Mindjárt december, egy hónapon belül elkezdjük felvenni a szokásos évzáró adást, de előbb még jön egy szintén szokásos merengés a játékipar múltjáról, vagy ahogy munkacímén elneveztük ki tudja, már mikor: Checkpoint Retrográd. Tudjátok, ez az, amikor felidézzük, milyen volt a játékpiac helyzete 10, 20, 30 vagy éppen 40 évvel ezelőtt, mik voltak akkor a menő játékok, a piaci trendek, nagy események. Most annyival bolondítottuk meg, hogy pár percben megemlékeztünk az 50, 60, sőt 70 évvel ezelőtti világraszóló gémerfejleményekről.

Ebben pedig Sasa volt segítségünkre, és az adással így az is kiderült, hogy mindannyiunk közül valószínűleg ő játszik a legrégebb óta, pontosan 40 éve. Aztán nyilván rengeteg régi játékról szó esett a NIM-től kezdve a Donkey Kongon és az Another Worldön át a Skyrimig, és évtizedenként végigvettük azt is, mikor hol tartott a játékipar. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

Utolsó kommentek