HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Heti retro: Boulder Dash

2010.09.16. 15:00 Stöki

Ma végre begördül a Boulder Dash a retrorovatba – ideje volt, már három hete vártok erre. Az első emlék, ami beugrik nekem róla, hogy C64-en megvolt a program, rongyosra játszottam. Aztán egy nap jött a játékdealerem és a zsírúj stuffok között hozott egy érdekes címűt: Boulder Dash 47. Én meg teljesen bepánikoltam, hogy ezek szerint nekem 45 Boulder Dash kimaradt az életemből. Persze ma már tudom, hogy nem ez történt.

A játékot két kanadai, Chris Gray és Peter Liepa készítették, de inkább az utóbbi nevét érdemes itt megjegyezni. Gray ugyanis csak a játék igen kezdetleges alapját készítette el Basicben, aztán – mivel akkoriban még nem volt meg a tudása ahhoz, hogy továbbfejlessze meg átrakja gépikódba a cuccot – átadta az egészet Liepának. Ő volt az, aki beletett mindent, amitől a Boulder Dash klasszikus lett.

Kétségtelen, hogy a játéknak voltak játéktermi előfutárai. Az 1982-es Dig Dug például, amiben szintén a talajban kellett mászkálni, járatokat fúrni, szörnyeket szívatni. Vagy a The Pit ugyanebből az évből, ami ugyanezt gyűjtögetéssel fejelte meg. A Boulder Dash le sem tagadhatná ezeket az ősöket, nézzünk is meg egy-egy részletet mindkettőből.

Gray és Liepa nem is nagyon tagadják, hogy a fenti két játék is inspirálta őket, de Liepa úgy nyilatkozott a RetroGamernek pár éve, hogy a Boulder Dasht nem másolta, hanem a játék fizikájából kiindulva épített fel egy önmagában is értékes klónt. Vagyis a program – ami eleinte Cavern Raider, majd Cavern Crystals munkacímen futott – először igen egyszerű formában létezett: csak négyzetek, körök voltak egy pályán és Liepa azt próbálta megfejteni, hogyan kell a köröket úgy programozni, hogy azok élethűen gördüljenek le, még akkor is, ha több tucat kerül egymásra. Amikor megvoltak ezek az alapok, jöhettek az ellenfelek, grafika, zene, satöbbi. Liepa fél év alatt írta meg a teljes játékot Atari 400/800-ra, de csak napi egy-két órát foglalkozott a programmal. Apránként csiszolgatta, hol a pillangót adta hozzá, hol az önmagát sokszorosító amőbát, hol meg a főhőst, Rockfordot (na, ki tudta, hogy volt neve is?) finomítgatta, például egy olyan animációval, ami akkor jelent meg, ha a játékos nem csinált semmit (ilyen animáció az akkori bitvadász időkben még elég nagy furcsaságnak számított).

Egy ponton komolyabban is át kellett tervezni a játékot. Az eredeti játéktérben ugyanis egy pályaelem (illetve Rockford maga) egy karakter magas volt. Így ugyan 40 x 24 elem is kifért a képernyőre, de a nyolc pixel magas elemek túl aprók voltak, Rockford jellegtelen maszat volt csak. A játékot kiadó First Star Software-nek ez nem tetszett, ezért Liepa bevezette a 2 x 2 karakternyi elemeket és ezzel együtt a pálya scrollozódását. Ez utóbbi finoman volt megoldva: a pálya csak akkor gördült, ha Rockford eljutott a pálya szélének közelébe, így egyáltalán nem volt zavaró a scroll. Végül már csak a pályákat kellett összedobni – Liepa ehhez csinált egy primitív pályadefiniáló nyelvet –, és hamarosan megszületett a program 16 (+4 bónusz) pályája. Az első pályát csak „nagyiszint”-nek hívták, mert olyan könnyű volt, hogy akár a nagymamád is végigjut rajta – a First Star kért kifejezetten ilyet a játék elejére (lásd a lenti videón). Amikor aztán már a kiadó sem kötött bele semmibe, 1984-ben végre megjelenhetett a játék a ma ismert címmel, ami szójáték: a balderdash zagyva, értelmetlen beszédet jelent angolul, a boulder viszont nagy szikladarabot.

A játék sikere egyrészt az ötféle nehézségi szintben rejlett (ezektől függött a sziklák sűrűsége és az időlimit – a játék ugyanis időre ment), másrészt abban, hogy az ügyességi részeket fejtörőkkel vegyítette. A szörnyeket és a pálya adottságait okosan kellett kihasználni – például a villogó négyzetek látszólag követték a játékost az alagútban, amit fúrt, de valójában mindig a legközelebbi falig mentek. Ha tehát Rockford fúrt egy végtelen hurkot, a négyzetek abban keringtek és nem zavarták tovább főhősünket. Az is jó ötlet volt, hogy bizonyos szörnyek megölésével (például egy terjedő amőba bezárásával) újabb gyémántokat lehetett szerezni – bizonyos pályákon csak így lehetett továbbjutni.

Természetesen rengeteg platformra átültették a játékot, és ezek közül több is nevezetessé vált. A játéktermi már a puszta létével: akkoriban igen ritka volt, hogy egy otthoni gépre készült játékot portolnak játéktermi gépre (fordítva annál gyakrabban előfordult). A specrumos verzió a világ egyik legpofátlanabb játékreklámjával írta be magát a történelembe. Ez a verzió kicsit máshogy nézet ki, 20 x 12 helyett csak 16 x 11 pályaelem jelent meg a képernyőn, a scroll pedig bénább volt, mert nem követte elég gyorsan Rockfordot (vagyis ki lehetett teljesen futni a pálya szélére, akár egy halálos csapdába). És mit csinált a First Star, amikor tudomást szerzett erről a bugról? Nem javíttatta ki, hanem a játék spectrumos hirdetéseiben első mondatban, nagy betűvel emelte ki, hogy „forradalmi scroll rutin” van a játékban, amit az iparági szakértők eddig csak dicsértek. A játék később NES-re és GBA-ra is kijött, nemrég pedig mobilokra, PSP-re, DS-re és Wii-re is.

A portok mellett folytatások és klónok is születtek szép számmal. Liepa 1985-ben még besegített a Boulder Dash II-be, aztán kiszállt a sorozatból. A harmadik rész így nélküle készült el és legendásan borzalmas volt: szinte monokróm grafika, újszerűnek szánt, de gagyi űrkörnyezet, bughegyek. A negyedik részként is ismert Boulder Dash Construction Kit köszörülte ki valamelyest a csorbát, ezzel ugyanis – mint neve jelzi – már bárki készíthetett Boulder Dash pályákat. El is kezdtek terjedni a nem hivatalos „folytatások” – és ezzel meg is kaptuk a választ a Boulder Dash 47 rejtélyére. A RetroGamer szerint nagyjából 300 Boulder Dash-klón létezik, ezek közül én a Supaplexet emelném ki (pusztán azért, mert pc-n mindig ezt nyomtuk), illetve a „mini bdash” munkacímű csodát. Ez utóbbi két éve készült el C64-re egy retrojáték-fejlsztő versenyre – egyetlen kilobyte az egész játék, de benne van a Boulder Dash lényege. És ha már programozói bravúrokról van szó, említsük meg a Reptont is – ezt egy Tim Tyler nevű, 15 éves kissrác fejlesztette, a legenda szerint úgy, hogy valaki elmesélte neki, milyen játék a Boulder Dash, ő pedig elkészítette magának anélkül, hogy látta volna az eredetit (lásd a képen). BBC Micrón és Acorn Electronon nagy sikere volt, teljesen megérdemelten.

Liepa mindig nagyon szívesen beszél a játékról, ha kérdezik, de a Boulder Dash II után gyakorlatilag hátat fordított a játékfejlesztésnek és elment pénzt keresni. Grafikai és mérnöki szoftvereket fejleszt azóta, dolgozott az Autodesknél a Maya és a Max egyes verzióin is, most egy Maya-pluginokat fejlesztő cégnél nyomja. Grey ezzel szemben a játékiparban maradt. Ő készítette a remek Infiltrator II-t, pár filmes átiratot (Harry Pottereket), egy időben a Majesco főnöke is volt, a Bethesdánál pedig a zseniális Cthlhu: Dark Corners of the Earth-szel bizonyított. A First Star pedig még ma is a Boulder Dash, illetve másik szerencsés húzásuk, a Spy vs. Spy sikereiből éldegél.

Végül a szokásos multimédiás csomag: a fenti lejátszóban a játék főcímzenéjének négy remixe hallgatható meg (az eredetit maga Liepa írta). További linkek egyéb finomságokra: a játék C64-es verziója (hozzá emulátor itt és itt), az egy kilobájtos verzió, a Supaplex, Liepa honlapja, egy idei interjú vele, rajongói honlapok egy, kettő, három. A szavazásba most Sierra-kalandokat tettem be, mert szégyen, hogy ilyen még nem volt a rovatban. Egy hét múlva megint hardveres retro lesz.

Melyik játék legyen a rovatban két hét múlva?
Larry-játékok
Police Quest
Space Quest
King's Quest
Hero's Quest (Quest for Glory)
  
pollcode.com free polls

97 komment

Címkék: retro atari boulder dash heti retro jatek

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr492298705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.09.16. 15:35:21

Nekem c16-om volt, a spanomnak meg speccy-je, átjártunk egymáshoz gémelni. Nem tudom, volt-e ennek commodore-os portja, de én ezt csak nála toltam, irígykedtem is rendesen a gumigombosára. Nekem ez a logikai játékok anyaúristene, nem lehetett megunni. Messze jobb volt, mint az agyonhájpolt Pacman.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.09.16. 15:36:08

@The Drunken Master: BTW: plíz, ne oltsatok, hogy ez más kategória, mint a pacman. Én már akkor, kiskamaszként is kazuár voltam :)

2010.09.16. 15:39:02

Stöki, ismered a Strife: Quest for the Sigil nevű játékot? Van esélye vmikor bekerülni ebbe a rovatba? Szerintem ugyanis fantasztikus játék, pedig nem túl ismert

sikitomi 2010.09.16. 15:41:37

Most szabi alatt raktam fel Apuéknak a C64 emulátort a laposukra és tanítottam meg a használatát :) Apámnak ez a kedvence és mi csak simán "Hangyás játék"-nak hívtuk :)

sockpuppet (törölt) 2010.09.16. 16:00:53

Érdekes, nálam Boulder Dash egyenlő a borzalmas harmadik résszel. Nagyon meglepődtem, amikor először láttam a "rókafejűs" verziót. Sokat toltuk a nem említett Flaschbier nevű klónnal is. Emlékeim szerint a logika irányába tolódott el az ügyesség felől.

www.youtube.com/watch?v=gchtjNGJpOg

Gargaj · http://gargaj.umlaut.hu 2010.09.16. 16:25:29

Az elso BD-n konkretan 20 perc a rekordom a komplett jatek vegigvitelehez. Kedvenc jatekom, ez sose volt ketseges.

RTSnip 2010.09.16. 16:34:12

Jajjdejóóó végre ismét egy kedvemrevaló hetiretro post! :) C64 RULEZ! Elolvasni csak este lesz időm :(

Der Beste 2010.09.16. 16:47:13

Istenkirály ez a játék, még mindig.

Iridium 2010.09.16. 17:12:05

Egyike azon ritka játékoknak mely engem nem fogott meg annó sőt, kifejezetten idegesített. Haverom húga nyomta állandóan és ilyenkor nem engedett oda minket a tévéhez. És nagyon erős lány volt, úgyhogy mi ilyenkor csak bicikliztünk inkább, nem szóltunk be xD
Lehet, hogy ezért a rossz emlékek.

Nándor_a_kisszemüveges 2010.09.16. 17:20:06

Plus/4-en Icicle Works alt néven is nyomtam :) Hát az zseniális volt. 8 évesen mekkora para volt jegesmedvék elől menekülni. Kösz, már majdnem kiment a fejemből, honnan is indultam gémerként. Meg a Trailblazer, aminek a zenéjét el is tudtam gitározni... :D Meg-meg, húú mennyi jó játék volt anno 16 kbyte-ba tömörítve.

SztupY · http://sztupy.hu 2010.09.16. 17:32:56

Supaplexről talán lehetett volna kicsivel több szó is, az egy egész jól összerakott és ismert klón.

TH 2010.09.16. 17:40:02

egyébként a fent említett Supaplex szerintem lényegese jobb az eredetinél. míg az eredeti nem kötött le igazán soha, a Supaplexel sokat játszottam régen...

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.09.16. 17:45:06

PC-n ROCKFORD néven toltuk a másolt verziót! :)

Hasonlóan jó volt a SOKOBAN nevű ládatologatós: www.games4brains.de/sokoban_history.htm

meg egy másik, amit azóta is keresek, mert nem tudtam 10 évesen végigjátszani pc-n: egy kis Super Mario-kinézetű, bajszos-kalapos-kertésznadrágos melóssal kellett ásni meg ládákat tologatni, de voltak a ládák mellé szellemek, meg lezárt ajtók, amikhez meg kellett szerezni a kulcsot!
Ha sokáig nem mozogtál a figurával, ledőlt aludni, mókás Z-betűket horkolva. :)
Ismerős valakinek?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.09.16. 17:46:41

Anno Spectrum-n nagyon sokat jatszottam vele.
Bevallom parszor a joystick is repult.

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.09.16. 18:18:13

Boulder Dash ok, nagyon jó, bár én inkább Plus/4-en az Icicle Works c. klónt ütöttem.
www.youtube.com/watch?v=rCSgR3ovGcU

De hogy az a The Pit előkerült, az bizony nagy öröm. Zsenge ifjúkoromban Szigethalmon orrvérzésig nyomtuk a játékgépen. Kossuthos ötforintossal ment, de a kasszát nyitotta a terem kulcsa, szóval occón játszottunk.

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.09.16. 18:20:03

@prokee:
Nincs ebből (The Pit) letölthető verzió, emuval?

belagezabela 2010.09.16. 18:34:35

én ezt c16on nyomtam 1988-89 ben de már nem tudom milyen néven. volt benne sün hátán almával, meg gyémánt.

Penya666 2010.09.16. 18:35:07

A diggert nyomta valaki xtn?:)

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2010.09.16. 18:55:33

Wow, ez is micsoda jóság volt rossz időjárásos nyári napokon! És végre megtudtam, miért láthattam olyat, hogy "Boulderdash VII" meg VIII, ami nagyon soknak tűnt. Így utólag persze nem értem, miért nem másztunk a falra tőle, de nem tettük. Igaz, sok ilyen játék volt, ami ma már nagyon idegesítene, de akkor tetszett: Hunchback, Spy's Demise, Super Pipeline, Bruce Lee... Azért a Saboteur tovább lekötött, az mégiscsak "ninnyásjáték" volt :)

Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.09.16. 18:56:38

Nálunk az egyik első játék volt C64-en, FURAGO volt a filé neve a kazin.

Vorbis 2010.09.16. 19:02:27

Egyik kedvenc játékom volt, annyira hogy aztán írtam egyet Amigára, majd később PC-re is egy ketten egyszerre játszhatót. Ez utóbbi fent van a bd-fans.com -on, Magidash a neve. Manapság DOSBox-al lehet futatni. Ketten egyszerre még most is egész szórakoztató vele játszani.
Ha van bárki akit érdekel, elő tudom kaparni az editort hozzá, meg a cheat billentyű kombókat :)

balage28 2010.09.16. 19:12:46

@belagezabela: C16/Plus4-en "Keresd a gyémántot" néven futott egy magyar változat.

plus4world.powweb.com/software/Keresd_A_Gyemantot

A'rpi 2010.09.16. 19:22:43

@Vorbis: en is megirtam PC-re, egy haverom unszolasara (nekem nem jott be egyaltalan ez a game). sajnos egy vinyohalallal odaveszett, pedig a grafikat nagyon szepre megcsinaltuk.

flippant 2010.09.16. 19:24:16

Ez is mutatja, hogy régen még sziporkáztak a játékfejlesztők. Ma már egy kaptafára mennek a játékok.
ZXSPECTRUM!!!!! Csakazértis!!!!

brazso 2010.09.16. 19:28:13

Még C64 DTV-re is elkészült egy változat. Egyike azon kevés játékoknak, amelyek kihasználják a DTV jobb grafikáját, a nagyobb színpalettát. PC alatt is futtatható, vice alatt van DTV emulálás is.

silverwol 2010.09.16. 19:38:43

@Nándor_a_kisszemüveges: Áááá... köszi! Épp ezt akartam megkérdezni, hogy vajon mi is lehetett a neve.

peti papagáj 2010.09.16. 19:41:07

amit amőbának nevezel, szerintem az láva

Zozosoft 2010.09.16. 19:46:07

És itt egy magyar fejlesztésű klón Enterprise-ra:
www.ep128.hu/Ep_Games/Leiras/Unicum.htm

Specialitása, hogy nem gyémántot kell gyűjteni, hanem Unicumos üveget :-)

fynndafrail 2010.09.16. 19:50:24

A 'Boulder Dash" nem egy másik szó elferdítése, hanem az első Indiana Jones filmben látott egyik jelenetre utal, amikor a főszereplők a legördülő nagy kőgolyó elől futottak. Ennek a jelenetnek volt a neve a "boulder dash".
Ott az utalás a legalsó képen is.

Dukefazon 2010.09.16. 20:02:08

Mi az a BGA? Elírása a Gameboy Advance-nek, vagy valami, amit nem ismerek? Nekem tetszett az űrös verzió. Emlékszem, hogy volt 1 olyan verziónk, ahol csak 1 pálya volt, egy tök szerű cuccot kellett úgy elcsalni, hogy amikor felrobban, egy bal oldali falat kinyit és lehetett menni a kincsekért, de nem volt egyszerű. Amúgy a sok klónt nem szerettem, rengeteg volt Amigára is. Én a c64-eset szerettem, a többit nem.

filmcomm 2010.09.16. 20:06:47

Grat a kazetta borítóhoz! :-)
(Nagyon korrekt a pulóvere.)

A BD kiváló játék, - egyszerű szabályok, millió kombinációs lehetőség. (Majdnem olyan zseniális, mint a sakk vagy a tetris).

Talán még érettségi tételt is csinálnék belőle :-) Kultúrtörténetileg sem jelentéktelen, de aki nem tud megcsinálni legalább 5 pályát a BD I-ből, az mire képes?

Szeretni persze nem kell, a zene pl. elképesztő, olyan rossz, hogy már jó.

----
Off:
Volt már a Fire Ant és a Spy vs. Spy?
(bocs, ha igen)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.09.16. 20:08:20

király a denevér amelyik pont még egy kicsit ráijeszt a játékosra, de megszívhatja mert elütheti a szikla

Diopapa_sok 2010.09.16. 20:14:41

Spy vs Spy is mekkora királyság volt multiban :)

BaSa · http://basa.blog.hu 2010.09.16. 20:14:53

Ez nagyon jó, az öcsémmel és egy haverral a C64-es változaton nőttünk fel. :-))

mangorlo 2010.09.16. 20:22:37

boulder dash I a legkedvencebb játékom volt c64 en. és a zenéje külön királyság. az egész nagyon atom

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.09.16. 20:34:03

@fizetett troll: Nem, Liepa is amőbának nevezi.

@fynndafrail: Az a kép a NES-konverzió borítóképe. A kezdeteknek tudtommal nincs köze Indyhez.

@Dukefazon: GBA persze, javítottam.

rubberbandman 2010.09.16. 20:36:15

megint egy játék amiről azt gondolom hogy 1 év ment rá az életemből. de így visszanézve a retro rovatot legalább 137 évesnek kellene lennem...
mobilos javas vezió létezik? de nem ám valami gagyi klón.
legjobb mikor a mocsarat szabadjára kellett engedni, majd visszazárni. az ilyen pályákat kétszer ugynúgy lehetetlenség volt végigjátszani - asszem ez volt a siker egyik kulcsa.

Mostly Harmless 2010.09.16. 20:40:03

plus/4-en Icicle Works megvolt valakinek?
jó volt ám az is...
www.youtube.com/watch?v=rCSgR3ovGcU

Serathis 2010.09.16. 20:44:52

A System Shock legyen a köv :(

flyordie · http://www.flyordie.hu 2010.09.16. 20:58:43

A First Star honlapján megtalálható az összes "hivatalos" Boulder Dash. Mobilos is van. Klónból persze jóval több van, de az FSS eléggé odafigyel erre, próbálja jogi úton letiltani. Erre egyrészt a védjegyezett márkanév ad lehetőséget (tehát ezzel a névvel biztosan nem lehet), másrészt simán szerzői jogra hivatkozva a hasonló játékokat is le tudja tiltatni hivatalos csatornákról. Konkrétan így kerültünk mi is kapcsolatba velük 2002-ben, és azóta PC-re (Mac-re) mi csináltunk hivatalos Boulder Dash játékokat (böngészős és letölthető trial&buy). Szerintem az FSS ceo-ja ugyanaz, mint 84-ben volt, és igen, elég erősen beszólnak a nagyibarát pályák érdekében (ez konkrétan az egyes játékok nehézségenek csökkenésén is lemérhető, az utolsóba is csak úgy tudtunk kis kihívást belevinni, hogy van egy expert fokozat).
Érdekesség, hogy 2002-ben fejlesztettek még valakikkel egy 3D-s változatot, amiben Rockford hátán jetpack oldotta volna meg a felfelé haladás fizikai problémáját, de sosem készült el.
Az FSS szerződés értelmében minden játék elejére oda kell írni, hogy Peter Liepa és Chris Gray készítette az eredetit - és nem mellesleg máig licencdíjat kapnak minden egyes eladott példány után, már több mint 25 éve.

(spam on)
Az általunk készítettek böngészős változatai ingyen játszhatóak a honlapunkon.
(spam off)

Rotor 2010.09.16. 21:09:23

Vicces, én régóta ismerem Tim Tylert egy fórumról (lesswrong.com/user/timtyler), nagyon jó arc, de nem tudtam róla, hogy 15 évesen játékot írt.

eml 2010.09.16. 21:10:54

Létezett egy Diskes verzió, aminek Final Boulder volt a neve. Azon emlékezetem szerint harminc játék volt, plusz editor.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.16. 21:16:26

Ezt én is bírtam, volt is belőle pár klónom C64-n.

Apropó, itt elhangzanak időnként kívánságok. Egyszer nyithatnátok egy posztot, csak azért, hogy beírhassák őket. (Nekem is akadna néhány)
Upsz, ez is egy kívánság volt :)

RTSnip 2010.09.16. 21:23:03

Nagyon király játék! A legelső kazettán volt rajta amit életemben a kezembe vettem C64-hez. A Construction Kitet is imádtam, gyártottam is sok pályát, aztán később amikor Amigán AMOS-ban írogattam egyszerűbb játékokat csináltam én is egy remake-t pályatervezővel.

Stöki: a szavazáshoz mindig írhatnál valami C64-es stuffot is léccilécci!

bbandi 2010.09.16. 21:32:12

Egyik kedvenc játékom a C64 korszakomból (a másik a Jumpman Jr.)
Egyébként mi a szornyeket balra kanyarodó (négyzet), jobbra kanyarodó (pillangó), és lávának (szaporodó) hívtuk.
Kicsit érthetetlen szerintem ahogy leírod, lényeg, hogy a négyzet ha lehetősége akadt, mindig balra fordult, így megfelelő irányból bevezetve egy hurokba szépen kerülgette balról a közepét
(Viszont más szörnyet nem szabadott a "börtönbe" engedni, mert "kiszabadíthatta": pl összeütköztek, akkor mindkettő visszafordult)

Dukefazon 2010.09.16. 21:33:28

@Stöki: Coolness! Nem kötekedés, csak tényleg kiváncsi voltam.

bbandi 2010.09.16. 21:34:56

Ja és az egyik legjobb pc klón (amiben az eredeti pályák vannak) szerintem a rocks'n'diamonds

Evil Dick 2010.09.16. 21:46:12

Úgy tűnik, a lezser öltözékű Larry lesz a következő retrocélpont. :)

Sztávrosz_ (törölt) 2010.09.16. 21:52:20

C64en szerettem.
Meg a paperboy, archon, blue max

RTSnip 2010.09.16. 22:00:25

Említettétek a sokoban-t, erről eszembe jutott, hogy ez a játék annyira szállóige volt köztünk egy régi melóhelyemen a munkatársaimmal, hogy amikor le kellett menni a raktárba ötven monitort pakolgatni a megfelelő helyre szállításhoz egymás közt csak úgy mondtuk, hogy "lementem sokobanozni a raktárba". :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.16. 22:15:53

A Paperboy után általában a Boulder Dash ment:) A kőtömbök sokszor nyomtak szét:(

RTSnip 2010.09.17. 00:05:39

@bbandi: ezt nem tudtam :) de mindegy is mert csak a dobozok ide-oda tologatására céloztunk ezzel. :)

kicsigee 2010.09.17. 00:34:11

Találtam egy klónt Spectrumra Double Dash néven, egyszerre két ember játszhat vele.

http://www.worldofspectrum.org/infoseek.cgi?regexp=^Double+Dash$&pub=^Ultrasoft+[2]$&loadpics=1

harmful vibration 2010.09.17. 06:47:56

Amikor haverom pár éve rám hagyományozta Atari 800xl-jét, akkor az volt a feltétele, hogy hergeljem be neki a "hangyás" játékot. Utána alig tudtam kirúgni :) Így huszonévesen annyira nem fogott meg, nekem csak egy sima Digger klónnak tűnt (végülis az '83-as volt), bár a scrollozó pályák egyértelműen jobbnak tűntek.

Maijik 2010.09.17. 07:16:01

Meglepetés!

soundcloud.com/cave-sedem/cave-sedem-theme-from-boulder-dash-r-unsigned

A hangminta eredeti, egyenesen First Start-tól!

Jöhetnek a vélemények! :)

DeMarco 2010.09.17. 07:38:19

A Boulder egy nagy kedvenc volt. De hát sok kedvencünk volt akkoriban. C64-en akkoriban a Wizard of War mindent überelt.
Amiért mégis kiemelten kell kezelni a Boulder Dasht, az azért van, mert ez a játék lekötötte a lányokat is. A húgom és a feleségem is egyformán imádták ezt a játékot, míg a többitől általában tartózkodtak. Nekik ez volt akkor a csúcs.

Volt még egy kisebb kedvencük, de nem emlékszem a nevére, "falmászó"-nak hívtuk, színes házakra kellett felmászni, miközben oldalról és fentről támadtak különböző tárgyak. Fel kellett emelni a lábakat és össze kellett taposni őket...

mesa 2010.09.17. 07:47:39

Nagyon bosszantott, hogy négyes csoportokra voltak osztva a pályák, volt olyan, amit sosem láttam........De aztán jött a Supaplex, és nálam mindent vitt! Az első 111 pálya 286-on másfél évig tartott :)

tiborc2008 2010.09.17. 08:34:47

RE: "na, ki tudta, hogy volt neve is?"

Spectrumra volt egy Rockford nevű változat is:
www.worldofspectrum.org/infoseekid.cgi?id=0004214

blackshepherd · http://suckit.blog.hu 2010.09.17. 08:44:41

Mindig elérzékenyülök, mikor erre a blogra tévedek. :)

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2010.09.17. 09:16:54

Brazso, te hackelted a DTV-det, hogy lehessen rá progikat tölteni? Elég ha rakok rá flopy és billentyű portot, vagy bele kell nyúlni a rendszerébe is? Hol találok erről infót?
Előre is köszi
rszarvas kukac tsfe pont hu.

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2010.09.17. 09:21:12

Penya666

:-) A digger XT-n tényleg nagyon kaffa volt :-) Amikor fater megkapta a munkahelyén a 286-ost, és félre lett tolva az XT, állandóan ott csüngtem a Diggeren, meg a CAT-on. A CAT-ot azóta is keresem.

gatsy 2010.09.17. 09:45:46

BD-t órákon keresztül játszottuk, senki nem szólhatott közbe:)

AirWolfot a népnek!

fck 2010.09.17. 09:53:16

Ezt de jó volt olvasni! Nem ismertem eredeti idejéből a játékot, de még 1-2 éve üresjáratomban a főnököm kiadta, hogy készítsem el flashben a "pixelpontos" mását. Marhára élveztem:D
A boulderek körönkénti lepotyogásával töltöttem el a legtöbb időt, illetve a pillangóknál az iránytartás szkiptjénél csalódottan vettem tudomásul hogyha kettő közel ér, képesek végtelen pörgésbe kezdeni egymás körül. Megnéztem az emulátoron a pálya megfelelőjét és hogy virultam mikor kiderült, hogy ott is bugos!:)

Ami még menő, hogy txt alapúra készítettem el a pálya parserét, így notepadben létre lehet hozni a játék összes pályáját, a game eredeti "printscreenelt" pályaelemeivel és azok animációival. Lehet át is írom egyszer AS3-ba. As2-ben 23kbyte-ot foglal:)

Kösz a cikket, élveztem!

DeMarco 2010.09.17. 10:03:40

@Stöki: Igen, tudom. O-val hivatalosan. De nekem már csak War marad, sztem jobban is illik hozzá, ez persze szubjektív vélemény... :))

A "falmászó" nevére nem emlékszel véletlenül?

a Bloom 2010.09.17. 10:19:55

@Zozosoft: Ezt TVC-n nyomtam. Allat volt. :)

Ezen a heten nem tudok szavazni. Egyik lehetoseg se erdekel. :(

Smile64 2010.09.17. 10:33:50

A Boulderdash nagy kedvenc volt nekem is. Aztán meg a Supaplex. Ahhoz még írtam egy pályaszerkesztőt is. Lehet, hogy előkeresem, hátha megvan még valahol. :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.09.17. 10:47:12

Nekem nem igazán jött be, már csak azért is, mert a szomszéd srácnak volt csak meg (C64), nekem Speccyre nem sikerült megszerezni.

Ő viszont fanatikusan tudta tolni.

Végső soron nekem az maradt meg belőle, hogy nagyon menő játék, csak jobban ki kellene tanulni, ahhoz meg nem volt elég, hogy szívok vele kicsit, amíg nála járok.

Egy darabig fenn volt a mobilomon egy elég jó jávás verzió, de valahogy nem volt elég érzékeny az irányítás, úgyhogy most sem szerettünk egymásba.
Mindenesetre mindig nagy tisztelettel gondoltam rá.

Apropó, ha már kívánságlista: hardveres retróban sorra lehetne venni a régi "mikrókat", azaz pl.lehetne egy Speccys cikk, nyomasztó a volt c64-esek fölénye a blogon (beleértve a szerzőket is)...

Bobby Newmark 2010.09.17. 10:55:09

@rszarvas: Alley Cat a becsületes neve, pl innen le is töltheted:
www.abandonia.com/en/games/24/Alley+Cat.html

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.09.17. 10:58:29

Space Quest mi más!
ez a Mini BDash nagyon tetszik.
itt lehet online játszani (java c64 emulátor gondolom)
plus4world.powweb.com/play/1k-mini-bdash/2
klikk bele, F11 a JOY2-höz és lehet csapatni!

Bobby Newmark 2010.09.17. 11:04:49

Eh szavazás most tényleg kicsit leszarom, nekem ez MIND kimaradt. Sosem voltam nagy p'n'c rajongó, lucasarts kalandok tetszettek, a többi meg nem is érdekelt már anno sem. Valahogy soha nem tudtam azonosulni a "találd meg azt az egyetlen kombinációt a továbbjutáshoz, amire a készítők gondoltak" játékmenettel. Főleg amikor már mittudomén, 30 képernyőt be lehetett járni, volt kéttucat tárgy, és a továbbjutás olyan elcseszett baromság volt, hogy csak a "használj minden tárgyat minden terepelemen, aztán valami majd csak lesz" megközelítéssel lehetett csak előrejutni... fúj.

Bobby Newmark 2010.09.17. 11:08:14

@Burwor:
c64i.com/genre/action/
Itt meg van pár C64-es konsztráksönkites verzió, szintén böngészős, szintén java-s.

sikitomi 2010.09.17. 11:37:17

@DeMarco: Squish 'em: www.c64.com/?type=1&id=468

www.youtube.com/watch?v=GaN0vyguor8

legalábbis remélem erre gondoltál, én is sokat toltam ezzel anno :D

Dell78 2010.09.17. 11:46:41

Szevasztok!

Én anno az ataris változatot toltam a haverommal, pont azt, ami a fenti kis filmen is van. Hát, pár (hó)napot én is elszórakozgattam vele. Ötletes volt és szerintem nagyon nagy hangulattal bírt. A mocsaras pályák (körbekeríteni kövekkel, hogy gyémánttá változzon) valóban nagyon nehezek voltak, meg amikor egy kis földdarabbal volt eltorlaszolva a cucc és potyogott minden és abból kellett összeválogatni a cuccost. Szép emlékek...nagggyon régről...

Meg aztán ott voltak a hasonló mászkálós játékok, mint pl. a Pharao"s curse, vagy a Prelim 16 ami C=64-en Catacombe néven futott (nekem meg csak a kulcsos). Na és az Aztec, amit azóta sem láttam sehol. Azt tudom hogy sziklaszirteken kellett ugrálni balról jobbra scrollozó pályákon. De nagy kedvenc volt a Pengo és a Cavelon is. :)

Ha már atari...nem tudnátok nekem megmondani, hogy vajon hogy hívhatták a következő játékot: négy vagy öt sorban helyezkedtek el egymás mellet légycsapó-szerű izék, és minden irányból szörnyek jöttek be, azokat kellett lecsapkodni, nem szabadott elereszteni őket. Emlékszem valami olyasmire, hogy volt hogy egy tojás gurult be amit ha szétcsaptál kikelt belőle valami.

Bobby Newmark 2010.09.17. 12:04:52

@Dell78: Aztec Challange-nek van még remake-je is.

Nem akarjátok ti igazán ezt a retrózást... :P Nem láttad sehol, mert nem is kerested.

Egyébként ez tök normális, fejben nosztalgiázással nincs meg az a veszély, hogy kiderül, hogy a régi nagy kedvenc egy kalap szar... :P

rootshaper 2010.09.17. 12:14:50

meg sem emlititek a Supaplex-et? az volt aztan csak a tutisag. most jovok csak ra, hogy az is ilyen boulderdash cucc volt, mert nekem ezek kimaradtak az eletembol, az volt az elso ilyesmi amivel jatszottam, es nagyon megfogott meg szerintem masokat is =)

DeMarco 2010.09.17. 12:16:49

@mnmlst: Thx. Igen, már a nevéből beugrott, hogy ő lesz az... :))
A videókat nézve lehet, hogy nekifutok újra kicsit retrózni... :))

Bobby Newmark 2010.09.17. 12:30:35

@rootshaper: El sem olvasod a cikket végig..?

Lord_M_ 2010.09.17. 12:38:15

nekem ez már csak supaplex marad :) én azzal játszottam sokat... nagyon sokat :)
ehhez is csináltam mapeditort :)

Dell78 2010.09.17. 12:57:05

@Bobby Newmark: valóban, csak én nem az Aztec Challenge-ről beszélek, hanem csak Aztec! De, kerestem, csak név nélkül kicsit nehéz. Videókban sem láttam még sehol! Szóval...nem mondtam egy szóval sem, hogy mélyen szántó, világmegfordító ötleteket generáló játékokról van szó, viszont egy 8-9 éves gyereknek nagy élmény volt mindegyik. És tudod mit!? Sokkal többre tartom ezeket az ezer éves alkotásokat, mint a mostani csilli-villi fostalicskákat!

Bobby Newmark 2010.09.17. 14:02:29

@Dell78: Azt írtad, hogy "Azt tudom hogy sziklaszirteken kellett ugrálni balról jobbra scrollozó pályákon."

Ez meg gyanúsan az Aztec Challenge egyik pályája:

www.c64gg.com/Images/A/Aztec_Challenge.ss1.gif

"Sokkal többre tartom ezeket az ezer éves alkotásokat, mint a mostani csilli-villi fostalicskákat! "

Ja, hát mert felnőttél és begyöpösödtél. Ami régen A-kategóriás, híres, "nagy" játékokban volt játékmenet, az ma flashjáték színvonal. Összehasonlíthatatlanul komplexebbé váltak a játékok, amellett, hogy ráadásul még csillivillik is.

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2010.09.17. 15:54:51

@Bobby Newmark: Bobby, Te egy Isten vagy! :-) Megvan a hétvégi programom :-)

Hálás köszönet!

Más:
Van valaki errefelé, aki jártas C64DTV hack-ben?
Lehet bele építeni 1541 flopy-t emuláló SD-kártyaolvasót. Roppantul tudnék vigyorogni, ha megosztaná valaki a tapasztalatait ezzel kapcsolatban.
Amióta megmutattam a 13 éves lányomnak a Katakis-t, azóta a C64 kötelező nyaralási kellék. :-) Jobb lenne ezt a kis DTV-t nyúzni, a gépemre inkább vigyáznék :-)

Ha valakit érdekel, szívesen elmagyarázom, hogyan lehet párszáz Ft-ból transfer kábelt gyártani, és ezzel a régi flopylemezekre újra rámásolni PC-ről a C64-es játékokat.

Radu (törölt) 2010.09.17. 20:46:58

@rszarvas: megköszönném, hogy ha elmagyaráznád. Vagonnyi lemezem van, de csomón már sérült a fájl. Nagy segítség lenne, ha tényleg meg tudnám csinálni a kábelt az instrukcióid alapján!

(szerintem sokakat érdekelhet még!)

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2010.09.18. 03:42:59

@Radu:

Íme:
rszarvas.blog.hu/2010/09/17/c64_lemezek_ujraelesztese

Itt a leírás a PC-C64 filetransfer-re. Igaz csak DOS-ban próbáltam, de az itt látható, könnyen elkészíthető kábellel más programokkal is megy. Nekem Win7 alá nem sikerült ilyen progit találni, de DOS alatt frankón megy.

Remélem sokaknak szerzek örömet ezzel. :-))))

igazine 2010.09.18. 10:07:32

A Legend of Myra c. klónt nyomtam nagyon nagyon sokáig.

A szavazás pedig az eddigi legkegyetlenebb, képtelenség dönteni. Talán fontolóra kéne venni egy összesített "Quest" cikket, amiben minden játékról írsz

Radu (törölt) 2010.09.19. 19:21:53

@rszarvas: Biztos vagyok benne, hogy másokat is érdekel. Nekem a leírásod egyértelműnek tűnik, már csak valahogy párhuzamos portot kell varázsolnom a számítógépembe, mert az bizony már nincs benne:)

moli 2010.09.20. 11:25:38

@Stoki: mar meglepodtem, hogy megjelent a jatek wii-re, de kiderult, az nem wii, hanem a Virtual Console.

moli 2010.09.20. 11:44:57

@bbandi: miket tanul az ember!

DocBulywood 2010.09.21. 13:46:12

@Vorbis:

Pedig lehet Windows alól is kezelni a 1541-et, csak kell hozzá az [b]OpenCBM4Win[/b]. Előbb ezt felrakod, elindítod, majd a Star Commander-t berántod.
CTRL+F9, F5 - vagy fordítva - kiválasztod a Transfer Mode-nál az OpenCBM-et, majd újra kalibrálsz és ollé... Nem kell DOS-ba butulni... :)))

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2010.09.21. 17:53:21

@DocBulywood: Próbálkoztam OpenCBM4WIN-nel, de ez egy parancssorból konfigurálható valami.

Ez az "elindítod" azt jelentené, hogy parancssorból futtatom az instcbm.exe-t? Mert ezután kiírja, hogy "Driver already installed...", de semmi se történik utána.

A Star Commander nem fut 64 bites Win7 alatt semmilyen trükkel sem, de az OpenCBM-hez is van windows-os felület, a gui4cbm4win.exe. Az beindul, csak nem találja meg az istennek se a flopyt, még a parancssorból futtatot instcbm.exe után sem.

Ha elmagyaráznád nekem, mint úgy egy 6 éves gyereknek tennéd, lépésről-lépésere, mit kell csinálni vele, hogy tényleg működjön, azt megköszönném.

Wertzui 2010.12.04. 00:09:23

Na még ilyen későn írok...
PC-n volt nekem egy Boul der Star nevű VGA grafikás/vakondos/német shareware klónom, azzal toltam sokat régen. Most nem találom sehol, még csak nem is tesznek róla említést, mintha nem is létezett volna. Nem tud róla vki vmit?

Úgy látom a NES verziót elég rendesen lededósították :(

A videóban Wizard of WAR :D :D

Reactor 2012.04.09. 22:47:49

@mesa: Én elkészítettem a Supaplex folytatását "Supaplex 2 - The Master Computer" néven, és ki is adtam. Tőlem lehet megvásárolni. Úgyhogy aki szerette a Supaplexet, az tőlem megveheti a folytatását (van róla videó is a jewtube-n, csak hogy ne áruljak zsáGbamacskát).

Anno nekem megvolt a Digger, most is megvan, emulátorral simán futtatható. Nem a legélvezhetőbb játék, de éppenséggel elmegy (sosem jutottam túl a 8. pályán).
süti beállítások módosítása