Elnézést mindenkitől, szabadidőm a nullához közelít, egyrészt azért, mert egy földrengés+atompara idején egy tudományos újságíró két lábbal hajtja a szopórollert, másrészt azért, mert átmenetileg ide is blogolok (akit esetleg érdekel, kövesse, lájkolja, nagy pofára esések várhatók tőlem). Persze az IDDQD közönsége nem maradhat Heti retro nélkül. Most az Imperium Galacticának kellene következnie, de ez átcsúszik a jövő hétre, és alibiposzttal próbálok impulzust küldeni a retroreceptoraitok felé. De a téma hálás, szerintem a kommentekben sok személyes sztori elő fog jönni, a rovat főszereplői ugyanis ezúttal a Quickshot joystickok.

Akinek idegenül hangozna a név, az valószínűleg fiatal, ez a márka ugyanis főleg a nyolcvanas években és a kilencvenes évek első felében volt nagy név. A Quickshot széria gyártója, az amerikai SpectraVision (később Spectravideo) egyébként játékkiadóként kezdte 1981-ben, külsősök fejlesztettek a vállalatnak Atari 2600-ra, Colecovisionre és VIC-20-ra, a cég meg terjesztette a programokat (Chase the Chuckwagon, Mangia, Bumper Bash – nem nagyon emlékszik már ezekre a játékokra senki). Aztán '82-83 körül a SpectraVision elkezdett hardverekkel próbálkozni, például a CompuMate című, Atari 2600-hoz készített billentyűzettel. Aztán SV, majd SVI sorozatnéven több számítógépet is készítettek, a későbbiek IBM PC-, illetve MSX-kompatibilis masináik is voltak, de egyik modell sem lett sikeres. Az 1983-ben beindított Quickshot termékvonal népszerűségéből viszont pár évig jól élt a cég, aztán az egyéb hardveres próbálkozások pénznyelése, illetve az olcsó klónjoystickok miatt 1988-ban becsukta a kaput. A Quickshot név ezután a Bondwellnél, majd a Toyo Holdingnál kötött ki, és egészen a múlt évezred végéig készültek Quickshot joystickok. Azóta nem nagyon hallani róluk (pedig még létezik weboldala a brandnek), de 1998-ig több mint 42 millió Quickshot joy örvendeztette (és idegesítette) a játékosokat.

Persze az eladásokhoz az is hozzájárult, hogy a 8-bites gépekhez készült joystickok (az eredeti Quickshotok sem, de a klónok pláne) nem voltak túl hosszú életűek, különösen, ha az ember például Daley Thompson's Decathlonnal játszott, amiben veszettül kellett ide-oda rángatni a botkormányt minden egyes sportszámban.

Én a Quickshot II Turbo modellből fogyasztottam el pár tucatot, amíg apám meg nem elégelte, hogy háromhavonta kérek új joyt. Szétszerelte az elromlott kütyüket, és kiderült, hogy a konstrukció nem igazán érdemli meg az egyéves garanciát, amit a joy mellé adtak (persze akkoriban mi is a Mariahilferen vettük meg a C64-et és minden kiegészítőjét, oda meg csak nem megy vissza az ember egy joycserére). A botrész alatt kis tüskék voltak, a joy rángatásakor ezek hozták működésbe a megfelelő irányokhoz tartozó mikrokapcsolókat. A mikrokapcsolók érzékeny része egy kifeszített rugó volt, ami erősebb mozdulatra könnyen elpattant a tüske alatt, főleg ha már túlvolt pár ezer üzemórán. És ha egy irány nem működik a négyből, akkor már nemigen tudod megcsinálni az Aztec Challenge-et (na jó, azt tökéletes joyjal sem egyszerű). Apám attól kezdve munkahelyén, az Autófelszerelési Vállalatnál fusiban megszerelte az elromlott Quickshotjaimat. Egy apró, rugalmas fémlemezzel pótolta az elpattant rugókat, amitől ugyan működött a joy, de a lemezkéknek olyan ellenállásuk volt, hogy komoly izommunka volt elmozdítani a botkormányt. Sokat erősödött a csuklóm azokban az időkben.

Azért a Quickshot érdemeiről se feledkezzünk el. A Spectravideo az elsők között gyártott igazán kézre álló, ergonómikus joystickokat, a Quickshot II Turbo ma is úgy simul a kezembe, mint egy marék selyem. Emellett a Quickshot termékek viszonylag olcsók voltak, legalábbis a nyugati piaci viszonyokhoz képest. És az autofire, ó igen, az autofire. A Wizard of Wor cikkben már leírtam, de hadd hozzam fel megint: Öcsémmel beállunk az Arena pálya két folyosójára, Quickshot joystickeinken onba pöccintjük az autofire gombot, és felhangzik a ptyiú, ptyiú, ptyiú. Nekem ez jelenti a nyolcvanas éveket.

A Spectravideo utódai aztán gyártottak már strapabíróbb joyokat Amigához, Nintendo és Sega konzolokhoz. Ezek közül a Super Warrior és a Maverick fedőnevűek lettek a leghíresebbek – azokban az országokban, ahol már húsz éve is volt rendes konzolpiac, ezek a modellek csalnak könnyeket a geekek szemébe ma, nem a Turbóhoz hasonló 8-bites modellek, amik nekünk jutottak.

További Quickshot-emlékek jöhetnek a kommentekbe, erről a linkről elindulva pedig rengeteg régi magazin Quichshot-hirdetését és tesztjét csodálhatjátok meg (a posztba is ezekből tettem kettőt). Jövő héten folytatódik a megszokott üzletmenet, és jön az Imperium Galactica, akár esik, akár fúj.