HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A 100 gigabájtos játék

2015.03.13. 18:09 Stöki

Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem a Dead Rising 3 patchétől, amire tavaly úgy kiakadtam, amiért 13 gigabájtos bírt lenni. A Star Citizennek ugyanis ezt egy teljes nagyságrenddel sikerült überelnie. Jó, ezúttal nem patchről, hanem a teljes játékról (illetve annak klienséről) van szó, meg úgy néz ki a játék, mint a lenti képen, na de akkor is.

2567219-4204205553-starc.jpg

A játékról írtunk már korábban, a Star Citizen a Wing Commander-sorozatot készítő Chris Roberts új űrszimulátora, amire természetesen közösségi projektfinanszírozással jött össze a zsé, ráadásul rekordmennyiségű. A kalapozás ugyanis nem állt meg egy Kickstarter-kampánynál, a játékot fejlesztő Cloud Imperium Games (Roberts cége) folyamatosan lehetővé tette a játékosoknak, hogy pénzt adjanak a készülő játékhoz, és persze folyamatosan újabb mézesmadzagokkal motiválták őket (most már ott tartunk, hogy komplett idegen nyelvek lesznek kidolgozva az univerzum űrlényeihez). Az eredmény minden idők legjobban megközösségifnanszírozott projektje evör: jelenleg 75 millió(!!!!!) dollár fölött áll a számláló, és ezt a pénzt több mint 800 ezer ember dobta össze. Igen, az fejenként majdnem száz dollár. Egy játékra, ami még meg sem jelent. Egészen döbbenetes.

A legújabb fejlemény pedig az, hogy az űr-MMO kliense 100, azaz száz (SZÁZ) gigabájt (GIGABÁJT) körül (KÖRÜL) lesz. Ezt a projekt egyik vezetője, Jeremy Masker jelentette be hivatalos fórumon, és mintegy mellesleg megjegyezte, hogy a patchek sem lesznek kicsik, úgy 2-6 giga körül, de akár 14-20-ig is felmehet, mindenki készüljön fel erre lélekben.

Bíró úr, a védelem visszavonul (és elkezd szerverfarmot építeni, mert az most jobb biznisznek tűnik, mint az ügyvédkedés).

A játék amúgy csak jövőre indul, szóval messze még a premier (de a Polygon újságírója már kicsit röpködött benne, eléggé élvezte). Addig a népes rajongótábor valószínűleg 100 millió fölé tornássza a közösségileg összedobott büdzsét. Aztán kiderül, hogy ez minden idők egyik legjobb játéka lesz, vagy csak a legnagyobb.

(De persze nagyon várom ám.)

114 komment

Címkék: chris roberts crowfunding wing commander star citizen

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr517266083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövesdi Dániel 2015.03.13. 18:37:57

A héten mindenki kipróbálhatja az űrharc modult ingyen és bérmentve!

robertsspaceindustries.com/promotions/sxsw-2015

Felmész oldalra, kódot bepötyögöd

SXSWFREEFLY2K15

Hajrá, jó repkedést

magnificat 2015.03.13. 18:47:49

@Kövesdi Dániel: nem mindenkinek működik, de remélem a lehető legtöbbeknek fog :) Legalábbis a Pax East-es kód (egy hete volt) nem működött mindenkinek.

Gyulimali 2015.03.13. 22:09:19

mondjuk, a grafika elég szép...

Yoshileon 2015.03.13. 22:20:29

@Kövesdi Dániel: Köszi, nekem működött.
Bár a honlap szerint Március 21-ig jó vagyok, a hangár státuszánál egy nagy piros X van, jelezve, hogy nincs hajóm. Azért gondolom valami ingyenes cuccal biztos enged repülni. Ha rámegyek, hogy "get a ship", akkor pedig elnavigál a pledge oldalra, ahol elsőre úgy tűnik, mintha 60-160 dollár értékben vehetnék egy hajót (értem én, hogy ezért kapok egy csomó más extrát is, de itt hajók vannak, meg árak, és ez elég rosszul veszi ki magát).

Amikor először láttam, lenyűgözött a videójuk, de nem pörögtem rá a témára, mivel manapság nagyon sok játékot hypeolnak fel, hogy aztán a hatalmas eladások után egy rakás ürüléket szolgáljanak fel aranytányéron.
Nagyon jó körítés, de már most baromi unszimpatikus, hogy hatezer féle extrát meg hajót próbálnak gusztustalan árakon a pofámba tolni, és még igazán érdemi dolgot fel sem mutattak (Csak a ventillátoros külső hűtőket... űrhajókon, az űrben...).

Azért szép, hogy már ez is 20 giga :). Űrharc modul, kíváncsi vagyok.
A patcher pedig ahogy elindítottam elkezdett egy zenét játszani nekem... Valaki úgy döntött, hogy ez jó ötlet, és senkinek nem jutott eszébe a megvalósítók közül, hogy talán nem kéne... Majd pont 3 órán keresztül ugyanazt a 2 perces számot akarom hallgatni. Természetesen egy mute gombot nem sikerült kitenni, azt csak a beállításokon belül találod meg. Persze ez csak egy kis apróság.

Gyulimali 2015.03.14. 00:03:13

...Bár, ilyenkor mindig eszembe jut az Elite...
ehh, 32kbyte-ban...

Gerilgfx 2015.03.14. 00:09:04

ezek a screenshoton nem látok semmit, ami akár csak 100 megásnál nagyobb méretet is indokolna. itt már egyszerűen silánykodásról van szó, a racionális fejlesztésnek még csak a látszata sem merül fel.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2015.03.14. 00:14:21

Az XPlane-ről legalább még lehetett tudni, hogy mitől 80 giga.

Fleaflu 2015.03.14. 01:45:32

@Gerilgfx: Mondjuk nem képkockánként lesz 100 giga.

load error 2015.03.14. 10:30:15

Mi került ezen a fotelen... izé játékon 75 millió dollárba?

Hajdú Peter 2015.03.14. 11:03:59

Remelem, hogy a torrentre mar normalisan kicsit kipofozva tomoritve teszik fol, nehogy ma 100 gigakat keljen letolteni.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2015.03.14. 11:17:42

@molnibalage: Hát hogy belerakták kb. az egész bolygó domborzati térképét párméteres felbontással. :)

BitPork 2015.03.14. 11:30:45

100giga...és még csak nem is igazi offline...

MV. 2015.03.14. 11:45:52

Böngészőben majd lehet játszani?

Flankerr 2015.03.14. 12:20:50

@MV.: Nem
@BitPork: Szerintem soha senki se mondta hogy igazi offline lesz, sőt.
@Hajdú Peter: Olyan torrent lesz belőle, szerveren futó játékként, mint a Wow-ből meg a Diablo 3-ból. Javarészt semmilyen. Szerintem

Shellagh 2015.03.14. 12:21:27

Aki panaszkodik és a screenshot alapján dönti el, hogy ehhez sok a 100 giga, az olvasson utána egy picit. Persze csak ha érdekli a dolog (bár gondolom emiatt szólt hozzá).

Yoshileon: Nem kötelező megvenni a csomagokat, ez egy nagyon kezdetleges fázis, a legtöbb modult ők is pre-alphának mondják. Ha akarod, veszel csomagot (támogatod őket), amiért kapsz hajót, és azt ki is próbálhatod, ha nem akarsz, nem veszel csomagot. Nem tudom, hogy ezen miért vagy felháborodva, miért kéne nekik ingyen rendelkezésre bocsátani a dolgot, hogy te játszhass? Egyébként ők is azt mondják, hogy fölösleges megvenni a drágább csomagokat igazi pénzért, később meg fogod tudni szerezni azokat a játékban szerzett pénzért.

különvélemény2 2015.03.14. 12:47:10

Mint ez közismert, egy 100GB-os játék 10x jobb, mint egy 10GB-os.

2015.03.14. 12:56:15

a texturák foglalják a aok helyet, sokan fel sem fogják ezt, pedig ma már nem ártana

2015.03.14. 13:59:56

Akit komolyan érdekel a játék, nem csak hobbyfikázásból írna a cikkhez, itt nézelődjön: www.youtube.com/channel/UCTeLqJq1mXUX5WWoNXLmOIA

K0vasz 2015.03.14. 13:59:57

Én nemrég döbbentem meg a final fantasy XIII 55 gigás méretén (ami valójában kétszer 55 giga volt az iso+a telepítés miatt). Úgyhogy ezen igazából már meg se lepődök :)

Faszerkezet 2015.03.14. 14:04:49

Nekem mar megvan 5.25-os DS.DD-s floppyn. Ha kell valakinek odaadom. Kicsit lassabb, kicsit csúnyábban, nahde nehogymá 100 giga...

2015.03.14. 14:08:08

full kamu a játék, random témájú pályákat csinál az ember crysis 3 editorban és beetetni a népet hogy majd ez összeáll valami MMO-vá lol

cabeza 2015.03.14. 14:39:58

@dumdidum42: Jo lenne nem hulyesegeket beszelni. Ez tulajdonkeppen egy valodi next-gen star wars galaxies lesz minusz xp-zes. Urhajo szimulacio plusz FPS ami nem egyszeru COD szintu. Lehetsz barmi, nem szabja meg egy belott szakma valasztas kepessegekkel. Grafikailag es jatek designban is a maximalisat adjak bele. Nem bigylibugyli jatek lesz.
Tobb jatekos harcolhat egy hajon, lotornyokban lovoldozhet, menedzselheti a hajo rendszereit optimalis mukodeshez. El lehet majd foglalni egy masik hajot. Banyaszat nem abbol all hogy nyomsz egy gombot es varsz fel afk-ban, amig el nem fogy az aszteroida. Emberi kepessegeidtol es a felszerelesedtol fugg hogy milyen jo vagy es nem attol hogy 24/7 xp-t szerzel es elered az x szintet meg lila targyakat szerszel tobb oras raidben. Szoval nem kell kockanak lenni.

@Yoshileon:
Nem kell fizetni semmit. Miutan beleptel a jatek hangarjaba, ESC, Arena Commander es a bal oldalt ott lesz listaban egy csomo valaszthato hajo.
Amugy regen kb. 8k Ft-tal tamogattam a fejlesztest, ezzel megvettem a jatekot, alfa hozzaferest egy Aurora hajot, es a Squadron 42 egyjatekos reszet is ami olyasmi lesz mint egy teljes wing commander jatek. Mellesleg egyjatekos, de a terv szerint coop-ban is vegig lehet vinni.
Igaz, van ott mindenfele hajo de ezeket mind megveheted majd a jatekban creditert, miutan kesz lesz az mmo vilag es elkezdhetsz penzt keresni a karaktereddel. Azok a hajok ajandekok adakozas utan, mivel ezt a projektet teljesen a jatekosok penzelik, nincs mogotte semmi kiado. A tamogato jatekosoktol fuggnek es semmire sem koteleznek. Ezt mar vagy 100x leirtak es mondtak.
100Gb meg vicc hogy hir, de az nem hogy mennyi melo van benne, hanyan dolgoznak rajta es milyen durva minosegben csinaljak. Tobb szaz helyre lehet majd elrepulni, felfedezni, kereskedni, harcolni. Nem kell azon a 100Gb-on csodalkozni ilyen minoseg mellett. Vagy hol lattok ti ilyen minoseget ma? youtu.be/o-xvCg8CI9U
Es ez egy ingame prototipus.

Celtic 2015.03.14. 14:50:18

En a legutobbi Wolfensteinnel akadtam le. 40+ G.
Nincs az a jatek, ami 40G-tol jobb, mint 4G-tol.
Legalabbis szamomra. Biztos baromi jo, ha tizezer fuszal hajladozik, es az milyen jol nez ki, de engem nem kulonosebben erdekel.

Gyonyoru lehet 100G textura (elnezest, csak 99,5 , mert fel gigaban ott a kod), csak ertelmetlen. Vagy csak tul oreg vagyok ehhez.

Kuruttya 2015.03.14. 14:50:40

Azért ez szép. 75 misi már egy korrekt open world AAA játék budgetje környékén van. Ezt crowdfucingból...

fritoz222 2015.03.14. 15:06:36

Rémesen messze van ez az izé egy kész játéktól, nyugodtan üljön fel a hype vonatra aki akar, de ne csodálkozzon ha pofáraesés lesz a vége.

Kültag 2015.03.14. 17:00:01

Ha a 30 gigás Skyrim installomba készítek 10 000 db képernyőfotót (és bmp-ben hagyom őket), az is 100 gigát foglalna. Pár napig most akkor nem fogok ráérni.

Void Bunkoid 2015.03.14. 18:31:39

@K0vasz: Vedd meg. Akkor csak egyszer 55 giga, az "iso" meg vagy ott lesz a dvdn/BDn vagy a gőzön felhőben. És marha sokszor akciós, kb egy pizza áráért elvihető. Vagy néhány gombóc fagyi áráért, hogy idézzem Fónagy Jánost :)

Az meg, hogy száz giga, hát ez van, manapság ez a trendi, hogy minden textúra két centiről nagyítóval kuksolva is borotvaéles legyen, és egyszer se ismétlődjön, mert a "pc master race" kedvenc szórakozása nem az, hogy játszik egy játékkal, hanem hogy fél centiről puskatávcsővel kőfaltextúrákat nézeget, ráveri a monitorra aztán kirakja fészbukra, hogy dekirály, nem elmosódott, ezazigazi.

különvélemény2 2015.03.14. 19:07:36

@Void Bunkoid:

Tele vagyunk kihasználatlan processzormagokkal, úgyhogy nyugodtan lehetne generálni is azokat a textúrákat.

De akinek van 75 milliója, applefan szintű rajongótábora, de nincs rendes programozója, az megrajzoltat mindent kézzel.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2015.03.14. 19:18:52

@különvélemény2: vagy akar meg is tarthatnak azokat a texturakat maguknak. rendereljek le, aztan kuldjek le a kepet, amit latok. 100gb-bol ha jol saccolom kb 50 oranyi 1080-as video lehetne stream-elni.

Xezs 2015.03.14. 19:47:59

Gondolom csinálnak hozzá bazi nagy pályát, hogy aztán elbaszhasd az egész életedet egy virtuális világban. Szeretek játszani, de amennyi időt az ilyen MMO-k kívánnak az nem normális.

cabeza 2015.03.14. 20:31:54

@Xezs: Igen, mert fegyverrel kenyszeritenek ra, hogy jatsszal vele minden nap.

Amugy nem csalodtam a hozzaszolasok joreszeben, hozzak a magyar szintet :)

taka2 2015.03.14. 20:50:04

nagyon alfa még a játék

A_G_A 2015.03.14. 20:50:07

Én ezen már annyira nem akadok ki. Wolfenstein 47 giga, legutolsó COD ha jól láttam 57. Mióta kiment a divatból a DVD (meg az optikai adattárolás), azóta nagyon kényelmesek lettek a fejlesztők. Minden játék minimum 30 giga körüli. Ha valaki ért is egy kicsit a 3D szerkesztéshez, könnyen megértheti. Az egyik általam kedvelt (sajnos manapság elhanyagolt) MMO szintén klienssel megy, átlag használat mellett már évekkel ezelőtt is napi 10 gigákat szedett le.
Nézzük csak; egy 4 km-es környezet ha nincs is semmi csak növényzet néhány fával, már akkor kb. 200 mega. Épületek bútorzatokkal, út, jármű miegymás még legalább ugyanennyi, de inkább a duplája. Ha egy elég kidolgozott karakter jön feléd, az lehet akár 300 mega is, főleg, ha dinamikus, sűrű hajzata, szőrzete van. És ugye nem egy alak futkorászik ezekben. Mozdulatokat, egyéb scripteket már ne is adjuk hozzá...
Ha megnézel egy átlag Collada objektumot, az kb. 30 mega körüli. És ez még nem is annyira kidolgozott.
Lerenderelni realtime ilyen minőségű objektumokat, vagy legenerálni egyedi textúrákat fix apró darabokból még a Pixar sem képes, pedig nekik elég kemény renderfarmjuk van. Az a szöveg meg hogy „túl kényelmesek, és inkább megrajzoltatják valakivel” egy ló, amire pontosan fordítva sikerült ráülni. Inkább legyen negyven művész aki megrajzol egy vagy több kiaszottnagy textúrát a környezethez, mint egy gép által összetákolt kényszervalami, ami minden második kanyarnál ugyanazt a 10%-nyi képet adja, mert maradék 90%-kal nem képes mit kezdeni. Nem mellesleg az ember által rajzolt/szerkesztett dolgok mindig szebbek, természetesebbek.

Ez itt fent meg tetszik, pedig nem vagyok oda a sci-fi játékokért (ellentétben a filmekkel, könyvekkel).

Xezs 2015.03.14. 21:08:25

@cabeza: Félreértesz, én nem játszok ilyen űrszarokkal. Pont azért írom amit, mert szerintem idióta aki ilyesmivel leáll játszani.

különvélemény2 2015.03.14. 21:15:24

Mai gépeken fut, Shader 2 kell hozzá és 96K és FPS.

data.hu/get/8584117/kkrieger.rar
(XP felett jobbklikk/futtatás rendszergazdaként)

Persze értem én, a 100GB az 100GB, ez egy erény...

cabeza 2015.03.14. 21:43:27

@Xezs: Oh nem, nem, kedves Xezs. Pont hogy meg meg is erositetted a velemenyemet ezzel a valaszoddal. Foleg arrol amit a magyar szintrol irtam :)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.15. 03:02:23

Ez szándékos, biztos vagyok benne. Nekem semmilyen textúra nem tudja megindokolni ezt a méretet. Nem kell a Google Mapset egy játékba becsomagolni. Ha kapható lesz a játék 10 GB-os változata, amihez ha nincs más bajom, letölthetek 90 gigányi textúrát, az, mondjuk, rendben van. Illetve nincs rendben, mert ha ma már az Elite példája túlzó is, akkor sem vehető normálisnak már 10 giga sem egy programhoz. Egyszerűen értelmetlen, és csakis akkor születik ilyen program, ha feltett szándékuk, hogy a program jó terebélyes legyen. Ahogy látom, már más játékok is vannak ehhez közelítő méretekben, és még csak nem is látom a döbbenetet emiatt. Eddig is szándékos volt a tárigény mesterséges növelése, de arra még lehetett kreálni valami ürügyet. A 100 gigára már nem lehet. Pusztuljanak. Azok pedig megérdemlik a szopatást, akiknek van pénze (apukától?) arra, hogy újabb winchestereket és RAM-okat pakoljanak a gépükbe azért, hogy egy ilyen szart nyomassanak rohadásig.

Az X-plane telepítője azért volt 8 (nem 80) giga méretű, mert mérhetetlen mennyiségű kiegészítőt tartalmazott. De a telepítőhöz azok kiegészítőként tartoztak, külön letölthetően, nem integrálva.

Celtic 2015.03.15. 11:43:11

@Androsz: +1.
Dehat ez a magyar szint: nem tudjuk megbecsulni azt az aldozatos munkat, amit belefektettek a meretnovelesbe,

Kültag 2015.03.15. 11:51:17

Öngerjesztő folyamat: hatalmas a játék világa --> még évek múlva is fogsz vele játszani --> kell a hosszútávú változatosság + a következő gépedben 256 vagy 512 gigás SSD lesz (monjuk...). A Crysis is valahogy így állhatott hozzá annak idején, csak az lóerőben volt követelőző. Egy egyszer használatos FPS-nek elég az aktuális átlag konfignak megfelelnie, talán még bosszankodnak is a fejlesztők, hogy sokféle videokártyán kell futtathatónak lennie. Egyébként meg egy átlag vinyónak még akkor is a töredékét foglalja csak, ha DLC-kkel és modokkal 200 gigára hízik egy ilyen. Ami érdekesebb, az a folyamatos töltés és ennek anyagi vonzatai. Mennyibe kerül, ha napi 8 órát olvas megállás nélkül egy vinyó?

BitPork 2015.03.15. 12:45:54

@Flankerr: Tudom-tudom, de nekem valahogy nem jön be hogy tömegnyomor van egy-egy szerveren, nem a magam tempójában kell illetve lehet csinálni dolgokat. Offline lovag vagyok, ez van. Rühedzem az ál-közösségi médiás megoldásokat, pláne ha kényszer.

cabeza 2015.03.15. 15:15:17

@Androsz: De amugy az X-plane-ben nem felsz a chemtrailtol vagy hogy elvisznek az ufok...? Szandekos tarhelynoveles, istenem.... megis mi celbol lenne nekik az jo, hogy szandekosan noveljek, gondolkozz! Nekik is penzbe kerul hogy biztositjak a letoltest es nem mind1 mekkora az.
Jatekfejlesztokent csak fogom a fejem a sok butasagon. Nezz utana mielott ilyeneket mondasz vagy kerdezz ra miert van igy!
Amugy annyira nyitott a fejlesztes, hogy a kliens .pak fajljaiba(ami tulkepp egy zip fajl) bele lehet nezni, kiszedni a modeleket, texturakat. Sot, engedik es tamogatjak hogy cryengineben ezekkel az cuccokkal a rajongok kiserletezgessenek, hobbi filmeket gyartsanak, modositsak.
Hulyeseg hogy csak a textura miatt van a 90Gb. Pl az SW The Old Republic mmo kliens 24Gb, mert tele van szinkronnal es nem csak a textura miatt nagy.

Star Citizenben egy komolyabb urhajo gyakran eleri a millios poligonszamot mert olyan reszletes. Minden vertex es poligon adathoz is tarhely kell. Pl a Constellation ami egy 58 meteres hajo kb 1.5-2 millio poligon kivul-belul, amiben tobb jatekos is lehet, most osszesen kb 1,5Gb. Ebbol kb 500Mb a model, mert annyi minden alkatreszbol all. A karakterek is lassan megutik a 100k poligont. Vannak a hangeffektek, az is elvisz tobb Gb-ot ha nem szokol radio szintu hangokat akar az ember.

Ez nem egy flappy bird jatek a telefonra.

@Xezs: Orulok hogy bemutatkoztal, de ezt mar tudtam az elso beszolasod utan is, nem ujdonsag nekem.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.15. 16:58:09

@cabeza: "megis mi celbol lenne nekik az jo, hogy szandekosan noveljek, gondolkozz!"

Már gondolkoztam rajta, sokat. Nem értem. Már másnak is mondtam, és van, aki szintén nem érti, van, aki a növekvő tudású programok tárigényével indokolja (engem nem meggyőzve), és van, aki azt mondja, hogy a számomra nehezen elképzelhető együttműködés a fejlesztőcégek és a hardvergyártók között az ok.

De az, hogy a programok ilyen gigantikusra nőttek, nekem már nem indokolható. Nem csak egy ilyen játék, amelyben én csak azért emlegettem a textúrákat, mert más, nálam nyilván tapasztaltabb, ezt emlegette, feltehetőleg az egyéb tölteléktényező mellett. De nagyon is érvényes a kérdés például magára a Windowsra. A Windows kezelőfelületének legfőbb funkcióit a több mint 20 éves 3.1-es verzió is tudta, és a telepítőcsomagja 9 db 1.44-es floppyból állt. A Windows XP telepítőcsomagja már 640 MB, és már itt is feltehető a kérdés, hogy miért. De mondjuk azt, hogy az XP 32 bites, és már rengeteg belső eljárás van benne, amelyek API-ról meghívhatók, kiegészítve vele a fejlesztőrendszer és fordító képességeit.

A Visual Studio 6 EE telepítője másfél gigabyte, és három nagy nyelv fejlesztőrendszerét tartalmazza, benne az összes lefordított kóddal, grafikai elemmel, szolgáltatással, rengeteg kiegészítő eszközökkel. Jellemzésül: egy komolyabb irodai alkalmazás forráskódja 10-20 MB. A lefordított natív kód 3-4 MB. Ezek szerint 3-4 MB méretben egy tisztességesebb alkalmazás megírható. Mekkora is a Photoshop CS2 telepítője? 470 MB. Na és a CS4 verzióé? 1,05 GB. Talán háromszor annyi a tudása? A frászt. Ezért használom a CS2-t. Talán textúrák és hangok töltik meg?

Ott van a nagyszerű .NET környezet. Azért, mert a fejlesztő gépén az van fenn, amikor a számológép-programját megírja, az 1 megás program a telepítéskor követeli rajtam a kb. 240 mega méretű .NET 4.5-öt. Pedig amit a program használ belőle, azt talán az 1.1 is tudja. A 4.5 olyan rendszerigényeket támaszt, hogy azt mondtam, megvagyok nélküle.

A Windows 7 telepítőcsomagja mekkora? 2,45 GB. Négyszer akkora tudás volna benne, mint az XP-ben? Jó, benne van a 64 bites verzió is, hát legyen. A 8.1 a Microsoft szerint már 4 GB a letöltendő on-line rész. Hinnye, talán a csempés lófütty lenne ilyen drága? Mert mást még senkitől sem hallottam, ami új lenne. Ha használhatom a Win7 rutinjait, megírom nekik 50 megában, legfeljebb. Akkor mi van benne, talán 128 bites kód? Na és mennyi lesz a most már tényleg, de igazán csodás Win10?

Egy erős grafikájú játék egy erős grafikai motorra épül, engem még így neveltek. Mekkorára? Nehogy már 100 MB ne legyen rá elég. Mert az, hogy a felületek árnyalása tripla finomságú, csak pár paraméter és több végrehajtási idő, nem tripla kód.

Feltehető a kérdés, hogy mitől jobb egy játék az Elite-nél, a Scarabaeusnál vagy Stellar 7-nél, ha milliós számú poligonból áll, de elfogadom, hogy a páratlan látvány vonzóvá teszi a játékot. Elég kár, hogy a játékok ma csak a páratlan látvány fokozásával próbálják a vetálytársakat legyőzni, mert a játékmenetről és a játszhatóságról nem szoktam őrjöngésig lelkes ismertetőket olvasni.

Mindezek után: mi is az, ami a programok által tömörítve elfoglalt 50-100 giga tárhelyet indokolttá teszi? A hang? 10 (csak 10) gigabyte-on 50-80 órányi szuperminőségű sztereó mp3-at tudok elhelyezni. Mellesleg MIDI-ben ez kb. 12 ezer óra, de legyen beszéd és zaj, akkor is 100 óra, legalább. Ha egy szerencsétlen egy éven át ezt a játékot nyomja, akkor talán már unni fogja.

Nem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy miért. De nem tudom elképzelni, hogy azért, mert ennél kevesebből képtelenség megvalósítani. Nem tudom, hogy miféle üzleti kapcsolat fűzi össze a fejlesztők és a hardvergyártók érdekeit. De a programok valamiért folyamatosan egyre több erőforrást követelnek. Az Office 2003 Pro 369 mega. De az ugyanezt tudó 2010-es OpenOffice csak 143 mega. Az Office 2010 1 GB. Texturák vagy hangok? Az Adobe Acrobat 7 Pro 212 mega. A csak egyetlen érdemleges szolgáltatással kevesebbet tudó, egy fontos képességgel többet tudó Foxit Phantom PDF editor 16 mega. Akkor most mi van?

"Chemtrail" vagy nem, ezt én ésszel nem tudom követni. Szopatás. Vegyél nagyobb gépet. Hogy ez a fejlesztőnek miért jó, azt talán valaki majd meg tudja mondani egyszer.

cabeza 2015.03.15. 18:20:32

@Androsz: Eloszor is folosleges egy komoly jatekot osszehasonlitani egy openoffice-szal. Alma es korte. Dokumentaciot ugyanugy irsz mindket office-ban, nem fogsz hirtelen 3d virtualis szemuvegben virtualis ceruzat fogni es a virtualis papirra kezzel irni hogy aztan a vegen elmentsd azt egy docx-ba, mert folosleges.

A jatekfejlesztes ua. mint a mozi es ugy altalaban a szorakoztatoipar. Minel valosaghubbre szeretnek megcsinalni es elkapraztatni a nezoket, jatekosokat. Vannak akik a minimal jatekokkal elvannak, de vannak akik a fejlettebb jatekokat szeretik. Amugy meg ez a fejlodes, ha nem lenne az embernek ez az osztonos torekvese, meg mindig nyersen ennenk a hust egy barlangban.

Fejlettebb jatekok tobb, komolyabb megoldast igenyelnek. Pl. valosaghu bevilagitast. Ezt nem ket sor leprogramozni. Igen, ezek az extra funkciok novelik meg a meretet. Errol napokig lehetne beszelni.
Windowsnal meg ugye van trillionyi hardware es valamilyen szinten visszafele kompatibilisnek kell lennie. Persze van egy kilo foloslegesen beultetett funkcio, de mondjuk lehet ezt mas hasznalna, mert neki viszont idot sporol. Ettol fuggetlenul a windows novekedese johet akar hanyag kodolasbol, nem tudom, nem dolgozom az MS-nel. DirectX 12-vel is csak most hirtelen jottek elo, most hogy az AMD Mantle elkezdte volna kinyomni a piacrol, mert az MS leszarta a PC-t, inkabb konzolra osszpontositott.

Hang: abban a bizonyos MP3ban van x+1 csatorna? Egy jatek hosszabb jatekelmenyt nyujt mint egy par oras film, pl 20 orat. Nem szabad elfelejteni hogy egy jatek nem linearis(jobb esetben) es emiatt kulonbozo szituaciokat is fel kell venni. Ez ugyanugy igaz pl a hang effektekre. Pl. acel pancelt eltalal egy golyo szembol, oldalrol, eltalatja egy sugarnyalab. ategeti, nem egeti at a pancelt a sugarnyalab. Ezt mind mind bele kell rakni hogy realisztikusabb legyen.

"Nem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy miért. De nem tudom elképzelni, hogy azért, mert ennél kevesebből képtelenség megvalósítani. Nem tudom, hogy miféle üzleti kapcsolat fűzi össze a fejlesztők és a hardvergyártók érdekeit."

Sok ember szeretne realisztikusabb jatekokat, es ezek kozott lehetnek jatekfejlesztok is. Ok probaljak eloretolni a technologiat a penzukkel, mert nekik ez a hobbijuk. Ha van ra kereslet, a hardver gyarto is jobban iparkodik es dobja ki az ujabb generacios hardvert.

"Feltehető a kérdés, hogy mitől jobb egy játék az Elite-nél, a Scarabaeusnál vagy Stellar 7-nél, ha milliós számú poligonból áll, de elfogadom, hogy a páratlan látvány vonzóvá teszi a játékot. Elég kár, hogy a játékok ma csak a páratlan látvány fokozásával próbálják a vetálytársakat legyőzni, mert a játékmenetről és a játszhatóságról nem szoktam őrjöngésig lelkes ismertetőket olvasni."

Az a gond hogy nem olvastal semmit az SC-rol azon tul ami az ujsagirasi szenzacio hajhaszason tul van. A honlapjan reszletesen leirnak uj jatekmechanizmusokrol amit eddig jatekokban meg nem igazan latott senki. Mint pl hogy egy urhajonak minden egyes fontos alkatreszet lehet cserelni, modositani, optimalizalni(tuningolni) mint mondjuk egy autonal. Valos fizikaval mukodik a vilag es minden pici tuning a hajon erzodni fog. Egy csapatban lehetsz tobb jatekossal egy hajon ahol mindefele funkciot ellathtatsz. Ket nagyobb hajo legenysege csataban elfoglalhatja a masik hajot. Ugy kell elkepzelni ezt mint a Star Wars 4. epizodja elejen. Banyaszasrol mar irtam. Sokat lehetne ezekrol meg irni, de erre van az a honlap hogy elolvasd ezeket, persze ha erdekel.

Xezs 2015.03.15. 19:11:24

@Androsz: Te most komolyan gondolod hogy direkt növelik a programok tárigényét? Ne hülyéskedj már. Hogy lehet összehasonlítani a Win7-et (8-at?) a 3.1-gyel már megbocsáss? Te abból indulsz ki amit ténylegesen látsz a szemeddel, magyarul a GUI és kész? Az neked ezek szerint smafu, hogy a Win7-8 irdatlan sok plusz szolgáltatást nyújt, meg hogy a biztonsági/felhasználókezelési rendszere is az aktuális kor követelményeihez van igazítva? A 3.1-esben milyen biztonság vagy felhasználókezelés volt? Semmi.

Egy játéknak egyetlen egy okból van nagy tárigénye: mert megtehetik. Mert hugyért-szarért veszel már 1 Tb-os vinyót, így senkit nem érdekel, hogy egy játék 5Gb vagy 30Gb. Jó, a 100Gb-ot én is túlzásnak érzem, de basszus ez még mindig csak töredéke annak a tárhelynek, amivel egy átlag user (pláne egy gamer)rendelkezik otthon.

A gyártók közti titkos összeesküvés gondolata pedig enyhén szólva is megmosolyogtató.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.03.15. 19:15:23

@Androsz: a sok helyet a middleware-ek és toolkit-jeik foglalják. senki sem fog saját engine-t fejleszteni, mert nincs rá idő. ha van kész devkit, akkor licenszelik/megveszik, és azzal fejlesztenek. ezért lett ez is olyan nagy, mert a cryengine komplett hordaléka benne van.
de az ingyenes ut4 fejlesztési modelljéből kiindulva ki-crowdsource-olják lassan a játék fejlesztését is.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.15. 20:45:59

@cabeza: Az OpenOffice-t a Microsoft Office-szal hasonlítottam össze. 143 – 369.

"Amugy meg ez a fejlodes, ha nem lenne az embernek ez az osztonos torekvese, meg mindig nyersen ennenk a hust egy barlangban."

A fejlődés az lenne, ha a mai százszor gyorsabb hardveren százszor gyorsabban futna egy Word. A Word 2.0 f/W egy komoly tudású szövegszerkesztő volt, egy-két kis dologtól és egy-két ritkán használt dologtól eltekintve ugyanazt tudta. De egy táblázat rendezése nem tartott órákig, ma viszont még mindig eltart 5-20 másodpercig.

DOCX-et ma már hálistennek csak a félretájékoztatott júzerek használnak. A Microsoft újabb szopatást tervezett, de ezt végül a profik le tudták állítani, például az OpenOffice-ban.

Az egyébként nagyon jó, hogy a játékok kedvéért nagyon profi grafikus motorokat dolgoztak ki, mert ez egészen más területen jól hasznosítható lesz. Csak az érdekelne, hogy a motor az összes külső rutinjával együtt mennyit foglal el.

Tudom, hogy a profi funkciók terjedelmes kódokat igényelnek. De azt nem fogadom el, hogy a tízszer jobb renderelés vagy világítás tízszer akkora kódot igényel. Elfelejtkezünk arról, hogy minél jobb egy motor, annál kevesebbel kell nőnie a kódjának az újabb funkciók beépítésével, amíg az nem alapvetően új rész. Hiszen az új funkciók használni tudják a már megírt, a kódban ott levő funkciókat.

Nem tudom megtippelni, mert én sosem fogok ekkora erőforrást fordítani egy játék kipróbálására sem, hogy mekkora tárigényt jelenthetnek a hangeffektek és a beszéd, de ha netán 7.1-es parasztvakításra vannak kidolgozva, az csak egy sima hülyeség.

"Sok ember szeretne realisztikusabb jatekokat, es ezek kozott lehetnek jatekfejlesztok is. Ok probaljak eloretolni a technologiat a penzukkel, mert nekik ez a hobbijuk. Ha van ra kereslet, a hardver gyarto is jobban iparkodik es dobja ki az ujabb generacios hardvert."

Ez a hobbijuk... :-)) Értem én, hogy a két folyamat egymást erősíti, csak azt nem, hogy a szoftverfejlesztőknek miért érdeke az erőforrás-pazarlás. Bár azt hiszem, mégis sejtem: a hardvergyártók "ösztönözhetnek" pár nagy szoftverfejlesztő céget a programbuborékok felfújására. A pénz beszél, és a pénz ezerféle utat tud találni magának. De attól ez még egy rohadt dolog, és én elég reális és komor gondolkodású ember vagyok ahhoz, hogy a magam részéről beintsek nekik, ahol megtehetem. Akik ma spontán vagy "ösztönzött" módon hájpolják az új, még szebb és még terjedelmesebb játékokat, azok nem csak nekem, hanem ahogy olvashattátok, a posztolónak sem tetszenek.

@Xezs:

"Mert hugyért-szarért veszel már 1 Tb-os vinyót"

Jelenleg a legolcsóbb 1 terás winchester 15 ezer forint. Jó lehet neked, ha ez "hugyért-szarért". Nekem sajnos nem, és főleg azért sem, mert csillivilli szoftverekkel akarnak rá kényszeríteni.

"Egy játéknak egyetlen egy okból van nagy tárigénye: mert megtehetik."

Ez viszont igaz. Megtehetik, nem ők fizetik az árát.

Én el tudom képzelni azt is, hogy azért növelik a szoftverek méreteit, mert csak így tudják elhitetni az átlagparaszttal, hogy az új program még többet tud, mint a régi. Hajdan tudott dolog volt, hogy egy magnót azért tesznek olyan nagy dobozba akkor is, amikor már walkmant is gyártottak, mert úgy egy asztali magnó "komolyabbnak" látszik. Ma az a gyártók rögeszméje, hogy az átlagparaszt azért fog új tabletet vásárolni, mert az 1 teljes milliméterrel laposabb, mint a régi. Ugyanakkor ma már egy tabletbe is olyan erőművet építenek, ami mellett az én elég sok dologra rendszeresen használt asztali gépem egy poros kávédaráló. No persze az Androidnak mindig sikerül egy olyan újabb változatát elkészíteni, amely ezen az erőművön is pont olyan lassú, mint amilyen öt éve volt.

"Te abból indulsz ki amit ténylegesen látsz a szemeddel, magyarul a GUI és kész?"

Természetesen a GUI mögött is ott volt egy teljes oprendszer, memória-, háttértár- és perifériakezeléssel, időosztásos multitaszk-kezeléssel. A telepítő 10 mega. De a Windows 98 szinte csak a címzési tartományban maradt le az XP-től, a jobb multitaszkolás és a Pentiumok pipe-optimalizálása még kétségtelenül ide vehető. Ami inkább optimalizálást kíván, nem többszörös méretű kódot. De megmondtam, az XP tárigényét még hajlandó vagyok elnézni, bár elég nehezen.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.15. 20:55:58

"Az neked ezek szerint smafu, hogy a Win7-8 irdatlan sok plusz szolgáltatást nyújt"

A Win7-et viszonylag sokat használom, felhasználói oldalról nem sok érdekességet látok. Az XP szolgáltatásait pedig jól ismerem.

A Comodo 8 tűzfal a registryben tárol adatokat az elfogadottnak bejegyzett folyamatokról. Egy ilyen bejegyzés ma nálam 18-22 másodpercbe kerül! Bejegyzés nélküli ideiglenes engedélynél nincs semmi várakozás. A Comodo 6 is megjegyezte a megadott jogokat. A bejegyzésük 2-3 másodperc volt. Ilyen nehéz lett a registry kezelése a nem változott oprendszer alatt? Rákérdeztem a Comodónál, és azt mondták, hogy a hiba nálam van. Ja, meg azoknál a gépeknél is, amelyekre szintén feltettem ugyanezt.

Biztonság és felhasználókezelés, sok-sok megabyte-ban? Ezen te nem nevettél?

@cabeza: "Windowsnal meg ugye van trillionyi hardware es valamilyen szinten visszafele kompatibilisnek kell lennie."

Erre a problémára találták ki a BIOS–OS-driver réteget. De ha a Windows telepítő tartalmazni akarja az összes hardver drivereit, amiket persze a felhasználónak rögtön frissítenie is kell a hardvergyártó honlapjáról, az szerintem egy jókora ökörség.

@manson karcsi: Lényegében megválaszoltad a kérdést. A fejlesztők hanyag mozdulattal belapátolnak a programba mindenféle könyvtárakat, motorokat, felületeket, kicsit összerázzák, hozzátesznek egy programot, amely tulajdonképpen ezeknek a könyvtáraknak a hívogatásából áll, aztán ennyi, vegyen a paraszt nagyobb gépet, ha nem tetszik. Kösz. Akkor rohadjanak meg az ilyen fejlesztők, más pénztárcájával verni a csalánt nagyon könnyű.

qwertzu 2015.03.15. 22:11:09

@Androsz: brrr szokásos üzemeltetői sírás.
Fejlesszél te .net 1.1-ben, FORTRAN-ba se volt LINQ oszt milyen jól elvoltak nélküle. Én inkább maradnék a 4.5.1-nél köszi.

"A fejlesztők hanyag mozdulattal belapátolnak a programba mindenféle könyvtárakat, motorokat, "

Aha minek használjunk okos emberek által megírt könyvtárakat, dokumentáltak, több ezer fejlesztő teszteli őket folyamatosan, rohadt sok információ a neten. Aki igazán tökös az saját ORM-et ír, meg saját DI container-t.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2015.03.15. 22:14:02

@cabeza: ez a valos fizika egy kisse tulzo kifejezes egy urhajos jatek eseten, valljuk be :)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.15. 23:15:58

@qwertzu: Hát használd az "okos emberek" által megírt könyvtárakat, azért vannak. De akkor az okos emberek optimalizálják azt a rohadt könyvtárat méretre és sebességre is. És ha nem tették meg, akkor én használok egy régebbi verziót, vagy egy teljesen másikat.

Őszintén kíváncsi volnék arra, hogy te milyen funkcióját használod a 4.5-nek, ami a 2.0-ban nincs.

cabeza 2015.03.15. 23:17:03

@droid_: Newtoni fizikarol gondolom mar hallottal. Ez azzal megy. A newtoni fizika valos. Tudod, F= m*a?

@Androsz: Toltsd le az unreal engine 4 forraskodjat, ingyen van. Megnezheted mi foglal olyan sok helyet. Sot! Akar atirhatod, optimalizalhatod ha nem tetszik valami. Problema megoldva.

Gerilgfx 2015.03.15. 23:20:36

@manson karcsi: a contentgyártó pistik nem fognak saját enginet fejleszteni, mert eleve nem is tudnak. attól még minden játékfejlesztőnek kell egy saját engine, mert mondjuk azért talán nem cryengineben kéne ötödölőt írnia.

szóval ez, hogy fog a sok 12 éves egy unreal enginet, és beletesz néhány modellt, és ráírja, hogy játék, esetleg néhány AAA iparból kihullott modellező teszi ezt meg valamilyen fejlesztőcsapat részeként, mint ahogy ez mostanában szokás, az sosem szokott igazán bejönni. legalábbis én olyan említésre méltó titlet, ami így készült volna, még nem láttam.

qwertzu 2015.03.15. 23:27:30

@Androsz: "Őszintén kíváncsi volnék arra, hogy te milyen funkcióját használod a 4.5-nek, ami a 2.0-ban nincs."

LINQ, EF, WPF, async, Parallel, MVC, MemoryCache, WCF

De komolyan ez a szemlélet. Ennyi erővel minek Visual Studio? Notepad + MSbuild segítségével mindent meg lehet oldani.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.15. 23:52:23

@cabeza: Kösz az ötletet, megnéztem, mi a helyzet. Az UE4 több adat szerint 7-8 GB méretű. A Pirate Bay egy terrentjében a telepítő 2,5 GB, telepítve 9 GB, bár ebben van némi "marketplace content" is. A .NET 3.5 telepítője 240 MB, egy hozzá írt alkalmazás esetleg 100 MB, legyünk engedékenyek. Akkor egy UE4-et felhasználó program megvan esetleg 1 GB is, mondjuk. A többi a töltelék.

A newtoni fizika valós, de abban nem szokás a csillagközi térben röpdösni. Ha tartjuk magunkat a fizikához, akkor a legközelebbi csillag eléréséhez jelentékeny időre és sebességre van szükség. Ha jelentékeny sebességre gyorsulunk, akkor a newtoni fizika már nem érvényes, mert a tehetetlen tömeg már a relativisztikus fizika szerint alakul. Ha pedig csak hipp-hopp kerülünk a csillagok közé, azt ne hívjuk valós fizikának.

De értem én, hogy mire gondolsz. Az űrhajók mozgására alacsony sebességeken, kisebb távolságokon. Kétféle iskola van, az egyik az Elite-féle, amelyben egy kanyarhoz teljesen be kell orsózni, majd felfelé húzni, a másik pedig a szokásos, amikor a kanyarodáshoz félig be kell dönteni, és a repülőkhöz hasonló, háromvektoros fordulót csinálni. Ez a játék melyikhez igazodik? Illetve van egy másik osztályozás, amikor egy keringési pályán egy elég távoli célpontot kiválasztunk, és megközelítjük, az a kérdés, hogy ezt mekkora tolóerővel kell csinálni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.15. 23:56:35

@qwertzu: Én értem, hogy mik vannak benne, én csak azt kérdeztem, hogy te mit használsz belőle. A Visual Studio pedig azért nem pótolható a Notepad+fordító párossal, mert visual, tudod, a képernyőn szerkeszthető össze a felület, elemekből. Lényeges különbség. Bár jó, ha tudod, hogy a Visual Basicből volt DOS alatt használható változat, karakteres grafikával. Működött. De miután a Windows grafikus felületelemei elterjedtek, érthető, hogy a Windows alatti változatot fejlesztették tovább.

A_G_A 2015.03.16. 00:22:55

Pont játékoknál nincs értelme erőforráspazarlásról beszélni. A hardverek végre eljutottak arra a szintre, hogy a fejlesztőknek ne kelljen korlátok közé szorulni. Ok, nem kell a hangokat Flac-ben adni, de ha akarják megtehetik.
Ahol igazán erőforráspazarlás, és optimalizálatlan kódhányások vannak, az a mai webes világ. Itt tényleg nem indokolja semmi az erős gép szükségét, mégis eljutottunk arra a pontra, amikor egy „netezésre jó gép” processzorának erősebbnek kell lennie mint egy gamergépnek. Ne menjünk messzire, ez a blog, (nem önhibájából) időnként 10-20 másodperc alatt képes csak bejönni, míg egy nem scriptekkel analitics-szel akármivel terhelt, optimalizált oldal a kattintás után azonnal. Összehasonlítva, egy felcsatolt CD imageről ma kb. egy perc feltelepíteni egy játékot.
A tárhely, amin most annyira kiakadtok nemcsakhogy másodlagos dolog, hanem erőforráskímélő. Az eleve készen kapott, lefordított teljes kód, a tömörítetlen objektumok sokkal gyorsabban érhetők el a gép számára, mintha még ez a művelet is rá várna. Igaz ezzel a szervereket terhelik valamivel jobban.
Sokszor én is kiakadok a fölös hardverigényen, de ezesetben nem, mivel nem erősebb gép kell neki, hanem több hely. A kettő egyáltalán nem függ össze.

cabeza 2015.03.16. 00:23:57

@Androsz: Abban benne van az editor is meg minden olyan cucc amit addig hasznalsz amig keszited a projektet. A forraskodot githubrol tudod leszedni.
www.unrealengine.com/ue4-on-github

SC-ben nincs olyan hogy "hipersebesseg" a hajok 150-300 m/s sebesseguek. Masik csillagrendszerbe majd fereglyukon at jut a hajo. Newtoni fizika itt azt jelenti hogy ero hatasara gyorsul es megmarad a sebessege ha nincs mas ero ami befolyasolja. A gyorsulas persze nem vegtelen, le van szabalyozva. Igen, olyan mint az Elite, plusz van, mondjuk ugy, hogy egy hajo manoverezesi rendszer(Intelligent Flight Control System (IFCS)) ami stabilizalja a hajot es a megfelelo iranyba huzza a haladasi vektort, ettol kicsit sima 2.vh. erzetet ad, de ettol meg nem tud mindig kompenzalni es lehet erezni ahogy "csuszik" a hajo. Ezt pl ki lehet kapcsolni es akkor teljesen olyan a fizikaja mint az Elite-nek. Minusz, hogy nem tudsz felgyorsulni x szazezer vagy millio m/s-re, ami persze nem realisztikus(most a tergorbulesi elmeletet hagyjuk).

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.16. 02:17:30

@cabeza: A tehetetlenség törvénye, mint newtoni fizika nem egy nagy etvasz, hiszen azt jelenti, hogy nem kell számolni sem súrlódást, sem közegellenállást, sem lejtőerőket. Ha csak ennyiről van szó, azt őszintén szólva én harminchárom évvel ezelőtt megcsináltam egy 16 KiB memóriájú gépen BASIC-ben. Nem várnék egy "valós fizikájú" szimulációtól perturbációszámításokat, de azt remélem, hogy a Kepler-törvények, a gravitáció és az égimechanikai paradoxon ott vannak benne, mint ahogy a kiegyenlítetlen hajtómű vagy egy ütközés okozta forgások is. Ha az irányváltoztatást tényleg az Elite-féle "bukófordulókkal" csinálja, az elismerést érdemel. A vadászrepülő-stílusú bedöntéseknek köze sincs a fizikához, a szót is kár vesztegetni rá, és nem a kormánykoordináció benne a probléma, egy IFCS nem mentség. Olyat az F19 Stealh Fighter is tudott, szőröstül-bőröstül 835 kilobyte-ban, szerény poligongrafikával, DOS alatt, 27 évvel ezelőtt. Már amilyen jó kis játék volt... (Elő fogom kotorni a jó öreg X-plane-t, megnézem, hogy azzal mit lehet csinálni, hátha tud rendes űrhajókázást is, anélkül, hogy új gépet vegyek. Kedvem lett hozzá. :-D )

qwertzu 2015.03.16. 07:02:12

@Androsz: Ez azoknak a listája volt amihez az elmúlt hónapban hozzányúltam.

"A Visual Studio pedig azért nem pótolható a Notepad+fordító párossal, mert visual, tudod, a képernyőn szerkeszthető össze a felület, elemekből. "

Rosszul tudod. Minden mögött szöveges fájlok állnak. A WinForms felülete mögött is egy nagyon közönséges automatikusan generált .cs fájl van. A verziókezelő rendszerek igen rosszul reagálnának ha valami mást kéne kezelniük.

qwertzu 2015.03.16. 07:04:51

@A_G_A: "Ahol igazán erőforráspazarlás, és optimalizálatlan kódhányások vannak, az a mai webes világ."

És ne tud meg mekkora meló a marketinget visszatartani még nagyobb őrültségektől.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2015.03.16. 08:19:46

@cabeza: ja ertem. es pl ha kemenyebbre csereled az ionhajtomu felfuggeszteset, akkor pattog a kanyarban, pont mint az igazi. masreszt ha newton szabalyai szerint "valos" a fizikaja, akkor jo sokaig tarthat elmenni a kovetkezo csillagig. nem mint 18kereku szimulatorban a keleti part-nyugati part, hanem tenyleg jo sokaig, mondjuk 1000 ev?

cabeza 2015.03.16. 09:31:48

@droid_: Ertem en hogy okosnak akarsz tunni, de foloslegesen erolteted magad a szorszalhasogatasoddal.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.03.16. 10:27:20

@Xezs: Nem vagyok IT szakember, de eldobtam a hajam azon a sok marhaságon, amit összehordott a srác...

Void Bunkoid 2015.03.16. 12:49:51

Amúgy sokszor nem mindig a látvány viszi el a játékot, pl az Outlast egy meglehetősen színtelen, nem különösebben súlyos látványvilágú játék, viszont az állandó nyomasztásával, jumpscare-jeivel, folyamatos a fosatással istentelen jó horrorélményt ad.

magnificat 2015.03.16. 12:52:26

Tegyük tisztába a dolgokat... A játék kliense jelenleg kb 20 giga... Miért? 1,7 giga az az asset, amiben az emberek jelenlegi állapota van. A mesh maga nem túl nagy, de az alap testen külön textúra van a kéznek, törzsnek, lábaknak, fejnek, sisaknak (ráadásul kívül-belül külön, elvégre bentről is látod a sisakot, mindegyik 2k x 2k és 4k x 4k között van. Mindegyik textúra 3 csatornát fed le, diffúz, specular és normal mapot. Tehát egy sima alap emberen simán van 15-20 darab 2k x 2k és 4k x 4k közötti textúra. Ez így kb 130 mega. Persze értem én hogy itt sokaknak tök elég lenne 256x256 a fejre, a többire meg egy 512x512, spec meg normal nélkül, elvégre már 15-20 éve is bevált. A gond ott van hogy 2015-öt írunk. A játék felbontása nő, a kép élesedik, a részletek nőnek, ezt pedig el kell valahol tárolni. A human asset-ben még van egy pár fajta páncél, ruha, sisak, stb, és már most 1,7 giga. Ez még nőni fog, nyugi, ahogy jön a női karakter, a sok npc, stb.

A hajók külön mese. Egy-egy hajó már most több százezer sőt millió polygon, erre szintén nem lehet egy darab 4k-s textúrát tenni kintre, és elfelejteni a többit. Minden nagyobb blokkjának kell a diffúz/spec/normal map 4k-ban (vagy akár még nagyobban), elvégre a hajók 30-50-80-200 méteresek, te pedig emberként szaladgálsz rajta, tehát élesnek kell maradnia. Ha nem akarsz állandóan úton-útfélen ismétlődő textúrát, ide is kell az anyag, kívülre-belülre, ezért is van 1,2 giga körül csak a constellation hajó (variánsokkal) asset-e. És akkor még nem beszéltünk a többi tucatnyi hajóról, a városokról, ahol nem ugyanazt az itemet fogod látni ArcCorpban mint Nix-en, nem ugyanazokat az épületeket, stb. A 100 giga arra vonatkozott, hogy amikor már tucatnyi bolygó lesz, sokkalta több npc-vel és hajóval és sok sok zenével, akkor bizony annak tárhelyigénye lesz...

Akinek ez nem tetszik, mehet vissza C64-ezni nyugodtan. Mi ha nem gond, halandnánk (és nem, nem gondolom hogy régebben minden játék mennyivel jobb volt, és most minden mennyire szar. Pl az új Tomb Raider (szép grafika és narratívabb játékmenet, normális karakterbemutatással) szvsz sokkal jobb mint a régi, pedig az 1 óta majd minden TR-t végigtoltam)

Diopapa_sok 2015.03.16. 12:52:36

@Androsz: "Ha csak ennyiről van szó, azt őszintén szólva én harminchárom évvel ezelőtt megcsináltam egy 16 KiB memóriájú gépen BASIC-ben."

Nyilván számoltad a 8-10 thruster teljesítményét, a hajó össztömegét, az esetlegesen sérült hajtóműveket is stb...

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2015.03.16. 13:30:42

Engem valahogy riaszt, hogy egy játék átlépi a 100 gb-os határt.
Főleg egy MMO. Ha ugyanis ez az alapjáték mérete, és hozzászámolom a standard méretű patch-eket (a nagyobbakat, amik új bolygókat/helyszíneket stb nyitnak meg), azok általában olyan 5-10 %-nál mozognak.
ÉS akkor jelenleg innen indul néhány MMO:
EVE Online - 20 Gb minimum
Final Fantasy XIV - 20 Gb minimum
Tera Online - 25 GB
AION - 40 GB
ESO - 60 GB
SWTOR - 15 GB

SZóval ha ezek patchelnek, akkor olyan 1-2 (3-5) GB körüli adatot dobnak fel még.

Egy 100 GB-os játék meg akkor patchel majd 10 Gb-okat. szuper. Persze, tudom - hipiszupi grafika, tűéles poligonok, meg mittomén milyen árnyék-fény hatás. DE ha nekem ez nem kell (mondjuk nem ez a lényeg nekem egy játékban, azaz egy normális szintű grafika mellett érdekelne a játék története, kipróbálni mondjuk, ha lesz free trial) - akkor sincs más lehetőségem, mint kerítek 120 GB-ot, letöltöm...

A fenti, példaként hozott MMO-k sem nevezhető csúnyának, vagy szar grafikájúnak, és nem éppen a beszűkült, egyhelyszínes játékok - valahogy mégis belefértek kisebb méretbe.

Szóval én erősen szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. MErt - NEKEM - egy rövid ideig tényleg piszokjó, ha lehet szórakozni pl. a pilótafülke háttérvilágításával, meg a műszerfal tükröződésvel a z üvegen, de fél óra-egy nap múlva már nem érdekel túlzottan - játszani akarok. És ott nem érdekel, hogy mi/hogy/hol tükröződik, csillog stb...
(a fenti példa NEM a Star Citizenből való, nincs megerősítve, hogy ott lesznek ilyen opciók - csak szemléltetésnek szántam, a véleményem szerint felesleges flikk-flakk miatt)

magnificat 2015.03.16. 13:53:04

@Vészmadár: Ha ez nem kell neked, akkor a Star Citizen nem a te játékod, és keress olyat, ami méretben is az ízlésednek megfelelő. Nincs ezzel semmi gond. Viszont amíg tucatnyi olyan van ami jó azoknak akiknek NEM ez kell, addig nincs igazán más olyan azoknak, akiknek EZ kell.

Viszont mindegyik általad felsorolt mmo mmo grafikával rendelkezik. Abban pedig gondolom nincs igazán ellentmondás hogy egy mmo grafikája nem ér del egy AAA kat. fps grafikájához. Nos a Star Citizené igen (legalábbis átkozottul megközelíti). Márpedig amíg egy AAA kat. fps a maga mondjuk 8 pályájával éppúgy felemészt 25-40-50 gigákat, addig itt számos bolygó, hajó és város van, jóval több variációval és többféle npc-vel mint amire egy fps-ben szükség lenne.

Szóval tényleg csak annyit tudok mondani, hogy ha NEM akarsz olyan méretű, grafikájú, gépigényű és összetettségű mmo-t mint a Star Citizen, akkor NE válaszd a Star Citizent :) Ilyen egyszerű. A te igényeidhez van tucatnyi másik mmo. Aki viszont ilyet akar, azoknak kb csak ez az egy alternatíva van.

magnificat 2015.03.16. 14:00:19

@Vészmadár: amellett pedig hogy valaki nem akar fél óra múlva már a villogásokban gyönyörködni egy dolog. Én viszont szeretném ha az ötvenedik ArcCorp-ra való leszállásnál is elállna a lélegzetem, olyan látvány terülne el előttem, nem pedig gépiesen akarok utazgatni mint pl a wow-ban. Emellett pl nálam ez a grafika a dogfight közben is bőven hozzátette a magáét a játékmenethez, mert akkor amikor már tucatnyi játékóra után is csak ordítja maga elé a játékos hogy "wááá", amikor szlalomozik az aszteroidák között hogy lerázzon egy scythe-ot, süvítenek a lövedékek körülötte, közben már porosra lettek lőve az aszteroidák, így alig látsz a portól, és ugye a lendület miatt simán felkenődhetnél egyre... Aztán a társad berobban és decoupled-ben elfordulva (de irányát tartva, olyan battlestar galactica-san) kilövi mögüled az ellenfelet...
Szóval ezt az élményt egy ilyen grafika elképesztően segíti. De megint, akinek nem ilyenre van igénye, az ne válassza ezt a játékot. Nem kötelező mindenkinek játszania vele. Viszont azok marha hálásak, akik ezt akarták, csak épp nem adatott meg eddig. Mert én is így akartam hiperugrást:
www.youtube.com/watch?v=lfpaOIRl7hM

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2015.03.16. 14:16:23

@magnificat: Persze, kinek a pap, kinek a papné.:)
De ettől még a fenti MMO-kban bármelyik bossfightnál akárhanyadszorra is elállt a lélegzetem (referencia - SWTOR, TERA, FFXIV - ezek vannak itt éppen), és nem kellett hozzá 100 Gb. :)
A fent leírt élményt pedig még anno sikerült pl a Xwing vs Tiefighter-ben átélnem, nincs jobb, ha egy társa menti meg az embert:)
SZóval értem én, hogy grafika emeli a játékélményt, de most megugorja egy játék a "misztikus" 100 Gbos határt. És ha ez trendként kezd majd növekedni (amolyan miért ne, ők is 100 Gb-os játékot gyártottak, nem? akkor legyen a mienk is annyi alapon), és a játékok többsége irreálisan megnő (minőségtől függetlenül), akkor az egészet megette a fene. Szóval én leginkább ettől tartok.
(valahogy úgy, mint a filmeknél, ahol manapság szinte alap a két órás, vagy hosszabb mű. NE adj isten a rögtön 2-3-4 részben elképzelt alkotás. Tisztelet a kivételnek. A minőség meg ezzel együtt csökken...)

magnificat 2015.03.16. 15:24:28

@Vészmadár: Hát nekem nem állt el :) Elsőre-másodszorra az ember még elbámészkodik a területen meg a környezeten, aztán már csak farmol. Itt én kevésbé tartok ettől (ezt swtor, lineage 2 és wow alapján mondom)

Azért az amit az xwing vs tiefighterben éltél át, és az ha ugyanezt tennéd de star wars film grafikával, gondolom azért más érzés lenne. És itt nem a társ által való megmentésre gondoltam, hanem hogy egyszerre ennyi minden történt, cgi film grafikával suhansz az aszteroidák között, bsg-szerű mozdulattal mentenek meg, stb.

A 100 gigát pedig valamikor át kell lépni. Ha most, most, ha 2 év múlva, két év múlva. Olyan nincs hogy nem lépjük át, meg trend lesz, elvégre már nem férnek fel floppyra a játékok, mert valaki megugrotta valamikor az 1,44 megát, majd a 650 megát, majd a 4.7 gigát, stb. Minden méretkategória egyszer meg lesz ugorva. Már ma is gyakori a 30-60 gigás játék, a 100 gigát már ugrotta meg játék (x-planes 10 global vagy épp a train simulator kiegekkel), szóval ez van, tetszik vagy sem.

A filmek pedig egészen más tészta. Nincs semmi gond a gyakori hosszú filmekkel, amíg szól valamiről, míg azzal sem, ha az ember nem 320x240-ben nézi meg a Schindler Listáját mert az így ráfér egy 650-es lemezre, míg uram irgalmazzon minket a 20-30 gigás bd változatoktól.

A minőség csökkenése meg egy harmadik kérdés. Egyszerűsödik a játékmenet? Általában igen. Régen még excel táblázatosdit játszottunk és élveztük. Manapság ez már kevésbé dívik (bár a star citizen konkrétan olyan szinten összetett, amilyet én még ürszimben nem láttam, sem régen, sem most). Ellenben áttevődött a hangsúly. Manapság sokkal több az igazi narratívával mélyített játék, ahol egész más kapcsolatod lesz a társaiddal mint a régi játékokban. Pl Mass Effectben sokkal inkább megismertem és megszerettem a társaimat mint a Baldurs Gate-ekben, és a Tomb Raiderben is jobban megértettem, ezáltal jobban beleéltem magam a főhősnő szerepébe mint régen. Lehet hogy a logikai fejtörők egyszerűbbek, de máshol meg mást kapunk vissza. Interaktív, filmszerűbb élményt, jobb történetet, nem ritkán hosszabb játékmenetet (emlékezzünk, hány olyan játék volt anno ami csak pár órás játékidővel rendelkezett, csak éppen mivel nem volt más és élveztük is, így sok időt öltünk mégis bele. Nagy klasszikusok pedig régen sem ritkán több részben meséltek el egy történetet. Ez történettől függ. Egy Keresztapát nem lehetett volna egy részben elmesélni, ahogy egy Gyűrűk Urát sem.

De mindegy is, a hír a Star Citizenről szól. Ami pedig egy eléggé durván összetett (olvastátok a mining doksit? hogy a 4-5 ember hogy fog tudni közös munkával bányászni? Mert nem csak annyi hogy odamegyek és katt) űrszim, remek grafikával már most is.

codorra 2015.03.16. 15:32:13

@cabeza:
150-300 m/s

II. vh???
Kb ez volt az a sebesség.
Esetleg a 60-as évek.
1970-ben már kész volt az F-14-es, ami kb 2-2,5× hangsebességet tudott. (340 m/s).

Ezen most meglepődtem....

Ennyi.

magnificat 2015.03.16. 15:38:16

@codorra: Amíg nincs teljesen befejezve a dupla pontosság, addig igen, 300 m/s. Ha 3000 m/s-el haladna, akkor 5 sec alatt átérne a pálya egyik végéből a másikba és irányíthatatlanul becsapódna valamibe. Amint áttérnek, és végre lehet igazán nagy pályákat csinálni (tehát egy aszteroida ténylegesen lehet több kilométeres), onnantól lehet növelni a sebességet.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2015.03.16. 16:03:57

@cabeza: ok, akkor abban maradtunk, hogy a valos fizika enyhe tulzas egy urhajos jatekban.

különvélemény2 2015.03.16. 17:44:23

Úgy várom már, hogy ionhajtóművel dogfightozhassak.

Kb. olyan lehet, mint a 2001: Űrodüsszeia 100x-os lassításban.
:D

Xezs 2015.03.16. 19:28:11

@magnificat: nagyon szépen leírtad!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.16. 23:59:11

@cabeza: "SC-ben nincs olyan hogy "hipersebesseg" a hajok 150-300 m/s sebesseguek."

Ez nyilván csak egy lokális érték, hiszen a Föld körüli orbitális sebesség 8 ezer m/s-nál indul, a Nap körüli sebességünk pedig 30 ezer m/s. Viszont ez a 150-300 tényleg elég ahhoz, hogy némi űrharc általunk befogadható és a "klasszicista" ízlésünket kielégítő módon megvívható legyen. :-)

@Diopapa_sok: "Nyilván számoltad a 8-10 thruster teljesítményét, a hajó össztömegét, az esetlegesen sérült hajtóműveket is stb... "

Thruster? Ez igazán komolyan hangzik. De ha csak egy kicsit is visszaolvasol, akkor azt találod, hogy itt csak Newton II. törvényéről volt szó, nyilván olyan értelemben, hogy egy üres és egy megrakott hajó gyorsulása nem egyforma. Valóban, a hajó össztömegét én is számításba vettem akkor, de mivel még csak akkor tanultam programozni, érthetően határt kellett szabnom a realitásnak. Mellesleg a programozás a könnyebb része a feladatnak, mert amit ki tudok számolni papíron, azt már a számítógéppel is ki tudom számoltatni.

@qwertzu: "Minden mögött szöveges fájlok állnak. A WinForms felülete mögött is egy nagyon közönséges automatikusan generált .cs fájl van."

Lehet. De .cs helyett szerintem inkább az XML a jellemző, én azt látom, néha elég ostoba mértékig. Mindemellett én azt állítottam, hogy én, aki valóban javítottam már bele VS forráskódba kézzel is, lényeges előnyének tartom azt, hogy nem paramétersorok megírásával kell egy comboboxot definiálom, hanem odahúzhatom a leendő helyére. Hogy aztán ez a fejlesztőprogram hogyan kódolja, az az ő magánügye. Mondtam, a találmány nem új, igazából már a Commodore 64-en is láttam ilyen elvű játékszerkesztőt. Amit viszont úgy írtak meg, hogy nem a C64-esbe kell majd új memóriát vennie a felhasználónak, hanem a programozó nyomja bele a programját a rendelkezésre álló memóriába. Lehet, hogy ez az elv ma már sokaknak felfoghatatlan, de én még tarthatom primitív pazarlásnak és pofátlanságnak azt, amit a poszt is bírál.

különvélemény2 2015.03.17. 00:20:28

Látom megy a szájtépés.

Felejtsétek már el, hogy BÁRKI IS valós fizikai modell alapján számol bármit is, kivétel persze egy évtizedek alatt fejlesztett x-plane.

Senki sem akar Einsteini fizika alapján körberepülni egy napot, egyrészt, mert NASA kellene hozzá, másrészt meg a játékosok 0,0000001%-a tudja megcáfolni azt a fizikát, amit a fejlesztő belerak és természetesen hibásan.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.17. 00:53:53

@magnificat: "1,7 giga az az asset, amiben az emberek jelenlegi állapota van."

Véletlenül nem néhány CS vagy XML szövegfájl az is? Mert azzal csudára fel lehet ám nyomni a tárigényt az égig, ha minden kódszót kétszer írunk le, és minden számot szöveges alakban tárolunk.

"Minden méretkategória egyszer meg lesz ugorva."

Jó, csak nem mindegy, hogy akkor, amikor az szükségessé válik, vagy akkor, amikor szarunk bele, hogy végül mekkora lesz a kód. Christian Ghisler, áldassék a neve, nagyon-nagyon sokáig fontosnak érezte – és meg is tudta valósítani –, hogy a Total Commander telepítője ráférjen egy 1.44-es floppyra. Ez nyilván egyfajta mérce is volt a számára. Ma már a 32/64 bites telepítő szükségessége miatt elterpeszkedett – ha a nyelvi fájlokat nem számítom – 5,3 megabyte-ra. Ha bárki számára kérdéses lenne, hogy a program mit tud ennyi helyen, akkor röviden úgy foglalható össze, hogy mindent. Aki elég régi motoros, emlékezhet a Norton Commander 5-re, amely ugrásszerű hízásnak indulva 3,5 megára nőtt a korábbi 1 megáról, a külső eszközöket is beleértve. Ezek után jött egy Vsevolod Volkov nevű őrült, és megcsinálta ugyanazt, kicsit gyorsabban, kicsit letisztázva, 64 kibyte-ban. Egész pontosan ez már a 4-es verzió volt, a korábbiak nem voltak ilyen helyigényesek. :-)

Az a baj ezzel a nesze, itt van az új játékod, bazmeg szemlélettel, hogy igénytelenséggel társul. Ma akkora hardver-erőforrás van a programok mögött, amivel annak idején a NASA sem rendelkezett, mégis elküldtek két űrszondát is az összes bolygót meglátogatni. (Ehhez 100 méter alatti eltéréssel kellett a pályagörbéket megtervezni, belekalkulálva az összes kisbolygót és holdat.) Ekkora vason ma már csodákat lehetne művelni, ezzel szemben még mindig ott tartunk, hogy mekkora hardvert fog igényelni az operációs rendszer legközelebbi verziója. Mintha úgy kellene autót vennünk, hogy itt egy motor, és keress olyan karosszériát, amibe bele tudod tenni.

@Vészmadár: "Szóval én erősen szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Mert - NEKEM - egy rövid ideig tényleg piszokjó, ha lehet szórakozni pl. a pilótafülke háttérvilágításával, meg a műszerfal tükröződésvel a z üvegen, de fél óra-egy nap múlva már nem érdekel túlzottan - játszani akarok."

Egyetértek. A Flight Simulator 9-ben is van 3D cockpit opció, meg mindenféle hangminták, amit fél nap után én is kikapcsoltam, ahogy a tereptárgyak részletességét is visszavettem, mert érdektelen volt, repülni akartam, nem a műszerfalat nézegetni. Az nagyon klassz, hogy a PMDG 737-esén a hátsó utastér fűtését is szabályozni lehet – ahogy a valóságban is –, de igazság szerint elég kevés szükség van rá, és ha ehhez nekem új hardvert kellene vásárolnom, akkor elküldeném a bánatos anyjába a készítőjét.

Akinek az a legfontosabbak közé sorolható, hogy milyen részletgazdag a játék grafikája, és elfogadhatónak nevezi azt a gyártót, amelyik erre hivatkozva egy ipari méretű hardverrendszert tölt meg mindenféle patternekkel, hangmintákkal, poligonokkal, az nézegessen inkább képes magazinokat, mert játszani ezek szerint már nem szeret. Én ha prütykölés közben azt venném észre, hogy azt nézegetem, közelről nézve látszanak-e a csaj pórusai, és milyen márkájú illatszert használ, kétségbeesetten vetném ki magamat az ablakon, mert már fölösleges élnem. Ha valaki egy űrharc közben képes azt bogarászni, hogy hány poligonból áll az ellenség űrhajója, holott elég lenne belőle egy durva vázlat is – a flmekben nem pont ez a menő? –, az már nem tudja élvezni a játékot, keressen valami jobb időtöltést.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.17. 01:01:05

@Vészmadár: Gyerekkoromban én behúzódtam két szekrény közé, néhány papírdobozra ráfestettem a műszereket, fabrikáltam egy-két billentyűt és kallantyút, aztán indulhatott a kaland az űrben. :-)

magnificat 2015.03.17. 01:26:18

@Androsz: Nem. Egész véletlenül a BaseHuman modell áll:
-8 megányi mesh-ből és leíró file-ból
-karon 4k x 2k diffúz + normal + specular (21.3 mega összesen, a normal ugye RGBA)
-lábfejen 2k x 1k D+N+S (5.3 mega)
-kézfejen 4k x 2k D+N+S (26.6 mega)
-lábon 4k x 2k D+N+S (21,3 mega)
-alsó (csípő) 2k x 2k D+N+S (10.6 mega)
-torzó (gyakorlatilag mellkas) 2k x 1k D+N+S (17.3 mega). Tehát csak így van az alap férfi modellen 102 mega textúra.
Egy explorer karakteren 336 megányi textúra van, mivel hátizsák, alsó-felső test, sisakbelső, sisakkülső, stb. Csak a sisakbelső normal mapja 4k x 4k RGBA, 32 mega...

Továbbra sem látom értelmét hogy mesterségesen, xml-ekkel akarják megnövelni egy játék méretét, pláne azért mert marha könnyen lebuknának vele. Nem látom miért lenne érdekük csak ezért 50 helyett 100 gigásra lőni a játékot, ami után persze terabyte-onként kell fizetniük a google-nek a terjesztésért (tehát minél nagyobb a program, annál több pénzbe kerül hosztolni náluk és bérelni a CDN (content delivery network) hálózatot.

", amikor az szükségessé válik, vagy akkor, amikor szarunk bele, hogy végül mekkora lesz a kód"
Miért, ki dönti el hogy szükséges-e? Te? nem... ők... sosem szükséges jó minőségű anyagot beletenni egy játékba. Csak tudod mindenki hajt a minél jobb eredményre. Ennek pedig tárhely ára is van (és számítási is)
Emellett nem értem, miért hozod fel a Total Commandert. Az csak egy filekezelő app. Van benne 12kB-nyi ikon és csá. Sosem a kód foglal sokat, hanem a resouce-ok, a hangok, textúrák, képek, zenék, animációk, stb.

A nasa akkor két űrszonda útvonalát tervezte meg, ma meg képes arra hogy három galaxis összes bolygójának szimulációját elvégezze ütközés esetére. Átkozottul nem ugyanaz a kategória. Előbbit papíron is ki tudták volna számolni a szakik, megfelelő idővel. Utóbbit nem. Szóval ekkora vason nem csak hogy csodákat lehet művelni, hanem csodákat is művelnek. A marsra pattogás nélkül letettek egy rovert, kábelen (!), a rosetta űrszondának 12 éves pályát számoltak, amivel eltalálták a p*csányi üstököst. Szóval kicsit el vagy tévedve hogy egyrészt milyen számításokat kell végezni egy játékban, másrészt mi mindent számítanak folyamatosan. Te ott tartasz hogy csodákra kellene képesnek lennie egy játéknak, valójában azt is csinálja, mert több ezer valós ütközést, több tízezer részecskét számolhat milliszekundumonként. Tehát itt nem az a skill ha képes kiszámolni egy röppályát milliméter pontosan, hanem az, ha képes 16 msec alatt kiszámolni 6-7 karaktert, soktíz vagy száz megányi textúrával, mi hol van, hogy fed, mi látszik, vágóalgoritmusok, AI, fizika, több tucat fényforrás és árnyék merre vetül, szoft árnyékok, ambient occlusion, stb stb stb. Tehát másodpercenként hatvanszor. Itt nincsenek percek hogy elszüttyögjenek iszonyatosan pontos számításokkal, de nincs is rá szükség. Itt nem kell 12 évre előre kiszámolni egy pályát (arra megvannak az egyéb programok és szuperszámítógépek). Itt arra van szükség hogy másodpercenként több tucatszor elképesztően sok számítást elvégezzünk. egy 290X ugyanis 5,600,000,000,000 műveletet tud másodpercenként elvégezni (de általában nem lehet ennyivel etetni, lévén adatokkal is el kell látni, várni kell az eredményekre, szinkronizálni, stb)

Szóval teljességgel érdektelen a játékok számítás és tárhelyigénye kapcsán hogy mennyit foglal egy 100 darab 32x32 pixeles ikont tartalmazó total commander vagy hogy anno órák alatt mit tudott kiszámolni a nasa akkori szuperszámítógépe, amit ma már millisec-ek alatt ki tudna.

magnificat 2015.03.17. 01:37:10

@Androsz: "Mellesleg a programozás a könnyebb része a feladatnak, mert amit ki tudok számolni papíron, azt már a számítógéppel is ki tudom számoltatni."
Akkor úgy néz ki fikarcnyit sem tanultál (vagy csak nagyon keveset) igazi algoritmizálásról és optimálásról. Mert valamit százféle módon ki lehet számolni, csak épp sok nagyságrend lehet köztük a teljesítménybeli különbség. Itt pedig nagyon keményen bejön a programozás tudás, hogy milyen algoritmusokkal, milyen adatformátumban hogy is oldd meg a feladatot a lehető leggyorsabban.

magnificat 2015.03.17. 01:50:06

@Androsz: "Akinek az a legfontosabbak közé sorolható, hogy milyen részletgazdag a játék grafikája, és elfogadhatónak nevezi azt a gyártót, amelyik erre hivatkozva egy ipari méretű hardverrendszert tölt meg mindenféle patternekkel, hangmintákkal, poligonokkal, az nézegessen inkább képes magazinokat, mert játszani ezek szerint már nem szeret."

Hű hű hű... Elképesztő... Nézegessen magazinokat, mert játszani nem szeret? Az megvan ugye, hogy egy részletgazdag grafikájú játék mégiscsak interaktív, míg egy magazin nem, tehát egy magazin nem válthat ki egy interaktív médiumot azzal hogy az ott lévő képek is részletgazdagok. Illetve remélem az is megvan, hogy attól hogy valaki szereti mondjuk a baldurs gate grafikájú játékokat, még szeret játszani, attól függetlenül hogy a MUD-oknál már fejlettebb a grafikája. Vagy úgy gondolod, van egy grafikai határ, ami fölött már értelmetlen mindennemű fejlődés? Mert akkor csak gratulálni tudok... -.-

különvélemény2 2015.03.17. 02:15:10

Mondtam már, hogy legjobban azt várom, hogy az űrben 7.1-es surround semmit halljak, mert az igazi űrhang.

Bár lehet, hogy a tög gagyi űrhajóm recseg-ropog, az jó lehet.

Acsabi44 2015.03.17. 14:58:05

az megvan, hogy amikor ősszel kijött az FF13 Steamen, a letöltés alulról súrolta a 100 gigát? A az angol-japán lipsynching miatt gyakorlatilag kétszer töltötte le a videókat (amikből van úgy hat órányi).

Arról mért nem volt post?

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.03.17. 15:02:27

@Acsabi44: Ha belefutottam volna, biztos lett volna. De nem futottam bele.

Acsabi44 2015.03.17. 15:15:02

@Stöki: ja értem. csak meglepődtem, hogy ezt itt szenzációként hozzátok le, miközben egy már fél éves (ami valójában 4 éves :D) játék is tudja ezt.

Xezs 2015.03.17. 21:09:21

@Androsz: Most már pont befejezheted a hisztit. Megértettük, hogy nem akarsz gépet fejleszteni a mai játékok kedvéért, akkor majd nem fejlesztesz és nem játszol az újakkal. Mi meg igen.

Celtic 2015.03.17. 21:26:10

@Xezs: Akarhoyg nezem, ez egy blog, ahova eszmet cserelni jarnak az emberek. Ertem, hoyg a szivedbe markol, ha valakinek elter a velemenye, de inkabb fogadd el, hoyg vannak ilyen emberek is, nem szukseges hisztinek definialni az eltero velemenyt.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.18. 02:27:35

@Xezs: Valóban nem hiszti, csak egy olyan vélemény, amely egyébként egybecseng a poszttal, mert Stöki is arról írt, hogy mi a f* történik itt, hogyan lehet megcsinálni velünk, fogyasztókkal azt, hogy lassan egyetlen játékkal elfogyasztják egy kisebb afrikai ország számítógépes összkapacitását.

@magnificat: Félreértettél. Azt mondtam, hogy ma az van az asztalomon, amivel talán negyven éve egy űrhatalom dolgozott. És hogy az nem kevés, mert nagy kunsztokat képesek voltak megcsinálni. Hogy ma nekik erősebb gépük van, mint nekem, és még nagyobb kunsztokat tudnak, abban nem kételkedtem.

"»amit ki tudok számolni papíron, azt már a számítógéppel is ki tudom számoltatni.«"

Szerintem ezt te nem cáfoltad. Hiszen ez az algoritmus lényege, egy kidolgozott számítási (adatmanipulációs) eljárás. A számítógép létrehozásának és használatának az a célja, hogy az algoritmust sokszor végre tudja hajtani és az embernél sokkal gyorsabban. Ma már az a cél is ide tartozik, hogy a multimédiás eszközök között kapcsolatot alkosson, de ez technikai ügy, nem ide tartozik. Régen sornyomtatón és plotteren, ma képernyőn, elvileg ugyanaz.

"Mert valamit százféle módon ki lehet számolni, csak épp sok nagyságrend lehet köztük a teljesítménybeli különbség."

Igen. De mindegyiket meg tudnám csinálni papíron ceruzával, csak rohadt sokáig tartana. És hogy a számítógépnek se tartson túl sokáig, jönnek az optimalizálások. Az a része az algoritmushoz tartozik, az adattípusok pedig a programozáshoz. Azt viszont nem tudom, hogy ez nekünk most miért érdekes.

"Nézegessen magazinokat, mert játszani nem szeret? Az megvan ugye, hogy egy részletgazdag grafikájú játék mégiscsak interaktív, míg egy magazin nem,..."

A játék akkor is interaktív marad, ha nem részletgazdag a grafikája. Nincs köze egymáshoz a kettőnek. Azt @Vészmadár: is elmondta, hogy a játékhoz nem szükséges a szuper grafika, mert aki játszik, az el van foglalva a játékkal. Speciel a Tie Fighter nekem is eszembe jutott példaként arra, hogy az Elite-nél nem nagyon bonyolultabb, csak irdatlanul gyorsabb grafika talán még ma is elég lehetne nekünk ahhoz, hogy összeszorított foggal próbáljunk a hátába kerülni a nyomorult lázadó hajójának, könnyen elfeledkezve arról, hogy amit látunk, az csak egy egyszerű rajz. Én látom az ellenség hajójának jelképes figuráját, annak helyzetét, taktikázom vele, része vagyok egy összetett akciónak, bonyolult manővereket végzek, ez a játék. Hogy a garázsban körbejárjam a hajómat, és nagyítóval nézzem végig minden részletét, vagy a fegyvertársam ruházatát bogarásszam, az nem játék, az csak időtöltés. Ahhoz nem szükséges játékot is csinálni.

Persze erre bárki mondhatja, hogy miért fáj az, ha az adott program képes magazin és játék egyszerre. A bajom csak az, ami itt néhány más embernek is, hogy ha én ábrándozom az új játék elkészüléséről, olvasgatom róla a híreket, valós fizikáról és a lehető legjobb szituációs tervekről írnak, már csorog a nyálam, erre végül megjelenik a játék úgy, hogy csakis egy kurva nagy halom fölösleges cuccal együtt tudom megvenni, letölteni, telepíteni, olyan mennyiségű tárolóhelyet elhasználva rá, kissé belesajduló szívvel, ami 100 órányi jó minőségű mozifilm tárolására is elég. Tudod, vannak olyanok, akik azt szokták meg, hogy nem pazarlunk. Semmit, amennyire lehetséges. Nem dobálunk ki ennivalót, nem folyatjuk a vizet, nem az ablakon engedjük ki a meleget, nem használunk áramot minden köcsög menedzsereknek kitalált elektronikus házi biszbasz működtetésére, és odafigyelünk arra, hogy mivel foglaljuk el a winchestert. Ez egy olyan régimódi dolog. Az, amit te védesz, pazarlás. Indokolatlan elhasználása valaminek. Zavaró érzés.

És ezért sokan hajlandóak lennének lemondani a harcosok övcsatjának mintázatáról, cserébe egy racionális méretű programot használhatnának. Ezt a lehetőséget nem kapják meg, és ez nekik kényelmetlen. Azért is, mert azt kell látniuk, hogy ezt a pazarlást mások harcosan védik, mint korszerűt. Minden határt át kell lépni egyszer, ugye. Persze, mondtam, csak nem mindegy, hogy mikor, miért.

"Vagy úgy gondolod, van egy grafikai határ, ami fölött már értelmetlen mindennemű fejlődés? Mert akkor csak gratulálni tudok... -.- "

Köszönöm. Tényleg úgy gondolom, hogy értelmetlen minden ÖNCÉLÚ fejlődés, pontosabban növekedés. A több nem jobb egy határ után. Értelmetlenség, és meg is bukott a 4K felbontású tévé. A fogyasztók túlnyomó többsége nem DVD minőségű MPEG-2-ben, hanem tizedére összenyomott MP4-ben néz filmeket, mert a film élvezetéhez az is elég. A gyakorlatiasság evolúciója ezt hozta el. Csekély számú ember akarja egy film képén a fűszálakat számolgatni. A játékgyártók viszont, úgy látszik, úgy döntenek, hogy ne perverzió, hanem kötelező legyen az extrém méretű képrészletesség. És csak találgatunk, hogy erre mi okuk lehet.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.03.18. 03:12:11

Az értelmetlen, hogy a képrészletességet gyakorlati cél nélkül növeljék. 100 giga ma, holnap már 1000 giga? Minden határt át kell lépni egyszer? Lehet a játék részévé tenni azt, hogy valahol egy falon ott van egy bélyegnyi helyen a titkos számlaszám a főnyereményhez, csak meg kell találni. Lehet helyszínelőst játszani, és mikroszkóppal nézegetni a csizmára tapadt űrport. De minek? Egyébként miért is lenne olyan baj, ha az űrport képét nem tárolnánk, hanem csak generálnánk? Miért olyan piszok jó dolog, ha a játékos ruháján nincs két egyforma cérnaszál?

Van, aki felírja Arany János összes költeményeit egy gyufaszálra, emberfeletti munkával. Van, aki a gyufaszálakból felépíti a Buckingham palotát. Jó, de minek? Lehet, hogy az illetőnek ez segít az életét eltölteni, de mindenki másnak mi szüksége van erre? Semmilyen eredményt nem hozott létre, semmi olyat, amit máshol is használhatnánk. Ilyen fölösleges dolognak érzem egy program más, talán kiváló tulajdonságait összemosva ilyen primitív rekordkereséssel, az én kontómra.

Egészen biztos vagyok abban, hogy a képgenerálási technika, a virtuális terek ábrázolásának rendkívüli fejlettséget elért technikáját még számtalan különféle helyzetben hasznosítani fogja az emberiség, ha véletlenül sikerül elkerülni a technika visszahullását egy középkori szintre. Már korábban elértük azt a szintet, hogy pixelenként összerakjunk egy tetszőleges tartalmú fényképet, megtévesztő aprólékossággal ábrázolva rajta bármilyen nem létezőt. De sem a képközvetítés, sem a képgenerálás fejlődését nem látom abban, hogy egy teljesen szükségtelen esetben a képet nagy mennyiségben tároljuk egy programban. Ez nem több, mint gyufaszálból építeni palotát.

"Csak tudod mindenki hajt a minél jobb eredményre. Ennek pedig tárhely ára is van (és számítási is)"

Tudom, hogy ára van, ezt az árat akarja minimumra csökkenteni egy program (vagy más) optimalizálása. OPTIMA, vagyis a legjobb. A futási sebesség és tárigény kellően alapos munkánál már csak egymás rovására javítható. És tudom, hogy egy adatfeldolgozást ideiglenes tárolók felhasználásával gyorsítani lehet, csak az optimalizálás célpontja a kérdés. A poszt arról szól, hogy ez a tárpazarlás már durva. Mert nem nyerünk vele. Hát ennyi.

"nem értem, miért hozod fel a Total Commandert. Az csak egy filekezelő app. Van benne 12kB-nyi ikon és csá."

Azért hoztam fel, mert elhangzott a floppy mérete az elavult kategóriák példájaként. Mutattam egy nagyon jó programot nagyon jó programozó(k)tól, amelyben ezt a méretkategóriát manapság is érvényesnek demonstrálták. Érdekelne, hogy ha te írnád meg, neked mekkora kód jönne ki végeredményként. És mekkora sebesség egy checksumgeneráló vagy fájlmásoló eljárásban. Mert csinálhatod például Java vagy .NET alapon is, pár száz mega nem a világ, és ha lassú, akkor tessék erősebb processzort vásárolni. Nemtörődömség, ennek a jeleit látjuk a programokban. Ha ez nem lenne, akkor nem tartana olyan sokáig, hogy elinduljon a Windows, a Word, a Firefox, és nem fagyna le utána valamilyen driver vagy bővítmény vagy upgrade összeférhetetlensége miatt. Merthogy azok is a nemtörődömség miatt hibásak. Maga a sokat átkozott, rossz szemléletmód köszön vissza a tárpazarló programépítésben. Ez a bajom, és kicsit talán Stöki baja is, érzésem szerint, meg a sok már olvasott írása szerint.

"Sosem a kód foglal sokat, hanem a resouce-ok, a hangok, textúrák, képek, zenék, animációk, stb."

Értem. Csak akkor azt nem értem, hogy miért gigabyte-os nagyságrendű a játék grafikus motorja. Abban ugyanis nem kell semmi komoly resource-nak lennie. A jó algoritmus nem nagy méretű, hanem nagy sebességű, és attól nem lesz hosszabb egy program, ha nem húsz, hanem húszmillió poligont kell kiszámolnia. A megnövelt képességből nem következik a jelentősen megnövelt méret. Miért több száz megabyte az Office telepítője, amikor jószerével csak pár ikon van benne, meg a menünevek és hibaüzenetek, a futtatandó kód mellett. Miért tudták majdnem ugyanezt a szolgáltatáscsoportot megcsinálni húsz éve több tíz megabyte-ból. Jól tudom, hogy mit tudtak, és hogy ma mit tudnak. Nem tízszer annyit. Magyarázat biztos van rá, csak meggyőző érv nincs.

különvélemény2 2015.03.18. 07:52:54

Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy nem akarják kiadni a játékot.
Ameddig béta, addig dől a lé a sok fantól, ha már kiadták, akkor vége a pénzesőnek.
Így lehet mondani, hogy:
- elértük a 80 millát, még 100 poligon
- elértük a 85 millát, még 1 űrhajó
- elértük a 90 millát, még 1 naprendszer
...

De 2015-ben taláááán már lesz fps modul, hisz az a lényeg egy űrhajós játéknál.

codorra 2015.03.18. 08:09:48

@Androsz:
Látatlanban mondom, hogy generációs szakadék is van a vitázó felek között.(de legalábbis félgenerációnyi 10-15 év).

Azzal teljesen egyetértenék, hogy lehessen már egy "buta" (csúnyább) dolgot is lehúzni, teszem azt 25gigából.
(Most vettem egy játékot 1200 HUF-ért, 18,5 G volt, tegnap este elkezdtem(kb 9-10 körül) lehúzni, mikor 6-kor elindultam a munkába még nem jött le teljesen, hiába, a falu az falu :D).

Egyébként sajnos az a tendencia, hogy nem annyira szedik össze a programozók magukat, mert úgyis veszel egy jobb gépet, ha régi nem bírja.
Csak gondolj bele, hogy ahová elsődlegesen termelnek (piac):
USA
EU
Japán
Korea

Ez egy majd egy milliárdos piac, messze a magyar keresetek feletti fizetésekkel.
kb 1-2 heti keresetből (kis túlzással, de tényleg csak kicsivel) vehet magának egy "csúcsszuper" gépet aztán 3-5 évig nincs gond.
Szerinted ilyen helyzetben mennyire érdemes sz*rozni a program optimalizálásával?
Hogy még 1-200 millió, kis keresetű K-eu-i is boldog legyen?
Inkább adnak ki 2×félig "kész" programot, mind egy teljeset.
Lehet, hogy a teljeset akár 20-25%-kal többen is megvennék, tipikus Te Androsz, de számold ki a pénzt, amit kapnak érte.

"A gyakorlatiasság evolúciója ezt hozta el."

Amennyiben elkezdene a "3. világ" is felzárkózni, akkor ez érdekes lehetne.
Persze akkor sem fogják tökig optimalizálni a programot, de, ha gondot okoz, hogy egy India meg Kína 2 Mrd-os nem rossz keresetű piacát azért nem kapják meg, mert nincs eléggé optimalizálva a program, akkor fognak azon filózni, hogy ne így legyen.
Csak ezt az időt már úgy érjük meg, hogy akkorra már nem fog annyira érdekelni egy számítógépes játék.

Ennyi.

Celtic 2015.03.18. 12:55:36

@Androsz:
"Tudod, vannak olyanok, akik azt szokták meg, hogy nem pazarlunk. Semmit, amennyire lehetséges. Nem dobálunk ki ennivalót, nem folyatjuk a vizet, nem az ablakon engedjük ki a meleget, nem használunk áramot minden köcsög menedzsereknek kitalált elektronikus házi biszbasz működtetésére, és odafigyelünk arra, hogy mivel foglaljuk el a winchestert. Ez egy olyan régimódi dolog. Az, amit te védesz, pazarlás. Indokolatlan elhasználása valaminek. Zavaró érzés."

Koszonom. Eddig en se jottem ra, miert zavar a 100G. Valoban ezert.

(Masreszrol, a gepemen meg mindig a disk a leglassabb. Ha a proci elmegy, az 99,9%-ban nem a szmitas miatt van, hanem az IO wait miatt. )

De nem lenne bajom ezzel a jatekkal, ha letolthetnek mondjuk 10G-t es skalazhato lenne a graf. felbontas, vagyis nekem nem kell, hogy minden szart kirajzoljon.

De ugyanigy vagyok ezzel is, mitn a plasmatv-vel meg a Blu-ray playerrel: nekem tokeletes a CRT teve es a DVD. Anno a regi CRT nem volt jo, mert kicsi volt a kepernyoje es rosszak a szinek, a CD nem volt jo (filmre), mert kicsi volt a felbontasa, de a DVD + jelenlegi CRT tv teljesen jo. Ecceruen nem tudom elkepzelni, hogy akar a 100G jatek, akar a BR film akkora plusz elmenyt adjon (mikozben a filmek 90%-at mar a felenel kikapcsolom, mert az uberszuper latvanyhoz 0 tortenet es/vagy szineszi jatek tartozik)

VikMorroHun 2015.03.18. 16:05:38

Jujj...
Elolvastam egy részét a fenti hozzászólásoknak, de egy ilyen témájú blog olvasóitól kicsit nagyobb hozzáértést vártam volna. Egyrészt a programozó tudása és a program által használt textúrák minősége/mérete között nincs szoros összefüggés. Az inkább a grafikus feladata. Másrészt a Star Citizen készítésén nagyjából 350 profi szakember dolgozik. A mesterséges intelligenciát (ami az NPC-ket, űrhajókat, és kb. minden mást is irányítani fog) Harvardon doktorált pasasok készítik. A fél CryEngine-t átírják a játék fejlesztése során, egy-egy aszteroida lesz kb. akkora méretű, mint annak idején egy komplett Crysis pálya. A Squadron 42 nevű egyjátékos hadjárat pedig önmagában megfelel majd egy manapság kiadott AAA kategóriás játéknak.

Lehetne még sorolni, milyen összetettségű játékról van szó, de most dolgozom... :)

Xezs 2015.03.18. 18:22:27

@Celtic: Más lett volna ha egyszer leírja, az egy vélemény. De hogy már 20-adjára olvasom ugyanazt és mikor 10-en mondják neki hogy hülyeséget állít és csak mondja az már nálam hiszti. De mindegy, tegyük túl magunkat a témán, nem ér ennyit az egész.

különvélemény2 2015.03.18. 22:29:43

@VikMorroHun:
Neked mennyi pénzed van a szoftverben? :P

"A mesterséges intelligenciát (ami az NPC-ket, űrhajókat, és kb. minden mást is irányítani fog) Harvardon doktorált pasasok készítik."

Óóó bakker, bármelyik játékost azonnal kilövi egy átlagos mai anyahajóra szerelt automata támadás elhárító rendszer.
Nem 35. századi, hanem MAI.

A játékokat szándékosan butítják, hogy a gép ne legyen túl jó, legalábbis az fps, dogfight, stb. jellegű játékokban.
Az RTS már más tészta, kevesen is mernek programot írni a témában, és azok is csalnak az AI-val.

De persze, harwardi professzorok kellenek hozzá.

cabeza 2015.03.19. 00:31:21

@VikMorroHun: "Lehetne még sorolni, milyen összetettségű játékról van szó, de most dolgozom... :) "

Folosleges, en mar feladtam, csak idopazarlas, ezek azt hisznek amit el szeretnenek hinni, esetleg trollok. Nem is ertem miert nem Mo. a vilag kozepe :)

különvélemény2 2015.03.19. 08:19:46

@cabeza:
Kezdődő szektásodás jelei, vannak a MI, minden tudás birtokosai, és vannak EZEK.

Az ne zavarjon, hogy százával tudok blogbejegyzéseket linkelni, nem noname emberkéktől, akik erősen vakarják a fejüket a játék hallatán.
Tehát bármelyik álláspontra is azt mondani, hogy az a valóság és a másik "nem érti/tudja", egyszerű hitből fakad.

2014-re lett ígérve a játék, már 2016-nál tartunk, ez a tény, a többi ígéret.

Mondom mindezt úgy, hogy 20 éve itt csücsül a polcon eredetiben a Wing Commander III.
Valamelyik szektatagot nem érdekli? 1 csillió pénzért odaadom, most sokat ér a szektában, sokat lehet vele ugrani a láthatatlan ranglétrán...

codorra 2015.03.19. 09:00:45

@különvélemény2:
Wing Commander 3?
Én régebben (még 2012-ben is, talán) a Privateerrel nyomtam.
Van valami Remake meg hozzá egy Gemini mod vagy mi, amivel megpróbálják a minél eredetibb játékelményt visszaadni.
Jó kis retro feeling :D

Ennyi.

különvélemény2 2015.03.19. 10:40:59

@codorra:
A WCIII-ban a "feltörhetetlen másolásvédelem" volt a legjobb.
4 CD-R többe került, mint megvenni a játékot. :D

VikMorroHun 2015.03.19. 18:01:33

@különvélemény2: Ha jól emlékszem, kb. 220 dollár. (Egy Aurora hajó+a teljes játék alfa hozzáféréssel, egy F7-C Hornet (hogy ne csak mozgó céltábla legyek az űrharc modulban), meg egy hozzá való katonai kiegészítő alkalmatosság, amikor volt egy akció, hogy még lehetett ÁFA mentesen vásárolni).

Lehet, hogy 2014-re ígérték a játékot, de kb. a tizedét a mostani terveknek. Amit az eredeti elképzelésekhez képesti +50 millió dollár támogatásnak köszönhetően tudnak megvalósítani. Persze, vakarhatja a fejét, aki akarja, de két modul már működik, kipróbálható, a harmadik (FPS) március végére van ütemezve, nyáron jön a társasági modul (lehet majd mászkálni 1-2 bolygófelszínen, találkozni más játékosokkal) menet közben szerintem kiadják a MobiGlas-t, ami egy komplett operációs rendszer lesz a játékon belül, és ha jól értettem, mobilos alkalmazással a játékon kívül is, év végére pedig - ha minden jól megy - összerakják a kezdetleges világot, és indulhat a tényleges alfa teszt.

"A játékokat szándékosan butítják, hogy a gép ne legyen túl jó, legalábbis az fps, dogfight, stb. jellegű játékokban." Ez így van, írták is az egyik fejlesztői dokumentációban.

különvélemény2 2015.03.19. 21:20:10

@VikMorroHun: "Lehet, hogy 2014-re ígérték a játékot, de kb. a tizedét a mostani terveknek."

Pont ezt írtam nemrég, hogy el lehet nyújtani a végtelenségig, addig dől a lé a fanoktól.
Ki kell adni, és peccselgetni a tartalmat, akár fizetősen, dlc-sen.
De nem, csak ígérgetés, ígérgetés hátán.

Nem azt mondom, hogy soha sem lesz kész, csak azt, hogy az nem mostanában lesz, és én nagyon félek az mmo résztől, ott hatalmas buktát jósolok.

A squad42 jó lesz, az klasszik wc-s cucc, de az is mikor?

különvélemény2 2015.03.19. 21:23:55

@VikMorroHun:
Hogy még specifikusabb legyek:

Nem az lett leírva, hogy ha összejön a x millió, akkor belerakunk még egy űrhajót, ÉS ELTOLJUK A MEGJELENÉST 2 hónappal.

hgf 2015.04.19. 12:04:37

Régen, még 2000 körül, olvastam egy cikket egy vezető akkori magyar gamer újságban, ahol a profi újságíró a halálba ki volt akadva a játék 100 megabájtos tárhelyigényén. (Valamelyik Comanche játék volt, mindenesetre helikopteres.)

„Hogy lehet egy játék 100 megabájt? Ki engedheti meg ezt magának? Kinek van ilyen gépe? Nem csak a kőgazdagokra kéne ám gondolni! Leállhatnának a hülye fejlesztők az értelmetlen méretnöveléssel!” Kábé így ment a cikk.

Aki a halálba ki van akadva a SC 100 gigáján, az pont ugyanezt csinálja. Üdvözlöm szeretettel.

(Disclaimer: Nem vagyok power gamer, ötéves gépem van.)

Parasite 2015.05.27. 01:18:18

úgy sírtok, mintha sokba kerülne egy 2tb-os vinyó. 100gb. és? anno voltak 10-20 floppys játékok, aztán lettek 10 cd-s játékok, 10 dvd-s játékok, most jönnek bluray van. 100gb az 2db 50gigás lemez. vagy 4db 25gigás. kit érdekel? GTA 6 meg 60gb. és meglehetősen faszán néz ki, elég komolyan van optimalizálva és fogalmam sincsen hogy oldották meg, hogy nem akad egyáltalán miközben váltogatsz a karakterek között vagy száguldozol a városban keresztül-kasul. zseniálisan van összerakva.

VikMorroHun 2015.06.17. 14:53:41

@Androsz: Köszi a "szakértő" hozzászólásaidat, jókat nevettem rajtuk, ahogy haladok az olvasgatással. Apropó, a "thrusterekről" (fúvóka/manőverező hajtómű) annyit, hogy ha kiszállsz a hajódból, és olyan kedved támad, szétlőheted a kézi fegyvereddel. Leesik a hajóról. Űrharcban dettó. Ennyit a Star Citizen részletességéről.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.06.24. 00:13:47

@VikMorroHun: Mindig öröm valakit jókedvre deríteni. Ha van velük valami problémád, valami konkrét problémád, és nem csak így egy erőtlen pöffenet a semmibe, akkor megvitathatjuk.

A thruster szétlőhetősége, mint egy lehetséges játékesemény, nyilván nagyon érdekes. A játék részletességéről tényleg árulkodhat. De korábban az űrhajó mozgásának szimulációjáról volt szó, mint roppant komoly, és a vita alapját nézve feltehetőleg igen erőforrás-igényesnek sejtett képességről. A thusterek fogalma erre bizonyíték lett volna talán. Nos, egy űrhajónak csak a tömegközéppontját kell ismerni, arra pedig viszonylag jó becslés adható egy olyan játékban, amely mindenféle tárgyak helyzetét tartja észben. Ezután bármelyik hajtóműről bármikor kiszámítható az általa létrejövő gyorsulásvektor és forgatónyomaték, két egyszerű képlettel. Ha 24 thrustert teszek egy hajóra, akkor ettől nem kell 24-szer akkora kód, csak össze kell adogatni az eredményeket, a ciklus fogalma remélhetőleg még nem tűnt el a korszerű programozásból. Igazság szerint ez az egész simán megcsinálható egy Excel-táblázatban, ha már az ember valami programfélét akar rá látni. Pár kilobyte-ot megér, ennyi.

VikMorroHun 2015.06.24. 16:24:38

@Androsz: Ha ez ilyen egyszerű, akkor hajrá, írd meg, hátha neked is lesz 900000 fizető ügyfeled és 84 millió dollár bevételed megjelenés előtt. :) A CryEngine havi 10 Euróért licencelhető, szóval nincs semmi akadálya. Bár egy igazán tökös programozó Excelben is megoldja. :) Azt azért vedd figyelembe a ciklusodban, hogy milyen állapotban vannak a manőverező hajtóművek, mert minden egyes irányváltásnál (akkor is, ha csak pár métert mozdul a hajó) a játéknak jeleznie kell a működésüket, ahogy stabilizálják a hajót, stb.

wezeeqq 2024.03.13. 18:31:24

Azért jó ezt így visszaolvasni. :D
süti beállítások módosítása