HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Fuss az életedért!

2011.09.13. 13:32 hancu

A Zombies, Run! című, a fejlesztés korai fázisában járó iPhone-os játék szinte kizárólag sokszorosan bevált, kipróbált ötletekből építkezik: kitört a zombi-apokalipszis, a túlélők egyik vezetőjeként egy bázist építesz, ahol biztonságban meghúzódhat a nép az élőholtak elől. A küldetések közben lassan kibontakozik a zombijárvány háttere, te különféle erőforrásokhoz jutsz, amivel a bázist fejleszted, és új küldetéseket nyitsz meg. Az egyetlen nem ortodox ötlet az, hogy hogyan szerzel erőforrásokat.

Úgy, hogy futsz. IRL. Igazándiból. Felveszed a futócipőt, zsebre vágod a telefont, kilépsz a lakásból, és uccu neki.

 

A játék valójában nem is annyira játék, mint egy szórakoztató edző-app. 20-30 perces küldetések (vagyis edzések) vannak, közben a saját zenéidet hallgathatod, amiket néha rádióadások szakítanak meg a zombiinvázió világából, ezekből kerekedik ki a történet. A telefon GPS-en méri, mennyit futottál, mennyi idő alatt, milyen sebességgel, hányszor álltál meg, mennyi kalóriát égettél, milyen szintkülönbséget nyomtál le, meg ilyenek, és ezek alapján ad az edzés végén a bázisod fejlesztéséhez pénzt, építőanyagot, lőszert, orvosságot. Amiket a futás után rögtön el is költhetsz, és közben már tervezheted, hogy mikor nyomod le a következő küldetést, mert megeszik az embereidet a zombik.

Zse-ni-á-lis.

(a fejlesztők Kickstarteren keresnek támogatókat, ha segíteni akarsz nekik, akár egy dollár bedobásának is örülnek)

 

19 komment

Címkék: indie sport iphone királyság

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr843223720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lokki5 2011.09.13. 14:14:44

Húúú, és a csalás itt az lesz ha mondjuk bringával mész? Honda CBR = "God mode on" :D
Egyébként need, de remélem ha kész lesz megcsinálják más platformra is, mert nincs iPhone-m.

oOMoHiOo (törölt) 2011.09.13. 14:22:46

Ahogy elnézem Naomi (író) nem igazán használja a programot.

Egyébként tényleg hatalmas :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.09.13. 14:25:25

Amíg nem portolják androidra, tőlem egy fillért sem kapnak! :)

moli 2011.09.13. 14:43:05

@Lokki5: gondolom figyeli a sebesseget.
de egyebkent meg kit erdekel. tucat.

glezmen 2011.09.13. 15:06:54

Androidra mar nagyon regota van, utoljara valamikor tavaly ev vege fele szorakoztam eggyel, bar az nem volt ennyire kidolgozott

glezmen 2011.09.13. 15:07:40

@glezmen: sot, ahogy nezem, ez teljesen mas... ott lattad a terkepen a zombikat, es tenyleg menekulni kellett, hogy el ne kapjanak :)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.09.13. 15:45:00

Akárhogy is, most először akarok életemben okostelefont! :)

Bár ez nem is okos, hanem agresszív hajcsár!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2011.09.13. 15:53:21

Na nem. Tisztességben, becsületben megőszült gémer nem futkározik. Egyáltalán. Üldögél a gép előtt, és nyomkodja a billentyűt-kontollert-egeret. Nem rohangál. Engem ilyenre rá nem lehetne venni.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.09.13. 16:15:53

@m e o w: Tisztességes gamer ráveszi a szomszéd tesitagozatos kisgyereket, hogy naponta elviheti fél órára az iPhone-t, hallgathat rajta zenét, és villoghat a haverok előtt 10 évesen.

Az ész diadala!

IndaMuncher 2011.09.13. 16:38:22

Awww kérem androidra! Úgyis mostanában járok futni.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2011.09.13. 19:33:23

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Oké, erre nem gondoltam. Talán azért, mert nincs 10 éves tesitagozatos, villogni vágyó gyerek a szomszédban :-). Te nyertél.

Feelnoob 2011.09.14. 00:14:37

Az ilyenekről nem tudom soha eldönteni, hogy zseniális vagy hülyeség.

TH 2011.09.14. 08:07:02

@Feelnoob: Mondanám, hogy zseniális hülyeség, de szerintem ez nem zseniális, legfeljebb "kis ravasz" :-)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.09.14. 09:19:20

@Fecniii: Zsírkirály, köszi. (meg se néztem, hogy van-e, csak pofázok a levegőbe. :) )

Tomma 2011.09.21. 18:08:50

Én már korábban is gondolkodtam hasonlón, hogy kéne egy ilyen telefonos RPG játék, google mapson behozza ahol épp vagy és az utcákat random teleszórja monszterekkel, és IRL oda kell sétálni aztán harcolhatsz vele, a tőled távolabbiakhoz amik több xp-t adnak pedig utazni kéne :D

2011.09.27. 10:00:28

@Tomma: van ilyen, androidra. Parallel kingdom a neve
süti beállítások módosítása