Nemrég kértük, hogy küldjetek írásokat nekünk, jönnek is a cikkek levélben és kommentekben. Annak idején a CoV-ban szép hagyománya volt az olvasói cikkeknek (user-generated contentnek, ha úgy tetszik), a Tökös-Mákos című rovat erre épült. Valami hasonlót próbálunk meg – már nem tartalomban, hanem szellemiségben: az IDDQD nyitott mindenki előtt. Most például jöjjön egy cikkesített komment, ami erre a posztra érkezett. Az apropó pedig az, hogy pár napja lezajlott Los Angelesben az első Tetris-világbajnokság, ahol egy 29 éves kaliforniai férfi nyert. Erről jutott eszembe az, amit Medencefűtés nevű kommentelőnk írt pár hete:

„1990-ben Münchenben a legnagyobb játékteremben laktam (majdnem szó szerint). Az emeleten sok videojáték volt, akkoriban újdonságnak számító nagy, kivetítős monitorokkal és külön vezérlőasztalokkal. Mivel játékteremben csak a flipperekkel játszottam, így ezekkel soha, viszont ha elfáradtak a karjaim, akkor fent pihentem ki magam, és néztem, hogyan játszanak. Az egyik gépen tetrist játszott egy echte német szakmunkásnak tűnő srác. Minden este megjelent vett egy korsó weissbiert, feltornyozott egy csomó ötmárkást és nekiállt játszani. Én egy idő múlva csak őt néztem a háta mögül. Mindezt heteken-hónapokon keresztül. Soha egy szót nem beszéltünk, de ha nem jött már hiányzott.

A játék egy módosított tetris volt, volt benne robbanó és egyéb bónusz kockák. Száz szint volt benne, és ha az ember vesztett, akkor egy újabb márka bedobásával az előző, öttel osztható szintről folytathatta (35-40-65, stb.) a 80. szintig. Onnantól már egyszerre kellett a századik szintig elmenni.

Ez a srác soha nem tudta eléri a százas szintet. A nyolcvanasig is csak ritkán jutott el, általában addigra elfogyott az aznapi pénze. Nos, egy este szintén ott kibiceltem a háta mögött és szólt nekem, hogy vegyem át, mert nagyon kell neki brunyálni és nem bírja tovább. Átvettem úgy a 82. szintnél. (Csak annyit, hogy a játék itt már nagyon gyors volt egy-egy szint végénél. Nagyon-nagyon gyors.) Mire visszajött, már a 90. pályánál jártam, ahol addig ő még soha. Vissza akartam engedni, de mondta, hogy csak folytassam. A történet úgy végződött, hogy a 100. pályát is megcsináltam, hatalmas ordítással a végén. Ekkor a srác szóba elegyedett velem, ekkor mesélte el, hogy miket ért el addig, én pedig elmeséltem, hogy ilyen géphez addig hozzá sem nyúltam.

Történt ez azon a napon, mikor a földszinten lévő 10 flipperből 7-ben én voltam a csúcstartó.”