IDDQD

Az Index bő egy hónapja megírta, hogy az e-sporttörténelem legsúlyosabb csalássorozatára derült fény Dél-Koreában, amibe az egyik top játékos, Savior is belekeveredett. A helyzet azóta annyit változott, hogy most már tizenegy játékosról gyanítják, hogy sarasak lehetnek a bundabotrányban.

Aki nem tudná: a Starcraft nagyjából olyan népszerűségnek örvend Dél-Koreában, mint egy átlagos európai országban a foci vagy Amerikában a baseball. Ami azt is jelenti, hogy irdatlan nagy pénzek mozognak a bajnokságokon, a koreai e-sportbiznisz 70 százalékát lefedi a Starcraft. A most kirobbant ügyben nyomozók egyelőre tizenegy, 2006 és 2008 között lejátszott meccsről gyanítják, hogy a papírforma szerint esélyesebb játékosok szándékosan vesztették el ezeket a mértkőzéseket, és így hajtották az illegális szerencsejáték-kartelek malmára a vizet.

Három online fogadóirodát is vizsgálnak, ezek ugyanis edzőtáborokat szerveztek az ígéretes játékosoknak, és a gyanú szerint itt szervezték be őket a csalásbizniszbe. A Korea Times úgy tudja, hogy a szándékosan vesztő játékosok 1760 és 5730 dollár közötti összeget kaptak a meccsekért (vagyis olyan 400 ezer forint és 1 millió 300 ezer forint között).

Múlt héten az Időrégész-cikkben kétségbeesett segélykiáltást küldtem az űrbe, az Impossible Mission II egy fejlesztőjét, Szentesi Józsefet kerestem. Őt teljes kapcsolati hálóm mozgósításával sem bírtam megtalálni, de egy blogolvasótól pár órán belül meglett az emailcíme, újfent igazolva, hogy az internet csodás dolog, és nem csak pornóra meg pizzarendelésre jó. Eheti retrónk tehát az IM2, elvégre mégiscsak ezt szavaztátok meg a Pirates-cikk alatt. És megint elsőkézből jönnek majd infók, József ugyanis angyali türelemmel tűrte, ahogy bő egy óráig faggattam (aminek eredményeként majd lesz az Indexre is egy komolyabb cikk, stay tuned).

Persze a játékról nem lehet beszélni anélkül, hogy ne ajnároznánk kicsit az elődjét (amivel egyébként az utódot is dicsérem majd, mert a folytatás megtartotta az első játék minden erényét). Az Impossible Mission nem sokkal a C64 elterjedése után, 1984-ben jelent meg az Epyxnél, és nagyot robbant, mert több szempontból is formabontó volt. Akkoriban a platformjátékok viszonylag egyszerűek voltak, egyik pálya jött a másik után, különösebb átfogó koncepció nélkül. Az Impossible Mission viszont megadta azt az „egyetlen nagy kaland” érzést, amit a Last Ninjánál is említettem: a játék térképén a játékos látta, hogy még milyen nagy területet kell bejárnia, és több jel utalt arra, hogy egy nagyobb cél érdekében rohan, ugrál és trükközik. Ezen túl a játék nagyon jó érzékkel lazította fel a hagyományos platformelemeket.

Túl erősek lettünk, összefogott az egész világ ellenünk, ez van.

Illetve hát ennél kicsit bonyolultabb a helyzet. Hogy mi is az az eRepublik, arra most különösebben sok szót nem vesztegetnénk: ez egy böngészőben játszható online stratégiai játék, ahol egymás ellen harcolnak és intrikálnak az egyes országokból származó játékosok a saját országuk képviseletében.

Miután az Index írt a játékról, több ezren csatlakoztak, és eMagyarország hirtelen nagyhatalom lett. Miután ezt is megírta az újság, még többen jöttek (győztes oldalhoz csatlakozni kényelmes dolog ugye), és a játék világának legerősebb országa lett az emagyaroké. Természetes dolog, hogy a gyengébbek összefognak ilyenkor, csakhogy úgy tűnik, most ennél súlyosabb a helyzet, és - jobbára a magyarok ellen bevetett - csalások olyan elterjedtek lettek,hogy abba az egész játék, a (papíron) 400 ezer játékosával bele is fulladhat.

Avagy ilyen lett volna a világ legnépszerűbb RTS-e, ha 14 évvel azelőtt jut eszébe a Blizzardnak, mint ahogy a valóságban eszébe jutott. Persze ehhez az is kellett volna, hogy a Westwoodnak eszébe jusson a Dune 2 úgy 1982 körül, de ennyire ne menjünk bele.

A játékiparban, mint minden más iparágban, sok nagy istenbarma is megfordul. Olykor ezekből csak egyszerű tesztelő lesz, olykor a regionális kommunikációs vezetőségig viszik, de akadnak olyanok is, akik igazán magasra jutnak. Ahol persze jobban kitűnik, hogy mekkora nagy suttyók. A tíz legnagyobbat összegyűjtöttük nektek, szörnyülködjetek. (Jack Thompson nem játszik, mert nem iparági szereplő, vegyük úgy, hogy ő a honorable mention.)

10. Kutaragi Ken, az elszállt

A Sony videojátékos részlegének vezetője volt pár évvel ezelőttig, a japánok a megtisztelő „a PlayStation atyja” címet aggatták rá. Épphogy felfért a toplistára, mert Kutaragi inkább csak elszállt bullshitgyáros, mint igazi suttyó: olyan aranyköpéseket és nyilvánvaló hülyeségeket képes ontani magából, hogy az ember csak fogja a fejét. Például a PS3 indulásakor azt nyilatkozta, hogy őt nem érdekli a verseny a Microsofttal és a Nintendóval. És amikor újságírók megkérdezték, miért olyan drága a PS3, azt találta mondani, hogy szerinte túl olcsó, sőt: „Ha úgy tekintesz a PlayStation 3-ra, mint egy játékra, akkor igen, ez egy drága játék. Azonban ez több, mint játék. Ez egy PlayStation 3. És az egyetlen, igazi PlayStation 3. Remélem, hogy azok, akik ezt megértik, boldogan fizetnek majd érte.” És hogy mi a PS3? Nos, a Kutaragi fejében dolgozó bullshitgenerátor szerint: „Nem egy játékgép, soha nem neveztük annak. A PS3-ban összehoztuk egy szuperszámítógép számolási teljesítményét az otthoni szórakoztatással.” De már a PS2-nél elszaladt vele a ló, arról ilyesmiket mondott: „Egy új kibervárossal kommunikálhatsz, a PS2 ideális otthoni szerver lesz. Láttad a Mátrixot? Ugyanaz az interfész. Ugyanaz a koncepció.” És hogy mi a véleménye a konkurenciáról? „A Microsoft a Holdra akar menni. A Sony a Napra.” További röhejforrások itt és itt.

Vagy nem. Vagy tényleg egy szupertitkos dokumentumot fényképezett le valaki, vagy fotosop az egész, mindenesetre tele van érdekes címekkel, az tuti. Nagyobb kép itt.

Nehezen vitatható, hogy a Microsoft érzékelőkkel telepakolt kütyüjét, a Natalt kíséri a legnagyobb figyelem mostanában a játékiparban: vagy nagyon nagy bukás lesz, vagy óriási siker, mindenesetre a kontroller nélkül játékok gondolata izgalmas.

A Natal áráról eddig csak találgatások jelentek meg, illetve legutóbb azt pletykálták, hogy 80 dollár lesz a cucc. Most három svéd forgalmazó boltjában megjelent a kütyü, ennél jóval borsosabb árcédulával: 1499 svéd koronáért lehet előrendelni, ami nagyjából 200 dollárnak, azaz kábé 44-46 ezer forintnak felel meg. Vagyis majdnem annyiba kerül, mint maga az Xbox 360 alapkonzol.

Ez azt sejteti, hogy elég drága lesz a Natal, de azért ne vonjunk még le messzemenő következtetéseket: láttunk már olyat, hogy az előrendelési ár jóval nagyobb volt, mint a végleges ár, lehet, hogy most is ez a helyzet. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy a 80 dolláros tipp nem jön be – ennél jóval több lesz a Natal ára. Persze minden viszonyítás kérdése: a 200 dollár sem feltétlenül tűnik soknak, ha azt nézzük, hogy mennyibe kerül egy teljes szett Rock Band vagy Guitar Hero.

(via Kotaku)

Csodás linkbe botlottam bele, egy gyűjtőoldalba, ahol elhivatott gamerek – főként magyarok és németek – tesznek meg mindent azért, hogy a Plus4- és C16-játékok emléke is fennmaradjon. C64-es oldalból ugye van jó néhány, szegény Plusi azonban mindig háttérbe szorult a C64 mellett – jó látni, hogy azért ennek a platformnak is van mai napig aktív közössége. Az oldalon a játékok mellett cikkek, technikai leírások, térképek és végigjátszások is vannak. Sőt, eredeti kazettaborítók – ezekből gyűjtöttem össze egy kisebb galériát. Egészen pontosan magyar fejlesztésű játékok borítóiból: Almatúra, Bigyulabolt, Észvesztő útvesztő, Űrpók – időutazás pár kattintásban (a képek klikkelésre megnőnek).

Kábé ilyen. Kratos krumplifejű emberke lenne, az animáció illúzióját csak az előre rögzített helyen levő állóképek közi váltás teremtené meg, és persze monokróm lenne az egész. Viszont a brutális kivégzések egy ilyen idejétmúlt Kratosnak is járnának. Vicces kis flashjáték, ami nem a játékélmény, inkább a poén miatt érdekes: nagyon jól felidéázi a Nintendo Game & Watch sorozatát (vagy ahogy itthon ismerik: kvarcjáték).

Azt írja az újság, hogy egy kínai üzletember, bizonyos Zhu Jun, illetve az általa vezetett befektetőcsoport élénken érdeklődik a patinás angol futballklub, a Liverpool FC megvásárlása iránt, annak ellenére, hogy a közszájon forgó 800 millió fontos vételér legalább a duplája annak, amit a klub a szakértők szerint reálisan ér.

Minket ez azért érdekel leginkább, mert Mr. Jun (ízlés szerint Mr. Zhu) videojátékokból szedte össze a vagyonát: ő alapította az egyik legnagyobb, online játékokkal foglalkozó céget Kínában, a The9-t. Ami hosszú évekig aranytojást tojó tyúk volt, mivel a World of Warcraftot ők szolgáltathatták kb. 5 millió kínai játékosnak, amíg aztán egy nagyobb hal, a NetEase csúfos botrányok közepette el nem happolta tőlük a Blizzard-üzletet. Jun egyébként közismert focibuzi, a kínai ligában is van egy saját csapata, de hát milliárdoséknál az utóbbi időban olyan snassz, ha nincs egy Premier League-es csapatod is.

A Vörös ördögök még passzolnak is a WoW-os Burning Legionhöz.

És ha már Vörösök a csapat beceneve, a WoW-ból nyilván a Hordának felelnek meg, tehát máris szimpatikusak is.

Érdekes összeállítást találtunk a Mad Atoms viccparódia-blogon, ami a videojátékokban a meleg karakterek megjelenését veszi számba 1972-től ("megjelenik a Pong, és világszerte férfiak ezrei kezdenek el egymás joystickjával játszani") a Ballad of Gay Tony GTA-kiegészítőig. Fontos állomás 1996 és a Sim Copter, ahol egy programozó viccből tett csókolózó férfiakat az utcára (ki is rúgták), a Sims és a Fable, ahol kedvünkre alakíthattuk főhősünk nemi érdeklődését, vagy a Dragon Age, ahol az ember-elf szex egészen új értelmet adott az "interracial" kategóriának (és persze az ember és az elf is lehetett fiú és lány is, a játékos választásától függően).

Tessék átkattintani, és ha visszajöttetek, elgondolkodni a kérdésen: erőltetett PC-marhaság a videojátékokban is meleg karaktereket szerepeltetni (és akár fél-offtopik témaként idevehetjük a színesbőrűeket is, mint alulreprezentált kisebbség, amit már a brit tudósok is kutattak), vagy éppen az lenne az álszentség, ha a játékokban nem lenne ilyesmi?

A tegnapi rajtad múlik, mennyire pénzes akció után jöjjön most egy teljesen ingyenes, ahol ráadásul a játék is ismertebb és népszerább picit. Május 24-ig ugyanis mindenkinek lehetősége lesz letölteni a Valve zsenijének csimborasszóját, a Portal című, a maga nemében egyedülálló alkotást. Most, hogy már nemcsak pletyka a második rész fejlesztése, kifejezetten jóleső érzés kicsit feleleveníteni, mekkora móka is, mikor az ember elszomorodik, mert elveszít egy a szívének oly kedves ládát... Az öszesen 70 különböző díjat bezsebelő Portal most tehát párezer forint helyett tökingyen van, ráadásul nem csak PC-re, de MAC-re is. Akit érdekel a dolog, az kattintson a piros gombra.

Nem tévedés, és nem is az "írjuk bele a címbe, hogy pina, akkor lesz durva a nézettség"-mozgalom újabb példája a mostani bejegyzés, hanem hát az van, hogy a Zombie Cow tényleg egy olyan játékot fejleszt, ami többek közt egy vaginában játszódik. Tényleg csak többek közt, mert a seggből is helyszín lesz.

A Privates (a 2009-es "A legfélrevezetőbb, egyben legötletesebb játékcím" díjának biztos győztese) a helyszíneket leszámítva teljesen szokványos, 3D-s shoot 'em up lesz, épp csak a főszereplőknek koton van a fején rohamsisak helyett, és a készítők kicsit többet szaroznak majd az ellenfelek elkészítésével. A meghökkentő témaválasztásnak persze van magyarázata is. "Igyekszünk minél egyedibb helyszínekben és témákban gondolkodni... Nem hiszem, hogy bárki játszott volna már hasonlóval", mondta Dan Marshall, a stúdió alapítója, és valóban, ilyen kontextusban talán még soha senki nem nyúlt digitális genitáliához...

Népszerű téma mind a kiadók, mind a játékosok oldalán a warezolás, illetve az ezzel okozott kár mértéke és hatása a játékiparra. Igazságot most sem teszünk, inkább csak öntünk egy kis olajat a tűzre.

Történt a minap, hogy néhány szabadúszó játékfejlesztő programját egy kis jótékonykodás keretében egy weblapon az emberek annyiért vették meg, amennyiért csak akarták - ha valaki szerint egy dollárt ért az egyébként 80 dollárt kóstáló csomag (amiben olyan indie-húzónév is szerepelt, mint a World of Goo), akkor annyiért kapta meg, ha százat, akkor százért. Még egy fontos opció volt: a vásárlónak meg kellett jelölnie, hogy a fejlesztőknek adja a pénzt, vagy jótékony célra fordítaná inkább, illetve az sem volt lehetetlen, hogy valaki egyenlő arányban ossza szét az összeget. Nem egyedülálló akció ez persze, egy pár hónapja megrendezett hasonló vásáron a statisztikák alapján az egy főre jutó nagylelkűségben hazánk is szép helyezést ért el. A mostani vásáron 122 452 ember összesen 1 118 576 dollárt fizetett ki, én ennek 30,95 %-a ment jótékony célra. A két kedvezményezett szervezet az Electronic Frontier Foundation és a Child's Play Charity.

Azonban van egy apró részlet, ami elgondolkodtató: a "vásárlók" egynegyede ugyanis még azt a szánalmas egy dollárt sem volt képes felköhögni, inkább csak simán letöltötte azt, egy tetves cent kifizetése helyett. Rendben, én megértem, hogy ezer magyarázat létezik a dologra (nincs bankkártyája, túl fiatal, pénze nincs, de jelezné a rajongását, satöbbi), de azért mégiscsak jellemző, hogy még akkor sem sikerül rossz szájíz nélkül megúszni a dolgot, amikor a pénz bizonyítottan a fejlesztőknek és/vagy jó célra megy, nem pedig szemétlá a kiadóknak.

Az akció amúgy most is tart, de az oldal gazdái kiegészítették a vásárlás menetét egy aranyos húzással: ugyan továbbra is lehetőség van egy centért vásárolni, egy dollár alatti adomány begépelése után a következő kép jelenik meg:

A Pirates-cikk alatt két játékot, az Időrégészt és az Impossible Mission II-t szavaztátok meg. Egy paraszthajszállal az utóbbi nyert, mégis az előbbi jön, mert az Impossible Mission II-höz mindenképpen szeretnék meginterjúvolni egy magyar fejlesztőt, csak nem olyan könnyű megtalálni őket így több mint két évtized után (ha valakinek van kontaktja Szentesi Józsefhez, kérem, küldje el nekem). Az Időrégész alkotójával, Rátkai Istvánnal ellenben monstre interjút készítettem 1999-ben a megboldogult Zedbe, tegnap pedig felhívtam, hogy mi történt vele azóta, úgyhogy elsőkézből származó infók következnek alant.

Akinek volt Commodore 64-e a Kárpát-medencében, az biztosan ismeri Rátkai nevét. István négy szöveges kalandjátékkal kódolta be magát a magyar játéktörténelembe: az 1987-ben megjelent Időrégésszel, amit egy évvel később követett a Bosszú, 1989-ben pedig az Új Vadnyugat első és második része. E játékok – „Rátkai átkai” – legnagyobb vonzereje az volt, hogy magyar nyelven szóltak a játékoshoz, és bár grafikát és zenét tekintve nem tudták felvenni a versenyt a nyugati fejlesztőcsapatok által készített kalandjátékokkal (például a Magnetic Scrolls cuccaival), a fejtörők bonyolultsága és a történetvezetés csavarjai nem maradtak el a profi kalandjátékoktól – az Időrégész és társai elsősorban ezzel emelkedtek ki a többi magyar szöveges kaland közül (mert azért volt még jó néhány). [Szögletes zárójeles kitérő azok kedvéért, akiknek a „szöveges kalandjáték” terminus sem mond semmit: ezek a point-n-click irányítás előtti kalandjátékok voltak, amikben a játékos egyszerű szöveges üzenetek begépelésével haladhatott előre.]