IDDQD

[Elnézést, hogy mostanában megint ritkábban voltak posztok. Mint korábban jeleztem, olyan változások jönnek az életemben, amelyek miatt ez előfordulhat a későbbiekben is, kérném megértéssel kezelni (most éppen gyerekszobát kellett csinálni, ami életem legnagyobb takarításába torkollott, sok év terápia lesz feldolgozni). A következő hetekben viszont megint naponta lesz legalább egy poszt, retro is, nemretro is, komolyság is, hülyeség is.]

Már párnapos hír, de nem akarunk mellette elmenni szó nélkül: Ron Gilbert, a jó öreg Maniac Mansion alkotója távozik a Double Fine-tól. Ez ugyebár Tim Schafer cége, Gilbert és Schafer pedig az első Monkey Island-játékkal kitörölhetetlenül rágraffitizte a nevét a játékipar panteonjára – éppen ezért örömködtünk két és fél éve, amikor kiderült, hogy a két legenda újra együtt fog dolgozni. Aztán lassan körvonalazódott, hogy nagy közös munka azért nem lesz, inkább arról volt csak szó, hogy Gilbert új játékát történetesen Schafer cégénél készítette. A játék The Cave címmel elkészült – kellemes keveréke lett a platfom- és a kalandjátékoknak, de semmi egetrengetőt nem mutatott –, így Gilbert továbbáll.

Engem olyan nagyon nem lepett meg a hír. a most 49 éves Gilbert az általa alapított Cavedog 1999-es megszűnése óta (ami rövid élete ellenére a Total Annihilation miatt emlékezetes cég volt) nem nagyon melegedett meg sehol. Bedolgozott ide-oda – például segített volt kollégájának, Dave Grossmannak a Tales of the Monkey Island sorozatban, vagy kreatív igazgatóként bábáskodott a DeathSpank születésénél –, de valójában végig független maradt. Vagy még mindig nem tudta feldolgozni, hogy már máshogy működik a játékipar mint húsz éve, lehet akár így is értelmezni a dolgot, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a blogjának neve Grumpy Gamer (kb. Morcos Játékos).

A távozást bejelentő posztjában persze Gilbert köszönetet mond mindenkinek a Double Fine-nál, de azt írja, ideje továbblépnie, hiszen „olyan sok játékot kellene még tervezni”. A következő projektje egy iOS játék lesz, amit a DeathSpank másik fő designerével, Clayton Kauzlarickal fog készíteni. Jó eséllyel pályázik majd a világ leghosszabb című játékára, mert a teljes címe ez lesz: Scurvy Scallywags in The Voyage to Discover the Ultimate Sea Shanty: A Musical Match-3 Pirate RPG. Nekem ez első hallásra a kulcsszavak alapján egy kalózos-vicces Puzzle Quest-klónnak tűnik, reméljük, több lesz annál.

Az alsótagozatból a felsőtagozatba lépés egyik biztos jele, hogy az ember már nem kalózos szemfedőket firkál a tankönyvekben a fotókra, hanem pöcsöket. Vannak, akik ezt később sem növik ki, a péniszrajzolás a közösségi tartalom része a videojátékokban is. Volt ezzel elég gondja például a Spore-nak, a Soulcalibur V félelmetes péniszharcosát mi is bemutattuk, de a gémerek még a Battlefield 3-ban is elég leleményesek tudnak lenni ilyen témában.

A múltkor felmerült, hogy legtöbbször csak picsogás van, ha én írok bejegyzést, de tessék, most kijött az Assassin's Creed IV: Black Flag előzetese, és boldog vagyok. Vagy legalábbis várakozással telt, ugyanis nagyjából az öreg Sid Meier-féle Pirates! óta most van először esélyünk arra, hogy igazán fasza kalózos játék jelenjen meg.
A videót ráadásul a magyar Digic Pictures dobta össze.

Tudom, most írhatnék arról, hogy rókabőr, vagy gyorsított fejlesztési folyamat, meg szűkös határidők, sőt: CoD-effektus, de nem fogok. Az AC-sorozat (a nyilvánvalóan túlígért első részt leszámítva) már többször bebizonyította, hogy még az oldalhajtásnak szánt kiegészítők és részek is tudnak megfelelő minőséget és tartalmat hozni, a második rész meg az egyik legfaszább játékélményem ebben a generációban (a harmadikkal még nem játszottam). Mondjuk ehhez hozzájárul az is, hogy a megjelenés előtt nem sokkal jártam Firenzében. Az AC mind grafikailag, mind játékszerkezetileg alkalmas lehet arra, hogy megfelelően nagy idő- vagy térbeli ugrásokat alkalmazva akár évente is megjelenjen belőle még pár rész. A harcrendszer jó (bár egyszerű, viszont látványos), a bérgyilkosos-összeesküvéses felütés szinte bármit elbír, a második részben bevezetett gazdasági, illetve karakter- és környezetfejlesztési megoldás pedig pont bejön egy kalózos játéknak. Ráadásul csupa olyan karakter van a középpontban, akivel az ember szívesen... hát, most majdnem azt írtam, hogy azonosul, de az talán túlzás lenne. Maradjunk annyiban, hogy érdekesek a főszereplők, a tököm se akar igazából elárvult itáliai nemes lenni.

Lehet, hogy két év múlva már baromi morcos leszek a kéthetente újabb résszel előálló Assassin's Creed miatt, de egyelőre úgy tűnik, hogy az új epizódokkal nem lesz kevesebb a sorozat. Az egyetlen komoly hiányosság egyelőre, hogy nem látom, hol tartja a főhős a kalózkalapját, és végtelenül boldog vagyok, hogy ez másokban is felmerült, legalábbis a youtube-hozzászólások alapján biztosan.

És most egy ravasz húzással beteszek ide egy képet mindannyiunk kedvencéről, Jade Raymondról. Egy szemüvegeset, mert olyan talán még nem is volt.

Csodás leletre bukkant az io9: egy BazNet fedőnevű grafikus a klasszikus Donkey Kong pályáján alkot meg különféle filmeket, ez például az Aliens:

De hasonló módon fel van dolgozva több Star Wars-film, Az elveszett Frigyláda fosztogatói, a Trónok harca, a Dr. Who és a legutóbbi Batman-film is. A további műalkotásokért ide kattintsatok, de érdemes megnézni BazNet oldalát a Redbubble-ön, ahol további remek, pólóra tervezett pixelműveket találni. Egyet ezek közül is ellopunk: 

Valami furcsa előérzet miatt nem néztem meg múlt héten a Sony nagy csinnadrattával bejelentett bejelentését, pedig azt ígérték, hogy megmutatják a jövőt. Kicsit furcsa ez, tekintve, hogy az aktuális konzolgenerációban épp ők voltak azok, akik annyira meg akarták mutatni, hogy alig érték utol, de mindegy, nem ezért nem néztem meg, hanem mert 11-kor fekszem és öt körül kelek fel.

Pedig lett volna mit nézni. Speciel ugye a konzolt nem, de másnap reggel csak a szemem meresztgettem az összefoglalókat olvasva. Közösségi tartalom? Gaikai? Most akkor mi ez, új konzol, vagy közepesen megreformált értékesítési csatorna? Én még nem tudtam eldönteni.

Közösségi WTF

Mielőtt nagyon nekifeszülnétek, ez a poszt nem arról szól, hogy hány teraflopsot présel majd ki magából az AMD-alapokra épített gép, meg hogy szebbek lesznek-e a játékok vagy sem, főleg mert a bejelentés sem erről szólt. Nem, ez a poszt arról szól, hogy ha a játékok jövője a közösségi médiával való egyesülés, akkor én valamit kurvára félreértettem 25 éve, mikor először kuporogtam egy éjszakán át a C64 előtt.

Vegyük például azt, hogy live feeden keresztül nyomathatod, ahogy játszol. Belátom, biztos lesz néhány pro, akit érdemes lesz nézni, miközben leszúrt Rittbergert ugorva szórja a heccsatot az ellennek, de azért carrarai márványból kifaragott fürdőszobai járólap legyek jövő tavasszal a farsangon, ha komoly tömegek remegnek azért, hogy végre ők is rendszeresen megmutathassák a világnak, mi történik, mikor vasárnap ebéd után benyomják a konzolt, és felpörög a fekete masina. Vagy másképp mondom: egy nagy fenét van érdeklődés arra, hogy ezeket a feedeket meg is nézzék az emberek, ne csak csinálják. Persze, van pár jól pörgő youtube-videó, de azért érdemes megnézni, hány feltöltésenként jön egy olyan, amit megnéz a világ pár ezernél többször.

Ez itt a Doom pinky demonjának (amit mi annak idején csak tehénnek hívtuk) két szeme, csak ez fért fel belőle a 600 pixel széles képre. Az eredeti alkotás ugyanis 9600*7211 pixel felbontású.

A teljes képet az alkotó, egy Elemental79 azonosítójú Deviantart-felhasználó oldalán lehet megcsodálni, érdemes végigpásztázni rajta. A maestro egy 320*240 felbontású eredeti Doom-screenshotból indult ki, és nyolc nap alatt, összesen 35 órán át módosítgatta, photoshopolta, renderelgette a részleteket. A 7 .psd fájlban elterpeszkedő munkáról egy videót is készített (persze felgyorsítva, egyetlen frame tíz másodperc munkának felel meg).

Elemental79 nem ezzel a művével kezdte a régi screenshotok felújítását, csinált már egy hasonló, bár jóval kisebb méretű ráncfelvarrást a Killer Instinct című, 1995-ös, SNES-re (illetve játéktermi gépre) készült Mortal Kombat-klón egy képkockájával is. Itt lehet megtekinteni, ha jól látom. Sabrewulf mérkőzik meg Spinallal. És még a szintén nintendós Contráról is van egy hasonló kép, illetve videó, katt ide. Zárásul pedig jöjjön egy összehasonlító animgif, amit a Gizmodódól loptam (ott botlottam bele a témába is).

Többször belefutottam már a Games That Weren't című nagyszerű weboldalba (most éppen Plastik Józsinál), aminek gazdái precíz katalógusba szedik azokat a játékokat, amik, ha csak ötlet szintjén is, de készültek C64-re. A hétfős csapat egy Frank Gasking nevű szent őrült vezetésével igyekszik minden létező információmorzsát, screenshotot, korabeli újsághírt összeszedni, és sokszor a 20-30 évvel ezelőtti fejlesztőket is megkeresik.

A gyűjteménynek szinte minden posztja folyékony arany, napokig el lehet keresgélni benne. Én például most tudtam meg, hogy a remek C64-es shoot'em up, az Armalyte folytatása Maglyte címmel jelent volna meg (erről egy lemezmatrica tanúskodik), de az is érdekes hogy az Ultimate egy ideig dolgozott a Jet Pac C64-verzióján. Persze nem maradhat el a Last Ninja 4 sem, amit a korábbi részek sikerei után egy fejlesztő, Jon Wells próbált 1994-ben erőltetni a System 3-nél, de akkor már igencsak süllyedt a platform. Vagy ott az 1992-es amigás Chuck Rock konverziója, ami gyakorlatilag elkészült, de nem jelent meg. És persze a hihetetlen hobbiprojektek, például egy 1997-ben indult kezdeményezés, ami a Civilizationt próbálta megvalósítani a jó öreg 64-esen. Mondanom sem kell, ez a játék sem készült el, túl ambiciózus volt a vállalkozás.

Az egész most a Deadlock című, a screenshotok alapján kicsit Metroid-szerű akciójáték miatt érdekes. 1990-ben készült, és nem kétséges, hogy ha megjelent volna, a C64 egyik legszebb játéka lett volna, elképesztő, hogy Robin Levy grafikus mit kihozott a platformból. Az aktualitást pedig az adja, hogy Levy most, 2013-ban megrajzolta a Deadlock nyitóképernyőjét. Csodás munka ez is, szakértő elemzés róla az említett Plastik-posztban. Egy háttérszín (fekete), és emellett 4*8-as pixelmezőnként csak három további szín, tényleg az államat keresgélem, hogy ilyen megkötéssel mit lehet alkotni 160*200 pixelben. További töltőképernyők Levytől itt.

„Miután egész életemben videojátékokat gyűjtöttem, úgy döntöttem, eladom a teljes gyűjteményem” – írja a sokatmondó nevű videogames.museum júzer az eBayen. Mint kifejti, a játékok túl sok helyet foglalnak, és egyébként is több emberélet kellene, ha minddel játszani akarna, ezért inkább megválik tőlük. Természetesen egyben lehet csak licitálni rá, 550 ezer dollár (azaz nagyjából 120 millió forint) a kezdőlicit.

A nem mindennapi gyűjtemény gyakorlatilag átível a játéktörténelmen, az első Pong-klónoktól a PS3-ig. Emberünk nem arra ment rá, hogy egy-egy konzolból minden elérhető szirszart megszerezzen, hanem arra, hogy az egyes gépekhez az adott platformra leginkább jellemző, illetve a legritkább cuccokat összegyűjtögesse. Így jött össze 6850 darab videojáték (70 kivételével mind dobozos), 330 konzol/játékgép, 220 kontroller és 185 egyéb kiegészítő. Az szinte természetes, hogy a neves japán sorozatokból – Mario, Zelda, Metroid, Kirby, Castlevania, Metal Gear, Final Fantasy – minden megjelent játék megvan, de igazi ínyencségek is akadnak, például a Turbografx 16 egyik legritkább játéka, a Magical Chase, ami már 1000 dollár fölött is járt már az eBayen (ebből kettő is van, egyik bontatlan).

A gépek és a játékok többsége igen jó állapotban van, a legtöbb eredeti dobozában. Tulajdonosuk megfelelő hőmérsékleten, egy zárt pincében tárolta őket. Az eladó az utóbbi két hónapot csak azzal töltötte, hogy mindenről pontos listát és képeket készítsen. Nagyjából tízezer fotót lőtt, ezek egy külön oldalon találhatók, az eBayre csak pár százat töltött fel. Ha elosztjuk a játékok számát az árral, játékonként 80 dollárra jön ki a pénz, de persze az ilyen osztogatásoknak nincs sok értelme a sok ritkaság miatt.

Kérdés, lesz-e olyan, aki megveszi ezt az impozáns gyűjteményt, amivel akár videojáték-múzeumot is lehetne nyitni. Egyelőre nincs licitáló, de nem lenne példa nélküli a dolog. Tavaly júliusban egy André nevű francia illető egymillió euróért, azaz körülbelül 290 millió forintért adott túl több mint hétezer játékot tartalmazó gyűjteményén. Illetve ki tudja, túladott-e rajta, mert bár a licit lezárult, tavaly nyár végén még arról szóltak a hírek, hogy André még mindig a pénzre vár.

Julian Gollopról volt már szó a blogban többször is, ő készítette ugye a nagyszerű Laser Squadot és a még nagyszerűbb UFO-t, minden, régi játékok iránt érdeklődő gamernek illik ismerni a nevét. Gollop új játékot fejleszt, ami valójában régi: a Chaos című, szintén klasszikussá vált spectrumos stratégiájából készít remake-et.

Ez önmagában is érdekes, de Faludi Tamás nevű olvasónk még jobban felkeltette a figyelmünket: „a lead artist a testvérem, tehát magyar, amire szerintem büszkék lehetünk (én legalábbis az vagyok)!” Mi is azok vagyunk, főleg, hogy Gollopék honlapján Faludi Róbert már akcióba lépett, és sorra teszi fel a szörnyekről a régi formákat és színeket tiszteletben tartó konceptrajzokat. Nekem nagyon tetszik, amit csinál, lent egy oroszlán látható, még több rajz pedig az említett honlapon.

Robi egy rövid önéletrajzot is írt a honlapra, amikor bekerült a fejlesztésbe. Eszerint ZX81-gyel kezdte, aztán jött a ZX Specturm és az Amiga. Programozást tanult, de később inkább a grafika felé fordult, mert ahhoz érzett magában tehetséget. A Képzőművészetin végzett, több magyar játékcégnél is dolgozott (például a Stormregionnél), aztán Finnországban képezte magát tovább. Dolgozott többek között a Larkinoron, a Rush for Berlinen és a Codename Panzers: Cold Waron, sőt még a rossz hírű Gizmondo konzol (amiről ebben a posztban írtunk) egyik készülő játékához, a Battlestations: Midway átiratához is elkészítette a grafikákat (a játék aztán nem jelent meg). Golloppal dolgozni viszont nyilván minden korábbinál nagyobb achievement, legalábbis presztízsben biztosan. Gratulálunk Robinak!

Egyik első játékcsajunk volt Daphne a Dragon's Lairből, most jöjjön a párja, Kimberly a Space Ace-ből. A két játékot sok minden összeköti: mindkettő fejlesztését az a Don Bluth vezette, aki a Disney-nél volt animátor (később pedig olyan animációs filmeket készített, mint a Titan A.E.), mindkét játék a rövid életű lézerdiszk-forradalom gyermeke (játéktermi gépként a Dragon's Lair 1983-ban, a Space Ace egy évvel később jelent meg), és mindkettőt inkább interaktív rajzfilmnek kellene nevezni, mint játéknak.

A játékmenet ugyanis elég kötött volt: a rajzfilm jeleneteibe a játékos csak egy-egy jó időben elkövetett joystickmozdulattal vagy gombnyomással szólhatott bele, egyébként a film ment a maga útján (illetve hamar véget ért, ha a játékos rosszul avatkozott közbe). CoVboy annak idején frappánsan összefoglalta ezt a műfajt: „szuperzene, hipergrafika, nothingjáték”.

Mert a látvány, az csodálatos volt: abban a korban, amikor még csak ismerkedtünk a Commodore 64-gyel meg a ZX Spectrummal, a Disney-rajzfilm minőségű grafika sokakat vonzott a játéktermekbe. És persze a női karakterek is megmaradtak az emlékezetben. Daphne a megmentésre váró hercegnő szerepét kapta, de a Space Ace Kimberlyje már talpraesettebb nő volt, aki maga is részt vett az akciókban. Az öltözéke is praktikusabb volt, mint Daphne nagyestélyije, de persze Bluthék ugyanúgy dögösnek rajzolták meg, valahogy mindig kivillant a bugyija.

Sőt, amikor egy Space Ace-fanatikus kitalálta, hogy rajongói folytatást készít a játékhoz, Kimberlyt választotta főszereplőnek. A Space Ace 2 – Kimberly's Quest első animációi 2004 körül kerültek az internetre, de a tervezett játék nem volt túl jó: az új animációk elég darabosak voltak, nem csoda, hogy Bluth szépen megkérte a rajongót, hogy ne folytassa, amit elkezdett. A játékhoz egyébként volt hivatalos második rész is Amigára és pc-re, Borf's Revenge címmel készült el még a kilencvenes évek elején.

Nem volt olcsó ezeknek a játékoknak a fejlesztése, ezért Bluthék ott spóroltak, ahol tudtak, és ez a Space Ace-re is igaz. Kimberly hangja például Lorna Cook volt, az egyik animátor, aki később olyan rajzfilmeken dolgozott, mint az Oroszlánkirály vagy a Madagaszkár. Róla is találtok egy 1986-os képet a lenti galériában, és persze még többet Kimberlyről, screenshotokat és rajongói rajzokat (közös kép is van Daphneval) vegyesen.

Kész, a Wikipediára is felkerült a THQ szócikkéhez, hogy "Defunct: January 23, 2013", vagyis a nagy múltú kiadó tegnap megszűnt létezni. Írtunk már róla korábban, hogy milyen rossz üzletpolitika miatt mentek csődbe, és decemberben még úgy tűnt, hogy egyben eladják az egészet 60 millió dollárért a Clearlake Capital Group nevű befektetőcégnek.

Végül mégsem így lett, mert ez a megállapodás nem tetszett több dühös THQ-részvényesnek, akik közül néhányan bíróságra mentek, a bíróság pedig úgy ítélte, hogy a THQ és a CCG megegyezése kicsit simlis. Egyrészt túl gyorsan el akarták intézni a vételt, kizárva esetleges más licitálókat (nem véletlenül közvetlenül karácsony előtt jelentették be a csődöt, amikor már senki nem dolgozik), másrészt gyanús volt, hogy a CCG-vel kötött üzlet részeként a korábbi vezetőség maradt volna a helyén. Végül a 60 millió is kevésnek tűnt több befektetőnek, azt remélték, hogy külön-külön több pénzt kapnának a THQ darabjaiért.

És így is történt. A bíró a panaszos befektetők érdekét nézte, elutasította a CCG-vel tervezett dealt, ezért a THQ darabjait végül több tulajdonos hordta szét. A részleteket több szakportál megírta, a DDInvesting blog néhány összeget is kirakott Twitterre, ebből raktuk össze a lenti listát; mi, milyen céghez és mennyiért került.

Relic Entertainment, a Homeworld és a Company of Heroes fejlesztői – Sega (26 millió dollár)
Volition, a red Facion és a Saints Row sorozat fejlesztői – Koch Media (22,3 millió dollár)
THQ Montreal – Ubisoft (2,5 millió dollár)
South Park játékok joga – Ubisoft (3,2 millió dollár)
Evolve, a Left 4 Deadet fejlesztő Turtle Rock Studios következő játéka – Take-Two Interactive (10,8 millió dollár)
Homefront franchise – Crytek (0,5 millió dollár)
Metro játékok joga – Koch Media (5,8 millió dollár)
WWE játékjogok – Take-Two Interactive (nincs infó)
Vigil Games, illetve a Darksiders franchise – nem kellett senkinek

A WWE összegére azért nagyon kíváncsi lennék, mert a pankrátoros franchise körül nagy volt a hirig (a THQ 45 millióval lógott a WWE ligának). Jason Rubin, a THQ utolsó CEO-jának búcsúüzenete többek között a Kotakun olvasható. A sorok között benne van, hogy elég sok ember el fogja most veszíteni az állását, de egyébként büszkeség csendül Rubin szavaiból, azt írja, nagyon jó volt a THQ-nál dolgozni. Hát akkor maradjunk ennyiben, halottról vagy jót, vagy semmit.

Alig ült el az Ultraliskek által kavart por és füst a Starcraft II: Heart of the Swarm trailere körül, itt az újabb, legalább olyan lenyűgöző videó. Az állítólag még az idén megjelenő Elder Scrolls Online-ból kapunk egy kis ízelítőt (persze, amit látunk, nem gameplay), benne szörnyirtás, egy mozgalmas ostrom, a newtoni fizika törvényeit meghazudtoló pozőrségek, és egy érdekesnek ígérkező mexikói felállás. Ha megtaláltunk a trailer után az állkapcsunkat a padlón, lehet jelentkezni a bétára.

Azért a Blizzard, az Blizzard. Olyan játékokat csinál, amiket 2-5-10 év múlva is előveszek újra és újra, és elképesztően jó hangulatot tudnak teremteni. A Starcraft II-vel voltak kisebb gondjaim, de azért nagy duzzogva végignyomtam. Aztán még egyszer. Aztán nemrég megint. És az új rész, a Starcraft II: Heart of the Swarm trailerét nézve hirtelen megint kedvem támadt starcraftezni.

A trailer szokás szerint büntet, félelmetesen jó, ahogy a zergek kicsit bántják a terranokat, és persze Kerrigan szereplése sem maradhat el (ugye, a Wings of Libertyben Jim Raynor őt akarta kiszabadítani). És ahogy az Ultraliskek aratnak, az felér egy kisebb orgazmussal.

És akinek a trailer nem lenne elég, annak lent van még egy gameplay videó is. Engem teljesen elkapott, azt hiszem, a március 12-i megjelenéskor megint ott leszek valami launch partin Ács Dani kollégámmal - és remélem, folytatódik a mortal kombatos running gag (mármint hogy minden Blizzard-játék launch partiján valahogy a kameránk elé akad egy mortal kombatos csávó).

Tokió Akihabara negyede nem kapcsolódik szorosan a játékokhoz, de távolról azért igen: egyrészt rengeteg játékbolt található itt (újdonságok és régiségek is), másrészt rengeteg olyan üzlet, ami kínálatával az egyszeri gamer szívét szintén megdobogtatja: gyönyörűen megmunkált figurák, társasjátékok, képregények, olyan pólok, amiket máshol nem kapni, és így tovább. (És vannak egyéb üzletek is, amik kirakatukon hirdetik, hogy „SM GOODS – ANAL GOODS”, de ebbe most ne menjünk bele.)

Szóval Akihabara elég jó hely, még a kultúrsokkal együtt is (szeptemberben kijutottunk Grathtel a TGS-re, akkor megnéztük). És persze drága hely, de Tokió általában nem egy olcsó város, ha például szállásról van szó. Sok az ember, kevés a hely, a belső metropoliszban nagyjából egy magyarországnyi ember (kicsit több) zsúfolódik össze nagyjából budapestnyi (a főváros + az agglomeráció) területen. A lakások tehát kicsik és drágák, főleg egy olyan menő helyen, mint Akihabara – hogy mennyire, arra a Kotaku mutatott be most egy jó példát.

A lyuk – mert lakásnak nehezen lehet nevezni – egy egyszobás albérlet, aminek nagy részét elfoglalja egy galériaágy. Azért galériaágy, hogy legalább az ágy alá lehessen valamit pakolni: van is ott egy pici tévé (nagynak nem lenne hely), egy polcos állvány meg egy kis asztal, az egyik falon meg egy légkondi, és ennyi. Konyha, fürdőszoba, vécé nincs – illetve van, de azok közös helyiségek a többi hasonló lyuk bérlőjének. Nem tudom, mekkora lehet a szoba alapterülete, de egész biztosan egy számjegyű. [UPDATE: 4,6 négyzetméter.] A házat amúgy 1973-ban építették, és úgy tűnik, egy nagyobb lakást osztottak fel sok kicsi lyukra.

Ennek az albérletnek az ára havonta 37 ezer plusz ötezer jen, ami több mint 450 amerikai dollár, illetve több mint százezer forint. Ami ezért a lakásért rengetegnek tűnik, de a kotakus kommentekben azért előkerülnek 6-800 dolláros, nagyobb lakások is, amiken viszont már szobatársakkal kell osztozni. Ráadásul külföldieknek még kisebb a választék, mert sok szobát egyszerűen nem adnak ki külföldieknek.

Egyébként a tokiói helyiek lakásai is szűkösek, nem véletlenül voltak aggályok a Kinect japán bevezetésekor. Persze a fenti egy kirívó példa, de lejjebb is lehet menni légköbméterben: a hírhedt kapszulahoteleknél kisebb életteret (ahol egyébként tízezer forint körül van egy éjszaka) nem nagyon tudok elképzelni.

(forrás és még több kép: Kotaku)

129 nap, vagyis négy hónap rabság után, ma délelőtt hazaérkezett Ivan Buchta és Martin Pezlar, az Arma sorozatot készítő cseh Bohemia Interactive két fejlesztője. Írtunk már róluk korábban, először akkor, amikor szeptemberben lecsukták őket Görögországban. Oda azért utaztak, hogy kutatómunkát végezzenek a készülő Arma 3-hoz. Ennek részeként fotókat és videókat készítettek – az első híradás szerint egy katonai bázisról is, ami nem volna meglepő, mert az Arma széria fő erénye a realizmus: a fejlesztők valós helyszíneket, műholdképeket, térképadatokat használnak a játékhoz. A görög katonai hatóságnak azonban hiába magyarázkodtak, lesittelték őket. A fejlesztők egyébként azt állították, hogy semmi érzékeny témát nem fotóztak, hiszen nem is munkaútra mentek, hanem nyaralni.

A vád kémkedés volt ellenük, amiért Görögországban akár húsz évet is kaphattak volna. Mint októberben megírtuk, (még ma is tartó) bírói sztrájk is lassította az ügyüket. Akkor azt írtuk, a szerencsétlenül járt két fejlesztő pár hétig még biztosan börtönben lesz, de végül szegények a karácsonyt is ott töltötték.

Az ügy diplomáciai hullámokat is keltett, jól mutatja ezt az is, hogy mi kellett a két fejlesztő szabadulásához: az, hogy a cseh kormányfő, Petr Nečas felhívja a görög miniszterelnököt, Antonisz Szamaraszt (meghallgattam volna azt a beszélgetést). Ennek eredményeként hirtelen meggyorsult az ügyintézés, és kiderült, hogy fejenként ötezer eurós óvadék fejében mehetnek a srácok. A Forbes két napja még azt írta, hogy valamikor a napokban szabadulnak, de az őket támogató honlapon ma már a fenti fénykép volt látható.

Persze ezután kérdéses, hogy görög terepek lesznek-e az Arma 3-ban, a Forbes pedig felveti azt a kérdést is, hogy ezek után melyik épeszű ember utazna vissza Görögországba, hogy vádlottként vegyen részt egy bírósági tárgyaláson, amiben kémkedéssel vádolják őt (mert a két fejlesztő továbbra is vádlott). Szóval lehetnek még érdekes fejlemények az ügyben, de most mindenki örülhet, hogy a csehek hazatértek családjaikhoz.