Jó, hát ez alapban persze nagyjából annyira meglepetés, mint hogy Angliában esett az eső. A számok (Torrentfreak.com-féle becslések, amiket eléggé bizonytalanná tesz, hogy a Blizzard digitális terjesztési csatornája is a Bittorrent protokollt használja) viszont roppant érdekesek.
A hivatalos adatok szerint a játékból 24 óra alatt egymillió, és 48 óra alatt 1,5 millió fogyott a boltokban, ehhez képest a warez letöltések számát az első 24 órában százezerre becsülik. Ez egyrészt a közkézen forgó 7 gigás csomaggal számolva 700 terabájt plusz adatforgalmat jelentett az interneten a megjelenés napján, másrészt ugye pont a tizede a hivatalos eladásoknak. És akkor arról a rétegről nem is beszéltünk, aki gyakorlatilag demóként használja a warezt, és utólag megveszi a gyárit is - nem tudnám megbecsülni, mekkora lehet ez a kör, de létezik.
A tanulság: tessék olyan játékot csinálni, ami jó, olyan online funkciókkal és közösséggel, amiből a warezoló kimarad, tessék olyan mítoszt teremteni, olyan rajongótábort építeni, és úgy kiszolgálni őket, mint a Blizzard, és akkor 10:1 lesz az eladott meg a letöltött játék aránya, nem 1:10. Jó, a warez most, két héttel a megjelenés után 260 ezernél jár, az eladás meg mondjuk - hasraütés - kétmilliónál, akkor nem 10:1, hanem 8:1.
Vagy persze ott a könnyebb lehetőség: siránkozni, hogy a warez megöli a játékipart, és a nagy jajveszékelés közben csődbe menni.
Az utolsó 100 komment: