HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Pénteki játékcsaj - Ivy

2010.12.17. 11:44 miguel_

Még a karácsonyi hangulat előtt le szerettem volna tudni Isabelle Valentine-t, azaz Ivy-t a Soul Caliburből, mert akkora mellei vannak, hogy még a legliberálisabb olvasóink is felháborodott e-mailekben tiltakoznának amiatt, hogy feldöntötték a fát az orvul előbukkanó orbitális keblek, és összetörtek a díszek, még az a malacos is, ami már megvan '83 óta.

Ivy karakterével kapcsolatban több furcsaságot is említhetnénk, és nemsokára végig is megyünk egy páron, azonban véleményem szerint mindennél megdöbbentőbb maga az alapötlet: bár nyilvánvalónak tűnhet, hogy a japán készítők (akik mint tudjuk, nem teljesen kerekek, ha nőkről van szó) "akkor most csináljunk egy csajt, akinek akkora melle van, mint a Jupiter" felkiáltással kezdtek neki a kreatív folyamatnak, pedig nem - először a kígyókardnak nevezett fegyver koncepciója volt meg (amúgy darabokra bomló kard volt az oka annak, hogy az eredetileg tervezett Playstation helyett Dreamcastra jelent meg az első rész: a PS nem volt képes kezelni a spádé fizikáját), csak aztán jött a szereplő neme, fizikai megjelenése és előtörténete. A folyamat elején felvetődött pár olyan ötlet, ami így utólag azért jó, hogy kukába került, mert Ivy sem férfi ninjaként, sem múmiaként, sem kislányként nem lenne ennyire ütős. Az előtörténet fuldoklik a hónaljszagú klisékben, tényleg csak címszavakban: eloekeloe csalaad neveli fel STOP az apja egy kard kutataasaaba hal bele STOP az anyja meg az apja halaalaaba STOP kideruel, hogy nem is a bioloogiai szuelei voltak STOP alkímista lesz, csinaal egy sajaat kardot STOP de koezben szolgaajaavaa teszi a gonosz STOP atyaég, távirati stílusban ez még rosszabb.

 

Természetesen ekkora mellekkel és ilyen keveset takaró "páncélzattal" Ivy egy pillanat alatt szimbólummá vált, szinte minden olyan top 10-be bekerül, ami a játékcsajok, a verekedős játékok vagy digitális mellek témakörében születik, és általában a játékok társadalomra, divatra és a nők megítélésére gyakorolt hatásait vizsgáló tanulmányokban is szóba kerül Ivy és az ő finoman túlhangsúlyos elsődleges másodlagos nemi jellege. És akkor a korántsem munkahely- és családbarát képek, no meg egy szavazás:

 

Ki legyen a kovetkezo?
Alyx Vance
Alyx Vance (de most komolyan)
Alyx Vance (nude patch)
  
pollcode.com free polls

 

 

 

 

 

 

38 komment

Címkék: csajok atyaúristen wtf meztelenkedés pénteki játékcsaj csodálatos technika

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr382521577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

algi 2010.12.17. 12:42:42

És őt is meg lehet nyerni?

Ezrem 2010.12.17. 13:15:37

Nem szeretem a rövid hajú nőket de őt meg...

(Apropó rövid haj, Alyx Vance még mindig nem szerepelt.)

Sharpe · http://www.book-fun-factory.com/farfun/ 2010.12.17. 13:20:02

Érdekes lehet egy olyan tanulmány, ahol Ivy, mint vitalap előkerül, bár persze meg lehet érteni...

Leadfoot 2010.12.17. 13:36:05

A szóban forgó testrészek nem elsődleges, hanem másodlagos nemi jellegek, ha jól tudom.

A vicces egyébként az, hogy ekkora dudákkal még a hétköznapi élet is bonyolult lehet, nemhogy a vívás, verekedés, nikkelbolhaként ide-oda pattogás meg ilyenek.
Na jó, nem akarok illúzióromboló lenni, inkább átadom a szót azoknak, akik "sunáznák a pixeleit". :-)

miguel_ 2010.12.17. 13:40:52

@Leadfoot: igaz, másodlagos, bár ekkorában már simán szintet lépnek. :)

Bicikliző medve 2010.12.17. 13:52:37

@Leadfoot: szerintem is nala ebbol hamarabb megmondod a nemet, mint az eredeti elsodleges nemi jellegeibol :D

thinkEdem 2010.12.17. 14:35:56

...a pixelhalmaz, aki átdefiniálta az "Ivy League" fogalmat...

Éjjelibagoly 2010.12.17. 14:49:16

Egyszer lehetne szó ebben a posztban a Dead or Alive-os csajokról is!:) Azt hiszem az még nem volt... Vagy igen?:)

AlexWolf 2010.12.17. 15:21:32

Manapság már sajnos az elsődleges nemi jelleg sem biztos, hogy jelent valamit. Szerintem mostanság az elsődleges nemi jelleg a DNS teszt.

lojzi1 2010.12.17. 15:28:10

A harmadik kép valamilyen cosplay-es beöltözős hölgy? A mellrészen ott a ruhánál jókora eltérés van a fizikai törvényeknek ellentmondó virtuálishoz képest.

franxepe 2010.12.17. 15:38:51

a 0. kepet, a cim alatt, nem lehetne szinten helyi masolatbol linkelni? munkahelyi cimszuros proxy nem engedi at

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.12.17. 15:45:53

@Leadfoot: ekkora dudákkal a hétköznapi élet csodálatos és kielégítő lehet, ha nem te, hanem a melletted élő viseli őket :)

egyébként hogy lehet, hogy a szélesvásznú képen az arcát tök részletesen megcsinálták, de a mellei poligoniálisak?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.17. 16:06:33

Huhh!
Amúgy hogy ekkora mellekkel az élet lehetséges-e, hát be a gúgliba, hogy Ewa Sonnet 8-O

De amúgy a post alanya se semmi! A kék ruhásra meg én is azt hittem, hogy élő.

AlexWolf 2010.12.17. 16:14:43

@ColT: Szerintem a kék ruhás élő

Wiseacre_ 2010.12.17. 16:22:35

Tuti élő a kék csaj. @Krazy Kutter: linkjében is látszik.

Wiseacre_ 2010.12.17. 16:25:28

@Wiseacre: Hmmm,... tévedtem ... :D

Rokai140 2010.12.17. 17:05:06

Csak úgy infóként, a cosplayer csaj nem rontotta el a ruhát, hanem a Soul Calibur 2-es ruháját mintázta, nem a 4-est, ami a többi képen szerepel.

Dukefazon 2010.12.17. 17:41:48

"Those tits worth owning this game!" Igen, és nekem már meg is van :) Nagyon állatul néz ki ez a csaj, csak miatta vettem meg a Soul Calibur 4-et PS3-ra. Sunáznám a poligoncickóit. Nincs nude patch hozzá? :)

Bambula 2010.12.17. 17:53:11

Tény, hogy amikor az ember először kezd játszani Ivy-val a képernyőn, az alakját és az ugrá cicijeit nézi :) Hiába szoktam meg az előző SC-kben a látványos alakját, az SC4-ben akkora mellei vannak hogy hihetetlen :)

Wiseacre_ 2010.12.17. 18:20:51

Bocs srácok, de a kék ruhás csaj tényleg valódi.
Lehet szavazni rá:)

exter69 · http://sexopoly.tarhely.biz 2010.12.17. 18:23:02

nem rossz, nem rossz... játszunk :)

KenSentMe 2010.12.17. 18:57:26

Hát bakker.. ha ezt a csajt fellökik, akkor a melleiről visszapattan a földről..

zseniális harci feature.

terran 2010.12.17. 19:43:26

akkora fighting game kocka vagyok hogy Ivyről elsősorban nem a mellei ugranak be, hanem az egy gombos végtelen kombója az SC4-ből. BROKEN

Bambula 2010.12.17. 22:19:40

@terran: Nekem az ugrott be elsőre hogy egy jó játékos kezében rendkívül kellemetlen ellenfél, messziről és közelről is halálos, főleg X-el játszok, szerencsétlennek Ivy az (egyik) nemesise :)
De aztán a cikk tartalmára koncentráltam :)

Musaic (törölt) · http://www.musaic.hu 2010.12.17. 23:42:27

én szerettem ezzel a csajjal nyomni, csak az egyesben még nem volt ilyen méretes..

szbszig 2010.12.18. 02:32:26

Hát, ez már tényleg az a kategória, hogy nagyobb, mint a feje. Külön-külön persze...

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.12.18. 12:07:16

Lehet élni ekkora didikkel; a mellékelt képen látható hölggyel 1x randiztam, de végül úgy döntöttem, nem vállalom a kihívást:
kepfeltoltes.hu/101218/user_14207585_1236873334824_box_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

bullseye 2010.12.19. 00:54:36

SC 4-re direkt reklámozták, hogy az ÖSSZES csaj dudája legalább 10 mérettel nagyobbra lett szabva (no meg, hogy bejött Yoda és Vader nagyúr).
ez ihletett akkoriban erre: kepfeltoltes.hu/view/101219/080730_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
süti beállítások módosítása