HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Sárkányzene - eredményhirdetés

2011.12.28. 11:55 miguel_

Mielőtt igazán belekezdenénk a nyertesek sorolásába, szeretnék elnézést kérni mindenkitől, aki szerint kicsit megkéstem az eredményhirdetéssel. Igen, volt egy olyan kósza ígéret, mely szerint karácsonyig oda is érnek majd a cd-k meg pólók, de az van, hogy a) hazudtam, b) skyrimeztem aztán meg jött a steam vásár rengeteget dolgoztam. De most, hogy közeledik a pravoszláv karácsony, még megtartható az eredeti vállalás, úgyhogy lássuk, kik is vettek részt a megmérettetésben.

A feladat az volt, hogy készítsétek el a TES V: Skyrim főcímzenéjét a saját eszközeitekkel. Megvallom őszintén, én abban reménykedtem, hogy majd kapjuk a sütőajtó-csapkodós, hajszárító-pörgetős videókat, de talán a felajánlott díj kevés volt ehhez (próbáltunk pc-s Skyrimot szerezni, nem sikerült, bocs). Végül négyen futottak neki, a jó hír az, hogy mindannyian nyertek valamit.

Az első versenyző Gyula volt, aki talán egy láda sör mellékelésével lehetett volna célratörőbb - ha valaki nagymellű csajokat nyomkodva adja elő a főcímdalt, akkor még akkor is jutalom jár neki (jelen esetben egy cd), ha én minden jóindulatomat összeszedve sem hallok bele semmit a random lalalán túl, pedig 60+ órányi játék után a fiam böfögésébe is beleképzelem, hogy fus ro dah. Gyula küldött kottát is, azt mondja "ggggg ddd fff aaa ggggg ddd fff aaa hhhhhhhhhh fff aaa hhhhhhhhhh fff ggg". (Dögöljek meg, de a fiam is ezt szokta időnként, szó szerint, repked is a finomfőzelék.)

A következő pályamű bizonyítja az előbbi állításomat - ami egy picit is emlékeztet a dallamra, azt én meghallom - Cronerator fedőnevű olvasónk az alábbi felvétellel nyert egy cd-t, illetve egy Lord of the Rings War in the North pólót. (Személyes véleményem szerint ő az egyenlőbb az egyenlők között, mert ő felel meg leginkább az eredeti kiírás elvárásainak, traktorral zenél, baszki!) 

Ezt követően Wertzui pályaművei érkeztek meg (az elmúlt néhány hét alatt többször is, bocs, hogy nem jeleztünk vissza - minden rendben volt, főleg azért nem). Természetesen ő is nyert, egy Skyrimos plakátot és egy cd-t, de csak remélni tudom, hogy az alábbi videón látott hardver képes lesz lejátszani azt - 386SX, az már bőven belecsúszik az alternatív hangszerelés kategóriájába, azt hiszem. Az alábbi videó a nekem jobban tetsző változat, de van mááááásiiik, tessék azt is meghallgatni.

Végül, de nem utolsó sorban itt van Z@ki, aki nemcsak a zenéhez nyúlt hozzá, de rögtön egy trailert is legyártott - amolyan IDDQD-s, retrós stílusban, Stökinek nekünk nagyon tetszik, annyira, hogy küldünk is egy cd-t meg egy pólót, méghozzá Heroes VI-osat.

Ennyi volt emberek, köszönjük szépen a részvételt, amint megkapjuk a címeteket, postára is adjuk a csomagokat, és ha jól tudom, még van két cd, amit valami furmányos játék keretein belül osztunk majd ki (de az is lehet, hogy bepöttyözzük őket, és beszórjuk a leghangosabban tapsolóknak). Boldog karácsonyt, utólag is!

17 komment

Címkék: születésnap nyereményjáték eredményhirdetés skyrim

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr383501609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moli 2011.12.28. 12:20:26

szvsz a traktoroshoz hianyzik a tobbszolamusag. ugy utne igazan. nincs meg 1 gep a kertben?

miguel_ 2011.12.28. 12:21:41

@moli: Sőt, álljon össze a helyi TSZ! :)

Z@ki · http://wannabephoto.blog.hu 2011.12.28. 13:34:40

A traktoros az nagyon ott van!

Igazából én is üvegeket püfölve akartam volna elkészíteni, egy "kis" digitális utómunkával, mint ő, aki nem tud játszani se dobon, de zongorán:
youtu.be/JzqumbhfxRo

Talán majd legközelebb.
A nyereményeket pedig köszönöm!

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2011.12.28. 14:15:46

"60+ órányi játék után a fiam böfögésébe is beleképzelem, hogy fus ro dah"
:DDD
Én már elég gyakran álmodok is Skyrim-eset :)
BTW: kinek van a legdovah-sabb neve a filszínészek közül? Yul Brinner :) (tudom, szörnyű rossz)

KJ4prez 2011.12.28. 15:06:37

én tudtam már az elején, hogy nem sok pályamű lesz.
de nem a díjak miatt.

az egyik ok az, hogy maga az alap nem túl inspiráló. átlag filmzene, oszt akkor mivan.

a másik, hogy háromnegyedes ritmus eleve megszűri, ki nyúl hozzá szívesen.

én is hagytam a fenébe inkább.

Kabarészínész 2011.12.28. 15:13:26

huh, most megnyugtattál. ugyanis az elmúlt hetekben állandóan elfekkel, gyíkemberekkel, élőhalottakkal álmodom, kezemben egy üveg harci kalapáccsal....

Kabarészínész 2011.12.28. 15:14:29

egyébként ez az igazi flash, mekkora mikor megébredsz és rájössz, hogy van még hova fejlődnie a játékiparnak :D :D :D

Wertzui 2011.12.28. 16:09:21

Csak ennyi?! Youtube-on van egy csomó remix, azt hittem mind ide készülnek.
(Szokásos "nyolcbites" mármint NES adag www.youtube.com/watch?v=qLdtHsBfImo)

Amúgy tud lejátszani az a gép zenei CD-t, találtam kábelt a CD meghajtó és a hangkártya közé!

(...traktor b@szki XD)

Wertzui 2011.12.28. 16:10:55

@Wertzui: Hoppá, a zárójelet a link részének vette!

Arilian 2011.12.28. 17:09:32

Traktoros abszolút első.

Cronerator 2011.12.28. 17:44:02

Nem szoktam ilyen játékokban részt venni, de amikor beültem a traktorba és ráléptem a gázra, megjött az ihlet:)

manwithbeard 2011.12.28. 19:57:56

Az utolsóban szándékosan vannak retro "all your base are belong to us" szintű dolgok? :)

rognork 2011.12.29. 20:18:24

off
remélem idén is lesz beszt of keresőszavak. leszopva.hu, ilyenek.
on

Z@ki · http://wannabephoto.blog.hu 2011.12.30. 22:48:26

@real_kerekfyz: Én is vicces fiú voltam, mint Te, mielőtt egy nyilat kaptam volna a térdembe...
:D
süti beállítások módosítása