HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Tudomány a Starcraft II mögött

2010.08.02. 15:18 Stöki

A GamePro jó szokása, hogy fontosabb scifi játékoknál megkérdeznek tudósokat arról, mennyire hihetőek az adott játék fantasztikus elemei. Volt már ilyen cikk a Mass Effect 2 megjelenésekor, most pedig a Starcraft II-t vesézték ki így. Mi meg jól ellopjuk átvesszük forráshivatkozással.

Az Overmind, vagyis a zergek kollektív tudata hihető fikció, legalábbis ezt mondta a portálnak Gene Robinson, az Illinois-i Egyetem entomológiaprofesszora. A játékban ugye az Overmind nevű lény irányítja a zergeket, és a kis közkatona zerglingek annyira függnek tőle, hogy önálló akciókra nem is nagyon képesek (vagy csak nagyon korlátozottan). Az életnek pontosan ilyen szerveződését nem találni a Földön, de hasonlót igen. A méhek és a hangyák ugranak be először, hiszen ezeknek az állatoknak a populációiban van jelen az, hogy a sok ezer – vagy akár millió – egyed egyetlen közös célért dolgozik. Viszont éppen az Overmind hiányzik ebből a modellből (mert a hangya- és a méhkirálynő nem irányít sok mindent), bár az eredmény hasonló. Sőt, még a világhódítás is megvalósítható: 2009-ben felfedezték, hogy az argentin hangya egyetlen kolóniája uralja a szárazföldek kb. felét.

Sarah Kerrigan esete, a megfertőzött terranok, illetve a terranok ghostjai (amik protoss szövetekkel is rendelkező emberek) felvetik a kérdést, létezhetnek-e hibrid fajok. A válasz egyértelmű igen, egy faj DNS-e kombinálható egy másikéval. A GamePrónak nyilatkozó szakértő, Michael Alfaro, a UCLA evolúciósbiológia-professzora szerint a világban nap mint nap ilyesmi történik a transzgéniukus állatokkal machináló kísérletekben: emberi betegségeket is szoktak genetikai úton kísérleti egerekben előidézni, de csináltak már olyan kecskét, aminek pókselyem volt a tejében, nem is beszélve a zölden fluoreszkáló emlősállatokról (a fluoreszkálás egy medúzagén kifejeződése). Szóval Kerrigan átalakulásának alapjai nagyon is valósak és hihetők.

Az előbbivel határtéma a zergek asszimilációja, vagyis az, hogy a játék univerzumában a zergek képesek más fajok kedvező tulajdonságait beépíteni a saját DNS-ükbe. Az elgondolás alapja itt is hihető, mondta a fent említett Alfaro. Bár soha nem láttunk még pontosan ilyesmit, a tudomány úgy tartja, hogy a fotoszintetizáló növények is így alakulhattak ki. Egy széles körben elfogadott elmélet szerint az ősi növények (itt moszatokra tessék gondolni) átvették a fotoszintézis képességét egy baktériumtól, és mivel ezzel az új tulajdonsággal sikeresebbek lettek, az evolúció őket vitte győzelemre.

A kizsákmányolt Föld olyan toposz, ami már évtizedekkel ezelőtt megjelent a scifikben, és a Starcraft II-ben is megtaláljuk – a terranok azért mászkálnak az űrben, mert a Földön már 23 milliárdan voltak és már nem fértek el ott az emberek, akik amúgy is a végsőkig kihasználták a bolygó természeti kincseit. Ebből az egészből a 23 milliárd az, ami igazán hihetetlennek hangzik, ugyanis már most is túl sokan vagyunk ahhoz, hogy fenntartson a bolygó ennyi embert – mondja Charles A. Hall, a New York Állami Egyetem rendszerökölógia-professzora. A szakértők többsége szerint elértük az olajtermelés csúcsát, és tovább nem növelhető, és ez másra is kihat. Többek között ezért sem lehet a farmok összméretét a mostaninál sokkal tovább növelni – márpedig a mezőgazdaság gyors növekedése tette lehetővé az elmúlt 100-150 év demográfiai robbanását. A WWF egyébként is évről évre egyre riasztóbb adatokat hoz ki az egyes országok ökológiai lábnyomáról, szóval örüljünk, ha ezt a hétmilliárd embert eltartjuk valahogy.

A teleportálás alatt a tudomány kicsit mást ért, mint az űroperák: nem a teleportálandó dolog másik helyre történő azonnali mozgatását, hanem az eredeti tulajdonságainak tökéletes lemásolását, és ezek alapján egy másolat létrehozását a kívánt helyen (ezek után az eredeti megsemmisítése már fakultatív). Persze mit számít ez, ha a végeredmény az, hogy a protoss Stalker az egyik helyen eltűnik, a másikon meg felbukkan, és szarrá aprít egy sereg zerglinget. Azonban egyelőre nemhogy protoss hadigéppel, de egy szabad szemmel látható bármivel sem képes ezt jelenleg eljátszani a tudomány. A tudósok a részecskék tulajdonságait leíró kvantumállapotot próbálják egyik részecskéről egy másikra másolni, és ebben már vannak szép sikerek – mondta a GamePrónak Joshua Bienfang, a kvantum-telekommunikáció egyik amerikai kutatója. Csak a léptékek nem scifibe illők: ma nagyjából azzal szenvednek a szakterület tudósai, hogy egyetlen atomot tíz méterre elteleportáljanak. Egy átlagos emberi testben pedig körülbelül hétezer kvadrillió (7 * 1027) atom található. Ezek tulajdonságait egyenként lemásolni és tökéletes másukat a megfelelő sorrendben felépíteni több ezer kilométernyi távolságban – ez még bőven scifi és még nagyon sokáig biztosan az marad.

A zergek utazása az űrben az utolsó téma, amiről a GamePro megkérdezett egy szakértőt – ugye több videóban is láttuk, hogy a zergek mindenféle szkafander és védőcucc nélkül rosszalkodtak az űrben, ahol pedig az ember másodpercek alatt meghalna. Meglepő lehet, de ilyesmire is láttunk már példát: 1969-ben a NASA felfedezett egy Streptococcus mitis baktériumot a Holdról visszahozott Surveyor–3 kameráján. A kamera bő két évig volt a Holdon, a baktérium az első jelentések szerint eddig vígan éldegélt a légkör nélküli égitesten – később többen megkérdőjelezték ezt mondván, a baktérium már a Földön került a kamerára. Akárhogy is volt, Harold Geller, a George Mason Egyetem asztrobiológusa szerint tudományos szemmel nézve nem túl hihető, hogy egy légköri nyomás alatt kifejlődött, bonyolult faj csak úgy pucéran utazgat az űrben.

52 komment

Címkék: starcraft játék és tudomány

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr672193455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sDavid · http://imusic.blog.hu 2010.08.02. 17:19:28

Colossus nem tud teleportálni, csak a stalker. :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.08.02. 17:28:19

@sDavid: köszi, javítottam, persze, hogy a stalker

b0c1k4 2010.08.02. 17:46:35

"Egyetem asztrobiológusa szerint tudományos szemmel nézve nem túl hihető, hogy egy légköri nyomás alatt kifejlődött, bonyolult faj csak úgy pucéran utazgat az űrben."

Es ha atmoszfera nelkuli bolygon fejlodtek ki? :D

Khayness 2010.08.02. 17:55:31

"nem a teleportálandó dolog másik helyre történő azonnali mozgatását, hanem az eredeti tulajdonságainak tökéletes lemásolását, és ezek alapján egy másolat létrehozását a kívánt helyen"

Egyik leghatalmasabb Star Trek vita alakult ki ezen felvetés mentén. Ha belépsz a teleportálóba meghalsz és lesz belőled egy klón :))))

Limrasson 2010.08.02. 17:57:50

A régi kézikönyvben az vagyon megírva, hogy az Overmind magához szólított egy űrutazó fajt, és azt asszimilálta. Szal egyszerüen elintézték :D
Egyébként sok mindenbe bele lehet kötni az igaz.

Limrasson 2010.08.02. 18:01:34

@Khayness:
Egyébként ez elég durcás így ja. Elvileg szétszed, majd összerak újra. A másik verzió meg a féregjáratos móka, ahol viszont ilyenről szó sincs, te egyben maradsz, viszont átkerülsz egy másik "térbe" ami az eredeti "alatt" van. Ez már így leírva is elég WTF, mindenesetre tök jó volna hajtogatni, meg kiszúrkálni a teret.

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2010.08.02. 18:15:48

Jó a cikk két csata között. Thumbs up! :)

Jormund 2010.08.02. 18:36:57

@Khayness:
A Star Trek sorozatokban meglepően gyakoriak voltak a transzporterbalesetek; egyszer talán még egy extra Riker parancsnokot is sikerült összehozniuk :)

Khayness 2010.08.02. 18:41:10

@Jormund: Volt ott minden. Kedvencem az Archer kapitányos Enterprise sorozatban volt, amikor szélviharban menekítettek ki valakit és beleágyazódott a sok röpködő faág és levél :D

TheQuestion 2010.08.02. 18:58:30

transzporter baleset 0.57-től.

butcher__ 2010.08.02. 19:09:23

@TheQuestion: Ahaha epic :). Neve? Balfasz őrnagy. :)

sertésmájkrém 2010.08.02. 19:09:50

@Khayness: Nem kifejlődtek, lol. A protoss-ok hozták létre őket.

A másik sokkal lényegesebb dolog:

"A szakértők többsége szerint elértük az olajtermelés csúcsát, és tovább nem növelhető, és ez másra is kihat."

Na srácok, vége az aranykornak, súlyos dolgok következnek.

Orltran 2010.08.02. 19:14:38

Olyan, mintha a fülszövegben spoiler lenne... Pedig van aki nem játszik egész nap...

Beren 2010.08.02. 19:28:43

A teleportálás már egy picit előrébb tart. Jelenleg már sikerült szemmel látható anyagot teleportálni:

index.hu/tudomany/tp1006/

Persze, ez a lényegen nem sokat változtat :o)

JadenFell 2010.08.02. 19:31:40

@sertésmájkrém:
Tévedsz. A Xel' Nagák először létrehozták a protossokat (innen a nevük, ami elsőszülöttet jelent. A protossok elkezdtek viszálykodni és egymást mészárolták. A Xel' Nagák kiábrándultak belőlük, és tettek még egy próbát. Ezúttal egyetlen szuperintelligens elme volt a sok önálló akarattal nem rendelkező zerg vezetője. Az Overmind kezes báránynak tetette magát a teremtői előtt, eltitkolva valódi hatalmát. MAjd mikor elég erőt gyűjtött, és képessé vált az űrutazásra, asszimilálta a Xel' Nagákat is. Csak az emlékeik egy részét sikerült azonban megszerezni, lévén ellenállak bizonyultak a beolvasztással szemben.

Aradebil 2010.08.02. 19:35:54

@sertésmájkrém: xel nagák hozták létre a tossokat meg a zergeket is

sertésmájkrém 2010.08.02. 20:05:06

@JadenFell: Hehe, tévedtem, a lényegen viszont nem változtat, nem kifejlődtek, hanem létrehozták őket.

(A peak oil-ról nem is beszélve).

2010.08.02. 20:14:05

"ma nagyjából azzal szenvednek a szakterület tudósai, hogy egyetlen atomot tíz méterre elteleportáljanak"
igen, a távolságon van mit gyúrni, de a tömeggel már haladnak:
index.hu/tudomany/tp1006/

sh4d0w 2010.08.02. 20:26:43

"a terranok ghostjai (amik protoss szövetekkel is rendelkező emberek)" - nem :D

A Ghostok különleges pszi-képességekkel megáldott/megvert emberek, akik aztán speciális képzésben részesülnek. Már a Hosszú álom ideje alatt feltérképezte a genetikai kódokat az adott embereket szállító űrhajó egyik számítógépe/szoftvere és azt találta: hamarosan evolúciós ugrás következik be az emberi faj viharvert történelmében és ennek folyományaként félelmetes pszionikus fajjá fejlődhet. A zergek pontosan ezért akarják asszimilálni őket, mert e hatalom birtokában akarják legyőzni a protossokat. A protossok viszont pont ezt akarják megakadályozni, ezért ahol megjelenik a zerg fertőzés, a forró magjáig leégetik a bolygók kérgeit.

Haibane 2010.08.02. 21:03:43

". A méhek és a hangyák ugranak be először, hiszen ezeknek az állatoknak a populációiban van jelen az, hogy a sok ezer – vagy akár millió – egyed egyetlen közös célért dolgozik."

Mint a szakterületen kutató/dolgozó azért annyit hozzátennék, hogy ez a technika elég jól fejlődik, néhány év és lesz overmind... ;)

Anak 2010.08.02. 21:55:33

@sh4d0w: Erről a pszi dologról tudnál írni még pár sort, vagy egy linket adni ahol lehet róla bővebben olvasni?

catshannon 2010.08.02. 22:07:04

Ajánlom figyelmetekbe a Star Trek fizikája c. könyvet, aki még nem ismeri. Fizikusi szemmel szépen sorba van véve az összes ST kütyü:) A biológiai részt leszámítva ugyanezek a kérdések vannak benne, részletesebb s elgondolkodtatóbb válaszokkal ;)

66th Zealot platoon 2010.08.02. 22:54:13

ez a Kerrigan terran-zerg mix tetszik nekem, csak a csont es kitin keverekbol kinott tusarok, durva egy kicsit.

Scagnetti 2010.08.02. 23:35:12

Kerrigan esetében a fő probléma az, hogy ő már egy kifejlett ember, akinek az összes sejtjét módosítani kellett. Egy embrió esetében a génmanipuláció sokkal egyszerűbb, hisz ott csak néhány sejtről van szó. Kerrigan esetében viszont sok-sok milliárdról. Ezért is hallani sokszor olyat, hogy a génmanipuláció előnyeit mi már aligha élvezhetjük, csak az utódaink. A mi testünk már olyan marad, amilyen, de a ma még nem is létező utódokén változtathatunk aránylag egyszerűen. Elég az embriót módosítani, utána már abból fejlődik ki az új egyed.

Pacho · http://pacho.blog.hu 2010.08.02. 23:46:21

@66th Zealot platoon: hát na. valami szépség csak kell legyen, ha már királynő. elég hülyén nézne ki strandpapucsban...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2010.08.03. 00:54:06

@b0c1k4: "Egyetem asztrobiológusa szerint tudományos szemmel nézve nem túl hihető, hogy egy légköri nyomás alatt kifejlődött, bonyolult faj csak úgy pucéran utazgat az űrben."

"Es ha atmoszfera nelkuli bolygon fejlodtek ki? :D"

a szöveg egyértelműen a légköri nyomáshoz köti, nem pedig a bolygóhoz a kifejlődést. számora legalábbis ez jön le. így az atmoszféra nélküli bolygón (ha nincs légnyomás), max a gravitáció hiánya lehet probléma a csupasz űrutazásnál, de mint tudjuk a súlytalanságot az ember is kényelmesen túléli, védőfelszerelés nélkül. :)

rootshaper 2010.08.03. 01:28:41

ez szimplan a legjobb SC2-related cikk amit eddig olvastam :O
le a kalappal

CTamás · http://www.joegeszseget.hu/ 2010.08.03. 05:52:27

a teleportálás érdekes feladat!

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.08.03. 08:05:09

@rootshaper: hát köszi, de a GamePro érdeme :)

Dr. Tom 2010.08.03. 08:40:29

@Cerika: de egyszerű!
Ha eleget iszol: hogy a francba kerültem haza?
Na ennyi.

JadenFell 2010.08.03. 10:04:21

@sh4d0w:
Akire ő gondol az Gestalt Zero lesz, aki egy olyan pszi képességű ember volt akibe protoss szövetet ültettek. A protosok tudatára ébresztették, és az urai ellen fordították. Leszámolt a teljes projekttel ami létrehozta.

rootshaper 2010.08.03. 14:53:14

@holex: akkor meg a bolygokon, a legkori nyomas ami osszeroppantana oket. valamit valamiert. ha az adott korulmenyekhez alkalmazkodik egy faj, es bedobod egy tokeletesen ellentetes korulmenyekkel teli vilagba, nem fognak olyan hamar alkalmazkodni, hogy elotte ne dogoljek szet magukat. legalabbis szerintem. csak jozan paraszti esszel atgondolva.

a sulytalansag meg hosszutavon igenis karos, epp ezt kutatja most a nasa, hogy hogy lehetne megoldani, hogy az ember ha kikerul a vilagurbe, a jol megszokott gravitacio nelkul a megvaltozott feltetelek mellett ne sorvadjon el mint egy finnyadt paprika.

rootshaper 2010.08.03. 14:57:03

@Stöki: tudom, es elolvastam a ME2-es cikket is, az nem feszeget ennyire evilagi temakat. sokkal de sokkal tobb van abban a vilagban, hogy kivesezzuk, mint a hologramm ( ami nem is hologramm, ezt sztem egy atlagos ertelemmel rendelkezo ember felfogja ) vagy eppen a "soksok faj" kerdese...

mondjuk engem sokkal jobban erdekelnek az energia fegyverek, mert azok mar nem allnak tul messze a valosagtol, vagyis meg a belathato jovoben bekovetkezhet a kivitelezesuk.

Godric 2010.08.03. 18:30:57

@holex: ha az ember hosszabb ideig súlytalanságban lebeg, a csontjai deformálód(hat)nak, de kálcium tartalmuk csökken, ezért veszítenek szilárdságukból (lévén nincs mit megtartaniuk). hasonló igaz az izmokra. A kellemetlenebb, hogyha a zerg életben is marad az űrben, mégis hogyan utazik? Mert a Kármán-vonal feett szárnyakkal biztos nem. Azt a lényt meg megnézném, ami annyi naftát présel ki magából, hogy akár a legközelebbi holdra is átrepüljön.

Prophet 2010.08.03. 23:40:07

A teleportációról már Sheldon Coopernek is volt egy érdekfeszítő monológja: www.youtube.com/watch?v=9eTUz61LNjo :)

Savior 2010.08.04. 09:28:00

Két dolog:
1. Kerrigan átalakulásának alapjai épphogy nem "nagyon is valósak és hihetőek", hiszen mint már Scagnetti írta is, ez maximum embriónál lenne tudományos. Talán úgy lehetne hihető, ha klónozzák, az embriót gyorsítva kikeltetik, az Overmind meg belepumpálja az emlékeit -- ez persze más hihetőségi kérdéseket vet fel :) Nem tudom, SC-ben melyik verzió volt.
2. Nemrég írt az origo vagy az index valami fajról (nekem most polip ugrik be, de ha tévedek is, a lényeg, hogy nem egysejtű volt), ami tud fotoszintetizálni, mert valahogy beépíti a táplálékának a DNS-et magába. Szóval asszimiláció van :)

Kabarészínész 2010.08.04. 09:42:43

ez a fajta teleportálás nagyjából megoldást jelentene minden emberi betegség gyógyítására is, hiszen műtét nélkül, simán a beteg sejtek, vírusok kihagyásával építenék újra a testet az új helyen.... hö? erre nem gondoltatok, mi?

◄ViZion 2010.08.04. 10:31:16

@Prophet:
Bizony, Ő is a lényegre érzett: az eredetit lebontják :(

@Látnokzsálya: Ez fura is volt a Startrekben... leteleportáltak, vki kipurcant, megsiratták...
Miért nem volt az, h OK Scotty, a legutolsó mentést xy-ról töltsd le...? Soha nem vágtam. Meg ott a kütyü, ami a kaját meg mindent kilökte... akkor minek volt szakács? Meg volt amikor bombát szintetizáltak vele... Ezek nem hallottak IT securityról? ehh...

Asszimilálásról nekem a Borg jut eszembe (meg a Strogg, mert QW-t játszom...) az hihetőbb, mint a biológiai asszimilálás, meg egyszerűbb is elektromos kütyükkel kordában tartani, mint lombikbébi programokra bízni a sikert :)

rootshaper 2010.08.04. 12:35:09

@Savior: kerrigan atalakulasa mar csak azert is hiheto es realis, mert vannak emberek, akik valami szervatultetes hatasara pl szarvat novesztenek, vagy ilyesmik. vagy eleg misztikusan de a szervdonor tulajdonsagainak egy reszet atveszik. eleg hozza egy kis szerv, amit sztem a zergek seperc alatt megoldanak, es elindulhat a mutacio. csak jo helyre kell nyulni.

masik dolog meg, aki hisz az origonak meg a zsindexnek, az regen rossz XD sztem ez a ketto rosszabb mint a RealityTV.

ügyfélszolgálatos 2010.08.04. 13:27:42

Na lenyomtam a kampányt. Nem vagyok elájulva tőle.

ügyfélszolgálatos 2010.08.05. 15:57:00

@AutosVilli: Aha és ezt úgy megmondtad, hogy nem is játszottál vele? Mondom, hogy érvényes rád: Nyilvánvaló hülye, nyilvánvaló.

AutosVilli 2010.08.05. 16:03:54

@ügyfélszolgálatos: A másik posztban, tudod ahol szintén lehülyéztél,csak végig kell olvasnod a hszeimet és rá fogsz jönni,miért mondom,hogy egy rakás szar a játék,egy átcsomagolt pénzlehúzás.

ügyfélszolgálatos 2010.08.05. 17:27:06

@moli: Yepp.. Onnan van.

@AutosVilli: Elolvastam és azért írtam azt amit.

Tgr 2010.08.09. 20:53:23

A kvantumteleportáció a valóságban úgy néz ki, hogy a teleportálni kívánt részecske tulajdonságait átírják egy másik részecskére, azt elküldik a célpontba, és ott átírják róla a célrészecskére. Ez információelméleti szempontból nagy szám, mert a kvantummechanikai tulajdonságok nem kódolhatóak pontosan véges sok bittel, de közlekedési szempontból nem különösebben érdekes, mert teljesen hagyományos módon el kell juttatni a teleportálandóval egyező mennyiségű anyagot a kiindulópontból a célba.

Godric 2010.08.10. 21:38:53

@Látnokzsálya: A star trekben van bioszűrő ami transzportnál a nem odavalókat nem tartja meg.
másik, hogy egy teljes ember transzport adatai iszonyat mennyiség, ezért is van mximalizálva h egy-egy transporterben egyszerre hány ember sugározható. Am. vlt egy rész amikor vki úgy élt túl tetemes időtartamot h a biomintáit elmentette a transporterben és minden mást lekapcsolt. :P /off off
süti beállítások módosítása