Játékvadászat: Lila varázslós Windows 95-ön

Játékvadászat: Lila varázslós Windows 95-ön

Stöki 30

Az eheti levélcunami után ezennel hivatalosan is visszatérő rovattá nevezem ki a "régóta keresek egy játékot, mondjátok meg, melyik az, mert már nem bírok éjszakánként aludni" típusú levelek feldolgozását. A rovat neve a nem túl fantáziadús, de annál kifejezőbb…

Csodaszép galéria verekedős játékokból

Csodaszép galéria verekedős játékokból

Stöki 3

Ez még kicsit kapcsolódik a tegnapi Street Fighter-poszthoz: egy nagyszerű galéria animált gifekből, amit a RudeBottie nevű redditor hozott össze. Mindegyiken egy-egy verekedős játék helyszíne látható, persze nemcsak a Street Fighter 2, hanem más 16- és 32-bites bunyók helyszínei…

Játékvadászat: Jégkockatologatós izometrikus, fiúval

Játékvadászat: Jégkockatologatós izometrikus, fiúval

Stöki 15

Egyszerűen nincs megállás, ömlenek a levelek, amiben azt kéritek, hogy egy régi játékot, amire már csak halványan emlékeztek, keressünk meg nektek. Egész sorozattá duzzadt már az első pár levél, és eddig mindegyik játékot sikerült megtalálni, hála a drága IDDQD-olvasók…

25 év után készülhet folytatás egy játékhoz

25 év után készülhet folytatás egy játékhoz

Stöki 43

A Conatus Creative nevű indie csapat fejébe vette, hogy jövőre folytatást készít a River City Ransom nevű 1989-es játékhoz. Verekedős cucc kisebb RPG elemekkel, de itthon valószínűleg kevesen ismerik, pedig a NES-en nagy klasszikus volt. Nézzünk is bele. A CC hivatalos folytatást…

Játékvadászat: Valami autós izé

Játékvadászat: Valami autós izé

Stöki 29

Még mindig nem találtam ki nevet ennek a sorozatnak, csak azt látom, hogy nagyon népszerű. A héten 3 perc alatt meglett a Spy vs. Spy 2, tegnap meg két NES-es cucc, amit kevesen ismerhetnek itthon (igaz, ezekhez egy nap kellett). Tessék, csak tessék, ha valaki még keresi gyerekkora…

Heti retro: Fallout

Heti retro: Fallout

Stöki 132

Nnna. Akkor Fallout. Ideje volt már. A múltkori kegyetlen szavazáson magasan nyert, az olvasók fele erre szavazott (a Planescape 19, a Baldur's Gate 31 százalékot kapott), szóval jöjjön minden idők egyik legnépszerűbb szerepjátékának története. Rögtön egy saját sztorival kezdem:…

Segíts, IDDQD, te vagy az utolsó reményem!

Segíts, IDDQD, te vagy az utolsó reményem!

Stöki 20

Újabb jajkiáltás érkezett a bloghoz: tegnapi posztunkon felbuzdulva Nándor kérte az elképesztő kollektív lexikális tudással bíró kommuna segítségét. Szervusz, Nándor, kérlek, állj a mikrofonhoz: Még nagyon fiatal voltam, most sem vagyok sokkal idősebb, de amire emlékszem…

A legdrágább videojátékok

A legdrágább videojátékok

Stöki 26

Valószínűleg a GTA V minden idők legdrágább videojátéka - írta meg a sajtó, mi is utaltunk rá tegnap. Azért ez még nem olyan biztos, mert a játék 265 milliós büdzséjét hivatalosan nem erősítették meg, illetve ebbe a marketingköltségeket is beleszámolták. De tegyük fel,…

A legelső GTA reklámja odaver

A legelső GTA reklámja odaver

Stöki 54

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki vágja a centit szeptember 17-ig. Jön a GTA V, és várhatóan megint megdönt minden eladási rekordot, évjátéka-díjakra is esélyes a trailerek alapján, és persze nem kizárt, hogy pár botrányocska is lesz körülötte. A sorozat mindig is…

Az IDDQD ahol tud, segít!

Az IDDQD ahol tud, segít!

Stöki 10

Volt már ilyen posztunk: a tisztelt olvasó jajkiáltást enged (szégyenünkre túlságosan ritkán nézett) levelesládánk pusztájába, mert bekattan neki egy játék, mi pedig segítünk a tisztelt olvasónak - ha mi nem tudunk, akkor a kommuna elé tárva a kérdést. Volt már, hogy meglett…

süti beállítások módosítása
Mobil | Teljes