IDDQD

Miért csak most, kérdezi majd a blog olvasóinak egyik fele, minek kell ezt, kérdezi majd a másik. Az első kérdésre főleg lustaságunk a válasz, a másodikra az, hogy nemcsak lusták, bolondok is lennénk, ha a közösségépítés két fő webes eszközét nem használnánk ki. Szóval megjelent jobboldalt egy twitterablak meg egy link a Facebook-csoportunkhoz, a posztok alatt meg lehet lájkolni és serelni (share-elem, share-elem, átkozott gyötrelem, ahogy a költő mondta). Ennél jobban nem szeretnénk elburjánoztatni a webkettőt, nem állunk be a tumblászok sorába például. A mostani változásokról pedig figyeljük a visszajelzéseket, és ha valami nagyon nem tetszik majd az olvasók többségének, azt úgyis le fogjuk venni. Ez minden, amit mondani tudok a vietnami háborúról.

Azt mondják, hogy a gyűlöletre épített reklámkampányok mindig elérik a céljukat, de azért aki egy halom Guitar Hero-kontrollert hajít bele egy vulkánba a hírverés kedvéért, az nagyon utálja az eddig megjelent ritmusjátékokat. Mindenesetre a Power Gig készítőinek annyira elege van a műanyag gitárutánzatok korszakából, hogy rögtön egy szakajtónyit szórtak bele egy szimpatikus izlandi tűzhányóba. 

Jó, hát ez alapban persze nagyjából annyira meglepetés, mint hogy Angliában esett az eső. A számok (Torrentfreak.com-féle becslések, amiket eléggé bizonytalanná tesz, hogy a Blizzard digitális terjesztési csatornája is a Bittorrent protokollt használja) viszont roppant érdekesek.

A hivatalos adatok szerint a játékból 24 óra alatt egymillió, és 48 óra alatt 1,5 millió fogyott a boltokban, ehhez képest a warez letöltések számát az első 24 órában százezerre becsülik. Ez egyrészt a közkézen forgó 7 gigás csomaggal számolva 700 terabájt plusz adatforgalmat jelentett az interneten a megjelenés napján, másrészt ugye pont a tizede a hivatalos eladásoknak. És akkor arról a rétegről nem is beszéltünk, aki gyakorlatilag demóként használja a warezt, és utólag megveszi a gyárit is - nem tudnám megbecsülni, mekkora lehet ez a kör, de létezik.

A tanulság: tessék olyan játékot csinálni, ami jó, olyan online funkciókkal és közösséggel, amiből a warezoló kimarad, tessék olyan mítoszt teremteni, olyan rajongótábort építeni, és úgy kiszolgálni őket, mint a Blizzard, és akkor 10:1 lesz az eladott meg a letöltött játék aránya, nem 1:10. Jó, a warez most, két héttel a megjelenés után 260 ezernél jár, az eladás meg mondjuk - hasraütés - kétmilliónál, akkor nem 10:1, hanem 8:1.

Vagy persze ott a könnyebb lehetőség: siránkozni, hogy a warez megöli a játékipart, és a nagy jajveszékelés közben csődbe menni. 

Lehet, hogy már találkoztatok a Cow Clickerrel, mert már hetek óta megy a Facebookon, én csak most akadtam rá. A játék csodálatos esszenciája a Farmville-hez hasonló közösségi játékoknak, egyszersmind maró paródia. Mint a címe – kb. „Tehénklikkelő” – mutatja, egy tehénre kell klikkelni benne, ezután legközelebb hat óra múlva klikkelhet a játékos. A klikkeléseinket természetsen megoszthatjuk mindenkivel („XY éppen egy tehénre klikkelt”).

Természetesen a barátainkat is meghívhatjuk, hogy virtuális tehenészetünk szomszédságában új tehenészeteket nyissanak. Ez azért fontos, mert az ő klikkeléseikre viszontklikkelhetünk (a remek „click my click” opcióra kattintva), és így kapunk egy kis virtuális tehénpénzt (fejőpénzt?), a mooneyt. Naná, hogy valódi pénzt is beválthatunk mooneyra, tíz dollárért kapunk ezret belőle. A mooneyt arra költhetjük, hogy a hatórás limitet kivásároljuk, és így perceken belül akár többször klikkeljünk a tehénre egymás után, illetve új teheneket is vehetünk rajta. Kellően sok (ezres nagyságrendű) klikkelés után medálokat kapunk, amik semmire sem jók.

Az alkotó, Ian Bogost játékipari megmondóember azután csinálta meg a Cow Clickert, hogy az idei Game Developers Conference-n kiderült, mennyien utálják a játékfejlesztők közül a Farmville-t meg a többi, valódi kihívás nélküli közösségi játékot. Itt van Bogost blogbejegyzése a Cow Clicker születéséről, érdemes elolvasni.

Billy Mitchellről már olvashattatok suttyóválogatásunkban, amibe azért került bele, mert elég nehezen viseli, ha megdöntik a rekordját. Ettől még ő a világ egyik legjobb játékosa: ő volt az első, aki tökéletes pontszámot hozott össze Pac-Manben, majd hosszú évekre beállította a Donkey Kong rekordját. Pár éve az MTV Kong királya címmel csinált róla egy dokumentumfilmet (pontosabban róla és egy Steve Wiebe nevű fickóról, aki éppen megdöntötte Mitchell rekordját), itt bukott ki, hogy mennyire suttyó bír lenni. Aztán idén februárban egy Hank Chien nevű queensi plasztikai sebész megdöntötte Mitchell és Wiebe rekordját is.

Chien nem sokáig élvezhette a „King of Kong” címet, Mitchell ugyanis újra bebizonyította, hogy azért nem véletlenül ő az egyik legismertebb játékos a nyolcvanas évek óta. Az iowai Ottumwa városában érdekes kezdeményezés indult Video Game Hall of Fame (vagyis a Videojátékok Dicsőségcsarnoka) néven. Azért ott, mert Ottumwában van a Twin Galaxies nevű szervezet központja, ami a videojáték-rekordokat hitelesíti. Az idei beiktatási ceremónián természetesen Mitchell neve is a dicsőségcsarnokba került, Mitchell pedig ebből az alkalomból jól megdöntötte Chien Donkey Kong-rekordját. És ha már ott volt, mellékesen Donkey Kong Jr-ban is rekordot döntött – ezt nem tervezte előre, de úgy érezte, belejött a játékba.

A Donkey Kong Jr. rekordja 1 253 000 pont volt, ezt 1 270 900 pontra állította be Mitchell 3 óra és 58 perc alatt. Érdekesebb azonban, hogy a Donkey Kong-rekorddöntés hogyan történt. Chien rekordja 1 061 700 pont volt a játékban, és amikor 2 óra és 42 perc játék után Mitchell elérte az 1 062 800 pontot, kilépett a játékból. Vagyis éppen csak picit döntötte meg Chien rekordját. Amikor megkérdezték, miért tett így, ezt válaszolta: „Egyesek azt mondják, beképzelt vagyok, mások azt, hogy lusta. Én azt mondom, Billy Mitchell vagyok.”

(via Kotaku)

Nem titok, hogy az Activison nagyfőnöke, Robert Kotick nem éppen kedvencünk, és a jó Bobby mindig mond vagy csinál valamit, amivel megerősíti az ellenszenvünket. A héten például elveszített egy pert (vagy inkább két pert), ami azért érdekes, mert az egész egy szexuális zaklatással indult.

No nem Kotick zaklatott valakit, hanem annak a magánrepülőcégnek az egyik pilótája, amit Kotick és egy másik üzletember, Andrew Gordon gründolt. A pilóta az egyik stewardesst, Cynthia Madviget arra akarta kényszeríteni, hogy rendezvényeken kísérgesse, legyen mellette. A nő nemet mondott, ezek után a pilóta megígérte, hogy pokollá teszi az életét – erre a nő főnökeként lehetősége volt, egy ízben például kisikáltatta a repülő vécéjét Madviggel, miközben folyamatosan stírölte. A nő folyton panaszkodott Gordonnak, de ő nem foglalkozott a problémával. Aztán jött a jó Bobby és kézbe vette az ügyet: kirúgta a nőt, mondván „a srácoknak nem tetszik az ellenséges légkör.” Madvig ezek után perre ment.

Mindez 2007-ben történt, csak kicsit elhúzódott a dolog, mert egy idő után már saját ügyvédje, Patricia Glaser is perelni kezdte Kotickot és Gordont, mert szerinte a jó Bobby és üzlettársa nem fizetett neki annyit, amennyiben megállapodtak. A per a héten lezárult, Madvig kapott kétszázezer dollár kártérítést, Glaser pedig majdnem 940 ezer dollárt. A perköltség 475 ezer, illetve 480 ezer dodó, ezt is Kotickéknak kell állnia.

Néha nehéz elhinni, hogy ez az ember vezeti a világ egyik legsikeresebb játékkiadóját.

Márciusban a Kotaku készített egy felmérést az olvasói körében arról, hogy ki mivel, mit, hogyan játszik. Akkor ígérgettem, hogy az Indexen én is csinálok majd valami hasonlót, ez azóta megtörtént, most kiment címlapra az eredmény. Akit érdekel, ide kattintson. Természetesen nem reprezentatív, de azért tanulságos.

Természetesen Diablotetris. Kicsit a KMK területére tévedünk de sebaj: zokogjunk együtt a nosztalgiától, és döbbenjünk meg, hogy ezt csak most jutott eszébe valakinek megcsinálni, pedig mennyit idegeskedtünk annak idején, hogy a Diablo-karakterünk hátizságkában nem férünk el a cuccokkal.

A legutóbbi pár, meglehetősen öregecske játékcsaj után (ne haragudjatok Stökire, így negyven felett már csak a régi jó dolgok hiányoznak neki) jöjjön most egy kicsit frissebb hús: Crimson Viper a Street Fighter IV-ből.

A karakter fejlesztése igazi játékmarketinges csemege: a Capcom sokáig igyekezett a keleti divat szerint öltözködő csajokat előtérbe tolni, de a negyedik SF-re kellett egy olyan nő is, akit kifejezetten a nyugati fiatalok elvárásai szerint alkotnak meg, így hosszú piackutatás után megszületett a céges üzletasszonyba oltott technokrata CIA-kettősügynök. A játék megjelenése után a szaksajtó és a rajongók egyaránt rajongtak és füstölögtek C. Viper miatt, a vélemények a nevetségestől a "legjobb új karakterig" széledtek szét.

Ha van játék, amit kitüntetett figyelemmel kísérünk itt az IDDQD-főhadiszálláson, az... nem, nem a Starcraft 2, hanem a Privates, és határozottan nem azért, mert hasonlít a címe az ős-kedvenc Piratesre. Indoklásképpen inkább itt a trailer, amit most csodálatos módon aközben nézhetünk meg (opcionálisan: nézhetünk újra), hogy letöltjük az elkészült, teljes verziós játékot, mert hogy tegnap volt a premier, és a cucc ingyenes, szabadon terjeszthető. Hurrá.

Vicces koreai Starcraft-reklámok (illetve nem is magát a játékot, hanem egy hamarosan induló ligát hirdetnek), jut eszembe, ugye milyen rég volt már starcraftos téma? Szóval a szokásos renderelt-hitech, sztárjátékosokat macho pózben mutogatós stílus helyett az ovi a helyszín, illetve a suli, ahogy az egyszeri gémer srácot kellemes meglepetés éri a vizsgán.

Nem, nem fogunk vicceskép-bloggá változni, de ezen konkrétan felröhögtem, ilyen csökevényes a humorom, na. Szóval Newton és az alma után szabadon, ezért adta ki az ukázt a Valve-ban a legendásan karcsú nagyfőnök Gabe Newell, hogy srácok, fejlesszünk egy ilyen digitális disztribúciós izét.

Volt, aki hónapok óta várt erre: a heti retrojáték-szavazások örök második helyezettje, a Laser Squad végre nyert (igaz, sokáig a Barbarian vezetett). Jöjjön akkor erről egy cikk – bár mint látni fogjuk, a Laser Squad kapcsán Laser Squadról nem sokat lehet írni, más játékokról annál inkább. A játék ugyanis csak egy kiforrottabb, pöpecebb verziója volt néhány korábbi programnak.

Mint minden valamirevaló teremtéstörténet, ez is a káosszal kezdődik. Pontosabban a Chaosszal, Julian Gollop 1985-ös, spectrumos klasszikusával. És egy másik játékkal, a Rebelstar Raidersszel, ami nagyjából a Chaosszal egy időben jelent meg. Gollop közgazdaságtudományi egyetemre járt, de valahogy a programozás jobban lekötötte. Iskola mellett, főleg Basicben hozta össze a Rebelstar Raiderst, aztán fokozatosan átállt assemblyre.

Az amerikaifocisták egyrész nem keverendők össze a dél-afrikai vébén igen szimpatikusan játszott amerikai focistákkal, másrészt meg általában böszme nagy kigyúrt fickók, én biztosan nem érezném magam jól, ha valamelyik NFL-nagymenő megharagodna rám, és úgy gondolná, hogy átvertem némi pénzzel. Ha az Electronic Arts vezérkarában hozzám hasonló figurák ülnek (jó, jó, azért ez nam annyira reális gondolat, én is érzem), most nagyon kínosan érezhetik magukat, ugyanis egyszerre hatezer NFL-sztár haragszik rájuk. Mondjuk ők leginkább egykori sztárok, így a nagy kaliberű pofonok helyett pereskedéssel próbálják megoldani a problémájukat.

A hatezer társát képviselő egykori running back, Tony Davis azt állítja, az EA a Madden 09-ben jogtalanul használta fel az adataikat. Az összes régi játékos statisztikái, tömeg, magasság, minden stimmelt, csak a nevek és a mezszámok nem. Az EA szerint így nem is kell fizetni az adatok felhasználásáért, a focisták szerint meg igen. Hogy mennyire perelik az EA-t, nem publikus.

Sci-fi is, játék is, mégsem Starcraft, ilyen is ritkán esik meg mostanában. Lezajlott az Eve Online űr-MMO-ban a Hulkageddon 3 nevű, játékosok által szervezett esemény, aminek keretében egy hét erejéig elszabadult a pokol, és mindenki, akinek bármilyen szinten hadra fogható űrhajója volt, békés bányászokat mészárolt halomra, hogy megnyerje a szervezők által feldobott néhány milliárd ISK (ez a játék virtuális pénze) fődíjat. Ilyenkor az egyébként biztonságosnak tekintett szektorokban is vér folyik, az öngyilkos támadók annak tudatában lövik apró darabokra a bányászűrhajókat és állomásokat, hogy hamarosan megérkeznek a rendfenntartók, és atomokra lövik őket.

Mint rendesen, most is rettentő sírás-rívás ment a gankelés miatt fórumokon és rajongói oldalakon, annak ellenére, hogy ha az egyszeri bányász kicsit is odafigyel, el tud pucolni a támadók elől - a vérengzés áldozatainak nagy része olyan játékos volt, aki afk-farmol, vagyis otthagyja a gépet egy makróval, hogy az dolgozzon helyette.

A móka végén a mérleg 288 milliárd ISK értékű elpusztított űrhajó, felszerelés és rakomány volt, ami 16550 dollárnak, vagyis 3,5 millió forintnak felel meg (Eve-ben lehet legálisan ingame pénzért adni-venni a 30 játékidőt biztosító feltöltőkártyával, így gyakorlatilag ide-oda váltható a valódi és a játékbeli pénz, napi árfolyamon). Ez pedig rekord, a tavalyi végszámla csak 278 milliárd volt.