HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Segíts, IDDQD, te vagy az utolsó reményem!

2013.09.10. 16:57 Stöki

Újabb jajkiáltás érkezett a bloghoz: tegnapi posztunkon felbuzdulva Nándor kérte az elképesztő kollektív lexikális tudással bíró kommuna segítségét. Szervusz, Nándor, kérlek, állj a mikrofonhoz:

Még nagyon fiatal voltam, most sem vagyok sokkal idősebb, de amire emlékszem leírom:
Bátyámmal játszottam vele ketten mentünk, a játék eleje felé volt egy olyan rész ami megmaradt, egy lyukban kellett lőni a padlót, hogy továbbjussunk, de közben jöttek felülről a lyuk pereméről ellenségek, és egymást kellett fedezni, amíg a másikunk "ásott", majd egy kicsit furcsább helyre kerültünk, de más nagyon nem maradt meg csak annyi még, hogy első pályán őrtornyok is voltak, és azt hiszem még egy helikopter is. Ha jól tudom NES volt, nem vagyok a régi játékkonzolokban nagyon otthon, de az biztos, hogy ez a sárga-kazettás kínai utánzat volt.

Meg eszembe jutott egy másik játék is, ha nem írtam volna akkor eszembe se jutott volna :)

Ugyanezen a sárga-kazettás cuccon játszottam, legelső pálya az volt, hogy egy vonat tetején kellett menni és ott az embereket leütögetni, majd beugrottunk a vonatba és ott folytattuk,emiatt hívtuk Vonat-Verekedősnek. :)
A második pálya meg egy hajón játszódott, de ennél többre nem emlékszem.
 
Jó lenne ha megtudná az IDDQD valamelyik tisztelt tagja megtudná mondani vagy a a közösség egyik tagja lenne annyira betyáros, hogy segítene. :)

Szóval az ásós-őrtornyos meg a vonat-verekedős. Őszintén szólva ötletem sincs, mi lehet ez a kettő, és úgy sejtem, ez nem is lesz meg olyan hamar, mint a tegnapi Spy vs. Spy 2. De azért biztos meglesz, hozzuk össze.

És még egy kérés, ha már ilyen nagy webkettes tartalomlapátolás van: most már adok valami nevet ennek a "játékot keresek" sorozatnak, ehhez a névhez jöhetnek ötletek.

[UPDATE: Azért bő egy napon belül meglett mindkét játék. Az első a Super C, a második Kung Fu 2, mindkettő NES-es. Köszi mindenkinek!]

20 komment

Címkék: közösség játékvadászat

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr515505988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wertzui 2013.09.10. 17:29:58

Mindjárt utánanézek hogy pontosan mi is a neve, de a vonatos rémlik, a Hudsonsoft csinálta, ungyanazok, akik a Stop the Express-t C64.

B-Bird 2013.09.10. 17:42:01

Mán harmincegyésfél hónapja is megmondtam Stöki úr, hogy kellene valamilyen külön menüpont az ilyen helpekre. Akkor én is bedobtam 1-2 kérdésem.
Most is van egy speciális, amit soha senki nem fog kitalálni... fogadunk? :-)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2013.09.10. 17:50:20

Szóvicc szinten a "Gémmentők" jutott eszembe, de a "Keresem azt a játékot...", vagy "Mi volt a címe?" sokkal célravezetőbbnek tűnik.

Flankerr 2013.09.10. 17:51:03

@Sam. Joe: A Gémmentők tökéletes..:)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.09.10. 18:35:05

ilyen feladványokat!
átmegyünk tvtropes-be?

karakter222 2013.09.10. 19:41:01

@Wertzui: Nem,nem a Challenger volt az,egy kicsit kidolgozottabb volt a grafikája, bár lehet, hogy csal az idő "szépítette" meg,meg a vonat teteje látszódott

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.09.10. 19:42:37

@karakter222: Mennyire tuti, hogy NES? És bármilyen plusz infód van még?

zyrobs 2013.09.10. 19:55:39

@Stöki: Ha sárgakazettás akkor 100% hogy NES.

zyrobs 2013.09.10. 19:58:47

Ja, és ha sárgakazettás akkor nem kizárt hogy bootleg, ami esetben nem valoszinű hogy valaha is meglesz a játék neve (lehet hogy pl épp egy Super Mario Train Brawl Melee nevű kínai klasszikusról van szó).

FZoli9 2013.09.10. 22:49:35

A másodikról erősen az Indiana Jones and the Last Crusade ugrana be, de ilyen felállásban (vonatos pálya után hajós) egy feldolgozás se rémlik.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.09.10. 23:01:55

Esetleg még North & South, abban van vonatos verekedés (bár hajós nincs).

CargoSGR 2013.09.10. 23:50:16

Gyanús, hogy az Infiltrator az, illetve a NES verziót nem ismerem.

www.youtube.com/watch?v=6VvlSTI8FIs

féldisznó 2013.09.11. 00:45:09

szerintem a második a Kung Fu 2 (Spartan X 2)

www.youtube.com/watch?v=GtBES8WiR5I

rognork 2013.09.11. 07:02:00

elképesztő mekkora lexikális tudás hever itt szanaszét

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.09.11. 10:07:31

A második nagyon a Stop the Expressnek hangzik, de nem tudok NES verzióról...
Speccyn rengeteget nyomtam, talán egyszer el is jutottam az utolsó vagonig, de szerintem nem sikerült végigjátszanom soha. Most a videóból látom, hogy az egész játékidő összesen 2:15... durva.
www.youtube.com/watch?v=Xze0SGFH_9s

B-Bird 2013.09.11. 17:06:28

Ha vonatos, akkor csakis a Guldkorn Express lehet. Abban fröcsög a vér meg minden! :-)

www.youtube.com/watch?v=S5IBBDm0AEo

karakter222 2013.09.11. 21:09:47

@Kyel013: Köszönöm,tényleg a Super C volt az :)
@féldisznó: És neked is köszönöm,azért nem is volt olyan nehéz feladvány :D

A többieknek is köszönöm a fáradozást, ez a két játék az ami megmaradt benne a DuckHunt meg az a játék mellett, ami a DuckHuntos pisztollyal kellett western környezetben banditákkal végezni :)

Komojtalan 2013.09.12. 08:52:50

@Yarner: Akkor nem lehettél valami kitartó :-). Én 2-3 vonatot mentettem meg egy-egy játékkal, aztán jellegénél fogva meguntam. De 3 élettel elsőre el kellett (volna) jutni a vagonokba, mert onnan folytatódik ahol meghaltál és 20 vagont kell előre menni, abból is vagy kettő csak bónusz, felénél berak a vagonok tetejéről a belsejébe és a belseje könnyebb valamivel.
süti beállítások módosítása