Eheti retrojátékunk a Commando, amit azért választottam ki, mert szeretnék eloszlatni egy félreértést, ami nemrég egy kommentben érkezett. Eszerint Rob Hubbard, a C64-zenék egyik királya (a másik Jeroen Tel) remek zenét írt a játékhoz. Na, ez nem igaz. A mondat helyesen: Hubbard remek zenét ÍRT ÁT a játékhoz. A Commando ugyanis eredetileg pénzbedobós játékgép volt, a Capcomnál jelent meg 1985 tavaszán. A játékot az a Fudzsivara Tokuro készítette, akinek az anyját később a legendásan nehéz Ghosts’n Goblins és a Mega Man-játékok miatt szidták a gamerek, a zeneszerző pedig szintén japán volt (ráadásul nő), bizonyos Kavamoto Tamajo. Nézzük és hallgassuk meg az eredetit:
A játék elég sikeres lett, és később hatással volt olyan hasonló programokra, mint az Ikari Warriors vagy a Who Dares Wins II, úgyhogy nem kerülhette el sorsát: átkonvertálták mindenféle otthoni játékplatformra. A konverzióért az akkori nagyágyú fejlesztőstúdió, az Ocean és egy fiatal, szinte jelentéktelen fejlesztőcég, az Elite Systems küzdött meg. Az Elite saját jogon nem is nagyon kerülhetett oda a tárgyalóasztalhoz, viszont a céget alapító Richard Wilcox, és fia, Steve jóban volt egy brit céggel, az Electrocoinnal, ami többek között a Capcommal is bizniszelt. Ez a közvetítő hozott össze egy meetinget Cudzsimoto Kenzóval, a Capcom jelenlegi CEO-jával, aki már akkoriban is nagy ember volt, de azért még személyesen el-elmászkált Európába üzletelni.
Szóval Wilcoxék besétáltak Kenzo ötcsillagos lakosztályába, és tettek egy merész ajánlatot: százezres eladásig darabonként 65 penny jogdíjat fizetnek az átiratért. Vagyis szumma 65 ezer fontot. Ez akkoriban a játékpiacon irdatlan nagy lóvé volt egy konverziós jogért, főleg egy kis cégtől, de az Elite ezzel végül is kiütötte a nyeregből az Oceant. Még aznap megkötötték az üzletet, és még abban az évben rohamléptekben elkészült a C64-es átirat, éppen ki tudott jönni a karácsonyi piacra. És aratott: több mint 200 ezer példány kelt el belőle pár hónap alatt – lenyomta az Ocean Commando-klónját is, pedig annak az volt a neve, hogy Rambo.
A jól sikerült konverziót (lásd fent) aztán további, ráérősebb tempóban készült átiratok követték (a C64-es verzióba a nagy rohanás miatt csak három pálya került bele, pedig az eredeti játékgépben nyolc volt), és az Elite a későbbiekben is több nagyobb cím átiratát megcsípte a Capcomtól (például a Ghosts’n Goblinst és az 1942-t).
Aki mai szemmel néz a játékra, az csak egy egyszerű lövöldözős marhaságot lát, de 1985-ben adrenalinbomba volt a program a kevésbé pörgős akciójátékok között, ráadásul kommandós témája volt (a VHS-korszak kellős közepén járunk). A játékmenetből azt érdemes kiemelni, hogy ez volt az első játékok egyike, ami az okos gránáthasználatra oktatott (vagyis gránátból kevés volt, emiatt jó helyzetekben kellett eldobni), és plusz pontokat lehetett szerezni a képernyőn átvonuló foglyok kiszabadításával (mindkét őrüket le kellett lőni). És persze a pályavégi harcok. Nem voltak főszörnyek, viszont a pályák végén egyszer csak feltűntek fegyveres gerillák a ködben, és jöttek és jöttek és jöttek... biztos vagyok benne, hogy a Serious Sam alkotói merítettek innen némi ihletet.
No, de amiért az egészet írni kezdtem: Hubbard mester műve. Bár valóban nem ő írta az eredeti dallamot, azért nem véletlen, hogy sokan az ő nevéhez kötik ezt a zenét. A három hangcsatorna vérprofi kihasználásának iskolapéldája a C64-es változat zenéje, sokkal dögösebb és maradandóbb prüntyögés, mint az eredeti játékgépé. Nem csoda, hogy a régi játékzenéket remixelő és átdolgozó szubkultúra egyik örök kedvence a mű (akár csak a játék toplistájánál hallatszó zene), úgyhogy most következzen néhány ilyen átdolgozás.
A különböző mixmesterek és -csapatok neveit lásd a lejátszóban. Az első hat szám az alaptéma feldolgozása, van közte tüctüc, Jarre-os hangulatú, dixielandes és még egy a capella is. A hetedik szám egy érdekes montázs a Nox legutóbbi eurovíziós dalával (innen - annyira hasonlóak ugyanis az alapok, hogy felmerült, a Nox esetleg nyúlta a Commando zenéjét), az utolsó öt pedig a toplista témáját dolgozza fel. A legutolsó igazi büntetés, egy szirupos nyáldal – de még így is működik a dallam.
Aki szívesen játszana az eredeti játékgépes változattal, ide kattintson (emulátorért pedig ide), a C64-es verzió itt található (emulátor itt), innen pedig Hubbard műve tölthető le SID formátumban (és itt van hozzá egy lejátszó plugin Winamphoz). Végül következzen a játék néhány borítóképe, de előtte még egy szavazás: mi legyen a következő játék a rovatban?
Az utolsó 100 komment: