett elkezdett játékokat is árulni. Stone és Leinfellner kitalálták, milyen jó lenne saját játékokkal is belépni az érezhetően növekvő piacra, és sikeresen eladták az ötletet a Video Palace tulajdonosának. Megalapították hát a Palace Software-t, és 1984-ben ki is jöttek első C64-játékukkal, az Evil Dead című film játékváltozatával. Borzalmasan rossz volt, Leinfellner programozott, Stone a grafikával foglalkozott, de mivel mindketten először csináltak ilyet, katasztrofális lett a végeredmény. Ebből tanulva felvették Steve Brown designert és Stanley Schembri programozót, és elkezdtek profibb játékokat csinálni.

A cég megszerezte a Halloween-filmek játékkonverziós jogát, így Brownék első melója egy Halloween-játék volt. Illetve lett volna, mert a nyolcpixeles Mike Myers nem festett túl jól. Ellenben a díszletnek készült tök jól sikerült, így Brownék 1985-ben filmátirat helyett inkább egy horrorok felé kacsintgató mesét készítettek egy gonosz tökről és az ellene harcba szálló boszorkányról. Gondolom, egykori C64- és Spectrum-tulajdonosok már kórusba kiáltják a játék címét: Cauldron (lásd fent). A program nagy sikert aratott, akárcsak az egy évvel későbbi folytatása, amiben már a tököt kellett irányítani és a boszi volt a gonosz. A Palace Software bekerült a legjobb C64-fejlesztők közé, és hírnevüket tovább öregbítette az 1986-os Antiriad is.

Brownnak a Cauldron alatt elege lett az apró sprite-okból – nagy és szépen animált karaktereket akart látni a képernyőn. Ezt a törekvést az Antiriadon is lehetett érezni, de a következő Palace-játékban – és most már a Barbarianról beszélünk – még nagyobb hangsúlyt kapott. Brown nagy fantasy- és Frank Frazetta-rajongó volt, a VHS-korszakban pedig éppen szezonja volt a kardozós-mészárolós filmeknek (Conan 1-2, Vörös Szonja és a többiek), így a fejlesztő kitalálta, hogy C64-re kanonizálja Conant, és készít egy realisztikus játékot, amiben barbárok fogják amortizálni egymást. Megkérte barátnője apját, aki mesterember volt, hogy faragjon pár fakardot, majd Brown és Gary Carr animátor nekiállt Conan-filmeket nézni és mozdulatokat gyakorolni. Például a „web of death” nevű mozdulatsort, ami a második Conan-filmben volt - ez az, amikor Kalifornia kormányzója úgy pörgette maga előtt a kardot, hogy azon ellenfél nem tudott áthatolni. Brown a próbák során viszont majdnem megvakult, amikor ő próbálta ki ezt.

A fejlesztők minden conanizálásukat (bocs) filmre vették, és a felvételek alapján elkezdték animációs fázisokra bontani a mozdulatokat. Tizenhat mozdulatsorot dolgoztak ki, ezek közül nyolc támadás volt, a többi védekezés és mozgás. Az irányítást is így felezték meg: tűzgombbal együtt a joystick mindegyik iránya valamilyen támadást hozott elő, tűzgomb nélkül mozgást vagy védekezést. A mozdulatokat úgy egyensúlyozták ki a játékmenetben, hogy ne legyen védhetetlen ütés, mindennek legyen valamilyen ellenszere.

És persze berakták mindenki kedvencét, a pördülésből fejlevágást, ami elől könnyen le tudott hajolni az ellenfél, de ha egyszer összejött, az ellenség azonnal meghalt, levágott feje pedig pörögve szállt el. A vesztes hulláját mindig egy zöld goblin vonszolta el, a levágott fejet pedig röhögve arrébb rugdosta – aki egyszer annak idején látta ezt a jelenetet, valószínűleg  sosem felejti el. Akkoriban ritka volt ez a fajta brutális humor a játékokban.

Mivel a jól kidolgozott harc elég sok helyet foglalt a memóriában, a körítés szerényebb volt: a Barbarian kapott egy faék egyszerűségével vetekedő sztorit – a gonosz Drax varázsló azzal zsarol egy várost, hogy elpusztítja, ha nem kapja meg Mariana hercegnőt –, a játékban pedig állóképes hátterek előtt kellett lezúzni nyolc barbárt, majd magát Draxot. A barbárok egyre ügyesebben támadtak (az elsőt még fel lehetett aprítani igen egyszerű „ledöntöm a lábáról, belevágok, GOTO 10” taktikával, de a negyediket már nem), a kétszemélyes játék lehetősége pedig arról gondoskodott, hogy a Barbarian ne csak véres, hanem tartós szórakozás is legyen. Még zene kellett hozzá – ezt Richard Joseph komponálta, erősen merítve a Conan-filmzenékből –, meg egy frankó, Vallejo-festményeket idéző borítókép. Ez utóbbin egy testépítő és férfimodell, Michael Van Wijk domborította a barbárt, a kor egyik mellcsodája, Maria Whittaker (lásd balra) pedig a jelzésértékű bikiniben formálta meg Mariana hercegnőt. Ez ki is csapta a biztosítékot Angliában: már a játék első hirdetéseinek megjelenésekor (ezen is Whittaker pompázott) lelkipásztorok és más erénycsőszök írtak felháborodott leveleket és újságcikkeket a kiskorúakat megrontó, ocsmány pornográfia miatt. Németországban pedig az erőszak volt sok: a szép nevű Bundesprüfstelle für Jugendgefährdende Medien 18-as karikával ítélte halálra warezra a játékot. (A lenti kép már a folytatás fotózásán készült, a jobboldali ember Steve Brown.)

Persze a botrány nem ártott sokat, a Barbarian kora egyik legjobb és legsikeresebb verekedős játéka lett. 1988-ban jött is hozzá a folytatás, a Barbarian II: The Dungeon of Drax merész koncepcióval: ügyességi és kalandelemek mentek a harc rovására. Ebben a barbár helyett már Mariana hercegnőt is lehetett főhősnek választani (a játékmenet ugyanaz volt mindkét harcosnál), és nem arénában küzdöttünk, hanem Drax labirintusába hatoltunk be. Egymás után kellett fantasy szörnyeket leverni és csapdákat átugrani, majd az utolsó, negyedik szinten Draxot lenyakazni.

Brownék a mozgókép egyik XIX. századi úttörője, Eadweard Muybridge Human in Motion című, 1901-es tanulmánykönyve alapján készítették a folytatás új mozgásfázisait (baloldalt ebből látható egy részlet). De az új mozgásfázisoknak és más változtatásoknak az volt az ára, hogy több régi mozdulatot ki kellett venni, másképp a játék nem fért volna bele a C64 memóriájába. Így az első rész nyolc támadása helyett csak négy volt a folytatásban, és ez sokaknak nem tetszett, mint ahogy a mászkálós játékmenet néhány nehézkes mozzanata (például a játék iránytűje) sem. Szóval a Barbarian II-nek vegyes fogadtatása volt, de azért nem volt rossz játék, és ennek is megvoltak a maga botrányai (Németország ezúttal Maria Whittakeren akadt ki, így az országban más borítóval jelent meg a játék).

A játék befejezése viszont óriási cliffhanger volt: Drax ugyanis, miután a játékos lefejezte, visszatette a fejét a nyakára és meglépett egy portálon keresztül. Ez is jelezte, hogy Brownék trilógiának tervezték a Barbariant, a harmadik rész címe Barbarian III: The Final Conflict lett volna. A Your Sinclair magazinban meg is jelent egy felhívás, amiben arra kérték az olvasókat, hogy rajzoljanak szörnyeket, és azt ígérték, hogy a legjobb szörnyek bekerülnek a játékba. A következő két évben fel-felbukkantak még hírek a játékról, de a harmadik Barbarian sosem készült el. A Palace Software-t ugyanis ekkortájt vette meg a Titus, és az új gazda lelőtte a projektet. Pedig Brown már az új borítólányt, Debee Ashbyt is kinézte (balra).

A fenti videóban a játék zenéjét hallgathatjátok meg, aki pedig ki akarja próbálni a játékot, a következő linkekre kattinthat: Barbarian C64-verzió (és emulátor), Amiga-verzió, pc-verzió (és hozzá DOS-emulátor), 2003-as pc-remake, illetve Barbarian II C64-verzió, Amiga-verzió, pc-verzió. Jövő héten megint 16-bites klasszikus jön, szavazzatok.