HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Mai nyereményjáték: Játékkitalálósdi

2010.10.08. 12:00 Stöki

Szülinapi hetünk utolsó nyereményjátéka következik. Erre most sok időtök lesz, jövő vasárnapig, azaz október 17. éjfélig várjuk a megfejtéseket. A lenti képen látható 16 játékhős, akiket screenshotokról és artworkökről gyűjtöttünk össze. A feladat a 16 játék címének megfejtése és elküldése a címünkre. A játék neve elég, annyira nem vagyunk szigorúak, hogy pontos alcímet vagy sorszámot is követelnénk (tehát a Starcraftet is elfogadjuk a Starcraft II: Wings of Liberty helyett – persze ez a játék nincs a rejtvényben).

A feladathoz van egy komoly segítség is: mindegyik részletet olyan képből vettünk, ami szerepelt már korábban a blogban. Tehát mindegyiket megtaláljátok, ha elég sokat böngészitek az archívumot (de azt vegyétek figyelembe, hogy pár képet picit lekicsinyítettünk). Igyekeztünk úgy belőni a nehézséget, hogy egy átlagjátékosnak azért hamar beugorjon a játékok fele, még néhány pedig rövid gondolkodás után. De azért vannak nehezebb képek is, hogy legyen egy kis kihívás is a dologban.

A nyeremény három nagyágyú: egy Civilization V (pc), egy Arcania: Gothic 4 (pc) és egy Fable III (Xbox 360), amiket a CD Galaxis, a CD Projekt és a Microsoft adott nekünk. A játéknak három nyertese lesz, így a megfejtés mellé írjátok le azt is, melyik játékért hajtotok. Egy ember csak egy megfejtést küldhet ebben a játékban is.

És pörög még a D20-lottó és a képregényforgatókönyv-pályázatunk is, ezeken további játékokat nyerhettek. Az utóbbin különösen nagy az esély, mert még csak néhány forgatókönyv érkezett.

48 komment

Címkék: születésnap nyereményjáték

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr522355939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GunnerZ 2010.10.08. 12:25:06

A forgatókönyvet úgy kellene, hogy rajzolunk egy lapra, fényképezünk, átrakjuk a gépre, elküldjük?

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.10.08. 12:29:06

@GunnerZ: elég csak leírni a dialógust meg a cselekményt pár mondatban

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.10.08. 12:50:57

A kék hologram csajon kívül mindet tudtam fejből.
Gamernerd vagyok-e?
(viszont azt még mindig nem tudom, szóval van még remény :) )

Beefboneknock (törölt) 2010.10.08. 13:07:33

omg durva vagy nekem csak 2 találatom van tutira, 1 meg ismerős de annak sem tudom a címét :),

a kék hologram nem olyan mintha jég lenne inkább?

GunnerZ 2010.10.08. 13:24:17

Ma lesz Egyszámjáték-eredmény hirdetés?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.10.08. 13:30:50

3-nak tudom a címét, 3-at meg körül tudok írni (pl. "amiben a fekete szörny a hegyen szaladgál").
Remélem ez utóbbival nem segítettem senkinek.

idiotapocs 2010.10.08. 13:32:09

Nem vészesen nehéz, aki olvassa folyamatosan a blogot, annak pedig végképp! ;)

Sydius 2010.10.08. 13:37:32

Így kapásból 6-ot tudtam, 4-ről meg van sejtésem... Nem baj, keresünk, kell a Gothic 4:)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.10.08. 14:05:47

@GunnerZ: Eredményhirdetések a jövő héten, folyamatosan. Elég sok levelet kell feldolgozni, nem fog ma menni.

dzsefi 2010.10.08. 14:29:10

a napszemüveges nő és a bal alsó kocka okozott némi fejtörést (meg agyatlan keresgélést), a többi assze megvan :)

Cadaver!! 2010.10.08. 14:50:35

1-et nem tudok, 2-nek nem tudom a címét, de tudom mik azok. :)

totyak89 2010.10.08. 15:09:34

Ez számomra kifejezetten nehéz játék. Látok itt ilyen régi korokból származó játékképeket is, amikről nagy valószínűséggel még nem is hallottam.

Deathbaron 2010.10.08. 15:22:55

LOL, most vettem észre hogy a header kép vmiért furcsa ^,..,^.

tank_R 2010.10.08. 15:38:46

Én néhányat nem tudtam megfejteni de azon kívül az összeset tudom. :D NC

Darth Revan 2010.10.08. 16:19:57

En egyet tudok csak (harmadik sor, elso kep), a tobbirol fogalmam sincs ;)

jed 2010.10.08. 16:51:29

Egész jó voltam ránézésre, kettőt tudtam, hol keressek. Egy maradt, de még van időm tökön szúrni magam.

Dukefazon 2010.10.08. 18:58:46

Bakker, minden sorban van 1, amit nem tudok. Mondjuk nem akarok indulni a nyereményekért, csak a kihívás miatt.

[zoom] · http://www.perpetuum-online.com 2010.10.08. 20:12:08

Lehet hogy már tudtok róla, de az antispam levélküldős script linkje chrome alatt nem működik.

tho · poszto.blog.hu 2010.10.09. 03:21:29

A fenébe, nekem is csak a kék hologramos csaj nincs meg.

uhrindam 2010.10.09. 09:41:32

Nekem megvan 15. Már csak a "sálas-kalapos" valami hiányzik a 3. sorban jobb szélen.

Nyiz · http://szubjekt.blog.hu 2010.10.09. 12:37:01

Én a bal alsó sarokkal küzdök. Ötletem sincs, hol kéne nekiállnom keresni :D

Deák Diák 2010.10.09. 12:55:14

@uhrindam: Sajnos én is így vagyok. Hiába pörgettem át az összes cikket, nem lelem.

Nyiz · http://szubjekt.blog.hu 2010.10.09. 13:40:03

@Deák Diák: A bal alsóért cserébe megosztom az infot :D

Nyiz · http://szubjekt.blog.hu 2010.10.09. 13:40:59

Valami hintet én is kaphatok? :D

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.09. 13:54:16

@Stöki:
Bocsánat. Reméltem, hogy ez még kevés ahhoz, hogy hint legyen.

B-Bird 2010.10.09. 13:54:19

Megfejtés ment mailben, de remélem hogy raktam bele 2 linket, nem spammappába rakja nektek a masina!?

(Nem kell félni, annyira nem vírusos a link, csak format c: /u -t nyom... :-) )

(...nemis, 2 nehezebb képrejtvény, hogy Ti is szenvedjetek, oldal urai!) :-D

Lurian 2010.10.09. 14:17:36

Télleg srácok (szerkesztők)! Ugye a spam könyvtárat is nézitek? Én cégesről küldtem, és állítólag volt, hogy a spamok közé szórta a levelezőprogram...

load error 2010.10.09. 16:38:49

@Darth Revan:
"En egyet tudok csak (harmadik sor, elso kep), a tobbirol fogalmam sincs ;) "

Cseszki, én meg csak azt nem tudom.

B-Bird 2010.10.09. 17:01:09

@load error: Pedig az könnyű, a Bucó Szeti Tacsiból az egyik szereplő... (de nem segítek melyik). :-D

cscsmaki 2010.10.09. 17:57:04

baszki Stöki, nem azt kértem, hogy tilts ki a rákba innen, mert hülye vagyok egészen, csak azt hogy töröld azt a hozzászólást, ami problémás, mert nekem sajnos nem adatott meg a lehetőség :)
mindenkinek vannak rossz pillanatai, na.
kösz

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.10.09. 18:06:59

@cscsmaki: De hát nem tiltottalak ki (mint a mellékelt ábra mutatja), csak töröltem, amit kértél.

cscsmaki 2010.10.09. 18:11:47

@Stöki: szori vagyok, csak egy pár percig úgy tűnt, hogy nem mennek el a hozzászólásaim (egy másik cikkhez)... és most duplán van ott amit szerettem volna hozzáfűzni, ismered a jelenséget gondolom :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.10.09. 18:21:50

@cscsmaki: Ja, hát ez a blog.hu motorjának a csodás featúrája. Szeretjük...

algi 2010.10.09. 21:01:21

@Stöki: Nem baj, ezért a beszólásért már járhat a ban. :D

Razielhu 2010.10.10. 13:16:13

@Nyiz: Nyiz, küldtem neked üzenetet, remélem még áll az alku :)

totyak89 2010.10.10. 14:50:45

Ugye az nem baj, ha kétszer küldtem be a megfejtést, mert először elfelejtettem beleírni a mailbe, hogy melyik játékot szeretném, ha véletlenül nyerek?

Razielhu 2010.10.10. 19:14:07

Nyiz, tárgytalan, megvan már :)

Fuornis 2010.10.10. 19:51:19

Az unikornis életem első pc-játékának uberari szereplője ugyan, de a többiről halványlila gőzöm sincs :D

idiotapocs 2010.10.11. 10:34:55

@Fuornis: én utólag belegondolva szerintem pont azt az egyet rontottam el. Tényleg, korrigálni lehet még? :)

idiotapocs 2010.10.11. 11:59:09

@idiotapocs: áá, jólvan nem rontottam el, mégis jó volt a csuklóból adott válaszom :) kicsit megzavart az is, hogy fura volt hogy valakinek ez legyen az első játéka, mindenesetre kiváló választás!

IndaMuncher 2010.10.11. 16:11:55

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Ajjjajj az szégyen, pedig nagyon jó game. Szívesen segítenék.

Lurian 2010.10.18. 11:00:26

Khm. Okt. 18 van. :-)
süti beállítások módosítása