HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Pénteken élő Checkpoint felvétel!

2020.02.17. 15:34 Stöki

Ugyan már jeleztem Facebookon is párszor, és adásokba is bemondtam, itt is szeretném meghirdetni, hogy pénteken élő felvétele lesz a Checkpointnak, vagyis közönség előtt, a közönséghez meg ti kelletek. Továbbegyenlő: gyertek el! A részletek:

Helyszín: EPAM meetup terme (VIII. kerület, Bókay János u. 44-46. - ez kicsit máshol van, mint a korábbi Futó utcai helyszín, de közel hozzá)

Időpont: február 21. péntek, 18:00-21:00 (nagyjából)

Regisztráció: nem szükséges most, de aki Facebookon van, azért itt bátran jelezze, ha jön, mert nem árt nagyjából sejteni előre, hány ember várható.

cplive.jpg

A program még meglepetés, az apropó pedig ezúttal nem egy kerek évforduló, hanem egy külföldre költözés (én próbálok szerencsét egy másik országban). Azaz nagy változás jön a Checkpoint életében, de mint a Facebook-event leírásában már megfogalmaztam, úgy érezzük, ezt az akadályt öt év folyamatos podcastelés után már olyan simán tudjuk venni, mint egy életvesztés nélküli menetet a Great Giana Sisters első pályáján. Szóviccek és a szokásos Checkpoint All Stars trollkodása közepette szeretnénk élőben is eloszlatni minden esetleges aggodalmat a jövőt illetően és elmesélni, milyen nagy dolgokkal készülünk akár már idén. De előtte egy hamisítatlan Checkpoint-felvétel is lesz.

A helyszínért újfent nagy köszönet az EPAM Hungarynak, gyertek minél többen, van hely bőven. Az esemény után a szokásos közös ivászattal szeretnénk megkoronázni az estét, jó eséllyel az Élesztőben, szóval ne kocsival gyertek.

10 komment

Checkpoint 6x03: A Videoton TVC

2020.02.16. 21:17 Stöki

A mostani podcastfelvétel témája házhoz jött: pár hete rám írt bizonyos Bertók Zsolt, hogy ő a Videoton TVC nevű régi home computerre fejleszt, és nem akarnánk-e erről a platformról beszélgetni, mert éppen elég szép virágkorát éli. A Videoton TVC létezéséről tudtam, de csak felületes ismereteim voltak róla, szóval elkezdtem guglizni, és az egyik első találat volt Zsolt egy régi játéka, A bolygó neve halál, ami úgy kezdődik, hogy elhangzik a címe digitalizált beszédet imitálva: A BOLYGÓ NEVE HALÁL. Már ekkor tudtam, hogy ebből bizony adás lesz.

podcast131.png

Szóval a Videoton TVC a Videoton által készített személyi számítógép volt, nagyrészt iskoláknak szánva. A C64 mellett ugyan legfeljebb árversenyben állta meg a helyét, de ettől még szép karriert futott itthon, és jó biznisz is volt játékokat fejleszteni rá a nyolcvanas évek közepén. Többek között erről is beszélgettünk Zsolttal, aki még egy eredeti Novotrade-es szerződést is behozott a stúdióba. Zsoltot pedig elkísérte egy másik vendég, Sáránszki Mihály, aki amúgy az IDDQD csoport régi törzskommentelője, de ezúttal azt mesélte el, hogyan készült egyebek közt az International Karate Videoton TVC-átirata, amivel éppen első helyen állnak egy játékfejlesztő versenyben (merthogy ilyen is létezik a platformhoz). Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

15 komment

Címkék: retro podcast checkpoint magyar játékfejlesztők videoton tvc

Checkpoint Mini #124: Peggle

2020.02.09. 21:34 Stöki

cpmini_124.pngÜdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

Nem olyan régi a játék, amit a mostani Checkpoint Miniben elővettünk, ugyanakkor kicsit megdöbbentő, hogy már 13 éves. Hiszen a Peggle ma is éppen olyan szórakoztató hülyeség, mint amikor megjelent, és emiatt a kortalanság miatt úgy tűnik, mintha csak tegnap lett volna a premierje. Pedig a bemutatkozása óta történt egy s más például a kiadójával is, többek között erről is beszélgettünk most. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

7 komment

Címkék: retro podcast checkpoint mini

Ultima Underworld – a föld alatt, a világ előtt

2020.02.09. 09:31 Grath

Nem, a Retro.Land nem állt le, csak tökéletes marketingesként elfelejtettem itt is megosztani a megjelent írásokat; szóval a következő napokban spamként érkeznek majd a linkek. Addig is, vegyük szemügyre a legfrissebb krónikát, amely az Ultima Underworld történetét meséli el, az egyetemi próbálkozásoktól a hatalmas sikeren át a modernkori bukásig. A Retro.Land új cikke a legjobb Ultima-mellékszálat mutatja be, megemlítve olyan dolgokat, mint

  • az id Software technológiáját is verő engine-t,
  • a szinte élő, a játékos nélkül is működő világot,
  • a játszható Pac-Mant az első részben,
  • a forradalmi térképrendszert,
  • a pillanatot, amikor Warren Spectorral meleg Mountain Dew-ban felolvasztott pillecukrot etettek,
  • no és persze minden idők egyik legjobb RPG-küldetését, ahol egy másik nyelvet kell megtanulnunk.

 

ultima-underworld-1-screens-20.jpg

2 komment

Címkék: retro szerepjáték rpg retroland retro.land Ultima Origin Systems

Checkpoint 6x02: Halál a videojátékokban

2020.02.02. 22:05 Stöki

Újfajta adással próbálkozunk, ezúttal ugyanis nem egy konkrét cég, fejlesztő vagy játékműfaj múltját járjuk körül, hanem egy nehezebben megfogható jelenséget: egy egyszerre játéktechnikai és narratív megoldást, ami valamilyen szinten mindegyik videojátékban megtalálható. Kedves gyerekek, ezúttal a halálról lesz szó.

podcast130.png

A halál kezelése is sokat változott a játékipar fél évszázada alatt, és néha egészen extrém megoldások születtek. Ezek végigbeszélésében veterán vendégünk, Juhász Viktor volt segítségünkre, aki narratív dizájnerként dolgozik a Neocore-nál. Nem tudtuk, mennyit lehet kihozni a témából, aztán két óra úgy elröppent, hogy szinte észre sem vettük. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

25 komment

Címkék: retro podcast checkpoint checkpoint kurrens

Checkpoint Mini #123: Dune 2000

2020.01.27. 23:43 Stöki

cpmini_123.pngÜdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

Az évad első Checkpoint Minijében elővettük a Dune 2000-et, amit a Dune-adásunkban emlegettünk: ez az az rts, amivel a Westwood/Virgin megpróbált lehúzni egy bőrt régi szép brandjéről, de a Starcraft után fél évvel ez már elég nehéz volt. Emlékezetes csalódás lett belőle - de vajon tényleg olyan rossz vagy ma már elnézőbbek lehetünk vele? Ezt akartuk megtudni. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

20 komment

Címkék: retro podcast westwood checkpoint mini

Képtelen Krónika #05: A Getty család

2020.01.26. 23:45 Stöki

kk05.pngAki még esetleg lemaradt róla, annak elmesélem megint: az úgy volt, hogy drága videojátékos podcastunkkal, a Checkpointtal tavaly augusztusban Soundcloudon túlléptük az egymillió hallgatást, és ebből az alkalomból megosztottuk veletek egy Mazurral turbózott, félig-meddig elhalt projektünket, a Képtelen Krónikát. Kicsit félve tettük ezt, mert komoly témát eltrollkodó történelmi podcastről van szó, ami egyrészt a gémertémáktól teljesen távol áll, másrészt komoly témát eltrollkodni kétélű fegyver. De a KK-nak várakozáson felüli volt a visszhangja: az adásonként meghallgatás már felülmúlja a Checkpoint-átlagot. És persze nagyon sokan követeltetek folytatást, októberben ki is tettünk egy negyedik részt. Akkor tettem egy olyan ígéretet, hogy nem tudjuk még, hogy milyen rendszerességgel, de lesznek újabb adások. Jelentem, 8 adásig elmentünk már, egyelőre az ötödik megy most publikusba. És úgy tűnik, egy oldalt is csinálnom kell majd ezeknek a tárhelyszolgáltatónál hostolt Podomatic-oldalon kívül - de egyelőre nézzétek el, hogy még itt jelentem be: éles a Getty család elképesztő történetéről szóló ötödik rész, alant klikkelhető (és ma earlybe ment a hatodik, hetedik és nyolcadik is).

Továbbra is óriási hála azért a sok támogatásért, biztatásért és szeretetért, amit kapunk tőletek, igyekszünk ezt alkalmasint új KK-adásokkal is meghálálni.

13 komment

Címkék: podcast képtelen krónika

Checkpoint 6x01: Mit váruk 2020-tól?

2020.01.21. 23:31 Stöki

Köszönjük a türelmet, illetve reméljük, sikerült meghallgatni az év végi dömping minden adását, ezennel elindul a Checkpoint hatodik évada. Ahogy sejthető volt, idén is úgy indítunk, mint tavaly: végigvesszük, mire számítunk 2020-ban, illetve néhány tavalyi jóslatunkat is előrángattuk, hogy pironkodjunk, amiért nem jött be, vagy éppen diadalmas ugyemegmondtamozásba kezdjünk (a tavalyi jóslatokat ebben az adásban lehet meghallgatni teljes egészében).

podcast129.png

Az adás kedvéért összeállt a dinamikus négyes: Sasa és Mazur volt társunk a tippelgetésben és az okoskodásban. Megjelenik-e az új Baldur's Gate? Mit várunk a Last of Us Part II-től és a Psychonauts folytatásától? Hogyan megy neki a konzolháborúban éppen kevésbé szerencsés Microsoft az évnek? Ilyenekről és hasonlókról beszélgettünk vagy két órát. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

42 komment

Címkék: retro podcast jóslat checkpoint checkpoint kurrens

Checkpoint 5x29: 2018 legjobb pillanatai a Checkpointban

2020.01.10. 22:19 Stöki

Tavaly év elején nem volt időm összevágni egy besztofot a negyedik évadból, pedig a korábbi években erre mindig volt példa. Akkor sokan követelték rajtam, hogy ne szakítsam meg a hagyományt, mire tettem egy olyan felelőtlen ígéretet, hogy oké, valamikor 2019-ben majd csinálok egy 2018 besztofot. Aztán elég dolgosan telt az egész év, és valahogy csak decemberben jutottam odáig, hogy tényleg összevagdossam az ígért adást, és az ünnepekbe becsúszó mindenféle váratlan betegségek miatt szégyenszemre 2020 elején tudom csak publikálni - de szögezzük le, hogy ez még az ötödik évadhoz tartozik! :)

podcast127.png

Év végén amúgy is nagy utolérésekben voltunk, hogy teljesítsük vállalásainkat (végül össze is jött a szokásos 60 adás), és amíg visz a lendület, összerakom hamarosan 2019 besztofját is, még február végéig, megígérem. Mert hát kár lenne nem összegyűjteni a pillanatokat, amikor egy legendás játék fejlesztője mesél valami hihetetlen sztorit vagy csak Grath omlik össze egy szóviccsorozat súlya alatt. Szóval megkésve bár, de törve nem itt a negyedik évad összefoglalója, amiben közkívánatra a szegmenseket elválasztó bohócduda-effektet lecseréltem egy szelídebbre. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

14 komment

Címkék: retro közösség podcast besztof checkpoint

Checkpoint Mini #122: Katamari Damacy (+ a 10 legjobb játékzene)

2020.01.08. 18:55 Stöki

cpmini_122.png Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

Az évszám senkit ne tévesszen meg, ez még az utolsó 2019-es Mini, tavalyi felvétel, ami kicsit megcsúszva érkezik most. Benne a Katamari Damacy - egy olyan játék, ami a PlayStationök egyik valaha készült legőrültebb marhasága, bónusznak pedig egy toplista olyan témában, amiből csak rossz toplistákat lehet összeállítani. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

67 komment

Címkék: retro podcast toplista checkpoint mini

Checkpoint Mini #121: A Monty sorozat

2020.01.03. 23:19 Stöki

cpmini_121.pngÜdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

A Monty sorozatot, vagy legalábbis valamelyik tagját minden spectrumos és C64-es ismerte annak idején, szóval valószínűleg nem kell itt sokaknak bemutatni. De mennyire játszható játékok ezek ma? Kipróbáltuk, hogy nektek ne kelljen megtudjuk. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

13 komment

Címkék: retro podcast bullfrog checkpoint mini

Checkpoint Mini #120: Startopia

2020.01.02. 12:02 Stöki

cpmini_120.pngÜdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

Mennyit számít a nosztalgia: én fátyolos szemmel játszottam újra a Startopiát, míg Grath, akinek annak idején kimaradt ez a játék, sokkal kiritikusabban állt hozzá. Avagy mit ér a Theme Akármi, ha nincs mögötte Peter Molyneux? - erre a kérdésre ad választ a Startopia. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

2 komment

Címkék: retro podcast bullfrog checkpoint mini

Checkpoint 5x30: 250. adás: GOLDEN AXE (live)

2019.12.31. 23:42 Stöki

Nem értem, miért voltak kételkedő hangok még ma is Facebookon, hát világosan megmondtuk, hogy 2019 a Golden Axe éve, szóval íme, itt a Golden Axe-adás. Tényleg. Nem átverés. Az első évad óta emlegetjük, hogy valamikor majd beszélünk róla, azóta ez a legnagyobb vaporware-ekkel felérő ígéret lett, a Checkpoint Half-Life 3-ja, egy olyan running gag, amit... amit nem lehet már tovább feszíteni, őszintén szólva. Már a 100. Mininél voltak csalódott hangok, és nem akarunk teljesen öncélú trollkodásból megcsinálni azt, hogy nem beszélünk egy fasza játékról (illetve ebből a fajta trollkodásból elég volt 4 és fél év :)). A Golden Axe-poén megtette kötelességét, és méltóképpen nyugdíjaztuk: a 250 adás élő felvételén a Golden Axe volt a téma.

(Apróbetűs disclaimer: váratlan munkaképtelenségek miatt alaposan megcsúsztunk az ünnepekben, így igazából nincs még 250 publikált adás, 1-2 hiányzik vagy csak earlyben elérhető - de 250 felvétel megvolt, a publikálással meg beérjük magunkat pár napon belül, de ezt most előrevettük nyilvánvaló okok miatt, a 6. évad pedig a 251. adástól indul majd.)

podcast128.png

A felvétel helyszíne az Ingame Gamer Bar volt (köszönet érte), a játékot pedig a Flippermúzeumban próbáltuk ki (hála és riszpekt). Vendég nem volt ezúttal, hiszen ez a mi harcunk, viszont a közönség kedvéért készültem egy screenshotokból álló prezivel, ezt a shownotes alatt megtaláljátok - ha tudjátok úgy hallgatni az adást, érdemes a hanghoz szinkronban nézni a képeket. Köszönjük mindenkinek a közreműködést ebben a remek közös poénban, még legalább 250 adást kívánok magunknak, nektek pedig boldog és nagy pixelekben gazdag új évet. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

33 komment

Címkék: retro live podcast golden axe checkpoint

Checkpoint 5x28: 2019 legjobb videojátékai

2019.12.30. 18:15 Stöki

Amikor két napja kitettem az évtized legjobb játékairól szóló adást, ígértem egy 2019 legjobb játékairól szóló adást is. Mivel holnap már véget ér az év, ideje kitolni ezt is: jöjjenek tehát a 2019-es év legjobb játékai, szigorúan szubjektív toplistáinkban tolmácsolva.

podcast126.png

És persze, hogy ezúttal is Sasa és Mazur segített nekünk, vagyis összeállt a Checkpoint Bosszúállók-csapata (vagy Suicide Squad, kinek hogy tetszik). Legközelebb 2020-as jóslatokra fogunk összeállni, de már jövőre. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

29 komment

Címkék: podcast toplista checkpoint checkpoint kurrens

Checkpoint Mini #119: Comix Zone (+ a 10 legjobb játék nem hagyományosan írt címmel)

2019.12.30. 10:49 Stöki

cpmini_119.png Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

A Comix Zone aránylag ismeretlen játék itthon, pedig a Mega Drive egyik legszebb játékáról van szó. Meg az egyik legstílusosabbról. Meg az egyik legnehezebbről. Kipróbáltuk, és hozzácsaptunk egy toplistát - ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.

15 komment

Címkék: retro podcast toplista checkpoint mini