IDDQD

Az egyik legnevesebb tudományos lap, a Nature is megemlékezik arról a tanulmányról, amely szerint a videojátékok pozitív hatásaival foglalkozó kutatások erősen kifogásolhatók szakmailag. A tanulmányt a Tallahassee-ban található Florida Állami Egyetem kutatói készítették Walter Boot vezetésével, és a Frontiers in Psychology szaklapban publikálták.

Az elmúlt években több kutatás is kimutatta, hogy az olyan, gyors reflexeket és kiterjedt figyelmet igénylő videojátékok, mint a GTA vagy a Medal of Honos sorozat, csomó kognitív funkciót javít, például a vizuális képességeket. Több ilyen tanulmányt sokszor idéztek, két New York-i kutató, Daphne Bavelier és Shawn Green publikációját (amely a Nature-ben jelent meg) például több mint 650 tudományos cikkben hivatkozták.

Booték összegyűjtöttek minden olyan tanulmányt, ami a játékok és a kognitív funkciók közti áldásos kapcsolatra hívta fel a figyelmet, és megnézték, hogy a tanulmányok szerzői milyen kísérletekkel próbálták igazolni az összefüggést. A floridai kutatók súlyos módszertani hiányosságokat fedeztek fel kivétel nélkül mindegyik tanulmányban.

Egyik fő kifogásuk például az, hogy a kísérletek nagy része nem „kettős vak” teszt, ami azt jelenti, hogy az alanyok és/vagy a kísérletvezetők ismerték a kísérlet tárgyát, tudták, mire megy ki a játék (ez esetben szó szerint). A kettős vak vizsgálat alapnak számít például gyógyszerkutatásokban: egy kísérlet kiértékeléséig az alanyok közül senki nem tudhatja, hogy gyógyszert vagy csak placebót kapott, és a kutatóorvosok sem ismerhetik ezt az információt, hogy ne befolyásolhassák az eredményeket. A játékos kutatásoknál azonban az alanyok sokszor pontosan tudják, hogy a kutatók milyen képességeiket tesztelik, és úgy érzik, bizonyítaniuk kell, ami torzíthatja az eredményeket. A kísérletvezetők is gyakran tisztában vannak azzal, hogy kik a játékosok, és kik a játékot sosem látott kontrollcsoport tagjai. Booték további kritikái olyan dolgokat emlegetnek, mint a játékos vizsgálatoknál is jelentkező placebohatás, a kísérleti alanyok nyilvánvaló ismeretei arról, hogy milyen kiemelkedő képességeket várnak tőlük, vagy az, hogy egyik-másik kísérletben használt játék túlságos analóg a mérni kívánt kognitív funkcióval. Booték hangsúlyozzák, hogy nem akarják kétségbe vonni a játékok és a jó kognitív funkciók közti kapcsolatot, csak szigorúbb és absztraktabb kísérletektől várják az igazi bizonyítékokat.

El tudom képzelni, hogy Booték kifogásaiban van valami. Egy jó tudományos kísérlet a lényegig lecsupaszított, zavaró tényezőktől mentes, és a kísérletvezetők nem tudnak semmit sem az alanyokról, az alanyok pedig sokszor a kutatott témáról sem – mindezt elég nehéz megvalósítani videojátékokkal. Egyébként arra vagyok kíváncsi, hogy mikor éri hasonló támadás az erőszakos játékok és a valós erőszak közti kapcsolatot (többnyire hiába) kereső tanulmányokat.

Annyira adja magát a szójáték, hogy teljesen érthetetlen, miért csak most jutott eszébe valakinek összehozni. A nap videója 8 biten, 20 másodpercben foglalja össze az Avatar történetét.

Avatari - Hamish & Andy from John Earle on Vimeo.

(via Kuriositas)

Emlékszünk még a Sony 100 millió felhasználója személyes adatainak ellopásával járó hekkerbalhéra tavaszról? Persze hogy emlékszünk, de ha netán halványulni kezd az emlék, maga a cég tesz arról, hogy újra felidézze a kínos incidenst. Most például a Playstation Network legutóbbi frissítésével, ahol egy apróbetűs részben ügyesen (illetve hát pont hogy nem elég ügyesen) elrejtették azt a szöveget, hogy ha a játékosnak bármi baja támad a szolgáltatás miatt a céggel, azt mindenképpen egyénileg tereli jogi útra.

Ez azt jelenti, hogy az update leokézásával az egyszeri gémer lemond az amerikai jogban class action lawsuitnak nevezett tömeges perekben való részvétel jogáról. Ez olyan per, ahol károsultak kisebb-nagyobb csoportja együtt perel, közös jogi képviselet mellett - ilyenek szoktak indulni minden esetben, amikor egy ügynek sok károsultja van. Nyilván, hiszen a dolog a lusta felhasználó szempontjából kényelmes, nem kell semmit tennie, képviselik az ügyét automatikusan, csak bólintania kell, és elfogadni a kártérítést a végén, az ügyvédi költség sokfelé oszlik, a kockázat minimális. Jelenleg is zajlik több ilyen a Sony ellen, a tavaszi adatvesztés miatt, a tét akár milliárd dolláros nagyságrendű is lehet.

Na ettől a lehetőségtől fosztja meg most magát mindenki, aki elfogadja az új PSN-verzió feltételeit. Más lehetőség nemigen van, ha nem nyomsz okét, ki vagy zárva a hálózatból.

Kevés olyan aljas játék született C64-re, mint a legutóbbi szavazás nyertese, az Aztec Challenge. Ez a program nem is játék, hanem válogatott kínzások sorozata. Ha a játékos bírja a gyűrődést a dárdák között, egyszer csak zuhanó kövek közé kerül. Ha azt is túléli, piranhák közé vetik. És így tovább. Ma már teljesen érthetetlen, hogyan bírtam annak idején végigjátszani – még ha csak alapfokozaton is, de – örökélet nélkül. Aljassága viszont kétségtelenül olyan emlékezetessé tette, hogy helye van a rovatban.

Bár láttunk már "a játéktörténelem legjobb vécéi" összeállítást, a kérdés jogos. És egyben olyan asszociációkat indít el, amitől ez a téma lesz talán a legkevésbé kínos a Gameboyardee videójában, ahol Megaman, Ryu a Street Fighterből és a hercegnő a Marioból döbben rá arra, hogy az életben vannak más dolgok is az ugrabugráláson kívül.

A Heroes of Might and Magic sorozat gyakorlatilag mindenkinek a szíve csücske, aki valaha próbálta az első három rész bármelyikét (én speciel a négyes-ötöst is szerettem a rajongók elsöprő többségével ellentétben). Anno a bejelentéskor kicsit alulkezeltük a hírt, hogy egy ekkora múltú sorozatot magyar fejlesztőcsapat folytat, de most, hogy alig egy hónapra van a megjelenés, bepótoljuk ezt. És mint időközben kiderült, nem hogy magyar cégnél készül a Heroes 6, de egyenesen négy magyar cégnél, a játék renderelt trailerét ugyanis a Puppetworks, a 3Mages, és a Digital Apes rakta össze közösen (a játékot meg ugye a Black Hole). Ebből fakad, hogy egyrészt az eddigiekhez képest négyszeresen kell drukkolnunk a játékért, illetve azt is jól mutatja, hogy mostanában a játékok mellé készülő mozik területén azért erősebb az ipar Magyarországon, mint a konkrét játékfejlesztésben. És akkor nézzük a háromszorosan magyar mozit:

Brit tudósok crossover következik, az Atlanticnál abból a hírből, hogy a népek a világon napi 200 millió percet töltenek az Angry Birds különféle verzióival (ami már alapban elég hasraütésszerű becslés lehet), kiszámolták, mennyibe kerül ez az amerikai gazdaságnak. A teljes időből önkényesen 5 százalékra tették az amerikai júzerek által, munkaidőben elkövetett játékot, és...

Szóval másfél milliárd, meg egy kis apró. És akkor hol van ez még a Facebooktól. Az IDDQD-t még ki is lehetne számolni, mert elég jó statisztikáink vannak a látogatószámról, annak napközbeni eloszlásáról meg az átlagosan itt töltött időről, szóval csak ott kéne hasraütni, hogy a munkaidőben jött látogatók mekkora része teszi ezt munka helyett, és mennyinek nincs más dolga. Mondjuk lehet hogy jobb ötlet nem bolygatni ezt a témát, még a végén bevasalja rajtunk a zsetont állambácsi nemzeti együttműködésileg.

A Zombies, Run! című, a fejlesztés korai fázisában járó iPhone-os játék szinte kizárólag sokszorosan bevált, kipróbált ötletekből építkezik: kitört a zombi-apokalipszis, a túlélők egyik vezetőjeként egy bázist építesz, ahol biztonságban meghúzódhat a nép az élőholtak elől. A küldetések közben lassan kibontakozik a zombijárvány háttere, te különféle erőforrásokhoz jutsz, amivel a bázist fejleszted, és új küldetéseket nyitsz meg. Az egyetlen nem ortodox ötlet az, hogy hogyan szerzel erőforrásokat.

Úgy, hogy futsz. IRL. Igazándiból. Felveszed a futócipőt, zsebre vágod a telefont, kilépsz a lakásból, és uccu neki.

A játék valójában nem is annyira játék, mint egy szórakoztató edző-app. 20-30 perces küldetések (vagyis edzések) vannak, közben a saját zenéidet hallgathatod, amiket néha rádióadások szakítanak meg a zombiinvázió világából, ezekből kerekedik ki a történet. A telefon GPS-en méri, mennyit futottál, mennyi idő alatt, milyen sebességgel, hányszor álltál meg, mennyi kalóriát égettél, milyen szintkülönbséget nyomtál le, meg ilyenek, és ezek alapján ad az edzés végén a bázisod fejlesztéséhez pénzt, építőanyagot, lőszert, orvosságot. Amiket a futás után rögtön el is költhetsz, és közben már tervezheted, hogy mikor nyomod le a következő küldetést, mert megeszik az embereidet a zombik.

Zse-ni-á-lis.

(a fejlesztők Kickstarteren keresnek támogatókat, ha segíteni akarsz nekik, akár egy dollár bedobásának is örülnek)

Múlt hét végén keringett egy sort Redditen az alábbi kép, amin az egyszeri Gameboy-tulaj válik az ismert vicc főszereplőjévé.

Persze rögtön megszülettek az obligát feldolgozások, de még érdekesebb, hogy kiderült, valóban léteznek olyan szent őrültek, akik tetriszblokkokból rakosgatnak ki képeket, játék közben (persze emulátorral, ahol van pause és lehet gondolkodni). A leghíresebb ilyen figura Shuey187, a klikk mögött az ő műveiből mutatjuk be Mariót, Luigit és egy szívecskét, egyébként meg itt van a YouTube-csatornája, ahol egyebeket is lehet látni.

Mutattunk már a blogban olyan tetkókat, amiket valamilyen játék ihletett, de ilyen válogatásokat időről időre lehet csinálni. Példa erre a lenti galéria, amiben azért van egy-két átfedés a korábbival, mert meg akarjuk mutatni, milyen műremekeket nyomott le az a tetkó, amit az elmúlt napokban többen is elküldtetek nekünk.

Általában pozitív hősök vagy megmentendő cicababák szerepelnek játékcsajrovatunkban, most jöjjön egy főgonosz, aki történetesen egy bombanő: Elexis Sinclaire a SiN című 1998-as játékból (ami annak idején nem volt rossz cucc, de elég bugosan jött ki – 31 megás volt az első patch a betárcsázós modemek korában –, ráadásul a Half-Life-fal egy időben, így ma már kevesen emlékeznek rá).

Év elején volt már a blogon egy nagy válogatás régi játékhirdetésekből, de ezt a lentit még muszáj kiposztolnom (egy tumblren futottam bele, de a Kotaku már márciusban előásta). 1991-es darab, a Nintendo Game Boy helyes tárolására és hordozhatóságára szolgáló csodaeszközt, a Game Keepert reklámozza. Eleged van már abból, hogy ceruzaelemekkel az ujjaid közt, cartridge-dzsel a szádban kell játszanod? Akkor a Game Keepert bizony neked találták ki! (Klikkre eredeti méretben.)

Olcsó dolog hülye japán játékokról posztolni, de hát sosem állítottuk, hogy nem szeretjük az olcsó dolgokat, sőt. Chabudai gaeshi annyit tesz japánul, felborítani a teázóasztalt, ami, tekintve, hogy a teázás mennyire szent szertartás arrafelé, annak a szinonimája, hogy valakinél totál elszakad a cérna. És a japánok persze játéktermi automatát csináltak ebből is, méghozzá szó szerint értelmezve a kifejezést, király kis asztal-kontrollerrel. A játékban négy pálya van (családi ebéd, elegáns klub, munkahely, esküvő), és annál több pontot kapunk, minél látványosabban repülnek szanaszét az asztalon levő cuccok. Nekem szó nélkül megérne száz jent.

A napokban jött ki a Konamitól egy új Frogger-játék, és még kettő készülőben van – ezekkel a cég a klasszikus program harmincadik születésnapját ünnepli. Az évforduló mellett mi sem mehetünk el szó nélkül: Heti retrónk főszereplője ezen a héten a játékipar leghíresebb kétéltűje (na nem mintha olyan nagyon hemzsegnének a kétéltűek a játékiparban, a Superfrogon és a Battletoadson kívül hirtelen nem is jut eszembe más).

Jöjjön két közepesen vicces videó reggelre, mindkettőt az IDDQD levelesládájában találtam, és ahhoz képest, hogy mindkettő reklám, el lehet rajtuk mosolyodni. Az elsőben a Serious Sam egy helpdeskes munkatársának életébe nyerünk bepillantást, a második a World of Tanks kínai trailere, ami elég egyszerű ötletre épül, de szépen megcsinálták.